Puszi^^
Courtney egy hatalmas nagy vigyorral az arcán kezet fogott velem. Én köpni nyelni nem tudtam. Nem hiszem el, hogy bátyám az ellenségem nővérével jött össze! Várjunk csak? Akkor azért jött oda hozzám Coutney hízelegni, mert tudta, hogy ma esete az én társaságomban fog vacsorázni? A kissss……. Húúú de felhúztam magam rajta! Oké, nincs semmi baj! Csak egy vacsora, semmi több, kibírom! Remélem… - Ti ismeritek egymást? – Kérdezte Kathleen rám nézve. – Öhmm igen, egy suliba járunk. - Válaszoltam. – Ez nagyszerű! Akkor legalább nem lesz annyira ismeretlen a társaság! – Mosolygott Kathleen. Persze, de ha tudnád, hogy annak most jobban örültem volna, akkor nem vigyorognál ennyire! Nem Kathleennel van bajom, hiszen még alig ismerem, hanem a drágalátos hugicájával! Leültünk az asztal köré és oda jött hozzánk egy pincér. Courtney velem szembe ült és egyfolytában vigyorgott. Látta rajtam, hogy ez zavar és éreztem, hogy kihasználja. Hát így állunk? Ám legyen! Ha harc, hát legyen harc! Mélyen Courtney szemébe néztem és vigyorogtam, ami láthatóan nem tetszett neki. – Annyira sajnálom, hogy anyukám és nővérem nem lehet itt, de sajnos nem tudtak eljönni. – Sajnálkozott Kathleen. – Á nem probléma. Lesz még rá alkalom, hogy bemutasd őket. – Mondta Juss és szájon puszilta a lányt. A mellettem ülő Jimmie a vállamra tette a kezét. – Meli! – Szólt hozzám. – Itt az apád előtt megkérdezem, hogy mi lenne, ha mi ketten randiznánk? – Hírtelen a fiú felé fordítottam a fejem és rémülten néztem rá. De szerintem nem csak én. – Mi?! Randi? Te meg én?! – Te jó isten! Ez bolond! Mindenki tágra nyílt szemekkel bámult, hol rám, hol pedig a fiúra. – Óóóh Meli, nem tudtam, hogy ti ketten…. – kezdett bele a mondatába apum. – Mi? Nem! Nincs köztünk semmi! – Vágtam a szavába. Nézd! Attól, hogy én és Donya közelebb kerültünk egymáshoz, az nem azt jelenti, hogy nektek nem lehet. Igaz, kicsit furán néz ki, de én nem bánom. – Beszélt apa. – De tényleg nincs köztünk semmi! - - Jaj nem kell mentegetőznöd, mondtam, hogy nem baj. – Hiába mondtam bármit is, apám nem akart nekem hinni, és ami még jobban zavart, hogy Jimmie egyre jobban vigyorgott. – Óhhh! Én azt hittem, hogy Eizannel alakul valami, de ezek szerint tévedtem. – Szólalt meg nyálasan Courtney. - Öhhmmm, nem. – Válaszoltam nyugodtan, de belül olyan dühöt éreztem, hogy ha nem lenne itt ennyi ember, már rég a falhoz basztam volna ezt a kis csitrit! Mit képzel magáról?! Courtney arca gúnyos volt, és ez még jobban felidegesített. – Akkor gondolom nem baj, hogy ha holnap elviszem a lányát? _ Fordult Jimmie apumhoz. – Nem! Legalább jót tesz majd neki! – Mondta. – De azért óvatosan! – Rázta meg az úját Juss. – Ne aggódj, az leszek. – Nevetett Jimmie. Úgy éreztem haszontalan lenne megszólalnom és ellenkeznem, nem akarom ezzel elrontani az estét. De az nagyon fáj, hogy apa ezeket a szavakat mondta. Mintha azt akarná, hogy ne legyek mellette, és mintha elüldözne. Lehet nem így van, de én ezt érzem…. – Na ne üljünk itt korgó hassal, rendeljünk is valamit. – Jelentette ki Donya. Mindenki kiválasztotta, amit enni szeretne. Én csak egy sima görög salátát rendeltem, mert valahogy elment az étvágyam. A pincér azt mondta, hogy kb. tíz perc múlva hozzák, mert egy kicsist sokan vannak, akik ételre várnak. Na de jó! Addig itt fogom hallgatni Jimmie hülyeségeit, meg persze a többiekét is. – Na akkor holnap hova menjünk el? – Kérdezte tőlem Jimmie. Senki nem