8.fejezet ~ Gyűlölettel telve

Sziasztoookk! *-* Meghoztam a kövi fejezetet! :D Bocsánat a késésért , de most egy kicsit kevés időm van. ^^" Jöhetnek a vélemények! ^^
Puszi^^

Courtney egy hatalmas nagy vigyorral az arcán kezet fogott velem. Én köpni nyelni nem tudtam. Nem hiszem el, hogy bátyám az ellenségem nővérével jött össze! Várjunk csak? Akkor azért jött oda hozzám Coutney hízelegni, mert tudta, hogy ma esete az én társaságomban fog vacsorázni? A kissss……. Húúú de felhúztam magam rajta! Oké, nincs semmi baj! Csak egy vacsora, semmi több, kibírom! Remélem… - Ti ismeritek egymást? – Kérdezte Kathleen rám nézve. – Öhmm igen, egy suliba járunk. - Válaszoltam. – Ez nagyszerű! Akkor legalább nem lesz annyira ismeretlen a társaság! – Mosolygott Kathleen. Persze, de ha tudnád, hogy annak most jobban örültem volna, akkor nem vigyorognál ennyire! Nem Kathleennel van bajom, hiszen még alig ismerem, hanem a drágalátos hugicájával! Leültünk az asztal köré és oda jött hozzánk egy pincér. Courtney velem szembe ült és egyfolytában vigyorgott. Látta rajtam, hogy ez zavar és éreztem, hogy kihasználja. Hát így állunk? Ám legyen! Ha harc, hát legyen harc! Mélyen Courtney szemébe néztem és vigyorogtam, ami láthatóan nem tetszett neki. – Annyira sajnálom, hogy anyukám és nővérem nem lehet itt, de sajnos nem tudtak eljönni. – Sajnálkozott Kathleen. – Á nem probléma. Lesz még rá alkalom, hogy bemutasd őket. – Mondta Juss és szájon puszilta a lányt. A mellettem ülő Jimmie a vállamra tette a kezét. – Meli! – Szólt hozzám. – Itt az apád előtt megkérdezem, hogy mi lenne, ha mi ketten randiznánk? – Hírtelen a fiú felé fordítottam a fejem és rémülten néztem rá. De szerintem nem csak én. – Mi?! Randi? Te meg én?! – Te jó isten! Ez bolond! Mindenki tágra nyílt szemekkel bámult, hol rám, hol pedig a fiúra. – Óóóh Meli, nem tudtam, hogy ti ketten…. – kezdett bele a mondatába apum. – Mi? Nem! Nincs köztünk semmi! – Vágtam a szavába. Nézd! Attól, hogy én és Donya közelebb kerültünk egymáshoz, az nem azt jelenti, hogy nektek nem lehet. Igaz, kicsit furán néz ki, de én nem bánom. – Beszélt apa. – De tényleg nincs köztünk semmi! - - Jaj nem kell mentegetőznöd, mondtam, hogy nem baj. – Hiába mondtam bármit is, apám nem akart nekem hinni, és ami még jobban zavart, hogy Jimmie egyre jobban vigyorgott. – Óhhh! Én azt hittem, hogy Eizannel alakul valami, de ezek szerint tévedtem. – Szólalt meg nyálasan Courtney. - Öhhmmm, nem. – Válaszoltam nyugodtan, de belül olyan dühöt éreztem, hogy ha nem lenne itt ennyi ember, már rég a falhoz basztam volna ezt a kis csitrit! Mit képzel magáról?! Courtney arca gúnyos volt, és ez még jobban felidegesített. – Akkor gondolom nem baj, hogy ha holnap elviszem a lányát? _ Fordult Jimmie apumhoz. – Nem! Legalább jót tesz majd neki! – Mondta. – De azért óvatosan! – Rázta meg az úját Juss. – Ne aggódj, az leszek. – Nevetett Jimmie. Úgy éreztem haszontalan lenne megszólalnom és ellenkeznem, nem akarom ezzel elrontani az estét. De az nagyon fáj, hogy apa ezeket a szavakat mondta. Mintha azt akarná, hogy ne legyek mellette, és mintha elüldözne. Lehet nem így van, de én ezt érzem…. – Na ne üljünk itt korgó hassal, rendeljünk is valamit. – Jelentette ki Donya. Mindenki kiválasztotta, amit enni szeretne. Én csak egy sima görög salátát rendeltem, mert valahogy elment az étvágyam. A pincér azt mondta, hogy kb. tíz perc múlva hozzák, mert egy kicsist sokan vannak, akik ételre várnak. Na de jó! Addig itt fogom hallgatni Jimmie hülyeségeit, meg persze a többiekét is. – Na akkor holnap hova menjünk el? – Kérdezte tőlem Jimmie. Senki nem figyelt ránk, mert mindenki elvolt foglalva valamivel. Apa és Donya, Juss és Kathleen egymással, Courtney pedig a telefonját nyomkodta. Így kihasználtam az alkalmat. – Sehova! Ne is álmodj arról, hogy mi ketten valaha is együtt leszünk vagy csak akár randizunk. – Hajoltam közelebb az arcához fenyegetően.  – Igen? Hát pedig úgy tűnik, hogy a te elképzelésed romokba dől, mivel az én anyám és a te apád láthatóan együtt vannak, így nem hiszem, hogy el tudnál kerülni kincsem. – Hajolt közelebb hozzám. Az arcunk között alig volt öt centi, így éreztem a leheletét az arcomon. Egyre közelebb és közelebb hajolt hozzám. Az ajkai már majdnem az enyéimet érintették, és kezdtem bepánikolni. A kezével az állam alá nyúlt, a másik kezét pedig a kezemre rakta. Már csak alig pár milliméteren múlott mikor….. – Jéé megjött a kaja! Ez az, már teljesen megéheztem! – Szólalt meg Juss és egy mozdulattal megfogta a karomat, majd elrántott Jimmie közeléből. Tekintette tükrözték a tesói féltékenységet és aggódást. Hálásan mosolyogtam rá és felsóhajtottam, ő pedig rám kacsintott ezzel is jelezve, hogy „ nagyon szívesen! „ Jimmiere pillantva, egy gonosz és dühös tekintett fogadott, amitől úgy érzem, menekülnöm kell!  Lerakták elénk a megrendelt ételeket, majd neki estünk. Lassan kezdtem enni a salátámat, nem akartam elsietni. Így is kényszerből ettem, mert egy kicsit sem voltam éhes, de nem akartam megsérteni azzal a többieket, hogy nem eszek. Már majdnem befejeztem az étkezést, mikor valami megzavarta a fülemet. Egy fura, mégis ismerős hang. Olyan volt, mint ha egy autó parkolna le az étterem előtt, és nem is akármilyen, mivel az emberek többsége a hang felé fordította a fejét. Pont hátal voltam az ajtónak így nem láttam semmit, de hallottam ahogy kinyitódik az épület bejárata, és ugyan úgy csukódik is. Lépteket hallottam, amik hallásom szerint felém közeledtek. Elfogott a rosszul lét. Éreztem, ahogy az étel visszajön és megáll a torkomban. – Elnézést! – Mondtam, majd felálltam és a női mosdó felé vettem az irányt. Beérve a helységbe, megnyitottam a csapot és megmostam az arcomat, ezáltal is lemosva magamról a sminket, majd ittam egy korty vizet. Megszólalt a telefonom, egy sms-t kaptam. Belekotortam a táskámba és mikor kivettem volna a telefont, véletlenül kirántottam és a földön landolt. Lehajoltam érte, felvettem, és amikor felálltam újra a tükörben láttam magamat, csak hogy most még valaki állt mögöttem. Eizan! – Te meg mit keresel itt?! - Fordultam meg hírtelen a kérdésemmel. Eizan nem válaszolt semmit, csak közelebb jött hozzám, neki préselt a mosdókagylónak, annyira, hogy hátal könyököltem rá. Kezeit a csípőm mellett lévő helyhez tette és közel hajolt az arcomhoz. A vörösség ismét kiütött az arcomon. – Kinek mondtad el? – kérdezte normális hangnemben, de egy kis haraggal. – Mi?! Miről beszélsz? – Ez meg mit akar? – Meli! – Hajolt közelebb a fülemhez. – Ha nem árulod el, hogy kinek beszéltél róla, akkor olyan büntetésben lesz részed, hogy neked essek és nem fogom vissza magam. – Mondta miközben az egyik kezét a derekamra tette és még jobban préselt a mosdó kagylóhoz. Az arcom nagyon vörös lehetett, mert Eizan tekintetéből a perverzséget tudtam kivenni. – Elmondani? Kinek? Nem lehetne, hogy elmond mit is szeretnél tudni, mert rohadtul nem értem, hogy mit akarsz! – Erre a mondatomra Eizan a fülemhez hajolt és sóhajtott egyet. – Valaki rájött arra, hogy te ölted meg Adamet, ezért tudni akarom, hogy kinek mondtad el! – Súgta a fülembe. Teljesen lesápadtam. – Mi? Ez…. Nem mondtam el senkinek! Erről csak Joe tudd mivel ő is ott volt, de ő is megígérte, hogy nem beszél róla senkinek! – Magyarázkodtam. Eizan pedig az arcomat fürkészte, majd elhúzta a szája szélét. – Hmmmmm! Ha nem mondtad el senkinek, akkor honnan tudják….? – Gondolkodott hangosan a fiú. – Kik? –  – Pont ez az, hogy nem tudom, de valaki rá jött, hogy te ölted meg, mert egy levelet kaptam az illetőtől név nélkül. – Beszélt hozzám a srác. Lesütöttem a szemem és gondolkodtam miközben egyre idegesebb kezdtem lenni. Aztán valami bevillant. – Hogy érted azt, hogy megöltem?! Nem öltem meg senkit! – Förmedtem rá hangosan. – De hogy is nem! Lelőtted! –  – Nem!  Ez nem igaz! – Éreztem ahogy egyre dühösebb leszek, és a kezem is ökölbe volt szorítva. – Az lehet, hogy a kezed, amiben a fegyvert tartottad az én kezemben volt, de nem én húztam meg a ravaszt Melinda! – Beszélt hozzám komoly arckifejezéssel. Lemerevedtem. Nem akartam elhinni, de igaza van….. Tényleg én húztam meg a ravaszt, habozás nélkül. Ezek szerint, egy gyilkos lennék…?  – Nem! Nem vagyok gyilkos! – Mégis ellenkeztem az igazával. Nem tudom, de talán a büszkeség beszélt belőlem. – Akkor mi vagy? Megölted. Te ölted meg őt! Ha tudni akarod, én a ravaszhoz egyáltalán nem nyúltam. Te voltál az aki meghúzta, habozás nélkül! – Nézett rám szúrós szemekkel, ami még jobban feldühített. – Elég! Hagyd abba…. – A testem remegni kezdett és könnyes lett a szemem. – Pedig jobb, ha szembe nézel az igazsággal, hogy igenis te ölted meg őt! Bármit mondasz, ez az igazság! Szóval fejezd be ezt a hisztit és-…. – Neem! – Vágtam a szavába. Az egész olyan volt mint egy lassított felvétel. A jobb kezem, amely ökölbe volt szorítva, most megemeltem. Majd Eizant célozva egy jobb horgost behúztam az arcába. Nem gondolkodtam csak cselekedtem.  Amikor Eizan kikerekedett szemekkel visszanézett rám, akkor jöttem rá, hogy mit is tettem valójában. Ijedten a számhoz kaptam a kezeimet és rémülten néztünk egymás szemeibe.  – Ne-ne haragudj….. – Eizan pillantása dühössé vált. Ő is megemelte a kezét, én pedig összeszorítottam a szememet. Csak egy hatalmas nagy csattanást hallottam. Mikor kinyitottam a szemem Eizan keze mellettem ment el, egyenest a tükörbe, ami darabokra tört. A kezéből folyt a vér és a szilánkok is beleálltak. Ennyire dühös lenne rám? – Jó. Befejeztem. – Mondta lesütve szemeit majd hátat fordított nekem és kiment, ott hagyva engem. Nem akartam meg tenni, csak…… a kezem önmagától mozdult. Bántott a lelkiismeret amiért megütöttem Eizant. Nem akartam! Ráadásul nem kis erővel ütöttem meg. Minden erőmet oda összpontosítottam. Gratulálok Melinda! Tudod, hogy okozz fájdalmat valakinek. Aztán eszembe jutott, hogy megfeledkeztem Apáékról, így gyorsan összeszedtem magam, raktam egy kis sminket magamra, majd visszamentem a többiekhez. Észrevettem, hogy Courtney az egyik pincérrel enyeleg így kihasználva az alkalmat a helyére ültem, távol attól a perverz Jimmietől. – Minden rendben? Csak mert sokáig voltál bent? – Kérdezte apu. – Ja persze, csak egy kicsit időigényes vagyok. – Poénkodtam. – Egyébként hallottam valamiféle törés hangot a mosdóból. Mi történt? – Fordult oda hozzám Juss. – Törés? Nem hallottam semmit. Lehet hogy a férfi mosdóban volt valami. Nem tudom. – Vontam meg a vállam. Úgy látszik Juss azt hallotta, ahogy Eizan épp összetöri a tükröt. Még visszagondolni rá  is szörnyű érzés. Először megölök egy embert, most pedig megütök egy másikat, aki segített nekem. Mégis mi van velem? Ez nem én vagyok! Olyan mintha…. egy másik én bújt volna belém, és irányítani akar. – Miért ülsz itt? Ez az én helyem. – Mikor felnéztem Courtney állt fölöttem. – Rá van írva, hogy Courtney? – Gúnyolódtam. – Pf! – Fújtatott a lány majd leült az eredeti helyemre, Jimmie mellé. – Na és mit terveztek a jövőben? – Szólalt meg hírtelen Donya. – Én semmit. Úgy akarom élni az életem, ahogy szeretném. – Vigyorgott Julius. –Egyet értek! – Mosolygott Kathleen, majd egy szájra puszit nyomot Jussnak. Donya most rám nézet érdeklődve, én pedig csak egyszerűen megvontam a vállam. – Ő nem tervez semmit. Nem igaz? – Nézet rám apa. – Nem. – mondtam egyszerűen. De hogy is nem! Csak te azt nem tudod. A körülöttem lévők beszélgetni kezdtek, de engem valahogy ez nem kötött le. Végül ki mentem levegőzni egyet, ám valaki jött velem. – Látom nem nagyon csíped az anyámat. –  – Hát tudod, nem igazán szeretem a mostoha szülőket. – Gúnyolódtam. Jimmie közelebb lépett hozzám és átkarolta a derekamat. – Mit csinálsz? Eressz! –  – Azt nem tehetem. – Perverz vigyorával az arcán közeledett az én arcomhoz. Próbáltam ellökni, de nem ment. Túl erősen tart, ami már fáj is. – Jimmie, állj le!! Elég! – Kapálóztam. – Ne aggódj. Most nem fog meg zavarni senki minket. – Gúnyosan vigyorgott és tovább közeledett az arcomhoz. Mivel nem tudtam semmit tenni ezért becsuktam a szemem és összeszorítottam őket. Majd megcsókolt. Hírtelen egy ismerős illat csapta meg az orromat. Amikor kinyitottam a szememet, nagyon fura dolgot