6. fejezet ~ Szembesülés ~

Sziasztok!!  Meghoztam az új részt! Remélem örültök! :D Köszönöm a cseréket akik kérték tőlem, nagyon jól estek! ^^ Sietek a kövi fejivel! :D Addig is jó szórakozást az olvasáshoz! :D

Lefagytam. A testem meg dermedt mit egy jég. Csak egymást néztük, ahogy a szemünk az ijedséget és a félelmet tükrözte. Nem tudom mit kellene mondanom. Fanny végtagjai remegtek, mint a nyárfa levél. – Mit…mit mondtál az előbb?? – A szemeim kikerekedtek. Tudtam, hogy el kell neki mondanom, de nem akartam ezzel fájdalmat okozni….. – Fanny! Adam volt az! Ő volt aki megtámadott. – De sikerült. – Nem. – Jobb kezét a szeméhez tette és lehajtotta a fejét. Zihálni kezdett és a hajába túrt. – Nem! Ezt nem… nem akarom elhinni!  Ő nem tenne ilyet! Hazugság! – Ahogy ezt kimondta már zokogásban tört ki és elrohant a szemünk elöl. –Fanny! – Utána akartam menni, de Joe megállított. – Ne! Most hagyd! Meg kell emésztenie. – De…! – Fájdalmasan sóhajtottam egyet és a földre szegeztem a tekintettemet. A szemeim könnybe lábadtak. Fen állt az a veszély, hogy elveszítem Fannyt. Amit soha nem akarom, hogy megtörténjen. A szívemre tettem a kezem és összeszorultam. Joe a hátamra tette a kezét, így próbált nyugtatni, de nem sok sikerrel. – Kemény tízpercig csak álltam, mint aki vár valamire, nem mozdultam meg. Minden ember aki bejött a cukrászdába végig nézett rajtam. Talán azért mert nem értették miért állok ott lehajtott fejjel. Egyszer csak lassú, mégis hangos lépeteket hallottam, egyre közelebb jött hozzám. Két fekete bakancsot pillantottam meg a földön. Lassan emeltem fel a fejemet, és közben a tekintetem végig mérte az előttem állót. Amikor felnéztem az arcára, a szemeim kikerekedtek és egyfajta sokkhatás alá kerültem. – Ezt mégis hogy képzelted?! – Jött a hang. – Ezek szerint még nem ismersz Melinda! Úgy látszik fogalmad sincs arról, hogy én ki is vagyok valójában! De tudod mit?? Megmutatom! – Egy hideg , ezüst színű tárgy villant meg a kezében amit a homlokomhoz tartott. Az épületben eluralkodott a káosz. Minden ember sikított és rohant kifele az ajtón. Joe keze még mindig a hátamon volt. Nem ment el mellőlem,de éreztem ahogy remeg az egész teste. – A-adam! – Alig akart kijönni hang a számon. A fegyvert még jobban a homlokomhoz szorította és lehúzta a kakast. – Jól figyelj amit most mondok!- Hajolt a fülemhez Adam és suttogva mondta tovább. – Adam Knight vagyok. A bérgyilkos, akit felbéreltek Melinda Anne Johns megölésére. – Hogy… mi?? Alig akartam hallani a fülemnek. Ez csak egy állom. Egy rossz állom amiből felakarok ébredni! Most! Zihálni kezdtem és már a látásom is homályosult. Ne! Ezt ne! De hát….de hát…. – Mond. Mit ártottam neked…? – Alig hallható hangon beszéltem hozzá, de szerintem még így is tisztában volt azzal hogy mit mondtam. – Hogy mit? Nem tudom. Azt kérdezd meg aki felbéreld engem ellened! – Ezzel a mondatával teljesen a padlón voltam. – Képes lennél megölni? Úgy tudtam, hogy érzel valamit irántam…. vagy ez csak hazugság volt? – Muszáj vagyok megtudni, hogy miért. Miért akar megölni. – irántad? Igen, ez így van. De te sohasem fogod ezt tudni viszonozni.  Mond miért? Miért nem tudsz szeretni?! -  Ahogy ezt kérdezte a bal vállánál elszíneződött a kék pulóvere, és a piros folyadék végig folyt a karján. Vér. Átázott a seb, amit hajnalban okozott neki Eizan.  A kérdésére nem válaszoltam ezért ismét feltette azt, de már egyre jobban fogyatkozott a türelme. – Miért nem tudsz szeretni?!?! Miért?! Nem vagyok elég jó neked? – A hangja egyfajta fenyegető stílust vettek fel. A szemei szúrták az enyéimet. Sosem féltem még ennyire. Joe közelebb jött hozzám, amit Adam is észrevett, és a lányra pillantott. Gyűlölt volt a szemében, és jól tudom, hogy ezt nekem szánja. – Hogy tudnék….- Habozással ugyan, de megszólaltam. -  Hogy lennék képes, egy olyan embert szeretni, aki majdnem megerőszakolt, de a barátomnak hittem. Most pedig egy fegyvert szorít a homlokomra és meg akar ölni. Ilyen embert ki képes szeretni? – A mondatom végén, már egyáltalán nem volt bennem félelem. Nem tudom meg magyarázni, hogy miért, de nem féltem. A tekintettem is kifejezéstelen volt, és úgy véltem , hogy Adam nagyokat nézett a viselkedésem miatt. Valójában egy kis félelem még volt bennem, de azt muszáj voltam eltüntetni a felszínről. – Szóval így állunk? Ám legyen! Akkor válasz! Vagy megpróbálsz szeretni, vagy meghúzom a ravaszt! – Hangja fenyegető és sértő volt a számomra. Utálom, ha valamit rám akarnak erőltetni, amit nem akarok! – De tudok jobbat! – Adam arcán egy olyan ördögi és félelmetes vigyor volt, amit még soha sem láttam azelőtt. – Tönkre teszem az életed! – A fegyvert levette a homlokomról és Joera szegezte azt. Ekkor eltört bennem minden. Nem gondolkoztam csak cselekedtem. Joe elé álltam, magam mögé utasítva, így ismét rajtam volt a pisztoly csöve. Ellöktem Adam kezét, hevesen közel mentem hozzá és megcsókoltam. Meglepődhetett mert először nem reagált rá, de aztán vissza csókolt. Azt hittem nem fogom élvezni, de tévedtem. Élveztem. Élveztem a csókját. A szívem nem vert olyan gyorsan és nem is voltam zavarban, de mégis, lehet tudnám szeretni? Nem! Aki képes lenne arra, hogy megöljön, azt nem! Amikor tudatosult bennem, hogy mit is csináltam, elengedtem az ajkait és rémülten néztem rá. – Váóó! Csak nem úgy döntöttél, hogy megpróbálsz szeretni? – Adam kaján vigyorától a hányinger kerülgetett.  Ez más mint Eizané. Teljesen más. – Soha! Csak megmentem a barátomat! Joeért csináltam. Nem miattad te rohadék!  - Félek, de erősnek kell most lennem. –Engem akarsz?! Hát tessék! – Hanna elém állt és széttárta karjait. –Mit művelsz? – Kérdeztem kétségbe eseten. – Te is megmentettél. Most rajtam a sor! – Leblokkoltam. Adam arcán újra kiült a gonoszság és kaján vigyor. Felemelte a pisztolyt és Hanna torkához szorította. – Ha ezt szeretnéd. – A fiú már majdnem meghúzta a ravaszt, és ekkor határoztam el, hogy megszerzem azt. Azzal a mozdulattal erősen ellöktem az előttem álló Joet, és kivertem Adam kezéből a pisztolyt. A fiút pedig amilyen erősen csak tudtam hasba rúgtam, aki térdre rogyott a fájdalom miatt. Ám én is összeestem, mert rájöttem, hogy a bal lábamat használtam, ami most serült. Mind ketten ziháltunk, aztán rá néztem a pisztolyra ami olyan két méterre lehettet tőlem. Adam rám szegezte tekintetét, és mikor rá jött, hogy mit is akarok tenni megfogta a fájós lábamat amint éppen a fegyverért nyúltam volna. A kezem és a fegyver között már alig volt pár centi, amikor Adam olyan erősen megszorította a lábamat, hogy felordítottam. Nem érdekelt mennyire fáj, egy erős mozdulattal arcon rúgtam Adamet, ám most a jobb lábamat használtam. Megragadtam a fegyvert és Adamhez szegeztem. Mindketten a másik rémült tekintetével találkoztunk. Aztán a fiú arca mosolyra húzódott. – Nem hiszem, hogy tudod hogyan kell azt használni, aranyom. – Nem lehet olyan nehéz! – Válaszoltam határozottan. Adam mosolya lefagyott és egy ördögi tekintetet mért rám. Elengedte a lábamat és felállt. Én is így tettem, de a fegyvert végig Adamen hagytam. – Le akarsz lőni? Hát tessék. Tedd meg! Ha mered! – Jött a mondat gúnyosan és dühösen. – Meg teszi! Mert én segítek, hogy meghúzza a ravaszt. – Szólalt meg valaki a hátam mögül. A teste szorosan hozzám simult a hátamhoz. A ball kezével átkarolta a derekamat, a másikat pedig  ahhoz a kezemhez emelte, amelyikben a pisztolyt szorongattam. Az ujjaival ráhelyezte az újamat a ravaszra, állát pedig a fejemre tette. Láttam, ahogy Adam arca lesápad és kikerekednek a szemei. – Mond csak édesem! Bántott ez a söpredék? – Kérdezte az engem ölelő. – Te meg mit keresel itt?!  - Adam dühösen tette fel a kérdést. – Ami az enyém azt nem veszíthetem szem elől. Szóval természetesen ott vagyok ahol Ő!

- Hallottnak kellene lenned! Miért vagy még életben? – Adam arcáról a zavarodottságot lehetett leolvasni. – Miért nem ölt meg? – A szemei olyan haragot és sötétséget tükröztek, hogy még a hideg is végig szaladt a hátamon.

