Jó olvasást! :D
Puszi Melcsy ♥
A félelem
úrrá lett rajtam. Eizan előtt állok meztelenül, és az elkerülhetetlen dologgal
nézzek farkas szemet. A fiú időt nem hagyott nekem, testével az enyémet a
falhoz préselte, végig nyalta a nyakamat, és csókolgatni kezdett.
– Eizanhh….
Ne…. eléghhh.. – Próbáltam el tolni magamtól, de miért van az, hogy ez mindig
sikertelenül végződik…?
– Hagyjam
abba? De akkor mit kapok cserébe? – Azok a fekete szemek perverzül csillogtak,
és szinte egy ragadozót láttam magam előtt. Most mit csináljak? Valahogy ki
kell mennem innen, de hogyan, ha ő szorosan sakkban tart. Ráadásul ha sikerül
is kiszabadulnom a fogságából, az a tény, hogy nincs rajtam ruha, se semmi
igaz, így meg még sem szaladhatok ki, főleg, hogy a ház tele van pasikkal. –
Öhmm… cserébe? Minek a cseréjébe…? – Annyira zavarban voltam, hogy a levegő
beszorult a tüdőmbe. Eizan hírtelen a karomra pillantott, ahol egy nagy seb
tátongott. Lazított a szorításon, amit a kezeimre gyakorolt, végül elengedett,
eltávolodott tőlem és hátat fordított nekem. – Öltözz fel. – Rideg hangnemben
utasított, kikerekedtek a szemeim. Komolyan ellen áll annak, hogy leteperjen?
Igen! Látom rajta, hogy megtenné, de nem teszi. Nocsak! Azért neki is van egy
olyan oldala, amit meglehet kedvelni.
– Igyekezz,
mert meg gondolom magam! – Emelte meg a hangját. Ch! Azt hiszem ezt
elkiabáltam… Felkaptam a kád széléről a tiszta fehér neműmet és a pizsamámat.
Miközben az alsó és felső neműt vettem fel, a szemem végig Eizan-on volt. Aztán
mikor a térd nacit, meg a pólót vettem magamra, már nem annyira érdekelt, hogy
ő is itt van. Nagy hiba! Mikor már félig felvettem fel a pólót, már csak le
kellet volna húznom a hasamra, akkor két meleg kéz a csípőm két oldalára
vándorolt és megakadályozta, hogy teljesen felvegyem a felsőt. – Engedj el! Nem
hallod?! Eizan! – A fiú egyre jobban közelebb hajolt hozzám, végig a szemembe
nézett, ami ijesztő volt. Meg akar csókolni? Csak azt ne! Nem tudom megállítani,
becsuktam a szemem és vártam, hogy valami történjen, de nem történt semmi.
Lassan kinyitottam a szemem, Eizan arca az enyém mellett ment el. A mögöttem
lévő kis szekrényt nyitotta ki és egy dobozt vett elő. – Gyere! – Intett a
fejével, majd megragadta a kezemet és vonszolni kezdett magával. Kimentünk a
fürdőből, balra fordultunk majd a második ajtónál megálltunk és bementünk. Egy
hálószoba, amit feltételeznék, hogy Eizan-é. – Ülj le! – Mutatott az ágyra. –
Még mit nem! – Karba tettem a kezem és duzzogtam. Eizan felsóhajtott, majd szó
szerint levágott az ágyra. Leült mellém a dobozával együtt. – Vedd le a
felsődet. – Mondta. – Nem! – Ellenkeztem. – Biztos? – Nem nézett rám, de
éreztem a hangjából, hogy készül valamire.
– I-igen,
biztos!
– Hát jó! – Egy
mozdulattal rám mászott, én pedig hanyatt vágódtam az ágyon, majd két kezével
megfogta a pólómat és kettészakította azt. Kezével a derekam alá nyúlt és
felültetett, miközben ő végig a térdeimen ül. Lehámozta rólam a megtépett
pólót, és a dobozból kötszereket és fertőtlenítőt vett elő. – Ne mozogj. –
Mondta, egy rongyra csepegtetett egy kis szeszt és a karomhoz nyomta. Azt
hittem itt halok meg, annyira csíp. Felsziszegtem, és már imádkoztam, hogy vegye
el onnan azt a rongyot, mert meg fojtom vele!
Végre
levette a rongyot, én pedig megkönnyebbülten felsóhajtottam. Nagy ragtapasszal
leragasztotta a sebet, és kötszerrel is átkötötte. Ezután leszállt rólam. –
Fordulj. – Mondta, megfordultam, Eizan össze fogta a félig vizes hajamat és
előre rakta. Várjunk! Most arra készül, hogy…?! Vissza akartam fordulni, de
elkéstem. A fiú a szeszes rongyot a vállamon lévő sebre tette. Fájdalmasan
nyögtem fel. Ha az előzőbe majd behaltam, akkor ebbe meg még inkább. Annyira
fájt, hogy a kezemmel belemarkoltam az ágyneműbe. – Alaposan megleptél a mai
nap. – Szólalt meg és elvette a szeszes rongyot a vállamról. – Hogy érted? – A
fájdalom nem akart múlni, most már nem csak csípet, de hasogatott is, nem
gyengén. – Hol tanultál meg így verekedni? – Eizan csak átkötötte ezt a
sebemet, így persze egy nagy terület be volt kötve, mind a karomon, mind a
hátamon. – Neked ahhoz mi közöd van? Nem mindegy? – Fintorogtam. Harciasan
néztem rá, de ő hót nyugodt volt, ami meg lepett. Elkapta a derekamat, maga
felé fordított, és hátra dőlt, aminek az eredménye az lett, hogy ő húzott maga
után, így most Eizan-on fekszem, kinek a keze a csípőmnél van. – Hé! Hogy bánsz
te egy beteg lánnyal, Hm? Engedj el! – Forró leheletét éreztem az arcomon, nem reagált
semmit, csak lassan lehunyta a szemét. Enyhén oldalra fordította a fejét, a haj
tincsei pedig pimaszul az arcába estek. Halkan szuszog, elaludt. Annyira
helyes, hogy csak nézzem, ahogyan alszik, de zavarban érzem magam. Egy irtó
helyes pasi karjaiban fekszem, és az eszem azt súgja, fussak. Más ezért
hülyének nézne, de én senkinek nem akarok lenni a játékszere többé.