láttam. Az illető, aki engem csókolt Eizan volt. Bal keze a derekamat fogta, míg a jobban Jimmiet tartotta a pólójánál fogva. Arrébb lökte a srácot, így a másik kezével az arcomat tartotta. Mélyítette a csókot és szorosabban fogott. Átkaroltam a nyakát és visszacsókoltam. Az illat annyira csábító volt. Majd belevigyorodott a csókba. – Ne haragudj. Nem akartalak megütni. – Dadogtam. Nem válaszolt semmit, csak elengedett és Jimmie felé vette az irányt. Oda érve hozzá elkapta a srác pólóját, majd a falnak nyomta. – Te meg mi az istent keresel itt?! Nem meg mondtam, hogy ne gyere vissza a városba! – Dühöngött Eizan. – Miért? Tán megölsz? – Vágot vissza Jimmie. – Hmmm! Nekem annál jobb ötletem van. – Eizan elengedte Jimmiet és egy pisztolyt rántott elő a zsebéből, majd Jimmie kezébe nyomta azt. – Ez meg mit jelentsen?! – Nézet értetlenül Jimmie, ahogy én is. – Meg adom neked a lehetőséget. Ölj meg! – Válaszolt komolyan Eizan. A pulzusom olyan gyorsan vert, hogy azt hittem összeesek. – Eizan… mit csinálsz…? – Kérdeztem rémülten, de nem igazán mutatott felém érdeklődést. – Hát ha ezt akarod? – Jimmie a ravaszra tette a kezét. – Ne! – Kiáltottam és Eizan elé rohantam. – Melinda állj félre! Ha ő meg akar halni, akkor ne gátold meg benne. – Vigyorgott Jimmie. Eizan bele markolt a vállamba és maga mögé utasított. A kezemmel bele markoltam a pólójába és rémülten néztem a hátát. Mit csinál? Miért teszi….? – Mielőtt még lelőnélek, áruld el, mit tervezel ellenem? – Beszélt a fegyvertartó fiú. – Tudod, azt vettem le rólad, hogy nagyon megviselhetett az, hogy Adam Knight lenyúlta a barátnődet és utána meghalt, és nem te ölheted meg. Úgy látom, mi bérgyilkosok, nem nagyon csípjük egymást. – Bérgyilkosok?? Ugye ez nem azt jelenti, hogy….. – Hát igen! Remélem, hogy a pokolban rohad! Ahogy te is ott fogsz. - …. Eizan egy bérgyilkos….? – Nem is értem, hogy lehetséges az, hogy két évig kibírtuk egymást. Drága bátyád most sírna ha látná, hogy a kicsi öcsikéje bérgyilkosnak adta a fejét. – folytatta Jimmie. Éreztem ahogy Eizan teste megfeszül, ugrásra készen, mégis kontrolálta magát.  Miféle bátyról beszél? – Nem merészeld Briant a szádra venni! Te ölted meg! – Förmedt rá Eizan Jimmiere. E hallatán rosszul lettem, és talán, a sokk okozta. – Az lehet! De okom volt rá! – Mibe csöppentem bele? Kik ezek egyáltalán? – Okod? Mégis mi? –  – Tudod, két éve Brian behúzott a csőbe, ugyanis vertigót árultunk illegális helyen, de amikor a zsaruk elkaptak, ő ott hagyott. Így hát futásközben hátba lőttem. Ha nem kerül börtönbe ahogy én, akkor a családját büntettem meg azzal, hogy elveszem az egyik családtagjukat! – Semmit nem értettem. Ki az a Brian? És mi az a vertigó? Mi történt ezek között két éve? Össze vagyok zavarodva, és most attól félek, hogy Jimmie meghúzza a ravaszt az előttem álló fiúra. Még jobban kapaszkodtam Eizan pólójába. Éreztem, hogy a teste nagyon hideg, nem is csoda, hiszen alig van nulla fok és egy kabát sincs rajta. – Értem. Akkor nyilván nem kell megemlítenem, hogy te és a családod azért jöttek ebbe a városba, hogy találjanak egy ügyvédet, aki majd megvédi drága Jimmiekét az indítékok ellen. Bevallom nem rossz húzás ez tőled, de figyelmeztetlek, ha a csalásom közelébe mész, életed végéig a börtönben fogsz rohadni! – Eizan hangvétele gúnyosból dühösre váltott. – És mégis hogyan akadályoznád meg, hogy ha most meghalsz? – Mondta Jimmie és lehúzta a kakast. – Hm! – Nevetett fel Eizan. – Azt nem hinném, mivel azzal már elkéstél! – Hírtelen sziréna hangokat hallottam. Pár pillanat múlva rengetek rendőr kocsi állt meg az épület előtt, kiszállva belőle az emberek pedig fegyvert fogtak ránk, jobban mondva Jimmiere. – Tegye le! Most azonnal! – Kiabált az egyik rendőr. – Te….. Végig ezt tervezted? – Jimmie hangján érezni lehetet, hogy nem számított erre. – Mondjuk. Elvégre, te fogsz rám fegyver, nem én rád. – Eizan gúnyolódása engem is nagyon meglepett, és be kell valljam, ez valami zseniális ötlet volt tőle! Bár nem értem miért akarja, hogy Jimmie börtönbe jusson, de most ez nem számít. – Ezért meg fizetsz! – Vágta rá a pisztolyt tartó fiú dühösen. Nem tudom mit csináltam, mert reflex szerűen kitértem Eizan háta mögül, majd a fiú és a fegyver közé álltam. Éreztem….. itt a vég! Ekkor Eizan Megfogta a karomat és velem együtt beugrott az ablakon keresztül az étterembe. Előrántott egy másik fegyvert és Jimmiere célozva lőtt. Lövés párbajba kezdett a két fiú és a rendőrség is őket vette célba. Az étteremben eluralkodott a pánik. Mindenki futott amerre látott. A kezemmel a fejemet védtem, de amikor felnéztem azt láttam, hogy a különböző irányból érkező golyók ártatlan embereket is eltalálnak. Donyaát, apát, és Jusst sehol sem láttam, és kezdtem pánikolni. Négykézlábra emelkedtem, majd felálltam és rohantam a hátsó kijárathoz. Ám valaki az utamba állt és fegyvert szorított a torkomhoz.  – Courtney?! Mond, te meg mi a fenét csinálsz?! – A testem remegni kezdett a félelemtől, és rémülten néztem az előttem álló lányra. – Tudod,…. épp annyira gyűlöllek, mint amennyire most megfogsz halni! – Mondta a lány haragos tekintetével.  – Azt tudom, hogy gyűlölsz, de sose hittem volna, hogy képes lennél ilyesmire. – Nyeltem nagyokat. – Akkor ezek szerint te még nem ismersz engem! Se baj! Most megmutatom milyen is vagyok igazából! – A fegyvert félre dobta és behúzott egy bal horgost. Ekkor jutott eszem be valami! Én tanultam aikidozni! Lucas kiképezett még anno. – Gyerünk! Harcolj, te rohadt ribanc! – Hírtelen egy bal horgossal jutalmaztam az arcát. – Utálom, ha azt mondják rám, hogy ribanc!  - Lendületeimből rúgtam arcon a lányt amitől hátra esett. – Nem tudom, hogy honnan tudod, hogy én tanultam aikidozni, de ezek szerint te kutakodtál az életemben! – Emeltem meg a hangom erősségét. – Mindent tudok rólad! Mindent, érted?! Ha érdekel, akkor még azt is tudom, hogy te ölted meg Adamet, és hogy valaki felbérelte őt, hogy megöljön téged. – Tágra nyílt szemekkel néztem a lányra. Ezek szerint vagy látta a jelenetet vagy benne volt a dologban! – Ezt most nagyon megbánod! – Megindultam a lány felé és harcba kezdtünk. Nem kíméltük egymás testi épségét sem. A következő mozdulatommal Courtneyt hasba rúgtam, ezáltal a csukott ablakon keresztül távozott az épületből. Kihasználva az alkalmat folytattam utamat, hogy megtaláljam Jusst és apát. A kezem és a szám tiszta vér volt, és már a lépések is fájtak. Kint még mindig a lövések hangját lehetett hallani, és a város pánikolását is. Szét néztem az utcán, de csak rohangáló embereket láttam, apát és Jusst nem. Hírtelen valaki hátba rúgott, amitől hasra estem a földön. Lendületet vettem, megfordultam úgy hogy a lábaimmal sikeresen megrúgtam az engem megtámadót. – Azt hiszed, hogy engem olyan könnyen lerázhatsz?! – Persze, hogy Courtney, ki más! Hátra bukfenccel kitértem Courtney Rúgása elől és felálltam. – Mond mit akarsz tőlem?! Miért akarod ennyire a halálomat?! – Kérdeztem a lányt miközben folyamatosan ütöttük egymást. – Mert elvetted tőlem azt, akit a legjobban szerettem! – Egy pillanatra leblokkoltam így Courtney hasba rúgott, és neki ütköztem a falnak, ami mögöttem volt. – Kiről beszélsz?! Nem öltem meg senkit! – Mondtam értetlenül. – Nem! De Zack miattad hagyott el engem! –  – Zack? Zack Miller?! Ti együtt voltatok? –  – Hihetetlen, hogy még ezt sem tudod! De igen! Együtt voltunk. – Nem igazán tudtam, hogy most mit is kéne mondanom, mert ez most sokkhatást váltott ki belőlem. Akkor ezért… ezért gyűlöl ő engem annyira.  – Courtney én nem tudtam…… Nagyon sajnálom….. én…. –  – Nincs szükségem a sajnálkozásaidra! És ha a bátyád tovább folytatja a nővéremmel az enyelgést, attól tartok még a végén baja esik. – Tett fenyegető megjegyzéseket felém a lány. Na azt már nem! Tekintettem rémületből haragossá vált. Ökölbe szorítottam a kezem és habozás nélkül Courtneynek rontottam. – Engem ócsárolhatsz, vagy akár kárt is tehetsz bennem! De ha a bátyámhoz egy újjal is hozzá érsz, akkor meghalsz! – Folyamatosan kapta tőlem a rúgásokat és az ütéseket. Nem tudtam leállni, és nem is akartam! Kimerülésig ütöttem a lányt, nem adva meg neki a támadási esélyt. Végül egy erős jobb horgossal az utca másik végébe repítettem. Szinte már lihegtem, annyira kimerültem. Courtney nem mozdult egy darabig, majd lassan kezdett magához térni, így ott hagytam őt, hogy tovább keressem apáékat. Pár perc rohangászás után meg találtam Jusst és Kathleent. – Melinda! Hál isten, hogy jól vagy! Téged kerestünk! – Ölelt meg Juss! – Én is! –  – Nem láttad apuékat? Nem találjuk őket! – Nem! Én is titeket és őket kerestem, de nem találtam! – Mondtam lihegve. – Veled mi történt? Vérzel! – Nézett rám rémülten Juss. – Hosszú! Majd később! Találjuk meg apáékat! – Újra elkezdtük keresgélni őket, de még mindig nem találtuk meg se Donyat se apát. Kathleen Courtney miatt is aggódott, de nem akartam elmondani neki, hogy mi is történt ezelőtt tízperce.  Aztán hirtelen egy hatalmas nagy durranásra lettünk figyelmesek. Az emberek pedig mind oda gyűltek egy kört alkotva. Megindultam az irányba. A távolból csak azt láttam, hogy valakit meglőttek, és mikor tudatosult bennem, hogy kit lőttek le rohanni kezdtem. – Apaaaaa! – Oda rohantam hozzá átgázolva a tömegen! Donya ült mellette könnyes szemekkel. – Mi az istenre vártok még! Hívja valaki a mentőt! – Ordibáltam a többi embernek! – M- máris! – Szólalt meg az egyik és tárcsázta a számot. – Apa! Apa kérlek figyelj rám! Ne félj nem lesz semmi baj, hallod?! – Szorosan fogtam a vállán lévő sebet ne hogy elvérezzen. Levettem a kabátomat összegyűrtem és a feje alá tettem. Jussék is oda rohantak és segítettek életben tartani apát. Pár pillanat múlva Eizan jelent meg mellettem. Levette a pulcsiját és az ingét kettészakította, majd bekötözte apám vállát, hogy elállítsa a vérzést.  Nem sokára a mentő is megérkezett. Óvatosan megemelték őt, és a hordágyra tették. Kapott némi ellátást, majd be tolták a mentőkocsiba. – Figyelj Melcsi! Te most menj haza, itt van pénz taxira, én mellette maradok, de te pihenj! – Közölte velem Juss. – Nem! Én is megyek! –  – Meli! Pihenned kell! Kimerült vagy és sebes! Menj haza! – Megpuszilta a homlokomat és beszállt a mentőautóba. – Hol van Courtney?! – Kérdezte Kathleen. – Ne aggódj, jól van! – Nyugtattam. – Hál isten! Fogad meg bátyád tanácsát és menj haza. – Lágyan elmosolyodott és beszállt Juss mellé a kocsiba. – Meli! Jól vagy? – Jött oda hozzám Eizan. – Gyere, haza viszlek! – Fogta meg a karomat. – Nem! – Löktem el a kezét dühösen. – Ne érj hozzám! –  – Mi bajod van?! Csak segíteni akarok! –  – Segíteni? Segíteni?! Ugyan mit?! Amióta ismerlek, csak a problémákat vonzod felém! – Dühöngtem vele. Csak úgy beszéltek belőlem az indulatok. – Befejeznéd végre?! Te vonzod a bajt nem én! –  – Valóban? Akkor miért van az, hogy ha veled vagyok, ezer százalék, hogy valami történni fog?! –  – Melinda! Nekem ilyen az életem! Fogd már fel végre! – Kiabált Eizan! Oldalra pillantottam és azt láttam, hogy Jimmiet a rendőr kocsiba ültetik be. – Veled kapcsolatban nem értek semmit. Nem tudom, mit miért teszel, és azt sem, hogy mit akarsz tőlem. – Fordítottam vissza a fejem Eizan felé. - Meli! Én egy bérgyilkos vagyok. Ezért veszélyes az életem. – Mondta Eizan alig hallható hangon. – Tudod, amíg nem ismertelek, minden normális volt, és nyugodt. Most viszont a feje tetejére állt az életem. Mind ez miattad! – Fáradt voltam, és legszívesebben zokogni tudtam volna. A torkomban egy hatalmas nagy gombóc volt, amit próbáltam lenyelni. – Akkor ne vegyél részt az életemben! – Hajolt közelebb az arcomhoz Eizan. A szívem egy hatalmasat dobbant. Úgy éreztem, mintha darabokra hullanék szét. – Hát jó! – Válaszoltam egyszerűen, ám tele haraggal. – Veled úgy is csak a baj van. Így legalább nem kell attól félnem, mikor szegeznek a torkomhoz fegyvert. – Mondtam lesütve szemeimet, amik könnyesek voltak. Felpillantottam Eizan szemeibe, és erőlködnöm kellet megint, hogy kivegyem a tekintettemet az övéből. Végül sikerült, majd hátat fordítottam neki és elindultam. Nem tudom, hogy merre, és hogy hova, csak el innen.  Remélem….. többet nem találkozunk, ….Eizan Seyfried!