- Te tényleg ennyire ostoba vagy? A bérgyilkos felbérel egy bérgyilkost, hogy megöljön egy bérgyilkost!  Úú de hülyén hangzik. Kár, hogy másképp nehéz lenne elmondani. Te tényleg azt hitted, hogy engem ki lehet nyírni? Adam fiam te hol élsz?? Ha már felbérelsz valakit, hogy öljön meg engem, akkor legalább azt csináld jól. Még egy rothadó húsnak is több esze van, mint neked! – A hangja tele volt gúnnyal. Tudtam, hogy ki az aki engem ölel, de most mégis rettegtem. Fogalmam sem volt, hogy az elkövetkezendő percekben mi fog történi. – Hát így állunk? Rendben van. Akkor hát legyen így. – Azt hittem Adam felénk fog megindulni, de ez nem így történt. Hirtelen elővett egy kést a póló újából és megindult a mögötte fekvő Joe felé. Ez nem lehet! Állj! Kérlek! Nem akarom…. – A barátnőd meg fog halni, ha nem csinálsz valamit, drágám. – Eizan a fülembe suttogta ezeket a szavakat. Az egész testem remegett. Az illető aki engem tartott ezt észrevehette, mert még közelebb húzott magához. Adam pedig egyre közelebb és közelebb ment a földön fekvő Joehoz. Nem! Akár az életem árán is megvédem a barátaimat! Azt se tudtam, hogy mit csinálok. Egyszerűen csak….meghúztam a ravaszt. Adam először nem mozdult, de aztán felénk fordult és vért köhögött fel.  – Ez történik azokkal, akik bántják a tulajdonomat. – Mondta Eizan, Adam pedig még egy utolsó fájdalmas pillantást vettet rám, majd elterült a földön. – Melinda…….. sajnálom…. – Ezek voltak Adam utolsó szavai. Ledöbbentem! Sajnálja??? Ó te idióta! Miért nem előbb jutott ez az eszedbe?! Azt hiszem… azt hiszem éreztem iránta valamit. A könnyeim már rég végig folytak az arcomon egyenesen le Eizan kezére. Hírtelen sziréna  hangokat hallottam. Jaj ne! Eizan olyan gyorsan cselekedett, hogy alig láttam, hogy mit csinál. Elengedett, ki vette a pisztolyt a kezemből és elrakta a nadrágjába. Oda rohant Joehoz, akit a karjaiba vett, majd intett a fejével, hogy indulnunk kell. A hátsó ajtón mentünk ki. Beszálltunk a kocsiba, Eizan pedig rátaposott  a gázra. Egész idő alatt Joet öleltem ő pedig engem. És ezek után mi lesz? Bűnöző lettem? Ahogy ránéztem a visszapillantó tükörbe Eizan tekintetével találkoztam. Kifejezéstelen volt az arca, és egy olyan érzés fogott el amit idáig még nem éreztem.  A tekintetemet visszaszegeztem Joera, de a szemem sarkából láttam, hogy Eizan néha-néha rám pillant a tükörből. Rosszul éreztem magam. Öklendezi kezdtem és szédültem. Minden forgott velem. Eizan hírtelen lefékezett és azonnal kinyitottam az ajtót. Minden étel és ital a felszínre jött és távozott a szervezetemből. Joe aggódóan nézett rám simogatta a hátamat. – Ennyire megrémült volna?? – Jöttek ki a szavak Joe ajkain. – Tudod, megölni egy embert, elég nagy sokkhatást kelt. – Eizan olyan volt mint aki együtt érez. Na jó! Most már ezt elég gyakran csinálja. Kezdek félni tőle. – Úgy mondod mintha te nagyon is jól tudnád, hogy milyen érzés.

– Mert tudom is. – Nem értem. Mi történhetett régen Adam és Eizan között? És én miért nem tudok róla? Annyi kérdésem van. Fáj a lábam, rosszul vagyok és piszkos. Haza akarok menni! – Most nagyon jól figyeljetek rám! Ami most történt azt senkinek nem mondhatjátok el! Egyrészt, mert az pánikot keltene, másrészt pedig, mert saját magatokat keveritek bajba. Világos voltam?! – Eizan hol rám, hol Joera nézett. Kicsit megrémültem a fiú hangvételétől, de fel fogtam amit mondott. Utálom be ismerni, de sajnos igaza van. Senkinek nem mondhatom el, gyilkosnak néznének. ÉS én nem vagyok az! Azt hiszem. – Nem is akartuk elmondani senkinek. Magyarul a nevem szőkét jelent  de nem vagyok az, oké?! – Mondta kicsit felháborodottan Joe. Hát igen. Én se szándékoztam elmondani senkinek. De valakinek muszáj lesz. Eizan rám nézett, hogy fel e fogtam az ő kis mondókáját, majd rá emeltem tekintetemet. – Fannynak tudni kell róla, hogy Adam meghalt. ÉS ne kérd tőlem, hogy hazudjak az egyik legjobb barátomnak. – A fiú haragosan rám nézett, kiszállt a kocsiból és kirángatott az ülésről. Neki nyomott a kocsinak és a testével szinte oda préselt. – Ez nem gyerekjáték Melinda! Először ki kell derítenem, hogy ki volt az, aki felbérelt egy bérgyilkost, hogy megöljön téged. Addig nem bízhatsz senkiben! Megértetted?! – Közel hajolt hozzám, az ajkaink már majdnem összeértek, és úgy folytatta tovább. – Ha elmondod valakinek, olyat teszek, amit te még egyáltalán nem akarsz. És ezúttal nem a rajzaid eltépésére gondolok. – A szavai fenyegetően sértették a füleimet, és természetesen nem vagyok az a fajta aki ezt hagyja szó nélkül. – Nem érdekel! Nem áll hatalmadban, hogy meg mond nekem mit csináljak és mit ne! Ha elakarom mondani Fannynak, akkor el is fogom mondani! – Nem hagyom, hogy uralkodjon rajtam. Totálisan zavarba vagyok, és csak azért mert közel van hozzám. De akkor is megmondom a szemébe, hogy velem nem lehet szórakozni! – Ch! Csinálj amit akarsz! De ezt még megfogod bánni! – Fájtak ezek a szavak. Nagyon rosszul estek. Elengedett és be szállt a kormány mögé. Én pedig vissza Joe mellé. Ő értetlenül nézett rám, de megráztam a fejem, hogy most ezt ne bolygassuk. Ahogy ismét elindultunk megcsörrent a telefonom. Fanny! Azonnal felvettem. – Halló? Fanny?

- Nem. Antone vagyok!

- Mit keres nálad Fanny telefonja?!

- Úgy hogy ő itt van nálam! Egy folytában csak sír és nem tudom kiszedni belőle, hogy miért. Nem tudod véletlenül, hogy mi a baja?? – De hogy nem tudom.

- Oda megyek. – Letettem a telefont és Eizanra néztem. – Menjünk Antone-hoz, mert ott van Fanny.

- Antone? Antone Nichols?? – Kérdezte meglepődve Eizan.

- Igen. Talán ismered?? – A fiú arcán egy vigyor jelent meg, ami egész úton le nem fakadt róla. Nem válaszolt a kérdésemre, csak az utat nézte. Meg sem kérdezte azt, hogy Antone hol lakik, mert nagy meglepetésemre tudta. Mikor megálltunk a ház előtt. Kíváncsian néztem Eizanre, aki még mindig vigyorgott. Hogy nem zsibbad el a szája?! Joe és én kiszálltunk és bementünk a házba. Antone szerintem csak engem várt, mert meglepődött Joe jelenlétén.  A fiú bekísért minket a napaliba ahol a zokogó Fanny volt. Oda mentem hozzá, ő pedig felnézett rám. A szemei azt sugallták, hogy mi a fenét keresek én itt, de azért valamilyen szinten örült nekem. Nagyon ki voltak már sírva a szemei. És még csak ennyit tudd. Mi lesz ha elmondom neki, hogy az eltelt két órában mi is történt pontosan? Nem jó ez így! Nagyon nem jó! Fanny szorosan átölelt és Joe is oda jött hozzánk. Ekkor vettem észre, hogy Eizan és Antone elvonulnak egy szobába. Kíváncsi lettem, hogy miért is ezért követem őket. Reméltem nem egy meleg sóban fogok részt venni. Jaj Melinda! Te meg a mocskos fantáziád! Az ajtóra tettem a fülemet és hallgatóztam. Olyan halkan beszéltek, hogy alig lehetett hallani a szavaikat, de azért pár rész kivettem belőle. – Hogy mi? Adam?! Adam Knight?! Az a semmire kellő mihaszna! – Antone szavai nagyon dühösnek bizonyultak. Várjunk csak! Akkor ő is ismerte őt?

- Figyelj! Ki akarom deríteni, hogy ki volt az aki meg akarta ölni Melindát. Minden áron! Kell valaki, aki ehhez ért. Én nem akarom magamat kockáztatni, és felkínálni a rendőrség kezére. – Eizan nagyon komoly volt. Nem az a viccelődő és perverz kis gyerekként, hanem egy igazi érett  férfiként beszélt.

- Értem. Nos, tudok valaki ajánlani, de….

- De mi?

- Figyelj Eizan! Ha minden áron, akkor rajtad csak egy valaki segíthet ez ügyben. – Egy pár perces csend uralkodott el a szobában. Fogalmam sem volt arról, hogy mi történik,mert nem láttam semmit, Ahhoz pedig nincs bátorságom, hogy kinyissam az ajtót, mert az túl hangos lenne.

- Na ne! Azt nem! Ki van zárva! – Szólalt meg hírtelen Eizan.

