13. fejezet ~ Válassz! ~

Sziasztok! :) Örülök, hogy részt teszek fel, remélem ti is! :D kicsit megváltoztattam a történet írás stílusát, értem ezt a szemszögekre. :) Nem ragoznám tovább, köszönöm a kommenteket, és jó szórakozást az olvasáshoz! :)^^♥

Puszi :*

Melinda szemszög:

Lefagytam. Minden létező dolog eszembe jutott a börtönnel, és a bűntudattal kapcsolatban. Gyűlölettel teli pillantásokkal néztek rám, a lábam kezdte felmondani a szolgálatot, a hideg pedig végig szaladt a gerincemen. Bár furcsa, de legszívesebben, megölném ezt a kettőt!

– Hogy mi van?! Ezt maguk sem gondolhatják komolyan?!  – Bátyám lépett elém, ökölbe szorított kézzel. –Beállítanak karácsony ünnepén, és azt feltételezik a húgomról, hogy egy gyilkos? Nézzék, nagyon tudom sajnálni azt, ami a fiúkkal történt, de ezért ne vádoljanak egy olyan embert, aki nem tehet róla. Adam szerette Melcsy-t, de akkor sem ő ölte meg, nem lenne rá képes! – Jól esett Juss védelme, de egyáltalán nem volt igaza. Azon viszont meglepődtem, hogy ő honnan tudja, Adam szeretett engem?

– Talán tényleg bunkóság volt, pont karácsonykor eljönni ide, és ezt mondani, de ez az igazság. Van rá bizonyítékunk. – Adam apja felemelte a kezét, és megrázta a kezében lévő CD-t.

– Rögzítették a felvételt, és a rendőrség is tud róla. – Abban a pillanatban hallottam meg a szirénahangot. Becsuktam a szemem, kínos csend állt be, senki nem tudod meg szólalni, a szívem tombolt belülről, és ordítani szerettem volna. Nem telt bele pár pillanatba, a rendőrség ott volt a szemem előtt, mikor kinyitottam azt. – Melinda Johns! Ezennel letartóztatom  az Ada… – A hadnagy már vette elő a bilincsét, amikor rá nézett Eizan-ra, és elhallgatott.

– Mr. Seyfried? – Hangja félénk, és halk.

– Ryan Hadnagy! Mondja, maga karácsonykor is dolgozik? Vagy csak kapott egy ügyet, és már ugrik is, hogy elkapja a bűnöst? – Eizan hangja kicsit gúnyos volt, miközben felállt. Oda ment Juss-hoz és intett neki, hogy hagyja, majd ő elintézi.

– Hát tudja, igen. A törvényt védem, és próbálunk…

– Apám mintha azt mondta volna önnek, hogy karácsony estéjén ne dolgozzon, akármi is történik, majd azt ő elintézi, vagy esetleg én. – Eizan kihúzta magát, tekintete fenyegető volt, de mégis valahogy… kurva szexi.

– De…

– Semmi de! Menjen haza! – A hadnagy azt se tudta, hogy sírjon vagy röhögjön. Bár én sem. Mi a szent szar folyik itt?

Eizan egy mozdulttal kikapta Adam apja kezéből a CD-t, és azt mondta:

– Igen rajta van, – a hadnagy felé fordult, majd folytatta – Adam-et tényleg megöltem, egy bűnözőt kaptam el. Ha akkor nem lövöm le, ismét megszökött volna, és ismét embereket ölt volna meg. A felvételen Melinda keze is rajta van a pisztolyon, de én húztam meg a ravaszt.  – A fiú úgy hazudott, mint a vízfolyás, de a leghihetetlenebb mégis az, hogy a pasi elhitte.  – Értem. – Mondta, majd Adam szüleihez fordult. – Ez esetben nem tudok mit tenni. Sajnálom. Ha a fiúk tényleg bűnöző volt, akkor…

– Nem volt bűnöző!  – Vágott közbe Adam anyja. Látszott, hogy mondani akar még valamit, de nem tette. Lehajtotta a fejét, és a mellette álló férje karjába kapaszkodott. – Menjünk… – Halkan beszélt, így amit utána közölt, nem értettem. A férfi elköszönt, és kimentek az ajtón. Mindenki döbbenten nézett. Mi az, hogy ide jönnek, karácsony estéjén, meg zavarják köreinket, majd fogják magukat és csak úgy kisétálnak. Akkora gyűlöletet éreztem, hogy uralkodnom kellet magamon, nehogy kitörjek dührohamban.

– Ez meg mi a jó büdös picsa volt?! – Háborodott fel Juss. – Hát dugják fel maguknak az összes faszt a világon! – Ahogy hallom, ő se valami nyugodt.

– Jézusom! Ez borzalmas! – Donya apámat ölelte, arca sápadt volt, és sokat nézett fiára, Jimmie-re.

– De mit akartak? Melcsy! Mi ez az egész? Tényleg ott voltál, amikor Adam meghalt? – Nézett rám apa. Kicsit gondolkodóba estem, de elég a hazugságokból!