figyelt ránk, mert mindenki elvolt foglalva valamivel. Apa és Donya, Juss és Kathleen egymással, Courtney pedig a telefonját nyomkodta. Így kihasználtam az alkalmat. – Sehova! Ne is álmodj arról, hogy mi ketten valaha is együtt leszünk vagy csak akár randizunk. – Hajoltam közelebb az arcához fenyegetően. – Igen? Hát pedig úgy tűnik, hogy a te elképzelésed romokba dől, mivel az én anyám és a te apád láthatóan együtt vannak, így nem hiszem, hogy el tudnál kerülni kincsem. – Hajolt közelebb hozzám. Az arcunk között alig volt öt centi, így éreztem a leheletét az arcomon. Egyre közelebb és közelebb hajolt hozzám. Az ajkai már majdnem az enyéimet érintették, és kezdtem bepánikolni. A kezével az állam alá nyúlt, a másik kezét pedig a kezemre rakta. Már csak alig pár milliméteren múlott mikor….. – Jéé megjött a kaja! Ez az, már teljesen megéheztem! – Szólalt meg Juss és egy mozdulattal megfogta a karomat, majd elrántott Jimmie közeléből. Tekintette tükrözték a tesói féltékenységet és aggódást. Hálásan mosolyogtam rá és felsóhajtottam, ő pedig rám kacsintott ezzel is jelezve, hogy „ nagyon szívesen! „ Jimmiere pillantva, egy gonosz és dühös tekintett fogadott, amitől úgy érzem, menekülnöm kell! Lerakták elénk a megrendelt ételeket, majd neki estünk. Lassan kezdtem enni a salátámat, nem akartam elsietni. Így is kényszerből ettem, mert egy kicsit sem voltam éhes, de nem akartam megsérteni azzal a többieket, hogy nem eszek. Már majdnem befejeztem az étkezést, mikor valami megzavarta a fülemet. Egy fura, mégis ismerős hang. Olyan volt, mint ha egy autó parkolna le az étterem előtt, és nem is akármilyen, mivel az emberek többsége a hang felé fordította a fejét. Pont hátal voltam az ajtónak így nem láttam semmit, de hallottam ahogy kinyitódik az épület bejárata, és ugyan úgy csukódik is. Lépteket hallottam, amik hallásom szerint felém közeledtek. Elfogott a rosszul lét. Éreztem, ahogy az étel visszajön és megáll a torkomban. – Elnézést! – Mondtam, majd felálltam és a női mosdó felé vettem az irányt. Beérve a helységbe, megnyitottam a csapot és megmostam az arcomat, ezáltal is lemosva magamról a sminket, majd ittam egy korty vizet. Megszólalt a telefonom, egy sms-t kaptam. Belekotortam a táskámba és mikor kivettem volna a telefont, véletlenül kirántottam és a földön landolt. Lehajoltam érte, felvettem, és amikor felálltam újra a tükörben láttam magamat, csak hogy most még valaki állt mögöttem. Eizan! – Te meg mit keresel itt?! - Fordultam meg hírtelen a kérdésemmel. Eizan nem válaszolt semmit, csak közelebb jött hozzám, neki préselt a mosdókagylónak, annyira, hogy hátal könyököltem rá. Kezeit a csípőm mellett lévő helyhez tette és közel hajolt az arcomhoz. A vörösség ismét kiütött az arcomon. – Kinek mondtad el? – kérdezte normális hangnemben, de egy kis haraggal. – Mi?! Miről beszélsz? – Ez meg mit akar? – Meli! – Hajolt közelebb a fülemhez. – Ha nem árulod el, hogy kinek beszéltél róla, akkor olyan büntetésben lesz részed, hogy neked essek és nem fogom vissza magam. – Mondta miközben az egyik kezét a derekamra tette és még jobban préselt a mosdó kagylóhoz. Az arcom nagyon vörös lehetett, mert Eizan tekintetéből a perverzséget tudtam kivenni. – Elmondani? Kinek? Nem lehetne, hogy elmond mit is szeretnél tudni, mert rohadtul nem értem, hogy mit akarsz! – Erre a mondatomra Eizan a fülemhez hajolt és sóhajtott egyet. – Valaki rájött arra, hogy te ölted meg Adamet, ezért tudni