- Hát pedig, ha ki akarod deríteni, akkor ő az egyetlen, aki erre képes. - Mi? Ezt én nem értem. Ki képes erre? Lépteket hallottam az ajtó felöl amik egyre hangosabbak voltak. Gyorsan, de azért próbáltam halkan megszökni onnan. Hírtelen kicsapódott az ajtó, és Eizan dühös, éden fekete szemeivel találkoztam. – Neked nem tanították meg, hogy hallgatózni csúnya dolog?! Megragadta csuklómat és a karjaiba vett. Felvitt az emeletre, benyitott egy szobába és szó szerint levágott az ágyra. Rám mászott és csókolgatni kezdett. Hiába próbáltam lelökni magamról, nem ment. Egyszerűen megbabonázott az illata. Kezével felhúzta a pólómat és benyúlt alája. Kikapcsolta a melltartómat, de nem vette le rólam. Leállt a csókokkal, kezét az álla alá azt pedig a mellkasomra rakta, és így nézett egy folytában. – Nem szállnál le rólam? –  Szerintem még a rák is megirigyelné a színem, olyan zavarban voltam. – Most miért? Élvezted nem? – Megint elő vette ezt a perverz kaján vigyort és megnyalta a szája szélét. – Ez nem igaz! Enged el! – Feljebb jött hozzám és közel hajolt az arcomhoz. Bekapcsolta a melltartómat és mélyen a szemembe nézett. – Ugye tudod, hogy ha legközelebb lesz ilyen, akkor itt nem állok meg! – Ajkai egyre közelebb kerültek az enyéimhez, de én elfordítottam a fejemet. De ez nem tántorította el. A nyakamra adott egy csókot, majd felsóhajtott egyet. Kicsit bántotta a lelkemet ez a fajta sóhaj, de akkor sem leszek elnéző vele. Nem és kész! Leszállt rólam és összeszorította az öklét. – Szed össze magad, lassan indulunk! – Rideg volt, ahogyan beszélt hozzám. Egyszer olyan gyengéd és megértő, máskor viszont csak bánt a szavaival. Ki tudd rajta eligazodni? Mert én nem. Összeszedtem magam, és lementem a földszintre Eizan után. Fanny sajnálkozóan rám nézett és bocsánatot kért, amiért így viselkedett. De megértem őt ezért. Lehet én is így reagáltam volna. Antone haza vitte Joet, aztán Eizan Fannyt, végül pedig engem. Épp kiszálltam volna  a kocsiból, mikor Eizan megfogta a csuklómat. – Senkinek érted? Nem mondod el senkinek!

- Jól van felfogtam! – Azzal a mozdulattal, kiszálltam és becsaptam a kocsi ajtaját. Elégé nagy erővel, de nem érdekel. Bementem a házba ahol apa és Donya volt. – Szia! Hát te honnan jössz? – Kérdezte apa. – Joenál voltam, beugrottam hozzám. – Megjelent Juss és érdeklődve nézett rám, mert ki voltak sírva a szemeim. Gyorsan fel trapoltam az emeletre és be mentem a szobámba. Juss pedig utánam jött. – Történt valami? – Kérdezte. Tudtam,hogy addig nem hagy békén ezért hát jobbnak láttam ha beszélek. – Hát…. egy pasi nekem jött és elkezdett minden féle baromságokat mondani. Szidta az anyámat meg engem is és egy kicsit most ez elég rossz. – Hazudok. Ez nem igaz. – Tudod ki volt az??

- Nem, de nem érdekes.

- De ezért ne sírj már. Ha most sírsz, akkor azt teszed, amit ő el akar érni. Ilyenkor mosolyogj vissza, és alázd a porba.

- Igen, tudom. – Pedig ha tudnád, hogy mit tettem. Juss! Bár mit is mondtam az előbb az hazugság. Nem igaz! Nem igaz! Csak kitaláltam. Mert nem akarom, hogy tudd, mi is történt valójában. Ne haragudj! De nem akarlak belekeverni. Megpuszilta a fejemet, és elment. A nap hátra levő részében nem történt semmi. Másnap suli van így hát úgy döntöttem, hogy alszok. Másnap az iskolában sem történt semmi új, egészen addig amíg egy illető meg nem jelent. – Hallottad mi történt Adam Knightal? – Jött a hang az osztálytársaim köréből. Rémült szemekkel néztem rájuk, és szaporán vettem a levegőt. Nem nyugodtnak kell maradnom. Nem kelthetek feltűnést. Egy ismert hang szólt hozzám, akit a hátam közepére sem kívánok. – No lám, kit látnak. Az iskola legnagyobb kurváját.- Coutney. Ki más. – Hogy mondtad?! Már megbocsáss, de nem én rajtam van egy tonna smink és olyan póló amiből majd kiesik a mellem. – Néztem végig gúnyosan a lányon, aki elhúzta a száját, de aztán elmosolyodott. – Az lehet. Csak hogy nem én kavarok a rajztanárral drágám! – Hogy mi van?!

- Te meg honnan a picsából szedsz ilyeneket?! Mi bajod van megjött?!

- Fogd már be a szádat! Tudjuk, hogy kurva vagy. Mindig is tudtam, de hogy ekkora?! Itt enyelegsz a rajtanárral, bezzeg téged nem rúgnak ki, de akit cigin kapnak azt igen?! – Esküszöm! Itt helyben megtépem! Ó uram bocsáss meg nekem! Azzal a mozdulattal lekevertem Courtneynek egy pofont. Nem érdekel ki lát és ki nem. Velem így nem beszél senki! Még ez a felfuvalkodott ribanc sem! A lány megemelte a kezét ütésre készen, és ekkor szólalt meg a hangos bemondó. – Figyelmeteket kérném egy kicsit. Valamit be kell jelentenem. Nagyon szomorú dolog történt. Tegnap délután a tízenhét éves Adam Knight elhunyt  köreinkből.  Kérek mindenkit, hogy adja tiszteletét, azzal, hogy eljönnek a temetésére, ami holnap délután egykor lesz. Köszönöm. – Csak álltam ott és néztem magam elé, kikerekedett szemekkel. Ez nem lehet! De hogyan?! Eizan jött velem szemben, ellökte az előttem álló lányt az útból és komoly szemekkel nézett rám. – Ott kell lenned a temetésen. Nem foghatnak gyanút. – Suttogta a fülembe. Gyorsan eltávolodtam tőle, mert eszem be jutott, hogy az imént mit mondott Courtney. Eizan értetlenül nézett rám, én pedig rémülten. Engem ne nézzen senki kurvának!  Ez a nap nem volt piskóta. Mindenki csak erről beszélt, amitől rosszul érzetem magam. Csak legyen már vége ennek a napnak, könyörgöm! Vége is lett, de nagyon lassan. Másnap elmenetem Adam temetésére, ahol rengetegen voltak. Nagyon sajnáltam a szüleit, és rájuk nézve, bűntudatott éreztem. Mert megöltem a fiúkat. Valójában nem akartam megtenni, mégis! Gondolkodás nélkül meghúztam a ravaszt. Ez én lennék? Nem ismerek saját magamra. Én, aki nem szereti az erőszakot, megöltem egy embert? Szánalmas. Erre nem lehet  mit mondani. Egyszer csak Fanny jelent meg mellettem. Nagyon megrémültem a jelenléte miatt. Hogy jött rá?! – Nem hibáztatlak, ami történt. Talán nekünk nem volt jövőnk, lehet azért történt mind ez. Csak azt bánom, hogy nem mondtam el az éréseimet neki. És most már túl késő. – Fanny könnyes szemei nekem is könnyeket csalt a szemembe. Megértően a vállára tettem a kezem , ő pedig gyengéden el mosolyodott. Amikor vége lett a szertartásnak, mindenki elment. Még Fanny is. Egyes egyedül én álltam sírnál, senki más. A szemeimben összegyűlt minden harag, és a kezemet is ökölbe szorítottam. – Ezért még megfizet! Megfizet az, aki meg akart ölni engem. És tudom, hogy csak olyan ember lehet az, aki ismer. Nagyon jól ismer. – És aki szinte, mindent tudd rólam…

Díj

A díjat nagyon szépen köszönöm Melinda Moonak!! :))♥

Szabályok:

1. Írj magadról 11 dolgot!

2.Válaszolj 11 kérdésere!

3.Írj 11 kérdést!

4.Küldd tovább 11 blognak!

1. Írj magadról 11 dolgot!

1. Vörös színű a hajam és zöldes barna a szemem.

2. Imádok olvasni, egy jó könyvet nem szeretek megnézni filmben,mert túlságosan is elrontják a képzeleteimet. :'D

3. Szeretek rajzolni (amiben én szerintem tehetséges vagyok).

4. Féléve gitározok és 7 éve hastáncolok.

5. Kedvenc színem a zöld és a lila. A kettő együtt pedig valami csodás összképet ad. :D

6. Kedvenc állatom a ló. Nagyon könnyen belopják magukat a szívembe, és nyugtató hatással vannak rám. :)

7. Imádom a zenét. Nyitott vagyok minden fajtára, de főleg  rock-ot szeretem. ^^

8. Szoktam verseket írni, de ezt nem rég kezdem el.

9. Gyakran mosolyra húzódik a szám, sokszor mosolygok, és a mosoly nekem egy alapfogalom! :D Szeretem a mosolygó embereket.! :))

10. Jobban szeretem a cicanadrágot mint a farmert. :)

11. Sose szoktam lealacsonyítani saját magamat! :D^^♥

2. Válaszolj 11 kérdésre!

1.Van testvéred? - Egy bátyám van. :)

2. Mi a kedvenc tv műsorod? - Elég sok van, de anime/manga fanatikus vagyok. Kedvencem a Naruto, Vampire knight és a kaichou wa maid - sama! :) A doramaák közül pedig a Playfull kiss! :))

3.Miért kezdtél el írni? - Nos! Már régóta szerettem volna írni egy sztorit és úgy gondoltam, hogy miért is ne! Ezért jöttek az ihletek és papírra vettetem gondolataim! :D

4. Ki a kedvenc férfi színészed? - Alex Pettyfer. :)

5. Ki(k) a kedvenc együttese(i)d? - Black Veil Brides, Three Days Grace, 2NE1, Skillet, black eyed peas. Őket imádom!! :D

5. Mi e kedvenc évszakod és miért? - Én mindegyiket imádom, mert mindegyiknek meg van a maga szépsége. De ha választani kéne, akkor a tavasz. Mert olyankor minden virágba borul és az illat ami a levegőben kering jó hatással van az elmémre! :)

6. Mi a kedvenc édességed? - A fagyi! :D

7. Mit csinálsz ha unatkozol? - Legtöbbször nem szoktam unatkozni, de ha mégis akkor vagy rajzolok vagy táncolok. :)

8. Ki a példa képed? -  A.J. Christian, Dr és Joe Vitale. (Főleg) őket nagyon tisztelem és becsülöm,mert tényleg hasznos dolgokat mutatnak/adnak a világnak! :)

9.  Kedvenc ételed? - Imádom az olasz, kínai és magyar ételeket! :D Szóval elég sok van. Nem vagyok válogatós. :)

10.Szeretsz nagy közönség előtt szerepelni? - Teljes mértékben! Lámpalázas vagyok egy kicsit, de az sose árt! ^^

11. Mi az ami téged a legjobban ösztönöz? - Ha valaki mélyen bele nézz a szemembe és azt mondja: "Megtudod csinálni!" :))

3. Írj 11 kérdést!

