11. Fejezet ~ Félelem ~

Sziasztok! Na meg hoztam a fejezetet! :D Nagyon szépen köszönöm a véleményeteket, igazán örülök neki! ^^ 11.-én  (csütörtökön) megyek táborba és csak 20-án jövök haza. Addig nem tudom, hogy lesz a rész mielőtt még elmegyek, nem ígérem, mert a Hollónak fogom feltenni a kövi részét, és egyszerre a kettőt nehéz írni. :) Bocsánat, hogy ennyit késtem, de sok minden van a nyáron és nem sokat vagyok itthon. Na de jó olvasást, és szórakozást!
A díjakat nagyon köszönöm, megfogom csinálni, de majd később. :) Puszi! ^^♥

Ahogy éreztem Eizan mámorító illatát, egyre jobban megnyugodtam, de a szívem még mindig sírni kívánkozott.  – Hé! Menjetek be! Meg fogtok fázni! – Szólt ki Dinah. Eizan elengedett, segített felállni, majd bementünk. Jól esett a melegházba belépni, most érzem azt, hogy fázok. – Gyertek! Kész a vacsi! – Mosolygott elégedetten Lucas. Bólintottam, majd megindultam a konyha irányába, de Eizan megállított. – Azt hiszem jobb, ha én megyek. – Mondta. Én csak nagy szemekkel néztem rá, hogy most ezért kellet megfogni a karomat? – Biztos? – Kérdezte Lucas. Eizan rábólintott, majd az ajtó felé indult. – Köszönök mindet, további szép estét!

– Nincs mit, szia! – Lucas és Dinah elköszöntek tőle, majd Eizan kiment az ajtón, persze én is követtem. – Na mi van? Nem bírsz meglenni nélkülem? – Fordult felém egy perverz vigyorral.  – Ch! Csak szeretnéd! Gondoltam nem leszek bunkó és kikísérlek. –Vágtam oda durcásan, majd karba tettem a kezemet. – Ugyan! – Eizan közelebb jött hozzám, szétszedte a kezeimet, majd összekulcsolta a sajátjával. – Tudod! – Hajolt hozzám közelebb.  – Élvezem, amikor ideges vagy, mert olyankor még a bőröm is beindul rád! Grrrr! – Az a perverzség, ami belőle jött, még a hideg is kirázott tőle, mégis fűtött belülről. Annyira zavarba jöttem, hogy a pipacs a közelembe nem jön. Ő egyre közelebb hajolt hozzám, én pedig próbáltam volna távol tartani magamtól, de ehhez nem voltam túl erős. Nem értem! Pedig simán ki tudnám ütni, és még sem teszem, de miért? – Hmmm! Nem mondom, van benned erő. Talán még gyilkosi ösztön is. – Mondta perverzül és rám kacsintott. – Mi? Gyilkos? Nem vagyok gyilkos! – Erre nagyon bedühödtem, legszívesebben most is megütném, csak hogy az ő kezei szorosan fogták az enyéimet. – Pedig jobb, ha elfogadod a tényt, hogy nem én öltem meg Adam-et. – A vigyor még mindig az arcán volt, én pedig egyre idegesebb lettem. Miért kell felidegesítenie ezzel?! Gyűlölöm! – Nem vagyok gyilkos! Én nem akartam megölni, érted?! Különben is! Mi a fenének vagy te itt? Menj a jó … … – Nem tudtam befejezni a mondatomat, ugyanis ő hevesen az ajkaim után kapott és megcsókolt. Először nagy szemekkel néztem rá, majd viszonoztam a csókot. Eizan kezei elengedték az enyémet. Az egyik a derekamra, a másik az arcomra vándorolt. Mikor jobban mélyíteni akarta volna a csókot, gyorsan ellöktem magamtól. – Állj le! Ne fogdoss csak úgy! – Förmedtem rá. Ő csak elnevette magát és felsóhajtott. – Imádom, amikor ilyen harcias vagy. Ezt nagyon szeretem benned. – Nyalta meg szája szélét. – Ja jó oké, fogom, de most már menj el! – Mondtam, illetve utasítottam flegmatikusan. – Ch! Nem mondom, van bőr a képeden. negyvennégy ezerszer megmentem az életed, és utána elküldesz a picsába. Nem gondolod, hogy ennél többet érdemlek? – Igazából igaza van. Nagyon is! De nem adhatok neki egérutat. El kell löknöm magamtól, mert ha ez nem megy, akkor újra megsérülök. Jézusom, mikre gondolok?! Én nem szoktam ilyen lenni! Na jó, ez tényleg nem én vagyok, az biztos! Sose gondolkodom ilyen negatívan, akkor most miért? – Nem gondolom. Különben is, kikérte, hogy segíts rajtam? – Kérdeztem nyájasan. – Ha nem segítettem volna, már nagyon nagy bajban lennél. – Mikor befejezte közel hajolt hozzám, úgy hogy már alig csak pár centi volt közöttünk.  – Nehéz eset vagy. Olyan, akinek a bizalmát nem lehet egyik napról a másikra megszerezni. De én is makacs vagyok, ezért vésd jól az eszed be: be foglak törni, és akkor már nem tudsz elfutni előlem! – Bele borzongtam abba, amit mondott. A tekintete kegyetlen és jeges volt, pont olyan, amilyen én voltam régen. Azt az énemet pedig, soha többé nem akarom a felszínre hozni.

– Na menj már! – Löktem arrébb, mire ő csak nevetett. Beszállt a kocsiba és elment. – Na végre! – Meg könnyebbültem, de ez nem tartott sokáig. – Meli-Meli-Meli! – Vágódott ki az ajtó és Dinah jött ki rohanva. – Mi a baj? Mi történt? – Megállt előttem és liheget. Felegyenesedett és aggódóan nézett rám, ami megijesztett. – Mondd már! – Siettetem. – Emlékszel még a bátyámra, Sebastian-ra? – Bólintottam. – Ő az itteni kórházban dolgozik és most hívott, hogy betörtek, és egy csomó beteget raboltak el, szervkereskedésre!

– Mi? – Teljesen lefagytam. Az adrenalin szintem az egekbe szökött és zihálni kezdtem. – Apu! – Megfordultam és gyors léptekkel elindultam, de Dinah megfogta a karomat. – Várj már! Így nem mehetsz oda! Elkaphatnak! – Egy mozdulattal kirántottam a kezem az övéből és mérgesen néztem rá. – Az apámról van szó! Ha bármi történne vele, azt nem bírnám elviselni. Szóval vagy segíts nekem, vagy állj félre az utamból! – Dinah egy kis habozás után megforgatta a szemét, majd megragadta a kezem és a garázshoz igyekeztünk.  Dinah összepakolt egy zsákba, amibe sejtésem volt, hogy mi van, de nem faggattam róla. Beültünk a kocsiba és nagy sebességgel kiállt majd gyorsan meg is fordult. Be kell valljam, Dinah úgy vezet mint egy őrült, de a jelen helyzetben ez természetesnek veszem.  – Figyelj! Körülbelül tíz perc, mire megérkezünk a kórházig, nem rosszból mondom, de nem félsz, hogy addigra… – Nem engedtem, hogy befejezze. – Tudom! De meg kell próbálnunk! – Erősen kapaszkodtam, mert a kanyarokat a mellettem ülő lány elég élesen vette be. – Mi van a zsákban? – Kérdeztem zihálva. – Altatógáz! Amint beérünk, ezt aktiválnunk kell bent. – Ekkor jöttem rá, hogy ez mennyire nagy ötlet. Hiszen, ha ez aktiválódik akkor mindenki mély álomba zuhan. Így esélyünk van megmenti az embereket, főleg apámat.

A fenébe már! Miért fordult fel az életem így hírtelen? A picsába!

