( ui: Eizanról új kép van a szereplő listában, érdemes megkukkantani ;) )
Puszi^^
Kb tíz perce annak, hogy otthagytam Eizant és minden mást
is. Soha többé nem akarom őt látni! Mégis, mikor elmentem mellőle olyan üresnek
éreztem magam… Nem Melinda! Csak azt nem mond, hogy érzel valami iránta?! Az
képtelenség… ő úgy is csak játszadozik velem. Minden férfi ezt csinálja! Ő sem
lehet különb! Nem vagyok az a fajta, aki elrejtegeti az érzéseit, de most nincs
más választásom. A végén még csapdába esek, ahonnan nincs kiút. A könnyek ismét
visszaszöktek a szemembe. Eszembe jutott anya, hogy mik történtek ma, és apáért
is nagyon aggódom. Jól esne sírni, de valamiért nem megy. Talán a sokk miatt,
ami ma ért. Sóhajtottam egy nagyot, majd megnéztem az időt a telefonomon. Pont
éjfél van, és legalább még kell egy félóra mire haza érek. Én hülye! Miért kell
nekem gyalogolnom, mikor Juss taxira adta a pénzt? Már mindegy, kibírom! Karba tettem a kezeimet
és úgy gyalogoltam tovább. – No lám no lám! Csak nem haza tartasz? – Szólalt
meg egy női hang a sötétben. Azonnal felismertem! – Courtney! Miért nem vagy
képes békén hagyni?! – Förmedtem rá. – Hogy miért? Mert addig nem nyugszom,
amíg holtan nem látlak! – Mondta miközben közelebb jött hozzám, így az esti
fény megvilágította az arcát. Pillantása tele volt dühvel, ugyanakkor láttam
benne még valamit, ami ezelőtt sosem… fájdalmat. Azt hiszem, ezt hívják…
gyűlöletnek. – Mit tettem, amiért
gyűlölsz? – Kérdeztem. – Elveted tőlem Zacket, ellenem fordítottad a
barátaimat, és megölted azt, akit most szerettem. – A szemeim tágra nyíltak. –
Várjunk! Akkor te… Zackbe voltál szerelmes?! Így már minden világos! Azért
gyűlölsz, mert mindig elvettem tőled valamit, de ez nem igaz! Nem én vettem el
őket tőled, hanem ők hagytak el téged! –
– Fogd be! Te vagy az oka mindennek! – Courtney szemei könnyesek lettek,
és kiszöktek a szemeiből. Nem tudom, miért, de most megsajnáltam. – Courtney…
én… én… nagyon sajnálom. Nem akartam neked ártani, soha! – Közelebb mentem
hozzá ás úgy folytattam. – Kérlek! Bocsáss meg! Kérlek! – Mondtam és megfogtam
a vállát. Ő nem szólt semmit, csak bólogatott, és megöleltük egymást. – Sosem
értettelek. Nem hiszem el, hogy képes vagy erre… - mondta. – Mire? – – Hogy ennyire naiv legyél! – Mikor befejezte
mondanivalóját, csak egy nagyon erős szúró fájdalmat éreztem a jobb vállamban.
Ekkor tudatosult bennem, egy kés áll a hátamban. – Mondtam, addig nem nyugszok,
még holtan nem látlak. – Súgta a fülembe majd ellökött magától. Lendületet véve
arcon rúgott, amitől hátra estem, a tőr pedig átszakította a mellkasomat.
Felordítottam! Rettenetesen fájt. – Na mi van? Csak nem fáj? Ó te szegény! – Jött közelebb hozzám. – Ne félj! Mindjárt megszüntetem a fájdalmad! – Egy másik tőrt tartott a kezében, amivel
egyenest a szívemre célzott. Amikor megindult a lány keze, amiben a kés volt, nem
volt gondolkodási időm. Cselekednem kellett! Elfordítottam a testemet balra
hassal a talajnak, ezzel kitértem Courtney elől. Tudtam, hogy egy tőrrel a
hátamban nem sokra megyek, így felálltam és futni kezdtem. Nagyon fájt!