1. Hány éves vagy?

2. Milyen fajta természeted van, ideges vagy nyugodt?

3. Mi a kedvenc zene fajtád?

4. Van testvéred? 

5. Milyen színű a hajad?

6. Mennyire tiszteled önmagadat?

7. Mi az ami boldoggá tudd tenni? :)

8. Mi a kedvenc filmed? És ki benne a kedvenc szereplőd?

9. Tündér vagy szírén lennél legszívesebben? :D

10. Eltudod sírni magad megható történetek láttán?

11. Mi az ami téged a legjobban ösztönöz? :)

4.Akiknek küldöm! :)) ( most csak ennyinek tudtam. ) :))♥

darc princess by annie

gyilkossag tanuja

vivien-killwithmusic

niaandmonaineverland

xoxosmile-crazyfeelings

regina-darkfuture

zsazsu-followyourdream

loryka-egykislnyblkirlynlesz

5. fejezet ~ Az igazság ~

Sziasztok drágáim!! Na miújság!! ^^ Meghoztam a kövi fejezettet! :D Túl vagyok a félévin jeeeeee!! >_< Nem is lett olyan rossz! :D Nektek, hogy sikerült? :)) Puszii^^♥
UI: Bővült a szereplők listája! ;)

A pulzusom az egekig emelkedett és zihálva vettem a levegőt. Nem akartam elhinni,de tényleg ő volt az. – Utálom, ha hozzá nyúlnak valamihez,ami az enyém! – Jött a hang.

-  Hé haver! Téged ki kérdezett?! Húzz innen a francba! – Adamnek bár nyugodtak voltak a szavai, mégis érezhető volt rajta a gúny és a düh.

- Nem mondom még egyszer! – Valamilyen kattanás féle zaj csapta meg a fülemet. Megrémültem. Csak nem arra készül hogy…?!

- Haver! Neked ehhez semmi közöd! – Adam lemászott rólam, hátra fordult az illetőhöz és kitárta a kezeit. -  Most pedig menj a pokolba!

- Te fogsz oda menni! – Egy hatalmas nagy puffanás és Adam elterült mellettem. A vér másodpercek alatt ellepte a testét. Nem mozdult. Ekkor tudatosult bennem: Adam halott. – A-adam….. ne….. Mit csináltál?! – A könnyek már kezdek gyűlni a szememben, de nem engedtem ki őket. Az előttem álló közelebb jött és leguggolt hozzám. Mikor megpillantottam az arcát ismét a félelem ura alatt voltam. Ez nem lehet! – Miért csináltad?! Megölted!! – A testem remegett és a látásom is homályosult. – Ide figyelj kis csillag! Melyik lett volna a jobb? Ha megerőszakol vagy ha meghal?? Különben is! Hozzád ért. Rajtam kívül ezt senki nem engedheti meg magának.

- De ő a barátom volt!!

- A barátod? A barátod?! Szép kis barát mondhatom! A barát aki megpróbált megerőszakolni! Tökéletes cím lenne.

- Fogd be! Különben is mi a picsát keresel itt?!

- Hm! Csúnya a szád nem gondolod?? Gyere! – Elkapta a csuklómat és szorosan közel húzott magához. Ekkor már zokogásban törtem ki. Minden lejátszódott bennem. Eizan, Adam halála és az, hogy mit fogok mondani Fannynak! Úristen! Össze fog roppani! Eizan levette a kabátját és rám terítette. Már az egész testem át fagyott. Remélem ebből nem lesz egy tüdőgyulladás. – Menjünk haza. – Mondta, miközben felállt velem együtt. – Várj! Mi lesz Adammel?? – Tudom, hogy már nem tehetek érte semmit,de itt nem maradhat a holteste. – Óh tényleg majd elfelejtettem. Enrique! – A sikátor végén egy magas emberi alak jelent meg. Közelebb jött és Adam holtestéhez ment. Durva volt azt látni,hogy beteszik egy zsákba utána pedig elhurcolják. Mint valami gyilkosok. Igazi vérbeli gyilkosok.  Eizan felkapott az ölébe, ettől azonnal zavarba jöttem, mivel csak a fehérneműim voltak rajtam,meg Eizan kabátja, ami nem volt össze cipzározva. – Ha jobban átgondolom. Ugye tudod, hogy így nem vihetlek haza? – Mondta perverzül és egy pici gúnnyal.

- Miért is?? – Kérdeztem.

- Mit szólna a családod,ha így látnának?? Különben is! Meg sérültél!

-  Hellóóka!! – A másik srác oda jött hozzám és rám vigyorgott. – Enrique a nevem. – Mondta kicsit idétlenül. Most ez komoly?! Megöltek egy embert és képesek hülyéskedni?? Kik ők egyáltalán?? – Tudom most sok kérdés van benned, de idővel választ kapsz mindenre. – Mondta a karjaiban tartó fiú, és rám mosolygott. Ez más mosoly volt mint amit addig láttam. Kedves. – Enrique! Hozd a ruháit. Bevisszük az ügyeletre.

- Mi?? Nem! Jól vagyok!

- Ne vitatkozz! Mész és kész! – Szót nem hagyva, betett a kocsi hátsó ölésére, Enrique pedig  a kezembe nyomta a ruháimat. – Öltözz fel, mert jobban meg fogsz fázni. – Mondta. Ez a fiú hasonlított Eizanra, de valamiért más volt. Gyerekesebb,de jó értelemben.  Eizan rá taposott a gázra és elindultunk. Felvettem a ruháimat és bámultam kifele az ablakon. Néztem az esti fényeket,a fiatalokat, ahogy jönnek ki a különböző szórakozó helyekről.  Fanny jutott az eszembe, és összeszorult a szívem. Mit fogok neki mondani?? Egy életre elveszítem őt?? Istenem! Mond miért??? Miért alakult így?

- Megjöttünk! – Mondta Eizan. Kicsatoltam az övem és kiszálltam. Vagyis csak próbáltam volna. Amint rá léptem a ball lábamra összeestem. Eizan kiszállt és aggódó szemekkel nézett rám. – Mi történt?? Jól vagy??

- Igen,de a…. lábam….. – Ekkor olyan fájdalmasan bele nyílalt, hogy ordítani tudtam volna. Eizan ismét felkapott az ölébe és úgy vitt be az épületbe. A pólójába markoltam így még közelebb húzott magához. Ez az illat….. a hatalmába kerített. Szinte kábított és arra késztetett, hogy még közelebb és közelebb bújak hozzá. Most biztonságban éreztem magam, de mégis féltem,mert megölte az egyik barátomat. Aki ugyan nem állt olyan közel hozzám, mégis! Fannynak sokat jelentett. Amikor beértünk a rendelőbe, Eizan letett az ágyra és oda jött a nővér megvizsgálni. Kiderült, hogy a bal lábam meghúzódott és zúzódások vannak rajta. Biztos akkor szereztem, mikor próbáltam Adam ellen védekezni. A nővér azt mondta, hogy a látásommal sincs semmi baj, de elégé ki vagyok merülve. Egy hétig az ágyat kell nyomnom és pihennem kell. Remek! Magyarázkodhatok otthon. Lehet, így már sehova sem fognak elengedni. Mi után a nővér végzett Eizan megköszönte, hogy ellátott, majd felkapott az ölébe. Na most aztán elég! – Tegyél le! Van lábam! – Így is olyan vörös volt a fejem, hogy rosszabb voltam mikor Joe zavarba jött Antone miatt. Remélem ők jól vannak. – Ja van! Csak épp alig bírsz megállni rajta.

- Nem érdekel tegyél le! – Sóhajtott és letett. Elkapta a derekamat, közel húzott magához és így mentünk tovább. – Hé mit csinálsz? Engedj el!

- Bocs kis csillag, de ez van!

- Jaj ne becézgess már! A nevem Melinda!

- Hm! Csak kiszedtem belőled! – Rám kacsintott és a kaján vigyor ismét kiült az arcára.  Utálom mikor ilyen! Enrique oda jött hozzánk és kezet fogott Eizanel. – Na én megyek pajtás, még találkozunk. Aztán vigyázz erre a szépségre. – Az utolsó mondatot rám nézve mondta. – Ne aggódj! Biztos ne vigyelek haza? Inkább gyalogolsz?? – Kérdezte kicsit aggódóan Eizan. Nocsak! Ő tudd aggódni?

- Hát persze! Te engem ne félts! – Mosolygott a szöszi.

- Rendben! Akkor szia! És kösz mindent!

- Nincs mit! Na csá! – Enrique elment, mi pedig beszálltunk kocsiba. Útközben kemény tízpercig egy szót nem szóltunk egymáshoz, aztán Eizan megtörte a csendet. – Mond mit kerestél te kint ilyenkor??

- Mi az,hogy ilyenkor?? A barátaimmal voltam. – Eizan rám nézett és felhúzta a szemöldökét. – Most mi van?! – Kérdeztem ingerülten. A fiú sóhajtott egyet , elővette a telefonját és pötyögött rajta valamit, természetesen azért az utat is nézte. – Egyébként nem hallt meg. – Mondta a mellettem ülő srác. – Mi? V-várj! Ez most-…

- Nem öltem meg a pasit, csak vállon lőttem. Enrique pedig mindenkit zsákba tesz,mert ez a szokása az idiótának,szóval nem kell a para. – Amint ezt kimondta szinte úgy éreztem, hogy egy tonnával könnyebb vagyok.

-  És mielőtt még megkérdeznéd, most a kórházba viszi. Imádkozz, hogy rendbe jöjjön, mert én nem teszem. – A szemeim megteltek könnyel és egy mosoly szerűség ült ki az arcomra. Boldog voltam. Fanny!  Adam él!

- Eizan! – Fordultam oda hozzá.

-  Hmm???

- Köszönöm! – Akaratlanul is kimondtam, de hogy őszinte legyek nem volt szándékos. Mégis! Hálás voltam neki! Egy perverz  zaklató aki szereti a véremet szívni,de ha bajban vagyok akkor mellettem van.

- Nocsak-nocsak! Valaki csak nem hálás nekem??

