2013. november 23., szombat

13. fejezet ~ Válassz! ~

Sziasztok! :) Örülök, hogy részt teszek fel, remélem ti is! :D kicsit megváltoztattam a történet írás stílusát, értem ezt a szemszögekre. :) Nem ragoznám tovább, köszönöm a kommenteket, és jó szórakozást az olvasáshoz! :)^^♥

Puszi :*






Melinda szemszög:

Lefagytam. Minden létező dolog eszembe jutott a börtönnel, és a bűntudattal kapcsolatban. Gyűlölettel teli pillantásokkal néztek rám, a lábam kezdte felmondani a szolgálatot, a hideg pedig végig szaladt a gerincemen. Bár furcsa, de legszívesebben, megölném ezt a kettőt!
– Hogy mi van?! Ezt maguk sem gondolhatják komolyan?!  – Bátyám lépett elém, ökölbe szorított kézzel. –Beállítanak karácsony ünnepén, és azt feltételezik a húgomról, hogy egy gyilkos? Nézzék, nagyon tudom sajnálni azt, ami a fiúkkal történt, de ezért ne vádoljanak egy olyan embert, aki nem tehet róla. Adam szerette Melcsy-t, de akkor sem ő ölte meg, nem lenne rá képes! – Jól esett Juss védelme, de egyáltalán nem volt igaza. Azon viszont meglepődtem, hogy ő honnan tudja, Adam szeretett engem?
– Talán tényleg bunkóság volt, pont karácsonykor eljönni ide, és ezt mondani, de ez az igazság. Van rá bizonyítékunk. – Adam apja felemelte a kezét, és megrázta a kezében lévő CD-t.
– Rögzítették a felvételt, és a rendőrség is tud róla. – Abban a pillanatban hallottam meg a szirénahangot. Becsuktam a szemem, kínos csend állt be, senki nem tudod meg szólalni, a szívem tombolt belülről, és ordítani szerettem volna. Nem telt bele pár pillanatba, a rendőrség ott volt a szemem előtt, mikor kinyitottam azt. – Melinda Johns! Ezennel letartóztatom  az Ada… – A hadnagy már vette elő a bilincsét, amikor rá nézett Eizan-ra, és elhallgatott.
– Mr. Seyfried? – Hangja félénk, és halk.
– Ryan Hadnagy! Mondja, maga karácsonykor is dolgozik? Vagy csak kapott egy ügyet, és már ugrik is, hogy elkapja a bűnöst? – Eizan hangja kicsit gúnyos volt, miközben felállt. Oda ment Juss-hoz és intett neki, hogy hagyja, majd ő elintézi.
– Hát tudja, igen. A törvényt védem, és próbálunk…
– Apám mintha azt mondta volna önnek, hogy karácsony estéjén ne dolgozzon, akármi is történik, majd azt ő elintézi, vagy esetleg én. – Eizan kihúzta magát, tekintete fenyegető volt, de mégis valahogy… kurva szexi.
– De…
– Semmi de! Menjen haza! – A hadnagy azt se tudta, hogy sírjon vagy röhögjön. Bár én sem. Mi a szent szar folyik itt?
Eizan egy mozdulttal kikapta Adam apja kezéből a CD-t, és azt mondta:
– Igen rajta van, – a hadnagy felé fordult, majd folytatta – Adam-et tényleg megöltem, egy bűnözőt kaptam el. Ha akkor nem lövöm le, ismét megszökött volna, és ismét embereket ölt volna meg. A felvételen Melinda keze is rajta van a pisztolyon, de én húztam meg a ravaszt.  – A fiú úgy hazudott, mint a vízfolyás, de a leghihetetlenebb mégis az, hogy a pasi elhitte.  – Értem. – Mondta, majd Adam szüleihez fordult. – Ez esetben nem tudok mit tenni. Sajnálom. Ha a fiúk tényleg bűnöző volt, akkor…
– Nem volt bűnöző!  – Vágott közbe Adam anyja. Látszott, hogy mondani akar még valamit, de nem tette. Lehajtotta a fejét, és a mellette álló férje karjába kapaszkodott. – Menjünk… – Halkan beszélt, így amit utána közölt, nem értettem. A férfi elköszönt, és kimentek az ajtón. Mindenki döbbenten nézett. Mi az, hogy ide jönnek, karácsony estéjén, meg zavarják köreinket, majd fogják magukat és csak úgy kisétálnak. Akkora gyűlöletet éreztem, hogy uralkodnom kellet magamon, nehogy kitörjek dührohamban.
– Ez meg mi a jó büdös picsa volt?! – Háborodott fel Juss. – Hát dugják fel maguknak az összes faszt a világon! – Ahogy hallom, ő se valami nyugodt.
– Jézusom! Ez borzalmas! – Donya apámat ölelte, arca sápadt volt, és sokat nézett fiára, Jimmie-re.
– De mit akartak? Melcsy! Mi ez az egész? Tényleg ott voltál, amikor Adam meghalt? – Nézett rám apa. Kicsit gondolkodóba estem, de elég a hazugságokból!
– Igen, ott voltam! –Bár részben nem mondtam el az igazat, mert én öltem meg. Eizan csak engem védett, ami most meglepett.
– Miért nem mondtad el? Börtönbe kerülsz, ott majd megnézheted magad! Mész a háztól mindjárt! Ilyet hogy csinálhattál?! – Poénból, nagyon sokszor mondta már nekem, hogy megyek a háztól, de én mindig komolyan veszem, mert nálam ez nem vicc. Nem szeretem, ha ilyen dolgokkal poénkodnak, csak hogy most, ez nem poén. – Kösz… hogy támogatsz. – Küszködnöm kellet a könnyeimmel. Ritkán teszek ilyet, mert ami a szívemen van, az meg is látszik az arcomon, viszont most nem akarom sírni. – Igaza van! Támogatnod kellene őt. – Donya a vállára csapott, és eltávolodott tőle. – Ne mondj neki ilyet, biztosan nehéz most a lelkének. Az apja vagy, légy mellette.



 Eizan szemszög:

Jimmie anyjának igaz volt. Mr. Johns túl kegyetlen a lányához. Bevallom nehezen álltam meg, hogy ne szóljak hozzá, de muszáj volt, mert ez nem nagyon tartozik rám.  – Meli, beszélhetnénk? –Súgtam a fülébe. Nem vártam meg, míg reagál, megragadtam a karját, és bármilyen hülyén hangzik, a mosdóba vittem. – Eizan… – A szájára tettem a mutató újam, és mélyen a szemébe néztem. –Ssssh! Figyelj rám! Holnap el kell jönnöd velem egy helyre és…
– Na nem! Karácsony van, és a családommal akarok lenni, te nem fogsz… – Ahogy ő nem várta meg, hogy én befejezem, úgy én sem hagytam neki. Lesmároltam, neki nyomtam a csempének miközben a hajába túrtam. Ezt lehet, nem kellet volna, mert nehéz volt fékezni magamat. – Ti nők, sosem akartok ránk figyelni, amikor kellene. – Távolodtam el ajkaitól.
– Hallgass meg! – Arca rák vörös, én pedig ezt élvezve állapítom meg. –Holnap gyere velem, mutatok valamit. Csak két órát vesz el az életedből. – Lassan felnézett a szemembe. Türelmetlenül vártam, hogy mit felel, de szavak helyet…
Ellökött magától. – Na ide figyelj! Te velem merészelj velem így viselkedni. Elegem van már, hogy folyton lökdösöl. – Hangosabban beszéltem, teljesen felbaszta az agyamat. Legszívesebben meg fojtanám a két kezemmel most azonnal.
Mikor már csillapítanám a dühömet, ne hogy olyat csináljak, amit megbánok, hírtelen kinyílik a mosdó ajtaja, és Jimmie ijedt arckifejezésével néztem szembe. – Ti meg mi az istent csináltok itt?! – Végig nézett rajtunk, és látszott, hogy kezd ideges lenni. Hehe!
–Közöd?! Egyébként beszélgetünk, hogy ne lássuk a te undorító képedet! – Meli oltása kicsit durva. Enyhén szólva meglepődtem, de örültem neki. Ezek szerint, ő sem csípi Jimmie-t?
–A mosdóban?
– Haver! Az azt jelenti, tűnj el! – Önelégülten vigyorogtam rá. Élveztem, hogy ezt mondhatom neki. Na nem mintha nem tehetném meg, de most a helyzet is így kívánta. Ám ez nem tartott sokáig. Jimmie is elvigyorodott, és elkapta Meli karját.
– Ha nem tudnád, mi már keféltünk. Ő az én csajom Seyfried! – WTF?! Nyitva maradt a szám is.
– Te komolyan ki tudtad ezt mondani? – Ránéztem Melire, és teljesen lesápadt. Éreztem, hogy kezdem McDaniel gyereket sajnálni… A mellettem álló lány lába automatikusan mozdult és egy nem kívánatos helyet talált el. A fiú összekuporodva esett össze a földön, arcán látva a nem kellemes fájdalmat.
– Ilyen ostoba lennél Jimmie fiam? – Leguggoltam hozzá. – Egy nővel tudni kell bánni, ha olyat mondasz neki, ami nem igaz, könnyen bajod esik. Ja, és szerintem nem hiszem, hogy képes leszel ezek után használni a szerszámod, főleg nem Melivel, viszont ha bepróbálkozol, én magam gondoskodom róla, hogy leamputálják. – Rákacsintottam, majd felálltam. Meli felé fordultam és szóra nyitottam a szám, de a kislány olyan ideges volt, hogy engem is el akart tenni láb alól. Az utolsó pillanatban sikerült elkapnom a lábát, hogy nem rúgjon lágyékon.
– Nanana, nyugi van! – Mint akit most vágtak fejbe, és rájön, hogy kit is akar megrúgni. Elengedtem a lábát, ő pedig karba tette a kezét.
– Elegem van már, hogy minden pasi meg akar dönteni. Nem vagyok dugásra való baba!


Melinda szemszög:

Amint ezt kimondtam, ideges léptekkel közeledtem a nappali felé, ahol a többiek is tartózkodtak.
– Donya! – Kiabáltam. Már úgy is elbaszták a karácsonyomat, úgy látszik nekem is el kell.
– Tessék? – Fordult felém mosollyal, de amint meglátta dühtől vibráló arcomat, azonnal ijedten nézett rám.
– Nem érdekel, ha te maradsz, vagy mész, de a fiadat takarítsd el innen! – Értetlenül nézett rám és közelebb lépett.
– Mi történt? Miért mondod ezt?
– Utáljuk egymást! Nem vagyunk képesek elviselni a másik jelenlétét. Szóval, ha békét akartok, akkor költözzön el, vagy én megyek. – Duli-fulin viselkedtem, de ez cseppet sem érdekelt.
– Ugyan hova mennél? – Kérdezte Julius.
 – Nagybátyámhoz! – Először azt hitték, hogy csak hülyéskedek, de hamar rájöttek, mennyire komolyan gondolom.
– Melinda! Ilyet nem kérhetsz! Jimmie az anyához tartozik, nem fog elmenni. – Szólt közbe apa, majd folytatta. – Donya és én együtt vagyunk, ide költözött, a fiával. Ha ennyire nem tetszik a kapcsolatunk, akkor mond ki, de ne küldj el senkit.
– Nem érted! Donyaával nekem semmi bajom. A fia, Jimmie, őt nem tudom elviselni. Egy önelégült faszkalap, akinek fontos a saját magáért való ostoba szófordulatok.  Nem vagyok hajlandó elviselni!
– Melcsy, nem gondolod, hogy karácsonykor nem kéne itt hisztizned, hogy neked mi nem tetszik? Úgy gondolom nagy vagy már, hogy megértsd: Jimmie nem megy el, ha nem akar. – Bátyám megint lekezelő stílusban szólított meg. Valahol igaza volt, de csak abban, hogy Jimmie-nek joga van eldönteni mit akar, viszont én ezt így nem bírom. Tudom, hogy bejövök Eizan-ek, és azt is, hogy Jimmie-nek is, de ha mind a kettő csak ki akar használni, akkor mi értelme van? Mégis… Van bennem egy érzés, ami már belém épült, ha rá nézek gyorsabban ver szívem, és ha hozzám ér, úgy érzem mindjárt meghalok. Még ha testileg meg is adom magam, érzelmileg nem. Nem árulhatom el, hogy érzek iránta valamit. Inkább használja ki egyszer a testemet, mint hogy tudja az érzéseimet és egy folytában kihasználja. Talán, ha le feküdnék vele békén hagyna? MI lenne ha… Melinda! Elég! Ne gondolj ilyenre, te nem vagy ilyen. Azt hiszem…
– Én… nem tudom, hogy mit akarok, de… az biztos, hogy én így nem tudok élni. El akarok menni. – Jöttek ki a szavak a számon mondatott alkotva. Komolyan gondoltam, tényleg komolyan gondoltam, de ők kinevettek, mint ha tényleg csak viccelnék. Fájt, ám ekkor oldalra pillantva a szívem ki hagyott egy ütemet. Eizan engem nézett, arca komoly volt, szemei belefurakodnak enyémbe, falnak támaszkodva kezeit karba tette, és tekintetét nem vette le rólam. Valami nagyon megfogott benne, ott állt, és éreztem, hogy érdeklem őt.
– Jaj! Hagyd már abba, gyere együnk valamit. Ti nem vagytok éhesek?
– De! Együnk! – Sikoltozva mentek el mellettem, mintha ott sem lettem volna. Jimmie nagy nehezen felállt a földről, majd elvonult.
–Úgy látszik, a családodat nem nagyon érdekli, hogy mit szeretnél. – Mondta Eizan közelebb lépve.
– Téged nem keresnek otthon? Karácsony van, nem értem, miért nem vagy otthon? Minek vagy itt? – Kérdeztem.
– Még mindig nem jöttél rá? – Szélesen elvigyorodott, és megérintette újaival ajkamat. – Tudtam, hogy Adam szülei ide fognak jönni, és azt is, hogy szóltak a rendőrségnek. Muszáj volt ide jönnöm, ne hogy lecsukjanak. – Magyarázta.
– Tényleg! Ha már itt tartunk, akkor hogy értetted azt, hogy az „apám mintha azt mondta volna…” ? – Idéztem szavait, nagy levegőt vett, aztán kifújta.
– Hogy is mondjam… majd elmondom. Ez nem a megfelelő környezet, és idő. Most nem mondhatom el. – Bevallom, nagyon haragudtam rá, pusztán már csak a jelenléte miatt is. Mégis… nem tudom mi vitt rá, arra, hogy ezt tegyem, de képtelen voltam magam fékezni. Elkapva pólóját közelebb húztam magamhoz, és megcsókoltam. Enyhén szólva éreztem, hogy meglepődik, de aztán vette a lapot és visszacsókolva tapogatni kezdett. Kezei megtalálták a mellemet, benyúlt a topom alá, feltolva melltartómat, enyhén rámarkolt a mellemre, másik keze pedig a fenekemnél akadt meg. Olyan ismerős volt ez az egész, mint ha már meg történt volna. Várjunk csak! Az álmom! Mikor azt álmodtam, hogy felriadva lerohantam a nappaliba és Eizannal találtam szembe magam. Miért tűnt annyira valóságosnak? Lehet, hogy…?
Hirtelen Eizan keze mozdult, és egy érzékenyebbnél érzékenyebb helyet talált el a testemen. A csiklómat kezdte simogatni, éreztem, ahogy egyre nedvesebb leszek és elkap a vágy. Most legszívesebb rávetném magam, de amiért hazudott nekem, hívatlanul ide tolta a pofáját, haragudtam rá. Újait mélyebbre nyomta belém, szerettem volna, ha folytatja, de lépteket hallottam, amik a konyhából jöttek. El akartam lökni magamtól a fiút, de ő erősen megragadva berántott a mellettünk lévő fürdőszobába, ajtót becsukta, amire rádőlt, majd magához húzott, és folytatta ahol abba hagyta. Ezúttal kigombolta a nadrágom, és szinte leszaggatta rólam a topot, a melltartómat meg simán félre dobta. Kicsatoltam az övét, és lehúztam róla a nadrágját. Mélyen csókolt, hogy levegőhöz jussak eltávolodott a számtól, és a fülembe súgta: – Nem hagyom, hogy bántsanak! – Éreztem a szívem nagy dobbanásait, lehet, szívinfarktust kapok, ha tovább maradok a közelében. Ismét meg akart csókolni, ám én hátráltam tőle.
– Lehet, hogy te meg akarsz védeni, de én nem szeretném! – Haragosan pillantottam rá, és mivel melltartó nélkül álltam előtte… „kicsit” zavarban voltam, ami meglehetősen látszódott az arcomon.
– Miért? – Húzta fel kérdőn szemöldökét. – Meli, ha nem segítek, elkapnak.
– Tisztában vagyok vele, és nem akarom, hogy lecsukjanak. Viszont nem akarom a segítségedet. – Láttam az arcán, hogy kijelentésemre szeme tele lett bánattal, fájt neki, amit mondtam, és valójában nekem is. Mondani akart valamit, de én megelőztem.
– Viszont igazad van! Szükségem van rád. – Megbántam, amit az előbb mondtam. Egyáltalán minek szólaltam meg?!
 – Dühös vagyok azért, ami ma történt. Nem akartalak megbántani. – Lehajtottam a fejem, kezemet pedig testem előtt összekulcsoltam eltakarva melleimet.
– Nem értelek. Egyszer olyan harcias vagy, máskor meg egy ártatlan kis bárány. – Az ajtót kulcsra zárta, majd közelebb lépett hozzám. – Most pedig kérdezek tőled valamit, és legyél olyan szíves, hogy őszintén válaszolj rá. – Még közelebb jött hozzám, és mélyen a szemembe nézett. Azt hittem valami olyan dolgot akar tudni, hogy én hogyan érzek iránta vagy valami hasonló. Könyörögtem is, hogy ne ilyen kérdést kapjak, mert arra nem tudnék válaszolni. Egy olyan kérdést kaptam, hogy azt hittem a hajam égnek áll, mert nem a kérdéssel volt probléma, hanem a válasszal.
– Szűz vagy még?
– Tessék?!
– Komolyan kérdezzem. – Eizan tekintete tényleg komoly volt, semmi vicc nem látszott benne. Nem tudom miért kíváncsi erre, én tisztában vagyok a válasszal, de most ezt fel kell vállalnom?
– Miért érdekel? – Tettem fel a kérdést.
– Őszintén? Hajt a kíváncsiság. – Megforgattam a szemeimet, majd a hideg csempének támaszkodtam.
– Nem. Nem vagyok az. – Pár másodperc telt el, mikor rá néztem Eizan arcára. Kicsit meglepett volt, de kéjesen elvigyorodott. Megfogta a kezem, és magához húzott. Akkor nem kell annyira visszafogni magamat.
– Mi van?! – Mielőtt bármit is mondhattam volna, a fiú neki nyomott a csempének és a maradék ruhát is leszedte rólam.
– Hé! Ez totálisan nem fair! – Nyögtem ki, miközben a nyakamat nyaldosta.
– Mi?
– Miért csak rólam veszed le a ruhát, mikor rajtad is van?
– Ezen – nevetett fel – könnyen segíthetünk. –  Ledobta magáról a pólóját, és az összes ruhadarabot lerángatta magáról.
– Így jobban tetszik? – Utálom, amikor kéjesen beszél hozzám, mert ilyenkor nehéz neki ellen állni, sőt, nem is akarok. Ismét a falnak préselve, végre belém hatolt és szenvedélyesen megcsókolt. Egyre mélyebbre tolta be, a nyakamat kezdte el szívni, én pedig a fülébe haraptam. Eizan nyögése még jobban beindította nálam a kémiát, de a szájára tettem a kezét, mert tudtam, hogy a családom itt van pár fallal arrébb, és biztosan nem díjaznák, amit most művelek, főleg nem karácsonykor. Nem érdekel a véleményük ezzel kapcsolatban, de akkor sem szeretném, ha észrevennének. Én is próbáltam visszatartani a hangomat, ezért megcsókolt, szerintem ő is tudta: nem lenne jó, ha valaki is hallaná. Összevissza harapdált, kezei a mellemet markolták, majd beletúrt a hajamba. Feljebb tolt, úgy, hogy szájába vette a mellbimbómat és szívni kezdte.
Hangosan nyögtem fel, kezét a számra tette, és éreztem a vigyort a száján. Bassza meg! Miért csinálja ezt? Tudja, hogy nem akarok hangos lenni, erre elkezdi szívni a mellemet?! A bosszú most nagyon bennem volt, ezért visszavágtam. Lehajoltam a nyakához és beleharaptam.
– Az istenit! – Élveztem, hogy fájt neki, még hevesebben nyomta belém a farkát, és mindjárt elélveztem.
– Közel… – Több szó nem jött ki a számon, Eizan tövig belém nyomta.