Iszonyatosan! Eleve a futás miatt, és a levegő vétel miatt is. Muszáj valahogy
eltávolítani a kést a testemből, csak attól tartok, hogy ha kihúzom, az
elvérzés fog fenyegetni. Mi a francot csináljak?! Lassítottam a futásban, míg
végül megálltam. Nagyon ki voltam merülve, alig kaptam levegőt, és ha csak egy
kicsit is megmozdítottam a vállam, ordítani tudtam volna. De ezt nem lehet! Ha
kiabálok Courtney még a végén meghallja! Muszáj kitartanom! – Tudom, hogy itt
vagy valahol! – Úristen! Ez a lány egy
pszichopata! Nem igaz nem bírja feladni! – Á szóval itt vagy! Miért nem hagyod,
hogy segítsek elvenni a fájdalmadat? Hm? – Mosolygott. – Bocs! De nem hinném,
hogy ugyanarra gondolunk e téren. – –
Nem, lehet, hogy nem, de szerintem pont ez benne a szép. – A lányra nézve, eszembe jutott valaki.
Valaki, aki a régi énemre emlékeztet. Én akkor voltam ilyen kegyetlen, mikor
még együtt voltunk Zackel, ő tett olyanná. Úgy látszik, Courtney azért ilyen, mert már
nincs mellette. Tényleg szeretheti, ha ölni is képes érte. – Úgy tűnik,
felesleges elfutnom. Te így is úgy is rám találsz. – Közöltem vele. – Örülök,
hogy belátod. – A lány kezében ott volt a másik tőr, amivel le akart szúrni. Na
Melinda most légy okos! Valamit ki kell találnom! A francba! Miért nem mentem
taxival?! Rohadt életbe! De ezen már kár siránkozni, most erre a problémára
kell koncentrálnom! Hívjak fel valakit? Vagy megint fussak el? De úgy is
követni fog. Mi az istent csináljak?! Várjunk
csak! Tudtommal benne van Eizan száma a telefonomban! De azok után, ahogy elváltunk…..
Nem! Ő tőle most nem kérek segítséget! – Figyelj Courtney! Mit csinálsz utána, ha
megölsz? – Fordultam hozzá. – Nem is tudom… Boldogan fogok élni, szabadon, vagy
a börtönben. Mindegy hol, ha tudom, hogy te már nem élsz! – – Vagy
úgy! Hát, akkor csakhogy tudd! – Meg fogtam a bal kezemmel a jobb vállamban
lévő tőrt. – Ahhoz, hogy te megölj, még nagyon messze vagy! – Majd egy
mozdulattal kirántottam magamból a kést, megpördültem és egyenesen Courtneyre
céloztam, majd eldobtam felé a tőrt. A lány kikerekedett szemekkel nézet rám a
jobb vállában lévő kés miatt. Nem hiszem, hogy számított volna erre. –
Sajnálom, de nem hagyhatom, hogy megölj! – Néztem a lány szemeibe. Sajnáltam
őt, de nem akarom, hogy még egyszer átverjen. – És most… te ölsz meg engem…? –
Beszélt hozzám dadogva. – Nem! Én nem akarlak megölni! Mert úgy látszik, nekünk
még lesznek csatáink. – Hírtelen szédülni kezdtem. Az előttem térdelő lányból
kettőt láttam és levegőhiányt éreztem. Jaj ne! Ez biztos azért van, mert
kihúztam a tőrt és most erősen vérzek. – Látod Meli! Megölöd saját magad azzal,
hogy kihúztad a kést. El fogsz vérezni. – Húzódott mosolyra Courtney szája. –
Térdre rogytam, majd négykézláb tartottam a testemet a földtől. Sietnem kell,
ha nem akarok elvérezni. Fel akartam állni, de nem ment. Élesen bele nyílalt a
fájdalom a hátamba és zihálni kezdtem. Ám Courtney sem volt más kép. – Hülye
kurva! Minek dobtál meg a tőrrel…. – Beszélt Courtney köhögve és dadogva.