– Igen, ott voltam! –Bár részben nem mondtam el az igazat, mert én öltem meg. Eizan csak engem védett, ami most meglepett.

– Miért nem mondtad el? Börtönbe kerülsz, ott majd megnézheted magad! Mész a háztól mindjárt! Ilyet hogy csinálhattál?! – Poénból, nagyon sokszor mondta már nekem, hogy megyek a háztól, de én mindig komolyan veszem, mert nálam ez nem vicc. Nem szeretem, ha ilyen dolgokkal poénkodnak, csak hogy most, ez nem poén. – Kösz… hogy támogatsz. – Küszködnöm kellet a könnyeimmel. Ritkán teszek ilyet, mert ami a szívemen van, az meg is látszik az arcomon, viszont most nem akarom sírni. – Igaza van! Támogatnod kellene őt. – Donya a vállára csapott, és eltávolodott tőle. – Ne mondj neki ilyet, biztosan nehéz most a lelkének. Az apja vagy, légy mellette.

 Eizan szemszög:

Jimmie anyjának igaz volt. Mr. Johns túl kegyetlen a lányához. Bevallom nehezen álltam meg, hogy ne szóljak hozzá, de muszáj volt, mert ez nem nagyon tartozik rám.  – Meli, beszélhetnénk? –Súgtam a fülébe. Nem vártam meg, míg reagál, megragadtam a karját, és bármilyen hülyén hangzik, a mosdóba vittem. – Eizan… – A szájára tettem a mutató újam, és mélyen a szemébe néztem. –Ssssh! Figyelj rám! Holnap el kell jönnöd velem egy helyre és…

– Na nem! Karácsony van, és a családommal akarok lenni, te nem fogsz… – Ahogy ő nem várta meg, hogy én befejezem, úgy én sem hagytam neki. Lesmároltam, neki nyomtam a csempének miközben a hajába túrtam. Ezt lehet, nem kellet volna, mert nehéz volt fékezni magamat. – Ti nők, sosem akartok ránk figyelni, amikor kellene. – Távolodtam el ajkaitól.

– Hallgass meg! – Arca rák vörös, én pedig ezt élvezve állapítom meg. –Holnap gyere velem, mutatok valamit. Csak két órát vesz el az életedből. – Lassan felnézett a szemembe. Türelmetlenül vártam, hogy mit felel, de szavak helyet…

Ellökött magától. – Na ide figyelj! Te velem merészelj velem így viselkedni. Elegem van már, hogy folyton lökdösöl. – Hangosabban beszéltem, teljesen felbaszta az agyamat. Legszívesebben meg fojtanám a két kezemmel most azonnal.

Mikor már csillapítanám a dühömet, ne hogy olyat csináljak, amit megbánok, hírtelen kinyílik a mosdó ajtaja, és Jimmie ijedt arckifejezésével néztem szembe. – Ti meg mi az istent csináltok itt?! – Végig nézett rajtunk, és látszott, hogy kezd ideges lenni. Hehe!

–Közöd?! Egyébként beszélgetünk, hogy ne lássuk a te undorító képedet! – Meli oltása kicsit durva. Enyhén szólva meglepődtem, de örültem neki. Ezek szerint, ő sem csípi Jimmie-t?

–A mosdóban?

– Haver! Az azt jelenti, tűnj el! – Önelégülten vigyorogtam rá. Élveztem, hogy ezt mondhatom neki. Na nem mintha nem tehetném meg, de most a helyzet is így kívánta. Ám ez nem tartott sokáig. Jimmie is elvigyorodott, és elkapta Meli karját.

– Ha nem tudnád, mi már keféltünk. Ő az én csajom Seyfried! – WTF?! Nyitva maradt a szám is.

– Te komolyan ki tudtad ezt mondani? – Ránéztem Melire, és teljesen lesápadt. Éreztem, hogy kezdem McDaniel gyereket sajnálni… A mellettem álló lány lába automatikusan mozdult és egy nem kívánatos helyet talált el. A fiú összekuporodva esett össze a földön, arcán látva a nem kellemes fájdalmat.

– Ilyen ostoba lennél Jimmie fiam? – Leguggoltam hozzá. – Egy nővel tudni kell bánni, ha olyat mondasz neki, ami nem igaz, könnyen bajod esik. Ja, és szerintem nem hiszem, hogy képes leszel ezek után használni a szerszámod, főleg nem Melivel, viszont ha bepróbálkozol, én magam gondoskodom róla, hogy leamputálják. – Rákacsintottam, majd felálltam. Meli felé fordultam és szóra nyitottam a szám, de a kislány olyan ideges volt, hogy engem is el akart tenni láb alól. Az utolsó pillanatban sikerült elkapnom a lábát, hogy nem rúgjon lágyékon.

– Nanana, nyugi van! – Mint akit most vágtak fejbe, és rájön, hogy kit is akar megrúgni. Elengedtem a lábát, ő pedig karba tette a kezét.