Fejét a vállamra hajtotta, nedves bőre az enyémmel érintkezett, és még szaporán vette a levegőt, ahogy én is.
– Wáó! – Nyögte ki halkan. – Te aztán tudod, mitől döglik a légy. – Erre a mondatára beletúrtam a hajába, és megcsókoltam a homlokát. Miért tettem? Nos, gőzöm sincs.
– Ha valakinek is elmered mondani, én kinyírlak! – Nem akartam, hogy bárki is megtudja, főleg nem apu, vagy Juss.
– Pff! – Nevetet fel. – Majd meglátjuk. – Vigyorgott.
– Meli? Eizan? Hol vagytok, lemaradtok a tortáról! – Donya hangját hallottam. Ajaj! Eizannal találkozott a tekintetünk, és amilyen gyorsan csak lehet magunkra kapkodtuk a letépkedet ruháinkat. Igen ám, csak hogy Eizan a melltartómat a szekrény tetejére dobta. Hogy az istenbe csinálta azt nem tudom, de nem értem el.
– Levennéd onnan, ha már egyszer feldobtad? – Szóltam rá halkan.
– Jól van már! – Gyorsan magamra kaptam, majd a topomat is, és megfésültem a hajam. De jó, hogy pont a fürdőben vagyunk…
– Viszont hogyan fogunk innen kijutni? Ha egyszerre megyünk ki, akkor… – Befogtam Eizan száját.
– Melinda! Hallasz? – Mert Donya léptei a fürdő felé tartottak.
– Igen! Ne haragudj, mindjárt megyek, csak… – Pár pillanatot gondolkoztam milyen kifogást találjak ki. – Rosszul lettem, és rendbe szedem magam.
– MI? Mi a baj?
– Semmi baj, már jól vagyok, egy perc és megyek.
– Rendben, szólj Eizan-nek is.
– Oké. – Hallottam, hogy Donya elmegy, és nagy kő esett le a szívemről.
– Rosszul lettél?
– Jaj fogd be! – Eizan arckifejezése egyszerre volt kéjes és gúnyos, na ilyenkor tudnám megfojtani. – Csak rögtönöztem. – Tettem hozzá.
– Mehetünk? – Néztem rá kérdőn. Elhúzta szája szélét, majd felsóhajtott.
– Legközelebb ennyivel nem úszod meg. – Szerintem arra gondolt, hogy hosszabb szexre vágyik. Ch! Na persze!
– Miből gondolod, hogy lesz legközelebb? – Harciasan tettem fel a kérdést, tekintetünk szinte dacoltak egymáséval. Eizan furán méregetni kezdett, aztán elkapta a derekamat, meg puszilta a fejemet, és a fülembe súgta:
– Gondoskodom róla! – Éreztem, hogy arcom vörösödik. Gyorsan ellöktem magamtól, kinyitottam az ajtót, és kimentem. Jézusom Melinda, te magadnál vagy?! Van fogalmad róla, hogy mit műveltél az elmúlt tizenkét percben a fürdőszobában Eizannel?! Nem vagyok normális!
– Melcsy! Gyere egyél? – Mikor beértem a konyhába, Julius egy torta szeletet nyújtott felém, de leutasítottam. Most nem bírok semmilyen kajára rá nézni. Bazd meg! Nem védekeztünk! Csak a pillanat heve miatt történt. Azonnal felrohantam a szobámba és kerestem fogamzás gátlót. Ezért még számolunk Eizan Seyfried! Lenyeltem a tablettát, és hírtelen megszólalt a telefon az ágyamon. Rá néztem a kijelzőre, és azt hittem ott kapok szívinfarktust. Adam Knight?! Remegve nyúltam a mobilom felé, nagy levegőt vettem, nem tudom elképzelni, hogy ki az, mégis, tudnom kell!
Meg nyomtam a fogadást, és a fülemhez tettem, de mielőtt bármit is mondhattam volna a telefon, egy kéz gyorsabb volt nálam, és kikapta a kezemből, letéve a hívást, majd az ágyra dobta.
– Eizan?! Mit csinálsz?
–Nem! Te mit csinálsz?! Ne vedd fel a telefont, ha egy olyan személy száméról hívnak, aki már meghalt. – Szóra nyitottam a szám, de rájöttem, hogy igaza van. Felesleges lett volna vitába kezdeni.
– Jó. – Ennyit tudtam csak mondani.
– Minek jöttél fel amúgy? – Kérdezte. Egy kis fáziskéséssel, eszembe jutott, most megölöm!
– Na igen! Fogamzásgátló miatt!
– Minek?
– Te tényleg ilyen hülye vagy, vagy csak megjátszod? Ha már nincs nálad gumi, akkor legalább valami bogyót veszek be, mert még nem akarok anyuka lenni. – Mondtam arrogánsan.
– Hupsz, bocsika! Sajnos ilyenkor kikapcsol az agyam, és nehéz gondolkoznom. – Vigyorodott el.
– Vettem észre… – Sóhajtoztam. – Egyébként meddig akarsz még itt maradni?
– Miért, zavarok?
– Hát ööö nagyon!  – Csak elmosolyodott, és a földet bámulta.
– Rendben, elmegyek. – Az ágyamhoz ment, kezébe vette a telefonomat, és pötyögni kezdett.
– Hé! Mit-?! – Kezembe nyomta.
– Majd hívj. – Szavai komolyak voltak, akárcsak a nézése. Ilyenkor sosem tudom, mit akarhat.  Csak idegesíteni akar, vagy tényleg érdeklem? Áá! Pasi! Mikor értem én meg ezt a hozzáállást?! Eizan kisétált a szobából, leérve hallottam, ahogy elköszön a többiektől, akik kicsit sajnálták a dolgot, bár be kell vallanom én is. Mikor lementem, ő már elment.


Eizan szemszög:

A faszom a karácsonyba! És szó szerint, mert az előbb dugtam meg azt, akit nem kellet volna. Bár nem tudom, mit vagyok úgy oda, ez csak szex, de akkor is, most ez zavar! A kocsiba ültem még egy kicsit, majd beindítottam a motort, és persze, hogy a telefonomnak is most kellet megszólalnia. Enrique!
– Csá!
– Szeva! Figyu, hol vagy?
– Mert?
– Beszélnünk kéne?
– Sürgős? – Kérdeztem unottan.
– Elégé. Naomi háza előtt állok.
– Tíz perc és ott vagyok. – Lecsaptam a telefont, és a cél felé vettem az irányt. Amikor oda értem, érdekes látványba részesültem. Enrique nagykabátba, és egy szál alsógatyába vacogott a hóesésben. Megálltam, ő pedig sietve beszállt.
– Mi az isten van rajtad?
– Mert? Nyár van nem tutad?
– Na jó, azt hiszem nem érdekel, hogy miért nincs rajtad nadrág! Halljuk, mi az amiről beszélnünk kell.
– Szerintem se akarod tudni. Na a lényeg! Új célpontunk van!  – Nyomott a kezembe egy borítékot. Éreztem, hogy pénz van benne, ráadásul nem is kicsi összeg.
– Mennyi? – Néztem rá kíváncsian.
–Hatvanötezer dollár. – Elismerően néztem bele a papír tasakba.
– És ki a célpont?
– Naomin keresztül adta valaki ezt az ügyet. Valamilyen Isabell Fernandez felhívta őt, hogy egy nő akadályozza az életét, és tegyük el láb alól. A csaj nevét, akit ki kéne nyírni, sajnos nem tudom.
– Ennyi? – Felhúzott szemöldökkel néztem rá. – Nem tudod? Akkor hogy a picsába öljem meg?! Név nélkül az ügy mehet a levesbe, és nem érdekel a pénz. Van név vállalom, nincs név nem vállalom.
– Ne már Eizan! Kell ez az ügy. Ha te, Antone, és én összefogunk, akkor nyert ügyünk van. Különben is, ez a pénz csak előleg. – Enri próbált meggyőzni, de sajnos ez nem ment.
– Várj! Milyen nevet is mondtál az előbb?
– Isabell Fernandez.
– Oké, vállalom! – Vágtam rá.
– Na, csak nem be akarsz csajozni?
– Az már megtörtént ezelőtt egy órája. Isabell az exem, ő nem érdekel már, de az igen, hogy kit akar megöletni, ráadásul úgy, hogy mással akarja elvégezni a piszkos munkát. Ő is egy merénylő, akkor meg miért nem maga intézi el? Jól van, meggyőztél, hívd Antone-t. – Mondtam, vagyis inkább utasítottam, de nem hiszem, hogy zokon vette volna.
Félóra múlva Antonenál voltunk, bementünk hozzá, és kezdetét vette a „megbeszélés”. Vagyis majdnem…
– Hát ő meg ki? – Egy vörös, vállig érő hajú lány állt Antone mellett, látszott rajta, hogy érett nő, és szerintem ismerem is.  
– Ó bocsánat. – A szőke magához húzta a lányt, és szájára nyomott egy csókot. – Ő itt a barátnőm Johanna. – Jelentette ki büszkén. – Srácok, az a helyzet, hogy ő is a csapat tagja lesz. – Enri félre nyelte a saját nyálát, én pedig nagyokat pislogtam az előttem álló párocskára.
– Mi van? Te most szívatsz? Megértem, hogy szerelemes vagy, és nem tudsz élni nélküle, de képzetleneket nem veszünk a csapatba. – Enyhén szólva kiakadtam.
– Nyugi, tisztában vagyok vele, viszont Hanna nem olyan képzetlen, mint gondolod. – Tárta szét a kezét Antone.
– Nem! Ki van zárva! Nincs az az Isten, hogy-
– Enri! Elég! – Vágtam szavába. – Igaza van.
– Mi?!
–  A lány tényleg képzett, azt nem tudom mennyire, de volt alkalmam látni. Szerintem hasznunkra lesz.
– Eizan. Te teljesen meg vagy zakkanva?! – Enri kérdésére pszichopata fejjel néztem rá. –  Oké, legyen neked igazad. –  Há! Ilyen, amikor Enri berezel tőlem. Antonenak elmagyaráztuk az eddigi dolgokat, aztán próbáltunk ki találni valamit.
– Ez elég zavaros, de szerintem képesek vagyunk rá. Elvégre, profi merénylők vagyunk. – Beszélt bíztatóan Antone.
 – Találkoznunk kell Isabellel, szóval menjünk. – Mondta. Kimentünk, beszálltunk a kocsiba, Hanna mellém ült előre, a fiúk meg hátra.
– Eizan, ugye? – Kérdezte.
– Igen?
–Gondolom, már tudod, hogy Meli nem egy átlagos lány.
– Igen, tudom. Láttam, hogy harcol. Szóval te is…?
– Igen, én is jó vagyok benne.
– Már nem azért, de egy ideje böki az oldalam.
– Mi?
– Ha mind ketten olyan jól harcoltatok, akkor miért nem védtétek meg magatokat Adamtől? – Hol az utat, hol pedig őt néztem, mert érdekelt a válasz.
– Á hogy az? Nos, bárki ellen képesek vagyunk harcolni, de Adam más volt. Adam szerette Melindát, ráadásul Meli is szerelmes volt belé, de mivel Fanny is szerelmes volt a fiúba, Meli nem akart így összejönni vele. Képtelen volt bántani, még ha Adam ártott is neki. Én pedig… éreztem, hogy Meli akkor is megvédi magát, illetve engem, és lelövi őt. – Amikor azt mondta, hogy Meli is szerelmes volt belé, úgy éreztem remegni kezdek. Arra gondolva, hogy mit műveltünk a fürdőszobában, és hogy mennyire jó volt, nem akarom, hogy más is tudja.
– Egyébként köszönjük. Még nem mondtam. – Hálálkodott a lány. Csak hümmögtem, és az utat figyeltem.
– Héhéhé! Eizan, ő az én csajom!
– Antone! Mikor avatkoztam közbe a kapcsolataidba?
– Jól van, tudom, csak szólok. – Vigyorgott. Ch! Barom!
Félóra múlva megérkeztünk a Fernandez házhoz, és mintha már várt volna minket Isabell. Kint állt a ház előtt, és dohányzott. Kéjesen nézet rám mikor kiszálltam a kocsiból, de meg látva Hannát elkomolyodott.
– Ez meg ki? – Dühösnek látszik, nem örül Hannának, de mivel a „csapatunkba” tartozik, és Antone barátnője, így vagy tetszik neki vagy nem, ez van!
– A barátnőm, ő is segíteni fog nekünk. – Felelte Antone. Isabellnek látszólag nem tetszett az ötlet, közelebb mentem hozzá, elvettem a cigijét és beleszívtam egyet majd visszaadtam neki.
– Te sosem változol Eizan.
– Miért? Kellene? – Úgy nézett rám, mint aki mindjárt megerőszakol. El is mosolyogtam a dolgon, mert ez viccesen hangzik.
– Mi olyan vicces?
– Semmi. Nyílván tudod, miért vagyunk itt? – Kérdeztem.
– Persze. Már vártalak. Személyesen akartam meg mondani az illető nevét. Gyertek! – Követtük őt a házba.
Két éve ez még nem így nézett ki. Sárga falak voltak, és natúr bútorokkal. Most meg mindenhol a krém és barnaszín látható. A falak, a bútorok, még a padló is.
– Menjünk a nappaliba. – Mondta. Tágas volt, de be kell vallanom, nem az én világom.
– Térjünk a tárgyra. – Az asztalon egy üveg vodka, és négy pohár volt, mindegyiket félig öntötte, és a kezünkbe adta.
– Nem köszönöm. – De Hanna visszautasította.
– Én sem. – És én is. Nincs ehhez hangulatom. – Inkább beszélj.
– Jól van. Azaz illető, akit el szeretnék távolítani, igazából nem ismer engem. Viszont az apja és nagybátya igen. Az apámat akarom kijutatni a börtönből, mert szükségem van a segítségére, de sajnos egy drágalátos ügyvéd ezt nem engedi. Mindent meg tesz annak érdekében, hogy tönkre tegye a tervemet, és kifosszon pénzzel.
– Na várj egy kicsit! Mit akarsz az apádtól? Miben segítsen? – Kérdeztem.
– Nyílván tudjátok, hogy Jimmie McDaniel és az anyja visszajöttek, ám a fiút lopással, gyilkossággal és cserbenhagyással vádolják. A rendőrség el akarja kapni őt, csak hogy van egy kis bökkenő. Donya összejött egy ügyvéddel, aki védi Jimmiet. Ha továbbra is szabadlábon marad, akkor apám a börtönbe fog megdögleni. – Ledöbbent arccal néztem rá.
– Úgy érted? – Kezdtem volna.
– Igen. Apám csak akkor lesz szabad, ha Jimmie börtönbe kerül, mert ez egy cserebere játék. A rendőrség nem tudja rátenni a kezét, mert Donya barátja, a ki egyben Jimmie ügyvédje is, kezében tartja őket. – Isabell folytatni akarta, de én kezemmel mutattam, hogy várjon.
– Várj. A rendőrségnél apám a nagykutya. Az Ő kezében van minden hatósági dolog. – Mondtam felvilágosítva.
– Ez igaz, volt. De Oliver Seyfried, már elbújhat Rick Johns mellett. A férfit kéne kinyírnom, de ha őt nyírom ki, akkor az túl gyors halál lenne számára, és nem szenvedne. – Egyre idegesebb lettem. A lábam is fel-alá remegett, és szaporábban vettem a levegőt.
– Öljétek meg, Rick Johnst!