Muszáj segítséget kérnem valakitől, és tudom már, hogy ki lesz az. Nagy
nehezen, de elővettem a telefonomat ki kerestem a számot tárcsáztam és
kihangosítottam, mivel képtelen lettem volna rá, hogy a fülemhez tegyem. A második kicsörgésre egy női hang szólalt
bele a telefonba. – Halló? – – Dinah…..
Meli vagyok… – – Úristen történt
valami?! – Igen… figyelj, itt vagyok az Adams sarknál….. el kéne egy kis…
segítség… - Alig bírtam beszélni, nagyon fájt. – Meli mi történt?! Hallod?!
– – Erre most… nincs idő… siess,
kérlek…. – Nem tudom hogyan, de megszakadt a vonal. – Kár reménykedni, itt nem
nagyon van tér erő. Csodálkozom, …. hogy még így is tudtál vele beszélni! –
Liheget Courtney. – Akkor ezek szerint…. rám köszöntött a szerencse… mert… még
hallotta az utolsó mondatomat. – A fenébe! Nem tudom meddig bírom még! Dinah, siess!
– Hát akkor, amíg nem érkezik meg, kezelésbe veszlek! – Courtney
feltápászkodott és megindult felém. – Neked több esélyed van a halálra, mint
nekem. Engem nem fenyeget az elvérzés, mivel nem vagyok olyan ostoba, hogy
kihúzzam. Csak magadnak okoztál kárt. – Az utolsó mondatára közel volt hozzám,
és leguggolt elém. – Sajnálom Melinda! Itt a vége! – A másik tőr, ami a bal kezében
volt felém tartotta és magasra emelte. – Igen! Itt van! – Szólalt meg hírtelen
egy női hang Courtney jobb feléről., majd egy mozdulattal a lány kihúzta a tört
Courtney vállából. Ezután hozzám fordult. Mikor megláttam az arcát gyengéden
elmosolyodtam. – Jól vagy?! – Kérdezte. – Köszönöm…. Dinah! - Segített felállni, majd belé kapaszkodtam,
hogy ne essek el. – Várj! Nem hagyhatjuk itt! –
Mondtam. – Mi?! Miért nem?! Megakart ölni és te még segíteni akarsz
neki?! – – Dinah kérlek! Pont azért
akarok neki segíteni, hogy bebizonyítsam, nem vagyok olyan, mint ő. – Néztem rá
a lányra, aki fájdalmasan pillantott vissza rám. – Jó! De ne várd, hogy
szeressem! – Mondta dühösen Dinah. Megfogta Courtney bal vállát és szorosan
tartotta miközben ment előre velem együtt a kocsi felé. Elérve azt beszálltunk
és Dinah rá lépett a gázra. – Azonnal a kórházba kell mennünk! – Mondta. – Nem!
– – Meli! Ne vitatkozz, erre nincs
időnk! – – Értsd meg! Nem vihetsz oda!
Csak faggatnának, hogy mindez miként történt, és azt senki sem akarná. Kérlek
Dinah, ne a kórházba! – Könyörögtem neki, ő pedig a szokásos sajnálattal nézett
rám. – Oké! – Sóhajtott. – Akkor irány
hozzánk! – Még csak az hiányozna, hogy a kórházba vigyen, ahol apám és a
többiek vannak. Neeeeem! Az hatalmas nagy hiba lenne! – Dinah! Kicsit
siethetnél, mert erősen vérzek… - Dadogtam. – Oké nyugi! Két perc! – Tényleg
két perc volt, mert nagyon rá taposott a gázra. Mikor megérkeztünk Dinah
segítségével kiszálltunk a kocsiból és bementünk a házba. Oda bent Lucas
fogadott, és már várt minket. – Te jó isten! Dinah! Hozd ide az egészségügyi
ládámat. – – Máris! – Levették a
felsőnket és egy rongyot oda tartva elszorították a vérzést. Lucas engem, Dinah
pedig Courtneyt ápolta. – Mondjátok, mi az istent csináltatok?! – Kérdezte
Lucas fenn hangon. Egyikünk sem szólalt meg csak bámultunk a semmibe. –
Legszívesebben hagynám, hogy elvérezz! – Vágta oda a szavakat Dinah a szőke
hajú lánynak. – Akkor mi a fasznak segítesz?! – Courtney elég bunkón és
érdektelen módon válaszolt. – Inkább örülj, hogy segít, ahelyett, hogy
ellenkezel, és te is Dinah! - Szólt a
két lányra Lucas. Dinah pufogott még pár sort, de aztán nem szólt semmit.