akarom, hogy kinek mondtad el! – Súgta a fülembe. Teljesen lesápadtam. – Mi? Ez…. Nem mondtam el senkinek! Erről csak Joe tudd mivel ő is ott volt, de ő is megígérte, hogy nem beszél róla senkinek! – Magyarázkodtam. Eizan pedig az arcomat fürkészte, majd elhúzta a szája szélét. – Hmmmmm! Ha nem mondtad el senkinek, akkor honnan tudják….? – Gondolkodott hangosan a fiú. – Kik? – – Pont ez az, hogy nem tudom, de valaki rá jött, hogy te ölted meg, mert egy levelet kaptam az illetőtől név nélkül. – Beszélt hozzám a srác. Lesütöttem a szemem és gondolkodtam miközben egyre idegesebb kezdtem lenni. Aztán valami bevillant. – Hogy érted azt, hogy megöltem?! Nem öltem meg senkit! – Förmedtem rá hangosan. – De hogy is nem! Lelőtted! – – Nem! Ez nem igaz! – Éreztem ahogy egyre dühösebb leszek, és a kezem is ökölbe volt szorítva. – Az lehet, hogy a kezed, amiben a fegyvert tartottad az én kezemben volt, de nem én húztam meg a ravaszt Melinda! – Beszélt hozzám komoly arckifejezéssel. Lemerevedtem. Nem akartam elhinni, de igaza van….. Tényleg én húztam meg a ravaszt, habozás nélkül. Ezek szerint, egy gyilkos lennék…? – Nem! Nem vagyok gyilkos! – Mégis ellenkeztem az igazával. Nem tudom, de talán a büszkeség beszélt belőlem. – Akkor mi vagy? Megölted. Te ölted meg őt! Ha tudni akarod, én a ravaszhoz egyáltalán nem nyúltam. Te voltál az aki meghúzta, habozás nélkül! – Nézett rám szúrós szemekkel, ami még jobban feldühített. – Elég! Hagyd abba…. – A testem remegni kezdett és könnyes lett a szemem. – Pedig jobb, ha szembe nézel az igazsággal, hogy igenis te ölted meg őt! Bármit mondasz, ez az igazság! Szóval fejezd be ezt a hisztit és-…. – Neem! – Vágtam a szavába. Az egész olyan volt mint egy lassított felvétel. A jobb kezem, amely ökölbe volt szorítva, most megemeltem. Majd Eizant célozva egy jobb horgost behúztam az arcába. Nem gondolkodtam csak cselekedtem. Amikor Eizan kikerekedett szemekkel visszanézett rám, akkor jöttem rá, hogy mit is tettem valójában. Ijedten a számhoz kaptam a kezeimet és rémülten néztünk egymás szemeibe. – Ne-ne haragudj….. – Eizan pillantása dühössé vált. Ő is megemelte a kezét, én pedig összeszorítottam a szememet. Csak egy hatalmas nagy csattanást hallottam. Mikor kinyitottam a szemem Eizan keze mellettem ment el, egyenest a tükörbe, ami darabokra tört. A kezéből folyt a vér és a szilánkok is beleálltak. Ennyire dühös lenne rám? – Jó. Befejeztem. – Mondta lesütve szemeit majd hátat fordított nekem és kiment, ott hagyva engem. Nem akartam meg tenni, csak…… a kezem önmagától mozdult. Bántott a lelkiismeret amiért megütöttem Eizant. Nem akartam! Ráadásul nem kis erővel ütöttem meg. Minden erőmet oda összpontosítottam. Gratulálok Melinda! Tudod, hogy okozz fájdalmat valakinek. Aztán eszembe jutott, hogy megfeledkeztem Apáékról, így gyorsan összeszedtem magam, raktam egy kis sminket magamra, majd visszamentem a többiekhez. Észrevettem, hogy Courtney az egyik pincérrel enyeleg így kihasználva az alkalmat a helyére ültem, távol attól a perverz Jimmietől. – Minden rendben? Csak mert sokáig voltál bent? – Kérdezte apu. – Ja persze, csak egy kicsit időigényes vagyok. – Poénkodtam. – Egyébként hallottam valamiféle törés hangot a mosdóból. Mi történt? – Fordult oda hozzám Juss. – Törés? Nem hallottam semmit. Lehet hogy a férfi mosdóban volt valami. Nem tudom. – Vontam meg a vállam. Úgy látszik Juss azt hallotta, ahogy Eizan épp összetöri a tükröt. Még