A lábam megállt, az éppen vodkát ivó Enri kiköpte a piát szájából, Hanna és Antone tágra nyílt szemmel néztek Isabellre. És én? Úgy éreztem, hogy a csontjaim olvadni kezdenek.  Pár pillanat telt el amikor, elnevettem magam.
– Te most szívatsz?!
– Valami baj van, Eizan? Vagy nem akarod megtenni? Félsz, hogy a drágalátos lánya meggyűlöl téged? – Mi? Tudja? De honnan? Nem akarom. Ha megölöm Melinda apját, örökre elástam magam nála. Nem tehetek róla, de az a lány már nem közönséges számomra.
– Nem szívesen ölöm meg. – Mondtam.
– Jól van, akkor ne te tedd. Itt van még Enrique, vagy Antone. – Mutatott rájuk.
– Ha ez Eizannek fontos, akkor rám ne számíts. – Szólalt meg Enrique.
– Ejnye fiúk, tudtam, hogy nem lesztek együtt működőek. – Isabell mosolya nagyon nem volt szimpatikus, tudta, hogy nemet mondok?
– Mi a csapda? – Mindenki kérdőn nézett rám.
– Csapda? Mire gondolsz? – Isabell pedig kéjesen.
– Ugyan már Iss, ismerlek. Ha valamit el akarsz érni, bármit meg tennél azért, hogy el is érd. Szóval? Mivel akarsz megzsarolni? – A vigyora kéjes volt, és ördögi.
– Vártam már, hogy mikor kérdezted meg. – Jobbra egy ajtó állt, ami nyitva volt, és Isabell a fejével intett. Két nagy gorilla jött be, kezükbe kés és fegyver. Szemeim tágra nyíltak, testem remegésbe kezdett, a lélegzetem akadozott, úgy érzetem megfulladok. Lassan felálltam és nem akartam hinni a szememnek.
– Itt az ajánlatom: – Eliot és Lena volt megkötözve előttem, a két pasi fegyvert szorított a nyakukhoz… – Vagy segítesz, és kinyírod Rick Johns-t, vagy a családod a szemed előtt itt és most meghal! Válassz!
– Eizanhh… – Lena sokkos állapotba került. Neki fogalma sem volt erről az egészről, nem tudja, hogy mivel foglalkozom, és azt sem, hogy miért van itt.
– Semmi baj, Lena. Minden rendben lesz. – Próbálta nyugtatni, de még idegsebnek tűnt.
– Ezt mond akkor, ha már elvállaltad az ügyet.
– Te mocskos ribanc! Ezért még nagyon megfizetsz! – Sosem féltem még ennyire, hiszen a testvéreim élete forog kockán, és tudom, hogy ez a nő képes rá. Választanom kell! Vagy a családom, vagy Melinda!











2013. augusztus 8., csütörtök

12. fejezet ~ Egy elcseszett karácsony ~

Sziasztok! Íme az új fejezet! Elnézést a hibákért! Nagyon szépen köszönöm a véleményeket, igazán jól estek!  ^^ Sietek a kövi résszel, és hamarosan bővülni fog a szereplők listája!
Jó olvasást! :D
Puszi Melcsy ♥








A félelem úrrá lett rajtam. Eizan előtt állok meztelenül, és az elkerülhetetlen dologgal nézzek farkas szemet. A fiú időt nem hagyott nekem, testével az enyémet a falhoz préselte, végig nyalta a nyakamat, és csókolgatni kezdett.
– Eizanhh…. Ne…. eléghhh.. – Próbáltam el tolni magamtól, de miért van az, hogy ez mindig sikertelenül végződik…?
– Hagyjam abba? De akkor mit kapok cserébe? – Azok a fekete szemek perverzül csillogtak, és szinte egy ragadozót láttam magam előtt. Most mit csináljak? Valahogy ki kell mennem innen, de hogyan, ha ő szorosan sakkban tart. Ráadásul ha sikerül is kiszabadulnom a fogságából, az a tény, hogy nincs rajtam ruha, se semmi igaz, így meg még sem szaladhatok ki, főleg, hogy a ház tele van pasikkal. – Öhmm… cserébe? Minek a cseréjébe…? – Annyira zavarban voltam, hogy a levegő beszorult a tüdőmbe. Eizan hírtelen a karomra pillantott, ahol egy nagy seb tátongott. Lazított a szorításon, amit a kezeimre gyakorolt, végül elengedett, eltávolodott tőlem és hátat fordított nekem. – Öltözz fel. – Rideg hangnemben utasított, kikerekedtek a szemeim. Komolyan ellen áll annak, hogy leteperjen? Igen! Látom rajta, hogy megtenné, de nem teszi. Nocsak! Azért neki is van egy olyan oldala, amit meglehet kedvelni.
– Igyekezz, mert meg gondolom magam! – Emelte meg a hangját. Ch! Azt hiszem ezt elkiabáltam… Felkaptam a kád széléről a tiszta fehér neműmet és a pizsamámat. Miközben az alsó és felső neműt vettem fel, a szemem végig Eizan-on volt. Aztán mikor a térd nacit, meg a pólót vettem magamra, már nem annyira érdekelt, hogy ő is itt van. Nagy hiba! Mikor már félig felvettem fel a pólót, már csak le kellet volna húznom a hasamra, akkor két meleg kéz a csípőm két oldalára vándorolt és megakadályozta, hogy teljesen felvegyem a felsőt. – Engedj el! Nem hallod?! Eizan! – A fiú egyre jobban közelebb hajolt hozzám, végig a szemembe nézett, ami ijesztő volt. Meg akar csókolni? Csak azt ne! Nem tudom megállítani, becsuktam a szemem és vártam, hogy valami történjen, de nem történt semmi. Lassan kinyitottam a szemem, Eizan arca az enyém mellett ment el. A mögöttem lévő kis szekrényt nyitotta ki és egy dobozt vett elő. – Gyere! – Intett a fejével, majd megragadta a kezemet és vonszolni kezdett magával. Kimentünk a fürdőből, balra fordultunk majd a második ajtónál megálltunk és bementünk. Egy hálószoba, amit feltételeznék, hogy Eizan-é. – Ülj le! – Mutatott az ágyra. – Még mit nem! – Karba tettem a kezem és duzzogtam. Eizan felsóhajtott, majd szó szerint levágott az ágyra. Leült mellém a dobozával együtt. – Vedd le a felsődet. – Mondta. – Nem! – Ellenkeztem. – Biztos? – Nem nézett rám, de éreztem a hangjából, hogy készül valamire.
– I-igen, biztos!
– Hát jó! – Egy mozdulattal rám mászott, én pedig hanyatt vágódtam az ágyon, majd két kezével megfogta a pólómat és kettészakította azt. Kezével a derekam alá nyúlt és felültetett, miközben ő végig a térdeimen ül. Lehámozta rólam a megtépett pólót, és a dobozból kötszereket és fertőtlenítőt vett elő. – Ne mozogj. – Mondta, egy rongyra csepegtetett egy kis szeszt és a karomhoz nyomta. Azt hittem itt halok meg, annyira csíp. Felsziszegtem, és már imádkoztam, hogy vegye el onnan azt a rongyot, mert meg fojtom vele!
Végre levette a rongyot, én pedig megkönnyebbülten felsóhajtottam. Nagy ragtapasszal leragasztotta a sebet, és kötszerrel is átkötötte. Ezután leszállt rólam. – Fordulj. – Mondta, megfordultam, Eizan össze fogta a félig vizes hajamat és előre rakta. Várjunk! Most arra készül, hogy…?! Vissza akartam fordulni, de elkéstem. A fiú a szeszes rongyot a vállamon lévő sebre tette. Fájdalmasan nyögtem fel. Ha az előzőbe majd behaltam, akkor ebbe meg még inkább. Annyira fájt, hogy a kezemmel belemarkoltam az ágyneműbe. – Alaposan megleptél a mai nap. – Szólalt meg és elvette a szeszes rongyot a vállamról. – Hogy érted? – A fájdalom nem akart múlni, most már nem csak csípet, de hasogatott is, nem gyengén. – Hol tanultál meg így verekedni? – Eizan csak átkötötte ezt a sebemet, így persze egy nagy terület be volt kötve, mind a karomon, mind a hátamon. – Neked ahhoz mi közöd van? Nem mindegy? – Fintorogtam. Harciasan néztem rá, de ő hót nyugodt volt, ami meg lepett. Elkapta a derekamat, maga felé fordított, és hátra dőlt, aminek az eredménye az lett, hogy ő húzott maga után, így most Eizan-on fekszem, kinek a keze a csípőmnél van. – Hé! Hogy bánsz te egy beteg lánnyal, Hm? Engedj el! – Forró leheletét éreztem az arcomon, nem reagált semmit, csak lassan lehunyta a szemét. Enyhén oldalra fordította a fejét, a haj tincsei pedig pimaszul az arcába estek. Halkan szuszog, elaludt. Annyira helyes, hogy csak nézzem, ahogyan alszik, de zavarban érzem magam. Egy irtó helyes pasi karjaiban fekszem, és az eszem azt súgja, fussak. Más ezért hülyének nézne, de én senkinek nem akarok lenni a játékszere többé.
Viszont most, ebben a helyzetben képtelen vagyok magamon uralkodni… Kezemmel végig simítottam arcát, míg a kis ujjam a füléhez ért. Valami megcsillant, ezért lágyan félre söpörtem a haját, és egy fekete négyzet alakú fülbevalót találtam a fülében. Ha jobban megnéztem, akkor bele volt karcolva egy skorpió is. Gyönyörű! Sosem láttam még ilyet az előtt, de ez nagyon tetszik. Várjunk csak! Eizan alszik! Ez az! Most legalább kisurranhatok. Lassan leszálltam róla és szinte hang nélkül kisétáltam a szobából. Féltem, ne hogy utánam kapjon, de ez nem történt meg. Biztos ki van fáradva, főleg a mai nap után. Visszamentem Dinah-hoz, aki már mélyen szunyókált. Óvatosan befeküdtem mellé, és a plafont kezdtem el bámulni.  Lehet, hogy Eizan perverz és néha bunkó, de ha ő nem lenne, akkor már én sem lennék itt, sőt még apum se. Nagyon sokszor megmentette az életemet, ezért hálával tartozom neki, főleg mert segített meg menteni az apámat. Szép lassan álom jött a szemeimre, és elaludtam.