Ránéztem Courtneyre és valamiért megsajnáltam. Szemei könnyesek voltak és
tükröződött belőlük a fájdalom és az üresség. Részben felelősnek érzem magamat
abban, ami történt. Hiszen azért gyűlöl, mert Zack megcsalta miattam. És most
már…. bűntudatom van azért is, ahogy Eizannel beszéltem…. A könnyek
összegyűltek a szememben és minden akadály nélkül kicsordultak. Először csak
pityeregtem, de aztán a testem remegni kezdett és zokogásba törtem ki. Éreztem
Lucas nagy és meleg kezeit a hátamon amik simogattak. Az arcomat a tenyereimbe
temettem és a sírás nem akart megszűnni. Sőt! Jobban elkapott! Nem tudom
mennyit sírhattam, de már lázasnak éreztem magam emiatt. – Meli most már elég lesz! Kérlek! – Jött oda
hozzám Dinah. – Tudom, hogy ma sok minden történt veled, amiket el sem tudok
képzelni, de nem akarom, hogy több bajod legyen! Kérlek, most már nyugodj meg!
– Lassan felnéztem az előttem álló lányra, aki letörölte a könnyeimet, és a
homlokomra nyomott egy puszit. A jobb vállam bevolt fáslizva és marta belülről
a fájdalom. Oldalra néztem, de Courtneyt nem láttam. – Hol van?! – Néztem
rémülten. – Nyugi! Az előszobában van, alszik. – Nyugtatott Dinah.
Megkönnyebbülten felsóhajtottam és tovább bámultam a padlót. Megszólalt a
telefonom, egy sms-t kaptam. Juss írt, hogy apa jól van és hogy otthon vagyok e
már. Visszaírtam neki mennyire megnyugtató, hogy apának nem lett komolyabb
baja. Hezitáltam, hogy mit írja még, de végül az igazat írtam, hogy Dinahéknál
vagyok. Mikor elküldtem pár percre rá jött vissza a válasz, hogy reggel
eljönnek értem Kathleennel. Rá néztem az órára mi szerint hajnali félkettő volt,
és ekkor kacsoltam! – A francba! – Jött ki a számon. – Mi a baj?! – Néztek rám.
– Juss és Kathleen! Reggel ide fognak jönni! – Beszéltem idegesen. – És ez
miért baj?! Ki az Kathleen? – Kérdezte
Lucas. – Bátyám barátnője és Coutney
nővére! – – Mi?! – Egyszerre hangzott el
ez a szócska a szájukból, én pedig törtem a fejem, hogy mi a fenét találjak ki.
– Ez gáz! Courtney válla be van kötözve, de előbb vagy utóbb észreveszi, hogy
megsérült és kérdőre fogja vonni! –Idegeskedett Dinah. – Ráadásul ha Juss vagy
apád így meglát, akkor lesz a baj! – Folytatta Lucas. – Tudom! De mit
csináljunk?! – Mindenki gondolkozásba kezdett, de sürget az idő, úgy hogy igyekeznünk
kell! – Mi lenne, ha ruhával, ami nyilvánvaló, eltakarjuk a kötéseiteket, és
amikor Jussék megjönnek, akkor közlitek velük személyesen, hogy jól vagytok,
viszont szeretnétek itt maradni egy kis időre. A körülményeket nézve, biztos
megengedik. – Tanácsolta Lucas. Nem is rossz! – Csak hogy van egy kis bökkenő!
Ezt Courtneyvel is meg kell beszélni, és ha ő nem megy bele, akkor bukta! - Mondta Dinah, és igaza van. Muszáj
beszélnem vele. – Rendben! Majd én beszélek vele! – Álltam fel hírtelen. – Mi?!