– Elegem van már, hogy minden pasi meg akar dönteni. Nem vagyok dugásra való baba!

Melinda szemszög:

Amint ezt kimondtam, ideges léptekkel közeledtem a nappali felé, ahol a többiek is tartózkodtak.

– Donya! – Kiabáltam. Már úgy is elbaszták a karácsonyomat, úgy látszik nekem is el kell.

– Tessék? – Fordult felém mosollyal, de amint meglátta dühtől vibráló arcomat, azonnal ijedten nézett rám.

– Nem érdekel, ha te maradsz, vagy mész, de a fiadat takarítsd el innen! – Értetlenül nézett rám és közelebb lépett.

– Mi történt? Miért mondod ezt?

– Utáljuk egymást! Nem vagyunk képesek elviselni a másik jelenlétét. Szóval, ha békét akartok, akkor költözzön el, vagy én megyek. – Duli-fulin viselkedtem, de ez cseppet sem érdekelt.

– Ugyan hova mennél? – Kérdezte Julius.

 – Nagybátyámhoz! – Először azt hitték, hogy csak hülyéskedek, de hamar rájöttek, mennyire komolyan gondolom.

– Melinda! Ilyet nem kérhetsz! Jimmie az anyához tartozik, nem fog elmenni. – Szólt közbe apa, majd folytatta. – Donya és én együtt vagyunk, ide költözött, a fiával. Ha ennyire nem tetszik a kapcsolatunk, akkor mond ki, de ne küldj el senkit.

– Nem érted! Donyaával nekem semmi bajom. A fia, Jimmie, őt nem tudom elviselni. Egy önelégült faszkalap, akinek fontos a saját magáért való ostoba szófordulatok.  Nem vagyok hajlandó elviselni!

– Melcsy, nem gondolod, hogy karácsonykor nem kéne itt hisztizned, hogy neked mi nem tetszik? Úgy gondolom nagy vagy már, hogy megértsd: Jimmie nem megy el, ha nem akar. – Bátyám megint lekezelő stílusban szólított meg. Valahol igaza volt, de csak abban, hogy Jimmie-nek joga van eldönteni mit akar, viszont én ezt így nem bírom. Tudom, hogy bejövök Eizan-ek, és azt is, hogy Jimmie-nek is, de ha mind a kettő csak ki akar használni, akkor mi értelme van? Mégis… Van bennem egy érzés, ami már belém épült, ha rá nézek gyorsabban ver szívem, és ha hozzám ér, úgy érzem mindjárt meghalok. Még ha testileg meg is adom magam, érzelmileg nem. Nem árulhatom el, hogy érzek iránta valamit. Inkább használja ki egyszer a testemet, mint hogy tudja az érzéseimet és egy folytában kihasználja. Talán, ha le feküdnék vele békén hagyna? MI lenne ha… Melinda! Elég! Ne gondolj ilyenre, te nem vagy ilyen. Azt hiszem…

– Én… nem tudom, hogy mit akarok, de… az biztos, hogy én így nem tudok élni. El akarok menni. – Jöttek ki a szavak a számon mondatott alkotva. Komolyan gondoltam, tényleg komolyan gondoltam, de ők kinevettek, mint ha tényleg csak viccelnék. Fájt, ám ekkor oldalra pillantva a szívem ki hagyott egy ütemet. Eizan engem nézett, arca komoly volt, szemei belefurakodnak enyémbe, falnak támaszkodva kezeit karba tette, és tekintetét nem vette le rólam. Valami nagyon megfogott benne, ott állt, és éreztem, hogy érdeklem őt.

– Jaj! Hagyd már abba, gyere együnk valamit. Ti nem vagytok éhesek?

– De! Együnk! – Sikoltozva mentek el mellettem, mintha ott sem lettem volna. Jimmie nagy nehezen felállt a földről, majd elvonult.

–Úgy látszik, a családodat nem nagyon érdekli, hogy mit szeretnél. – Mondta Eizan közelebb lépve.

– Téged nem keresnek otthon? Karácsony van, nem értem, miért nem vagy otthon? Minek vagy itt? – Kérdeztem.

– Még mindig nem jöttél rá? – Szélesen elvigyorodott, és megérintette újaival ajkamat. – Tudtam, hogy Adam szülei ide fognak jönni, és azt is, hogy szóltak a rendőrségnek. Muszáj volt ide jönnöm, ne hogy lecsukjanak. – Magyarázta.

– Tényleg! Ha már itt tartunk, akkor hogy értetted azt, hogy az „apám mintha azt mondta volna…” ? – Idéztem szavait, nagy levegőt vett, aztán kifújta.