– Meli! Meli! Hahó! Ébredj! – Kinyitottam a szemem és Dinahval találtam szembe magam. – MI az?
– Nézd! – Mutatott az ablak felé. Tátott szájjal néztem ki az ablakon. Hatalmas pelyhekben esett a hó, és már mindent beterített a fehérség. – Wow! Csodaszép! – Estem ámulatba.
– De jó! Holnap karácsony! Remélem holnap is így fog esni. Nincs is szebb a fehér karácsonynál! – Áradozott mellettem a lány. Valaki kopogott az ajtón, majd benyitott. Eliot. – Csá hölgyeim. Kész a reggeli. – Mosolygott.
– Megyünk, csak felöltözünk! – Mondta Dinah.
– Oké, megvárom. – A fiú bejött és leült az ágyra, ahol még én is ott voltam.
– Még mit nem! Na kifelé! – Láttam már dühösnek Dinah-t de ezt az oldalát még nem. Szó szerint kidobta az ajtón a fiút, és bezárta azt. – Dinah, neked mi bajod van, amikor Eliot a közeledben tartózkodik? – Néztem rá kihívóan.
– Mi az, hogy mi? MI történne? Nem történik semmi! Csak idegesít az a nagy beképzelt pofája! – Ja persze! Totálisan látszik rajta, hogy elpirul, mint ahogy most is rák vörös. Na mindegy nem firtatom tovább, egyenlőre. – De amúgy nincs váltó ruhám. Mit vegyek fel? – Néztem körül kétségbe eseten. Ez nem jó, ha nem tudok mit felvenni, akkor az gáz, mert pizsiben mégsem akarok itt mászkálni, ráadásul hála Eizan-nek ez is szakadt ami rajtam van. – Hááát… akkor vegyük fel a tegnapit, nem tudok jobbat. – Húzta el a száját. Rábólintottam, levettem a pizsamám és felvettem a tegnapi ruhámat. Végül is, nem olyan koszos, sőt! Felöltöztünk és lementünk a konyhába.  – Sokáig öltözöl cicus! Legközelebb segítek! – Kacsintott Dinah-ra.
– Hagyjál már! – Rendesen felpofozta a kisebbik Seyfried-et, de ha egyszer kijárt neki. Nem minden nap pofozták meg szerintem. – Na jó, abba hagyni! Üljetek le és egyetek! – Mondta kicsit fen hangon Eizan. Leültünk az asztalhoz, és mindenki jóízűen ette a reggelit. Eizan elég fura volt. Nem nagyon evett, és a fülét, jobban mondva a fülbevalóját piszkálta. Csak nem…?  Ahogy rám nézett egyből zavarba jöttem, és inkább az ételt néztem, de én se ettem valami sokat. – Bocsi srácok, de nekünk mennünk kell! – Dinah hanyagul ült azon a széken és kicsit flegma is volt, de szerintem gyorsan ki akart jutni ebből a házból. – Majd én haza viszlek titeket. Úgy is megyek haza. – Közölte Enrique. Befejeztük a reggelit, összepakoltuk a cuccunkat, és Lementünk a garázsba. – Legközelebb is szívesen látunk titeket. – Vigyorgott Eliot. – Remélhetőleg, nem lesz legközelebb. – Húztam fel az egyik szemöldökömet pimaszul. – Na pápá fiúk! – Köszönt el Dinah és beültünk a kocsiba Enri pedig a kormány mögé. – Na akkor go home! – A fiú gázt adott, a garázs kapu kinyílt, majd kihajtott. Jó érzés volt elhagyni ezt a helyet. Nem akarok itt még egyszer kikötni. Útközben Dinah csak a tájat bámulta, de engem foglalkoztatott egy kérdés, ezért Enri-hez fordultam. – Hé Enri! Kérdezhetek valamit?
– Mondjad.
– Amikor kinyírtátok azt a pasit, akkor Eliot-on miért volt sí maszk? – Látszólag meglepődött, és nevetésben tört ki.
– Ja, hogy az! Hát tudod, Eliot az fajta srác, aki imádja a Halloween-t, ezért a szobáját díszítette lámpákkal, cukrokkal, meg ilyen maszkokkal. Igaz, hogy karácsony hangulat van, de bármilyen ünnep is legyen ő feldíszíti a házat, csak mindig Halloween hangulatban. ÉS hát egy maszkot magára húzott, de nem volt ideje levenni, mert Eizan kirángatta őt a házból, hogy nyomás dolgozni. Így rajta maradt. Ezt onnan tudom, mert én is ott voltam. – Nevette el magát ismét.
– Mi? Ez most komoly? Mindenre gondoltam, csak erre nem. – Én is nevetni kezdtem, sőt még Dinah is. Hát ez ngyon durva, és röhejes is. Most elképzeltem, ahogy Eliot egy széken áll, és éppen felteszi a falra a „Boldog Halloween” feliratot. – Akkor már érthető. – Alig telt bele öt percbe és már a Foster ház előtt álltunk. – Na hölgyeim, további szép napot! – Mosolygott Enri, mi pedig kiszálltunk. – Szia, és köszönjük. – A fiú elhajtott, mi meg bementünk a házba.
– Dinah!
– Igen?
– Figyelj, azt hiszem, hogy haza kell mennem, most. – Mondtam.
– Öhm oké, de várj, amíg szólok apunak, hogy vigyen haza.
– Nem! Gyalogolnék! – Dinah ledöbbenve nézett a szemembe, és nekem támadt a szavakkal.
– Még mit nem! Azt felejtsd is el! Meli, valaki rád vadászik, és te gyalog akarsz haza menni? Egyedül? Azt már nem! Nem engedem meg, hogy egyedül elhagyd a házat, különben is, oda kint szakadt a hó és hideg van, veszélyes ilyenkor gyalogolni!
– Igen, tudom! De szerinted egész életemben menekülni akarok?! Dinah, te nagyon jól ismersz engem, és tudod, hogy nem adom fel olyan könnyen. Fáradt vagyok igen, és kimerül is, de képes vagyok rá, hogy egyedül haza menjek. Nem lesz semmi baj, érted? Ne gondolkozz ilyen negatívan. Különben is! Elfelejtetted, hogy az én apám, és a te apád nincsenek valami jóban? Ha most találkoznának, vagy te találkoznál vele, akkor elégé kiakadna, és lehet meg tiltja nekem, hogy ide jöjjek. Szóval kérlek, engedj el. – Lehet, kicsit hangosabban beszéltem vele, és kioktattam, de tudom, hogy mit csinálok, és most ezt szeretném tenni. Ezt Dinah-nak is meg kell értenie. A lány mély levegőt vett és becsukta a szemét.  – Rendben! – Nézett rám. – De csak egy feltétellel: Olyan helyen menj, ami viszonylag zsúfolt. – Megkönnyebbülve ugrottam a nyakába és öleltem át. Örülök, hogy bízik bennem. – Úgy lesz! Lucas üdvözlöm, és még találkozunk. – Egy puszit nyomtam az arcára, majd ki mentem volna, de Dinah megfogta a karomat, és egy kabátot nyomott a kezembe. – Vedd fel, hideg van. – Mosolygott. Hálásan bólintottam, felvettem a kabátot, és elmentem.
Alig mentem pár lépést, amikor egy ismerős arcot láttam közeledni felém. – Helló! – Na ne már! Ez most komoly?
– Jimmie?! Te mit keresel itt?
– Erre jártam. Amúgy meg nem mindegy? – Bunkó!
– De igazad van. Elvégre engem hidegen hagy, hogy te merre jársz, na csá! – Ha ő bunkó, akkor én sem vagyok jó pofi. Ez a pasi még Eizan-nál is beképzeltebb, pedig ez nagy szó. – Ne olyan gyorsan. ­– Kapott utánam. Ekkor valami átment az agyamon. – Várjunk csak! Téged levittek a rendőrök! Akkor hogyan….? – Kezdtem bele, de...
– Hogyan szöktem meg? Ugyan már! Nem szöktem meg. Elengedtek. Tudod, remek ügyvédem van, és ő meggyőzte a bíróságot, hogy ártatlan vagyok. – Az a vigyor, ami az arcán volt olyan gonoszságot sugárzott ki magából, hogy hányingerem lett tőle. – Egyébként meg, haza fele tartasz ugye? Remek! Akkor mehetünk együtt. Elvégre egy helyen lakunk. – A kijelentése villámcsapásként ért. Egy világ dőlt bennem össze. – Mi? – Ez a szó arra utalt, hogy remélem csak rosszul hallottam. – Ó te még nem is tudod. AZ én anyám, és a te apád, összejöttek. Valószínű, hogy házasság lesz belőle, és ez összeköltözéssel jár. Így a ház, nem csak apud nevén, de az én anyám nevén is lesz. Tényleg azt hitted, hogy megszabadulsz tőlem? – Nem! Nem! Ez nem igaz… Kérlek… Istenem, mond… HOGY EZ NEM IGAZ!!!!
A csalódottság, ami bennem van, hatalmas káoszt okozz a lelkemben. Nem tudom elhinni… Együtt lakni Jimmie-vel… új anya, új házirend? Ráadásul most együtt menjek vele haza? Valamit ki kell találnom, de gyorsan. Ez az! Meg van!
– Igazából, nem haza indultam, szóval nem megyünk együtt.
– Hát akkor hová indultál tündérvirág? – Kérdezte nyájasan.
– Nem hiszem, hogy sok közöd van hozzá, de barátnőmhöz. Bocs, de most nem érek rá. Majd… – nehéz volt ki mondanom, de mivel le akarom koptatni, ezért üsse kő, kimondom! – …otthon találkozzunk. – Sarkon fordultam, meg sem vártam, hogy valamit is reagáljon rá, és elindultam. Kis idő múlva mikor hátra néztem Jimmie a másik irányba ment, ezért megkönnyebbültem. Na akkor, nyomás a Russel ház! Futni kezdtem, hogy minél előbb az úti célomhoz érjek, és hamar meg is érkeztem, majd becsöngettem, és Alexander jött ki, Hanna apukája. – Szia! Hannához jöttem, itthon van? – Kérdeztem. Tegezem és nagyon bírom Alex-et, néha olyan, mint ha az apám helyet apám lenn. – Igen itthon van, gyere csak be. – Bementem és finom mézes kalács illata csapta meg az orromat. – Melcsy! De jó látni! Hogy vagyhHogy vagy? – Jött oda Elizabeth. – Köszönöm szépen jól! – Mosolyogtam, majd Hanna jött ki a szobából. – Hát helló!
– Szia! – Levettem a cipőmet, a kabátomat, és bementünk a szobába. – Na mesélj! Vagy csak úgy beugrottál? – Kérdezte vigyorogva. – Mondjuk, hogy mind kettő. De van mit mesélnem.
– Hallgatlak.
– Oké! Kezdem onnét, hogy mi történt, mi után ti elmentettek. – Elmeséltem neki mindent, részletesen, még azt is, hogy Donya és apa összejöttek, meg hogy a bunkó fiai is ott lesz a nyakamon. Hanna látszólag köpni-nyelni nem tudod, és szerintem össze volt zavarodva, ahogy én is igazából. – Mi van? Ez most komoly? Az a kis…!! Csak kerüljön a kezem közé esküszöm  megfojtom! – Egy párnát vett a kezébe és fojtogatni kezdte. Hanna néha közveszélyes ez tény, de szegény párna, ha élőlény lenne, már nem lenne az… – Hihi! Annyira jó, hogy vagy nekem! – A nyakába ugrottam, ő pedig értetlenül nézett maga elé, majd elmosolyodott és átölelt. – Naná! – Eszembe jutott még valami, kicsit hezitáltam, de elmondom. – Figyelj Hanna, van valami, amit még el kell mondanom. Van egy olyan érzésem, hogy bérgyilkosokkal vagyunk körül véve. Eizan, Enrique, Eliot, Antone, Jimmie, úgy gondolom mind egy közülük. Valami készül, nem tudom mi, de ez egy női megérzés. – Miközben magyaráztam, Hanna olyan volt, mint aki tudja, hogy ez így van.  Egy kis csend után ő is megszólalt.
– Van egy ötletem, de elégé… örült.
– Hallgatlak.
– Igazából... valamit nem mondtam el. – Hanna lesütötte a szemét, ami megrémisztett.
– Mit?
– A nővérem, Silvia… egy olyan vállalatnak dolgozik, ami a bűnözőket kapja el, és csukatja le. Viszont ők nem rendőrök, hanem afféle kémek. A családból ezt csak én tudom, de úgy, hogy ő sem tud róla, hogy én erről tudok. Viszont már régóta be akarok állni közéjük…. – Felcsillant a szemem. Ez zseniális!
– És… én is álljak be? – Kérdeztem teljes vággyal.
– Háááát… mondjuk. De ezen gondolkodnunk kell. Mert igazából veszélyes, és kockázatos is. Viszont ha sikerülne, akkor talán kideríthetnénk, hogy mi az, ami készülőben van. Hiszen, te is egy célpont vagy. Legalábbis Adam megpróbált megölni, Sarah pedig felbérelte, szerintem nem adja fel. – Hannának igaza van, de mit kéne tennem? Fogalmam sincs.
– Na igen. Nézd! Ezt még át kell gondolnom. Először is azt kell kiderítenem, hogy Donya mit akar az apámtól. Lehet, hogy tényleg szereti, vagy csak egészen más okokból van vele.  – Gondolkoztam hangosan.
– Tudod a számomat, bármi van, hívj! – Javasolta Hanna. Határozottan rábólintottam és kezet fogtunk, mint két szövetséges.
– Egyenlőre ez maradjon közöttünk, aztán még erről beszélünk. – Mondta a lány.
– Rendben. Most pedig mennem kell. – Álltam fel és vettem a kabátomat, majd a cipőmet.
– Örülünk, hogy jöttél. – Mondta Elizabeth.
– Én is.
– Gyere máskor is!
–Naná! Kellemes karácsonyi ünnepeket, és boldog újévet! – Mondtam, elköszöntem tőlük, ki kísértek majd elmentem egyenesen haza. Na Meli! Itt az ideje, hogy kezedbe vedd a dolgokat. Nem fogja tönkre tenni a családomat az nő, a fia meg főleg nem. Várjunk csak! Azt hiszem, tudom mit kéne tennem. Ha el tudnám hitetni Jimmie-vel, hogy totálisan bele zúgtam, akkor ki tudnék belőle szedni pár információt. Egy próbát megér!  
Negyed óra múlva haza értem. Olyan furcsa volt itthon lenni, a vacsora óta, nem jártam itthon. Mikor benyitottam az ajtón a karácsony illata várt, és a fenyőfa, amit Juss és Kathleen díszítették.  Ledobtam magamról a kabátot és a cipőt, majd bementem a nappaliba, ahol a többiek voltak. – Meli? – Apám meglepet arcával találkoztam, mindenki értetlenül nézett rám, és Jimmie-n kívül mindenki a nyakamba ugrott. – Annyira aggódtunk. – Mondta Donya. Apa fáradt volt, de jól nézett ki. Nagyon örült nekem, és magához ölelt. Ezután szembe néztem a bátyámmal. – Hé! – Szóltam hozzá. – Ne haragudj. Nagyon sajnálom. – Kértem tőle bocsánatot.
– Kis hülye! Szerinted tudnék rád haragudni? – Magához rántott és megölelt, majd megborzolta a hajamat.
– Héé, ez fáj! – Elnevettük és a nevetés most kitöltötte a szobát. Jó volt újra itthon lenni, de most akkor is dolgom van. Jimmie-re néztem, és elmosolyodtam. Ő értetlenül nézett rám, én pedig oda mentem hozzá. – Szóval együtt fogunk lakni? Na jó, legyen. De csak hogy tudd, akkor sem fogom megadni magamat, főleg nem neked. – Kacsintottam, ő pedig perverzül vigyorgott.
– Hát persze! Majd meg látjuk! – Legszívesebben lágyékon rúgnám és a szuszt is keverném belőle, de mivel azért csinálom, hogy kiszedjek belőle pár dolgot, így muszáj magamat kontrolálni. Ne félj Jimmie, esküszöm, ha ennek vége, te repülsz!
A hangulat jó volt, és sokat beszélgettünk, a nap így elment, és jött a lefekvés ideje. Már a szobámban voltam és a melltartómat kapcsoltam volna ki, amikor valaki kopogtatni kezdett az ablakomon. Mi a…?! Magamra kaptam a pulcsimat és kinyitottam az ablakot, és bejött a nem hívott vendég. – Te meg mit keresel itt? Hagyjál már békén! – Mondtam neki, viszonylag halkan. Tippeljetek, ki volt az? Hát persze, hogy Eizan Seyfried! Bejött a szobámba én pedig becsuktam az ablakot. – Eizan! Miért követsz? Meg mondtam, hogy ha–…  – nem tudtam befejezni, befogta a számat és közel hajolt hozzám. – Figyelj! Tudom, hogy a McDaniel ivadék itt van, sőt azt is, hogy ide költöztek, mert az anyának viszonya van az apáddal. De muszáj, hogy tudj valamiről. – Lassan levette a kezét a számról, de még mindig túl közel van hozzám, és még közelebb hajolt hozzám. – Nem szeretek kívül álló embereket bevonni az ügyeimbe, de szerintem veled kivételt teszek. – Perverzül vigyorgott és megnyalta az államat. – Eizan, elég! Milyen ügyről beszélsz? – Löktem el magamtól.
– Holnap jövök, és meglátogatlak.
– Mi? Na azt már nem. Holnap karácsony, ne zavard meg a családi programunkat. Inkább te is legyél otthon. – Förmedtem rá.
– Már párszor előfordult, hogy karácsonykor is munkám van, és mivel most is, nem haragszanak meg otthon, hogy nem tudok ott lenni. Holnap jövök, és hozom az öcsémet is, Pá! – Pimaszul csókot lopott az ajkamról és ahol bejött ott távozott is. – Whááááááááááááá! Holnap ide vagy oda karácsony, én megölöm! – Hangosan szitkozódtam és már a hajamat téptem. – Minden rendben? Valami zajt hallottam. – Szólt az ajtón kívül Juss.
– Igen, persze, csak hangosan gondolkoztam.
– Magadba beszélsz?
– Ja, előfordul.
– Ch! Te sem vagy százas.
– Haha, meg lehet. – Kellemetlenül nevettem, de még mindig jobb, mint hogy rájöjjön Eizan volt itt. Csak tudnám, hogy ő honnan tudja, hogy Jimmie-ék ide költöztek. És mibe fog engem bele keverni? Ajjh nem értek semmit, utálom ha rejtvényekben beszélnek! Meg fogtam a törülközőmet és a pizsamámat, majd bevonultam a fürdőbe, és most magamra zártam az ajtót. Nem szeretnék úgy járni, ahogy Eizan-éknál. Végeztem a zuhannyal, majd mikor mindennel végeztem visszamentem a szobámba. Lefeküdtem és már megint nem tudtam aludni. A fenébe! Miért kell Eizan-nak mindig ilyen közel jönnie hozzám?!
De most jobb lesz aludni, nem akarok holnap fáradt lenni. Nagyon nehezen aludtam, többször felébredtem, és nem tudtam aludni. Aztán amikor felkeltem fél hatkor, úgy döntöttem, hogy nem alszom vissza, ezért kikászálódtam az ágyból, megmostam az arcomat, és lementem a konyhába csinálni valami reggelit. – Úgy látszik, nem én vagyok az egyetlen, aki nem tudd aludni. – Jött a hang, és egy kezet éreztem a hátamon. Mikor megfordultam Jimmie állt velem szemben, kócos hajjal, és egy szál alsógatyában. – Ööö Jimmie… Tudom, hogy itthon érzed magad, de azért ne ennyire. – Néztem rá utalva, hogy vegyen már magára valami ruha szerűséget. – Miért is? – Kérdezte nyájasan.
– Nézd, engem rohadtul nem érdekel, hogy egy szál bokszerben szaladgálsz itthon, de légy szíves légy tekintettel Kathleen-re, és Juss-ra. Ja meg magadra is, mert ha bátyám meglát így, a szuszt is kiveri belőled. – Gonoszul vigyorogtam rá, ő pedig mérgesen nézett rám és közeledni akart felém, csak hogy nekem akkor mázlim van, hogy ilyen csak a mesében létezik. – Ááááh nem hiszem el, hogy milyen kényelmetlen ez az ágy. Esküszöm, veszek magamnak egy kényelmesebbet, mert már ezt nem lehet ki­–…  – Igen Juss jött le álmosan és nyújtózkodva, de amikor meglátta, hogy Jimmie alsógatyában van előttem, elakad a szava és az agypumpája az egekig felszökött. – Hé! Már meg bocsáss, de azonnal öltözz fel, mert nagyon megbánod! – Oké, egy kicsit én is megijedtem, ahogy Juss nézett, az a pillantás tipikus Johns, látszik, hogy ő is a család tagja. De nagyon tetszett, ahogy Jimmie szó szerint ledermedt, és berezelt. Hmmm! Azt hiszem egy őrült ötletem támadt! Össze fogom ugrasztani a két fiút. Ha ők ketten nem jönnek ki, akkor lehet verekedés lenne belőle, és talán Donya is és apa is rájönne, hogy így nem élhetnek együtt. Te jó ég Meli! De önző vagy! Ez tényleg nagyon debil ötlet, viszont ha el akarom távolítani őket, akkor lehet, máshoz már nem folyamodhatok. – O-oké. – Jimmie, mint a szél eltűnt. Hehe! Ez már tetszik! Jézusom! Kezdek Eizan-re hasonlítani. – Hé! Mit csinált ez itt alsógatyában? – Kérdezte Juss.
– Nem sokat, csak ő sem tudod aludni és lejött. Viszont köszönöm, megsúgom neked… – Hajoltam közelebb hozzá. – nem igazán komálom a srácot. Az anyjával még nincs bajom, de Jimmie-t nem bírom. – Juss elnevette magát és ő is a fülembe súgott. – Bevallom, én sem. Van benne valami, ami ellenszenves, és szerintem nincs ki mind a négy kereke. – Huncutul nevetünk, majd közben neki álltam sütni pár tojást sonkával és szalonnával. Nem sokára készen is lettem vele, majd bátyámmal leültünk az asztalhoz és elkezdtünk reggelizni. – Hmm finom lett. – Dicsérte Juss. – Egyébként mesélj, hogy vagy? És hogy szerezted azt a sérülést? – A végén elhalkult a hangja, és lesütötte a szemét. Mély levegőt vettem majd kifújtam. – Hát, figyelj, el fogom neked mondani, de most nem a legjobbak a körülmények ehhez. – Mosolyogtam. – Rendi! – Mondta idétlen hangnemben.  Miközben reggeliztünk, Juss elmesélte, hogy mennyire kijön Kathleen-el, és hogy úgy érzi rá talált arra, aki igazán boldoggá tudja tenni.  Jó volt vele beszélgetni. Igazából Kathleen tényleg más, mint Courtney, nem ismerem a harmadik testvérüket, de nem is érdekel. A lényeg, hogy Juss most boldog, és ez nagyszerű. – Hé, kezdjük el becsomagolni az ajándékot. Te vettél valami apának? – Kérdezte. – Őszintén? Mindenkinek vettem, de neki nem. Még Jimmie-nek is, nem akartam bunkó lenni. – Mondtam unottan.
– Én neki nem. A faszom fog költeni rá.
– Igaz! – Elröhögtük egymást és a nappaliba mentünk.
– Viszont én apunak vettem egy fekete bőrtáskát, mert azokat szereti, oda adhatnánk neki közösen. – Mondta.
– Rendben! Köszönöm Juss, te mindenre gondolsz, már amikor. – Pimaszul kacsintottam rá, majd felmentünk a szobánkba, és csomagoltuk az ajándékokat. Már régen megvettem az ajándékokat, így nem kellet ezzel foglalkoznom, de Kathleen-nek nem régen vettem meg, na meg Jimmie-nek is, és apunak elfelejtettem bármilyen furcsa is, de Juss megmentet. Kathleen-nke egy ezüst karkötőt vettem, ami elefánt mintás volt, Donya-t és Jimmie-t lerendeztem egy üveg borral. Tudod ki fog rájuk költeni, igaza van Juss-nak. Tényleg! Drága bátyámnak egy lávalámpát vettem, magamnak is fogok venni, mert imádom az ilyen dolgokat, ahogy testvérem is. Mikor készen lettem, elmentem mosdóba, kifele jövet pedig Jimmie-vel találkoztam. – Látom hatott rád bátyám szavai. – Végre volt rajta egy fekete nadrág, és egy kék póló. – Ch! Ugyan már kérlek! – Kezdett bele, de megemeltem a kezemet és elfordítottam a fejem.
– Ne folytasd. Nem érdekel. Főleg nem a te magyarázkodásod. – Elindultam, de Jimmie utánam kapott, és a falnak szorított. – Tudod, nagyon érdekes vagy. Már értem, hogy Zack miért járt vele, és hogy most miért akar vissza szerezni. – Nem csak az ördögi vigyorára, de a név hallatára is elöntött a düh. Ökölbe szorítottam a kezem, és erős mozdulattal lelöktem magamról a kezeit. – Te honnan tudsz erről?  És egyáltalán mióta ismered Zack-et?!
– Nyugi kis lány! Nem kell így felkapni a vizet. De ha nagyon tudni szeretnéd, akkor Zack és én haverok vagyunk. Ráadásul egy szakterületen dolgozunk. – Teljesen megállt bennem az ütő. A szívem egy dobbanást ki hagyott, és levegő után kapkodtam. Mi? Zack és Jimmie? Ugyan az a munka? Csak nem…?
Ekkor megszólalt a csengő.
– Erre a beszélgetésre, még visszatérünk! – Fenyegetői hangnemem nem tetszett neki, de most ez nem érdekel. Most nagyon foglalkoztat egy két dolog, úgy látszik haladok, azzal, hogy kiszedjek belőle dolgokat. Mindenre gondoltam, de erre nem. Mérgesen lépdeltem lefele a lépcsőn, és dühösen nyitottam ki az ajtót. Eizan állt a kapunak támasztva. Annyira dühös voltam, hogy oda menve a kapuhoz ki nyitottam, rá markoltam Eizan mellkasánál a kabátjára és közel húztam magamhoz. – Reggel hét óra van, és még a családom alszik, meg tennéd, hogy nem csöngetsz, mert felébreszted őket?! – Nem igazán törődtem azzal, hogy ennek a viselkedésemnek vele szemben következménye is lehet, de jól gondoltam, ezt nem hagyja szó nélkül. – Hé! Tudod mennyibe került ez a kabát? Eredeti bőr! Lennél olyan szíves elengedni? – Még egy kicsit dühösen meredtem rá, de mikor észbe kaptam, hogy mit csinálok elengedtem.
  – Egyébként meg mi bajod van? – Kérdezte miközben, kezével leporolta fekete bőr kabátját. – Hogy mi bajom van? Ti vagytok a bajom! – Rugdosni kezdtem, ő pedig értetlenül nézett rám, mind addig, míg az ajtó ki nem nyílt, Jimmie és Eizan tekintette találkozott. Hoppá! A lehető legrosszabbra számítottam, deee…
Eizan arcán egy olyan ördögi egyben kihívó vigyor jelent meg, ami megrémisztett. Majd megmarkolta a pólómat, hozzá teszem, még mindig pizsamába voltam, és hááát, nem volt rajtam melltartó vagy ilyesmi. Aztán húzni kezdett be házba, ahol Jimmie is volt. Mikor bementünk Eizan egész végig maga mellett tartott, keze a vállamon volt, és kihívóan nézett a szőke srác szemébe. – Na mi van Seyfried? Jöttél ellenőrizni, nehogy rá tegyem a kis szentedre a kezemet? – Mutatott rám lenézően. Utálom, ha semmi néznek, és már majdnem mondtam volna valamit, mikor Eizan enyhén belemarkolt a vállamba és Jimmie-ről le nem vette a szemét. – Mondjuk! De tudom, hogy a kis szentem meg tudja védeni magát, és hidd el, ha te valami olyat csinálnál vele, ami neki nem teszik, akkor biztosíthatom, hogy komoly sérüléseket fogsz szenvedni. – Ez az ördögi vigyor, ez a határozott, és erős kisugárzása egyszerűen… megbabonázott. Éreztem azt a kisugárzást Eizanből, ami áradt ki belőle, és teljesen lázba hozott. – Igen? Akkor kipróbálom. – Jimmie is rendesen fel volt tüzelve. Szinte lángolt a levegő a gyűlölet és a düh miatt a két srác között. – Hm! Na látod, azt nem ajánlom. – Fenyegetőzött Eizan. – Mivel ha megpróbálod… Megöllek! – Komolyra fordította a szót. Azt hiszem, félek Eizan-től, lehet, engem nem bántana, de most egy kicsit remegek. Láttam a két fiún, hogy mindjárt egymásnak esnek, ezért valamit tennem kell. – Fiúk nyugi van! Itt nem csináltok jelenetet, főleg nem karácsonykor. Szóval viselkedjetek, vagy repültök mind ketten. Pár pillanatig még farkas szemet néztek egymással, aztán Eizan enyhült. – Én jó fiú leszek, persze ha ő is. – Mutatott Jimmie-re gúnyos vigyorral. – Ch! Talán kibírom, hogy ne hányam el magam. – Vágost vissza Jimmie szintén tele gúnnyal. Tényleg képesek lennének megölni egymást, de bevallom, ettől félek, nagyon!  
– Melcsy, kéne egy csomagoló papír, mert nem találtam. – Juss jött le a lépcsőn, majd mikor meglátta a két fiút, mérgesen nézett rájuk. – Hát ti? Most itt fogtok karácsonyozni? – Kérdezte unottan.
– Igen Juss, most ők igen. Bocsi, hogy nem szóltam… – Mondtam, lesütve a szememet.
– Hmmmm. Na jó, de azért óvatosan. – Érezhető volt a hangján, hogy nem nagyon örül ennek, és hogy vigyázzak, mert nem akar jelenetet, főleg nem karácsonykor. Lassan Donya, és apa is lejöttek, és neki álltak főzni. Mondtam, hogy segítek, de visszautasították. Hát jó, ha nem hát nem. Jimmie Donyával kezdett el beszélni, apu és Kathleen a munkáról beszéltek, Juss pedig elvolt a szaloncukor csomagolásával. Mivel nem tudtam magammal mit kezdeni, ezért úgy döntöttem, hogy veszek egy zuhanyt és átöltözök. Már lezuhanyoztam, még egyszer megmostam a hajamat, és már át is öltöztem, egy fehér farmerbe és egy fekete topba, mikor kimentem a fürdőből és Eizan velem szembe támaszkodott a falnak. – Tudod eszembe jutott a tegnap este. – Húzódott egy perverz vigyor az arcára. – Bevallom… – Ellökte magát a faltól, és közel jött hozzám, olyannyira, hogy a falnak préselt. – Nagyon nehéz volt fékezni magam. Ha lesz még ilyen alkalom, nem menekülsz előlem. – Arcával közelhajolt és megnyalta a száját. – Ne reménykedj! Nem lesz legközelebb. Különben is, neked ez csak játék. Te nem veszed komolyan! – Mondtam miközben mérgesen néztem a szemeibe.
– Komolyan? Hiszen én mindig komoly vagyok, amikor játszom a nőkkel. – A kijelentése csalódottságot idézet elő bennem. Hát tényleg így áll a helyzet? Ő csak játszadozik, de engem nem vesz komolyan. – Aha biztos. De most engedj! – Ellöktem magamtól, de ő megragadta a karomat és visszarántott és egyenesen a mellkasának mentem. – Pedig fogadd el, hogy hozzám tartozol. Vagyis még nem, de gondoskodok róla, hogy beadd a derekad és az enyém légy. – Hangja halk volt, mégis vízhangzott a fülemben, amitől a fejem is megfájdult. Nyakamra tapasztotta ajkait és egy hosszú csókot nyomott rá. A szívem kihagyott egy ütemet, a lábaim pedig legyökereztek. Mikor észbe kaptam, a testem automatikusan reagált rá. Megragadtam Eizan vállát, majd hátra löktem, amitől a mögötte lévő falnak ütközött és lecsúszott a földre. – Ne merészelj hozzám érni te perverz! – Ökölbe szorított kézzel kiabáltam rá, ő pedig csak kitágult szemekkel nézett rám. Nem számított a reakciómra, teljesen megleptem ezzel a mozdulatommal. Semmit nem szóltam csak dühösen sarkon fordultam és lementem a lépcsőn. Mikor leértem a nyakamhoz kaptam, és amint eszembe jutott, hogy Eizan megcsókolta, elvörösödtem. Francba!