- Eizan! Akadj le rólam! – Durcásan karba tettem a kezeimet és kifelé bámultam az ablakon. A kocsival lehúzódott és megálltunk. – Most miért álltunk meg?? Haza akarok menni!! – Mikor vissza fordultam az ablakról Eizanre már csak alig pár centi volt köztünk. – Mi –mit csinálsz?? – Egyre közelebb és közelebb hajolt. A kezemet rátettem a mellkasára, hogy visszatartsam, de ez épp annyira volt elég, mint halottnak az élesztő. Minden habozás nélkül megcsókolt. Mindezt olyan vággyal és szenvedéllyel tette, hogy a pulzusom is már a plafont taposta. Egyből elöntött a forróság. Ülő helyzetben voltam, de az ájulás kerülgetett. Hatalmába kerített azaz érzés, hogy nem akarom elengedni.  A csókot egyre jobban és jobban mélyítette, már alig kaptam levegőt. Egyik kezével bele túrt a hajamba, a másikkal pedig átkarolta a derekamat és magához húzott. Mikor elengedett, mélyen bele nézett a szemembe majd elvigyorodott. – Az a tetű tuti összevissza csókolgatott. Muszáj volt kifertőtleníteni a szádat. – Meg nyalta a szája szélét és rám kacsintott. Ha kinyomom a szemét akkor kacsintgasson nekem! – Ááááááá! Utállak! – Vörös arccal kalimpáltam a karjai közt, hogy végre elengedjen. – Engedj már el!! – Elengedett és felröhögött, én pedig bevágtam a szokásos durcit.  Újra elindultunk az autóval és már alig vártam, hogy otthon legyek.  Eizan arcáról egész úton nem fagyot le a vigyor. Néha-néha rám pillantott amitől még jobban durcás voltam. Na és persze zavarodott. De komolyan! Összevissza járt az agyam. Valaki találjon már rajta egy kikapcsoló gombot!! Mikor megérkeztünk Eizan megállt a ház előtt, leállította a kocsit, majd hátra dőlt az ülésen és nagyokat sóhajtozott. – Nos! Akkor köszönök mindent. Jó éjszakát! – Épp kiszálltam volna mikor egy erős kéz a derekamnál fogva vissza húzott.

 – Nana! Hova ilyen sietősen??

- Eizan! Hajnali három óra van! Fáradt vagyok! Nem vágyok semmi másra csak alvásra, úgy hogy engedj!

- AajjhAhhhhjj! Nehéz eset vagy! – Ki szállt a kocsiból, én pedig követtem őt. Lezárta a kocsit és bekísért. A bejárati ajtóhoz érve, benyúltam a táskámba és a lakás kulcsot keresgéltem. Mikor megtaláltam, már majdnem bele tettem volna a zárba mikor az ajtó kinyílt és Juss dühös tekintetével találkoztam. Ajaj! Ez nem jó jel.  Juss vissza ment én pedig követtem őt, Eizan pedig engem. Mikor beértem a napaliba tágra nyíltak a szemeim. Ugyanis mindenki ott volt. Johanna, Antone, Sarah, Bessie, Kathleen és persze Juss is. – Úristen Meli! – Ugrott a nyakamba Joe. – Hova a fenébe tűntél?! Tudod, hogy aggódtunk! Jól vagy?! – Megsimogattam a hátát és jeleztem egy bólintással, hogy igen. Sarah is oda jött és átölelt. Még Antone is. Szinte majdnem mindenki, csak a bátyám nem. – Mond hol a jó büdös francban voltál?! Legalább szóltál volna, hogy elmész! Mégis mit képzelsz magadról, te hülye liba?! – A szavai sértették a fülemet, mert nem volt igaza. Vagyis részben nem. El akartam mondani neki,hogy mi történt,de leblokkoltam.  Csak lehajtott fejjel álltam és nem mozdultam. Pedig el szeretném neki mondani. Hogy azt akartam, hogy segítsen. Hogy nem vett észre mikor szükségem lett volna rá. Hogy mennyire vágyom most az ölelésére. És még neki áll feljebb?! Juss oda lépet Eizanhoz és felháborodottan szólt hozzá. – A te kezed van benne ugye? Ha még egyszer meg látlak Melinda közelében, azt nagyon-….

- Fogd be! – Ordítottam el magam. Nem érdekelt most, hogy kik vannak itt, akkor is kimondom. – Tudni szeretnéd, hogy mi történt?? Igen?! Hát képzeld! Megtámadtak! Ha nem vetted volna észre tele vagyok horzsolásokkal és kisebb zúzódásokkal, mert esze veszetlenül védekeztem az ellen, hogy ne erőszakoljanak meg. Hiába próbáltam neked kiabálni, hogy segíts, nem hallottad! Még csak hátra sem fordultál, hogy mi van a húgoddal! Eizan mentett meg! Úgy hogy inkább légy hálás azért hogy haza hozott és ne verd ki itt a hisztit!! – Mindezt flegmán és gúnyosan vágtam hozzá. Talán lehet túl durva voltam, de már mindegy. Kimondtam. Ezt már nem tudom vissza szívni. A többiek is kikerekedett szemekkel néztek rám, mint ahogy Julius is. Beállt a kellemetlen csend. Már majdnem elsírtam magam, de még bírtam a gyűrődést. – Én..én… ezt nem tudtam…. Jézusom! – Juss szorosan magához ölelt, és láttam rajta, hogy ő is a sírás határán volt. Elengedett és Eizanhoz fordult. – Ne haragudj! Tényleg nem akartam csak hát tudod-… - Eizan Juss vállára tette a kezét és gyengéden elmosolyodott. – Nyugi! Nem történt semmi! Meg értem az érzéseidet. Nekem is van egy húgom. – Ledöbbentem azon amit Eizan mondott. Semmi harag? Semmi nyugtalanság? Együtt érez? Oké, hogy neki is van egy húga, de ő meg az együtt érzés….?  Egy teljesen új oldalát ismertem most meg. Amit be kell valljak, tetszik. Eizan és Sarah szemeztek egy pillanatra, amit őszintén meg mondva nem tetszett. Fura volt. Nagyon is. – Bessie! Gyere haza viszlek! – Jelentette ki Eizan. Most ez meg mi?? – Oké! – mondta a lány. Elköszöntek a többiektől én pedig kikísértem őket. Bessie meg én megálltunk az ajtóba. – Ne aggódj! Most már minden rendben lesz! Eizan vigyázni fog rád! – Mosolygott miközben ezeket a szavakat mondta, én pedig meglepődtem. – Te ismered őt? – Kérdeztem. – Igen! A bátyám legjobb barátja, így Eizan olyan nekem mint egy tesó. – Nahát! Hogy mik vannak. Nem tudom miért kérdeztem rá, mert nem biztos, hogy van értelme, de csak úgy ki jött a számon. – A bátyád?

- Enrique! Magas, szőke, kigyúrt és néha furán álnak a szemei. – Tökéletesen leírta azt az Enriquet. Már értem, hogy Eizan miért viszi haza őt. Úgy gondol a legjobb haverja húgára mintha a sajátja lenne. Hú meg nyugodtam! Na de várjunk! Mégis mitől? Hogy Bessie és Eizan csak testvérként gondolnak egymásra?? Te szent ég! Kezdek úgy viselkedni, mint egy  féltékeny kis csitri. Nem Melinda! Ezt most felejtsd el! Már épp bementem volna a házba mikor valaki visszarántott és a mellkasának ütköztem. Az illata azonnal megbabonázott. Tudtam, hogy Eizan az, ezért nem akartam meg fordulni. Az egyik kezével végig simított a nyakamtól lefelé a kézfejemig.  A testemet még jobban az övéhez húzta, majd lehajolt a fülemhez. – Nagyon szexi ez a fehérnemű, ami most rajtad van.  – Basszus! Hiszen amikor megmentett alig volt rajtam ruha! Olyan vörös lettem, hogy a rózsa ehhez képest elbújhat. Éreztem a hangján a perverzséget. Legszívesebben arcon törölném!  A nyakamra nyomott egy puszit és pont ekkor Jött ki Juss. Meg akadt a szeme azon amit Eizan a nyakamnál művelt. A két fiú szemezett egy ideig egymással, én pedig most falfehérré fagytam az idegességtől. Úristen! Csak ne legyen még ezért balhé köztük! Ne legyen könyörgöm! – Jó éjt! – Gyorsan és hadarva mondtam ki, majd kiszabadultam az engem ölelő fogságából és csak úgy sprinteltem be a házba. – Hú! Ez nem sokon múlt! – Megkönnyebbültem.  – Mi nem múlt sokon?? – Jött oda Sarah. – Láttalak! – Mondta az előttem álló lány, amit nem tudtam mire vélni.

- Láttál?? Hol? Mi? Most miről beszélsz??

- Az előbb! Eizannel! Tudsz róla, hogy majdnem megcsókolt téged?? – Olyan hevességgel és haraggal beszélt hozzám, hogy azt hittem menten a falnak csap.

- Sarah mi ütött beléd már megint?? Mostanában olyan fura vagy! És ha igen, akkor ez téged miért zavar?!

- De akkor ti már… csókolóztatok?? – Sarah ledöbbent arcán én is ledöbbentem. Nem értettem a viselkedését és már a nem létező micsodám is kivan azzal amit művel. Szóra nyitottam volna a számat, de ekkor Sarah megindult felém. Elhaladva mellettem nekem jött a vállával, mintha ha kihívás lenne ez az egész. De mégis mire?? Tudom,hogy agyilag szőke vagyok,de azért ennyire nem,hogy ezeket ne vegyem észre. Sarah kisétált az ajtón, de még egyszer visszanézett és mielőtt kiment volna, hozzám szólt. – Ne haragudj! Csak nekem is nehéz napom volt.

- Értem. – Kicsit megkönnyebbültem, de itt valami nagyon nem stimmel. És én ki fogom deríteni, hogy mi! Sarah elköszönt és elment. Juss is bejött a házba és hozzám érve jó szorosan megölelt. – Sajnálom! Mostantól jobban fogok rád vigyázni! Sokkal jobban! – Mondta és megpuszilta a fejemet. Ezután bementünk a napaliba ahol a többiek vártak ránk. – Azt hiszem én megyek. – Jelentette ki Antone. – Joe haza kísérlek. – Rá néztem Joera és szinte a szememmel kérleltem őt, hogy ma aludjon velem. Szükségem lenne ma rá. – Köszönöm, de ma inkább itt alszok Melivel.