Viszont
most, ebben a helyzetben képtelen vagyok magamon uralkodni… Kezemmel végig
simítottam arcát, míg a kis ujjam a füléhez ért. Valami megcsillant, ezért
lágyan félre söpörtem a haját, és egy fekete négyzet alakú fülbevalót találtam
a fülében. Ha jobban megnéztem, akkor bele volt karcolva egy skorpió is.
Gyönyörű! Sosem láttam még ilyet az előtt, de ez nagyon tetszik. Várjunk csak!
Eizan alszik! Ez az! Most legalább kisurranhatok. Lassan leszálltam róla és
szinte hang nélkül kisétáltam a szobából. Féltem, ne hogy utánam kapjon, de ez
nem történt meg. Biztos ki van fáradva, főleg a mai nap után. Visszamentem
Dinah-hoz, aki már mélyen szunyókált. Óvatosan befeküdtem mellé, és a plafont
kezdtem el bámulni. Lehet, hogy Eizan perverz és néha bunkó, de ha ő nem lenne, akkor már
én sem lennék itt, sőt még apum se. Nagyon sokszor megmentette az életemet,
ezért hálával tartozom neki, főleg mert segített meg menteni az apámat. Szép
lassan álom jött a szemeimre, és elaludtam.
– Meli!
Meli! Hahó! Ébredj! – Kinyitottam a szemem és Dinahval találtam szembe magam. –
MI az?
– Nézd! –
Mutatott az ablak felé. Tátott szájjal néztem ki az ablakon. Hatalmas
pelyhekben esett a hó, és már mindent beterített a fehérség. – Wow! Csodaszép!
– Estem ámulatba.
– De jó!
Holnap karácsony! Remélem holnap is így fog esni. Nincs is szebb a fehér
karácsonynál! – Áradozott mellettem a lány. Valaki kopogott az ajtón, majd
benyitott. Eliot. – Csá hölgyeim. Kész a reggeli. – Mosolygott.
– Megyünk,
csak felöltözünk! – Mondta Dinah.
– Oké,
megvárom. – A fiú bejött és leült az ágyra, ahol még én is ott voltam.
– Még mit
nem! Na kifelé! – Láttam már dühösnek Dinah-t de ezt az oldalát még nem. Szó
szerint kidobta az ajtón a fiút, és bezárta azt. – Dinah, neked mi bajod van,
amikor Eliot a közeledben tartózkodik? – Néztem rá kihívóan.
– Mi az,
hogy mi? MI történne? Nem történik semmi! Csak idegesít az a nagy beképzelt
pofája! – Ja persze! Totálisan látszik rajta, hogy elpirul, mint ahogy most is
rák vörös. Na mindegy nem firtatom tovább, egyenlőre. – De amúgy nincs váltó
ruhám. Mit vegyek fel? – Néztem körül kétségbe eseten. Ez nem jó, ha nem tudok
mit felvenni, akkor az gáz, mert pizsiben mégsem akarok itt mászkálni, ráadásul
hála Eizan-nek ez is szakadt ami rajtam van. – Hááát… akkor vegyük fel a
tegnapit, nem tudok jobbat. – Húzta el a száját. Rábólintottam, levettem a
pizsamám és felvettem a tegnapi ruhámat. Végül is, nem olyan koszos, sőt! Felöltöztünk
és lementünk a konyhába. – Sokáig
öltözöl cicus! Legközelebb segítek! – Kacsintott Dinah-ra.
– Hagyjál
már! – Rendesen felpofozta a kisebbik Seyfried-et, de ha egyszer kijárt neki.
Nem minden nap pofozták meg szerintem. – Na jó, abba hagyni! Üljetek le és
egyetek! – Mondta kicsit fen hangon Eizan. Leültünk az asztalhoz, és mindenki
jóízűen ette a reggelit. Eizan elég fura volt. Nem nagyon evett, és a fülét,
jobban mondva a fülbevalóját piszkálta. Csak
nem…? Ahogy rám nézett egyből
zavarba jöttem, és inkább az ételt néztem, de én se ettem valami sokat. – Bocsi
srácok, de nekünk mennünk kell! – Dinah hanyagul ült azon a széken és kicsit
flegma is volt, de szerintem gyorsan ki akart jutni ebből a házból. – Majd én
haza viszlek titeket. Úgy is megyek haza. – Közölte Enrique. Befejeztük a
reggelit, összepakoltuk a cuccunkat, és Lementünk a garázsba. – Legközelebb is
szívesen látunk titeket. – Vigyorgott Eliot. – Remélhetőleg, nem lesz
legközelebb. – Húztam fel az egyik szemöldökömet pimaszul. – Na pápá fiúk! –
Köszönt el Dinah és beültünk a kocsiba Enri pedig a kormány mögé. – Na akkor go
home! – A fiú gázt adott, a garázs kapu kinyílt, majd kihajtott. Jó érzés volt
elhagyni ezt a helyet. Nem akarok itt még egyszer kikötni. Útközben Dinah csak
a tájat bámulta, de engem foglalkoztatott egy kérdés, ezért Enri-hez fordultam.
– Hé Enri! Kérdezhetek valamit?