Juliet Simms - Wild Child (Acoustic)

Díj

A díjat nagyon köszönöm: maja

Szabályok:

1.Tedd ki a blogodra!

2.Írj öt dolgot magadról!

3.Válaszolj azokra a kérdésekre, amiket feltettek neked!

4.Tegyél fel öt kérdést annak, akinek tovább küldöd!

5. Küld tovább öt embernek!

5 dolog rólam:

1. Imádom a zöld és a lila színt.

2. Vörös hosszú hajam van.

3. Nem szeretem a farmer nadrágot.

4. Rock zene függő vagyok.

5. Imádom a horror történeteket. :D

Maja kérdései:

1. Van kedvenc történeted? 

Nem igazán, mert szerintem mindegyik nagyon jó. :D Nehéz lenne így választani. ^^

2. MI vagy ki ösztönöz arra, hogy elkezdj egy saját történetet?

Legtöbbször saját magam, és azok a dolgok amik körülöttem történnek. :)

3. Mi a kedvenc tantárgyad? Miért? 

Először is a matek, mert imádom a logikai dolgokat. Szeretek gondolkozni, és rájönni dolgokra. Másodszor pedig az angol, mert jó érzés mikor más nyelven beszélhetek. :)

4.Volt olyan zene amelyik inspirált esetleg? Melyik ez a szám? :)

Engem nagyon sok zene inspirál. Ilyenkor úgy érzem, hogy bármire képes vagyok. Szilaj - Gyászos ez a dal. Ez a zene az ami a legjobban tudd inspirálni. Mert azt mondja, hogy soha ne adjuk fel! :)

5. Sok író élő forrást használ vagy megtörtént eseményt ír le. A történeted egyes jelenetei megtörténtek veled? :)

Igen, vannak olyan dolgok amik megtörténtek, de a nagyja kitalált. :)

5. Kérdés: 

1. Van e példa képed? Ha igen, akkor ki és miért ő? :)

2. Miben érzed magadat tehetségesnek? :)

3. Mi a kedvenc animéd? :)

4. Mennyire vagy vallásos? 

5. Mi az ami a legjobban örömet szerez neked? :)

Nekik Küldöm:

http://hannahc-monyafanfiction.blogspot.hu/

http://cursebymeli.blogspot.hu/

http://monya-twilightfanfiction.blogspot.hu/

http://loryka-egykislnyblkirlynlesz.blogspot.hu/

http://myguardianangel-lexy.blogspot.hu/

7. Fejezet ~ Meglepetések hada~

Sziasztooook!! *-* Először is elnézést szeretnék kérni, amiért késtem - majdnem egy hetet xD - Másodszor pedig elkezdtem egy új sztorit írni. " Holló - A halhatatlanok templom " Ez egy "kicsit" horror sztori, de ha esetleg valakit érdekel, akkor nézzen be ide is! ;) --> hollo-ahalhatatlanoktemploma.blogspot.hu  :D
Jó olvasást!! :D
Puszii^^♥
(ui: egy helyen kijelölte a szöveget, azt nem tudom miért csinálta, próbáltam ellene tenni, de feladtam ^^" bocsi érte :$ )

Eizan szemszöge~

Úúúú apám azok a lábak! Esküszöm, ha nem lennének ilyen sokan ebben a teremben, már régen letepertem volna. Bár erre sor fog kerülni. A drága nagyon felkaphatta a vizet, de ez még jobban vonzz engem. Imádom, ha valaki türelmetlen. Értetlenül vissza kérdezett, hogy mi az ami rossz benne, de én csak annyit válaszoltam, hogy szinte minden. Valójában remek rajz volt, de szeretem húzni az agyát. Ám olyan hevességgel és stílussal beszélt velem amit senkinek nem engedek meg. Szó párbajba kezdtünk, és hiába dirigáltam neki, hogy üljön le az istennek sem akart. Ezért megfenyegettem, de ez sem segített. Jól van aranyom! Akkor jöjjön a durvább módszer! Oda mentem a rajzaihoz és szó szerint eltéptem mindet. Kár! Pedig jó rajzok voltak, de így ne beszéljen velem senki! Az arca nagyon sápadt lett és könnyek szöktek a szemeibe. Na! Úgy látom ez hatott! Szépen összeszedte az eltépet rajzait és leült a helyére! Na vééégreeee! Már az idegeimen taposott. Az egyik lány hozzá szólt és beszélgetni kezdtek, én pedig felvilágosítottam arról, hogy az órámon nincs beszélgetés. Jaj de jó érzés tanárnak lenni! Mikor kicsöngettek, mindenki csak úgy rohant kifele a teremből, főleg az én kis drágám. Az egyik csaj ott maradt, az a Sarah vagy ki, akivel korábban is találkoztam. Nagyon furán nézett rám, ami kicsit ijesztő volt. Megindult felém, nekem meg kikerekedtek a szemeim, mert úgy jött ide hozzám, mint aki meg akar erőszakolni. Na jó azért nem hiszem, hogy képes lenne rá, mert abból csak az lenne, hogy én erőszakolnám meg. – Tanár úr! Megcsináltam önnek, az órarendet. Csak hogy tudjon róla, hogy mikor és hol lesz órája.  – A lány át nyújtotta a lapot lehajtott fejjel. Elvettem, majd alaposan végig néztem. Mi?! Ma hetedik órám is lesz?! Remek! Bezzeg anyáék meg jól szórakoznak a városban! Na ezt még leverem rajtuk. Azért nem szó szerint. – Tehetek még valamit önért? – Kérdezte a csaj vörös arccal. Na igen! Ilyen az én ellenállhatatlan képességem! Perverzül elhúztam a szám szélét és közelebb mentem hozzá. – Hát, ha nagyon szeretnél! – Megfogtam a derekát és közel húztam magamhoz. Lehajoltam hozzá és oda súgtam neki. – Nem szeretném, ha bármilyen módon is keresztbe tennél nekem. Egy egyéjszakás kalandon kívül nem lesz köztünk semmi, ezt jól jegyezd meg! Isten áldjon! – Elengedtem, majd ott hagytam. Nekem nagyon nem szimpi ez a csaj. Külsőleg nagyon vonzó meg minden, de a személyisége túlságosan is tapadós. Bazdmeg nekem meg mi a fasz bajom van?!  Tudtommal én szeretem a tapadós csajokat, mert őket jól ellehet kapni egy éjszakára. Most meg undorodom ettől?! Kezdek úgy viselkedni mint egy tanár. Még csak az kéne! Be mentem apám irodájába, aki valamilyen papír munkát csinált. Leültem a fotelba és feltettem a lábam az asztalra. – Fiam, ez egy iskola, Modoráld magad. – Jaj apa hagyjál már! Itt tanár vagyok, nem diák. Most megengedhetem magamnak. – De most komolyan! Már a tököm ki van ezzel az iskolával. És még csak ez az első napom! Bááár! Ha a kis drágaságom is ide jár, akkor azért annyira nem lesz unalmas a környezett. – Anyáék hol vannak? – Elvileg egy hotelben! Tényleg akartam is mondani! Építkezünk! – Építkezünk? Minek és hol? – Itt Long Beach-ben! Úgy döntöttem, hogy véglegesen ide költözünk. – Mi?! De hát nem úgy volt, hogy csak egy hónapot maradunk?! – De! De változott a tervünk! Ne aggódj jó lesz! Szép környék! – Ha te mondod! – Hát ez csodás! Pedig utálom Long Beach-t! Főleg most télen! Fogtam magam és elmentem. Jó messzire ettől a sulitól. Már rosszul voltam komolyan! Egyszer csak egy nagyon ismerős arcot pillantok meg a távolban. Hopp egy Lena! – Csá hugi, hát te mit csinálsz itt? – Kérdeztem tőle. Pirosak voltak a szemei, mint aki sírt. Na most ez vagy anyám miatt van, vagy fiú van a dologban. – Valami baj van? – Kérdeztem érdeklődve, de nem szólt semmit. Letérdeltem elé és az arcát fürkésztem. - Lena! Látom, hogy van valami baj! Mi történt? Anya? -  Megrázta a fejét, ezzel jelezve , hogy nem ő van a dologban. – Eliot? – Erre is ugyanúgy reagált. – Fiú? – Erre már nem csinált semmit, szóval tudtam, hogy igen. Na akkor ki szedjük belőle, hogy kit is kell megvernem. – Na beszélj szépen! Mi is történt pontosan? – Még mindig csak állt ott és nem szólt semmit. A nőkkel kevés türelmem van, de Lenaval szemben végtelen. Vele nagyon kitartó vagyok. – Tudod, hogy addig nem megyünk innen sehova amíg nem beszélsz. Szóval? – Rám emelte a tekintetét utána pedig vissza le a földre. – Hát tudod….. anya, Eliot meg én elmentünk a hotelbe, de én el szerettem volna jönni a suliba, hogy megnézzem. Anya azt mondta, hogy menjek nyugodtan így eljöttem. – És utána? Folytasd mitör-… - Hírtelen rá néztem Lena baloldali arcára és egy hatalmas nagy piros folt volt rajta, kisebb fajta horzsolásokkal. – Ez meg mi? Lena mit csináltál? – Ez történt utána. – Mi? – Találkoztam a volt barátommal. Összevesztünk és hát….. megütött. – A szemeim kikerekedtek és lesápadtam. – Tenyérrel vagy ököllel?! – Lena lehajtotta a fejét és szemeiből folytak a könnyek. – Szóval ököllel! – Olyan dühös voltam, hogy ha most bárki is az utamba állna, ott helyben fejbe lőném. – Na most szépen elmondod, hogy hol van, vagy hogy merre ment. Hogy is néz ki? – Eizan kérlek! Ne! Nem szeretném, ha nagy felhajtást csinálnál. – Átkarolta a nyakamat és megölelt. – Rendben! – válaszoltam. De persze hazudva. Még hogy hagyjam annyiban?! Neeeeem! Az én húgomhoz senki nem érhet hozzá! Ha megtudom ki volt ez a szemét esküszöm, hogy agyba főbe fogom verni, még azt nem mondja, hogy kegyelmezz. Bár akkor még jobban ütném a görényt! Elengedtem, felálltam majd átkaroltam a vállát. - Gyere! Nézzük meg anyáékat. – Mikor oda értünk a hotelhoz, eszembe jutott, hogy Lenának sebes az arca, és nem hiszem, hogy szeretné, ha anya is látná. – Lena van nálad smink készlet? – Kérdeztem. – Van, de oda fent. Miért? – Elővettem a telefonomat és Eliotot hívtam. – Csá mondjad? -  A hotelban vagy? – Ja mert? – Hozd le Lenának a smink cuccát. – Mi? Minek? – Majd elmondom! Csak hozd már! - Azzal kinyomtam és vártam. Öt perc múlva megjelent Eliot is. – Minek neked ez? Nőt akarsz játszani? – Az inkább neked lenne való. Na gyere segíts! – Az alaksorban volt egy női mosdó így bementünk oda. – Jézusom Lena neked meg mi történt az arcoddal? – Eliot aggódva nézett végig a lányon, majd rám nézett. – A volt barátja. Találkozott vele az utcán. – Mondtam. – És megpofozott?! Hogy merészelt hozzá érni az én drága egyetlen szeretett hugicámhoz?! Lena! Mi a pasi száma és lakcíme?! – Úgy látom Eliot is dühös! Király! Legalább valaki fog segíteni elintézni a pasit. – Nem, hagyjátok! Nem akarom, hogy bajba keveredjetek!  Csak egy pofon! – Lena, tudom, hogy ököl ütés volt nem egy pofon, ezt ne is tagad! – Engem ugyan nem ver át, meg szerintem Eliotot sem. – Na akkor a hugica szépé varázslása akció indul. – Mondta Eliot gyerekesen, megfogta Lena derekát, leült a székre, őt pedig az ölébe ültette. – Hé mit csináltok?! Ti akartok ki sminkelniiiiii?! Nem már! Ma még ki akartam menni az utcára! – Jaj nyugi van! Csináltam már ilyet. – Mondtam gyerekesen. Elkezdtem ki sminkelni Lenát, aki ott hisztizet, Eliot meg csak röhögött. Mikor végeztem a kezébe nyomtam egy tükröt, hogy tisztában legyen a kinézetével. – Azta! Te mióta tudsz így sminkelni?? – Úgy látom tetszik a látvány! - Az titoook! – Szerintem is jó munkát végeztem. Mondjuk még szép! Én mindenhez értek! – Engem is kifestesz?? – Na Eliot már megint vissza ment oviba. – Szívesen! – Nem hiszitek el, de kifestettem. Legalább Lena is ott röhögött. Hát nagyon szép nőt csináltam belőle.  Még anyának is megmutattuk az alkotásomat. Ő is nagyot nevettet. Ahhoz képest, hogy kezdődőd ez a nap, jól fejeződött be. De akkor is megfogom találni a pasit, aki bántani merészelte Lenát. Erre esküszöm!  Másnap reggel nagyon nehezen keltem, de azért sikerült. Vettem egy zuhanyt, felöltöztem majd elmentem a suliba. Még reggelizni sem volt kedvem. Bementem apámhoz, aki a kezembe nyomta a naplót. Lehet osztály főnök leszek valamelyik osztálynak. Bár ez még nem olyan biztos. Ki jövet a teremből ismét találkoztam Sarahval. Ez a csaj már az agyamra megy.  Elhaladtam mellett, mintha nem is ismerném. Még köszönt is, de ez nem érdekelt. A kezemben lévő naplót nézegettem, mikor valaki nekem jött. -Nézzél már felfele is! Bazd meg! – Mondtam dühösen. - Ch! És én még az előbb bocsánatot akartam kérni. De tudod mit? Menj a picsába! – Hát persze, hogy a drágám az, ki más. Ú ma is milyen elragadóan néz ki. Na de ízért így beszélni velem… . - Ugye tudod,hogy a türelmem határán táncolsz? - Leszarom a türelmed! Most pedig ha nem bánod, akkor megyek. Van jobb dolgom is mint te! – Komolyan! Kezelhetetlen ez a nő! Megfenyegettem , hogy ezt még nagyon meg fogja bánni, de úgy döntöttem, hogy ennek itt az ideje. Egy pasi volt mellett, most hozzá fordultam. - Na mi van? Bent van a maci a málnásban? – Azzal a mozdulattal, a kis csaj majdnem nekem esett. Nagyon kikelt magából, ami őszintén megmondva, tetszett! A pasi aki lefogta őt alig tudta vissza tartani. De miért ilyen ismerős? Mintha már láttam volna valahol. Bár a végére elégé eldurvult a helyzet. Összevissza dobáltuk egymáshoz a sértő szavakat. Mikor már azt mondtam neki, hogy hülye liba, elegem lett és ott hagytam. Nagyon felhúztam az agyam. Hihetetlen az a nő! Két perc sem kell hozzá, de máris felbassza az agyam. Visszamentem az igazgatóiba, leültem és ott szitkozódtam. Pár perc múlva megszólalt a csengő. Semmi kedven nem volt ahhoz, hogy menjek, de apám kitessékelt az ajtón így kénytelen voltam. Mikor beértem a terembe, alig voltak bent. Csak nem járvány van? Még a végén én is elkapom. Bár az agy bajt már most elkaptam. Leültem a tanári székre, kezemet összekulcsoltam magam előtt és így voltam pár percig.  - A feladat egyszerű. Rajzoljatok le engem.  – Adtam ki a feladatott. Mindenki értetlen fejjel nézett rám, mint akik nem értik, hogy mit akarok. Sarah felszólalt, hogy nem érti a feladatott, én pedig flegmán oda mondtam, neki, hogy ezt még a hülye is felfogja. Szerencsémre a drágaságom ezt nem hagyhatta szó nélkül. - Már elnézést, de nem vagyunk tudatlanok. Csak szerintem mindenki úgy van vele mint én. - És megszólalt Miss nagyszájú! Miért, hogy vagy vele?

-Tanárként is utáljuk a képedet, akkor persze, hogy nincs kedvünk lerajzolni.