– Hogy is mondjam… majd elmondom. Ez nem a megfelelő környezet, és idő. Most nem mondhatom el. – Bevallom, nagyon haragudtam rá, pusztán már csak a jelenléte miatt is. Mégis… nem tudom mi vitt rá, arra, hogy ezt tegyem, de képtelen voltam magam fékezni. Elkapva pólóját közelebb húztam magamhoz, és megcsókoltam. Enyhén szólva éreztem, hogy meglepődik, de aztán vette a lapot és visszacsókolva tapogatni kezdett. Kezei megtalálták a mellemet, benyúlt a topom alá, feltolva melltartómat, enyhén rámarkolt a mellemre, másik keze pedig a fenekemnél akadt meg. Olyan ismerős volt ez az egész, mint ha már meg történt volna. Várjunk csak! Az álmom! Mikor azt álmodtam, hogy felriadva lerohantam a nappaliba és Eizannal találtam szembe magam. Miért tűnt annyira valóságosnak? Lehet, hogy…?

Hirtelen Eizan keze mozdult, és egy érzékenyebbnél érzékenyebb helyet talált el a testemen. A csiklómat kezdte simogatni, éreztem, ahogy egyre nedvesebb leszek és elkap a vágy. Most legszívesebb rávetném magam, de amiért hazudott nekem, hívatlanul ide tolta a pofáját, haragudtam rá. Újait mélyebbre nyomta belém, szerettem volna, ha folytatja, de lépteket hallottam, amik a konyhából jöttek. El akartam lökni magamtól a fiút, de ő erősen megragadva berántott a mellettünk lévő fürdőszobába, ajtót becsukta, amire rádőlt, majd magához húzott, és folytatta ahol abba hagyta. Ezúttal kigombolta a nadrágom, és szinte leszaggatta rólam a topot, a melltartómat meg simán félre dobta. Kicsatoltam az övét, és lehúztam róla a nadrágját. Mélyen csókolt, hogy levegőhöz jussak eltávolodott a számtól, és a fülembe súgta: – Nem hagyom, hogy bántsanak! – Éreztem a szívem nagy dobbanásait, lehet, szívinfarktust kapok, ha tovább maradok a közelében. Ismét meg akart csókolni, ám én hátráltam tőle.

– Lehet, hogy te meg akarsz védeni, de én nem szeretném! – Haragosan pillantottam rá, és mivel melltartó nélkül álltam előtte… „kicsit” zavarban voltam, ami meglehetősen látszódott az arcomon.

– Miért? – Húzta fel kérdőn szemöldökét. – Meli, ha nem segítek, elkapnak.

– Tisztában vagyok vele, és nem akarom, hogy lecsukjanak. Viszont nem akarom a segítségedet. – Láttam az arcán, hogy kijelentésemre szeme tele lett bánattal, fájt neki, amit mondtam, és valójában nekem is. Mondani akart valamit, de én megelőztem.

– Viszont igazad van! Szükségem van rád. – Megbántam, amit az előbb mondtam. Egyáltalán minek szólaltam meg?!

 – Dühös vagyok azért, ami ma történt. Nem akartalak megbántani. – Lehajtottam a fejem, kezemet pedig testem előtt összekulcsoltam eltakarva melleimet.

– Nem értelek. Egyszer olyan harcias vagy, máskor meg egy ártatlan kis bárány. – Az ajtót kulcsra zárta, majd közelebb lépett hozzám. – Most pedig kérdezek tőled valamit, és legyél olyan szíves, hogy őszintén válaszolj rá. – Még közelebb jött hozzám, és mélyen a szemembe nézett. Azt hittem valami olyan dolgot akar tudni, hogy én hogyan érzek iránta vagy valami hasonló. Könyörögtem is, hogy ne ilyen kérdést kapjak, mert arra nem tudnék válaszolni. Egy olyan kérdést kaptam, hogy azt hittem a hajam égnek áll, mert nem a kérdéssel volt probléma, hanem a válasszal.

– Szűz vagy még?

– Tessék?!

– Komolyan kérdezzem. – Eizan tekintete tényleg komoly volt, semmi vicc nem látszott benne. Nem tudom miért kíváncsi erre, én tisztában vagyok a válasszal, de most ezt fel kell vállalnom?

– Miért érdekel? – Tettem fel a kérdést.

– Őszintén? Hajt a kíváncsiság. – Megforgattam a szemeimet, majd a hideg csempének támaszkodtam.

– Nem. Nem vagyok az. – Pár másodperc telt el, mikor rá néztem Eizan arcára. Kicsit meglepett volt, de kéjesen elvigyorodott. Megfogta a kezem, és magához húzott. Akkor nem kell annyira visszafogni magamat.

– Mi van?! – Mielőtt bármit is mondhattam volna, a fiú neki nyomott a csempének és a maradék ruhát is leszedte rólam.

– Hé! Ez totálisan nem fair! – Nyögtem ki, miközben a nyakamat nyaldosta.

– Mi?

– Miért csak rólam veszed le a ruhát, mikor rajtad is van?

– Ezen – nevetett fel – könnyen segíthetünk. –  Ledobta magáról a pólóját, és az összes ruhadarabot lerángatta magáról.