– Mondjad.
– Amikor
kinyírtátok azt a pasit, akkor Eliot-on miért volt sí maszk? – Látszólag
meglepődött, és nevetésben tört ki.
– Ja, hogy
az! Hát tudod, Eliot az fajta srác, aki imádja a Halloween-t, ezért a szobáját
díszítette lámpákkal, cukrokkal, meg ilyen maszkokkal. Igaz, hogy karácsony
hangulat van, de bármilyen ünnep is legyen ő feldíszíti a házat, csak mindig
Halloween hangulatban. ÉS hát egy maszkot magára húzott, de nem volt ideje
levenni, mert Eizan kirángatta őt a házból, hogy nyomás dolgozni. Így rajta
maradt. Ezt onnan tudom, mert én is ott voltam. – Nevette el magát ismét.
– Mi? Ez
most komoly? Mindenre gondoltam, csak erre nem. – Én is nevetni kezdtem, sőt még Dinah is. Hát ez ngyon durva, és röhejes
is. Most elképzeltem, ahogy Eliot egy széken áll, és éppen felteszi a falra a
„Boldog Halloween” feliratot. – Akkor már érthető. – Alig telt bele öt
percbe és már a Foster ház előtt álltunk. – Na hölgyeim, további szép napot! –
Mosolygott Enri, mi pedig kiszálltunk. – Szia, és köszönjük. – A fiú elhajtott,
mi meg bementünk a házba.
– Dinah!
– Igen?
– Figyelj,
azt hiszem, hogy haza kell mennem, most. – Mondtam.
– Öhm oké,
de várj, amíg szólok apunak, hogy vigyen haza.
– Nem!
Gyalogolnék! – Dinah ledöbbenve nézett a szemembe, és nekem támadt a szavakkal.
– Még mit
nem! Azt felejtsd is el! Meli, valaki rád vadászik, és te gyalog akarsz haza
menni? Egyedül? Azt már nem! Nem engedem meg, hogy egyedül elhagyd a házat,
különben is, oda kint szakadt a hó és hideg van, veszélyes ilyenkor gyalogolni!
– Igen,
tudom! De szerinted egész életemben menekülni akarok?! Dinah, te nagyon jól
ismersz engem, és tudod, hogy nem adom fel olyan könnyen. Fáradt vagyok igen,
és kimerül is, de képes vagyok rá, hogy egyedül haza menjek. Nem lesz semmi
baj, érted? Ne gondolkozz ilyen negatívan. Különben is! Elfelejtetted, hogy az
én apám, és a te apád nincsenek valami jóban? Ha most találkoznának, vagy te
találkoznál vele, akkor elégé kiakadna, és lehet meg tiltja nekem, hogy ide
jöjjek. Szóval kérlek, engedj el. – Lehet, kicsit hangosabban beszéltem vele,
és kioktattam, de tudom, hogy mit csinálok, és most ezt szeretném tenni. Ezt
Dinah-nak is meg kell értenie. A lány mély levegőt vett és becsukta a szemét. – Rendben! – Nézett rám. – De csak egy
feltétellel: Olyan helyen menj, ami viszonylag zsúfolt. – Megkönnyebbülve
ugrottam a nyakába és öleltem át. Örülök, hogy bízik bennem. – Úgy lesz! Lucas
üdvözlöm, és még találkozunk. – Egy puszit nyomtam az arcára, majd ki mentem
volna, de Dinah megfogta a karomat, és egy kabátot nyomott a kezembe. – Vedd
fel, hideg van. – Mosolygott. Hálásan bólintottam, felvettem a kabátot, és
elmentem.
Alig mentem
pár lépést, amikor egy ismerős arcot láttam közeledni felém. – Helló! – Na ne már! Ez most komoly?
– Jimmie?!
Te mit keresel itt?
– Erre
jártam. Amúgy meg nem mindegy? – Bunkó!
– De igazad
van. Elvégre engem hidegen hagy, hogy te merre jársz, na csá! – Ha ő bunkó,
akkor én sem vagyok jó pofi. Ez a pasi még Eizan-nál is beképzeltebb, pedig ez
nagy szó. – Ne olyan gyorsan. – Kapott utánam. Ekkor valami átment az agyamon.
– Várjunk csak! Téged levittek a rendőrök! Akkor hogyan….? – Kezdtem bele, de...
– Hogyan
szöktem meg? Ugyan már! Nem szöktem meg. Elengedtek. Tudod, remek ügyvédem van,
és ő meggyőzte a bíróságot, hogy ártatlan vagyok. – Az a vigyor, ami az arcán
volt olyan gonoszságot sugárzott ki magából, hogy hányingerem lett tőle. –
Egyébként meg, haza fele tartasz ugye? Remek! Akkor mehetünk együtt. Elvégre
egy helyen lakunk. – A kijelentése villámcsapásként ért. Egy világ dőlt bennem
össze. – Mi? – Ez a szó arra utalt, hogy remélem csak rosszul hallottam. – Ó te
még nem is tudod. AZ én anyám, és a te apád, összejöttek. Valószínű, hogy
házasság lesz belőle, és ez összeköltözéssel jár. Így a ház, nem csak apud
nevén, de az én anyám nevén is lesz. Tényleg azt hitted, hogy megszabadulsz
tőlem? – Nem! Nem! Ez nem igaz… Kérlek…
Istenem, mond… HOGY EZ NEM IGAZ!!!!
A
csalódottság, ami bennem van, hatalmas káoszt okozz a lelkemben. Nem tudom
elhinni… Együtt lakni Jimmie-vel… új anya, új házirend? Ráadásul most együtt
menjek vele haza? Valamit ki kell találnom, de gyorsan. Ez az! Meg van!