 Dinah befordult a kórház utcájába és már láttuk az épületet, ami lángokban állt. – Jézusom! – Dinah hangja halk volt, de az én fülemnek mégis hangos.  – Gyerünk! – Állt meg a kocsival Dinah és kiszálltunk. Kivette az altatógázt és az épület felé rohantunk, ahol a tűzoltóság már egy csomó embert kimenekített, de apámat sehol sem láttam.  Dinah megindult az épület felé, ezért addig nekem el kell terelnem a tűzoltóság figyelmét, hogy ő észrevétlenül be tudjon surranni. –Elnézést! – Mentem oda hozzájuk. – Mindenkit ki tudtak hozni? – Kérdeztem nyugtalanul. – Akik bent maradtak igen. De azok, akik nincsenek itt, elvitték. – A férfi válasza, számomra az életem végét jelentette… Nem… ezt nem akarom felfogni! Ha az életem árán is, de meg talállak apa, ígérem! Egy pillanatra megállt az idő, mint ha sosem léteztem volna… olyan érzés, amikor darabokra szakítanak, de csak egy helyben lebegnél… Gyorsan megráztam a fejem, hogy e gondolatokra ne is gondoljak. Elvégre, most meg kell mentenem apámat, nincs időm sajnálkozásra pazarolni az időt. Észrevétlenül elmentem az emberek közeléből, és arra felé vettem az irányt ahol Dinah bement az épületbe. Mikor beértem alig kaptam levegőt. Valójában már nem volt nagy tűz, mert folyamatosan oltották, de a füst szaga nagyon zavaró hatást gyakorolt a szaglásomra és látásomra is. – Dinah… – Szólongattam, de közben végig köhögési rohamok voltak rajtam. – Dinah… hol vagy? – Óvatosan lépkedtem, mert nem volt valami stabil, szinte érzetem, ahogy alattam mozog a föld. – Itt vagyok! – Jött oda rohanva. – Meli! Elhelyeztem az altatógáz bombát, itt van nálam a vezérlője, ha eloltották teljesen a tüzet aktiváld! – Nyomta a kezembe a készüléket, majd rábólintottam. Kiszaladtunk a kórházból és egy közeli fához mentünk, amire felmásztunk. – Tessék! – Mondta Dinah majd a kezembe adta a védőmaszkot. – A gáz negyven méteres körzetben mindenkit elér. – Magyarázta. Az épület nem olyan nagy, mint egy átlagos kórház. Valójában százhatvan négyzetméternél nem lehet nagyobb. A tüzet már majdnem eloltották, én pedig készültem, hogy aktiváljam a bombát. Komolyan úgy érzem magam, mint egy terrorista. A lángok lassan eltűntek, a fény, ami eddig világított most kihunyt. Dinah bólintott, hogy mehet. Felvettük a maszkot  és egy erős mozdulattal megnyomtam a gombot. Robbant, de ez nem okozott tüzet vagy bármi mást, színtelen és szagtalan ezért nem is vették észre, csak felfigyeltek a hangjára. Nem telt pár másodpercbe és a körülöttünk lévő emberek – hozzá teszem az autósok nem, mert ez egy elszigetelt hely, így elég nagy területen el van kerítve, ami meghaladja a 40 métert – akik a kórház területén voltak elaludtak. Tudtuk, hogy ez nagyon veszélyes, ezért sietnünk kell, mert annyira nem erős a gáz, és kb van negyedóránk, hogy szétnézzünk.

Lemásztunk a fáról és berohantunk az épületbe, persze a maszk végig rajtunk volt. Ahogy beérünk rögtön keresni kezdtünk. A kórház három emeletből állt, ezért mind a három szintet végig fésültük, kevesebb, mint tízperc alatt. – A francba! Semmi! – Vágtam be az egyik szobaajtaját, ahol nem találtam semmit. Dinah neheztelve futott hozzám.         

– Találtál valamit?

–Az égvilágon semmit, és kifutunk az időből! – Bele rúgtam az ajtóba, ami nagyon fájt, de most nem érdekelt.  – Menjünk le, hátha találunk valamit. – Nem akartam abba beletörődni, hogy csak a nagy semmi van itt. Nagy léptekkel mentem le a lépcsőn, de az utolsó foknál elzakóztam. – Hé! – Dinah segített volna felállni, de nem volt hozzá erőm. – Miért? Miért? Miért? – A szemem könnybe lábat és csak ugyanazt a szót ismételgettem. – Gyerünk, állj fel! – Dinah felakart húzni, de én nem akartam. Ahogy erősködött elesett és a fenekére huppant, aminek egy elég érdekes hangja volt. Mintha, valami üregesre esett volna. Dinah lábára néztem és alatta egy karika alakú tárgy volt. – Dinah! Menj arrébb! – Szóltam rá. Ő engedelmesen odébb húzódott, és azt a kis négyzet alakú szőnyeget odébb löktem. – Hát ez meg? – Dinah elképedve nézett le és nekem is nyitva maradt a szám. – Ez egy… csapóajtó! – Egyből felcsillant a szemem! Megfogtuk a kör alakú kallantyút és feltéptük vele az ajtót. Egy lépcsősor fogadott minket, ami levezetett, de nem tudtuk, hogy hova, ezért a kíváncsiság hamar elfogott.  Dinah-val összenéztünk és láttuk egymás tekintetében, hogy mind ketten ugyanarra gondolunk. Az altatógáz hatása már elmúlt és levettük a maszkokat. – Ezt ne hagyjuk itt, vigyük. – Mondta Dinah. Bólintottam majd óvatosan bemásztam a csapóajtón és lementem a lépcsőn. – Látsz valamit? – Kérdezte Dinah fentről. – Nem! Nagyon sötét van. – Dinah is lemászott és elővett egy elemlámpát, ami a nála lévő kis hátizsákban volt. Felkapcsolta és jól esett, hogy többet láttok.  Körbe világított és egy kis helyiségben voltunk. Olyanra emlékeztetett, amit egykor hivatalosan is használtak. Talán… ez volt a kórház raktár szerűsége?

Hírtelen egy ajtóra lettem figyelmes. – Hé! – Oda mentem és próbáltam lenyomni a kilincset, ami sikerült is, de zárva volt. –Fene!  Hé Dinah! Szerintem te ki tudnád nyitni. – Oda jött mellém és megvizsgálta a zárat. – Fogd meg, és világíts ide! – Odaadta a lámpát és egy hullámcsatot vett ellő. Figyelmesen néztem minden egyes mozdulatát, pár mozdulat és a zár kattant. Lenyomta a kilincset és az ajtó kinyílt. Elakadt a lélegzetem. Ezt muszáj megtanulnom!

Ahogy az ajtó kitárult nagyot nyikorgott. Erős dohos szag van és párszor pókhálókba is belementem. – Nem tudom mi van itt, de most kezdek egy kicsit parázni. – Szólt Dinah. – Nem vagy egyedül, de meg kell találnom apámat, és ismersz, én addig nem nyugszom! – Mondtam. – Igen, tudom! De ha ezt megússzuk, akkor elmegyek Hawaii-ra nyaralni, és egy hónapig nem jövök haza.

– Akkor megyek én is! De addig nem megyek sehová, amíg apámat nem találom meg! – Jelentettem ki. Nagyon elszántam magam, és ha most bárki az utamba állna, gondolkodás nélkül meg tudnám ölni.

Valami féle zajra lettem figyelmes. Oldalra fordítottam a fejem és a lámpával kapálóztam. Hevesen rángattam a kezemben és a fények ide-oda szaladgáltak. – Ki van ott? – Szólaltam fel remegő hangon. Nem jött válasz, de a zaj egyre hangosabb volt. Közeledett, Dinah pedig szorosan bújt hozzám. Mozdulni sem bírtam, és egy pillanatra azt hittem végünk.  Kirajzolódott az illető alakja. Nem bírom! Azt hiszem végem! A léptei gyorsabbak voltak, már ez mondható futásnak. Aztán hírtelen… kiugrott elénk! – Ááááááááh! – A torkomat már nem éreztem. – Mi? Teee?! – Mikor megpillantottam az illető arcát, egyszerre éreztem dühöt és megkönnyebbültséget. – Meli? Te meg hogy a francba kerülsz ide?! – Neki is leesett az álla, hogy engem lát, de most köpni-nyelni nem tudok. – Eizan?! Ezt én is kérdezhetném tőled! – Mentem közelebb hozzá haragosan. – Nekem meg van az okom, mert a hivatottságom megköveteli. De te mi a jó büdös francot csinálsz itt?! – Eizan elég dühösnek tűnt. Hivatottság? Csak nem a bérgyilkosi melójára gondol? Várjunk csak! – Várj! Akkor te most azért vagy itt, mert meg akarsz ölni valakit? – Néztem rá kérdőn. – Még szép! De te?! – Hangja flegmatikus volt, ami nem tetszett, de most nem mutattam felé nagy érdeklődést. – Az apámat keresem! – Mondtam. – Miért?