- Rendben! Akkor még találkozunk! Vigyázz magadra! – Antone egy puszit nyomott Joe homlokára, aki természetesen megint úgy nézett ki, mint egy rák. – Szi-szia! – Mondta dadogva. Antone is elment. Így már csak négyen maradtunk Kathleennel együtt. – Gyere menjünk. Ki kell, hogy pihend magad. – Szólt hozzám Joe. Bólintottam és felmentünk az emeletre. Bármennyire is fáradt voltam akkor is elmentem zuhanyozni. Leakartam mosni magamról a mai nap sérelmeit. És mindem mást is. Mikor mind ketten végeztünk a fürdéssel leültünk az ágyra és beszélgetünk. – Ha tudnád, hogy mennyire aggódtam,aggódtunk! Jusst is alig lehettet nyugtatni, olyan ideges volt. Már az járt az eszünkben, hogy telefonálunk a rendőrségnek, mert a telefont sem vetted föl. – Joe már majdnem elsírta magát, de láttam rajta, hogy most erősnek akar mutatkozni. – Ne haragudj! Csak ez az egész olyan hírtelen jött. Most aludjunk mert már nem bírom nyitva tartani a szemeimet. – Már majdnem elaludtam. – Rendben! – Válaszolta a lány. Félóra forgolódás után végre elaludtam. Reggel arra ébredtem,hogy valaki fonogatja a hajamat és dúdolászik. Joe! – Mmmmm….mennyi az idő?? – Kérdeztem kómásan. – Fél tízenkettő. – Azonnal kipattantam az ágyból! – Mi van?! Tízenegyig volt határidő leadni a jelentkezési lapot rajz versenyre! Miért nem keltettél fel?!

- Egy: mert ki vagy merülve és pihenned kell, kettő: lesz még rajz verseny, ne aggódj!

- Aaaaaajjjjjj! Ne mááááááár! – Francba!! Pont most kell nekem is bealudni! De igaza van Joenak. Lesz még rajz verseny.  Fáradtan felsóhajtottam egyet és felöltöztem. – Nem megyünk el ma valahova? – Kérdeztem. Igaz vasárnap van, de nincs kedvem itthon maradni. – Nem!

- Miért?! – Felháborodottan kérdeztem vissza.

- Mert pihenned kell! A ball lábat csúnyán megsérült, szóval mars vissza az ágyba!

- Joe ne csináld ezt velem. Kérleeeeeeeek! – A hangom átváltott gyerek stílusba és térden állva könyörögtem neki. – Kérleeek! – Boci szemek effektusomat aktiváltam. Joe megforgatta a szemeit majd sóhajtott. – Na jó legyen!

- Viiiiiiii! – Vonyítottam mint egy kutya és egy hülye egyben. – Király! Akkor üljünk be egy cukrászdába! Édesre vágyom! – Most nagyon úgy viselkedem mint egy óvodás, de valamiért jól esik. – Oké, de akkor jön Fanny is! – Mondta Joe.

- Rendben! – Össze szedtük magunkat. Mikor végeztünk a smink felkenésével hírtelen kivágódott a bejárati ajtó és egy lány jött be rajta, aki azonnal a nyakamba ugrott. – Úristen Meli! Hallottam mi történ, Antone elmesélte! Te szent ég! Ugye jól vagy?? – Fanny aggódó szemekkel nézet és az arcomat firtatta, mire én elmosolyodtam és megöleltem. – Most már igen! – Válaszoltam kedvesen. – Hál istenek! Kinyírom azt ki ezt merészelte tenni veled! – Fanny nagyon dühösen mondta ezt ki. Látszott a szemében a gyűlölet. Pedig ha tudná, hogy ki tette…… Még bele gondolni is rettentően rossz. – Nagyon kiöltöztetek, mentek valahová? – Fanny érdeklődve nézett hol rám hol Joera.

- Igen! – Válaszoltam vigyorogva. – Cukrászdába! És neked is jönnöd kell!

- Mindenképp! – Kacsintott ránk Fanny. Elindultunk, de előtte szóltam Jussnak, hogy elmentünk. Azt mondta azonnal szóljak, ha van valami. Két másodperc, ott van és az illető halálfia! Amikor ezt mondta megijedtem,mert úgy nézet ki mint egy éhező fenevad aki akár mikor megöli áldozatát. Nem tudtam, hogy ilyen is tudd lenni. Na mindegy. Nem telt félórába és megérkeztünk a cukrászdába. Nem olyan nagy épület, de ez az egyedüli ami vasárnap is nyitva van. Bementünk és leültünk az ablak részi területre. Én rendeltem magamnak egy nagy csokis és epres fagyi kelyhet, amit egy perc alatt eltüntettem. Oké, tudom, de már nagyon éhes voltam. Amikor mindenki megette azt amit rendelt kifizettük őket, de még nem mentünk el. Ott maradtunk beszélgetni. – Na akkor mi van köztetek Antonenal? – Kérdezte Fanny Joetól. Már most sajnálom őt. Szegény. – Mi az hogy mi van köztünk?? Se-semmi különös. – Joe már kezdett pirulni, ezzel pedig elárulja magát Fanny előtt. – Persze-persze. Hiszi a piszi! Na mesélj csak! – Joe elkezdett mesélni és kiderült, hogy Antone randizni akar vele. Miközben mesélte a dolgokat olyan kis cuki volt, mert mindig kipirosodott az arca. Nagyon sokat nevettünk még és szinte mindenféle témáról beszélhettünk. – Mindjárt jövök lányok csak megcélzom a mosdót. – Ment el Fanny a mosdóba. – Figyelj Meli. Szeretnék kérdezni valamit. Nem akarom ezzel elrontani a kedvedet, de már egy ideje piszkálja az orromat. – Joe elég komolynak látszott amikor ezeket a szavakat mondta. Nyeltem egy nagyot és tovább hallgattam a mondandóját. – Kíváncsi vagyok rá, hogy tudod e, hogy kitámadott meg az éjjel? – Azonnal lesápadtam! Joe aggódóan nézett rám mert észre vette nyugtalanságomat. – Ki volt az Meli? Láttad az arcát?

- I-igen. – Nagyon féltem ki mondani ezt a nevet. Nem akartam.

- És? Ki volt az?? – Viszont lehet megkönnyebbülök, ha pont ő tud róla. – Hát tudod, egy olyan személy, akiről sohasem gondoltam volna, hogy képes lenne megerőszakolni. Azt hittem, hogy ő egy kedves srác, de tévedtem. – Gyerünk Melinda! Mond ki! Jobb lesz a lelkednek. – Adam volt az! Adam Knight. – Egy pohár landolt a földön ami összetört. Mikor hátra néztem Fanny állt mögöttem lefagyott arccal. – Hogy… mi??? – A lány kikerekedett szemekkel nézett rám én pedig ő rá. Jaj ne! Ki mondtam az igazságot……. Amit ő is hallott!

4.Fejezet ~ Segítség.... ~

Sziasztok!! Bocsánat,hogy késtem,csak hát a tanulás az első ;) ( na meg a család :D♥ ). Véleményetekre most is kíváncsi vagyok!! Jó szórakozás az olvasáshoz! Puszii^^♥

~Melinda szemszöge~

A két fiú között hatalmas volt a feszültség. Na azt már nem! Ebben a házban nem lesz semmi vita vagy verekedés!  Eizan és Jimmie közé álltam majd mérgesen,de érdeklődve néztem hol az egyikre hol a másikra.

- Egy Seyfried ivadék? Hogy kerülsz te ide?! – Jimmie hangján érezhető volt a gyűlölet és az arrogancia. Eizan arca olyan rideg és félelmetes volt ,hogy a szívem irtó sebességgel pumpálta a testemben áramló vért. Jimmie szép lassan felállt a székről és ellökött onnét.

- Kérdeztem valamit Seyfried! Minek toltad ide a képed?!

- Nem hinném,hogy bármi közöd is lenne hozzá. Hogy mit csinálok és hol azt neked nem kell tudnod .- Olyan nyugodt és türelmes volt, hogy majd hogy nem tátott szájjal hallgattam végig a mondókáját. Mégis, a szemeiben olyan tűz égett amit eddig sosem láttam. Alig ismerem ,csak pár napja,de már most felfordulást csinál az életemben. Komolyan utálom ezt a pasit! Hirtelen ismét közéjük léptem. Itt nem lesz balhé!

- Héhéhé! Ez az én házam…. eszetek be ne jusson össze balhézni,világos?! – Igenis dühös voltam . Mit képzelnek magukról,hogy csak így beállítanak ide,szinte vadidegenek akikről alig tudok valamit és csinálják itt nekem a fesztivált?!

- Eizan menj el!

- Most komolyan engem akarsz elküldeni?!

- Még szép! Te toppantál be hívatlanul,szóval tünés!

- Elfelejtetted,hogy kivel beszélsz! Nem egy taknyos kis gyerekkel! Szóval fogd be! – Hogy mi van?!

- Te meg elfelejtetted,hogy hol vagy! Ebben a házban nem fogsz jelenetet rendezni. Most pedig tűnj el! - Az adrenalin szintem már a plafonon is túl ment! Nem érdekel, hogy mi volt köztük,de ezt itt nem! Mindenek van határa.

- Hallottad Seyfried! A kislány azt akarja, hogy elmenj!

- Jimmie te meg ne kislányozz itt nekem! Te is menj el!

- Ahogy akarod! Amúgy sem akartam ebben a házban tovább lenni ezzel! – Eizanra mutatva jelentette ki ezt a száján. Na ezt a pasit sem komálom. Ugyan olyan bunkó és beképzelt mint Eizan. Jimmie elköszönve a többiektől távozott a házból mire erre csak egy olyas fajta „megkönnyebbültség” sóhajt adtam ki magamból. Az előttem álló  fiúra néztem,aki a tekintetét  a földre szegezve szorította az öklét.

- Eizan! Te is elmennél végre? – Fölszegezve a fejét,rám nézett majd a száján egy ördögi vigyor húzódott. Ajaj ez nem tetszik. Elkezd közeledni felém  én pedig automatikusan hátrálni kezdek. Neki mentem a konyhai pultnak és ekkor jöttem rá,nincs menekvés. Kezeit a csípőm melletti részhez tette és lehajolt hozzám. Ajkait a nyakamhoz tapasztotta és egy puszit nyomott rá. Azonnal kiütött a vörösség. A szívem szaporán vert  és a szédülés kerülgettet.