– Igazából,
nem haza indultam, szóval nem megyünk együtt.
– Hát akkor
hová indultál tündérvirág? – Kérdezte nyájasan.
– Nem
hiszem, hogy sok közöd van hozzá, de barátnőmhöz. Bocs, de most nem érek rá.
Majd… – nehéz volt ki mondanom, de mivel le akarom koptatni, ezért üsse kő,
kimondom! – …otthon találkozzunk. – Sarkon fordultam, meg sem vártam, hogy
valamit is reagáljon rá, és elindultam. Kis idő múlva mikor hátra néztem Jimmie
a másik irányba ment, ezért megkönnyebbültem. Na akkor, nyomás a Russel ház!
Futni kezdtem, hogy minél előbb az úti célomhoz érjek, és hamar meg is
érkeztem, majd becsöngettem, és Alexander jött ki, Hanna apukája. – Szia!
Hannához jöttem, itthon van? – Kérdeztem. Tegezem és nagyon bírom Alex-et, néha
olyan, mint ha az apám helyet apám lenn. – Igen itthon van, gyere csak be. –
Bementem és finom mézes kalács illata csapta meg az orromat. – Melcsy! De jó
látni!
Hogy vagy? –
Jött oda Elizabeth. – Köszönöm szépen jól! – Mosolyogtam, majd Hanna jött ki a
szobából. – Hát helló!
– Szia! –
Levettem a cipőmet, a kabátomat, és bementünk a szobába. – Na mesélj! Vagy csak
úgy beugrottál? – Kérdezte vigyorogva. – Mondjuk, hogy mind kettő. De van mit
mesélnem.
– Hallgatlak.
– Oké!
Kezdem onnét, hogy mi történt, mi után ti elmentettek. – Elmeséltem neki
mindent, részletesen, még azt is, hogy Donya és apa összejöttek, meg hogy a
bunkó fiai is ott lesz a nyakamon. Hanna látszólag köpni-nyelni nem tudod, és
szerintem össze volt zavarodva, ahogy én is igazából. – Mi van? Ez most komoly?
Az a kis…!! Csak kerüljön a kezem közé esküszöm
megfojtom! – Egy párnát vett a kezébe és fojtogatni kezdte. Hanna néha
közveszélyes ez tény, de szegény párna, ha élőlény lenne, már nem lenne az… – Hihi!
Annyira jó, hogy vagy nekem! – A nyakába ugrottam, ő pedig értetlenül nézett
maga elé, majd elmosolyodott és átölelt. – Naná! – Eszembe jutott még valami,
kicsit hezitáltam, de elmondom. – Figyelj Hanna, van valami, amit még el kell
mondanom. Van egy olyan érzésem, hogy bérgyilkosokkal vagyunk körül véve.
Eizan, Enrique, Eliot, Antone, Jimmie, úgy gondolom mind egy közülük. Valami
készül, nem tudom mi, de ez egy női megérzés. – Miközben magyaráztam, Hanna
olyan volt, mint aki tudja, hogy ez így van.
Egy kis csend után ő is megszólalt.
– Van egy
ötletem, de elégé… örült.
–
Hallgatlak.
–
Igazából... valamit nem mondtam el. – Hanna lesütötte a szemét, ami
megrémisztett.
– Mit?
– A nővérem,
Silvia… egy olyan vállalatnak dolgozik, ami a bűnözőket kapja el, és csukatja
le. Viszont ők nem rendőrök, hanem afféle kémek. A családból ezt csak én tudom,
de úgy, hogy ő sem tud róla, hogy én erről tudok. Viszont már régóta be akarok
állni közéjük…. – Felcsillant a szemem. Ez zseniális!
– És… én is
álljak be? – Kérdeztem teljes vággyal.
– Háááát…
mondjuk. De ezen gondolkodnunk kell. Mert igazából veszélyes, és kockázatos is.
Viszont ha sikerülne, akkor talán kideríthetnénk, hogy mi az, ami készülőben
van. Hiszen, te is egy célpont vagy. Legalábbis Adam megpróbált megölni, Sarah
pedig felbérelte, szerintem nem adja fel. – Hannának igaza van, de mit kéne
tennem? Fogalmam sincs.
– Na igen.
Nézd! Ezt még át kell gondolnom. Először is azt kell kiderítenem, hogy Donya
mit akar az apámtól. Lehet, hogy tényleg szereti, vagy csak egészen más okokból
van vele. – Gondolkoztam hangosan.
– Tudod a
számomat, bármi van, hívj! – Javasolta Hanna. Határozottan rábólintottam és
kezet fogtunk, mint két szövetséges.
– Egyenlőre
ez maradjon közöttünk, aztán még erről beszélünk. – Mondta a lány.
– Rendben.
Most pedig mennem kell. – Álltam fel és vettem a kabátomat, majd a cipőmet.
– Örülünk,
hogy jöttél. – Mondta Elizabeth.
– Én is.
– Gyere
máskor is!
–Naná!
Kellemes karácsonyi ünnepeket, és boldog újévet! – Mondtam, elköszöntem tőlük,
ki kísértek majd elmentem egyenesen haza.
Na Meli! Itt az ideje, hogy kezedbe vedd a dolgokat. Nem fogja tönkre tenni a
családomat az nő, a fia meg főleg nem. Várjunk csak! Azt hiszem, tudom mit kéne
tennem. Ha el tudnám hitetni Jimmie-vel, hogy totálisan bele zúgtam, akkor ki tudnék
belőle szedni pár információt. Egy próbát megér!