– Így jobban tetszik? – Utálom, amikor kéjesen beszél hozzám, mert ilyenkor nehéz neki ellen állni, sőt, nem is akarok. Ismét a falnak préselve, végre belém hatolt és szenvedélyesen megcsókolt. Egyre mélyebbre tolta be, a nyakamat kezdte el szívni, én pedig a fülébe haraptam. Eizan nyögése még jobban beindította nálam a kémiát, de a szájára tettem a kezét, mert tudtam, hogy a családom itt van pár fallal arrébb, és biztosan nem díjaznák, amit most művelek, főleg nem karácsonykor. Nem érdekel a véleményük ezzel kapcsolatban, de akkor sem szeretném, ha észrevennének. Én is próbáltam visszatartani a hangomat, ezért megcsókolt, szerintem ő is tudta: nem lenne jó, ha valaki is hallaná. Összevissza harapdált, kezei a mellemet markolták, majd beletúrt a hajamba. Feljebb tolt, úgy, hogy szájába vette a mellbimbómat és szívni kezdte.

Hangosan nyögtem fel, kezét a számra tette, és éreztem a vigyort a száján. Bassza meg! Miért csinálja ezt? Tudja, hogy nem akarok hangos lenni, erre elkezdi szívni a mellemet?! A bosszú most nagyon bennem volt, ezért visszavágtam. Lehajoltam a nyakához és beleharaptam.

– Az istenit! – Élveztem, hogy fájt neki, még hevesebben nyomta belém a farkát, és mindjárt elélveztem.

– Közel… – Több szó nem jött ki a számon, Eizan tövig belém nyomta.

Fejét a vállamra hajtotta, nedves bőre az enyémmel érintkezett, és még szaporán vette a levegőt, ahogy én is.

– Wáó! – Nyögte ki halkan. – Te aztán tudod, mitől döglik a légy. – Erre a mondatára beletúrtam a hajába, és megcsókoltam a homlokát. Miért tettem? Nos, gőzöm sincs.

– Ha valakinek is elmered mondani, én kinyírlak! – Nem akartam, hogy bárki is megtudja, főleg nem apu, vagy Juss.

– Pff! – Nevetet fel. – Majd meglátjuk. – Vigyorgott.

– Meli? Eizan? Hol vagytok, lemaradtok a tortáról! – Donya hangját hallottam. Ajaj! Eizannal találkozott a tekintetünk, és amilyen gyorsan csak lehet magunkra kapkodtuk a letépkedet ruháinkat. Igen ám, csak hogy Eizan a melltartómat a szekrény tetejére dobta. Hogy az istenbe csinálta azt nem tudom, de nem értem el.

– Levennéd onnan, ha már egyszer feldobtad? – Szóltam rá halkan.

– Jól van már! – Gyorsan magamra kaptam, majd a topomat is, és megfésültem a hajam. De jó, hogy pont a fürdőben vagyunk…

– Viszont hogyan fogunk innen kijutni? Ha egyszerre megyünk ki, akkor… – Befogtam Eizan száját.

– Melinda! Hallasz? – Mert Donya léptei a fürdő felé tartottak.

– Igen! Ne haragudj, mindjárt megyek, csak… – Pár pillanatot gondolkoztam milyen kifogást találjak ki. – Rosszul lettem, és rendbe szedem magam.

– MI? Mi a baj?

– Semmi baj, már jól vagyok, egy perc és megyek.

– Rendben, szólj Eizan-nek is.

– Oké. – Hallottam, hogy Donya elmegy, és nagy kő esett le a szívemről.

– Rosszul lettél?

– Jaj fogd be! – Eizan arckifejezése egyszerre volt kéjes és gúnyos, na ilyenkor tudnám megfojtani. – Csak rögtönöztem. – Tettem hozzá.

– Mehetünk? – Néztem rá kérdőn. Elhúzta szája szélét, majd felsóhajtott.

– Legközelebb ennyivel nem úszod meg. – Szerintem arra gondolt, hogy hosszabb szexre vágyik. Ch! Na persze!

– Miből gondolod, hogy lesz legközelebb? – Harciasan tettem fel a kérdést, tekintetünk szinte dacoltak egymáséval. Eizan furán méregetni kezdett, aztán elkapta a derekamat, meg puszilta a fejemet, és a fülembe súgta:

– Gondoskodom róla! – Éreztem, hogy arcom vörösödik. Gyorsan ellöktem magamtól, kinyitottam az ajtót, és kimentem. Jézusom Melinda, te magadnál vagy?! Van fogalmad róla, hogy mit műveltél az elmúlt tizenkét percben a fürdőszobában Eizannel?! Nem vagyok normális!

– Melcsy! Gyere egyél? – Mikor beértem a konyhába, Julius egy torta szeletet nyújtott felém, de leutasítottam. Most nem bírok semmilyen kajára rá nézni. Bazd meg! Nem védekeztünk! Csak a pillanat heve miatt történt. Azonnal felrohantam a szobámba és kerestem fogamzás gátlót. Ezért még számolunk Eizan Seyfried! Lenyeltem a tablettát, és hírtelen megszólalt a telefon az ágyamon. Rá néztem a kijelzőre, és azt hittem ott kapok szívinfarktust. Adam Knight?! Remegve nyúltam a mobilom felé, nagy levegőt vettem, nem tudom elképzelni, hogy ki az, mégis, tudnom kell!