Eizan elengedte a nyakam és kaján vigyorral az arcomat firtatta.

-E-el engednél? –Ennyire zavarban lennék…?

- Nem tetted hozzá, hogy kérlek. – Kajánul vigyorgott rám,és méreg  fekete szemei az egész testemen végig pásztáztak.

- Légy szíves….. – A végére lecsuklott a hangom. Kérlek?! Azt nem! Nagy a büszkeségem, nem fogom kimondani!

- Ch! Még találkozunk kis lány. Jobb lesz ha meg változtatod a stílusod velem szemben. – Az utólsó mondatott a fülembe súgta. Ettől fel perszelt az egész testem. Hirtelen elengedett,de még mielőtt elment volna,vissza nézett és rám kacsintott. A nyakamra tettem a kezem és felszisszentem. Valami nem stimmel…. Gyorsan a tükörhöz szaladtam és rendesen ott volt Eizan ajkainak a nyoma. Akkor azért fájt ennyire…. Összefogd hajamat kiengedtem. ezzel is takarva a „sebhelyet” apám elöl.

- Melcsi! – Szólt a hang apámtól. Kicsit bepánikoltam ,hogy lehet látta az egészet. Engedelmesen oda mentem hozzájuk irtó vörös arccal.

- Vörös az arcod! Mitől?

-Jaaa semmi…cs-csak melegem van….. – Mosolyogtam kellemetlenül. Bátyám rám nézett és egyfolytában csak bámult. Sajna neki nem tudok hazudni,szóval sejti,hogy mi a bajom.

- Jól van! Nem bánnátok ha Donya itt éjszakázna? – WTF?! Ennyire összemelegedtek? Bár apa nagyon helyes és kigyúrt egyéniség.  Csak negyvenöt éves,de simán letagadhatna tíz évet. Bátyám is nagyot nézett,de vállat vont,ezzel is jelezve,hogy neki mindegy. Kicsit félek ettől,de belementem. Nem is ettől félek….hanem Jimmietől. Az a srác nem komplett. Ugyan nem mondtam,de majdnem rám mászott. Valójában Eizan sms-e mentettem meg tőle. Ch! Legalább vettem valami hasznát….. Fáradtan fölvánszorogtam a szobámba,még annyi erőm sem volt,hogy vegyek egy zuhanyt,bedőltem az ágyba és elaludtam. Másnap délben keltem. Nem akartam eddig aludni,de a tegnapi nap után ezen nem csodálkozom,hogy kimerültem. Gyorsba lezuhanyoztam,felöltöztem. Reggeliztem amit már ebédnek lehet mondani,majd elővettem a könyveimet és tanultam. A telefonom újra és újra megrezzent. A szám még mindig ismeretlen. Meguntam,hogy akárhányszor kinyomom annyiszor megrezzen,ezért hát felvettem.

- Halló?

- Neked minek való a telefon, ha folyton kinyomod? Így hogy kommunikálsz a többiekkel? – Azonnal felismertem ezt a hangot,amit a szívem is érzékelt.

- Hagyjál már békén! Most nincs hozzád idegzetem!

- Gyere ki!

- Mi van? Hova?

- Gyereki a házból! – A házból?! Na várjunk csak! Azzal a mozdulattal felálltam és az ablakomhoz rohantam ahonnan tökéletesen rá lehettet látni az utcára. A házunk előtt állt egy fekete Lamborghini Gallardo  amin egy fekete hajú srác volt rátámaszkodva. Tátott szájjal néztem a kocsit,mert pont ez a fajta a gyengém. Nem Melinda uralkodj magadon! Ez csak egy kocsi és egy egóista barom. Minden rendben!

- Na lejössz még ma vagy itt álljak estig? – Szólt a telefonba a hang.

- Eizan akadj már le rólam! Nem megyek le és kész! – Kinyomtam a telefont és Juss szobájába mentem. Meglepetésemre nem volt ott. Basszus tényleg! Apa dolgozik,Juss pedig randizik. Még mondta is! Francba! De akkor…egyedül vagyok itthon és egy zaklató perverz pasi áll a házam előtt?! Miért pont most nincs itthon senki??

 A telefon ismét megcsörrent a kezemben,de nem vettem föl. Pár perc múlva a csöngő szólalt meg. Kinéztem az ablakon és Eizan nem állt a kocsija mellett. Tudtam, hogy ő az. Mázli, hogy apu bezárta az ajtót. Hirtelen hatalmas nagy dörömbölésre lettem figyelmes.

- Figyelj, ha nem nyitod ki az ajtót, akkor valószínű, hogy betörik! – Na az hiányozna még! Gyorsan az ajtóhoz rohantam, elfordítottam a zárban a kulcsot és kinyitottam. Eizan jobb kezével a  falnak támaszkodva emelte rám a tekintetét.

- Szia törpilla! Bemehetek?

- Nem! Tűnj el!

- Na ide figyelj! Nincs jó kedvem,úgy hogy ne ellenkezz velem mert-…

- Nem te figyelj! Most szépen beszállsz a kocsidba és vissza húzzól oda ahonnan jöttél! – Azzal a mozdulattal elkapta az állam,nem valami gyengéden és kényszerített,hogy a szemébe nézzek.

- Velem te így nem beszélhetsz! Tudod egyáltalán kivagyok?! – A szemei a haragot és a bosszúszomjat tükrözték. De az utóbbit nem tudom miért….. Láttam rajta,hogy legszívesebben a falnak tudna csapni. Erőszakos volt,de én sem hagytam magam. Dühösen ellöktem az államról a kezét.  - Az  hogy ki  vagy nem igazán izgat! – Sarkon fordultam,be mentem a házba és már csuktam be volna az ajtót. Igen ott a volna, mivel drága uraság oda rakta a lábát. Próbáltam kifelé tolni az ajtót, de semmi értelme nem volt. Túl erős hozzám képest, ezért egy egyszerű mozdulattal ráléptem a lábára,mire ő felszisszent. Szó szerint dühösen berúgta az ajtót, aminek következtében hátra estem. El kezdet közeledni felém, én pedig a hátamon négy kéz láb másztam hátra fele. Mind addig, míg neki nem mentem a falnak. Ő csak egyre közelebb és közelebb jött, eluralkodott rajtam a félelem és kétségbe estem. Mikor oda ért, leguggolt előttem, kezeit a térdeire támasztotta és határozottan a szemembe nézett. Valahogy haragosan mégis perverzen csillogtak azok a jeges méreg fekete szemek. Ettől annyira megrémültem, hogy Eizan is észrevette gyengeségem, amitől még magabiztosabb lett és kaján vigyor húzódott egyből az arcára, de ez is tele volt haraggal és gúnnyal. – Hogy lásd milyen is vagyok valójában! – Ezzel még közelebb jött, lehúzta a nyakamnál a pólómat,oda tapasztotta az ajkait és elkezdte ki szívni. Nem úgy értem,hogy a vért hanem a bőrömet. Ez rohadtul fáj! Hevesen kalimpáltam amivel csak azt értem el,hogy még jobban bele nyílalt a fájdalom. - Ei…zahhhn…. elég..! Ez fáj! – Elengedett és a dühös szemeivel találtam megint szembe magam. Utálom be ismerni,de tényleg iszonyatosan jól néz ki. Sőt! Döglesztően! Úristen Melinda! Fúj! Hagyd abba! – Ha még egyszer meg engeded magadnak ezt a stílust velem szemben, akkor nem vállalom a tetteim következményeit. – Mi a..? Ez most…. most mire gondol? Megöl vagy megerőszakol?? Bár nem tudom,hogy melyik lenne a jobb…. – Jó oké! Akkor talán már mehetnél is! – Elhadartam a mondatot és ridegen közöltem vele. De nagyon zavarban voltam, amit próbáltam leplezni kisebb nagyobb sikerrel. – Elmehetnék,de nincs kedvem. Inkább mutasd meg szobádat aranyom. – Perverzül vigyorgott és rám kacsintott. Ekkor tört el bennem a mécses. Abban a pillanatban felálltam így  lenéztem Eizanra aki értetlen szemekkel nézett fel rám. Nem vagyok egy ijedős kis nyuszi,szóval megint hozzá basztam a sértő szavakat.  –  A szobám számodra tabu hely! Soha a büdös életbe ne merészeld be tenni oda a lábad! És most takarodj a házamból!! – Őszintén? Totálisan ledöbbentem saját magamtól. Hm! Nem is rossz! Elégedetten mosolyogtam Eizan vörösen izzó dühös arcára. Nem számított rá, hogy elküldöm melegebb éghajlatra. Mintha azt sugallná: Őt még senki sem alázta meg így. De! Most! Jó érzés volt ezt kimondani, csak hát nem számoltam a következményekkel. Az előttem guggoló fiú most felállt és fenyegetően kihúzta magát. Most én néztem fel rá, Ő meg le rám. Egy pillanatra megrémültem, hogy milyen magas, pedig én sem vagyok egy törpe. – Hmmmm. Szeretem a harcias lányokat. – Az egyik szemét becsukta és megnyalta a szája szélét. Ettől még  a szőr is felállt a hátamon. Le hajolt hozzám,ball kezét a falnak támasztotta és mélyen a szemembe nézett, amitől még jobban elérte,hogy zavarba jöjjek. Gyűlölöm! – Ide figyelj tündérbogár. Vésd jól az eszed be! Addig nem nyugszok amíg az enyém nem leszel! Oh bocs,kijavítom magam. Már az enyém vagy! – Tudtam, hogy ezzel mire céloz,azokból a szemekből kilehettet olvasni. Közelebb hajoltam az arcához ezzel is azt jelezve,hogy engem nem félemlít meg. De szívem mélyén féltem. Nagyon is. – Én nem leszek trófea a faladon. Kár görcsölnöd értem. És nem vagyok a tulajdonod!

- Igen? Majd meglátjuk. – Rám kacsintott és ki sétált az ajtón. Majd kocsi nyikorgás és már el is ment. Végreeeeeeeeeeeeeee!  Már elegem volt!  De most azt kellene kitalálnom, hogy mivel töltsem a mai napot. Ekkor megszólalt a mobilom. Fanny! Mindig tudja,hogy mikor hívjon. Ezt nagyon szeretem benne. – Halló? – Szóltam viccesen a telefonba.