Negyed óra
múlva haza értem. Olyan furcsa volt itthon lenni, a vacsora óta, nem jártam
itthon. Mikor benyitottam az ajtón a karácsony illata várt, és a fenyőfa, amit
Juss és Kathleen díszítették. Ledobtam
magamról a kabátot és a cipőt, majd bementem a nappaliba, ahol a többiek
voltak. – Meli? – Apám meglepet arcával találkoztam, mindenki értetlenül nézett
rám, és Jimmie-n kívül mindenki a nyakamba ugrott. – Annyira aggódtunk. –
Mondta Donya. Apa fáradt volt, de jól nézett ki. Nagyon örült nekem, és magához
ölelt. Ezután szembe néztem a bátyámmal. – Hé! – Szóltam hozzá. – Ne haragudj.
Nagyon sajnálom. – Kértem tőle bocsánatot.
– Kis hülye!
Szerinted tudnék rád haragudni? – Magához rántott és megölelt, majd megborzolta
a hajamat.
– Héé, ez
fáj! – Elnevettük és a nevetés most kitöltötte a szobát. Jó volt újra itthon
lenni, de most akkor is dolgom van. Jimmie-re néztem, és elmosolyodtam. Ő
értetlenül nézett rám, én pedig oda mentem hozzá. – Szóval együtt fogunk lakni?
Na jó, legyen. De csak hogy tudd, akkor sem fogom megadni magamat, főleg nem
neked. – Kacsintottam, ő pedig perverzül vigyorgott.
– Hát
persze! Majd meg látjuk! – Legszívesebben lágyékon rúgnám és a szuszt is
keverném belőle, de mivel azért csinálom, hogy kiszedjek belőle pár dolgot, így
muszáj magamat kontrolálni. Ne félj Jimmie, esküszöm, ha ennek vége, te
repülsz!
A hangulat
jó volt, és sokat beszélgettünk, a nap így elment, és jött a lefekvés ideje. Már
a szobámban voltam és a melltartómat kapcsoltam volna ki, amikor valaki
kopogtatni kezdett az ablakomon. Mi a…?! Magamra kaptam a pulcsimat és
kinyitottam az ablakot, és bejött a nem hívott vendég. – Te meg mit keresel
itt? Hagyjál már békén! – Mondtam neki, viszonylag halkan. Tippeljetek, ki volt
az? Hát persze, hogy Eizan Seyfried! Bejött a szobámba én pedig becsuktam az
ablakot. – Eizan! Miért követsz? Meg mondtam, hogy ha–… – nem tudtam befejezni, befogta a számat és
közel hajolt hozzám. – Figyelj! Tudom, hogy a McDaniel ivadék itt van, sőt azt
is, hogy ide költöztek, mert az anyának viszonya van az apáddal. De muszáj,
hogy tudj valamiről. – Lassan levette a kezét a számról, de még mindig túl
közel van hozzám, és még közelebb hajolt hozzám. – Nem szeretek kívül álló
embereket bevonni az ügyeimbe, de szerintem veled kivételt teszek. – Perverzül
vigyorgott és megnyalta az államat. – Eizan, elég! Milyen ügyről beszélsz? –
Löktem el magamtól.
– Holnap
jövök, és meglátogatlak.
– Mi? Na azt
már nem. Holnap karácsony, ne zavard meg a családi programunkat. Inkább te is
legyél otthon. – Förmedtem rá.
– Már
párszor előfordult, hogy karácsonykor is munkám van, és mivel most is, nem
haragszanak meg otthon, hogy nem tudok ott lenni. Holnap jövök, és hozom az
öcsémet is, Pá! – Pimaszul csókot lopott az ajkamról és ahol bejött ott
távozott is. – Whááááááááááááá! Holnap ide vagy oda karácsony, én megölöm! –
Hangosan szitkozódtam és már a hajamat téptem. – Minden rendben? Valami zajt
hallottam. – Szólt az ajtón kívül Juss.
– Igen,
persze, csak hangosan gondolkoztam.
– Magadba
beszélsz?
– Ja,
előfordul.
– Ch! Te sem
vagy százas.
– Haha, meg
lehet. – Kellemetlenül nevettem, de még mindig jobb, mint hogy rájöjjön Eizan
volt itt. Csak tudnám, hogy ő honnan tudja, hogy Jimmie-ék ide költöztek. És
mibe fog engem bele keverni? Ajjh nem értek semmit, utálom ha rejtvényekben
beszélnek! Meg fogtam a törülközőmet és a pizsamámat, majd bevonultam a
fürdőbe, és most magamra zártam az ajtót. Nem szeretnék úgy járni, ahogy Eizan-éknál.
Végeztem a zuhannyal, majd mikor mindennel végeztem visszamentem a szobámba. Lefeküdtem
és már megint nem tudtam aludni. A fenébe! Miért kell Eizan-nak mindig ilyen
közel jönnie hozzám?!
De most jobb
lesz aludni, nem akarok holnap fáradt lenni. Nagyon nehezen aludtam, többször felébredtem,
és nem tudtam aludni. Aztán amikor felkeltem fél hatkor, úgy döntöttem, hogy
nem alszom vissza, ezért kikászálódtam az ágyból, megmostam az arcomat, és
lementem a konyhába csinálni valami reggelit. – Úgy látszik, nem én vagyok az
egyetlen, aki nem tudd aludni. – Jött a hang, és egy kezet éreztem a hátamon.
Mikor megfordultam Jimmie állt velem szemben, kócos hajjal, és egy szál
alsógatyában. – Ööö Jimmie… Tudom, hogy itthon érzed magad, de azért ne
ennyire. – Néztem rá utalva, hogy vegyen már magára valami ruha szerűséget. –
Miért is? – Kérdezte nyájasan.