- Parancsolsz? –  Ledöbbentem amit az imént mondott. Hogy képes így beszélni velem. Nem tudom miért, de ebben a lányban van valami…. valami különleges. Ami nem hagy nyugodni. Felállt a székről, megigazította magán a felsőjét, majd elkezdett beszélni. Akarom mondani, kioktatni. Mert, hogy én mit képzelek magamról, meg hogy, hogy merészeltem eltépni a rajzait, blablablaa. Mikor befejezte mondókáját, nagy késztetést éreztem, ezért oda mentem hozzá. Kezemet az álla alá tettem, mélyen bele néztem a szemébe és csak ennyit mondtam. - Mi is a neved kislány? – Olyan vörös lett, hogy még a rózsa is megirigyelné a színét. Megint elkezdett harciaskodni velem, de közöltem vele, hogy ez felesleges. Sajnos nem jegyeztem meg a kereszt nevét. Vitáztunk még pár sort, mikor Sarah felállt, aki a drágaságom mellett ült. Na! Már csak ez hiányzott! - Tanár úr!  Kérem,a diákok „zaklatása” nem megengedett. – Mi a tossz?! Ki akar oktatni?! Na neeem aranyom! Ezt itt nem csináljuk! Mondtam neki, hogy üljön le, de baszott leülni és inkább folytatta az oktatást! Közben ki is csöngettek és mindenki ki ment a teremből kivéve mi hárman. Elég csúnyán – a drágám szerint – beszóltam Sarahnak, ezért még jobban lebaszott, amitől már végleg elfogyott a türelmem. Nagyon dühösen beszéltem hozzá, amitől ő is megijedt. Na ezt már szeretem!  Viszont megint váltott. Hihetetlen, hogy az egyik pillanatban egy félős kis kutya, a másikban pedig egy igazi vadmacska. Kutyául beszélt velem. Mikor meg akartam mondani a magamét, egy szőke hajú lány nyitott be az ajtón. A két lányt hívta, hogy menjenek már. Majd ott is hagyott. Sarah még ott maradt pár pillanat erejéig és zavartan bámult rám, én pedig elég dühösen. Végül ős is elment. Hál isten! Még volt egy órám, de azon nem maradtam bent. Leszarom az egészet. Beültem a kocsimba és elhúztam a csíkot. Útközben megszólalt a telefonom, egy sms jött Enrique-től hogy találkoznunk kell. Hát jó, legyen! Elmentem a megadott helyre és ő már várt is rám. Ki szálltam a kocsiból és oda mentem hozzá. – Csá haver! – Ráztam vele kezet. – Na mondd! – Pár pillanatig csend volt, de aztán bele kezdett. – Figyelj Eizan, amit most mondani fogok annak nagyon nem fogsz örülni. – Rosszul kezdődik. Nem szóltam semmit, csak figyeltem és hallgattam tovább. -  Arról van szó, hogy Jimmie McDanielt kiengedték a börtönből. – Leblokkoltam. A düh felemésztette a testemet, szinte égetett belülről. Éreztem, hogy Enrique is dühös, ami még jobban dühített. – Mégis miért?! Miért engedték ki azok a mocskok?! – A rendőrség hibája! Mindenkié! Ki engedni egy ilyen embert a sittről?! Ezek meg vannak húzatva?! – Csak annyit tudok, hogy az anyja ki váltotta őt. És gondolom még a  rendőrség sem tudd ellenállni annak pénz összegnek amennyit ajánlott. – Miért mennyit adott? – A pontos összeget nem tudom, de több mint négyszáz millió dollárt. – A rohadékja! – Nagyon dühös voltam, már a kezem is zsibbadni kezdett olyan erősen szorítottam. – Most mit csináljunk? – Nem tudom Enri! Nagyon nem tudom! – A fejemet a kezembe hajtottam, és feltörtek bennem az emlékek. Hogy az az ember, aki tönkre tette az életemet, most szabad lábon van és ugyan azt a levegőt szívja, amit én. Ez nem lehet igaz! – Hé haver jól vagy? – Kérdezte Enri aggódóan. Néha szoktam őt így becézni. Olykor jól esik. – Persze. Csak ez most sok így. – Felnéztem dühösen Enrire, de tudja, hogy nem neki szánom. – Teszek róla, hogy visszakerüljön a sittre! Nem fog itt szórakozni senkivel!! Kösz, hogy szóltál.

 – Nincs mit! Viszont van még valami!

 – Mi?

 – Ki derítettem, hogy ezzel ez ügy nem tiszta. Jimmie hivatalosan nincs szabad lábon. Erről még lesz egy tárgyalás is. Egy hetük van arra, hogy szerezzenek egy ügyvédet.  Még van esélyünk lecsukatni! - Ez az! Már csak tennem kell róla, hogy valami olyat kövessen le, amiből nem mászik ki. – Iszonyat dühös voltam. Törni zúzni is képes lennék most! Úgy látszik eljött az ideje annak, hogy összehívjam a régi bandát. Elköszöntem Enritől, beszálltam a kocsiba és tövig nyomtam a gázt. Olyan száz-százhússzal száguldoztam az utcán. Most ajánlom, hogy ne kerüljön elém senki! Csak mentem és mentem, nem törődve semmivel. Sokáig kocsikázhattam, mert már éjfél is elmúlt. Megállítottam a kocsit, lehúztam az ablakot és rágyújtottam. Elvezettel szívtam bele a nikotinnal tele cigibe. Hátra dőltem az ülésen és élveztem a kényelmet. Zakatolt az agyam, úgy gondolkodtam, mint egy gép, de már majdnem bealudtam. Rá néztem az anyós ülésre, amin azaz osztálynapló volt, amit apám a kezembe nyomott. A kezembe vettem és elkezdtem lapozgatni. Hoppá! Johns! Ahogy ezt a nevet olvastam, visszagondoltam arra, hogy mit csináltam tegnap este.  Húhúúú! És a drágám nem is sejt semmit. Emlékszem. Megálltam a ház előtt, kiszálltam a kocsiból és az ajtó felé vettem az irányt. Természetesen zárva volt, hiszen már hajnali három óra is elmúlt akkor.  De mit látnak szemeim? A nappali ablak nyitva! Ez az! Bemásztam az ablakon, és matatni kezdtem a kapcsoló után. Rá léptem valami plüss állatra  ami csipogott. Hogy bassza meg! Lépteket hallottam amik egyre hangosabbak voltak. A drágaságom volt az! – V-van itt valaki? – Kérdezte remegő hangon. Nocsak! Csak nem fél valaki? Közel mentem hozzá. Nagyon közel. Szinte már összeért a lélegzetünk is. Hírtelen elkaptam a csuklóját és magamhoz húztam. Jobban mondva akartam, mert a kicsikém kitért előlem, és felkapcsolta a villanyt. Mikor kapcsolt, hogy ki vagyok, nagyon megrémült. Pár pillanatig csak úgy álltunk ott, majd elkaptam ismét a csuklóját. Közel húztam magamhoz és megcsókoltam. Meglepetésemre a kicsike visszacsókolt, és nem is rosszul. Sőt! Hogy őszinte legyek, kajak felizgultam. De ez most komoly? Csak azért mert úgy csókol, hogy az valami eszméletlen? Eizan, neked komoly agykárosodásod van! A kezeim egyre lejjebb és lejjebb vándoroltak a testén. Az egyik kezem a mellét fogta, a másik pedig azt a szép formás kis fenekét. Majdnem sikerült levennem róla a pizsama nadrágot, de ezt ő sikeresen megakadályozta. ­Erősen neki csaptam a falnak és folytattam a játékot. Ő pedig felkiáltott, hogy ezt nem akarja. Lehet csúnya dolog volt akkor tőlem, de leütöttem. Nem akartam, hogy valaki meglásson. Felvittem a szobájába és lefektettem az ágyra. Ki használhattam volna az alkalmat, de nem tettem. Pedig nagy késztetést éreztem rá, és mégis! Fogtam magam és ott hagytam. Aztán gyorsan elhajtottam onnan. Így most szerintem a drága azt hiszi, hogy ezt csak álmodta, de ez nem így van. De ezt neki nem kell tudnia. Igen ez történt tegnap este. Így visszagondolva erre nagyon muris ez az egész. Ch! Debil! Na mindegy! Feltekertem az ablakot és elhajtottam. Haza mentem, akarom mondani a hotelbe amit kivetünk.  Bementen az épületbe fel a másodikra, utána pedig a szobámba. Lekaptam a cipőmet, a felsőmet és a gatyámat is, majd elterültem az ágyon. Nem kellet sok és már aludtam is. Másnap reggel nyolckor keltem. Kurva élet! Pont ma kell nekem is elaludni! Áá leszarom! Majd bemegyek! Be is mentem! De minek?! Nem volt órám, és csak feleslegesen ültem a tanáriban. Meguntam és inkább kimentem szünetben a folyosóra.  Ekkor pillantottam meg, az én kis drágaságomat. Úgy látom Megismerkedett Eliottal, aki akcióba lendült a másik csajra. A szemem a táskájára szegődött, amiből kilógott a mobil telefonja. Heheheee! Gyorsan kikaptam, majd elővettem az enyémet is a farzsebemből. Ki kerestem a magán számok listáját és meg van! Megtaláltam a kicsike számát. Bepötyögtem a számot a telefonomba és elmentettem. Majd kiléptem mindenből és visszatettem a táskájába a telefont. – Nocsak-nocsak! Drága öcsém akcióba lendült? –  Szólaltam meg hírtelen. -  Hát ja. De ha kikezd Fannyval áshatod a sírját. Amúgy meg látszik,hogy az öcséd.

-  Nem tehetek róla, hogy megszületett. Hagy csajozzon.

- Ch! Utállak!

- Én is bírlak drágám! Na csók. Még találkozunk kis csillag!

- Ettől félek én is! – Ó drágám! Pedig ha tudnád, hogy mi ketten majdneeeeem….. Khm! Na mindegy! Heheheee! Istenem elkap a röhögő görcs. Komolyan! Már bekönnyeztem! Ezután a hét nagyon uncsin telt. Pénteken kaptam egy emailt Antonetól, hogy ő is tudja ezt a Jimmie ügyet. Senki sem szereti azt a görényt. Bár nem csoda! Csak nekem tett kereszt be, de mások is rühellik. Most én fogom az ő életét tönkre tenni! Erre mérget vehet! És már azt is tudom, hogy hogyan. Végre eljött a szombat! tízenegyig aludtam. – Eizaaaaaaan! – Jaj ne! Ez Eliot! – Mi van?

- Nem mi van, hanem tessék! Anyád nem tanított meg az intelligenciára? – Komolyan úgy viselkedett, mint egy tipikus nő, akinek épp meg van. – De csak nem használom. Különben is! A te intelligenciád alig éri el a föld felszínét, szóval fogd be! Na ki vele mit akarsz?

- Először fogjam be most meg beszéljek? Te se tudod, hogy mit akarsz! Na szóval! Egy hét múlva karácsony és arra gondoltam, hogy mi lenne, ha anyáékat „elüldöznénk” itthonról, mi meg kitalálnánk, hogyan lepjük meg őket. – Értetlen bamba pofával bámultam rá. Olyan volt, mint egy öt éves kis gyerek, aki nem tudja mit akar. – A-ha! Tőlem! De engem hagy ki belőle. - Visszadőltem az ágyra a fejemre húzva a takarót. Majd ez a bolond szó szerint rám ugrott. – Eizan! Ne legyél már ilyen búval baszott! Hallod te sötétképű ellenforradalmár?! – Elkezdett püfölni a párnával és úgy mondta. – Eliot bazd meg ne molesztáljál már! Aludni akarok!

- De ne aludjál bérgyilkoskám! – Húúúú teeeeeee! Na ennyi! Most megfojtom! Letepertem Eliotot és én voltam rajta. Elkezdtem a párnával ütni verni, mikor Lena jött be az ajtón. – Öööööö…… tán  rosszkor jövök?  Ti meg mit csináltok? Homokosok vagytok? – Én nem csak ő! – Eliot kussolj! Semmi, csak megverem! – Úristen Lena segíts! Ez egy perverz pedofil. – Istenem! ez hülye. Leszálltam Eliotról és felöltöztem. –Amúgy mit szeretnél Lena? – Kérdeztem tőle. – Jaj nem sokat, csak apa üzeni, hogy siess a suliba. – Minek? Szombat van. – De valami fontos ügy. – Hát jó! Köszi. – Jaj már ezt nem hiszem el! Pedig ma az égadta világon nem akartam semmit se csinálni. Hogy basszák meg! Elmentem a suliba, de Enrique is jött velem. – Te haver! – Szólalt meg a mellettem lévő srác. - Nem ismersz valami féle  Adam Knight pasit? – Enrique arca elégé kérdőre vont volt, és én is gondolkozni kezdtem. – Knight-knight? Baszki de ismerős! Nem az a pasi, aki egyszer felbérelt ellenem egy bérgyilkost? – Kérdeztem. – De szerintem ő lesz az. Képzeld! Valaki felbérelte őt, hogy öljön meg valakit. Hallottam egy-két pletykát, nem tudom, hogy igazak e, de valamiért hiszek nekik. – A szavai át mentek egy fajta gyerekes stílusba. De ezt én imádom Enriqueben. – Ch! A kis genya láda! – Gondolkodtam, aztán eszembe jutott valami. – Na de várjunk csak! Láttam egy pasit az én kis drágaságom mellett, tegnap! Hmm! Nincs ki zárva hogy ő az! Tudtommal ő is abba a suliba jár. – Gondolkodtam hangosan. De most hogy ez így eszembe jutott, tényleg! Mi van ha ő az? Mi akarhat az én cicámtól?  - Oké biztos. Drágaságod?? Mi van Eizan? Csak nem becsajoztál?? – Jaj de hogy is! Hallod még a kereszt nevét sem tudom, mert nem volt alkalmam megjegyezni. – Bár annyi eszem nincs, hogy meg nézzem az osztálynaplóba. – Csak szórakozok a kiscsajjal. Tudod? – Tudom. Már ismerlek!  - Ezután nem szóltunk egymáshoz. Én az utat néztem Enri meg a telefonján játszott. Oda érve a sulihoz bementem az épületbe, ahol már apám várt rám.  – Na itt vagyok! Mit akarsz mondani? – Kérdeztem. – Figyelj fiam! Azért neked mondom ezt el, mert te vagy a legidősebb. Szeretném ha ez a beszélgetés köztünk maradna. – Zsebre dugtam a kezemet és úgy vártam a folytatást. Most már kíváncsi vagyok, hogy mit akar. – Arról van szó, hogy anyád pénzileg le van égve. A cégük romokba hever, és van egy csomó tartozásuk, amit nem tudnak ki fizetni. Ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek külföldre dolgozni, hátra hagyva titeket. Továbbra is én leszek ennek az iskolának az igazgatója, de amíg távol vagyok, addig te veszed át a helyemet. Már a többi tanárral ezt megbeszéltem, és el is fogadták. Csak annyit kérnék, hogy Elioton kívül ezt nem mond el senkinek sem a családban. Főleg ne anyádnak. Így tudom neki, nektek biztosítani a pénzt. Úgy gondoltam karácsonyig maradok, utána pedig elmegyek. Szóval körülbelül egy másfél hét múlva. – Lesápadva hallgattam apám mondandóját. Idáig ezt miért nem mondta? És egyáltalán miért rám hagyja ezt a sok munkát? Kicsit értetlen fejet vághattam, mert apám furán nézett rám, de bólogattam, hogy azért értem. – Szóóóóóval! Tisztázzuk! Te ki mész külföldre, én leszek az igazgató, anya erről nem tudd, és te fogod küldeni a pénzt? – Minden héten, igen! – Hááát ez durva! Pedig nem akartam még helyettes sem lenni. – Tudom, de ne aggódj! Minden rendben lesz. Van érzéked az üzlethez, nem lesz itt semmi baj! – kacsintott rám apám. Ami jól esett, de azért kicsit parázok. Na jó ne értsétek félre! Eizan Seyfried nem retteg semmitől, csak attól, hogy nem lesz egy nyugodt perce sem!  Bár jobban bele gondolva, én, mint igazgató! Hmmmmmm! Nem hangzik olyan rosszul. Végülis! Ha a drágám itt van, akkor mi baj lehet! – Rendben! – Mondtam, majd kezet ráztam apámmal. Visszamentem a kocsimhoz és beültem. – Na mi volt? Mit mondott a vén róka?   -  Mindent el meséltem Enrinek, akinek szintén ugyan az volt a reakciója, mint nekem elsőnek. Amit meg is értek. – Na ez durva! Ch! És még nekem mondják, hogy sokat dolgozom. – Enri! Menjünk valahova szórakozni! Ez a hét nekem sok volt! – Hova? – Mindegy! Csak ne legyen valami nagyon puccos hely! – Oké! Tudok is egy helyet! – Elmentünk egy szórakozó helyre. A környék tele volt gengszterekkel és kurvákkal, akik szó szerint a sarkon álltak. Az egyik elkapta a karomat és csókolgatni kezdett, de persze nekem erre most nincs szükségem, így a csaj ma velem nem jár jól. Szépen ellöktem magam mellől, amire Enri nagyokat nézett. – Nosza! Veled meg mi történt? Egy csaj felkínálja magát neked, te meg visszautasítod?? Nem vagy beteg? – Hallod ezen én is elgondolkozom mostanában. Néha azt se tudom, hogy fiú vagyok e vagy lány. – Hát én se! – Röhögött fel Enrique. – Haha! Nagyon vicces! Tényleg! Röhög a belem! – Jól van na! Bocsi! De ezt muszáj volt nem ki hagyni! – Tette a kezét a vállamra, ez a „nézd el nekem, hogy ilyen vagyok” módon. Bementünk az épületbe, ahol már javában ment a buli. Rá nézve az órámra még csak este hatóra volt. Jézus! Mi lesz itt később ha már ilyenkor így néz ki a népség?? – Szia Eizan! – Szólalt meg hírtelen egy ismerős hang. Mikor hátra néztem egy szőke hajú lány állt mögöttem. – Te mit csinálsz itt? Azt hittem utálod a szórakozó helyeket? – Tudod Eizan, az emberek változnak. Ahogy én is. – A lány közelebb jött hozzám és egy üveg pezsgőt adod a kezembe. – Csak hogy jól érezd magad! – Nem tudom mit akarsz ezzel Isabell, de felesleges erőlködnöd. Köztünk már vége!  - Nem is akarok semmit már. Csak nem akartam bunkó lenni, azzal, hogy nem jövök ide. – Ezzel a lánnyal – elvileg – együtt voltam, de egy éjszakánál több nem történt köztünk. Csak hát ő belém szeretett, nekem meg nem kell egy kapcsolat a nyakamba. Nem törődve vele ott hagytam magának, csináljon azt, amit akar! Engem már nem érdekel! Enrivel nagyon leittuk magukat és tomboltunk a zenére. A deadmau5  -  professional griefers zene ment. Annyira tomboltunk, hogy szerintem azt hitték az emberek, hogy Enri meg én langyik vagyunk. Áá leszarom! Imádom a haverom! Ezt nézzétek el nekem!  Tartottam egy kis szünetet és Enrivel kimentünk a szabadba, majd kihánytuk magunkat. Minden stressz és feszültség távozott belőlem. Leültünk egy padra majd elkezdtünk beszélgetni. – Hát hallod haver! Ez már nagyon ránk fért. És nem vagyok berúgva. Még így se. – Röhögött Enri. – Nagyon én se. Viszont jól esett hányni. Könnyebbnek érzem magam. – És ez tényleg így van! Rég volt már szexuális életem! Úgy látszik ez nem jó hatással van rám.  Mondjuk én hülye nem rég utasítottam vissza egy csajt, aki rosszalkodni akart volna. Eizan! Te hülye pöcs! Na de se gáz! Lesz még erre alkalom! Az én ellenállhatatlanságomnak senki nem tudd ellenállni!  Most jut eszembe!  Az én drágaságomat ma még nem is láttam! – Enri! Én most elmegyek! El kell intéznem valamit! – Máris? Oké, de ha rá érsz, csörögj! – Oké. Na csá! – Kezet ráztam vele, majd beültem a kocsimba és elhajtottam. Útközben újra eszembe jutott Isabell. Valójában dühös voltam, amikor megláttam, ezért is próbáltam ki adni a feszültséget a táncban és az ivásban. Megint mindenen kattogott az agyam. Valahogy elkell terelnem a gondolataimat. Óóóh és már meg is van, hogy mivel! Elővettem a telefonomat, és elkezdtem egy smst pötyögni. Természetesen az én kis drágaságomnak küldöm, csak hogy ne hogy Eizan hiánya legyen. Küldés! Kíváncsi vagyok mit fog rá reagálni! Alig telt el pár perc és megérkeztem a hátik elé. Becsöngettem és vártam. De naná, hogy most kezd el esni az eső. Kinyílt a bejárati ajtó, de én gyorsan bementem a kapun egyenesen az ajtó irányába. Ekkor pillantottam meg az én cicámat.