A nap további részében senkihez sem szóltam, kivéve Kathleen-t. – Melcsy, Courtney hol van? – Kérdezte tőlem. Hoppá, ő szerintem Dinah-éknál maradt hacsak nem ment el onnan.
– Ő barátnőmnél, azt hiszem, de ne aggódj jól van. – Mosolyogtam.
– Akkor meg nyugodtam, csak mert, azóta nem hívott. Remélem, hamarosan haza jön.
– Reméljük. – Kathleen nagyon kedves lány. Jó hogy juss ilyen lányt fogott ki. Ahogy vele beszélgettem, éreztem Eizan és Jimmie tekintetté a hátamon, de nem figyeltem rájuk. Egyikkőjüket sem akarom most látni. Jimmie most itt lakik, azt még megértem, de Eizan mi a szarnak jött ide? Azt elfelejtettem tőle megkérdezni. Komolyan, jöhet még ennél rosszabb…? – Na emberek! Ajándékozzunk! – Szólt Juss, akiben nagyon nagy volt a lelkesedés. Meg is történt. Mindenki oda adta az ajándékot mindenkinek. Eizan-on még látszott is, hogy nem tetszik neki, Jimmie kap tőlem ajándékot, de ő nem.  Bár valójában azt az üveg bort nem én vettem, hanem apu, csak nekem adta, hogy adjam nekik oda. Szóval ha azt nézzük, akkor én nem is vettem nekik semmit.
Juss nagyon örült a lávalámpájának, ahogy Kath is a karkötőnek. Én kaptam egy rajzkészletet bátyámtól, nem lehetett valami olcsó, mert az egyik legjobb minőségűt vette. Tudja, hogy imádok rajzolni, és hogy nagyon megy. Kaptam mégy könyvet is, és még pár apróságot, ami valljuk be, értékes dolog.  – Nagyon szépen köszönöm, király ajándékok! – Köszöntem meg mindenkinek. Azt est további része tök jól ment. Borozgatunk, meséltünk egymásnak, és nem érdekelt Jimmie és Eizan jelenléte. Jó érzés volt. Mind addig míg nem… Megszólalt a csengő. – Kinyitom. – Állt fel Juss. Amikor jött vissza, már nem egyedül. Egy középkorú nő és férfi jött be. Annyira ismerősek voltak, de nem ugrott be, hogy honnan. – Önök kik? – Kérdezte Donya tőlük.
A férfi lesütötte a szemét, majd rám nézett. – Ne haragudjanak, hogy zavarjuk önöket, főleg, hogy karácsonykor. – Mondta.
– Nem, nem gond. De ismerjük önöket? – Kérdeztem apám tőlük.
– Nem, de a fiamat ismerték. – Mondta a férfi.
– A fiát? Kire gondol?
– Adam. Adam Knight-ra. – A férfi kijelentésére mindenki jéggé fagyott. Mi? Ők… Adam szülei?
– Áá nézzék, nagyon sajnáljuk, ami történt, és nem akarunk otrombák lenni, de kérem karácsony van, és… – Kezdett bele apum, de a nő közbe szólt.
– Tudjuk, és sajnáljuk. Viszont szeretnénk mondani valamit. – Egy kis habozással ugyan, de bele kezdett. – Gondolom, tudják, hogy a fiam, nem véletlenül halt meg, hanem meggyilkolták.
– Igen, de nekünk mi közünk van mind ehhez? – Kérdezte Juss.
– Az, hogy van valaki, aki látta a gyilkosságot, és tudja, hogy ki tette. – A testem remegni kezdett. Ugye nem…?
– Még mindig nem értem… – Húzta fel a szemöldökét bátyám. A nő felemelte a kezét, és habozás nélkül rám mutatott.
– Te ölted meg! – Végem van…

















2013. július 6., szombat

11. Fejezet ~ Félelem ~

Sziasztok! Na meg hoztam a fejezetet! :D Nagyon szépen köszönöm a véleményeteket, igazán örülök neki! ^^ 11.-én  (csütörtökön) megyek táborba és csak 20-án jövök haza. Addig nem tudom, hogy lesz a rész mielőtt még elmegyek, nem ígérem, mert a Hollónak fogom feltenni a kövi részét, és egyszerre a kettőt nehéz írni. :) Bocsánat, hogy ennyit késtem, de sok minden van a nyáron és nem sokat vagyok itthon. Na de jó olvasást, és szórakozást!
A díjakat nagyon köszönöm, megfogom csinálni, de majd később. :) Puszi! ^^♥
