visszagondolni rá is szörnyű érzés. Először megölök egy embert, most pedig megütök egy másikat, aki segített nekem. Mégis mi van velem? Ez nem én vagyok! Olyan mintha…. egy másik én bújt volna belém, és irányítani akar. – Miért ülsz itt? Ez az én helyem. – Mikor felnéztem Courtney állt fölöttem. – Rá van írva, hogy Courtney? – Gúnyolódtam. – Pf! – Fújtatott a lány majd leült az eredeti helyemre, Jimmie mellé. – Na és mit terveztek a jövőben? – Szólalt meg hírtelen Donya. – Én semmit. Úgy akarom élni az életem, ahogy szeretném. – Vigyorgott Julius. –Egyet értek! – Mosolygott Kathleen, majd egy szájra puszit nyomot Jussnak. Donya most rám nézet érdeklődve, én pedig csak egyszerűen megvontam a vállam. – Ő nem tervez semmit. Nem igaz? – Nézet rám apa. – Nem. – mondtam egyszerűen. De hogy is nem! Csak te azt nem tudod. A körülöttem lévők beszélgetni kezdtek, de engem valahogy ez nem kötött le. Végül ki mentem levegőzni egyet, ám valaki jött velem. – Látom nem nagyon csíped az anyámat. – – Hát tudod, nem igazán szeretem a mostoha szülőket. – Gúnyolódtam. Jimmie közelebb lépett hozzám és átkarolta a derekamat. – Mit csinálsz? Eressz! – – Azt nem tehetem. – Perverz vigyorával az arcán közeledett az én arcomhoz. Próbáltam ellökni, de nem ment. Túl erősen tart, ami már fáj is. – Jimmie, állj le!! Elég! – Kapálóztam. – Ne aggódj. Most nem fog meg zavarni senki minket. – Gúnyosan vigyorgott és tovább közeledett az arcomhoz. Mivel nem tudtam semmit tenni ezért becsuktam a szemem és összeszorítottam őket. Majd megcsókolt. Hírtelen egy ismerős illat csapta meg az orromat. Amikor kinyitottam a szememet, nagyon fura dolgot láttam. Az illető, aki engem csókolt Eizan volt. Bal keze a derekamat fogta, míg a jobban Jimmiet tartotta a pólójánál fogva. Arrébb lökte a srácot, így a másik kezével az arcomat tartotta. Mélyítette a csókot és szorosabban fogott. Átkaroltam a nyakát és visszacsókoltam. Az illat annyira csábító volt. Majd belevigyorodott a csókba. – Ne haragudj. Nem akartalak megütni. – Dadogtam. Nem válaszolt semmit, csak elengedett és Jimmie felé vette az irányt. Oda érve hozzá elkapta a srác pólóját, majd a falnak nyomta. – Te meg mi az istent keresel itt?! Nem meg mondtam, hogy ne gyere vissza a városba! – Dühöngött Eizan. – Miért? Tán megölsz? – Vágot vissza Jimmie. – Hmmm! Nekem annál jobb ötletem van. – Eizan elengedte Jimmiet és egy pisztolyt rántott elő a zsebéből, majd Jimmie kezébe nyomta azt. – Ez meg mit jelentsen?! – Nézet értetlenül Jimmie, ahogy én is. – Meg adom neked a lehetőséget. Ölj meg! – Válaszolt komolyan Eizan. A pulzusom olyan gyorsan vert, hogy azt hittem összeesek. – Eizan… mit csinálsz…? – Kérdeztem rémülten, de nem igazán mutatott felém érdeklődést. – Hát ha ezt akarod? – Jimmie a ravaszra tette a kezét. – Ne! – Kiáltottam és Eizan elé rohantam. – Melinda állj félre! Ha ő meg akar halni, akkor ne gátold meg benne. – Vigyorgott Jimmie. Eizan bele markolt a vállamba és maga mögé utasított. A kezemmel bele markoltam a pólójába és rémülten néztem a hátát. Mit csinál? Miért teszi….? – Mielőtt még lelőnélek, áruld el, mit tervezel ellenem? – Beszélt a fegyvertartó fiú. – Tudod, azt vettem le rólad, hogy nagyon megviselhetett az, hogy Adam Knight lenyúlta a barátnődet és utána meghalt, és nem te ölheted meg. Úgy látom, mi bérgyilkosok, nem nagyon csípjük egymást. – Bérgyilkosok?? Ugye ez nem azt jelenti, hogy….. – Hát igen! Remélem, hogy a pokolban