- Szia kis csillag!

- EIZAN?! Te meg hogy a picsába kerülsz ide?!

- Ó drágaságom,tudod egy diáknak minden azonosítója benne van az osztálynaplóban. Egy tanár pedig megnézheti azt. – De hát nem? Nem is olyan rossz tanárnak lenni….. A drága nagyon bepipulhatott, mert szó szerint nekem esett és püfölni kezdett. Mi a -…?!

- Áá ne! Hülye liba hagyd abba! Eszednél vagy?

- Te perverz egóista állat! Elveszed a mobilomat és még zaklatsz is?!             

- Óh szóval megkaptad? – Vigyorogtam rá kajánul. Erősködött, hogy mennyire utál, de felesleges ellenkeznie. Hírtelen egy férfihang csapta meg a fülemet, ami azt kérdezi, hogy ki az? Gondolom rám gondol az illető. A lány pedig csak annyit kiabált be a házba, hogy senki mert téves volt. Ejnye drága! Hát szép dolog hazudni?

- Most menj haza! Vendégeink vannak!

- Milyen vendégek? – Kérdeztem, kissé felhúzva a szemöldökömet. Nem igazán akarta elmondani de én azért még erősködtem vele.  - Apum munkatársa és a fia. McDanielék. – Az arcomról a vigyor végleg lefagyott. Éreztem, hogy lesápad az arcom és elfog a rosszul lét. – Azt mondatd, hogy McDaniel? – Visszakérdeztem, mert nem akartam hallani a fülemnek! De a lány megerősítette, hogy igen ezt mondta. Ekkor minden elszakadt! Nem törődtem semmivel, csak mentem, egyenesen be a házba! Végig ökölbe volt szorítva a kezem, és már görcsölt, de nem érdekel! Nem! Ez nem lehet! Máris?! Hogyan?! Amikor benyitottam a konyhába ugyanaz a szem, ugyanaz a haj, ugyanaz az arc fogadott, mint akkor…. – Te meg mit keresel itt?! - … aki tönkre tette az életemet!