Ahogy éreztem Eizan mámorító illatát, egyre jobban megnyugodtam, de a szívem még mindig sírni kívánkozott.  – Hé! Menjetek be! Meg fogtok fázni! – Szólt ki Dinah. Eizan elengedett, segített felállni, majd bementünk. Jól esett a melegházba belépni, most érzem azt, hogy fázok. – Gyertek! Kész a vacsi! – Mosolygott elégedetten Lucas. Bólintottam, majd megindultam a konyha irányába, de Eizan megállított. – Azt hiszem jobb, ha én megyek. – Mondta. Én csak nagy szemekkel néztem rá, hogy most ezért kellet megfogni a karomat? – Biztos? – Kérdezte Lucas. Eizan rábólintott, majd az ajtó felé indult. – Köszönök mindet, további szép estét!
– Nincs mit, szia! – Lucas és Dinah elköszöntek tőle, majd Eizan kiment az ajtón, persze én is követtem. – Na mi van? Nem bírsz meglenni nélkülem? – Fordult felém egy perverz vigyorral.  – Ch! Csak szeretnéd! Gondoltam nem leszek bunkó és kikísérlek. –Vágtam oda durcásan, majd karba tettem a kezemet. – Ugyan! – Eizan közelebb jött hozzám, szétszedte a kezeimet, majd összekulcsolta a sajátjával. – Tudod! – Hajolt hozzám közelebb.  – Élvezem, amikor ideges vagy, mert olyankor még a bőröm is beindul rád! Grrrr! – Az a perverzség, ami belőle jött, még a hideg is kirázott tőle, mégis fűtött belülről. Annyira zavarba jöttem, hogy a pipacs a közelembe nem jön. Ő egyre közelebb hajolt hozzám, én pedig próbáltam volna távol tartani magamtól, de ehhez nem voltam túl erős. Nem értem! Pedig simán ki tudnám ütni, és még sem teszem, de miért? – Hmmm! Nem mondom, van benned erő. Talán még gyilkosi ösztön is. – Mondta perverzül és rám kacsintott. – Mi? Gyilkos? Nem vagyok gyilkos! – Erre nagyon bedühödtem, legszívesebben most is megütném, csak hogy az ő kezei szorosan fogták az enyéimet. – Pedig jobb, ha elfogadod a tényt, hogy nem én öltem meg Adam-et. – A vigyor még mindig az arcán volt, én pedig egyre idegesebb lettem. Miért kell felidegesítenie ezzel?! Gyűlölöm! – Nem vagyok gyilkos! Én nem akartam megölni, érted?! Különben is! Mi a fenének vagy te itt? Menj a jó … … – Nem tudtam befejezni a mondatomat, ugyanis ő hevesen az ajkaim után kapott és megcsókolt. Először nagy szemekkel néztem rá, majd viszonoztam a csókot. Eizan kezei elengedték az enyémet. Az egyik a derekamra, a másik az arcomra vándorolt. Mikor jobban mélyíteni akarta volna a csókot, gyorsan ellöktem magamtól. – Állj le! Ne fogdoss csak úgy! – Förmedtem rá. Ő csak elnevette magát és felsóhajtott. – Imádom, amikor ilyen harcias vagy. Ezt nagyon szeretem benned. – Nyalta meg szája szélét. – Ja jó oké, fogom, de most már menj el! – Mondtam, illetve utasítottam flegmatikusan. – Ch! Nem mondom, van bőr a képeden. negyvennégy ezerszer megmentem az életed, és utána elküldesz a picsába. Nem gondolod, hogy ennél többet érdemlek? – Igazából igaza van. Nagyon is! De nem adhatok neki egérutat. El kell löknöm magamtól, mert ha ez nem megy, akkor újra megsérülök. Jézusom, mikre gondolok?! Én nem szoktam ilyen lenni! Na jó, ez tényleg nem én vagyok, az biztos! Sose gondolkodom ilyen negatívan, akkor most miért? – Nem gondolom. Különben is, kikérte, hogy segíts rajtam? – Kérdeztem nyájasan. – Ha nem segítettem volna, már nagyon nagy bajban lennél. – Mikor befejezte közel hajolt hozzám, úgy hogy már alig csak pár centi volt közöttünk.  – Nehéz eset vagy. Olyan, akinek a bizalmát nem lehet egyik napról a másikra megszerezni. De én is makacs vagyok, ezért vésd jól az eszed be: be foglak törni, és akkor már nem tudsz elfutni előlem! – Bele borzongtam abba, amit mondott. A tekintete kegyetlen és jeges volt, pont olyan, amilyen én voltam régen. Azt az énemet pedig, soha többé nem akarom a felszínre hozni.
– Na menj már! – Löktem arrébb, mire ő csak nevetett. Beszállt a kocsiba és elment. – Na végre! – Meg könnyebbültem, de ez nem tartott sokáig. – Meli-Meli-Meli! – Vágódott ki az ajtó és Dinah jött ki rohanva. – Mi a baj? Mi történt? – Megállt előttem és liheget. Felegyenesedett és aggódóan nézett rám, ami megijesztett. – Mondd már! – Siettetem. – Emlékszel még a bátyámra, Sebastian-ra? – Bólintottam. – Ő az itteni kórházban dolgozik és most hívott, hogy betörtek, és egy csomó beteget raboltak el, szervkereskedésre!
– Mi? – Teljesen lefagytam. Az adrenalin szintem az egekbe szökött és zihálni kezdtem. – Apu! – Megfordultam és gyors léptekkel elindultam, de Dinah megfogta a karomat. – Várj már! Így nem mehetsz oda! Elkaphatnak! – Egy mozdulattal kirántottam a kezem az övéből és mérgesen néztem rá. – Az apámról van szó! Ha bármi történne vele, azt nem bírnám elviselni. Szóval vagy segíts nekem, vagy állj félre az utamból! – Dinah egy kis habozás után megforgatta a szemét, majd megragadta a kezem és a garázshoz igyekeztünk.  Dinah összepakolt egy zsákba, amibe sejtésem volt, hogy mi van, de nem faggattam róla. Beültünk a kocsiba és nagy sebességgel kiállt majd gyorsan meg is fordult. Be kell valljam, Dinah úgy vezet mint egy őrült, de a jelen helyzetben ez természetesnek veszem.  – Figyelj! Körülbelül tíz perc, mire megérkezünk a kórházig, nem rosszból mondom, de nem félsz, hogy addigra… – Nem engedtem, hogy befejezze. – Tudom! De meg kell próbálnunk! – Erősen kapaszkodtam, mert a kanyarokat a mellettem ülő lány elég élesen vette be. – Mi van a zsákban? – Kérdeztem zihálva. – Altatógáz! Amint beérünk, ezt aktiválnunk kell bent. – Ekkor jöttem rá, hogy ez mennyire nagy ötlet. Hiszen, ha ez aktiválódik akkor mindenki mély álomba zuhan. Így esélyünk van megmenti az embereket, főleg apámat.
A fenébe már! Miért fordult fel az életem így hírtelen? A picsába!
 Dinah befordult a kórház utcájába és már láttuk az épületet, ami lángokban állt. – Jézusom! – Dinah hangja halk volt, de az én fülemnek mégis hangos.  – Gyerünk! – Állt meg a kocsival Dinah és kiszálltunk. Kivette az altatógázt és az épület felé rohantunk, ahol a tűzoltóság már egy csomó embert kimenekített, de apámat sehol sem láttam.  Dinah megindult az épület felé, ezért addig nekem el kell terelnem a tűzoltóság figyelmét, hogy ő észrevétlenül be tudjon surranni. –Elnézést! – Mentem oda hozzájuk. – Mindenkit ki tudtak hozni? – Kérdeztem nyugtalanul. – Akik bent maradtak igen. De azok, akik nincsenek itt, elvitték. – A férfi válasza, számomra az életem végét jelentette… Nem… ezt nem akarom felfogni! Ha az életem árán is, de meg talállak apa, ígérem! Egy pillanatra megállt az idő, mint ha sosem léteztem volna… olyan érzés, amikor darabokra szakítanak, de csak egy helyben lebegnél… Gyorsan megráztam a fejem, hogy e gondolatokra ne is gondoljak. Elvégre, most meg kell mentenem apámat, nincs időm sajnálkozásra pazarolni az időt. Észrevétlenül elmentem az emberek közeléből, és arra felé vettem az irányt ahol Dinah bement az épületbe. Mikor beértem alig kaptam levegőt. Valójában már nem volt nagy tűz, mert folyamatosan oltották, de a füst szaga nagyon zavaró hatást gyakorolt a szaglásomra és látásomra is. – Dinah… – Szólongattam, de közben végig köhögési rohamok voltak rajtam. – Dinah… hol vagy? – Óvatosan lépkedtem, mert nem volt valami stabil, szinte érzetem, ahogy alattam mozog a föld. – Itt vagyok! – Jött oda rohanva. – Meli! Elhelyeztem az altatógáz bombát, itt van nálam a vezérlője, ha eloltották teljesen a tüzet aktiváld! – Nyomta a kezembe a készüléket, majd rábólintottam. Kiszaladtunk a kórházból és egy közeli fához mentünk, amire felmásztunk. – Tessék! – Mondta Dinah majd a kezembe adta a védőmaszkot. – A gáz negyven méteres körzetben mindenkit elér. – Magyarázta. Az épület nem olyan nagy, mint egy átlagos kórház. Valójában százhatvan négyzetméternél nem lehet nagyobb. A tüzet már majdnem eloltották, én pedig készültem, hogy aktiváljam a bombát. Komolyan úgy érzem magam, mint egy terrorista. A lángok lassan eltűntek, a fény, ami eddig világított most kihunyt. Dinah bólintott, hogy mehet. Felvettük a maszkot  és egy erős mozdulattal megnyomtam a gombot. Robbant, de ez nem okozott tüzet vagy bármi mást, színtelen és szagtalan ezért nem is vették észre, csak felfigyeltek a hangjára. Nem telt pár másodpercbe és a körülöttünk lévő emberek – hozzá teszem az autósok nem, mert ez egy elszigetelt hely, így elég nagy területen el van kerítve, ami meghaladja a 40 métert – akik a kórház területén voltak elaludtak. Tudtuk, hogy ez nagyon veszélyes, ezért sietnünk kell, mert annyira nem erős a gáz, és kb van negyedóránk, hogy szétnézzünk.
Lemásztunk a fáról és berohantunk az épületbe, persze a maszk végig rajtunk volt. Ahogy beérünk rögtön keresni kezdtünk. A kórház három emeletből állt, ezért mind a három szintet végig fésültük, kevesebb, mint tízperc alatt. – A francba! Semmi! – Vágtam be az egyik szobaajtaját, ahol nem találtam semmit. Dinah neheztelve futott hozzám.         
– Találtál valamit?
–Az égvilágon semmit, és kifutunk az időből! – Bele rúgtam az ajtóba, ami nagyon fájt, de most nem érdekelt.  – Menjünk le, hátha találunk valamit. – Nem akartam abba beletörődni, hogy csak a nagy semmi van itt. Nagy léptekkel mentem le a lépcsőn, de az utolsó foknál elzakóztam. – Hé! – Dinah segített volna felállni, de nem volt hozzá erőm. – Miért? Miért? Miért? – A szemem könnybe lábat és csak ugyanazt a szót ismételgettem. – Gyerünk, állj fel! – Dinah felakart húzni, de én nem akartam. Ahogy erősködött elesett és a fenekére huppant, aminek egy elég érdekes hangja volt. Mintha, valami üregesre esett volna. Dinah lábára néztem és alatta egy karika alakú tárgy volt. – Dinah! Menj arrébb! – Szóltam rá. Ő engedelmesen odébb húzódott, és azt a kis négyzet alakú szőnyeget odébb löktem. – Hát ez meg? – Dinah elképedve nézett le és nekem is nyitva maradt a szám. – Ez egy… csapóajtó! – Egyből felcsillant a szemem! Megfogtuk a kör alakú kallantyút és feltéptük vele az ajtót. Egy lépcsősor fogadott minket, ami levezetett, de nem tudtuk, hogy hova, ezért a kíváncsiság hamar elfogott.  Dinah-val összenéztünk és láttuk egymás tekintetében, hogy mind ketten ugyanarra gondolunk. Az altatógáz hatása már elmúlt és levettük a maszkokat. – Ezt ne hagyjuk itt, vigyük. – Mondta Dinah. Bólintottam majd óvatosan bemásztam a csapóajtón és lementem a lépcsőn. – Látsz valamit? – Kérdezte Dinah fentről. – Nem! Nagyon sötét van. – Dinah is lemászott és elővett egy elemlámpát, ami a nála lévő kis hátizsákban volt. Felkapcsolta és jól esett, hogy többet láttok.  Körbe világított és egy kis helyiségben voltunk. Olyanra emlékeztetett, amit egykor hivatalosan is használtak. Talán… ez volt a kórház raktár szerűsége?
Hírtelen egy ajtóra lettem figyelmes. – Hé! – Oda mentem és próbáltam lenyomni a kilincset, ami sikerült is, de zárva volt. –Fene!  Hé Dinah! Szerintem te ki tudnád nyitni. – Oda jött mellém és megvizsgálta a zárat. – Fogd meg, és világíts ide! – Odaadta a lámpát és egy hullámcsatot vett ellő. Figyelmesen néztem minden egyes mozdulatát, pár mozdulat és a zár kattant. Lenyomta a kilincset és az ajtó kinyílt. Elakadt a lélegzetem. Ezt muszáj megtanulnom!
Ahogy az ajtó kitárult nagyot nyikorgott. Erős dohos szag van és párszor pókhálókba is belementem. – Nem tudom mi van itt, de most kezdek egy kicsit parázni. – Szólt Dinah. – Nem vagy egyedül, de meg kell találnom apámat, és ismersz, én addig nem nyugszom! – Mondtam. – Igen, tudom! De ha ezt megússzuk, akkor elmegyek Hawaii-ra nyaralni, és egy hónapig nem jövök haza.
– Akkor megyek én is! De addig nem megyek sehová, amíg apámat nem találom meg! – Jelentettem ki. Nagyon elszántam magam, és ha most bárki az utamba állna, gondolkodás nélkül meg tudnám ölni.
Valami féle zajra lettem figyelmes. Oldalra fordítottam a fejem és a lámpával kapálóztam. Hevesen rángattam a kezemben és a fények ide-oda szaladgáltak. – Ki van ott? – Szólaltam fel remegő hangon. Nem jött válasz, de a zaj egyre hangosabb volt. Közeledett, Dinah pedig szorosan bújt hozzám. Mozdulni sem bírtam, és egy pillanatra azt hittem végünk.  Kirajzolódott az illető alakja. Nem bírom! Azt hiszem végem! A léptei gyorsabbak voltak, már ez mondható futásnak. Aztán hírtelen… kiugrott elénk! – Ááááááááh! – A torkomat már nem éreztem. – Mi? Teee?! – Mikor megpillantottam az illető arcát, egyszerre éreztem dühöt és megkönnyebbültséget. – Meli? Te meg hogy a francba kerülsz ide?! – Neki is leesett az álla, hogy engem lát, de most köpni-nyelni nem tudok. – Eizan?! Ezt én is kérdezhetném tőled! – Mentem közelebb hozzá haragosan. – Nekem meg van az okom, mert a hivatottságom megköveteli. De te mi a jó büdös francot csinálsz itt?! – Eizan elég dühösnek tűnt. Hivatottság? Csak nem a bérgyilkosi melójára gondol? Várjunk csak! – Várj! Akkor te most azért vagy itt, mert meg akarsz ölni valakit? – Néztem rá kérdőn. – Még szép! De te?! – Hangja flegmatikus volt, ami nem tetszett, de most nem mutattam felé nagy érdeklődést. – Az apámat keresem! – Mondtam. – Miért?
– Mert a kórházban volt, betörtek, és egy csomó másik beteggel együtt elrabolták. Szóval ne vesztegesd az időmet és állj félre! – Neki rohantam a szavakkal, majd meglökve vállát elmentem mellette, de megállított. – Hé-hé! Ezt te sem gondolhatod komolyan? – Kezd idegesíteni.
– Ó dehogy is nem! Az apámról van szó! Engedj! – Szóltam rá erényesen, de csak még jobban szorította a karomat. Azt hiszem a vér már nem kering benne. – Még mit nem! Tudod te ez mennyire veszélyes? Te idióta, ez nem játék!
– Szerinted én játszadozom? – Felháborodottan fordultam felé. – Az apám élete nem játék! Ő fontos a számomra, és semmi kedvem elveszíteni! – A tekintetünk egymásba ütközött. Szinte csak ezzel harcoltunk a másikkal szemben. – Rendben! Maradjatok mögöttem! – Utasított. Nocsak! Csak nem beadta a derekát? Hmm! Kezdek rájönni, hogy lehet rá hatást gyakorolni. Bár az igazi énjét még nem nagyon ismerem, de sebaj! – Most segítesz? – Kérdeztem miközben Dinah fogta a kezemet és szorosan haladtunk Eizan után. – Nélkülem nem hiszem, hogy mennétek valamire. – Húzta el a száját. – Ch! Egyébként kit kell megölnöd? – Ez nem hétköznapi dolog, mégis teljes nyugodtsággal kérdeztem meg. – Chris More-t. – Válaszolta egyszerűen. – Az ki? – Kapcsolódott be Dinah is a beszélgetés be. – Egy szervkereskedő, akinek a hobbijává vált az emberek és azok szerveik eladása. Magyarázta Eizan.
– És ki akarja megöletni őt? Mármint kibérelt fel téged? – Hajtott a kíváncsiságom. – Hé! Nem szokásom megosztani a munkámat másokkal! – Förmedt rám dühösen.  Fújtam egyet majd megvontam a vállamat.
Pár pillanat múlva ismét egy ajtóhoz értünk, de ez hatalmas volt és kerek. Olyan, mint egy csatorna ajtaja. – Ez egy csatorna, igaz? – Kérdezte Dinah. – Igen. – Eizan oda lépett, majd egy feszítő vassal feltépte az ajtót. – Nálad mióta vannak ilyen eszközök? – Néztem rá érdeklődve. – Baby, sok minden van, amit még nem tudsz rólam. – Mondta egy kicsit nyájasan majd perverzül rám kacsintott. Ááááááhhh! Csak jussunk ki innen és esküszöm, kiherélem! Bár azt lehet mellőzni kéne, mert amilyen perverz még a végén élvezné. Basszus Meli! Te sem vagy egy angyal. Sokan mondták, hogy perverz vagyok, de erre csak most kezdek én is rájönni. – Fúj! Ez büdös! – Jegyezte meg Dinah, ahogy áradt a szag kifelé a csatornából. – Gyerünk! – Követük Eizan-t, akinél szintén volt egy elemlámpa. – Ez a csatorna nem olyan hosszú, ott van az ajtó. – Mutatott a fiú a végére. – Valószínű ott lesz More, és az apád is! – Egyre idegesebb lettem, ahogy közeledtünk az ajtóhoz.
Mikor oda értünk, az ajtó, résnyire ki volt nyitva. Eizan óvatosan bekukkantott, és a farzsebéből egy pisztolyt vett elő, majd a szájára tette az úját, hogy meg nem szólaljunk. Én is benéztem és két személyt láttam, amint egy embert éppen felszabdalnak. A szám elé tettem a kezem, mert a látvány, nem éppen volt szép.  Eizan egy mozdulattal arrébb lökött és berontott az ajtón. Rászegezte az egyik férfira a fegyvert, majd egy másikat vett elő a zsebéből és az szintén a másik jelöltre emelte. A döbbenet a lehető legfelsőbb fokon volt a helységben. – Na de fiacskám, ezt te sem gondolod komolyan, ugye? – Mondta az egyik férfi nyájasan, az arcán pedig egy gonosz vigyor volt. – Te egyedül, mi ketten. Ráadásul nem csak ketten vagyunk. – Folytatta, és a sötétségből emberek jöttek ki a fényre. Valaki megragadott, és beráncigált az ajtón Dinah-val együtt. A teremben összesen tizenöten voltunk, mindenkivel együtt.
 – Látod? Esélyed sincs! – A vigyor az arcán félelmet keltett. Félek! – Hmhmhmhmhm! – Hírtelen egy halk vihogásra lettem figyelmes, ami ördögi volt. Eizan! – Te vagy az ostoba! Honnan veszed, hogy egyedül vagyok? – A szemeim ki kerekedtek. Enrique és még fiú állt maszkkal az arcán a két pasi mögött, akikre fegyvert szegeztek. A félelem egyből kiült az arcukra, mert erre nem számítottak, de ha jobban belegondolok, én sem.  – Tudjátok, hogy én mivel foglalkozom? – Tette fel a kérdést Eizan a két férfinak. – Nem? Akkor megmutatatom! – Habozás nélkül meghúzta a ravaszt és lelőtte az egyik pasit. – Te jössz More! – Nézett a másikra. – Mit akarsz tőlem? Mi hasznod van belőle, ha megölsz? – Kérdezte az a Chris nevezetű pasi. – Hogy mi haszna? Nekem nagyon sok, de neked ezzel már nem kell foglalkoznod. Hol vannak akiket elvittél? – Eizan olyan kegyetlenül és szadistán nézett, hogy kirázott a hideg. Vajon, engem is képes lenne bántani, he nem úgy táncolok, ahogyan ő fütyül? – Miért mondanám el? – A férfi ellenkezett, de én az ő helyében, ezt nem tettem volna.
– Igaz! Hiszen neked úgy is mindegy! De ha elmondod, annyival többet élhetsz.
– Azt lesheted! Nem mondok semmit!
­ – Nem? Én az kétlem! – Eizan intett a fejével Enrique-nek, aki megragadta a pasit, leültette egy székre, majd egy kést szúrt a lábába. Hangosan felordított, és erősen vérezni kezdett. – Na? Hallgatlak? Vagy talán nem volt elég? – Sosem láttam még Eizan-t így, ő maga a sátán. Kínozták a pasi, azért, hogy elmondjon mindnet. Ez sikerült is, csak közben elfeledkeztek a többi pasiról, akik még bent voltak, és engem is szorosan fogtak. Nem tehetek mást, muszáj közbe lépnem! A férfi, aki erősen markolta a karomat, szabadon hagyta a lábaimat, a balt megemelve hátra lendítettem, és bingó, pont lágyékon ment. Összeroskadt, majd lendülettel megfordulva rúgtam fejen. Jött a következő. Közben Dinah is kiszabadult és nem kegyelmezett a többinek. Egy pasi szalad felém, mikor elért hozzám, az utolsó pillanatban kitértem előle, megragadtam a felém közelebb lévő karját – a balt – és nagy lendülettel a földre vágtam. Ezt nevezik Judo-nak, a kedvencem!