– Mert a kórházban volt, betörtek, és egy csomó másik beteggel együtt elrabolták. Szóval ne vesztegesd az időmet és állj félre! – Neki rohantam a szavakkal, majd meglökve vállát elmentem mellette, de megállított. – Hé-hé! Ezt te sem gondolhatod komolyan? – Kezd idegesíteni.

– Ó dehogy is nem! Az apámról van szó! Engedj! – Szóltam rá erényesen, de csak még jobban szorította a karomat. Azt hiszem a vér már nem kering benne. – Még mit nem! Tudod te ez mennyire veszélyes? Te idióta, ez nem játék!

– Szerinted én játszadozom? – Felháborodottan fordultam felé. – Az apám élete nem játék! Ő fontos a számomra, és semmi kedvem elveszíteni! – A tekintetünk egymásba ütközött. Szinte csak ezzel harcoltunk a másikkal szemben. – Rendben! Maradjatok mögöttem! – Utasított. Nocsak! Csak nem beadta a derekát? Hmm! Kezdek rájönni, hogy lehet rá hatást gyakorolni. Bár az igazi énjét még nem nagyon ismerem, de sebaj! – Most segítesz? – Kérdeztem miközben Dinah fogta a kezemet és szorosan haladtunk Eizan után. – Nélkülem nem hiszem, hogy mennétek valamire. – Húzta el a száját. – Ch! Egyébként kit kell megölnöd? – Ez nem hétköznapi dolog, mégis teljes nyugodtsággal kérdeztem meg. – Chris More-t. – Válaszolta egyszerűen. – Az ki? – Kapcsolódott be Dinah is a beszélgetés be. – Egy szervkereskedő, akinek a hobbijává vált az emberek és azok szerveik eladása. Magyarázta Eizan.

– És ki akarja megöletni őt? Mármint kibérelt fel téged? – Hajtott a kíváncsiságom. – Hé! Nem szokásom megosztani a munkámat másokkal! – Förmedt rám dühösen.  Fújtam egyet majd megvontam a vállamat.

Pár pillanat múlva ismét egy ajtóhoz értünk, de ez hatalmas volt és kerek. Olyan, mint egy csatorna ajtaja. – Ez egy csatorna, igaz? – Kérdezte Dinah. – Igen. – Eizan oda lépett, majd egy feszítő vassal feltépte az ajtót. – Nálad mióta vannak ilyen eszközök? – Néztem rá érdeklődve. – Baby, sok minden van, amit még nem tudsz rólam. – Mondta egy kicsit nyájasan majd perverzül rám kacsintott. Ááááááhhh! Csak jussunk ki innen és esküszöm, kiherélem! Bár azt lehet mellőzni kéne, mert amilyen perverz még a végén élvezné. Basszus Meli! Te sem vagy egy angyal. Sokan mondták, hogy perverz vagyok, de erre csak most kezdek én is rájönni. – Fúj! Ez büdös! – Jegyezte meg Dinah, ahogy áradt a szag kifelé a csatornából. – Gyerünk! – Követük Eizan-t, akinél szintén volt egy elemlámpa. – Ez a csatorna nem olyan hosszú, ott van az ajtó. – Mutatott a fiú a végére. – Valószínű ott lesz More, és az apád is! – Egyre idegesebb lettem, ahogy közeledtünk az ajtóhoz.

Mikor oda értünk, az ajtó, résnyire ki volt nyitva. Eizan óvatosan bekukkantott, és a farzsebéből egy pisztolyt vett elő, majd a szájára tette az úját, hogy meg nem szólaljunk. Én is benéztem és két személyt láttam, amint egy embert éppen felszabdalnak. A szám elé tettem a kezem, mert a látvány, nem éppen volt szép.  Eizan egy mozdulattal arrébb lökött és berontott az ajtón. Rászegezte az egyik férfira a fegyvert, majd egy másikat vett elő a zsebéből és az szintén a másik jelöltre emelte. A döbbenet a lehető legfelsőbb fokon volt a helységben. – Na de fiacskám, ezt te sem gondolod komolyan, ugye? – Mondta az egyik férfi nyájasan, az arcán pedig egy gonosz vigyor volt. – Te egyedül, mi ketten. Ráadásul nem csak ketten vagyunk. – Folytatta, és a sötétségből emberek jöttek ki a fényre. Valaki megragadott, és beráncigált az ajtón Dinah-val együtt. A teremben összesen tizenöten voltunk, mindenkivel együtt.

 – Látod? Esélyed sincs! – A vigyor az arcán félelmet keltett. Félek! – Hmhmhmhmhm! – Hírtelen egy halk vihogásra lettem figyelmes, ami ördögi volt. Eizan! – Te vagy az ostoba! Honnan veszed, hogy egyedül vagyok? – A szemeim ki kerekedtek. Enrique és még fiú állt maszkkal az arcán a két pasi mögött, akikre fegyvert szegeztek. A félelem egyből kiült az arcukra, mert erre nem számítottak, de ha jobban belegondolok, én sem.  – Tudjátok, hogy én mivel foglalkozom? – Tette fel a kérdést Eizan a két férfinak. – Nem? Akkor megmutatatom! – Habozás nélkül meghúzta a ravaszt és lelőtte az egyik pasit. – Te jössz More! – Nézett a másikra. – Mit akarsz tőlem? Mi hasznod van belőle, ha megölsz? – Kérdezte az a Chris nevezetű pasi. – Hogy mi haszna? Nekem nagyon sok, de neked ezzel már nem kell foglalkoznod. Hol vannak akiket elvittél? – Eizan olyan kegyetlenül és szadistán nézett, hogy kirázott a hideg. Vajon, engem is képes lenne bántani, he nem úgy táncolok, ahogyan ő fütyül? – Miért mondanám el? – A férfi ellenkezett, de én az ő helyében, ezt nem tettem volna.

– Igaz! Hiszen neked úgy is mindegy! De ha elmondod, annyival többet élhetsz.

– Azt lesheted! Nem mondok semmit!

­ – Nem? Én az kétlem! – Eizan intett a fejével Enrique-nek, aki megragadta a pasit, leültette egy székre, majd egy kést szúrt a lábába. Hangosan felordított, és erősen vérezni kezdett. – Na? Hallgatlak? Vagy talán nem volt elég? – Sosem láttam még Eizan-t így, ő maga a sátán. Kínozták a pasi, azért, hogy elmondjon mindnet. Ez sikerült is, csak közben elfeledkeztek a többi pasiról, akik még bent voltak, és engem is szorosan fogtak. Nem tehetek mást, muszáj közbe lépnem! A férfi, aki erősen markolta a karomat, szabadon hagyta a lábaimat, a balt megemelve hátra lendítettem, és bingó, pont lágyékon ment. Összeroskadt, majd lendülettel megfordulva rúgtam fejen. Jött a következő. Közben Dinah is kiszabadult és nem kegyelmezett a többinek. Egy pasi szalad felém, mikor elért hozzám, az utolsó pillanatban kitértem előle, megragadtam a felém közelebb lévő karját – a balt – és nagy lendülettel a földre vágtam. Ezt nevezik Judo-nak, a kedvencem!

 

A következő előröl jött nekem, de mellkason rúgtam, ő elkapta a lábamat és megrántva elcsavarta, amire én hassal a földre estem. Rám akart esni, de én a hátamra fordultam, így pont kikerültem. Egy mozdulattal a hátára ültem, elkaptam a karját és kifordítottam, amitől az szépen darabosra tört. Ezt egyszer Lucas mutatta egy próbababán, és ez százszázalékos darabos törést okozz. A pasi felordított én pedig a fájdalom kedvéért leszálltam róla és a kezénél fogva löktem arrébb.  – Vigyázz! – Dinah hangját hallottam és mikor megfordultam egy férfi pisztolyt szegezett rám, ám én gyorsabb voltam nála, kirúgtam a kezéből a fegyvert, ami szépen felrepült a kezéből. Mivel nagyon hajlékony vagyok, ez nem okozz problémát.