– Nézd,
engem rohadtul nem érdekel, hogy egy szál bokszerben szaladgálsz itthon, de
légy szíves légy tekintettel Kathleen-re, és Juss-ra. Ja meg magadra is, mert
ha bátyám meglát így, a szuszt is kiveri belőled. – Gonoszul vigyorogtam rá, ő
pedig mérgesen nézett rám és közeledni akart felém, csak hogy nekem akkor
mázlim van, hogy ilyen csak a mesében létezik. – Ááááh nem hiszem el, hogy
milyen kényelmetlen ez az ágy. Esküszöm, veszek magamnak egy kényelmesebbet, mert
már ezt nem lehet ki–… – Igen Juss jött
le álmosan és nyújtózkodva, de amikor meglátta, hogy Jimmie alsógatyában van
előttem, elakad a szava és az agypumpája az egekig felszökött. – Hé! Már meg
bocsáss, de azonnal öltözz fel, mert nagyon megbánod! – Oké, egy kicsit én is
megijedtem, ahogy Juss nézett, az a pillantás tipikus Johns, látszik, hogy ő is
a család tagja. De nagyon tetszett, ahogy Jimmie szó szerint ledermedt, és
berezelt. Hmmm! Azt hiszem egy őrült
ötletem támadt! Össze fogom ugrasztani a két fiút. Ha ők ketten nem jönnek ki,
akkor lehet verekedés lenne belőle, és talán Donya is és apa is rájönne, hogy
így nem élhetnek együtt. Te jó ég Meli! De önző vagy! Ez tényleg nagyon debil
ötlet, viszont ha el akarom távolítani őket, akkor lehet, máshoz már nem
folyamodhatok. – O-oké. – Jimmie, mint a szél eltűnt. Hehe! Ez már tetszik!
Jézusom! Kezdek Eizan-re hasonlítani. – Hé! Mit csinált ez itt alsógatyában? –
Kérdezte Juss.
– Nem sokat,
csak ő sem tudod aludni és lejött. Viszont köszönöm, megsúgom neked… – Hajoltam
közelebb hozzá. – nem igazán komálom a srácot. Az anyjával még nincs bajom, de
Jimmie-t nem bírom. – Juss elnevette magát és ő is a fülembe súgott. –
Bevallom, én sem. Van benne valami, ami ellenszenves, és szerintem nincs ki
mind a négy kereke. – Huncutul nevetünk, majd közben neki álltam sütni pár
tojást sonkával és szalonnával. Nem sokára készen is lettem vele, majd
bátyámmal leültünk az asztalhoz és elkezdtünk reggelizni. – Hmm finom lett. –
Dicsérte Juss. – Egyébként mesélj, hogy vagy? És hogy szerezted azt a sérülést?
– A végén elhalkult a hangja, és lesütötte a szemét. Mély levegőt vettem majd
kifújtam. – Hát, figyelj, el fogom neked mondani, de most nem a legjobbak a
körülmények ehhez. – Mosolyogtam. – Rendi! – Mondta idétlen hangnemben. Miközben
reggeliztünk, Juss elmesélte, hogy mennyire kijön Kathleen-el, és hogy úgy érzi
rá talált arra, aki igazán boldoggá tudja tenni. Jó volt vele beszélgetni. Igazából Kathleen
tényleg más, mint Courtney, nem ismerem a harmadik testvérüket, de nem is
érdekel. A lényeg, hogy Juss most boldog, és ez nagyszerű. – Hé, kezdjük el
becsomagolni az ajándékot. Te vettél valami apának? – Kérdezte. – Őszintén?
Mindenkinek vettem, de neki nem. Még Jimmie-nek is, nem akartam bunkó lenni. –
Mondtam unottan.
– Én neki
nem. A faszom fog költeni rá.
– Igaz! –
Elröhögtük egymást és a nappaliba mentünk.
– Viszont én
apunak vettem egy fekete bőrtáskát, mert azokat szereti, oda adhatnánk neki
közösen. – Mondta.
– Rendben!
Köszönöm Juss, te mindenre gondolsz, már amikor. – Pimaszul kacsintottam rá,
majd felmentünk a szobánkba, és csomagoltuk az ajándékokat. Már régen megvettem
az ajándékokat, így nem kellet ezzel foglalkoznom, de Kathleen-nek nem régen
vettem meg, na meg Jimmie-nek is, és apunak elfelejtettem bármilyen furcsa is,
de Juss megmentet. Kathleen-nke egy ezüst karkötőt vettem, ami elefánt mintás
volt, Donya-t és Jimmie-t lerendeztem egy üveg borral. Tudod ki fog rájuk
költeni, igaza van Juss-nak. Tényleg! Drága bátyámnak egy lávalámpát vettem,
magamnak is fogok venni, mert imádom az ilyen dolgokat, ahogy testvérem is.
Mikor készen lettem, elmentem mosdóba, kifele jövet pedig Jimmie-vel
találkoztam. – Látom hatott rád bátyám szavai. – Végre volt rajta egy fekete
nadrág, és egy kék póló. – Ch! Ugyan már kérlek! – Kezdett bele, de megemeltem
a kezemet és elfordítottam a fejem.
– Ne
folytasd. Nem érdekel. Főleg nem a te magyarázkodásod. – Elindultam, de Jimmie
utánam kapott, és a falnak szorított. – Tudod, nagyon érdekes vagy. Már értem,
hogy Zack miért járt vele, és hogy most miért akar vissza szerezni. – Nem csak
az ördögi vigyorára, de a név hallatára is elöntött a düh. Ökölbe szorítottam a
kezem, és erős mozdulattal lelöktem magamról a kezeit. – Te honnan tudsz
erről? És egyáltalán mióta ismered
Zack-et?!
– Nyugi kis
lány! Nem kell így felkapni a vizet. De ha nagyon tudni szeretnéd, akkor Zack
és én haverok vagyunk. Ráadásul egy szakterületen dolgozunk. – Teljesen megállt
bennem az ütő. A szívem egy dobbanást ki hagyott, és levegő után kapkodtam. Mi?