Melinda szemszöge~

Végül én is hazafelé vettem az irányt. Felhívhattam volna Jusst vagy apát, hogy jöjjön értem, de nem tettem. Úgy érzem most muszáj sétálnom egyet. Ahogy mentem kifelé a temetőből valami eszembe jutott. Anya! Visszafordultam és az ő sírjához mentem. Leültem a padra, a térdeimre könyököltem és így tartottam a fejemet is. Minden emlék újra a felszínre tört. De most legfőbbképp a bűntudat érzés alá menekültem. Nem akartam bántani senkit. Hihetetlen, hogy csak Hannát akartam megvédeni, és máris ölni is képes vagyok. Ráadásul most, hogy találkoztam Eizannel, minden a feje tetejére állt. Ő az első olyan személy, akivel már most nagy balhéim vannak. Nem értem miért játszadozik velem. Nem akarok újra csalódni, és tudom, hogy ő benne nem bízhatok! Pedig most annyira örülnék, ha egy férfi szerelemből átölelne. Na elég Melcsy a siránkozásból! Itt az ideje, hogy talpra állj! Nem kell nekem pasi! Egy nő képes a saját lábán megállni, még férfi nélkül is! Felálltam és újra elindultam haza! Már majdnem sötét volt, úgy hogy szedtem a lábaimat. Kicsit félek a sötétben. Egy autó lassított mellettem és lehúzta az ablakot. Picit beparáztam, de mikor tudatosult bennem, hogy ki az, megnyugodtam. – Hé gyere, haza viszlek! – Mondta a fiú. - Kösz, de nem! Inkább gyalogolok! – Mondtam makacsul. A srác kiszállt a kocsiból, le zárta azt, és oda jött. – Hát jó! Akkor menjünk! – Kikerekedtek a szemeim és csak tátott szájjal néztem. – Te mg hova jössz Eizan?! Menj haza! – A fiú oda jött hozzám és a fülembe súgta. – Na ide figyelj! Ha tetszik, ha nem haza kísérlek! Vagy beszáll velem a kocsiba, vagy sétálunk, de nem megyek haza! Válassz! – Megdöbbentem azon amit mondott. – Ch! Csinálj amit akarsz! –Mondtam flegmatikusan. Kit érdekel?! Tovább mentem, de szerencsétlenségemre Eizan is jött utánam. – Hagyjál már békén! Mi a fenének követsz?! – Haza találok egyedül is! – Megfogta a bal karomat, és egy egyszerű mozdulattal magához rántott. Így egymással szemben voltunk. Átkarolta a derekamat és még jobban közel húzott magához. Oké most már teljesen vörös volt az egész arcom. Eizan felröhögött, én meg csak pufogtam. – Egyelek meg, de édes vagy! – Már úgy röhögött, hogy nem tudtam eldönteni, hogy most nevet vagy sír. – Menj a francba  Eizan! - Mikor ellöktem magam mellől megcsúsztam a jégen, ami pont alattam volt. - Eizan elkapta a derekamat, de ő is megcsúszott. Így velem együtt esett el. Most így nézett ki a helyzetünk: Eizan a földön fekszik én pedig rajta. – Te idióta mit csinálsz? – Vágta hozzám Eizan. – Nem tehetek róla, hogy csúszik az út. Különben is! Ha nem érsz hozzám, akkor nem esünk el. Te idióta! – Felültem, így Eizan is. Most pedig szinte a fiú ölében ültem. Mikor tudatosult bennem, hogy milyen pozícióban vagyunk gyorsan fel akartam állni, ám Eizan visszarántott. – Engedj már! Fázok! – Pont azért, hogy ne fázz. – Egy ördögi vigyor jelent meg az arcán, de ez most más fajta volt. Ismét közel húzott magához és átölelt. Ebbe meg a franc ütött?! Hiába próbáltam kiszabadulni nem ment. Túl erős! – Eizan! Kicsit finomabban, mert megfulladok. – Tényleg nem kaptam levegőt! Eizan felállt velem együtt de még mindig ölelt. Mi ez a kedvesség? Mi baja van? Talán beteg vagy mi? Így is rák vörös volt a fejem, ami már szinte lángolt, de fáztam a mínusz tíz fokban. De nem érdekel! Akkor is gyalogolni fogok! Eizan végre elengedett és folytattuk utunkat. Vagyis csak az enyémet, nem tudom minek jön velem?! – Kérdezhetek valamit? – Fordultam hozzá. – Honnan tudtad, hogy hol vagyok? Már mint hogy kerültél oda, amikor Adam…. megakart ölni… - A végére elcsuklott a hangom, mert eszembe jutott, hogy mit tettem. Eizan rám nézett, majd visszaemelte a tekintetét előre. – Csak arra jártam. Nem nagy ügy. – Ja csak arra járt. Na tudod ki veszi ezt be! – Ja persze. – Nem kell elhinned. – Nem is hiszem! – Duzzogva karba tettem a kezeimet és elfordítottam a fejem. Eizan pedig megint felröhögött. Pár perc múlva meg is érkeztünk a házunk elé. Be akartam menni a házba, de Eizan megállított. – Hééé! Egy búcsúcsók nem jár? – Meg rémültem! Te jó ég! Meg a tudod mikor! – Nem! Na szia! – Fogtam magam és bementem, de természetesen Eizan uraság még oda mondta nekem. – Akkor majd találkozunk holnap az iskolában drágám. El ne késs, mert az büntetéssel jár! – Hogy az a! Wááááááá! Legszívesebben megfojtanám! Bekulcsoltam az ajtót, levettem a cipőmet és a kabátomat, majd a napaliba mentem. – Szervusz! – Köszönt apa. –Sziasztok! – Köszöntem. Donya is ott volt. Leültem a kanapéra és elkezdtem nézni a tévét. – Sokan voltak a temetésen? – Kérdezte apa. – Öhhmm hát azért voltak, de nem mondhatnám, hogy rengetegen. – Látszik mennyire szerették Adamet, szinte alig voltak, de nincs kedvem most erről beszélni. – Szegény fiú! Ilyen fiatalon! – Szomorkodod Donya. – Nem vagy éhes? Csináltam egy kis gulyáslevest. – Mondta a nő. Teljesen meglepődtem! Ő? De hát alig ismerem és már főz ránk? Apa mond, hogy nem ő lesz az új anyám, mert akkor menten elásom magam! – Úgy gondoltuk, hogy meghívjuk Donyát és a fiát egy vacsorára. – Mondta apa. – Viszont Julius be akarja mutatni a barátnőjét, ezért az ő családját is meghívta hozzánk egy vacsorára. Így egy kicsit sokan leszünk, de nem probléma. A holnapi napra terveztük. – Most sírjak vagy röhögjek? Úgy álltam ott, mint aki szellemet látott és mindjárt elhány magát. Ez most komoly?! Remek! Ezek ketten tuti összejönnek! És még Juss is?! Ez már sok nekem. Még csak nyolc óra volt, de felmentem a szobámba és bedőltem az ágyba. Még a pizsamámat sem vettem fel. Nem érdekel!  Összevissza gondolkodtam, olyan voltam, mint aki begolyózott. Így holnap még táncra sem tudok menni, pedig mennyire akartam! Francba! Ráadásul mindjárt karácsony! Már csak két nap van hátra a suliból. Remélem ez idő alatt nem látom Eizant! Átöleltem a párnám, becsuktam a szemem és elaludtam. Másnap a suliban összefutottam Courtneyvel. Na! Egy újabb csitri ivadék! Azon döbbentem meg, hogy nem egyedül jött, hanem Sarahval. Nagyokat néztem, mire mind ketten oda jöttek hozzám. – Szia Melcsy! – Köszöntek. Melcsy? Mi a tossz?! – Figyelj! Szeretnék bocsánatot kérni, amiért azt mondtam rád, hogy szajha vagy. Nem akartam. Ne haragudj! – Azt hitem, hogy helyben lehidalok. Courtney bocsánatot kér tőlem?! Courtney?! Mi a-..?! – Mond, te jól érzed magad? MI ez a nagy kedvesség? – Kérdeztem. – Rájöttem, hogy nem vagy rossz ember, és hogy a barátod szeretnék lenni. – Itt valami nagyon bűzlik! Sarahra néztem aki lágyan elmosolyodott és bólintott. Rossz ember? Drágám eddig sem voltam az! Ez nagyon szőke! – Oookéééé! – Mondtam, de azért gyanakodtam is. Mi ez az egész?! Courtney hírtelen megölelt, amitől majdnem hátra estem. Ekkor jött Fanny aki felhúzta a szemöldökét. Courtney elengedett és elment mosolyogva. Na ez nagyon bizarr!  Sarah is megölelt és ő is elment. Sokkoltan álltam ott mikor Fanny oda szaladt hozzám. – Úristen jól vagy?! Ez meg mi volt? – Fogalmam sincs! Egyszer csak bocsánatot kért mindenért és megölelt. Fanny itt valami nem stim! Úgy érzem valami nagyon rossz dolog fog történi! –Fanny arca gondolkodásba kezdett mikor felkiáltott. – Mi van?! – Ekkor láttam egy ismerős arcot. – Szia csini baba! Hát hogy vagy tündérbogár? – Igen! Ez Eliot volt! És Fanny azért sikított, mert Eliot megfogta a fenekét. Most nem tudom kit sajnáljak. Fannyt aki nagyon zavarban, viszont ki kezdett vele egy Seyfried, vagy Eliotot, akinek eddig tartott az élete. – Te perverz szemét állat! Hogy merészeled?! – Fanny szó szerint elkezdte kergetni Eliotot, aki élvezte a helyzetet. Közben pedig majdnem elcsattant egy csók közöttük, mert Fanny hírtelen akart neki menni Eliotnak. Ekkor kaptam el Fanny karját és magamhoz rántottam. – Hé! Ez nagyon nem jó ötlet! Fanny nem olyan személyiség akit egykönnyen meglehet érinteni világos?! Különben nagyon csúnya vége lesz! – Eliot kicsit rémülten nézett rám, de úgy látszik felfogta, amit mondok. – Nyugi nem fogom bántani. Csak szeretem, ha kergetnek a lányok! – Fülig ért a szája és gyerekesen dőlöngélt hol jobbra, hol pedig balra. Ő biztos, hogy Eizan öccse? Mert nagyon nagy a különbség! – Na megyek! A főnökkel lesz órám, pusza csajok! Szia tündérvirág! – Az utolsó gondolom Fannynak szólt. Nagyon cuki , mert irtó zavarban volt, de azért féltem őt. Főleg most, hogy Adam miatt kicsit depis. Első órám kémia! Fúúúúj! Utálom, mint a szart. Ráadásul témazáró. Király! Alig tudtam valamire is a választ, de szerencsére sikerült valamennyit ki puskázni a könyvből.  Végre ki csöngettek, boldog voltam mind addig amíg rá nem jöttem, hogy mi a következő órám. Rajz! Jaj neeee! Be mentünk a rajz terembe és leültünk. Eizan még nem volt bent, ezért elővettem a matekházit és azt kezdtem el írni, Fannyval együtt. Pont akkor fejeztem be mikor becsöngettek. Eizan bejött a terembe, de elég idegesnek nézett ki. Azt mondta üljünk le és foglaljuk el magunkat valamivel. Most meg mi baja van? Ezen a pasin nem lehet ki igazodni. Hát legyen! Mivel már nem volt házi amit megkellet volna csinálnom, így elővettem egy papírlapot és rajzolni kezdtem. Eizan olvasott valamit és gyakran nézett rám. Amit szerintem a többiek is észrevettek, mert suttogásokat hallottam a hátam mögül, és volt benne olyan szó, hogy Melinda. De nem érdekel. Sose érdekelt mások szava, hacsak nem fontos számomra az illető. Szinte mindenki a telefonját nyomkodta, még Fanny is zenét hallgatott rajta. Csak én rajzoltam, senki más. Eizan látszólag nem tudott mit kezdeni magával, mert abba hagyta az olvasást és dobolni kezdet az újaival az asztalon. Gyakran nézett az órára, mint aki siet valahová. Aztán valami olyat csinált ami nagyon meglepett, de nem csak engem, hanem mindenki mást is. Elővett egy rajzlapot, egy ceruzát, és egy radírt, majd rajzolni kezdett. Hevesen és szinte dühösen koptatta a ceruzáját. Jó hogy ki nem szakad szerencsétlen papír. Komolyan sajnáltam a papírt! Az egyik lányosztálytársam felállt, és oda ment a tanári asztalhoz. – Tanár úr! Elnézést! Ho-hoztam egy rajzot. Meg nézné, hogy milyen lett? – Nyújtotta oda a lány. Eizan felnézett elvette a lapot és firtatni kezdte. - Nem rossz! De ezt itt jobban dolgozd ki. Túlságosan egybe folyik. – Mondta. A viselkedése teljesen megdöbbentett. A lány megköszönte és vissza ment a helyére. Eizan pedig tovább munkálkodott a rajzán. Én is így tettem. Már majdnem kész van, nem kell már sok. – Úúú de jó lett! Ez nagyon oda vág! – Dicsérte rajzomat a mellettem ülő Fanny. – Köszi! – Egy hastáncos nőt rajzoltam. Szerintem is egész jó lett! Már alig öt perc volt az órából, mikor Eizan felállt és oda jött hozzám. Két kezével rá tehénkedett az asztal szélére. Mikor meg felnéztem a két szemével találtam szembe magam. Különösen csillogtak azok a méreg fekete szemek. Magával ragadott a pillanat. Olyan volt, mintha nem is a földön lennék. Csak néztük egymást szótlanul, a teremben pedig hulla csönd volt. Mi ez? A szívem nagyon gyorsan vert, azt hittem, hogy ki szakadt a helyéről! – Mond miért vagy ilyen? Miért vagy más? – Mondta a fiú, de nem tudtam mire vélni. Haragossá vált a tekintette. Kicsit közelebb hajolt hozzám, és a fülembe súgta. – Nem hagyom, hogy szórakozz velem! – Azzal fogta magát és ki ment a teremből, ekkor ki is csöngettek. Mi a…?! Szórakozni?! Már megbocsáss te idióta perverz állat, de aki itt szórakozik az te vagy! Ráadásul velem! Mi képzel ez magáról?!Olyan dühös lettem, hogy ahogy kimentem a teremből bevágtam az ajtót, elég nagy erővel. Szemétláda! Ezt még nagyon meg fogja bánni, azt garantálom! Legszívesebben már most haza mentem volna, de még volt két órám. Nem vártam meg! Nem érdekel! Írják be az igazolatlant leszarom! – Fanny én elmegyek! – Mert? Nem érzed jól magad?? – Mondjuk! Majd hívlak. Szia! – Azzal pedig kiléptem az iskola ajtaján. Dühösen kapkodtam a lábaimat, csoda, hogy nem estem el. Haza nem volt kedvem menni, mert akkor az lesz, hogy miért jöttem el a suliból, ami jogos, de ezt most nem akarom hallani! Csak mentem előre, de nem tudom, hogy hova. Mikor már tízperc sétafika után lelassítottam a tempómat, valaki rám köszönt. Egy nagyon ismerős hang, akit már régen hallottam. Tudtam, hogy ki az! És mikor megfordultam, igazam lett. Nem törődtem semmivel, csak oda rohantam hozzá, és szorosan megöleltem. Annyira jó volt látni, hogy elsírtam magam. – Meli! Te jó ég! Annyira hiányoztál! – Még szorosabban öleltem őt, és egy puszit nyomtam az arcára. – Dinah! Tudod, hogy te is mennyire hiányoztál?! El sem hiszed! – Igen ő az unokatesóm, Dinah! Már vagy egy éve nem láttam őt. Sőt! Több is! Jó érzés volt újra látni, átölelni. – Mit csinálsz te itt? Nem úgy volt, hogy Las vegas-ba költöztök? – Kérdeztem. – Oda is költöztünk. Csak meguntuk, így apuval visszajöttünk. – És te mit csinálsz itt kint a városban egy magad? – Hát ez egy nagyon hosszú történet. – Nekem van időm! – Mosolygott. – De, akkor ne itt beszéljük meg! – Rendben! Van egy ötletem! Menjünk hozzánk! Úgy is rég láttad már a vén rókát! – Kacsintott. Lucas! Igen, már tényleg nagyon régen láttam a nagybátyámat. Nem is laknak olyan messze a sulitól! Mikor megérkeztünk, Dinah mondta, hogy várjak még az ajtóban. Meglepinek szán. – Hé apa! Gyere ki egy kicsit! – Jaj lányom mi az már megint? Mondtam már, hogy ha dolgozom, akkor ne-…. – Amikor meglátott még a lélegzete is elállt. Boldogan mosolyogtam rá, és oda szaladtam, majd megöleltem. – Meliiiii! Drágaságom! Jaj de rág láttalak! Hú de megváltoztál! Sokkal nőiesebb vagy! – Na igen! Lucas nagyon perverz egyéniség, de ezt szeretem benne. Tudom, hogy a szeretett beszél belőle. Mindig is a lányának tekintett. – Hát igen! Változnak az idők, vele változok én is! – Énekeltem. – Te jó ég! Már nagyon hiányzott az én drága Melindám! Mesélj! Mik történtek veled? – Ekkor rá néztem Dinahra, aki bólintott, hogy ha akarom megbeszélhetjük négyszemközt, de megráztam a fejem, hogy nem. Inkább elmondom mindkettőjüknek. Nem szokásom előttük titkolózni. És nem is teszem! – Hát történt egy és más! El szeretném mondani, de elég hosszú! – Nekünk mindig van időnk rád! – Mosolygott Lucas. – Hát legyen!   - Bele kezdtem egy hosszú, részletes történetbe. Most részletesebben meséltem el mindent, mint Joenak. Ez nem azért van mert nem bízok benne, pont ellenkezőleg! Csak most jobban jöttek a szavak belőlem. Elmeséltem, hogy ki az az Eizan, és hogy miket művelt velem. A Sarahval való összeveszésemet. Azt, hogy Adam majdnem megerőszakolt, és amikor ezt meséltem nagyon aggódóan és rémülten néztek rám. Azt is elmondtam, hogy Adam meghalt, de persze azt nem, hogy én öltem meg. Igaz csak védekezésből, de akkor sem! Eizan amúgy is megtiltotta, hogy erről valakinek is beszéljek. Meg aztán ha elmondanám valakinek, ki tudja miket művelne velem. Nála a „büntetés” szó elég perverz gondolat. A mai napomat is elmondtam, hogy a drágaság nekem esett azzal, hogy ne szórakozzak vele. Mondjuk ezt nem igazán értettem, de rendesen felment az agyvizem akkor! - És hát fogtam magam és eljöttem az iskolából. Akkor találkoztam veled Dinah és most itt vagyok! – Ezzel befejeztem a mesélést. Lucas és Dinah csak kikerekedet szemekkel néztek rám, és síri csönd volt legalább két percig. Nekem annyinak tűnt. – Hűűűhaaaa! – E---ez….. nagyon durva! Ch! Nem voltak valami nagyon nyugis napjaid. Mond, ezt hogy viselted lelkileg? – Kérdezte tőlem Dinah. Erre csak elhúztam a szám szélét, nem tudtam mit felelni rá, mert én sem tudom. – Sajnálom azt a gyereket, mert ha most élne, én fojtanám meg, miközben pattogatott kukoricát zabálnék felette. – Lucas hangos gondolkodására összenéztünk Dinahval és nagy nevetésbe törtünk ki. Már annyira nevettem, hogy a hasam is megfájdult és a szemeim is bekönnyeztek. Olyan volt, mintha megállna az idő. Ez a pillanat annyira csodálatos volt, hogy tényleg boldognak éreztem magam. Sajnos hamar véget ért, mert megszólalt a telefonom. Apa! Félve néztem rá a kijelzőre, de tudom, hogy ha nem veszem fel, akkor csak rosszabbat csinálok. – Szia. – Szólaltam meg a telefonba. – Mond te hol az anyád picsájában vagy?! Az osztályfőnököd felhívott, hogy nem vagy iskolában! Hol vagy és mit csinálsz? Takarodjál haza, most rögtön! – Ezzel fogtam és kinyomtam a telefont. Nem volt kedvem ezt hallgatni. – Ne haragudjatok, mennem kell. – Apud? – Gyanakodott Dinah. – Mondjuk. Örülök, hogy újra találkoztunk. Ígérem gyakran be nézek majd hozzátok. – Mondtam és megöleltem őket. Dinah ki kísért majd megfogta a kezem. – Tudom, hogy nehéz. És azt is, hogy nem könnyű apuddal, de mi itt vagyunk. És bármi gondod, bajod van mi itt leszünk, hogy segítsünk. Rendben? – Gyengéden elmosolyodtam és bólintottam. Egy puszit nyomot az arcomra és én is az övére, majd elindultam haza. Útközben az is eszembe jutott, hogy lehet inkább a suliba kéne visszamennem, de ezt nem tartom valami jó ötletnek. Nagyon féltem haza menni. Tudom, hogy apám milyen, és nem akarom, hogy hatalmas nagy balhé legyen. Ráadásul, ha elmondanám, hogy miért lógtam a suliból tuti, hogy nem érteni meg. Nekem kell ezt elvinni, már csak azért imádkozom, hogy Juss otthon legyen.  Húszperces séta után végre haza érkeztem. Mikor már majdnem benyitottam a kapun, apám nagy sebességgel ki jött az ajtón egyenesen felém, és lekevert egy pofont. Már nagyon régen nem ütött meg így. De ami még rosszabb volt, hogy kaptam a következőt. – Mit képzelsz te magadról büdös kölyke?!  Még egy ilyen húzás és esküszöm intézetbe adlak! – Mi? Ezért? Csupán mert eljöttem az utolsó két órámról? Lehet hogy nem gondolja komolyan, de akkor miért pofoz fel? Mert nem vagyok tökéletes?  Semmi rosszat nem tettem. SEMMIT! Nem sok kellet, hogy elsírjam magam, de nem azért mert fájt az arcom, hanem mert nagyon beletapostak a lelkembe. Kikerülve apámat bementem a házba, utána pedig egyenesen fel a szobámba. Amint beértem az ajtón zokogásban törtem ki. Összeestem a földön és csak sírtam. Hagytam, hogy minden feszültség és stressz távozzon az elmémből. Miért történik ez? Mi rosszat tettem? Ennyire nagy hibát követtem el, hogy eljöttem a suliból? Pedig, ha tudná, hogy miken mentem keresztül…. Nem! Sose értené meg! Jól tudom! Úgy látszik már csak a barátaimra számíthatok. Nagy nehezen abba maradt a sírás. Ahogy a földön feküdtem és közben a plafont bámultam, előjött néhány emlék. Azok az idők, mikor még anya is itt volt. Amikor a kezemet fogta és megölelt. Amikor együtt mentünk fellépni és kirándulni. Amikor meg vígasztalt mikor sírtam vagy ha elestem. Vagy amikor együtt nevettünk azokon a sok marhaságon. Szeretem ezeket az emlékeimet. Ha visszagondolok rájuk mindig megnyugszom, ezek az én emlékeim. Ugyan vannak napok, mikor nehéz nélküle, mégis úgy érzem, hogy minden másodpercben velem van. Ülő helyzetbe tettem magam és letöröltem a könnyeimet. Mélyen felsóhajtottam, majd felálltam és kinyitottam az ablakom. Nem igazán éreztem jól magam, ezért jól esett a friss levegő illata. Alig telt el pár perc mikor hirtelen kicsapódott a szobaajtóm és Juss jött be rajta. –Melcsy-melcsy-melcsy! – Rohant oda hozzám! – Mi van? – Azt hittem, hogy valami baj történt. – Képzeld! Donya meghívott minket egy étterembe, ahova apa, te, Donya, én Kathleen és a testvérei is jönnek, na meg persze az anyuk is. – Kicsit meglepett Juss viselkedése, mert nem jellemző rá, hogy ennyire részletesen beszámol, hogy mi is fog történi. – A-ha! – Dadogtam. Na remek! Pedig Ma rohadtul nincs hozzá kedvem. Nem lehetne, hogy én inkább itthon maradjak? Áá nem bántom meg! – Oké! Mikor indulunk? – Hatkor. – Ránéztem az órára és csak félnégy volt. – Rendben. – Mondtam, majd Juss kiment a szobámból, én pedig elővettem a matek füzetemet, hogy megírjam a házit. Mikor félóra múlva végeztem vele becsuktam a füzetem és az angol könyvemhez akartam nyúlni mikor rájöttem, hogy ideje lenne készülődni. Ismerem magam, és tudom, hogy sok idő, mire elkészülök. Gyorsan lezuhanyoztam, megmostam a hajamat majd megszárítkoztam. Beszárítottam a hajamat, felvettem egy mintás világos harisnyát és egy egyszínű fekete egybe ruhát.  Ezt feldobtam még egy kis lógós fülbe valóval és egy karpereccel. Végül pedig a fekete magasított szőrmés csizmámba bújtam. A kosztüm kabátom, és már indulhatunk is. Nagyon elment az idő a készülődésemmel, és szokás szerint megint rám kellet várni. De nem tehetek róla! Egy nőnek fontos a kinézette. De azért ne értsetek félre, nem vagyok az a plázapicsa fajta. Beszálltunk a kocsiba és elindultunk. Útközben megrezzent a telefonom. Egy sms. Jaj Istenem, mosd, hogy nem ő az! Kérlek! Sajnos de, igazam volt. Persze, hogy a drága Eizan írt nekem, ki más. Ez állt benne. „-Szia Meliiiiii! Én Eliot vagyok, csak Eizan telcsijéról írok :P Tudod az öccse :D ( remélem emlékszel rám :’D ). Fogadtunk Eizanel, és a lényeg hogy megnyertem, ezért küldhetek neked üzit a telójáról. Ja és már megint kerget, mert nem adom neki oda. Szokásom elvenni a telefonját :D Látnod kellene, haláli xD :’D Puszikaaa ;* -„ Amikor végig olvastam, kitörtem a röhögésben. – Neked meg mi bajod van? – Kérdezte Juss felhúzott szemöldökkel. – Semmi, csak Fanny írt. – Na igen, kegyes a hazugság, de úgy se értenék. Meg ha elmondom, hogy egy fiú, apum kiakadna. Gondoltam visszaírok neki, és így is tettem. „ – Óóó de kár hogy pont most nem vagyok ott. Pedig úgy röhögtem volna, hogy Eizan kerget  :’D xD Eliot tudd, hogy én neked szurkolok! :D Ne hagyd magad! ;) :D -„ Pár perc múlva jött is rá a válasz. „- Hallod ez egy pedofil o.O Itt molesztál egy rohadt telefon miatt. A perverz állatja o.O :’D Na gyorsan kitörlöm ezeket az üziket, mert a végén még kapunk :’D xD Rossz légy :D Pusszaaaancs!! :D<3 -„ A végére a szívecske meglepett, de még mindig szakadtam a röhögéstől. Erre már nem válaszoltam, mert megérkeztünk az étterem elé. Donya és Jimmie már ott vártak ránk. Kiszálltunk a kocsiból és üdvözöltük őket, Jobban mondva én csak Donyának köszöntem, mert Jimmie képe idegesítő volt. Amikor bementünk tátott szájjal néztem körbe. Az éterem ajtajától befelé egy hosszú piros szőnyeg takarta a fényezett padlót. Mindenhol az arany szín uralkodott. Rengetek asztal volt, nagyon sok emberrel, de még így is volt egy csomó hely. Hát nem hiszem, hogy ez valami olcsó hely. Bár azért nem panaszkodhatok, pénzben mi sem szenvedünk hiányt. Mivel apa ügyvéd így a városban mi vagyunk a harmadik leggazdagabb család. De azért nem szórjuk a pénzt. Elvették a kabátunkat és helyet foglaltunk egy tízes asztalnál. Az étlapon nagyon sok választék volt. Szinte olyan kaják is, amiket még nem is ettem. Némelyiknek viszont elég fura neve volt. Azokat inkább hagyjuk. Amikor végre kiválasztottam, hogy mit is szeretnék enni, egy hang szólalt meg, Kathleen volt az. – Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy késtünk, de közbe jött valami. – Mondta. Késtünk? Jaaa tényleg! Juss mondta is, hogy a testvérei is jönnek. Mindenki felállt, hogy köszöntse őket, ezért én is így tettem, nem akartam bunkó lenni. Felálltam, megfordultam és amikor kinyújtottam a kezemet egy olyan személy állt előttem akire soha nem gondoltam volna, hogy ő lesz az egyik, aki velünk fog ma vacsorázni. Mind ketten megfagytunk, annyira nem számítottunk a másikra. Csak álltunk egymással szemben, kitágult szemekkel. – Te meg…. mit keresel itt?? – Az illető aki előttem állt, Courtney volt.