Eszednél vagy? Még a végén megint megpróbálna megölni! – Fogott meg Dinah. –
Akkor gyere velem és felügyeld! – Mondtam. A lány elhúzta a száját, aztán
szokás szerint megforgatta a szemeit majd bólintott, hogy benne van. Bementünk
a szobába hol Courtney is volt. A lány már nem aludt, hanem a kanapén ült a
szemei mereven a padlót nézték. – Coutney! – Szóltam rá a lányra, aki lassan
felnézett rám. – Beszélnünk kell! Kérlek, hallgass meg! – Egy darabig csak
néztük egymást, majd a vele szemben lévő fotelbe ültem. – Figyelj, az én bátyám
és a te nővéred, ide fognak jönni pár órám belül. – Folytattam volna, de ő nem
hagyta. – Remek! Akkor legalább rájön a bátyád is, hogy mekkora egy hazug vagy!
– Lábát keresztbe rakta és folytatta
volna de én a szavába vágtam. – Tudod mit? Igazad van! Hazudtam neki, elég sok
dologban, de ha most megtudják rólad és rólam, hogy mit csináltunk, vagy
rendőrségi ügyet csinálnak belőle, vagy a diliházba fognak küldeni! Ezt
akarod?! Nem hiszem! – Courtney szemeiben kételkedést láttam, mintha nem akarná
egyiket sem. De döntenie kell, mert nélküle nem tudom megcsinálni. A lány
felsóhajtott és a szemembe nézett. – Mond, mit csináljak? – Akaratlanul is
elmosolyodtam, és elmagyaráztam neki a tervet, ő pedig rábólintott. Dinah
megparancsolta nekünk, főleg nekem, hogy aludjak, le is feküdtem a vendégszobába,
de csak a plafont bámultam. Aztán eszembe jutott valami! Van egy bejövő
levelem, amit még nem olvastam el. Amikor az étteremben a mosdóban leejtettem a
telefont, az azért volt, mert ki akartam venni a táskámból. Aztán jelent meg
hírtelen Eizan. Kezembe vettem a telefonomat és megkerestem az üzenetet. Mikor
megnyitottam olvasni kezdtem és felültem az ágyon. „ Szia Melinda! Már nagyon régen beszéltünk, és amióta szétváltunk
egyszerűen nem mész ki a fejemből. Tudom, sok olyan dolgok tettem, amit már nem
tudok jóvátenni, de nagyon szeretnélek újra látni. Kérlek, válaszolj a
levelemre, mert csak rád gondolok! Zack Miller „ Mi a?! Zack?! Na ne! Ezt nem hiszem el!
Pont ő írna nekem ilyet?! Egy olyan ember, aki hidegen és semmire tartva engem
utasít el?! Nem, ez lehetetlen! Valamiért nem akarom elhinni, hogy ezt ő írta!
Hevesen lerántottam magamról a takarót és kiszálltam az ágyból, majd kimentem a
szobából. – Dinah! Dinah ébren vagy?! – Most önző voltam mivel nem érdekelt,
hogy ki alszik ki nem, csak kiabáltam. – Mmmm…. Mi az? – Jött ki a szobájából
álmosan. – Figyelj! Segítened kell! – Hé csajszi, nem lehetne holnap, hajnali
három van és fáradt vagyok. – Mondta ásítozva. – Tudom! Tudom, de,…… - A szavam
elakadt Dinah pedig kérdőn nézett rám. Benéztem az előszobába, hogy biztosra
vegyem Courtney alszik e. Aztán megfogtam Dinah karját és arrébb vonszoltam. –
Zack, Zack Miller! – – Mi van vele? – – Egy üzenetet kaptam tőle! – Suttogtam. Az
álmosnak mondható Dinaból egy megrémült lesápadt lány lett. – Mi?! Már mint, az
a Zack?! – Kérdezte hevesen. – Igen!