Zack és Jimmie? Ugyan az a munka? Csak nem…?
Ekkor
megszólalt a csengő.
– Erre a
beszélgetésre, még visszatérünk! – Fenyegetői hangnemem nem tetszett neki, de
most ez nem érdekel. Most nagyon foglalkoztat egy két dolog, úgy látszik
haladok, azzal, hogy kiszedjek belőle dolgokat. Mindenre gondoltam, de erre
nem. Mérgesen lépdeltem lefele a lépcsőn, és dühösen nyitottam ki az ajtót. Eizan
állt a kapunak támasztva. Annyira dühös voltam, hogy oda menve a kapuhoz ki
nyitottam, rá markoltam Eizan mellkasánál a kabátjára és közel húztam magamhoz.
– Reggel hét óra van, és még a családom alszik, meg tennéd, hogy nem csöngetsz,
mert felébreszted őket?! – Nem igazán törődtem azzal, hogy ennek a viselkedésemnek
vele szemben következménye is lehet, de jól gondoltam, ezt nem hagyja szó
nélkül. – Hé! Tudod mennyibe került ez a kabát? Eredeti bőr! Lennél olyan
szíves elengedni? – Még egy kicsit dühösen meredtem rá, de mikor észbe kaptam,
hogy mit csinálok elengedtem.
–
Egyébként meg mi bajod van? – Kérdezte miközben, kezével leporolta fekete bőr kabátját.
– Hogy mi bajom van? Ti vagytok a bajom! – Rugdosni kezdtem, ő pedig értetlenül
nézett rám, mind addig, míg az ajtó ki nem nyílt, Jimmie és Eizan tekintette
találkozott. Hoppá! A lehető legrosszabbra számítottam, deee…
Eizan arcán
egy olyan ördögi egyben kihívó vigyor jelent meg, ami megrémisztett. Majd
megmarkolta a pólómat, hozzá teszem, még
mindig pizsamába voltam, és hááát, nem volt rajtam melltartó vagy ilyesmi. Aztán
húzni kezdett be házba, ahol Jimmie is volt. Mikor bementünk Eizan egész végig
maga mellett tartott, keze a vállamon volt, és kihívóan nézett a szőke srác
szemébe. – Na mi van Seyfried? Jöttél ellenőrizni, nehogy rá tegyem a kis szentedre
a kezemet? – Mutatott rám lenézően. Utálom, ha semmi néznek, és már majdnem
mondtam volna valamit, mikor Eizan enyhén belemarkolt a vállamba és Jimmie-ről
le nem vette a szemét. – Mondjuk! De tudom, hogy a kis szentem meg tudja védeni
magát, és hidd el, ha te valami olyat csinálnál vele, ami neki nem teszik,
akkor biztosíthatom, hogy komoly sérüléseket fogsz szenvedni. – Ez az ördögi
vigyor, ez a határozott, és erős kisugárzása egyszerűen… megbabonázott. Éreztem
azt a kisugárzást Eizanből, ami áradt ki belőle, és teljesen lázba hozott. –
Igen? Akkor kipróbálom. – Jimmie is rendesen fel volt tüzelve. Szinte lángolt a
levegő a gyűlölet és a düh miatt a két srác között. – Hm! Na látod, azt nem
ajánlom. – Fenyegetőzött Eizan. – Mivel ha megpróbálod… Megöllek! – Komolyra
fordította a szót. Azt hiszem, félek Eizan-től, lehet, engem nem bántana, de
most egy kicsit remegek. Láttam a két fiún, hogy mindjárt egymásnak esnek,
ezért valamit tennem kell. – Fiúk nyugi van! Itt nem csináltok jelenetet, főleg
nem karácsonykor. Szóval viselkedjetek, vagy repültök mind ketten. Pár
pillanatig még farkas szemet néztek egymással, aztán Eizan enyhült. – Én jó fiú
leszek, persze ha ő is. – Mutatott Jimmie-re gúnyos vigyorral. – Ch! Talán
kibírom, hogy ne hányam el magam. – Vágost vissza Jimmie szintén tele gúnnyal. Tényleg
képesek lennének megölni egymást, de bevallom, ettől félek, nagyon!
– Melcsy,
kéne egy csomagoló papír, mert nem találtam. – Juss jött le a lépcsőn, majd
mikor meglátta a két fiút, mérgesen nézett rájuk. – Hát ti? Most itt fogtok
karácsonyozni? – Kérdezte unottan.
– Igen Juss,
most ők igen. Bocsi, hogy nem szóltam… – Mondtam, lesütve a szememet.
– Hmmmm. Na
jó, de azért óvatosan. – Érezhető volt a hangján, hogy nem nagyon örül ennek,
és hogy vigyázzak, mert nem akar jelenetet, főleg nem karácsonykor. Lassan
Donya, és apa is lejöttek, és neki álltak főzni. Mondtam, hogy segítek, de
visszautasították. Hát jó, ha nem hát nem. Jimmie Donyával kezdett el beszélni,
apu és Kathleen a munkáról beszéltek, Juss pedig elvolt a szaloncukor
csomagolásával. Mivel nem tudtam magammal mit kezdeni, ezért úgy döntöttem,
hogy veszek egy zuhanyt és átöltözök. Már lezuhanyoztam, még egyszer megmostam
a hajamat, és már át is öltöztem, egy fehér farmerbe és egy fekete topba, mikor
kimentem a fürdőből és Eizan velem szembe támaszkodott a falnak. – Tudod eszembe
jutott a tegnap este. – Húzódott egy perverz vigyor az arcára. – Bevallom… –
Ellökte magát a faltól, és közel jött hozzám, olyannyira, hogy a falnak
préselt. – Nagyon nehéz volt fékezni magam. Ha lesz még ilyen alkalom, nem
menekülsz előlem. – Arcával közelhajolt és megnyalta a száját. – Ne reménykedj!