6. fejezet ~ Szembesülés ~

Sziasztok!!  Meghoztam az új részt! Remélem örültök! :D Köszönöm a cseréket akik kérték tőlem, nagyon jól estek! ^^ Sietek a kövi fejivel! :D Addig is jó szórakozást az olvasáshoz! :D

Lefagytam. A testem meg dermedt mit egy jég. Csak egymást néztük, ahogy a szemünk az ijedséget és a félelmet tükrözte. Nem tudom mit kellene mondanom. Fanny végtagjai remegtek, mint a nyárfa levél. – Mit…mit mondtál az előbb?? – A szemeim kikerekedtek. Tudtam, hogy el kell neki mondanom, de nem akartam ezzel fájdalmat okozni….. – Fanny! Adam volt az! Ő volt aki megtámadott. – De sikerült. – Nem. – Jobb kezét a szeméhez tette és lehajtotta a fejét. Zihálni kezdett és a hajába túrt. – Nem! Ezt nem… nem akarom elhinni!  Ő nem tenne ilyet! Hazugság! – Ahogy ezt kimondta már zokogásban tört ki és elrohant a szemünk elöl. –Fanny! – Utána akartam menni, de Joe megállított. – Ne! Most hagyd! Meg kell emésztenie. – De…! – Fájdalmasan sóhajtottam egyet és a földre szegeztem a tekintettemet. A szemeim könnybe lábadtak. Fen állt az a veszély, hogy elveszítem Fannyt. Amit soha nem akarom, hogy megtörténjen. A szívemre tettem a kezem és összeszorultam. Joe a hátamra tette a kezét, így próbált nyugtatni, de nem sok sikerrel. – Kemény tízpercig csak álltam, mint aki vár valamire, nem mozdultam meg. Minden ember aki bejött a cukrászdába végig nézett rajtam. Talán azért mert nem értették miért állok ott lehajtott fejjel. Egyszer csak lassú, mégis hangos lépeteket hallottam, egyre közelebb jött hozzám. Két fekete bakancsot pillantottam meg a földön. Lassan emeltem fel a fejemet, és közben a tekintetem végig mérte az előttem állót. Amikor felnéztem az arcára, a szemeim kikerekedtek és egyfajta sokkhatás alá kerültem. – Ezt mégis hogy képzelted?! – Jött a hang. – Ezek szerint még nem ismersz Melinda! Úgy látszik fogalmad sincs arról, hogy én ki is vagyok valójában! De tudod mit?? Megmutatom! – Egy hideg , ezüst színű tárgy villant meg a kezében amit a homlokomhoz tartott. Az épületben eluralkodott a káosz. Minden ember sikított és rohant kifele az ajtón. Joe keze még mindig a hátamon volt. Nem ment el mellőlem,de éreztem ahogy remeg az egész teste. – A-adam! – Alig akart kijönni hang a számon. A fegyvert még jobban a homlokomhoz szorította és lehúzta a kakast. – Jól figyelj amit most mondok!- Hajolt a fülemhez Adam és suttogva mondta tovább. – Adam Knight vagyok. A bérgyilkos, akit felbéreltek Melinda Anne Johns megölésére. – Hogy… mi?? Alig akartam hallani a fülemnek. Ez csak egy állom. Egy rossz állom amiből felakarok ébredni! Most! Zihálni kezdtem és már a látásom is homályosult. Ne! Ezt ne! De hát….de hát…. – Mond. Mit ártottam neked…? – Alig hallható hangon beszéltem hozzá, de szerintem még így is tisztában volt azzal hogy mit mondtam. – Hogy mit? Nem tudom. Azt kérdezd meg aki felbéreld engem ellened! – Ezzel a mondatával teljesen a padlón voltam. – Képes lennél megölni? Úgy tudtam, hogy érzel valamit irántam…. vagy ez csak hazugság volt? – Muszáj vagyok megtudni, hogy miért. Miért akar megölni. – irántad? Igen, ez így van. De te sohasem fogod ezt tudni viszonozni.  Mond miért? Miért nem tudsz szeretni?! -  Ahogy ezt kérdezte a bal vállánál elszíneződött a kék pulóvere, és a piros folyadék végig folyt a karján. Vér. Átázott a seb, amit hajnalban okozott neki Eizan.  A kérdésére nem válaszoltam ezért ismét feltette azt, de már egyre jobban fogyatkozott a türelme. – Miért nem tudsz szeretni?!?! Miért?! Nem vagyok elég jó neked? – A hangja egyfajta fenyegető stílust vettek fel. A szemei szúrták az enyéimet. Sosem féltem még ennyire. Joe közelebb jött hozzám, amit Adam is észrevett, és a lányra pillantott. Gyűlölt volt a szemében, és jól tudom, hogy ezt nekem szánja. – Hogy tudnék….- Habozással ugyan, de megszólaltam. -  Hogy lennék képes, egy olyan embert szeretni, aki majdnem megerőszakolt, de a barátomnak hittem. Most pedig egy fegyvert szorít a homlokomra és meg akar ölni. Ilyen embert ki képes szeretni? – A mondatom végén, már egyáltalán nem volt bennem félelem. Nem tudom meg magyarázni, hogy miért, de nem féltem. A tekintettem is kifejezéstelen volt, és úgy véltem , hogy Adam nagyokat nézett a viselkedésem miatt. Valójában egy kis félelem még volt bennem, de azt muszáj voltam eltüntetni a felszínről. – Szóval így állunk? Ám legyen! Akkor válasz! Vagy megpróbálsz szeretni, vagy meghúzom a ravaszt! – Hangja fenyegető és sértő volt a számomra. Utálom, ha valamit rám akarnak erőltetni, amit nem akarok! – De tudok jobbat! – Adam arcán egy olyan ördögi és félelmetes vigyor volt, amit még soha sem láttam azelőtt. – Tönkre teszem az életed! – A fegyvert levette a homlokomról és Joera szegezte azt. Ekkor eltört bennem minden. Nem gondolkoztam csak cselekedtem. Joe elé álltam, magam mögé utasítva, így ismét rajtam volt a pisztoly csöve. Ellöktem Adam kezét, hevesen közel mentem hozzá és megcsókoltam. Meglepődhetett mert először nem reagált rá, de aztán vissza csókolt. Azt hittem nem fogom élvezni, de tévedtem. Élveztem. Élveztem a csókját. A szívem nem vert olyan gyorsan és nem is voltam zavarban, de mégis, lehet tudnám szeretni? Nem! Aki képes lenne arra, hogy megöljön, azt nem! Amikor tudatosult bennem, hogy mit is csináltam, elengedtem az ajkait és rémülten néztem rá. – Váóó! Csak nem úgy döntöttél, hogy megpróbálsz szeretni? – Adam kaján vigyorától a hányinger kerülgetett.  Ez más mint Eizané. Teljesen más. – Soha! Csak megmentem a barátomat! Joeért csináltam. Nem miattad te rohadék!  - Félek, de erősnek kell most lennem. –Engem akarsz?! Hát tessék! – Hanna elém állt és széttárta karjait. –Mit művelsz? – Kérdeztem kétségbe eseten. – Te is megmentettél. Most rajtam a sor! – Leblokkoltam. Adam arcán újra kiült a gonoszság és kaján vigyor. Felemelte a pisztolyt és Hanna torkához szorította. – Ha ezt szeretnéd. – A fiú már majdnem meghúzta a ravaszt, és ekkor határoztam el, hogy megszerzem azt. Azzal a mozdulattal erősen ellöktem az előttem álló Joet, és kivertem Adam kezéből a pisztolyt. A fiút pedig amilyen erősen csak tudtam hasba rúgtam, aki térdre rogyott a fájdalom miatt. Ám én is összeestem, mert rájöttem, hogy a bal lábamat használtam, ami most serült. Mind ketten ziháltunk, aztán rá néztem a pisztolyra ami olyan két méterre lehettet tőlem. Adam rám szegezte tekintetét, és mikor rá jött, hogy mit is akarok tenni megfogta a fájós lábamat amint éppen a fegyverért nyúltam volna. A kezem és a fegyver között már alig volt pár centi, amikor Adam olyan erősen megszorította a lábamat, hogy felordítottam. Nem érdekelt mennyire fáj, egy erős mozdulattal arcon rúgtam Adamet, ám most a jobb lábamat használtam. Megragadtam a fegyvert és Adamhez szegeztem. Mindketten a másik rémült tekintetével találkoztunk. Aztán a fiú arca mosolyra húzódott. – Nem hiszem, hogy tudod hogyan kell azt használni, aranyom. – Nem lehet olyan nehéz! – Válaszoltam határozottan. Adam mosolya lefagyott és egy ördögi tekintetet mért rám. Elengedte a lábamat és felállt. Én is így tettem, de a fegyvert végig Adamen hagytam. – Le akarsz lőni? Hát tessék. Tedd meg! Ha mered! – Jött a mondat gúnyosan és dühösen. – Meg teszi! Mert én segítek, hogy meghúzza a ravaszt. – Szólalt meg valaki a hátam mögül. A teste szorosan hozzám simult a hátamhoz. A ball kezével átkarolta a derekamat, a másikat pedig  ahhoz a kezemhez emelte, amelyikben a pisztolyt szorongattam. Az ujjaival ráhelyezte az újamat a ravaszra, állát pedig a fejemre tette. Láttam, ahogy Adam arca lesápad és kikerekednek a szemei. – Mond csak édesem! Bántott ez a söpredék? – Kérdezte az engem ölelő. – Te meg mit keresel itt?!  - Adam dühösen tette fel a kérdést. – Ami az enyém azt nem veszíthetem szem elől. Szóval természetesen ott vagyok ahol Ő!

- Hallottnak kellene lenned! Miért vagy még életben? – Adam arcáról a zavarodottságot lehetett leolvasni. – Miért nem ölt meg? – A szemei olyan haragot és sötétséget tükröztek, hogy még a hideg is végig szaladt a hátamon.

- Te tényleg ennyire ostoba vagy? A bérgyilkos felbérel egy bérgyilkost, hogy megöljön egy bérgyilkost!  Úú de hülyén hangzik. Kár, hogy másképp nehéz lenne elmondani. Te tényleg azt hitted, hogy engem ki lehet nyírni? Adam fiam te hol élsz?? Ha már felbérelsz valakit, hogy öljön meg engem, akkor legalább azt csináld jól. Még egy rothadó húsnak is több esze van, mint neked! – A hangja tele volt gúnnyal. Tudtam, hogy ki az aki engem ölel, de most mégis rettegtem. Fogalmam sem volt, hogy az elkövetkezendő percekben mi fog történi. – Hát így állunk? Rendben van. Akkor hát legyen így. – Azt hittem Adam felénk fog megindulni, de ez nem így történt. Hirtelen elővett egy kést a póló újából és megindult a mögötte fekvő Joe felé. Ez nem lehet! Állj! Kérlek! Nem akarom…. – A barátnőd meg fog halni, ha nem csinálsz valamit, drágám. – Eizan a fülembe suttogta ezeket a szavakat. Az egész testem remegett. Az illető aki engem tartott ezt észrevehette, mert még közelebb húzott magához. Adam pedig egyre közelebb és közelebb ment a földön fekvő Joehoz. Nem! Akár az életem árán is megvédem a barátaimat! Azt se tudtam, hogy mit csinálok. Egyszerűen csak….meghúztam a ravaszt. Adam először nem mozdult, de aztán felénk fordult és vért köhögött fel.  – Ez történik azokkal, akik bántják a tulajdonomat. – Mondta Eizan, Adam pedig még egy utolsó fájdalmas pillantást vettet rám, majd elterült a földön. – Melinda…….. sajnálom…. – Ezek voltak Adam utolsó szavai. Ledöbbentem! Sajnálja??? Ó te idióta! Miért nem előbb jutott ez az eszedbe?! Azt hiszem… azt hiszem éreztem iránta valamit. A könnyeim már rég végig folytak az arcomon egyenesen le Eizan kezére. Hírtelen sziréna  hangokat hallottam. Jaj ne! Eizan olyan gyorsan cselekedett, hogy alig láttam, hogy mit csinál. Elengedett, ki vette a pisztolyt a kezemből és elrakta a nadrágjába. Oda rohant Joehoz, akit a karjaiba vett, majd intett a fejével, hogy indulnunk kell. A hátsó ajtón mentünk ki. Beszálltunk a kocsiba, Eizan pedig rátaposott  a gázra. Egész idő alatt Joet öleltem ő pedig engem. És ezek után mi lesz? Bűnöző lettem? Ahogy ránéztem a visszapillantó tükörbe Eizan tekintetével találkoztam. Kifejezéstelen volt az arca, és egy olyan érzés fogott el amit idáig még nem éreztem.  A tekintetemet visszaszegeztem Joera, de a szemem sarkából láttam, hogy Eizan néha-néha rám pillant a tükörből. Rosszul éreztem magam. Öklendezi kezdtem és szédültem. Minden forgott velem. Eizan hírtelen lefékezett és azonnal kinyitottam az ajtót. Minden étel és ital a felszínre jött és távozott a szervezetemből. Joe aggódóan nézett rám simogatta a hátamat. – Ennyire megrémült volna?? – Jöttek ki a szavak Joe ajkain. – Tudod, megölni egy embert, elég nagy sokkhatást kelt. – Eizan olyan volt mint aki együtt érez. Na jó! Most már ezt elég gyakran csinálja. Kezdek félni tőle. – Úgy mondod mintha te nagyon is jól tudnád, hogy milyen érzés.