rohad! Ahogy te is ott fogsz. - …. Eizan egy bérgyilkos….? – Nem is értem, hogy lehetséges az, hogy két évig kibírtuk egymást. Drága bátyád most sírna ha látná, hogy a kicsi öcsikéje bérgyilkosnak adta a fejét. – folytatta Jimmie. Éreztem ahogy Eizan teste megfeszül, ugrásra készen, mégis kontrolálta magát. Miféle bátyról beszél? – Nem merészeld Briant a szádra venni! Te ölted meg! – Förmedt rá Eizan Jimmiere. E hallatán rosszul lettem, és talán, a sokk okozta. – Az lehet! De okom volt rá! – Mibe csöppentem bele? Kik ezek egyáltalán? – Okod? Mégis mi? – – Tudod, két éve Brian behúzott a csőbe, ugyanis vertigót árultunk illegális helyen, de amikor a zsaruk elkaptak, ő ott hagyott. Így hát futásközben hátba lőttem. Ha nem kerül börtönbe ahogy én, akkor a családját büntettem meg azzal, hogy elveszem az egyik családtagjukat! – Semmit nem értettem. Ki az a Brian? És mi az a vertigó? Mi történt ezek között két éve? Össze vagyok zavarodva, és most attól félek, hogy Jimmie meghúzza a ravaszt az előttem álló fiúra. Még jobban kapaszkodtam Eizan pólójába. Éreztem, hogy a teste nagyon hideg, nem is csoda, hiszen alig van nulla fok és egy kabát sincs rajta. – Értem. Akkor nyilván nem kell megemlítenem, hogy te és a családod azért jöttek ebbe a városba, hogy találjanak egy ügyvédet, aki majd megvédi drága Jimmiekét az indítékok ellen. Bevallom nem rossz húzás ez tőled, de figyelmeztetlek, ha a csalásom közelébe mész, életed végéig a börtönben fogsz rohadni! – Eizan hangvétele gúnyosból dühösre váltott. – És mégis hogyan akadályoznád meg, hogy ha most meghalsz? – Mondta Jimmie és lehúzta a kakast. – Hm! – Nevetett fel Eizan. – Azt nem hinném, mivel azzal már elkéstél! – Hírtelen sziréna hangokat hallottam. Pár pillanat múlva rengetek rendőr kocsi állt meg az épület előtt, kiszállva belőle az emberek pedig fegyvert fogtak ránk, jobban mondva Jimmiere. – Tegye le! Most azonnal! – Kiabált az egyik rendőr. – Te….. Végig ezt tervezted? – Jimmie hangján érezni lehetet, hogy nem számított erre. – Mondjuk. Elvégre, te fogsz rám fegyver, nem én rád. – Eizan gúnyolódása engem is nagyon meglepett, és be kell valljam, ez valami zseniális ötlet volt tőle! Bár nem értem miért akarja, hogy Jimmie börtönbe jusson, de most ez nem számít. – Ezért meg fizetsz! – Vágta rá a pisztolyt tartó fiú dühösen. Nem tudom mit csináltam, mert reflex szerűen kitértem Eizan háta mögül, majd a fiú és a fegyver közé álltam. Éreztem….. itt a vég! Ekkor Eizan Megfogta a karomat és velem együtt beugrott az ablakon keresztül az étterembe. Előrántott egy másik fegyvert és Jimmiere célozva lőtt. Lövés párbajba kezdett a két fiú és a rendőrség is őket vette célba. Az étteremben eluralkodott a pánik. Mindenki futott amerre látott. A kezemmel a fejemet védtem, de amikor felnéztem azt láttam, hogy a különböző irányból érkező golyók ártatlan embereket is eltalálnak. Donyaát, apát, és Jusst sehol sem láttam, és kezdtem pánikolni. Négykézlábra emelkedtem, majd felálltam és rohantam a hátsó kijárathoz. Ám valaki az utamba állt és fegyvert szorított a torkomhoz. – Courtney?! Mond, te meg mi a fenét csinálsz?! – A testem remegni kezdett a félelemtől, és rémülten néztem az előttem álló lányra. – Tudod,…. épp annyira gyűlöllek, mint amennyire most megfogsz halni! – Mondta a lány haragos tekintetével. – Azt tudom, hogy gyűlölsz, de sose hittem volna, hogy képes lennél ilyesmire. – Nyeltem nagyokat. – Akkor ezek szerint te még