Nem lesz legközelebb. Különben is, neked ez csak játék. Te nem veszed komolyan!
– Mondtam miközben mérgesen néztem a szemeibe.
– Komolyan?
Hiszen én mindig komoly vagyok, amikor játszom a nőkkel. – A kijelentése
csalódottságot idézet elő bennem. Hát tényleg így áll a helyzet? Ő csak
játszadozik, de engem nem vesz komolyan. – Aha biztos. De most engedj! –
Ellöktem magamtól, de ő megragadta a karomat és visszarántott és egyenesen a mellkasának
mentem. – Pedig fogadd el, hogy hozzám tartozol. Vagyis még nem, de gondoskodok
róla, hogy beadd a derekad és az enyém légy. – Hangja halk volt, mégis vízhangzott
a fülemben, amitől a fejem is megfájdult. Nyakamra tapasztotta ajkait és egy
hosszú csókot nyomott rá. A szívem kihagyott egy ütemet, a lábaim pedig legyökereztek.
Mikor észbe kaptam, a testem automatikusan reagált rá. Megragadtam Eizan
vállát, majd hátra löktem, amitől a mögötte lévő falnak ütközött és lecsúszott
a földre. – Ne merészelj hozzám érni te perverz! – Ökölbe szorított kézzel
kiabáltam rá, ő pedig csak kitágult szemekkel nézett rám. Nem számított a
reakciómra, teljesen megleptem ezzel a mozdulatommal. Semmit nem szóltam csak
dühösen sarkon fordultam és lementem a lépcsőn. Mikor leértem a nyakamhoz
kaptam, és amint eszembe jutott, hogy Eizan megcsókolta, elvörösödtem. Francba!
A nap
további részében senkihez sem szóltam, kivéve Kathleen-t. – Melcsy, Courtney
hol van? – Kérdezte tőlem. Hoppá, ő szerintem Dinah-éknál maradt hacsak nem
ment el onnan.
– Ő
barátnőmnél, azt hiszem, de ne aggódj jól van. – Mosolyogtam.
– Akkor meg
nyugodtam, csak mert, azóta nem hívott. Remélem, hamarosan haza jön.
– Reméljük. –
Kathleen nagyon kedves lány. Jó hogy juss ilyen lányt fogott ki. Ahogy vele
beszélgettem, éreztem Eizan és Jimmie tekintetté a hátamon, de nem figyeltem rájuk.
Egyikkőjüket sem akarom most látni.
Jimmie most itt lakik, azt még megértem, de Eizan mi a szarnak jött ide? Azt
elfelejtettem tőle megkérdezni. Komolyan, jöhet még ennél rosszabb…? – Na
emberek! Ajándékozzunk! – Szólt Juss, akiben nagyon nagy volt a lelkesedés. Meg
is történt. Mindenki oda adta az ajándékot mindenkinek. Eizan-on még látszott
is, hogy nem tetszik neki, Jimmie kap tőlem ajándékot, de ő nem. Bár valójában azt az üveg bort nem én vettem,
hanem apu, csak nekem adta, hogy adjam nekik oda. Szóval ha azt nézzük, akkor
én nem is vettem nekik semmit.
Juss nagyon
örült a lávalámpájának, ahogy Kath is a karkötőnek. Én kaptam egy rajzkészletet
bátyámtól, nem lehetett valami olcsó, mert az egyik legjobb minőségűt vette.
Tudja, hogy imádok rajzolni, és hogy nagyon megy. Kaptam mégy könyvet is, és
még pár apróságot, ami valljuk be, értékes dolog. – Nagyon szépen köszönöm, király ajándékok! –
Köszöntem meg mindenkinek. Azt est további része tök jól ment. Borozgatunk,
meséltünk egymásnak, és nem érdekelt Jimmie és Eizan jelenléte. Jó érzés volt.
Mind addig míg nem… Megszólalt a csengő. – Kinyitom. – Állt fel Juss. Amikor
jött vissza, már nem egyedül. Egy középkorú nő és férfi jött be. Annyira
ismerősek voltak, de nem ugrott be, hogy honnan. – Önök kik? – Kérdezte Donya
tőlük.
A férfi
lesütötte a szemét, majd rám nézett. – Ne haragudjanak, hogy zavarjuk önöket,
főleg, hogy karácsonykor. – Mondta.
– Nem, nem
gond. De ismerjük önöket? – Kérdeztem apám tőlük.
– Nem, de a
fiamat ismerték. – Mondta a férfi.
– A fiát?
Kire gondol?
– Adam. Adam
Knight-ra. – A férfi kijelentésére mindenki jéggé fagyott. Mi? Ők… Adam szülei?
– Áá nézzék,
nagyon sajnáljuk, ami történt, és nem akarunk otrombák lenni, de kérem
karácsony van, és… – Kezdett bele apum, de a nő közbe szólt.
– Tudjuk, és
sajnáljuk. Viszont szeretnénk mondani valamit. – Egy kis habozással ugyan, de
bele kezdett. – Gondolom, tudják, hogy a fiam, nem véletlenül halt meg, hanem
meggyilkolták.
– Igen, de
nekünk mi közünk van mind ehhez? – Kérdezte Juss.
– Az, hogy
van valaki, aki látta a gyilkosságot, és tudja, hogy ki tette. – A testem
remegni kezdett. Ugye nem…?
– Még mindig
nem értem… – Húzta fel a szemöldökét bátyám. A nő felemelte a kezét, és habozás
nélkül rám mutatott.
– Te ölted
meg! – Végem van…