A következő előröl jött nekem, de mellkason rúgtam, ő elkapta a lábamat és megrántva elcsavarta, amire én hassal a földre estem. Rám akart esni, de én a hátamra fordultam, így pont kikerültem. Egy mozdulattal a hátára ültem, elkaptam a karját és kifordítottam, amitől az szépen darabosra tört. Ezt egyszer Lucas mutatta egy próbababán, és ez százszázalékos darabos törést okozz. A pasi felordított én pedig a fájdalom kedvéért leszálltam róla és a kezénél fogva löktem arrébb.  – Vigyázz! – Dinah hangját hallottam és mikor megfordultam egy férfi pisztolyt szegezett rám, ám én gyorsabb voltam nála, kirúgtam a kezéből a fegyvert, ami szépen felrepült a kezéből. Mivel nagyon hajlékony vagyok, ez nem okozz problémát.
Jobb kezét ökölbe szorítva megindította felém, én szintén jobb kézzel kivédtem az ütését és megragadtam a csuklóját. A lendület már meg volt, így a bal kezemmel behúztam neki egy balhorgost. Jobb kezemmel elengedtem a csuklóját, majd saját tengelyem körül megfordultam jobb irányba, és jobb lábammal fejen rúgtam. Végül a földön esett össze. Három embert intéztem el, Dinah szintén hármat. Három pedig golyóval a fejében feküdt véresen a padlón, azzal együtt, akit már Eizan a legelején lelőtt.
– Ejha! – Jött egy döbbenettel megtelt hang. Mikor felnéztem nem hittem a szememnek. Eliot állt előttem. Szóval ő volt a maszkos fiú! A kezében neki is egy fegyver volt, és látszott, hogy ő ölte meg azt a két embert, mert Eizan és Enrique még mindig a pasit kínozták. Annyi kés volt már benne, hogy két kézzel nehéz lett volna megszámolni. – Jól-jól van! Elmondom! – Ordított fel. – Halljuk! – Eizan szúrós szemei semmit nem változtak. Kezdek félni tőle, eddig is féltem, de most… még jobban. – Az ajtó… – mutatott egy ajtóra. – Ott… ott vannak… – Eliot oda ment és kinyitotta. Pont az ajtóval szemben ott volt apám, bekötözött szájjal és szemmel. A könnyek azonnal összegyűltek a szememben. Meg könnyebbültem, mert látszólag nem esett baja. Oda akartam rohanni hozzá, de az eszem megállított. Csak aggódna, hogy én mit keresek itt. – Hm! Kösz! – Eizan gúnyosan elmosolyodott, és Chris szemébe nézett. Habozás nélkül meghúzta a ravaszt, és pont szembe találta. Dinah, Eliot, és én bementünk és a megkötözött embereket felállítottuk. – Most már minden rendben! Ne féljenek, kivisszük innen önöket. – Nyugtatta az embereket Eliot. Összesen négy felnőtt, és két kislány volt megkötözve. Dinah vezette a két kislányt, Eliot pedig egy nőt és egy férfit. Enrique is bejött, aki egy férfinek segített. Én apámhoz mentem. Nem vettük le róluk a kötelet és semmi mást sem. Nem akartuk, hogy lássák, kivagyunk. Főleg azt nem akartam, hogy apám lásson. Elégé haragban váltunk el, plusz aggódna, ha itt látna, azt meg nem akarom. – Köszönöm! Nagyon köszönöm… Tudja… családom van… anya nélkül, és ha én is elveszek, akkor… akkor… – Utoljára akkor láttam apámat sírni, mikor anya meghalt. Nagyon nehéz volt ezt hallanom, és közben fogni a karját, hogy ne essen el. A szívem kettéhasadt. Annyira meg akarom ölelni, de az elárulná, hogy én vagyok. A könnyek végig csordogáltak az arcomon, és gyengének éreztem magam, de most akkor is tartom a testemet. Muszáj! Végig mentünk a csatornán és egy másik ajtón mentünk ki, mint amin bejöttünk. El volt szigetelve, de Eizan simán be tudta rúgni az akadályozó deszkákat. Kiértünk és az épületben voltunk, de a kórház bejárata előtt. – Nem is tudtam, hogy itt van egy átjáró. – Szólt Enrique meglepetten. Megálltunk és leültettük a betegeket. – Vissza kell menünk. – Mondta Eizan.
– Miért? Mit hagytál ott?
– A hullákat te idióta! Nem hagyhatjuk ott!
– Ja, tényleg! Ezt elfelejtettem.
– Tudod, vannak napok mikor úgy érzem, hogy te nem vagy az öcsém.
– Eizan fogd már be! – Eliot és Eizan kicsit veszekedtek, de Eizan nagyon komoly volt. Eliot felelőtlen, míg Eizan oda figyel a dolgokra. Azt hiszem az a mázliuk, hogy Eizan ott van nekik. A fiúk visszamentek, Dinah-val maradtunk ott. Oda hajolt hozzám és suttogni kezdett. – Ki kéne őket innen vinni. Amióta leégett nem biztonságos ez a hely.
– Ez igaz, de hova vihetnénk őket? – Tártam szét kérdőn a kezem, majd egy férfi lépett be az ajtón. – Óóh! Hála istennek! – Futott oda hozzánk. – Maga ki?
– Dr. Matthew Robb! Főorvos vagyok. Elképesztő dolog történt! Betörtek és nyolc embert vittek el. Aztán tűz ütött ki, mikor meg eloltották a tüzet, valaki altatógázt használt, és elaludtunk, a környéken szinte mindenki. Most ébredtünk fel, én pedig egyből ide jöttem és… – Miközben mesélt, megpillantotta a betegeket mögöttünk, és könnyesek lettek a szemei. – Ó! Istenem! Hát megmenekültek! – Letérdelt hozzájuk és egy nőt magához ölelt, szerelmesen. – Köszönöm! – Hálálkodott, és közben szorította magához a nőt. – Mivel hálálhatnám meg? – Kérdezte, és levette a nőről a köteleket. Aztán mindenkiről leszedte, kivéve apámról. Mikor ő hozzá ért, pánikoltam. Oda kaptam dr. Robb kezéhez, aki értetlenül nézett rám, én meg csak ráztam a fejemet. De rájöttem, hogy nem baj, ha már leveszi, hiszen ki tudom magyarázni. Lehajtottam a fejemet, és elengedtem a doktor úr kezét.
Kikötözte apám kezeit, levette a szájáról a szikszalagot, majd a szeméről a kendőt. Apám megdöbbent, és nyugtalan tekintetével találkoztam. – Apa! – Rohantam hozzá, majd a nyakába ugrottam. – Meli?! Mit csinálsz itt?
– Ne aggódj, most már minden rendben lesz! Hallottam mi történt, és azonnal ide jöttem. Mond ugye jól vagy? Nem esett bajod? – Könnyekkel borultam a nyakába, próbáltam színlelni, hogy nem tudom mi történt, mikor végig ott voltam. – Jól vagyok, ne félj! Köszönöm, hogy itt vagy! – Megsimogatta a fejemet, én pedig jobban szorítani kezdtem őt magamhoz. Kivágódott az ajtó, és mikor felnéztem Juss jött be rajta. – Apa, Meli! – Oda rohant és átölelt minket. – Hallottam mi volt? Jól vagy? – Aggódott apámért, amit el is hiszek, de tőlem nem kérdezte, hogy jól vagyok e. Ez egy kicsit rosszul esett, mégis meg tudom érteni. Szerintem még mindig haragszik rám, de kezd hiányozni. Lassan felálltam, és ahogy néztem bátyámat és apumat, boldog voltam. Boldog, mert most látom először, hogy igazán szeretik egymást, és ez megnyugtatott. – Haza kell mennie azoknak akik már jól vannak, a többi beteget pedig egy másik kórházba kell szállítanunk. – Fordult oda dr. Robb! – Mr. Johns haza mehet. Már elláttuk a sebeit, igazából csak pihenésre van szüksége. – Mosolygott az apámra. Juss rábólintott, majd segített fölállni apának, és az ajtó felé vették az irányt. – Meli! – Nézett hátra rám Juss. – Haza jössz? – Kedvesen kérdezte, amin nagyon meg lepődtem a jelenlegi helyzet miatt. Lassan megráztam a fejem, hogy nem. Haza akartam menni, de nem lehet! Juss elmosolyodott, mert tudta, hogy miért nem akarok haza menni. Most apám mellett lenne a helyem, de a sebem…
Megszédültem, zihálni kezdtem. A francba! A sebem! Teljesen megfeledkeztem róla. Annyira a fejembe vettem, hogy megmentem apámat, hogy magamról elfeledkeztem. Egyáltalán… hogy bírtam így harcolni?
Juss előre fordult és tovább ment apámmal, míg nem beszálltak a kocsiba. Apám az ablakból rám nézett, és szemében ott volt a sajnálat és fájdalom. Sajnálom, de nem mehetek haza. Ha rájönnél, hogy ki vagyok, akkor talán veszélybe kerülnél. Nem akarom, hogy rá gyere mit műveltem, és hogy honnét szeretem ezt a sebet.  Lehet nem nagydolog, de nekem az. Most önző vagyok, de ígérem ez nem tart majd sokáig.
Amit gondoltam, azt akartam neki elmondani, de ehhez most nem lenne bátorságom. Juss beszállt a kormány mögé, egy utolsót pillantott rám, és elhajtott. Ekkor hagyott el ismét az erő. Összerogytam a földön és a jobb vállamhoz kaptam. – Basszus Meli! Ezt teljesen elfelejtettem! – Dinah megragadta a karomat és felállított. – Menjünk! – Mondta. – Ne segítsek? – Állított meg dr. Robb. Dinah gondolkodóba esett, de végül vett egy mély levegőt és kifújta. – Az jó lenne! Nem tudna valamit, ami segít, hogy a sebek ne nagyon szakadjanak fel? – Kicsit hülyén hangzott, de én sem tudtam volna jobban megkérdezni. – Hmmmm! Igazából tudok! Azt hiszem, abból van még a portán is… – Gondolkodott, majd a mellettünk lévő ajtót kinyitotta, bement és egy kis tubussal jött ki. – Ez egy speciális kenőcs. Az éppen össze vart, vagy akár horzsolással szerzett sebekre kitűnően alkalmas, és egyfajta védő hatása is van. – Magyarázta. Dinah megköszönte és elvette a tubust, majd kimentünk. – Mond, hogy a fenébe tudtál te így harcolni? – Kérdezte. – Passz! Nem igazán tudom… - Halkan tudtam csak beszélni. Azt hiszem, jobb lesz, ha minél előbb összeszedem magam lelkileg. Eizan-ék jöttek velünk szembe. Jaj ne!
– Nem mondom csajok, nagyon kemények vagytok! Teljesen le vagyok nyűgözve! – Dicsért Eliot, ezt csak enyhe mosollyal tudtam viszonozni, mert féltem a mellette lévő démontól, akinek végig rajtam volt a tekintette. – Jaj fogd már be! – Szólt rá Dinah. Jól van nyugi! Még dicsérni sem lehet?! – Eliot és Dinah rendesen elkezdtek veszekedni, mint két házaspár, ez elég röhejes volt.
– Köszönöm! – Mondtam. Nem néztem fel, csak Eizan cipőjét bámultam. Láttam, ahogy közelebb lép hozzám, én pedig hátra akartam lépni, de ő gyorsabb volt, mint mindig. Bal kezével elkapta a derekamat és nem engedte, hogy hátráljak. Másik kezével az állam alá nyúlt, kicsit ellenkeztem, de erőszakolt, hogy felnézzek rá. – Nagyon megleptél. Kevés lányt ismerek, aki így meg tudja védeni magát. Csak azt nem értem, hogy Adam-el szemben miért nem tetted. De már mindegy is. – Csak rám néz és beszél hozzám, de elvörösödök. Egyszerűen szívdöglesztő, ahogy kinéz, és szinte elolvadok, ha a szemébe nézzek.
Úristen Melinda térj magadhoz! Csak játszik, nem akar ő tőled semmit testi érintkezésen kívül.
Csak az ajkait láttam, ahogy egyre jobban közelebb kerül az enyémhez. Neneneneneeee! Ezt ne! Még a végén belefogok… Teljes sebességgel megcsókolt. Nem zavartatta magát senki előtt.
Először csak épphogy megpuszilta a számat, aztán egyre jobban mélyítette, amit viszonoztam. Végül már annyira mély volt, hogy kezdtem fuldokolni. Eltávolodd, hogy kapjak levegőt, majd ismét a szám után kapott. Közelebb préselt magához, én futni akarok, de nem megy. A lábam nem engedelmeskedik nekem. – Nocsak! Csak nem rám untál, Eizan? – Egy ismeretlen női hang szakította félbe a csókunkat. Eizan lassan eltávolodott tőlem és felnézett. A szemét néztem és fura érzés kerített hatalmába. Mint amikor egy szeretett személy visszatér, de soha többé nem akarjuk látni.
– Mit akarsz? – Eizan hangneme, rideg volt.
– Mit akarnék? – Mikor megfordultam, egy szőke hajú, elégé kiöltözött nőt láttam. – Valami olyat, ami emlékeztet rád. – Folytatta.
– Jennifer, már megmondtam, hogy hagyj békén, mit nem értettél ezen? – A fiú megfogta a vállamat és gyengéden arrébb tolt. Az a Jennifer pedig rám nézett és elégé szúrós volt a tekintette. – Csak nem ő az új játékszered? Elégéééé… gyerek kinézete van. – Mondta gúnyolódva. Sajnos a természetem miatt, nem tudom fékezni magam.
– Gyerek? Ch! Már megbocsáss, de a te viselkedésed emlékeztet egy gyerekére, akinek elvették a nyalókáját. – A szavak gúnyosak voltak tőlem, de normális hangnemben mondtam.  Látszott rajta, hogy nem tetszik neki a mondanivalóm, de szeretek visszavágni, ha az illető nagyon udvariatlan. – És még a szád is nagy. Hányas a méreted, A80-as? Vagy még kisebb? – Majdnem tátva maradt a szám. Ez a nő nagyon nem komplett! Szerintem a szüzességét már vagy ötven ezerszer elvesztette. – Hé! Kinek képzeled magad te beképzelt kis szajha?! – Dinah elém állt és rendesen osztotta neki a szavakat. Láttam már Dinah-t kiakadva, remélem, ez a nő nem fogja kihozni belőle.
– Hogy minek neveztél? Na ide figyelj te kis…
– Kuss legyen! – Szólt közbe Eizan. – Jennifer, húzz innen, nem érdekelsz, és nem vagyok rád kíváncsi, szóval távozz.
– Mi van? Inkább velük vagy, mint velem? Hát ez röhejes!
– Nem, te vagy röhejes. Inkább vagyok velük, mint egy olyan ribanccal, amilyen te vagy. – Undorral nézet végig a lányon. Bevallom, ez nagyon meglepett. Eizan-ből simán kinézzem, hogy az afféle szajhákra bukik, amilyen az a nő is. De erre nem számítottam.
A lány arc kifejezésén majdnem elröhögtem magam, annyira látszott rajta a döbbenet, és hogy ő nem ezt érdemli, hogy menten elsírja magát. De várjunk csak! Miért ilyen ismerős nekem ez az arckifejezés? Olyan nagyon hasonlít valakire, de nem tudom hová tenni. – Ezt még nagyon megbánnod Eizan! Garantálom! – Pökhendien sarkon fordult, és a kis tipeg topogójában elment. Ch! De egy elkényeztet kis béka. Na, az ilyeneket nem csípem, pedig aztán mi is nagyon gazdagok vagyunk, de azért ennyire nem kényeztettek el. – Ch! Azért te sem vagy egy angyal. – Jegyezte meg Eizan miközben rám nézett. – Elismerem, nem vagyok az. Ha nem tudnád, ember vagyok. – Gúnyosan rá kacsintottam, majd megfogtam Dinah karját.  – Mennünk kéne. Lucas már idegileg ki lehet.
– Basszus! Teljesen megfeledkeztem róla. Azt mondtam, hogy ha minden rendben van, akkor hívom. Ó-ó! Ha haza érünk, végünk. – Elnevettem magam. Kicsit vicces volt, de ha haza érünk, akkor nem lesz az. – Hé szivi! Elviszlek titeket! – Mondta Eliot. – Bocs, de nem szorulok rá a segítségedre, nekem is van kocsim! – Dinah felkapta a vizet, de nem tudom mire. – Jól van már, felfogtam!
– Hé emberek! Egy újabb ügyet kaptunk! – Szólalt meg Enrique. – Ki a célpont? – Eizan nagyon nyugodt volt, látszott rajta, hogy ehhez már nagyon hozzá van szokva. – Ismeretlen, nem írt nevet, de a felkérő sem írta az övét. Biztos ismerjük egymást, mert a telefonszáma ismerős, de így nem tudom megmondani, hogy ki az. – Enri a telefonját nyomkodta, közben pedig elővett egy cigit a farzsebéből, és rágyújtott. Csinos rózsaszín kis öngyújtója volt, de jól állt a kezében. – Fúj bazd meg, szokjál már le a dohányzásról! – Csapkodott a kezével Eliot.
– Mi bajod van vele? Bezzeg a bátyádnak nem mondod!
– Ő csak akkor cigizik, ha ideges, egyébként, ha évente elszív négy szál cigit akkor sokat mondok. De te, olyan vagy mint egy gyár. Na, add azt ide! – Eliot megpróbálta kivenni Enri kezéből a cigit, de a szöszi magas volt hozzá képes, így esélytelen volt, hogy ez sikerüljön neki.  Nem hiszem, hogy most jó ötlet haza mennetek. – Gondolkodott hangosan Eizan. – Miért? – Kérdeztük egyszerre. – Az a nő, aki az előbb itt volt, embereket kutat fel. Igazából hasonlít egy bérgyilkosra, de ő nem öl, csak felkeres. Segített nekem, és rájöttem, hogy kibérelte felellened Adam-et, illetve, hogy ki írta nekem azt a levelet. Gondolom, már tudod, hogy Sarah Hill volt, és ő is küldte nekem azt az üzenetet. Kezdem ki ismerni azt a lányt, és nem hiszem, hogy annyiban hagyja a dolgokat. – Mondta.
– De Lucas otthon van, ő nem…
– Ő biztonságban van. Nem ő kell neki, hanem te.  Miatta ne aggódj. Inkább aggódj magad miatt, és a barátnőd miatt. – Felhúzta a szemöldökét és a homlokomra pöckölt az újával. Áááá! Bátyám is ezt csinálja, gyűlölöm!
– Szerintem igaza van. – Bólogatott Dinah.
– Mi?
– Meli gondolj bele. Sarah már nem az az ember, akit megismertél, így nem hiszem, hogy le fog állni. Emlékezz, amikor Courtney meg akart ölni, csak az volt a szerencséd, hogy én ott voltam különben már nem lennél itt. De már meg merem kockáztatni, hogy Sarah rosszabb, mint Courtney. – Mikor Dinah befejezte felsóhajtottam, majd felnéztem a sötét égre. – Rendben, talán igazad van. De mikor lesz ennek már vége? – Tényleg azt akarom, hogy végre vége legyen, nagyon. – Hm! Még csak most kezdődik. – Eizan kijelentésére nem tudtam, hogy reagálni, csak a jeges fekete szemeit néztem, és tudtam, hogy igaza van, de azért még reménykedni lehet. – Akkor, mit javasolsz? Hova menjünk ha nem haza? – Kérdeztem
– Nos sok variáció lehetséges, de a legjobbnak tartanám, ha hozzám jönnétek. – A szívem akkorát dobbant, hogy azt hittem meg fog állni. Mi? Jól hallottam?! Na neeeeeeeeeeeeeem! Azt már nem! – Kizárt! Még mit nem! Nem bízok benned, erről ne is álmodj! – Haragosan karba tettem a kezem és egyfajta védekező, ugyanakkor támadó pózt vettem fel. – Pedig kénytelen leszel. – Gúnyosan vigyorgott, amiben némi perverzség is szerepet játszott. Az álla alá tette a kezét, és így szólt. – Egyébként engem is érdekelne, hogy hányas a méreted… – Falfehér lettem, és a nyomrom kavarodni kezdett. – Van egy ajánlatom! – Csettintett. – Ha velem jössz /jöttök, ígérem, megpróbálok jó fiú lenni, de ha nem, akkor itt helyben elkaplak, és megszabadítalak a ruháidtól. Ja és most mondom, lehet, hogy te tanultál harcművészetet és önvédelmet, de én is. Szerintem egyértelmű, hogy ki az erősebb. – Totálisan ledöbbentem. Ilyen nincs! Most mi a szart csináljak? Kinézzem belőle, hogy megteszi, és azt nagyon nem akarom. De nála aludni. Egyáltalán nála lenni egy percet is, kész öngyilkosság. Közeledni kezdett felém, és az arcán tipikusan ott volt a perverzség. – Oké jól van! – Olyan gyorsan rávágtam, hogy Dinah csak nagyokat pislogott. – Jó oké, legyen! De ha egy rossz mozdulatot is teszel felém véged, érted? – Kicsit fenyegetve hangzott, de tényleg féltem tőle. – Nem mintha tudnál kárt tenni bennem. Na gyerünk!
– Oké, de a saját kocsinkkal megyünk. – Emelte fel a fejét Dinah, mintha ezzel azt sugallná „ ha nem tetszik, hát ez van.”  Eizan megforgatta a szemeit, és elindult a kocsija felé. – Hé idióták, gyertek! – Szólt a két fiúnak. Beszálltak a kocsiba, majd mi is így tettünk, csak persze a Dinah-éba. – Nem gondolod, hogy itt valami készül? –Kérdezte a lány, közben pedig beindította a kocsit. – Van egy olyan érzésem, hogy igen, de tudod, nagyon kezd érdekelni, hogy Sarah mit tervezz ellenem. Ráadásul Eizan-nak sem áll jól a szeme, Enri-nek meg Eliot-nak csak-csak, de ők is veszélyes egyéniségek.  Most azért hívott magához, mert aggódik, hogy velünk, vagy velem mi történik, vagy mert tervei vannak velem? – Ahogy hangosan beszéltem Dinah-nak, ő követte az előttünk haladó Eizan kocsiját. – Nem tudom, viszont itt a telefonom. – Dobta az ölembe. – Hívd föl aput, mert szerintem már halálra aggódik. – Bólintottam, majd kikerestem a számot és megnyomtam a tárcsázó gombot. Felvette a telefont, és… – Hol a jó büdös francba vagytok? Tudod te, hogy hányszor kerestelek titeket telefonon, de szartatok felvenni! – Igen, erre számítottam, de megértem, én is kitudnék akadni. – Ne haragudj bácsikám, de történt egy-két dolog és hát, kicsit elfeledkeztünk rólad.
– Ch! De azért jól vagytok ugye?
– Igen, persze, de ha tudnád mi történt….
– Na ki vele! – Mindent elmondtam neki, az elejétől a végéig, mindnet.  Mikor befejeztem, nem jutott szóhoz, bár nekem is nehéz volt elmondanom, mert a félelemtől még mindig remegett a kezem. – Jézusom! De azért Rick jól van ugye? – Kérdezte.
– Igen, de nagyon megijedt, ahogy én is.
– Gondolom. Akkor most annál az Eizan-nál fogtok éjszakázni?
– Igen, de holnap, vagyis ma reggel megyünk haza. – Ránéztem az órára és már negyed három is elmúlt.
– Rendben, de csak óvatosan. És ha hozzátok érnek esküszöm, hogy agyon lövöm őket, világos? – Ordibált a telefonba, minek hatására eltartottam a fülemtől a készüléket. – Jól van apa értjük, nem kell kiakadni. Ordibált vissza Dinah. – Áú! Ez fáj a dobhártyámnak, hagyjátok már abba! – Mondtam elnevetve a végét. Nevetünk egyet, elköszöntünk Lucas-tól és letettem a telefont. – Haaaa! Tudtam, hogy ki akad, de ez fájt a fülemnek. – Mondtam unott fejjel. – Én mondtam. Az kellet volna, ha nem szólunk és haza megyünk, na, akkor halottak lennénk.
– Az biztos! – Elmosolyodtam, és már nem annyira remegtem, mint az előbb. Kb. tíz perc múlva megérkeztünk Eizanék házához. De… ez nem is ház… ez inkább egy kastély. 
Behajtottunk a kocsikkal, Eizan a garázsba ment, de Dinah csak a ház előtt parkolt le. – Hát, itt vagyunk. – Mondta, kikapcsoltuk magunkat és kiszálltunk. Eizan és a két fiú jött velünk szembe. -  A garázsba is le tudtatok volna parkolni, de mindegy. Gyertek be! – Közölte Eizan, majd mindenki őt követte. Beléptünk a házba, ami nagyon jó esett, mert nem volt rajtam kabát, és teljesen átfagytam.  
Ahogy beléptünk elakadt a lélegzetem. Nagyrészt a krém és a fehér szín uralkodott. Balra egy kis asztal volt, rajta és mellette is virágokkal. Tovább menve, balra egy lépcső volt, ami az emeletre vezetett. Nagyon gyönyörű. 