nem ismersz engem! Se baj! Most megmutatom milyen is vagyok igazából! – A fegyvert félre dobta és behúzott egy bal horgost. Ekkor jutott eszem be valami! Én tanultam aikidozni! Lucas kiképezett még anno. – Gyerünk! Harcolj, te rohadt ribanc! – Hírtelen egy bal horgossal jutalmaztam az arcát. – Utálom, ha azt mondják rám, hogy ribanc! - Lendületeimből rúgtam arcon a lányt amitől hátra esett. – Nem tudom, hogy honnan tudod, hogy én tanultam aikidozni, de ezek szerint te kutakodtál az életemben! – Emeltem meg a hangom erősségét. – Mindent tudok rólad! Mindent, érted?! Ha érdekel, akkor még azt is tudom, hogy te ölted meg Adamet, és hogy valaki felbérelte őt, hogy megöljön téged. – Tágra nyílt szemekkel néztem a lányra. Ezek szerint vagy látta a jelenetet vagy benne volt a dologban! – Ezt most nagyon megbánod! – Megindultam a lány felé és harcba kezdtünk. Nem kíméltük egymás testi épségét sem. A következő mozdulatommal Courtneyt hasba rúgtam, ezáltal a csukott ablakon keresztül távozott az épületből. Kihasználva az alkalmat folytattam utamat, hogy megtaláljam Jusst és apát. A kezem és a szám tiszta vér volt, és már a lépések is fájtak. Kint még mindig a lövések hangját lehetett hallani, és a város pánikolását is. Szét néztem az utcán, de csak rohangáló embereket láttam, apát és Jusst nem. Hírtelen valaki hátba rúgott, amitől hasra estem a földön. Lendületet vettem, megfordultam úgy hogy a lábaimmal sikeresen megrúgtam az engem megtámadót. – Azt hiszed, hogy engem olyan könnyen lerázhatsz?! – Persze, hogy Courtney, ki más! Hátra bukfenccel kitértem Courtney Rúgása elől és felálltam. – Mond mit akarsz tőlem?! Miért akarod ennyire a halálomat?! – Kérdeztem a lányt miközben folyamatosan ütöttük egymást. – Mert elvetted tőlem azt, akit a legjobban szerettem! – Egy pillanatra leblokkoltam így Courtney hasba rúgott, és neki ütköztem a falnak, ami mögöttem volt. – Kiről beszélsz?! Nem öltem meg senkit! – Mondtam értetlenül. – Nem! De Zack miattad hagyott el engem! – – Zack? Zack Miller?! Ti együtt voltatok? – – Hihetetlen, hogy még ezt sem tudod! De igen! Együtt voltunk. – Nem igazán tudtam, hogy most mit is kéne mondanom, mert ez most sokkhatást váltott ki belőlem. Akkor ezért… ezért gyűlöl ő engem annyira. – Courtney én nem tudtam…… Nagyon sajnálom….. én…. – – Nincs szükségem a sajnálkozásaidra! És ha a bátyád tovább folytatja a nővéremmel az enyelgést, attól tartok még a végén baja esik. – Tett fenyegető megjegyzéseket felém a lány. Na azt már nem! Tekintettem rémületből haragossá vált. Ökölbe szorítottam a kezem és habozás nélkül Courtneynek rontottam. – Engem ócsárolhatsz, vagy akár kárt is tehetsz bennem! De ha a bátyámhoz egy újjal is hozzá érsz, akkor meghalsz! – Folyamatosan kapta tőlem a rúgásokat és az ütéseket. Nem tudtam leállni, és nem is akartam! Kimerülésig ütöttem a lányt, nem adva meg neki a támadási esélyt. Végül egy erős jobb horgossal az utca másik végébe repítettem. Szinte már lihegtem, annyira kimerültem. Courtney nem mozdult egy darabig, majd lassan kezdett magához térni, így ott hagytam őt, hogy tovább keressem apáékat. Pár perc rohangászás után meg találtam Jusst és Kathleent. – Melinda! Hál isten, hogy jól vagy! Téged kerestünk! – Ölelt meg Juss! – Én is! – – Nem láttad apuékat? Nem találjuk őket! – Nem! Én is titeket és őket kerestem, de nem találtam! – Mondtam lihegve. – Veled mi történt? Vérzel! – Nézett rám rémülten Juss. – Hosszú! Majd