Meg nyomtam a fogadást, és a fülemhez tettem, de mielőtt bármit is mondhattam volna a telefon, egy kéz gyorsabb volt nálam, és kikapta a kezemből, letéve a hívást, majd az ágyra dobta.

– Eizan?! Mit csinálsz?

–Nem! Te mit csinálsz?! Ne vedd fel a telefont, ha egy olyan személy száméról hívnak, aki már meghalt. – Szóra nyitottam a szám, de rájöttem, hogy igaza van. Felesleges lett volna vitába kezdeni.

– Jó. – Ennyit tudtam csak mondani.

– Minek jöttél fel amúgy? – Kérdezte. Egy kis fáziskéséssel, eszembe jutott, most megölöm!

– Na igen! Fogamzásgátló miatt!

– Minek?

– Te tényleg ilyen hülye vagy, vagy csak megjátszod? Ha már nincs nálad gumi, akkor legalább valami bogyót veszek be, mert még nem akarok anyuka lenni. – Mondtam arrogánsan.

– Hupsz, bocsika! Sajnos ilyenkor kikapcsol az agyam, és nehéz gondolkoznom. – Vigyorodott el.

– Vettem észre… – Sóhajtoztam. – Egyébként meddig akarsz még itt maradni?

– Miért, zavarok?

– Hát ööö nagyon!  – Csak elmosolyodott, és a földet bámulta.

– Rendben, elmegyek. – Az ágyamhoz ment, kezébe vette a telefonomat, és pötyögni kezdett.

– Hé! Mit-?! – Kezembe nyomta.

– Majd hívj. – Szavai komolyak voltak, akárcsak a nézése. Ilyenkor sosem tudom, mit akarhat.  Csak idegesíteni akar, vagy tényleg érdeklem? Áá! Pasi! Mikor értem én meg ezt a hozzáállást?! Eizan kisétált a szobából, leérve hallottam, ahogy elköszön a többiektől, akik kicsit sajnálták a dolgot, bár be kell vallanom én is. Mikor lementem, ő már elment.

Eizan szemszög:

A faszom a karácsonyba! És szó szerint, mert az előbb dugtam meg azt, akit nem kellet volna. Bár nem tudom, mit vagyok úgy oda, ez csak szex, de akkor is, most ez zavar! A kocsiba ültem még egy kicsit, majd beindítottam a motort, és persze, hogy a telefonomnak is most kellet megszólalnia. Enrique!

– Csá!

– Szeva! Figyu, hol vagy?

– Mert?

– Beszélnünk kéne?

– Sürgős? – Kérdeztem unottan.

– Elégé. Naomi háza előtt állok.

– Tíz perc és ott vagyok. – Lecsaptam a telefont, és a cél felé vettem az irányt. Amikor oda értem, érdekes látványba részesültem. Enrique nagykabátba, és egy szál alsógatyába vacogott a hóesésben. Megálltam, ő pedig sietve beszállt.

– Mi az isten van rajtad?

– Mert? Nyár van nem tutad?

– Na jó, azt hiszem nem érdekel, hogy miért nincs rajtad nadrág! Halljuk, mi az amiről beszélnünk kell.

– Szerintem se akarod tudni. Na a lényeg! Új célpontunk van!  – Nyomott a kezembe egy borítékot. Éreztem, hogy pénz van benne, ráadásul nem is kicsi összeg.

– Mennyi? – Néztem rá kíváncsian.

–Hatvanötezer dollár. – Elismerően néztem bele a papír tasakba.

– És ki a célpont?

– Naomin keresztül adta valaki ezt az ügyet. Valamilyen Isabell Fernandez felhívta őt, hogy egy nő akadályozza az életét, és tegyük el láb alól. A csaj nevét, akit ki kéne nyírni, sajnos nem tudom.

– Ennyi? – Felhúzott szemöldökkel néztem rá. – Nem tudod? Akkor hogy a picsába öljem meg?! Név nélkül az ügy mehet a levesbe, és nem érdekel a pénz. Van név vállalom, nincs név nem vállalom.

– Ne már Eizan! Kell ez az ügy. Ha te, Antone, és én összefogunk, akkor nyert ügyünk van. Különben is, ez a pénz csak előleg. – Enri próbált meggyőzni, de sajnos ez nem ment.

– Várj! Milyen nevet is mondtál az előbb?

– Isabell Fernandez.

– Oké, vállalom! – Vágtam rá.

– Na, csak nem be akarsz csajozni?

– Az már megtörtént ezelőtt egy órája. Isabell az exem, ő nem érdekel már, de az igen, hogy kit akar megöletni, ráadásul úgy, hogy mással akarja elvégezni a piszkos munkát. Ő is egy merénylő, akkor meg miért nem maga intézi el? Jól van, meggyőztél, hívd Antone-t. – Mondtam, vagyis inkább utasítottam, de nem hiszem, hogy zokon vette volna.