Jobb kezét ökölbe szorítva megindította felém, én szintén jobb kézzel kivédtem az ütését és megragadtam a csuklóját. A lendület már meg volt, így a bal kezemmel behúztam neki egy balhorgost. Jobb kezemmel elengedtem a csuklóját, majd saját tengelyem körül megfordultam jobb irányba, és jobb lábammal fejen rúgtam. Végül a földön esett össze. Három embert intéztem el, Dinah szintén hármat. Három pedig golyóval a fejében feküdt véresen a padlón, azzal együtt, akit már Eizan a legelején lelőtt.

– Ejha! – Jött egy döbbenettel megtelt hang. Mikor felnéztem nem hittem a szememnek. Eliot állt előttem. Szóval ő volt a maszkos fiú! A kezében neki is egy fegyver volt, és látszott, hogy ő ölte meg azt a két embert, mert Eizan és Enrique még mindig a pasit kínozták. Annyi kés volt már benne, hogy két kézzel nehéz lett volna megszámolni. – Jól-jól van! Elmondom! – Ordított fel. – Halljuk! – Eizan szúrós szemei semmit nem változtak. Kezdek félni tőle, eddig is féltem, de most… még jobban. – Az ajtó… – mutatott egy ajtóra. – Ott… ott vannak… – Eliot oda ment és kinyitotta. Pont az ajtóval szemben ott volt apám, bekötözött szájjal és szemmel. A könnyek azonnal összegyűltek a szememben. Meg könnyebbültem, mert látszólag nem esett baja. Oda akartam rohanni hozzá, de az eszem megállított. Csak aggódna, hogy én mit keresek itt. – Hm! Kösz! – Eizan gúnyosan elmosolyodott, és Chris szemébe nézett. Habozás nélkül meghúzta a ravaszt, és pont szembe találta. Dinah, Eliot, és én bementünk és a megkötözött embereket felállítottuk. – Most már minden rendben! Ne féljenek, kivisszük innen önöket. – Nyugtatta az embereket Eliot. Összesen négy felnőtt, és két kislány volt megkötözve. Dinah vezette a két kislányt, Eliot pedig egy nőt és egy férfit. Enrique is bejött, aki egy férfinek segített. Én apámhoz mentem. Nem vettük le róluk a kötelet és semmi mást sem. Nem akartuk, hogy lássák, kivagyunk. Főleg azt nem akartam, hogy apám lásson. Elégé haragban váltunk el, plusz aggódna, ha itt látna, azt meg nem akarom. – Köszönöm! Nagyon köszönöm… Tudja… családom van… anya nélkül, és ha én is elveszek, akkor… akkor… – Utoljára akkor láttam apámat sírni, mikor anya meghalt. Nagyon nehéz volt ezt hallanom, és közben fogni a karját, hogy ne essen el. A szívem kettéhasadt. Annyira meg akarom ölelni, de az elárulná, hogy én vagyok. A könnyek végig csordogáltak az arcomon, és gyengének éreztem magam, de most akkor is tartom a testemet. Muszáj! Végig mentünk a csatornán és egy másik ajtón mentünk ki, mint amin bejöttünk. El volt szigetelve, de Eizan simán be tudta rúgni az akadályozó deszkákat. Kiértünk és az épületben voltunk, de a kórház bejárata előtt. – Nem is tudtam, hogy itt van egy átjáró. – Szólt Enrique meglepetten. Megálltunk és leültettük a betegeket. – Vissza kell menünk. – Mondta Eizan.

– Miért? Mit hagytál ott?

– A hullákat te idióta! Nem hagyhatjuk ott!

– Ja, tényleg! Ezt elfelejtettem.

– Tudod, vannak napok mikor úgy érzem, hogy te nem vagy az öcsém.

– Eizan fogd már be! – Eliot és Eizan kicsit veszekedtek, de Eizan nagyon komoly volt. Eliot felelőtlen, míg Eizan oda figyel a dolgokra. Azt hiszem az a mázliuk, hogy Eizan ott van nekik. A fiúk visszamentek, Dinah-val maradtunk ott. Oda hajolt hozzám és suttogni kezdett. – Ki kéne őket innen vinni. Amióta leégett nem biztonságos ez a hely.

– Ez igaz, de hova vihetnénk őket? – Tártam szét kérdőn a kezem, majd egy férfi lépett be az ajtón. – Óóh! Hála istennek! – Futott oda hozzánk. – Maga ki?

– Dr. Matthew Robb! Főorvos vagyok. Elképesztő dolog történt! Betörtek és nyolc embert vittek el. Aztán tűz ütött ki, mikor meg eloltották a tüzet, valaki altatógázt használt, és elaludtunk, a környéken szinte mindenki. Most ébredtünk fel, én pedig egyből ide jöttem és… – Miközben mesélt, megpillantotta a betegeket mögöttünk, és könnyesek lettek a szemei. – Ó! Istenem! Hát megmenekültek! – Letérdelt hozzájuk és egy nőt magához ölelt, szerelmesen. – Köszönöm! – Hálálkodott, és közben szorította magához a nőt. – Mivel hálálhatnám meg? – Kérdezte, és levette a nőről a köteleket. Aztán mindenkiről leszedte, kivéve apámról. Mikor ő hozzá ért, pánikoltam. Oda kaptam dr. Robb kezéhez, aki értetlenül nézett rám, én meg csak ráztam a fejemet. De rájöttem, hogy nem baj, ha már leveszi, hiszen ki tudom magyarázni. Lehajtottam a fejemet, és elengedtem a doktor úr kezét.

Kikötözte apám kezeit, levette a szájáról a szikszalagot, majd a szeméről a kendőt. Apám megdöbbent, és nyugtalan tekintetével találkoztam. – Apa! – Rohantam hozzá, majd a nyakába ugrottam. – Meli?! Mit csinálsz itt?

– Ne aggódj, most már minden rendben lesz! Hallottam mi történt, és azonnal ide jöttem. Mond ugye jól vagy? Nem esett bajod? – Könnyekkel borultam a nyakába, próbáltam színlelni, hogy nem tudom mi történt, mikor végig ott voltam. – Jól vagyok, ne félj! Köszönöm, hogy itt vagy! – Megsimogatta a fejemet, én pedig jobban szorítani kezdtem őt magamhoz. Kivágódott az ajtó, és mikor felnéztem Juss jött be rajta. – Apa, Meli! – Oda rohant és átölelt minket. – Hallottam mi volt? Jól vagy? – Aggódott apámért, amit el is hiszek, de tőlem nem kérdezte, hogy jól vagyok e. Ez egy kicsit rosszul esett, mégis meg tudom érteni. Szerintem még mindig haragszik rám, de kezd hiányozni. Lassan felálltam, és ahogy néztem bátyámat és apumat, boldog voltam. Boldog, mert most látom először, hogy igazán szeretik egymást, és ez megnyugtatott. – Haza kell mennie azoknak akik már jól vannak, a többi beteget pedig egy másik kórházba kell szállítanunk. – Fordult oda dr. Robb! – Mr. Johns haza mehet. Már elláttuk a sebeit, igazából csak pihenésre van szüksége. – Mosolygott az apámra. Juss rábólintott, majd segített fölállni apának, és az ajtó felé vették az irányt. – Meli! – Nézett hátra rám Juss. – Haza jössz? – Kedvesen kérdezte, amin nagyon meg lepődtem a jelenlegi helyzet miatt. Lassan megráztam a fejem, hogy nem. Haza akartam menni, de nem lehet! Juss elmosolyodott, mert tudta, hogy miért nem akarok haza menni. Most apám mellett lenne a helyem, de a sebem…

Megszédültem, zihálni kezdtem. A francba! A sebem! Teljesen megfeledkeztem róla. Annyira a fejembe vettem, hogy megmentem apámat, hogy magamról elfeledkeztem. Egyáltalán… hogy bírtam így harcolni?