később! Találjuk meg apáékat! – Újra elkezdtük keresgélni őket, de még mindig nem találtuk meg se Donyat se apát. Kathleen Courtney miatt is aggódott, de nem akartam elmondani neki, hogy mi is történt ezelőtt tízperce. Aztán hirtelen egy hatalmas nagy durranásra lettünk figyelmesek. Az emberek pedig mind oda gyűltek egy kört alkotva. Megindultam az irányba. A távolból csak azt láttam, hogy valakit meglőttek, és mikor tudatosult bennem, hogy kit lőttek le rohanni kezdtem. – Apaaaaa! – Oda rohantam hozzá átgázolva a tömegen! Donya ült mellette könnyes szemekkel. – Mi az istenre vártok még! Hívja valaki a mentőt! – Ordibáltam a többi embernek! – M- máris! – Szólalt meg az egyik és tárcsázta a számot. – Apa! Apa kérlek figyelj rám! Ne félj nem lesz semmi baj, hallod?! – Szorosan fogtam a vállán lévő sebet ne hogy elvérezzen. Levettem a kabátomat összegyűrtem és a feje alá tettem. Jussék is oda rohantak és segítettek életben tartani apát. Pár pillanat múlva Eizan jelent meg mellettem. Levette a pulcsiját és az ingét kettészakította, majd bekötözte apám vállát, hogy elállítsa a vérzést. Nem sokára a mentő is megérkezett. Óvatosan megemelték őt, és a hordágyra tették. Kapott némi ellátást, majd be tolták a mentőkocsiba. – Figyelj Melcsi! Te most menj haza, itt van pénz taxira, én mellette maradok, de te pihenj! – Közölte velem Juss. – Nem! Én is megyek! – – Meli! Pihenned kell! Kimerült vagy és sebes! Menj haza! – Megpuszilta a homlokomat és beszállt a mentőautóba. – Hol van Courtney?! – Kérdezte Kathleen. – Ne aggódj, jól van! – Nyugtattam. – Hál isten! Fogad meg bátyád tanácsát és menj haza. – Lágyan elmosolyodott és beszállt Juss mellé a kocsiba. – Meli! Jól vagy? – Jött oda hozzám Eizan. – Gyere, haza viszlek! – Fogta meg a karomat. – Nem! – Löktem el a kezét dühösen. – Ne érj hozzám! – – Mi bajod van?! Csak segíteni akarok! – – Segíteni? Segíteni?! Ugyan mit?! Amióta ismerlek, csak a problémákat vonzod felém! – Dühöngtem vele. Csak úgy beszéltek belőlem az indulatok. – Befejeznéd végre?! Te vonzod a bajt nem én! – – Valóban? Akkor miért van az, hogy ha veled vagyok, ezer százalék, hogy valami történni fog?! – – Melinda! Nekem ilyen az életem! Fogd már fel végre! – Kiabált Eizan! Oldalra pillantottam és azt láttam, hogy Jimmiet a rendőr kocsiba ültetik be. – Veled kapcsolatban nem értek semmit. Nem tudom, mit miért teszel, és azt sem, hogy mit akarsz tőlem. – Fordítottam vissza a fejem Eizan felé. - Meli! Én egy bérgyilkos vagyok. Ezért veszélyes az életem. – Mondta Eizan alig hallható hangon. – Tudod, amíg nem ismertelek, minden normális volt, és nyugodt. Most viszont a feje tetejére állt az életem. Mind ez miattad! – Fáradt voltam, és legszívesebben zokogni tudtam volna. A torkomban egy hatalmas nagy gombóc volt, amit próbáltam lenyelni. – Akkor ne vegyél részt az életemben! – Hajolt közelebb az arcomhoz Eizan. A szívem egy hatalmasat dobbant. Úgy éreztem, mintha darabokra hullanék szét. – Hát jó! – Válaszoltam egyszerűen, ám tele haraggal. – Veled úgy is csak a baj van. Így legalább nem kell attól félnem, mikor szegeznek a torkomhoz fegyvert. – Mondtam lesütve szemeimet, amik könnyesek voltak. Felpillantottam Eizan szemeibe, és erőlködnöm kellet megint, hogy kivegyem a tekintettemet az övéből. Végül sikerült, majd hátat fordítottam neki és elindultam. Nem tudom, hogy merre, és hogy hova, csak el innen. Remélem….. többet nem találkozunk, ….Eizan Seyfried!