Félóra múlva Antonenál voltunk, bementünk hozzá, és kezdetét vette a „megbeszélés”. Vagyis majdnem…

– Hát ő meg ki? – Egy vörös, vállig érő hajú lány állt Antone mellett, látszott rajta, hogy érett nő, és szerintem ismerem is.  

– Ó bocsánat. – A szőke magához húzta a lányt, és szájára nyomott egy csókot. – Ő itt a barátnőm Johanna. – Jelentette ki büszkén. – Srácok, az a helyzet, hogy ő is a csapat tagja lesz. – Enri félre nyelte a saját nyálát, én pedig nagyokat pislogtam az előttem álló párocskára.

– Mi van? Te most szívatsz? Megértem, hogy szerelemes vagy, és nem tudsz élni nélküle, de képzetleneket nem veszünk a csapatba. – Enyhén szólva kiakadtam.

– Nyugi, tisztában vagyok vele, viszont Hanna nem olyan képzetlen, mint gondolod. – Tárta szét a kezét Antone.

– Nem! Ki van zárva! Nincs az az Isten, hogy-

– Enri! Elég! – Vágtam szavába. – Igaza van.

– Mi?!

–  A lány tényleg képzett, azt nem tudom mennyire, de volt alkalmam látni. Szerintem hasznunkra lesz.

– Eizan. Te teljesen meg vagy zakkanva?! – Enri kérdésére pszichopata fejjel néztem rá. –  Oké, legyen neked igazad. –  Há! Ilyen, amikor Enri berezel tőlem. Antonenak elmagyaráztuk az eddigi dolgokat, aztán próbáltunk ki találni valamit.

– Ez elég zavaros, de szerintem képesek vagyunk rá. Elvégre, profi merénylők vagyunk. – Beszélt bíztatóan Antone.

 – Találkoznunk kell Isabellel, szóval menjünk. – Mondta. Kimentünk, beszálltunk a kocsiba, Hanna mellém ült előre, a fiúk meg hátra.

– Eizan, ugye? – Kérdezte.

– Igen?

–Gondolom, már tudod, hogy Meli nem egy átlagos lány.

– Igen, tudom. Láttam, hogy harcol. Szóval te is…?

– Igen, én is jó vagyok benne.

– Már nem azért, de egy ideje böki az oldalam.

– Mi?

– Ha mind ketten olyan jól harcoltatok, akkor miért nem védtétek meg magatokat Adamtől? – Hol az utat, hol pedig őt néztem, mert érdekelt a válasz.

– Á hogy az? Nos, bárki ellen képesek vagyunk harcolni, de Adam más volt. Adam szerette Melindát, ráadásul Meli is szerelmes volt belé, de mivel Fanny is szerelmes volt a fiúba, Meli nem akart így összejönni vele. Képtelen volt bántani, még ha Adam ártott is neki. Én pedig… éreztem, hogy Meli akkor is megvédi magát, illetve engem, és lelövi őt. – Amikor azt mondta, hogy Meli is szerelmes volt belé, úgy éreztem remegni kezdek. Arra gondolva, hogy mit műveltünk a fürdőszobában, és hogy mennyire jó volt, nem akarom, hogy más is tudja.

– Egyébként köszönjük. Még nem mondtam. – Hálálkodott a lány. Csak hümmögtem, és az utat figyeltem.

– Héhéhé! Eizan, ő az én csajom!

– Antone! Mikor avatkoztam közbe a kapcsolataidba?

– Jól van, tudom, csak szólok. – Vigyorgott. Ch! Barom!

Félóra múlva megérkeztünk a Fernandez házhoz, és mintha már várt volna minket Isabell. Kint állt a ház előtt, és dohányzott. Kéjesen nézet rám mikor kiszálltam a kocsiból, de meg látva Hannát elkomolyodott.

– Ez meg ki? – Dühösnek látszik, nem örül Hannának, de mivel a „csapatunkba” tartozik, és Antone barátnője, így vagy tetszik neki vagy nem, ez van!

– A barátnőm, ő is segíteni fog nekünk. – Felelte Antone. Isabellnek látszólag nem tetszett az ötlet, közelebb mentem hozzá, elvettem a cigijét és beleszívtam egyet majd visszaadtam neki.

– Te sosem változol Eizan.

– Miért? Kellene? – Úgy nézett rám, mint aki mindjárt megerőszakol. El is mosolyogtam a dolgon, mert ez viccesen hangzik.

– Mi olyan vicces?

– Semmi. Nyílván tudod, miért vagyunk itt? – Kérdeztem.

– Persze. Már vártalak. Személyesen akartam meg mondani az illető nevét. Gyertek! – Követtük őt a házba.

Két éve ez még nem így nézett ki. Sárga falak voltak, és natúr bútorokkal. Most meg mindenhol a krém és barnaszín látható. A falak, a bútorok, még a padló is.