  Biztos éhesek vagytok, mert én már nagyon, gyertek, összedobok valamit. – Eizan intett a fejével, hogy kövessük őt. Mi van? „Összedobok valamit”? Tudd főzni?
A lépcsővel szembe, azaz jobbra egy hatalmas nagy tér volt. Ez lehetett a nappali, mert körív alakú krémszínű kanapék voltak, egy kisebb fajta asztal körül.  Jobb oldalt nagy ablakok voltak, egy ajtó is volt köztük, ami az erkélyre vezetett. A lámpa fények, és egy-két helyen a gyertyák, igazán hangulatossá tették a teret.





– Üljetek le, addig én csinálok kaját. Ja és Eliot, te velem jössz! – Eizan meg ragadta az öccse karját és kirángatta a szobából. – Nahááát! Ez a ház a tiétekre emlékeztet, ami San Diego-ban van. – Nézett körül csodálkozva Dinah. – Bár szerintem a tiétek nagyobb, ahogy láttam kívülről. – Folytatta. Enri kiment az erkélyre és ismét rágyújtott, tényleg sokat szív. – Nézzünk körül! – Jelentettem ki. – Mi?
– Ha már itt fogunk ma aludni, akkor kicsit ismerkedjünk meg a házzal. – Dinah helyeselte az ötletet, majd ki mentünk a szobából és egyből jobbra fordultunk. A lépcső jobb oldalán volt egy ajtó, valahonnan kaja illatot éreztem, ezért mentem az orrom után.  Beléptünk az ajtón és, nem csak a látványtól, de az illattól is a mennyországban éreztem magam. A konyha, varázslatosan nézett ki. Egy kör alakú pultból, székekből és szekrényekből állt.  A barna és néhol fekete fehér színek nagyon passzoltak egymáshoz. 






Eizan olyan otthonosan mozgott a konyhában, mint ha ide született volna. Az asztalon ott voltak az alapanyagok, aprókra felvágva. Paradicsom paprika, hagyma, olívabogyó, uborka, gomba. A hús, ami szerintem csirke lehet, hosszúkásabbra voltak felvágva. Igazából nem tudom, hogy mit csinált velük,és , hogy valójában mit főzött, mert inkább a szakácson ragadt meg a szemem. Fehér ingjének az ujja fel volt hajtva a könyökéig, és felül hanyagul ki volt gombolva. Dinah csodálkozva nézett körbe, őt nem érdekelte semmi, csak a mennyezett, ami hasonlított a márványra. Lassan beléptem a körívelt konyha területére, és az asztalnál álltam meg. Eizan végig háttal volt nekem, mi alatt a serpenyőbe összedolgozta az ételt. Ami tetszett, hogy öntött rá egy kis szeszt is, ettől pedig lángra kapott. Eszembe jutott, amikor anya is ezt csinálta, imádtam, maga a tűz látványát szerettem nagyon, és erre jó visszaemlékezni.  Közelebb merészkedtem az éppen elfoglalt fiúhoz, amikor már csak pár lépésnyire voltam tőle, ő hirtelen megfordult, megijedt, mert nem számított az én jelenlétemre. Viszont olyan hevesen fordult meg, hogy erre meg én nem számította, és meg csúsztam a tükör tiszta padlón. Eizan az utolsó pillanatban elkapta a derekamat, de ezt egy kicsit elkapkodta, ugyanis ő is esett velem együtt. Az ő haját fújtam ki a számból, de az folyton visszaesett és csiklandozta az arcomat. – Eizan… nehéz vagy. – Nyögtem ki kis szünetekkel. Eizan négykézlábra emelkedet, persze még mindig fölöttem volt, és kicsit unottan felhúzta az egyik szemöldökét. – Neked szokásoddá válik a hanyatt esés?
– Nem tehetek róla, te löktél meg.
– Nem löktelek volna meg, ha nem hozod rám a frászt, azzal, hogy megijesztesz a jelenléteddel.
– Ch! Mi vagy te, ijedős kis lány? – Gúnyosan vigyorogtam rá, majd próbáltam arrébb lökni, de persze, az uraság nem akart odébb menni. Megragadta a pólómat és közelebb húzott az arcához, ez egy fajta fenyegetői stílus volt. Kicsit meglepődtem, de próbáltam magam visszafogni. – Na ide figyelj! Nem jó dolog kikezdeni az éhező oroszlánnal, mert még a végén te leszel az uzsonnája. – Nem tudom miért, de nekem ez a kijelentése eléggé perverzen hangzott, ezért kicsit el is vörösödtem. – Nem félsz, hogy oda ég a kaja, oroszlán uraság? – Jól esett gúnyolódni vele, mert nem tetszett neki. Haha! Hát ez van! Én nem adom meg magam olyan könnyen. Elengedett, felállt és folytatta a főzőcskézést. – Hé tesó, nem tudod hol van a... Hát te meg miért ülsz a földön? – Jött be az Eliot, aki majdnem rám lépett, de szerencsére észrevett. – A drága bátyáddal összetűzésbe kerültem. – Vigyorogtam. – Hiiiiiii! Csak nem? Ugye nem itt csináltátok? – Egyből felpattantam és akkorát rávágtam Eliot hátára, hogy az majd összeesett. – Te perverz állat! Mikre nem gondolsz! Menj a francba! – Rendesen vertem szegény srácot, de hát ilyet mondani... Látszik, hogy testvérek. – Oké-oké na haragudj! Ááá ez fáj, hagyd abba! – A végét elnevettük és röhögésben törtünk ki. – Jól van már na! – Fogtam meg a vállát. Dinah halvány mosollyal jött be közénk, és rá tehénkedett a vállamra. – Hmm! Jó az illata, mi lesz ez? – Kérdezte a lány. – Gombás csirkemell, egy kis salátával. – Mondta Eizan, miközben megnyalta az úját. – Az fincsi! – Mondtam mosolyogva. Eizan egy ideig komoran nézte az arcomat, aztán a kajára fordította ismét a figyelmét. – Az bizony! – Kacsintott Eliot. – Bátyám igazi konyhatündér, ha látnátok miket szokott csinálni, mennyei, nem is értem miért nem a szakács szakra ment. – Dicsérte a bátyát. – Eliot, néha túl sokat beszélsz, fogd be! – Emelte fel a kanalat Eizan. Ez vicces volt, ezért Dinah-val elnevettük magunkat, vagyis csak akartuk, mert az idősebbik Seyfried szúrósan nézett ránk, amitől elhallgatunk.  Nem tudom miért, de jött egy érzés, ezért Eliotra néztem és furán méregetet valakit. Követtem a tekintetét, és Dinah-án állt meg a szemem. Mi? Eliot… Dinah-t bámulja? Szúrósan néztem Eliotra és karba tettem a kezeimet. Ezt ő észrevette, zavarodottan elmosolyodott. – Öhmm… azt hiszem, megyek, megnézzem Enri-t. – Elég gyorsan ki ment, úgy látszik, figyelnem kell rá, még a végén Eliot rá teszi a kezét Dinah-ra.  – Kész van! Gyertek! – Kiabált Eizan. Pont most, mikor elment, na mindegy. Dinah-val leültünk az asztalhoz, Eizan pedig tányért rakott elénk. Eliot és Enri is megjöttek és ők is leültek, tányérral együtt. A fiú lerakott elénk két tálat, az egyikben a csirke, a másikban a saláta volt. Mindenki szedett magának, majd végre Eizan is leült közénk, velem szembe. Az étel mennyei volt. Nagyon szeretem ezt a kaját, anya sokat csinált, és az íze is pont olyan volt, sőt, most valahogy finomabb. – Jó étvágyat! – Mondta Eliot és mint a japánok összecsapta a két kezét. – Viszont! – Mondtam. Jól esett, hogy végre az étel találkozik a gyomrommal, mert csak reggel ettem, de az se volt sok.  Enri és Eliot elkezdett beszélni a politikáról, Eizan pedig néha-néha hozzá fűzött egy-két mondatot.
Mikor befejeztük az evést, Eliot összeszedte a tányérokat és berakta a mosogatóba. – Mosd is el. – Vigyorodott el gúnyosan Eizan.
– Miért én?
– Mert én meg csináltam, te elmosogatsz.
– Nem akarom!
– Hát jó! Akkor úgy látszik, szólnom kell Lena-nak. – Állt fel Eizan.
– Ne! Oké meg csinálom! Csak nem szólj neki! – Kapta fel a fejét Eliot.
– Lena a húguk, és ha neki kell mosogatni, általában leszedi a fejüket és elégé kiakad. – Hajolt közelebb hozzám Enri, és mesélte. Végül is, ennek a Lena-nak igaza van. Aki csinálta, az csinálja is meg rendesen. Bár úgy látszik Eizan ezt nem igazán követi…
– Na, én mentem aludni. Remélem nem baj, hogy ma itt maradok. Köszönöm a kaját! – Mondta Enrique, majd felállt.
– Nem, maradj csak. Jó éjt! – Mondta Eizan, majd a szöszi elment. – Lányok, menjetek ti is Enri után, ő meg mutatja a fürdőt, meg a szobát is. – Eizan nem nézett a szemembe, a nyakamat nézte, vagy lejjebb tekintett, nem tudom, de elégé zavarba hozott vele. Bólintottam, meg köszöntük a vacsorát, majd Enri után mentünk.
– Hé Enri! Meg mutatnád a fürdőt meg a szobánkat? – Szóltam utána.
– Persze, gyertek! – Felmentünk a lépcsőn, és egyből szembe volt egy ajtó. – Ez itt a fürdő. – Nyitott be. Ez is remekül nézett ki.  A zuhanyzó kabin hatalmas volt, és a tükör sem volt valami kicsi, plusz még volt egy kicsi tv is. Igazából hozzá vagyok szokva ehhez, mert én is luxus helyen élek, vagyis az a ház, ami San Diego-ban van az még ennél is nagyobb, de mindig lenyűgözz az ilyen házaknak a látványa. 



 
– A szekrényben találtok törülközőt, meg ami kell. – Mondta Enri, majd intett, hogy kövessük. Kétajtónyival mentünk arrébb és mondta, hogy menjünk be, ez lesz ahol ma aludni fogunk. Nagy volt, középen egy két személyes fehér ágy, a két oldalán éjjeli szekrénnyel. – Ez ki szobája? – Kérdeztem. – Ez egy vendégszoba, szóval nem kell aggódni. – Mosolygott a fiú. Megköszöntük neki, majd elment. Bementünk, Dinah pedig fáradtan huppant le az ágyra. – Áhh! Annyira elfáradtam, hogy úgy érzem még ahhoz is fáradt vagyok, hogy aludjak. – Nevette el a végét.  – Mész zuhanyozni? – Kérdeztem.
– Ja!
– Csak hát nincs nálunk váltó ruha… – Gondolkodtam hangosan.
– Gondolod? – Dinah sunnyogva elmosolyodott és a hátizsákjából kihúzott két pólót és egy nadrágot, plusz két melltartót és alsóneműt. – Dinah! Mi lenne velem nélküled? – Ugrottam a nyakába. – Hihi, tudom! Na megyek! – Mondta, majd a ruháival együtt kiment a fürdőbe.
Ültem az ágyon, és csak néztem magam elé. Annyira lettem volna otthon, de mégis, valami azt súgta ne menjek haza. Ráadásul megint megfeledkeztem a sebemről. Nem szakadt fel nagyon, csak egy kicsit beütöttem és elég érzékeny. Kicsit véres volt a pólóm, de már kezd össze forrni a seb. A szerencsém az, hogy Courtney nem szúrta be olyan mélyre.
Ránéztem a telefonom órájára és már hajnali négy óra volt. Hm! Holnap karácsony! Te jó ég, hogy repül az idő!
Tíz perc múlva Dinah jött vissza. – Szerintem most a fehér neműt is vegyük fel, mert kicsit veszélyes most az nélkül aludni. – Mondta, bólintottam, megfogtam a váltóruhámat a fehérneművel együtt és a fürdőbe mentem. Kivettem egy fehér törölközőt a fiókból, és a zuhanykabin szélére terítettem. Levettem ruháimat, összehajtottam és azt csak a földön hagytam.  Beálltam a zuhany alá, behúztam az ajtaját, és megnyitottam a csapot. A langyos víz kicsit csípte a bőrömet, mert apró hegek is voltak rajtam. Vigyáztam, hogy a karomon lévő sebbe ne menjen víz, ezért nem is vettem le róla a kötést. Végig dörzsöltem magam a tusfürdővel és a hajamat is megmostam. Leöblítettem a testemet, elzártam a csapot, majd magam köré csavartam a törölközőt. A hajamból pedig kifacsartam a vizet. Kiszálltam a kabinból és majdnem levettem magamról a törölközőt, de akkor lenyomódott a kilincs és az ajtó kinyílt, az illető pedig bejött. Mikor meglátott megtorpant és elégé feltűnően nézett végig rajtam. A francba, nem zártam be az ajtót!
 – Nem tudnál kopogni, mielőtt bejössz? – Förmedtem rá.
– Már bocs, de én itt lakom, nem szokásom kopogni. Egyébként meg miért nem zártad be az ajtót?
– Én is elfelejthetek dolgokat, szóval nem merészelj engem hibáztatni.
– Nem hibáztatlak, te vagy az, aki nekem esett.
– Óh, ne haragudj, hogy méltóztattam rád szólni, miközben bejössz, és éppen a zuhanyból kilépett nőt bámulod. – Gúnyos voltam, és flegma, és ez nem tetszett neki. – Igen? – Közeledni kezdett hozzám, én pedig hátráltam. – Tudod, utálom, ha kioktatnak, főleg, ha ezt egy nő teszi. – Két kezével elkapta a csuklómat, majd a falnak lökött, és erősen oda szorított. Ez fájt, mert a sebemet beütöttem, és egy sziszegés jött ki a fogaim közül. – Áh, szóval a nőkkel való kapcsolatod elégé kényes. Gondolom mennyire érzékeny vagy, te szegény. – Mikor ezt kimondtam, még jobban hozzá préselt a falhoz. – Fogd vissza magad, mert nem akarlak bántani. – A tekintete ördögi volt, és rideg. „Bántani?” Félni kezdtem tőle. Csak nem képes lenne engem is megölni, ahogyan azt a férfit is? Félek! Mi van, ha bántani akar? Ó kellet nekem kihúznom a gyufát nála!  – Félsz? – Hajolt közelebb az arcomhoz. – N… nem. Tőled?! – Próbáltam fenyegető hangnemet felvenni, de féltem, nagyon is! – Hát persze! Érzem, ahogy reszketsz, és az arcodat még a pipacs is megirigyelné. – Még közelebb hajolt, alig volt közöttünk pár centi. Félek tőle, egy hidegvérű gyilkos, és nagyon félek, hogy engem is simán meg fog ölni.
A témáról valami elterelte a figyelmemet. Ugyanis éreztem, ahogy a törölköző meg lazul rajtam. Eizan csak egyre közelebb és közelebb hajolt hozzám. Le fog esni! Le fog esni! A fiú elérte az ajkamat, de el is távolodott tőlem, mert a törölköző megadta magát. Lágyan esett le rólam, és ott álltam Eizan előtt törölköző és ruha nélkül.