Nézd! – Megmutattam neki az üzenetet és közben végig Courtneyt figyeltem nehogy
felébredjen. – Ezt nem hiszem el! Te hiszel neki?! – Kérdezte Dinah. – Persze,
hogy nem! De mit csináljak?! Ha ő erre rájön – mutattam Courtneyre – akkor biztos,
hogy nemcsak engem, de a körülöttem lévőket is ki akarja majd nyírni. –
Segítség kérően néztem az előttem álló lányra, és zihálni kezdtem, mert szörnyű
gondolatok keringtek a fejemben. – Figyelj! Ezt nem mondhatod el neki, sőt!
Senkinek! – Szóra nyitottam a számat, de aztán csak egy sóhaj jött ki rajta. –
Rendben. – Mondtam. – Most pedig pihenned kell, gyerünk! - Visszatessékelt az ágyba, de ő is velem
aludt. Még így sem tudtam aludni, nekem
ez túl sok! A végén csak sikerült….
Körülbelül két órát aludtam mikor Dinah ébresztett. – Meli!
Kelj fel, mert Juss akármikor itt lehet. – Simogatta az arcomat. – Mmm jó. –
Mondtam majd nyújtóztam, de ez rossz ötlet volt, mivel hogy a jobb vállamba
bele nyílalt a fájdalom. Picsába! Kiszálltam az ágyból és óvatosan
lezuhanyoztam, ne hogy a sebembe víz kerüljön, így is rettenetesen fájt.
Kiszálltam a zuhany alól és magam köré tekertem a törölközőt. Dinah bekötözte a
vállamat, majd felvettem egy csőnadrágot, egy fekete topott és erre még egy szürke
hosszú ujjú felsőt is. Félóra múlva egy kocsi parkolt a ház előtt. Juss! Oké
Melcsy nyugi! Csak maradj nyugodtan. Lucas kinyitotta nekik az ajtót és
bejöttek. – Melcsy! – Ugrott a nyakamba Juss. Basszus…. nagyon fáj az ölelése….
a vállam…. – Jól vagy? – Nézett rám
aggódva. – Igen, jól. – Mosolyogtam, de nagyon fájt a vállam. Juss megint meg
akart ölelni, ezért gyorsan megfordultam és a konyhába mentem. – Hozok inni
valamit. – Mondtam. – Courtney! – Hallottam, ahogy Kathleen aggódik a húgáért,
és mikor őt is megölelték látszott az arcán, hogy nagy fájdalmai vannak. – Hogy
van apa? – Jöttem vissza a kezemben lévő vizespohárral. – Ne aggódj, túl van az
életveszélyen. Még bent tartják legalább egy hétig megfigyelés alatt aztán haza
jöhet. – Nyugtatott Juss. – Ennek örülök! – Mondtam. – Hé akkor menjünk is! –
Mondta Kathleen. – Öhm, én nem szeretnék. – Courtneyt megkértem, hogy segítsen,
de én is meglepődtem, hogy mégis megteszi. – Miért? – Kérdezte Kathleen. –
Mert, szeretnék itt lenni. Nagyon megtetszett itt minden és itt szeretnék
maradni egy kis időre. Kérlek! – – De
Court, ezt nem lehet! Nem szabad zavarni őket. – Magyarázta Kathleen. Jaj ne! –
Ugyan már! Ha maradni akar, akkor hagyd csak, minket nem zavar. – Mosolygott
Lucas. Kicsi veszekedés alakult ki, de végül belement, hogy Courtney marad, és
én is. Ugyan kétszínű volt most Courtney, de muszáj. Most muszáj elviselnem,
ahogy magamon is. Juss rám nézett én pedig intettem neki, hogy én is maradok. –
Rendben! Aztán vigyázz magadra! Majd apát meglátogatjuk. – Mosolygott egyet és
kacsintott. Bólintottam ő pedig oda jött hozzám és ismét megölelt. Ki bírhattam
volna, csak hogy most sokkal erősebben ölelt, mint az előbb. Másodpercek alatt
kivert a veríték és olyan erősen az ajkamba haraptam, hogy éreztem, ahogy
kicsordul belőle a vér. Ennyi! Nem bírom! – Ááááááhhh! – Ordítottam torkom
szakadtából és elveszítettem az egyensúlyomat. – Melinda! – Ahogy Juss
elengedett azzal a lendülettel a földre rogytam és a vállamhoz kaptam. – Mi történt?!