Juss előre fordult és tovább ment apámmal, míg nem beszálltak a kocsiba. Apám az ablakból rám nézett, és szemében ott volt a sajnálat és fájdalom. Sajnálom, de nem mehetek haza. Ha rájönnél, hogy ki vagyok, akkor talán veszélybe kerülnél. Nem akarom, hogy rá gyere mit műveltem, és hogy honnét szeretem ezt a sebet.  Lehet nem nagydolog, de nekem az. Most önző vagyok, de ígérem ez nem tart majd sokáig.

Amit gondoltam, azt akartam neki elmondani, de ehhez most nem lenne bátorságom. Juss beszállt a kormány mögé, egy utolsót pillantott rám, és elhajtott. Ekkor hagyott el ismét az erő. Összerogytam a földön és a jobb vállamhoz kaptam. – Basszus Meli! Ezt teljesen elfelejtettem! – Dinah megragadta a karomat és felállított. – Menjünk! – Mondta. – Ne segítsek? – Állított meg dr. Robb. Dinah gondolkodóba esett, de végül vett egy mély levegőt és kifújta. – Az jó lenne! Nem tudna valamit, ami segít, hogy a sebek ne nagyon szakadjanak fel? – Kicsit hülyén hangzott, de én sem tudtam volna jobban megkérdezni. – Hmmmm! Igazából tudok! Azt hiszem, abból van még a portán is… – Gondolkodott, majd a mellettünk lévő ajtót kinyitotta, bement és egy kis tubussal jött ki. – Ez egy speciális kenőcs. Az éppen össze vart, vagy akár horzsolással szerzett sebekre kitűnően alkalmas, és egyfajta védő hatása is van. – Magyarázta. Dinah megköszönte és elvette a tubust, majd kimentünk. – Mond, hogy a fenébe tudtál te így harcolni? – Kérdezte. – Passz! Nem igazán tudom… - Halkan tudtam csak beszélni. Azt hiszem, jobb lesz, ha minél előbb összeszedem magam lelkileg. Eizan-ék jöttek velünk szembe. Jaj ne!

– Nem mondom csajok, nagyon kemények vagytok! Teljesen le vagyok nyűgözve! – Dicsért Eliot, ezt csak enyhe mosollyal tudtam viszonozni, mert féltem a mellette lévő démontól, akinek végig rajtam volt a tekintette. – Jaj fogd már be! – Szólt rá Dinah. Jól van nyugi! Még dicsérni sem lehet?! – Eliot és Dinah rendesen elkezdtek veszekedni, mint két házaspár, ez elég röhejes volt.

– Köszönöm! – Mondtam. Nem néztem fel, csak Eizan cipőjét bámultam. Láttam, ahogy közelebb lép hozzám, én pedig hátra akartam lépni, de ő gyorsabb volt, mint mindig. Bal kezével elkapta a derekamat és nem engedte, hogy hátráljak. Másik kezével az állam alá nyúlt, kicsit ellenkeztem, de erőszakolt, hogy felnézzek rá. – Nagyon megleptél. Kevés lányt ismerek, aki így meg tudja védeni magát. Csak azt nem értem, hogy Adam-el szemben miért nem tetted. De már mindegy is. – Csak rám néz és beszél hozzám, de elvörösödök. Egyszerűen szívdöglesztő, ahogy kinéz, és szinte elolvadok, ha a szemébe nézzek.

Úristen Melinda térj magadhoz! Csak játszik, nem akar ő tőled semmit testi érintkezésen kívül.

Csak az ajkait láttam, ahogy egyre jobban közelebb kerül az enyémhez. Neneneneneeee! Ezt ne! Még a végén belefogok… Teljes sebességgel megcsókolt. Nem zavartatta magát senki előtt.

Először csak épphogy megpuszilta a számat, aztán egyre jobban mélyítette, amit viszonoztam. Végül már annyira mély volt, hogy kezdtem fuldokolni. Eltávolodd, hogy kapjak levegőt, majd ismét a szám után kapott. Közelebb préselt magához, én futni akarok, de nem megy. A lábam nem engedelmeskedik nekem. – Nocsak! Csak nem rám untál, Eizan? – Egy ismeretlen női hang szakította félbe a csókunkat. Eizan lassan eltávolodott tőlem és felnézett. A szemét néztem és fura érzés kerített hatalmába. Mint amikor egy szeretett személy visszatér, de soha többé nem akarjuk látni.

– Mit akarsz? – Eizan hangneme, rideg volt.

– Mit akarnék? – Mikor megfordultam, egy szőke hajú, elégé kiöltözött nőt láttam. – Valami olyat, ami emlékeztet rád. – Folytatta.

– Jennifer, már megmondtam, hogy hagyj békén, mit nem értettél ezen? – A fiú megfogta a vállamat és gyengéden arrébb tolt. Az a Jennifer pedig rám nézett és elégé szúrós volt a tekintette. – Csak nem ő az új játékszered? Elégéééé… gyerek kinézete van. – Mondta gúnyolódva. Sajnos a természetem miatt, nem tudom fékezni magam.

– Gyerek? Ch! Már megbocsáss, de a te viselkedésed emlékeztet egy gyerekére, akinek elvették a nyalókáját. – A szavak gúnyosak voltak tőlem, de normális hangnemben mondtam.  Látszott rajta, hogy nem tetszik neki a mondanivalóm, de szeretek visszavágni, ha az illető nagyon udvariatlan. – És még a szád is nagy. Hányas a méreted, A80-as? Vagy még kisebb? – Majdnem tátva maradt a szám. Ez a nő nagyon nem komplett! Szerintem a szüzességét már vagy ötven ezerszer elvesztette. – Hé! Kinek képzeled magad te beképzelt kis szajha?! – Dinah elém állt és rendesen osztotta neki a szavakat. Láttam már Dinah-t kiakadva, remélem, ez a nő nem fogja kihozni belőle.

– Hogy minek neveztél? Na ide figyelj te kis…

– Kuss legyen! – Szólt közbe Eizan. – Jennifer, húzz innen, nem érdekelsz, és nem vagyok rád kíváncsi, szóval távozz.

– Mi van? Inkább velük vagy, mint velem? Hát ez röhejes!

– Nem, te vagy röhejes. Inkább vagyok velük, mint egy olyan ribanccal, amilyen te vagy. – Undorral nézet végig a lányon. Bevallom, ez nagyon meglepett. Eizan-ből simán kinézzem, hogy az afféle szajhákra bukik, amilyen az a nő is. De erre nem számítottam.

A lány arc kifejezésén majdnem elröhögtem magam, annyira látszott rajta a döbbenet, és hogy ő nem ezt érdemli, hogy menten elsírja magát. De várjunk csak! Miért ilyen ismerős nekem ez az arckifejezés? Olyan nagyon hasonlít valakire, de nem tudom hová tenni. – Ezt még nagyon megbánnod Eizan! Garantálom! – Pökhendien sarkon fordult, és a kis tipeg topogójában elment. Ch! De egy elkényeztet kis béka. Na, az ilyeneket nem csípem, pedig aztán mi is nagyon gazdagok vagyunk, de azért ennyire nem kényeztettek el. – Ch! Azért te sem vagy egy angyal. – Jegyezte meg Eizan miközben rám nézett. – Elismerem, nem vagyok az. Ha nem tudnád, ember vagyok. – Gúnyosan rá kacsintottam, majd megfogtam Dinah karját.  – Mennünk kéne. Lucas már idegileg ki lehet.

– Basszus! Teljesen megfeledkeztem róla. Azt mondtam, hogy ha minden rendben van, akkor hívom. Ó-ó! Ha haza érünk, végünk. – Elnevettem magam. Kicsit vicces volt, de ha haza érünk, akkor nem lesz az. – Hé szivi! Elviszlek titeket! – Mondta Eliot. – Bocs, de nem szorulok rá a segítségedre, nekem is van kocsim! – Dinah felkapta a vizet, de nem tudom mire. – Jól van már, felfogtam!