– Menjünk a nappaliba. – Mondta. Tágas volt, de be kell vallanom, nem az én világom.

– Térjünk a tárgyra. – Az asztalon egy üveg vodka, és négy pohár volt, mindegyiket félig öntötte, és a kezünkbe adta.

– Nem köszönöm. – De Hanna visszautasította.

– Én sem. – És én is. Nincs ehhez hangulatom. – Inkább beszélj.

– Jól van. Azaz illető, akit el szeretnék távolítani, igazából nem ismer engem. Viszont az apja és nagybátya igen. Az apámat akarom kijutatni a börtönből, mert szükségem van a segítségére, de sajnos egy drágalátos ügyvéd ezt nem engedi. Mindent meg tesz annak érdekében, hogy tönkre tegye a tervemet, és kifosszon pénzzel.

– Na várj egy kicsit! Mit akarsz az apádtól? Miben segítsen? – Kérdeztem.

– Nyílván tudjátok, hogy Jimmie McDaniel és az anyja visszajöttek, ám a fiút lopással, gyilkossággal és cserbenhagyással vádolják. A rendőrség el akarja kapni őt, csak hogy van egy kis bökkenő. Donya összejött egy ügyvéddel, aki védi Jimmiet. Ha továbbra is szabadlábon marad, akkor apám a börtönbe fog megdögleni. – Ledöbbent arccal néztem rá.

– Úgy érted? – Kezdtem volna.

– Igen. Apám csak akkor lesz szabad, ha Jimmie börtönbe kerül, mert ez egy cserebere játék. A rendőrség nem tudja rátenni a kezét, mert Donya barátja, a ki egyben Jimmie ügyvédje is, kezében tartja őket. – Isabell folytatni akarta, de én kezemmel mutattam, hogy várjon.

– Várj. A rendőrségnél apám a nagykutya. Az Ő kezében van minden hatósági dolog. – Mondtam felvilágosítva.

– Ez igaz, volt. De Oliver Seyfried, már elbújhat Rick Johns mellett. A férfit kéne kinyírnom, de ha őt nyírom ki, akkor az túl gyors halál lenne számára, és nem szenvedne. – Egyre idegesebb lettem. A lábam is fel-alá remegett, és szaporábban vettem a levegőt.

– Öljétek meg, Rick Johnst!

A lábam megállt, az éppen vodkát ivó Enri kiköpte a piát szájából, Hanna és Antone tágra nyílt szemmel néztek Isabellre. És én? Úgy éreztem, hogy a csontjaim olvadni kezdenek.  Pár pillanat telt el amikor, elnevettem magam.

– Te most szívatsz?!

– Valami baj van, Eizan? Vagy nem akarod megtenni? Félsz, hogy a drágalátos lánya meggyűlöl téged? – Mi? Tudja? De honnan? Nem akarom. Ha megölöm Melinda apját, örökre elástam magam nála. Nem tehetek róla, de az a lány már nem közönséges számomra.

– Nem szívesen ölöm meg. – Mondtam.

– Jól van, akkor ne te tedd. Itt van még Enrique, vagy Antone. – Mutatott rájuk.

– Ha ez Eizannek fontos, akkor rám ne számíts. – Szólalt meg Enrique.

– Ejnye fiúk, tudtam, hogy nem lesztek együtt működőek. – Isabell mosolya nagyon nem volt szimpatikus, tudta, hogy nemet mondok?

– Mi a csapda? – Mindenki kérdőn nézett rám.

– Csapda? Mire gondolsz? – Isabell pedig kéjesen.

– Ugyan már Iss, ismerlek. Ha valamit el akarsz érni, bármit meg tennél azért, hogy el is érd. Szóval? Mivel akarsz megzsarolni? – A vigyora kéjes volt, és ördögi.

– Vártam már, hogy mikor kérdezted meg. – Jobbra egy ajtó állt, ami nyitva volt, és Isabell a fejével intett. Két nagy gorilla jött be, kezükbe kés és fegyver. Szemeim tágra nyíltak, testem remegésbe kezdett, a lélegzetem akadozott, úgy érzetem megfulladok. Lassan felálltam és nem akartam hinni a szememnek.

– Itt az ajánlatom: – Eliot és Lena volt megkötözve előttem, a két pasi fegyvert szorított a nyakukhoz… – Vagy segítesz, és kinyírod Rick Johns-t, vagy a családod a szemed előtt itt és most meghal! Válassz!

– Eizanhh… – Lena sokkos állapotba került. Neki fogalma sem volt erről az egészről, nem tudja, hogy mivel foglalkozom, és azt sem, hogy miért van itt.

– Semmi baj, Lena. Minden rendben lesz. – Próbálta nyugtatni, de még idegsebnek tűnt.

– Ezt mond akkor, ha már elvállaltad az ügyet.

– Te mocskos ribanc! Ezért még nagyon megfizetsz! – Sosem féltem még ennyire, hiszen a testvéreim élete forog kockán, és tudom, hogy ez a nő képes rá. Választanom kell! Vagy a családom, vagy Melinda!