– Nézett aggodalmasan. – Semmi… csak a… - több szó nem jött ki a számon. Innen
már nincs visszaút, nem tudok neki hazudni, akárhogy próbálnám. – Meli, mi ez
az egész?! Mi történt veled és mi ez a… - Hangja elcsuklott és rémülten
pillantott a vállamra. Tudtam, hogy azért nézi, mert a kötés átázott a ruhámmal
együtt, a sebem felszakadt. Remek! Juss minden menekülést elvágva előlem
megragadta a pólómat és elszakította. A szürke ruhadarabok lassan estek le a
gesztenyebarna poros padlóra., ez a pillanat olyan volt, mint egy öröké valóság,
megszégyenítve éreztem magam ott térdelve Juss előtt. – Ez meg mi?! – Nézett rám
megrémülve, én nem szóltam semmit csak lehunytam a szemeimet. – Mi ez?! Mi az
franc folyik itt, azonnal mondjátok el! – Éreztem a levegőben, hogy Juss
erőteljesen feláll és szinte neki ront Lucasnak. – Nyugodj már meg! Ezzel most
nem segítesz! – A hangzavar körülöttem egyre csak nőt és nőt. A sírás határán
voltam és idegileg már képtelen voltam elviselni. – Aztán egy meleg kezet
éreztem a hátamon, majd ez a kéz végig szaladt a balkaromon egészen le a
kézfejemig. Azt hittem Dinah az, de mikor kinyitottam a szememet Courtney volt
előttem. A szemeiben sajnálat jött át,
mintha megértené azt, amit most érzek. – Elég legyen! Hagyjátok abba! – Dinah erőteljes
hangját hallottam. – Kérlek Juss, most menj el! – – Mi?! Mi az hogy menjek el?! Azonnal be
kell őt vinnünk a kórházba, nem fogok el menni! – Kiabált hadarva Juss. – Egy!
Már rég elvihetted volna, ahelyett, hogy itt üvöltözöl! Kettő! Az ő kérésére
nem vittük kórházba, nem akarta, nekünk
pedig számat az ő véleménye! És három! Azzal, hogy ide jöttél és ennyire
kikeltél magadból, mint ahogyan én is most fogok, csak kárt teszel a húgod
lelkiállapotában! Szóval menjetek el, most! – Megdöbbenve fordítottam a fejem
Dinah felé. akinek a tekintette csak úgy szikrázott a harciasságtól. – Ch! –
Pillantott le rám juss – Azt hittem jobban megbízol bennem, és nem hazudsz a
szemembe, de úgy látszik tévedtem. – Megvetett engem, ezt tisztán kivettem a
hangjából, és minden szava most a hátamban lévő sebemnél is jobban fájt. –
Kathleen! Menjünk! Vagy ne tán maradsz? – Amikor ez mondta már az ajtóban állt és
úgy pillantott vissza le rám. – Courtney! Vigyázz magadra! – Mondta a lány egy
csókot hagyva Courtney homlokán és kiment a fiú után. – Juss! – Szóltam utána,
ő pedig az utolsó pillanatban megállt. – Kérlek, nem mond el apának. –
Folytattam. Juss nem szólt semmit, még csak meg se fordult, hogy a szemembe
nézzen, egyszerűen csak kilépet az ajtón és bevágta maga mögött az ajtót. Ismét
könnybe lábadt a szemem, de most letöröltem őket. Túl sokat sírtam, hogy újra
sírni lássanak. – Sajnálom! Nem akartam ilyen kemény lenni. Miattam ment el. –
Mentegetőzött Dinah. – Nem… én vagyok az oka, nem te. Nem csináltál semmi
rosszat. – Mondtam és az előttem lévő Courtneyre néztem. – Gyere, bekötözöm a
sebed. – Mondta a lány, segített felállni és a fürdőszobába vezetett. Láttam,
ahogy Dinah is követ minket, gondolom, még nem bízik annyira Courtben. – Hagyd,
majd én! – Mondta Dinah miközben kivett Courtney kezeiből. Dinah leültetett a
fürdőkádba és lemosta a sebemet. Courtney pedig a lehajtott wc ülőkére ült. –
Sajnálom, ha jobban türtőztetem magam, akkor ez most mind nem történik meg. –
Jött ki belőlem a bűntudat. – Nem a te hibád. Természetes, hogy nem tudtad
megfékezni az indulataidat ekkora fájdalmak mellett. Szerintem Juss részben
felelősnek érzi magát azért ami történt, lehet ezért nézett rád olyan
haragosan. Lehet valójában ezt nem neked szánta, hanem saját magának. –Beszélt hozzám
nyugodt hangon Dinah. Lehet, hogy igaza van, de mégis úgy érzem, hogy ezt most
nagyon is nekem szánta, legalább is egy részét. A lány óvatosan megtörölte a
hátamat, majd bekötözte sebet. – Kész! – Mondta rám mosolyogva. Kiszálltam a
kádból és vizes ruháimat ledobva magamról egy törölközőt tekertem magam köré.