– Hé emberek! Egy újabb ügyet kaptunk! – Szólalt meg Enrique. – Ki a célpont? – Eizan nagyon nyugodt volt, látszott rajta, hogy ehhez már nagyon hozzá van szokva. – Ismeretlen, nem írt nevet, de a felkérő sem írta az övét. Biztos ismerjük egymást, mert a telefonszáma ismerős, de így nem tudom megmondani, hogy ki az. – Enri a telefonját nyomkodta, közben pedig elővett egy cigit a farzsebéből, és rágyújtott. Csinos rózsaszín kis öngyújtója volt, de jól állt a kezében. – Fúj bazd meg, szokjál már le a dohányzásról! – Csapkodott a kezével Eliot.

– Mi bajod van vele? Bezzeg a bátyádnak nem mondod!

– Ő csak akkor cigizik, ha ideges, egyébként, ha évente elszív négy szál cigit akkor sokat mondok. De te, olyan vagy mint egy gyár. Na, add azt ide! – Eliot megpróbálta kivenni Enri kezéből a cigit, de a szöszi magas volt hozzá képes, így esélytelen volt, hogy ez sikerüljön neki.  Nem hiszem, hogy most jó ötlet haza mennetek. – Gondolkodott hangosan Eizan. – Miért? – Kérdeztük egyszerre. – Az a nő, aki az előbb itt volt, embereket kutat fel. Igazából hasonlít egy bérgyilkosra, de ő nem öl, csak felkeres. Segített nekem, és rájöttem, hogy kibérelte felellened Adam-et, illetve, hogy ki írta nekem azt a levelet. Gondolom, már tudod, hogy Sarah Hill volt, és ő is küldte nekem azt az üzenetet. Kezdem ki ismerni azt a lányt, és nem hiszem, hogy annyiban hagyja a dolgokat. – Mondta.

– De Lucas otthon van, ő nem…

– Ő biztonságban van. Nem ő kell neki, hanem te.  Miatta ne aggódj. Inkább aggódj magad miatt, és a barátnőd miatt. – Felhúzta a szemöldökét és a homlokomra pöckölt az újával. Áááá! Bátyám is ezt csinálja, gyűlölöm!

– Szerintem igaza van. – Bólogatott Dinah.

– Mi?

– Meli gondolj bele. Sarah már nem az az ember, akit megismertél, így nem hiszem, hogy le fog állni. Emlékezz, amikor Courtney meg akart ölni, csak az volt a szerencséd, hogy én ott voltam különben már nem lennél itt. De már meg merem kockáztatni, hogy Sarah rosszabb, mint Courtney. – Mikor Dinah befejezte felsóhajtottam, majd felnéztem a sötét égre. – Rendben, talán igazad van. De mikor lesz ennek már vége? – Tényleg azt akarom, hogy végre vége legyen, nagyon. – Hm! Még csak most kezdődik. – Eizan kijelentésére nem tudtam, hogy reagálni, csak a jeges fekete szemeit néztem, és tudtam, hogy igaza van, de azért még reménykedni lehet. – Akkor, mit javasolsz? Hova menjünk ha nem haza? – Kérdeztem

– Nos sok variáció lehetséges, de a legjobbnak tartanám, ha hozzám jönnétek. – A szívem akkorát dobbant, hogy azt hittem meg fog állni. Mi? Jól hallottam?! Na neeeeeeeeeeeeeem! Azt már nem! – Kizárt! Még mit nem! Nem bízok benned, erről ne is álmodj! – Haragosan karba tettem a kezem és egyfajta védekező, ugyanakkor támadó pózt vettem fel. – Pedig kénytelen leszel. – Gúnyosan vigyorgott, amiben némi perverzség is szerepet játszott. Az álla alá tette a kezét, és így szólt. – Egyébként engem is érdekelne, hogy hányas a méreted… – Falfehér lettem, és a nyomrom kavarodni kezdett. – Van egy ajánlatom! – Csettintett. – Ha velem jössz /jöttök, ígérem, megpróbálok jó fiú lenni, de ha nem, akkor itt helyben elkaplak, és megszabadítalak a ruháidtól. Ja és most mondom, lehet, hogy te tanultál harcművészetet és önvédelmet, de én is. Szerintem egyértelmű, hogy ki az erősebb. – Totálisan ledöbbentem. Ilyen nincs! Most mi a szart csináljak? Kinézzem belőle, hogy megteszi, és azt nagyon nem akarom. De nála aludni. Egyáltalán nála lenni egy percet is, kész öngyilkosság. Közeledni kezdett felém, és az arcán tipikusan ott volt a perverzség. – Oké jól van! – Olyan gyorsan rávágtam, hogy Dinah csak nagyokat pislogott. – Jó oké, legyen! De ha egy rossz mozdulatot is teszel felém véged, érted? – Kicsit fenyegetve hangzott, de tényleg féltem tőle. – Nem mintha tudnál kárt tenni bennem. Na gyerünk!

– Oké, de a saját kocsinkkal megyünk. – Emelte fel a fejét Dinah, mintha ezzel azt sugallná „ ha nem tetszik, hát ez van.”  Eizan megforgatta a szemeit, és elindult a kocsija felé. – Hé idióták, gyertek! – Szólt a két fiúnak. Beszálltak a kocsiba, majd mi is így tettünk, csak persze a Dinah-éba. – Nem gondolod, hogy itt valami készül? –Kérdezte a lány, közben pedig beindította a kocsit. – Van egy olyan érzésem, hogy igen, de tudod, nagyon kezd érdekelni, hogy Sarah mit tervezz ellenem. Ráadásul Eizan-nak sem áll jól a szeme, Enri-nek meg Eliot-nak csak-csak, de ők is veszélyes egyéniségek.  Most azért hívott magához, mert aggódik, hogy velünk, vagy velem mi történik, vagy mert tervei vannak velem? – Ahogy hangosan beszéltem Dinah-nak, ő követte az előttünk haladó Eizan kocsiját. – Nem tudom, viszont itt a telefonom. – Dobta az ölembe. – Hívd föl aput, mert szerintem már halálra aggódik. – Bólintottam, majd kikerestem a számot és megnyomtam a tárcsázó gombot. Felvette a telefont, és… – Hol a jó büdös francba vagytok? Tudod te, hogy hányszor kerestelek titeket telefonon, de szartatok felvenni! – Igen, erre számítottam, de megértem, én is kitudnék akadni. – Ne haragudj bácsikám, de történt egy-két dolog és hát, kicsit elfeledkeztünk rólad.

– Ch! De azért jól vagytok ugye?

– Igen, persze, de ha tudnád mi történt….

– Na ki vele! – Mindent elmondtam neki, az elejétől a végéig, mindnet.  Mikor befejeztem, nem jutott szóhoz, bár nekem is nehéz volt elmondanom, mert a félelemtől még mindig remegett a kezem. – Jézusom! De azért Rick jól van ugye? – Kérdezte.

– Igen, de nagyon megijedt, ahogy én is.

– Gondolom. Akkor most annál az Eizan-nál fogtok éjszakázni?

– Igen, de holnap, vagyis ma reggel megyünk haza. – Ránéztem az órára és már negyed három is elmúlt.

– Rendben, de csak óvatosan. És ha hozzátok érnek esküszöm, hogy agyon lövöm őket, világos? – Ordibált a telefonba, minek hatására eltartottam a fülemtől a készüléket. – Jól van apa értjük, nem kell kiakadni. Ordibált vissza Dinah. – Áú! Ez fáj a dobhártyámnak, hagyjátok már abba! – Mondtam elnevetve a végét. Nevetünk egyet, elköszöntünk Lucas-tól és letettem a telefont. – Haaaa! Tudtam, hogy ki akad, de ez fájt a fülemnek. – Mondtam unott fejjel. – Én mondtam. Az kellet volna, ha nem szólunk és haza megyünk, na, akkor halottak lennénk.

– Az biztos! – Elmosolyodtam, és már nem annyira remegtem, mint az előbb. Kb. tíz perc múlva megérkeztünk Eizanék házához. De… ez nem is ház… ez inkább egy kastély. 