– Mert tudom is. – Nem értem. Mi történhetett régen Adam és Eizan között? És én miért nem tudok róla? Annyi kérdésem van. Fáj a lábam, rosszul vagyok és piszkos. Haza akarok menni! – Most nagyon jól figyeljetek rám! Ami most történt azt senkinek nem mondhatjátok el! Egyrészt, mert az pánikot keltene, másrészt pedig, mert saját magatokat keveritek bajba. Világos voltam?! – Eizan hol rám, hol Joera nézett. Kicsit megrémültem a fiú hangvételétől, de fel fogtam amit mondott. Utálom be ismerni, de sajnos igaza van. Senkinek nem mondhatom el, gyilkosnak néznének. ÉS én nem vagyok az! Azt hiszem. – Nem is akartuk elmondani senkinek. Magyarul a nevem szőkét jelent  de nem vagyok az, oké?! – Mondta kicsit felháborodottan Joe. Hát igen. Én se szándékoztam elmondani senkinek. De valakinek muszáj lesz. Eizan rám nézett, hogy fel e fogtam az ő kis mondókáját, majd rá emeltem tekintetemet. – Fannynak tudni kell róla, hogy Adam meghalt. ÉS ne kérd tőlem, hogy hazudjak az egyik legjobb barátomnak. – A fiú haragosan rám nézett, kiszállt a kocsiból és kirángatott az ülésről. Neki nyomott a kocsinak és a testével szinte oda préselt. – Ez nem gyerekjáték Melinda! Először ki kell derítenem, hogy ki volt az, aki felbérelt egy bérgyilkost, hogy megöljön téged. Addig nem bízhatsz senkiben! Megértetted?! – Közel hajolt hozzám, az ajkaink már majdnem összeértek, és úgy folytatta tovább. – Ha elmondod valakinek, olyat teszek, amit te még egyáltalán nem akarsz. És ezúttal nem a rajzaid eltépésére gondolok. – A szavai fenyegetően sértették a füleimet, és természetesen nem vagyok az a fajta aki ezt hagyja szó nélkül. – Nem érdekel! Nem áll hatalmadban, hogy meg mond nekem mit csináljak és mit ne! Ha elakarom mondani Fannynak, akkor el is fogom mondani! – Nem hagyom, hogy uralkodjon rajtam. Totálisan zavarba vagyok, és csak azért mert közel van hozzám. De akkor is megmondom a szemébe, hogy velem nem lehet szórakozni! – Ch! Csinálj amit akarsz! De ezt még megfogod bánni! – Fájtak ezek a szavak. Nagyon rosszul estek. Elengedett és be szállt a kormány mögé. Én pedig vissza Joe mellé. Ő értetlenül nézett rám, de megráztam a fejem, hogy most ezt ne bolygassuk. Ahogy ismét elindultunk megcsörrent a telefonom. Fanny! Azonnal felvettem. – Halló? Fanny?

- Nem. Antone vagyok!

- Mit keres nálad Fanny telefonja?!

- Úgy hogy ő itt van nálam! Egy folytában csak sír és nem tudom kiszedni belőle, hogy miért. Nem tudod véletlenül, hogy mi a baja?? – De hogy nem tudom.

- Oda megyek. – Letettem a telefont és Eizanra néztem. – Menjünk Antone-hoz, mert ott van Fanny.

- Antone? Antone Nichols?? – Kérdezte meglepődve Eizan.

- Igen. Talán ismered?? – A fiú arcán egy vigyor jelent meg, ami egész úton le nem fakadt róla. Nem válaszolt a kérdésemre, csak az utat nézte. Meg sem kérdezte azt, hogy Antone hol lakik, mert nagy meglepetésemre tudta. Mikor megálltunk a ház előtt. Kíváncsian néztem Eizanre, aki még mindig vigyorgott. Hogy nem zsibbad el a szája?! Joe és én kiszálltunk és bementünk a házba. Antone szerintem csak engem várt, mert meglepődött Joe jelenlétén.  A fiú bekísért minket a napaliba ahol a zokogó Fanny volt. Oda mentem hozzá, ő pedig felnézett rám. A szemei azt sugallták, hogy mi a fenét keresek én itt, de azért valamilyen szinten örült nekem. Nagyon ki voltak már sírva a szemei. És még csak ennyit tudd. Mi lesz ha elmondom neki, hogy az eltelt két órában mi is történt pontosan? Nem jó ez így! Nagyon nem jó! Fanny szorosan átölelt és Joe is oda jött hozzánk. Ekkor vettem észre, hogy Eizan és Antone elvonulnak egy szobába. Kíváncsi lettem, hogy miért is ezért követem őket. Reméltem nem egy meleg sóban fogok részt venni. Jaj Melinda! Te meg a mocskos fantáziád! Az ajtóra tettem a fülemet és hallgatóztam. Olyan halkan beszéltek, hogy alig lehetett hallani a szavaikat, de azért pár rész kivettem belőle. – Hogy mi? Adam?! Adam Knight?! Az a semmire kellő mihaszna! – Antone szavai nagyon dühösnek bizonyultak. Várjunk csak! Akkor ő is ismerte őt?

- Figyelj! Ki akarom deríteni, hogy ki volt az aki meg akarta ölni Melindát. Minden áron! Kell valaki, aki ehhez ért. Én nem akarom magamat kockáztatni, és felkínálni a rendőrség kezére. – Eizan nagyon komoly volt. Nem az a viccelődő és perverz kis gyerekként, hanem egy igazi érett  férfiként beszélt.

- Értem. Nos, tudok valaki ajánlani, de….

- De mi?

- Figyelj Eizan! Ha minden áron, akkor rajtad csak egy valaki segíthet ez ügyben. – Egy pár perces csend uralkodott el a szobában. Fogalmam sem volt arról, hogy mi történik,mert nem láttam semmit, Ahhoz pedig nincs bátorságom, hogy kinyissam az ajtót, mert az túl hangos lenne.

- Na ne! Azt nem! Ki van zárva! – Szólalt meg hírtelen Eizan.

- Hát pedig, ha ki akarod deríteni, akkor ő az egyetlen, aki erre képes. - Mi? Ezt én nem értem. Ki képes erre? Lépteket hallottam az ajtó felöl amik egyre hangosabbak voltak. Gyorsan, de azért próbáltam halkan megszökni onnan. Hírtelen kicsapódott az ajtó, és Eizan dühös, éden fekete szemeivel találkoztam. – Neked nem tanították meg, hogy hallgatózni csúnya dolog?! Megragadta csuklómat és a karjaiba vett. Felvitt az emeletre, benyitott egy szobába és szó szerint levágott az ágyra. Rám mászott és csókolgatni kezdett. Hiába próbáltam lelökni magamról, nem ment. Egyszerűen megbabonázott az illata. Kezével felhúzta a pólómat és benyúlt alája. Kikapcsolta a melltartómat, de nem vette le rólam. Leállt a csókokkal, kezét az álla alá azt pedig a mellkasomra rakta, és így nézett egy folytában. – Nem szállnál le rólam? –  Szerintem még a rák is megirigyelné a színem, olyan zavarban voltam. – Most miért? Élvezted nem? – Megint elő vette ezt a perverz kaján vigyort és megnyalta a szája szélét. – Ez nem igaz! Enged el! – Feljebb jött hozzám és közel hajolt az arcomhoz. Bekapcsolta a melltartómat és mélyen a szemembe nézett. – Ugye tudod, hogy ha legközelebb lesz ilyen, akkor itt nem állok meg! – Ajkai egyre közelebb kerültek az enyéimhez, de én elfordítottam a fejemet. De ez nem tántorította el. A nyakamra adott egy csókot, majd felsóhajtott egyet. Kicsit bántotta a lelkemet ez a fajta sóhaj, de akkor sem leszek elnéző vele. Nem és kész! Leszállt rólam és összeszorította az öklét. – Szed össze magad, lassan indulunk! – Rideg volt, ahogyan beszélt hozzám. Egyszer olyan gyengéd és megértő, máskor viszont csak bánt a szavaival. Ki tudd rajta eligazodni? Mert én nem. Összeszedtem magam, és lementem a földszintre Eizan után. Fanny sajnálkozóan rám nézett és bocsánatot kért, amiért így viselkedett. De megértem őt ezért. Lehet én is így reagáltam volna. Antone haza vitte Joet, aztán Eizan Fannyt, végül pedig engem. Épp kiszálltam volna  a kocsiból, mikor Eizan megfogta a csuklómat. – Senkinek érted? Nem mondod el senkinek!

- Jól van felfogtam! – Azzal a mozdulattal, kiszálltam és becsaptam a kocsi ajtaját. Elégé nagy erővel, de nem érdekel. Bementem a házba ahol apa és Donya volt. – Szia! Hát te honnan jössz? – Kérdezte apa. – Joenál voltam, beugrottam hozzám. – Megjelent Juss és érdeklődve nézett rám, mert ki voltak sírva a szemeim. Gyorsan fel trapoltam az emeletre és be mentem a szobámba. Juss pedig utánam jött. – Történt valami? – Kérdezte. Tudtam,hogy addig nem hagy békén ezért hát jobbnak láttam ha beszélek. – Hát…. egy pasi nekem jött és elkezdett minden féle baromságokat mondani. Szidta az anyámat meg engem is és egy kicsit most ez elég rossz. – Hazudok. Ez nem igaz. – Tudod ki volt az??

- Nem, de nem érdekes.

- De ezért ne sírj már. Ha most sírsz, akkor azt teszed, amit ő el akar érni. Ilyenkor mosolyogj vissza, és alázd a porba.

- Igen, tudom. – Pedig ha tudnád, hogy mit tettem. Juss! Bár mit is mondtam az előbb az hazugság. Nem igaz! Nem igaz! Csak kitaláltam. Mert nem akarom, hogy tudd, mi is történt valójában. Ne haragudj! De nem akarlak belekeverni. Megpuszilta a fejemet, és elment. A nap hátra levő részében nem történt semmi. Másnap suli van így hát úgy döntöttem, hogy alszok. Másnap az iskolában sem történt semmi új, egészen addig amíg egy illető meg nem jelent. – Hallottad mi történt Adam Knightal? – Jött a hang az osztálytársaim köréből. Rémült szemekkel néztem rájuk, és szaporán vettem a levegőt. Nem nyugodtnak kell maradnom. Nem kelthetek feltűnést. Egy ismert hang szólt hozzám, akit a hátam közepére sem kívánok. – No lám, kit látnak. Az iskola legnagyobb kurváját.- Coutney. Ki más. – Hogy mondtad?! Már megbocsáss, de nem én rajtam van egy tonna smink és olyan póló amiből majd kiesik a mellem. – Néztem végig gúnyosan a lányon, aki elhúzta a száját, de aztán elmosolyodott. – Az lehet. Csak hogy nem én kavarok a rajztanárral drágám! – Hogy mi van?!

- Te meg honnan a picsából szedsz ilyeneket?! Mi bajod van megjött?!

- Fogd már be a szádat! Tudjuk, hogy kurva vagy. Mindig is tudtam, de hogy ekkora?! Itt enyelegsz a rajtanárral, bezzeg téged nem rúgnak ki, de akit cigin kapnak azt igen?! – Esküszöm! Itt helyben megtépem! Ó uram bocsáss meg nekem! Azzal a mozdulattal lekevertem Courtneynek egy pofont. Nem érdekel ki lát és ki nem. Velem így nem beszél senki! Még ez a felfuvalkodott ribanc sem! A lány megemelte a kezét ütésre készen, és ekkor szólalt meg a hangos bemondó. – Figyelmeteket kérném egy kicsit. Valamit be kell jelentenem. Nagyon szomorú dolog történt. Tegnap délután a tízenhét éves Adam Knight elhunyt  köreinkből.  Kérek mindenkit, hogy adja tiszteletét, azzal, hogy eljönnek a temetésére, ami holnap délután egykor lesz. Köszönöm. – Csak álltam ott és néztem magam elé, kikerekedett szemekkel. Ez nem lehet! De hogyan?! Eizan jött velem szemben, ellökte az előttem álló lányt az útból és komoly szemekkel nézett rám. – Ott kell lenned a temetésen. Nem foghatnak gyanút. – Suttogta a fülembe. Gyorsan eltávolodtam tőle, mert eszem be jutott, hogy az imént mit mondott Courtney. Eizan értetlenül nézett rám, én pedig rémülten. Engem ne nézzen senki kurvának!  Ez a nap nem volt piskóta. Mindenki csak erről beszélt, amitől rosszul érzetem magam. Csak legyen már vége ennek a napnak, könyörgöm! Vége is lett, de nagyon lassan. Másnap elmenetem Adam temetésére, ahol rengetegen voltak. Nagyon sajnáltam a szüleit, és rájuk nézve, bűntudatott éreztem. Mert megöltem a fiúkat. Valójában nem akartam megtenni, mégis! Gondolkodás nélkül meghúztam a ravaszt. Ez én lennék? Nem ismerek saját magamra. Én, aki nem szereti az erőszakot, megöltem egy embert? Szánalmas. Erre nem lehet  mit mondani. Egyszer csak Fanny jelent meg mellettem. Nagyon megrémültem a jelenléte miatt. Hogy jött rá?! – Nem hibáztatlak, ami történt. Talán nekünk nem volt jövőnk, lehet azért történt mind ez. Csak azt bánom, hogy nem mondtam el az éréseimet neki. És most már túl késő. – Fanny könnyes szemei nekem is könnyeket csalt a szemembe. Megértően a vállára tettem a kezem , ő pedig gyengéden el mosolyodott. Amikor vége lett a szertartásnak, mindenki elment. Még Fanny is. Egyes egyedül én álltam sírnál, senki más. A szemeimben összegyűlt minden harag, és a kezemet is ökölbe szorítottam. – Ezért még megfizet! Megfizet az, aki meg akart ölni engem. És tudom, hogy csak olyan ember lehet az, aki ismer. Nagyon jól ismer. – És aki szinte, mindent tudd rólam…