Hírtelen a földön lévő nadrágom zsebéből rezegni kezdett a telefonom. Mikor
lehajoltam volna, hogy felveszem, Courtney lehajolt, kivette a telefont és a
kezembe nyomta. Nem tudom mi ez a kedvesség, de egyáltalán nem tetszik. Dinah
egy mérges pillantást vett a szőke hajú lányra, majd ki ment a fürdőből. Rá
nézve a telefonomra valaki hívott, de a szám ismeretlen volt, ezért kinyomtam. Pár pillanat múlva egy sms érkezett ugyancsak
ismeretlen számtól. „ Majd hívj!” Ez
állt benne. Nem tudom mire vélni, de csak két emberre tippelek, hogy ki lehet
az. – Courtney! – Szóltam hozzá ő pedig rám nézett. – Miért vagy most velem
ilyen…. kedves? – Kérdeztem. – Ne hogy azt hidd, hogy azért mert kedvellek, csak
mert nem akartam lebukni a nővérem előtt ahogy te most a bátyád előtt. –
Mondta. – Ch! Gondolom… - Persze! Most nem tudom mit higgyek. mert előbb azokból
a szemekből mást olvastam ki. – Azt mondtad, hogy te tudod, hogy én öltem meg
Adamet, igaz? – Kérdeztem, mire ő csak bólintott. – Ezt mégis honnan tudod? Ott
voltál? – Eszem be jutott, amikor Eizannal veszekedtünk arról, hogy el e
mondtam valakinek, mivel ő kapott egy levelet az illetőtől. Lehet… Courtney
volt az…? – Nem! Én nem voltam ott! – Mondta, majd lesütötte a fejét. – Akkor mégis
honnan tudod?! Ha nem te akkor ki?! – Faggattam. – Az igaz, hogy ott volt
valaki, de az nem én voltam. – – Tudni
akarom! – Parancsoltam rá, bár nem tudom hatással vagyok e rá. – Tudni? Mégis
mi? Hogy ki árult el? – Nézett fel rám haragosan. Rémülten néztem a barna
szemeibe, de vettem egy mély levegőt majd kifújtam. – Igen! – Válaszoltam egyszerűen. – Kérlek, mond el! Tudom semmi okod rá, de…– – Van rá okom! – Vágod a szavamba. – Mi? –
Van rá oka? – Van rá okom, hogy beköpjem őt. Elárult engem! – Döbbenten néztem
rá. – Mégis… ki? – Dadogtam. – A te árulód ugyanaz, mint az enyém. Aki
felbérelte Adam Knightot, hogy meg öljön téged! – A lány még mindig a földet
bámulta és ez kezdett idegesíteni. – Aki... meg akart ölni engem?! Ki vele! –
Zavarodott pillantásomból haragos és rideg tekintett villant meg a szememben.
Courtney lassan felnézett rám, és ugyanolyan szemekkel figyelt engem, ahogy én
őt. Dühösen! Majd szóra nyitott a száját és egyszerű rideg hangnemben mondta
ki. – Sarah Hill!