Behajtottunk a kocsikkal, Eizan a garázsba ment, de Dinah csak a ház előtt parkolt le. – Hát, itt vagyunk. – Mondta, kikapcsoltuk magunkat és kiszálltunk. Eizan és a két fiú jött velünk szembe. -  A garázsba is le tudtatok volna parkolni, de mindegy. Gyertek be! – Közölte Eizan, majd mindenki őt követte. Beléptünk a házba, ami nagyon jó esett, mert nem volt rajtam kabát, és teljesen átfagytam.  

Ahogy beléptünk elakadt a lélegzetem. Nagyrészt a krém és a fehér szín uralkodott. Balra egy kis asztal volt, rajta és mellette is virágokkal. Tovább menve, balra egy lépcső volt, ami az emeletre vezetett. Nagyon gyönyörű. 

–  Biztos éhesek vagytok, mert én már nagyon, gyertek, összedobok valamit. – Eizan intett a fejével, hogy kövessük őt. Mi van? „Összedobok valamit”? Tudd főzni?

A lépcsővel szembe, azaz jobbra egy hatalmas nagy tér volt. Ez lehetett a nappali, mert körív alakú krémszínű kanapék voltak, egy kisebb fajta asztal körül.  Jobb oldalt nagy ablakok voltak, egy ajtó is volt köztük, ami az erkélyre vezetett. A lámpa fények, és egy-két helyen a gyertyák, igazán hangulatossá tették a teret.

– Üljetek le, addig én csinálok kaját. Ja és Eliot, te velem jössz! – Eizan meg ragadta az öccse karját és kirángatta a szobából. – Nahááát! Ez a ház a tiétekre emlékeztet, ami San Diego-ban van. – Nézett körül csodálkozva Dinah. – Bár szerintem a tiétek nagyobb, ahogy láttam kívülről. – Folytatta. Enri kiment az erkélyre és ismét rágyújtott, tényleg sokat szív. – Nézzünk körül! – Jelentettem ki. – Mi?

– Ha már itt fogunk ma aludni, akkor kicsit ismerkedjünk meg a házzal. – Dinah helyeselte az ötletet, majd ki mentünk a szobából és egyből jobbra fordultunk. A lépcső jobb oldalán volt egy ajtó, valahonnan kaja illatot éreztem, ezért mentem az orrom után.  Beléptünk az ajtón és, nem csak a látványtól, de az illattól is a mennyországban éreztem magam. A konyha, varázslatosan nézett ki. Egy kör alakú pultból, székekből és szekrényekből állt.  A barna és néhol fekete fehér színek nagyon passzoltak egymáshoz. 

Eizan olyan otthonosan mozgott a konyhában, mint ha ide született volna. Az asztalon ott voltak az alapanyagok, aprókra felvágva. Paradicsom paprika, hagyma, olívabogyó, uborka, gomba. A hús, ami szerintem csirke lehet, hosszúkásabbra voltak felvágva. Igazából nem tudom, hogy mit csinált velük,és , hogy valójában mit főzött, mert inkább a szakácson ragadt meg a szemem. Fehér ingjének az ujja fel volt hajtva a könyökéig, és felül hanyagul ki volt gombolva. Dinah csodálkozva nézett körbe, őt nem érdekelte semmi, csak a mennyezett, ami hasonlított a márványra. Lassan beléptem a körívelt konyha területére, és az asztalnál álltam meg. Eizan végig háttal volt nekem, mi alatt a serpenyőbe összedolgozta az ételt. Ami tetszett, hogy öntött rá egy kis szeszt is, ettől pedig lángra kapott. Eszembe jutott, amikor anya is ezt csinálta, imádtam, maga a tűz látványát szerettem nagyon, és erre jó visszaemlékezni.  Közelebb merészkedtem az éppen elfoglalt fiúhoz, amikor már csak pár lépésnyire voltam tőle, ő hirtelen megfordult, megijedt, mert nem számított az én jelenlétemre. Viszont olyan hevesen fordult meg, hogy erre meg én nem számította, és meg csúsztam a tükör tiszta padlón. Eizan az utolsó pillanatban elkapta a derekamat, de ezt egy kicsit elkapkodta, ugyanis ő is esett velem együtt. Az ő haját fújtam ki a számból, de az folyton visszaesett és csiklandozta az arcomat. – Eizan… nehéz vagy. – Nyögtem ki kis szünetekkel. Eizan négykézlábra emelkedet, persze még mindig fölöttem volt, és kicsit unottan felhúzta az egyik szemöldökét. – Neked szokásoddá válik a hanyatt esés?

– Nem tehetek róla, te löktél meg.

– Nem löktelek volna meg, ha nem hozod rám a frászt, azzal, hogy megijesztesz a jelenléteddel.

– Ch! Mi vagy te, ijedős kis lány? – Gúnyosan vigyorogtam rá, majd próbáltam arrébb lökni, de persze, az uraság nem akart odébb menni. Megragadta a pólómat és közelebb húzott az arcához, ez egy fajta fenyegetői stílus volt. Kicsit meglepődtem, de próbáltam magam visszafogni. – Na ide figyelj! Nem jó dolog kikezdeni az éhező oroszlánnal, mert még a végén te leszel az uzsonnája. – Nem tudom miért, de nekem ez a kijelentése eléggé perverzen hangzott, ezért kicsit el is vörösödtem. – Nem félsz, hogy oda ég a kaja, oroszlán uraság? – Jól esett gúnyolódni vele, mert nem tetszett neki. Haha! Hát ez van! Én nem adom meg magam olyan könnyen. Elengedett, felállt és folytatta a főzőcskézést. – Hé tesó, nem tudod hol van a... Hát te meg miért ülsz a földön? – Jött be az Eliot, aki majdnem rám lépett, de szerencsére észrevett. – A drága bátyáddal összetűzésbe kerültem. – Vigyorogtam. – Hiiiiiii! Csak nem? Ugye nem itt csináltátok? – Egyből felpattantam és akkorát rávágtam Eliot hátára, hogy az majd összeesett. – Te perverz állat! Mikre nem gondolsz! Menj a francba! – Rendesen vertem szegény srácot, de hát ilyet mondani... Látszik, hogy testvérek. – Oké-oké na haragudj! Ááá ez fáj, hagyd abba! – A végét elnevettük és röhögésben törtünk ki. – Jól van már na! – Fogtam meg a vállát. Dinah halvány mosollyal jött be közénk, és rá tehénkedett a vállamra. – Hmm! Jó az illata, mi lesz ez? – Kérdezte a lány. – Gombás csirkemell, egy kis salátával. – Mondta Eizan, miközben megnyalta az úját. – Az fincsi! – Mondtam mosolyogva. Eizan egy ideig komoran nézte az arcomat, aztán a kajára fordította ismét a figyelmét. – Az bizony! – Kacsintott Eliot. – Bátyám igazi konyhatündér, ha látnátok miket szokott csinálni, mennyei, nem is értem miért nem a szakács szakra ment. – Dicsérte a bátyát. – Eliot, néha túl sokat beszélsz, fogd be! – Emelte fel a kanalat Eizan. Ez vicces volt, ezért Dinah-val elnevettük magunkat, vagyis csak akartuk, mert az idősebbik Seyfried szúrósan nézett ránk, amitől elhallgatunk.  Nem tudom miért, de jött egy érzés, ezért Eliotra néztem és furán méregetet valakit. Követtem a tekintetét, és Dinah-án állt meg a szemem. Mi? Eliot… Dinah-t bámulja? Szúrósan néztem Eliotra és karba tettem a kezeimet. Ezt ő észrevette, zavarodottan elmosolyodott. – Öhmm… azt hiszem, megyek, megnézzem Enri-t. – Elég gyorsan ki ment, úgy látszik, figyelnem kell rá, még a végén Eliot rá teszi a kezét Dinah-ra.  – Kész van! Gyertek! – Kiabált Eizan. Pont most, mikor elment, na mindegy. Dinah-val leültünk az asztalhoz, Eizan pedig tányért rakott elénk. Eliot és Enri is megjöttek és ők is leültek, tányérral együtt. A fiú lerakott elénk két tálat, az egyikben a csirke, a másikban a saláta volt. Mindenki szedett magának, majd végre Eizan is leült közénk, velem szembe. Az étel mennyei volt. Nagyon szeretem ezt a kaját, anya sokat csinált, és az íze is pont olyan volt, sőt, most valahogy finomabb. – Jó étvágyat! – Mondta Eliot és mint a japánok összecsapta a két kezét. – Viszont! – Mondtam. Jól esett, hogy végre az étel találkozik a gyomrommal, mert csak reggel ettem, de az se volt sok.  Enri és Eliot elkezdett beszélni a politikáról, Eizan pedig néha-néha hozzá fűzött egy-két mondatot.

Mikor befejeztük az evést, Eliot összeszedte a tányérokat és berakta a mosogatóba. – Mosd is el. – Vigyorodott el gúnyosan Eizan.

– Miért én?

– Mert én meg csináltam, te elmosogatsz.

– Nem akarom!

– Hát jó! Akkor úgy látszik, szólnom kell Lena-nak. – Állt fel Eizan.

– Ne! Oké meg csinálom! Csak nem szólj neki! – Kapta fel a fejét Eliot.

– Lena a húguk, és ha neki kell mosogatni, általában leszedi a fejüket és elégé kiakad. – Hajolt közelebb hozzám Enri, és mesélte. Végül is, ennek a Lena-nak igaza van. Aki csinálta, az csinálja is meg rendesen. Bár úgy látszik Eizan ezt nem igazán követi…

– Na, én mentem aludni. Remélem nem baj, hogy ma itt maradok. Köszönöm a kaját! – Mondta Enrique, majd felállt.

– Nem, maradj csak. Jó éjt! – Mondta Eizan, majd a szöszi elment. – Lányok, menjetek ti is Enri után, ő meg mutatja a fürdőt, meg a szobát is. – Eizan nem nézett a szemembe, a nyakamat nézte, vagy lejjebb tekintett, nem tudom, de elégé zavarba hozott vele. Bólintottam, meg köszöntük a vacsorát, majd Enri után mentünk.

– Hé Enri! Meg mutatnád a fürdőt meg a szobánkat? – Szóltam utána.

– Persze, gyertek! – Felmentünk a lépcsőn, és egyből szembe volt egy ajtó. – Ez itt a fürdő. – Nyitott be. Ez is remekül nézett ki.  A zuhanyzó kabin hatalmas volt, és a tükör sem volt valami kicsi, plusz még volt egy kicsi tv is. Igazából hozzá vagyok szokva ehhez, mert én is luxus helyen élek, vagyis az a ház, ami San Diego-ban van az még ennél is nagyobb, de mindig lenyűgözz az ilyen házaknak a látványa. 

 

– A szekrényben találtok törülközőt, meg ami kell. – Mondta Enri, majd intett, hogy kövessük. Kétajtónyival mentünk arrébb és mondta, hogy menjünk be, ez lesz ahol ma aludni fogunk. Nagy volt, középen egy két személyes fehér ágy, a két oldalán éjjeli szekrénnyel. – Ez ki szobája? – Kérdeztem. – Ez egy vendégszoba, szóval nem kell aggódni. – Mosolygott a fiú. Megköszöntük neki, majd elment. Bementünk, Dinah pedig fáradtan huppant le az ágyra. – Áhh! Annyira elfáradtam, hogy úgy érzem még ahhoz is fáradt vagyok, hogy aludjak. – Nevette el a végét.  – Mész zuhanyozni? – Kérdeztem.

– Ja!

– Csak hát nincs nálunk váltó ruha… – Gondolkodtam hangosan.

– Gondolod? – Dinah sunnyogva elmosolyodott és a hátizsákjából kihúzott két pólót és egy nadrágot, plusz két melltartót és alsóneműt. – Dinah! Mi lenne velem nélküled? – Ugrottam a nyakába. – Hihi, tudom! Na megyek! – Mondta, majd a ruháival együtt kiment a fürdőbe.

Ültem az ágyon, és csak néztem magam elé. Annyira lettem volna otthon, de mégis, valami azt súgta ne menjek haza. Ráadásul megint megfeledkeztem a sebemről. Nem szakadt fel nagyon, csak egy kicsit beütöttem és elég érzékeny. Kicsit véres volt a pólóm, de már kezd össze forrni a seb. A szerencsém az, hogy Courtney nem szúrta be olyan mélyre.

Ránéztem a telefonom órájára és már hajnali négy óra volt. Hm! Holnap karácsony! Te jó ég, hogy repül az idő!

Tíz perc múlva Dinah jött vissza. – Szerintem most a fehér neműt is vegyük fel, mert kicsit veszélyes most az nélkül aludni. – Mondta, bólintottam, megfogtam a váltóruhámat a fehérneművel együtt és a fürdőbe mentem. Kivettem egy fehér törölközőt a fiókból, és a zuhanykabin szélére terítettem. Levettem ruháimat, összehajtottam és azt csak a földön hagytam.  Beálltam a zuhany alá, behúztam az ajtaját, és megnyitottam a csapot. A langyos víz kicsit csípte a bőrömet, mert apró hegek is voltak rajtam. Vigyáztam, hogy a karomon lévő sebbe ne menjen víz, ezért nem is vettem le róla a kötést. Végig dörzsöltem magam a tusfürdővel és a hajamat is megmostam. Leöblítettem a testemet, elzártam a csapot, majd magam köré csavartam a törölközőt. A hajamból pedig kifacsartam a vizet. Kiszálltam a kabinból és majdnem levettem magamról a törölközőt, de akkor lenyomódott a kilincs és az ajtó kinyílt, az illető pedig bejött. Mikor meglátott megtorpant és elégé feltűnően nézett végig rajtam. A francba, nem zártam be az ajtót!

 – Nem tudnál kopogni, mielőtt bejössz? – Förmedtem rá.

– Már bocs, de én itt lakom, nem szokásom kopogni. Egyébként meg miért nem zártad be az ajtót?

– Én is elfelejthetek dolgokat, szóval nem merészelj engem hibáztatni.

– Nem hibáztatlak, te vagy az, aki nekem esett.

– Óh, ne haragudj, hogy méltóztattam rád szólni, miközben bejössz, és éppen a zuhanyból kilépett nőt bámulod. – Gúnyos voltam, és flegma, és ez nem tetszett neki. – Igen? – Közeledni kezdett hozzám, én pedig hátráltam. – Tudod, utálom, ha kioktatnak, főleg, ha ezt egy nő teszi. – Két kezével elkapta a csuklómat, majd a falnak lökött, és erősen oda szorított. Ez fájt, mert a sebemet beütöttem, és egy sziszegés jött ki a fogaim közül. – Áh, szóval a nőkkel való kapcsolatod elégé kényes. Gondolom mennyire érzékeny vagy, te szegény. – Mikor ezt kimondtam, még jobban hozzá préselt a falhoz. – Fogd vissza magad, mert nem akarlak bántani. – A tekintete ördögi volt, és rideg. „Bántani?” Félni kezdtem tőle. Csak nem képes lenne engem is megölni, ahogyan azt a férfit is? Félek! Mi van, ha bántani akar? Ó kellet nekem kihúznom a gyufát nála!  – Félsz? – Hajolt közelebb az arcomhoz. – N… nem. Tőled?! – Próbáltam fenyegető hangnemet felvenni, de féltem, nagyon is! – Hát persze! Érzem, ahogy reszketsz, és az arcodat még a pipacs is megirigyelné. – Még közelebb hajolt, alig volt közöttünk pár centi. Félek tőle, egy hidegvérű gyilkos, és nagyon félek, hogy engem is simán meg fog ölni.

A témáról valami elterelte a figyelmemet. Ugyanis éreztem, ahogy a törölköző meg lazul rajtam. Eizan csak egyre közelebb és közelebb hajolt hozzám. Le fog esni! Le fog esni! A fiú elérte az ajkamat, de el is távolodott tőlem, mert a törölköző megadta magát. Lágyan esett le rólam, és ott álltam Eizan előtt törölköző és ruha nélkül.