- Szia csajszi! Nincs kedved elmenni valahová? Megfolyt az unalom.

- Én is pont ezen gondolkodtam,úgy hogy naná! Hova menjünk?

- Van egy ötletem! Szólók Sarahnak is! Találkozunk nála egy óra múlva.

- Oké. Akkor majd ott. Szia. –Remélem valami normális helyre megyünk,nem úgy mint a múltkor. Akkor valami házibuliba mentünk,ahol alig ismertem valakit. Szinte csak Fannyt. Olyan helyre szeretek menni ami nem túl idegen számomra. Úgy hogy most azon imádkozom,hogy valami ilyen helyre menjünk. Elkezdtem készülődni,már majdnem kész voltam,de még a hajammal valamit kezdenem kell. Össze akartam fogni és akkor kapcsoltam,hogy a nyakam ki van szívva. A fenébe! Muszáj vagyok szabadon hagyni a hajam,mert elég fel tűnő. Tettem rá egy kis alapozót így valamennyire elfedte,de azért nem tűnt el teljesen. Mindegy. Még így is jobban néz ki. Fújtam magamra egy kis parfümöt, bele bújtam a Graceland szőrmés csizmámba,fel vettem a kabátom és bezártam az ajtót. –Természetesen apuéknak hagytam egy üzenetet, hogy nem vagyok itthon. – Majd Sarahék háza felé vettem az irányt. Amikor oda értem Fanny már ott várakozott rám.

- Szia! Te mit ácsorogsz itt?

- Megvártalak. Most már bemehetünk. – Fanny becsöngetett,majd Sarah ajtót nyitott nekünk és beengedett. Gyönyörű rendezett lakásuk van. Nem túl csicsás,mégis sok minden díszelgett itt-ott. Halvány barack színű falak, világosbarna bútorok. Tökéletes összhangot alkottak.  Amíg Sarah készülődött addig Fannyval a konyhában vártunk rá. Közben kifaggattam,hogy hova is megyünk. – Hé Fanny! Hova is megyünk pontosan?

- Unokabátyámhoz! Még úgyse találkoztatok vele. Énekes, és ma lesz a koncertje.

- Miért nem mondtad ezt korábban?! Ha én ezt tudom… És van valamilyen művész neve?  Mondjuk  az igazit se tudom….

- Van! Antone! Ez az első neve,de csak ezt használja.

- Ha már itt tartunk! Nem feledkeztél meg valakiről??

- Kiről is??

- Hát Johanna! Őt hívtad??

- Ugyan kérlek! Még szép,hogy igen. Azt hiszed őt kihagynám?? Soha!

- Na akkor megnyugodtam. – Kacsintottam Fannyra. Nem is mondta,hogy van egy unokatesója aki énekel. Már alig várom,hogy ott legyek. Félóra múlva Sarah is elkészült. Rá néztem az órára és még csak négy óra. A koncert elvileg hétkor kezdődik,addig van bő három óránk. Elindultunk a csajokkal és útközben  sok olyan baráttal találkoztunk akik szintén jönnek az előadásra.  Johanna, Adam, Bessie akit annyira nem ismerek közelről, de azért rendes lánynak néz ki. Meglepetésemre egy olyan személlyel futottam össze akire most nem számítottam,hogy ő is oda tart ahova én is. Julius! Mellette pedig egy hosszú barnahajú és zöld szemű lány állt. Valamiért nagyon ismerős volt,de nem úgy értem,hogy már láttam volna valahol,hanem mintha valakinek a valakije lenne….. rokon vagy ilyesmi.  A lány kezet fogod velem és bemutatkozott, amit én is viszonoztam.

- Szia! Kathleen vagyok! Nagyon örülök.

- Melinda! Úgy szintén. – Juss is meglepődött, hogy itt vagyok, de aztán Kathleennel foglalkozott. Még Fanny öccse is velünk volt, Peter. Csípem a kis srácot, nagyon cuki. Be ültünk egy cukrászdába ahol el időztünk és félhétig csak beszélgetünk . Hé srácok! Fél hét! Menni kéne! – Mondta hadarva Hanna. De igaza volt mert nem olyan közel van a koncert helyszíne. Kifizettük a megrendelteket és elindultunk. Mikor oda értünk már vagy a fél város ott volt. Ennyire jó lenne a srác??? Majd kiderül. Próbáltunk úgy nagyjából középen lenni. Nem túl elől,de nem is túl hátul. Elsötétültek a fények és egy hang szólt a mikrofonba.

- Üdvözlök mindenkit! Vártátok már, hogy itt legyetek?? – A tömeg ezerrel ujjongott, hogy igen. Amikor felkapcsolták a világítást, megláttuk a fiú arcát. Vagyis Antonet. Azta! Be kell vallani, hogy iszonyatosan jól néz ki.  Abban pillanatban rápillantottam a mellettem álló Johanna arcára. Olyan sápadt volt,mint aki szellemet látott. – Hanna! Úristen jól vagy?! Mi történt?!

- Ő…..ő az….

- Ki? Ki az??

- Akiről meséltem! Vele találkoztam a buszon.

- Hogyan?? Ez most komoly??? - Egy sztár buszozik?? Majdnem leesett az állam,majd megráztam a fejem,hogy  hátha kimennek a gondolatok a fejemből,de csak rosszabb lett. Zavaros volt ez egész.

- Istenem,de jól néz ki! Ez az öltöny! Ahhhwwww! – Hanna olvadozik mellettem, bár meg tudom érteni,hogy miért. Antone kicsit hasonlít Eizanra. Csak szőke a haja. Több mint egy órás koncert volt,de élveztem. Piszok jó hangja van és ahogy átéli a zene dallamát, az valami fenomenális. Mikor vége lett Fanny oda jött hozzám. – Még ne menjünk el! Antone mondta, hogy ide fog jönni hozzánk.

- Uncsitesódnak nagyon király hangja van! - Mondtam dicsérve.

- Tudom. Én is imádom a hangját. – A tömeg kezdet fogyatkozni, alig maradtak. Rajtunk kívül csak egy lány banda volt ott. Pár perc múlva maga Antone jelent meg előttünk. A csajbanda egyből letámadta és autógrammot kértek tőle. A magas,szőke hajú srác elindult felénk,jobban mondva: Hanna felé.  Most gondolhatjátok hogy nézet ki szegény. Még a pipacs is megirigyelné a színét.

- Szia! Örülök,hogy eljöttél! Hogy tetszett? – Joe száján egy hang nem jött ki,csak tátogott mint valami hal. Ball kezemmel meglöktem a hátát, hogy legalább egy sziát nyögjön ki. Ő vette az adást és nehezen,de ki mondta.

- Sz-szia! Nagyon jó volt! N-nem is mondtad,hogy énekelsz….

- Hát igen! Bocsi,csak nem akartam,hogy felismerjenek a buszon. Nem akartam feltűnést  kelteni. Ne haragudj.

- Oké. Nem haragszom. – De ééééédes! Imádom amikor Joe zavarban van. Olyan kis cuki. Fanny értetlenül pislogott ránk majd oda hajolt a fülemhez. – Hé! Ezek ismerik egymást??

- Igen. A buszon találkoztak először.

- Naháááááát! Mik vannak! – Gondolkodott hangosan a lány. – Antone rendes fiú. Szerintem össze illenek.

- Fanny!

- Mi van??

- Ne ilyen hangosan. Így is Joe olyan vörös, hogy már tojást lehetne rajta sütni.

- Jól van,bocsi. – Antone ezt meghallhatta,mert ránk fordította tekintettét és elvigyorodott.  Hírtelen egy erős kezet éreztem a vállamon. Mikor hátra fordultam Adammel találtam szembe magam. Kedvesen rám mosolygott és szóra nyitotta a száját. -  Figyelj,én….. szeretnék bocsánatot kérni. Amiért nem álltam ki melletted,mikor az a tetű durva megjegyzéseket  tett. Ne haragudj. – Nagyokat pislogtam az előttem álló fiúra. Ugyan jól esett, hogy ezt mondj,de….. soha sem gondoltam volna róla,hogy bocsánatot fog kérni. Pedig van miért. Na jó megbocsájtunk neki. Elvégre nem állunk olyan közel,hogy ezért haragudjak rá. – Ugyan. Nem történt semmi. De örülök,hogy ki mondtad.

- Én is! Nincs kedved elmenni valahová??

- Mire gondolsz??

- Hát szétnézni egy kicsit a városban, vagy elmennénk egy klubba szórakozni. – Na ez most már nagyon bizarr! Mi van ezzel a sráccal?? Sose volt ilyen. Tudom,hogy tetszem neki,ezt mindig is tudtam,de ez fura. Nem akarom megbántani,viszont Fanny miatt muszáj lesz. Ő szereti Adamet,én viszont nem. Miért nem őt hívja el?? Egy nagyszerű lány csak egy karnyújtásnyira van tőle, de ő inkább utánam koslat! Idegesítő! A pasik mind ilyen vakok?! Ááááá! Komolyan nem értem! – Ne haragudj,de most nem. Túl fáradt vagyok már és inkább haza mennék. – Jó ez totális nagy hazugság volt,viszont még mindig jobb,mintha tévhitbe ringatnám. – Értem. Akkor haza kísérlek! 

- Nem köszi,nem kell. – Könyörgöm valaki mentsem meg! Nagy szerencsémre ekkor jött oda hozzánk Fanny öccse,Peter. – Csá Adam! A többiek kérdezik,hogy te jössz e velünk bulizni??

- Nem tudom,nincs kizárva.

- Bulizniiiiiiiii?! – Fanny mérgesen és felháborodottan nézett öccsére. – Még mit nem öccsi! Azt felejts el,hogy te mész!

- Kérleeeeeeek! – Kérlelte gyerekesen Peter.

- Nem! Nem és kész! Anyáék engem fognak megölni,aztán ha velem végeztek,te jössz! Úgy hogy most szépen haza megyünk. – Ezek után Fanny a többiekhez fordult. – Bocsi srácok,de én nem megyek. Ti menjetek nyugodtan,majd bepótolom. – Kacsintott ránk. Elköszöntünk egymástól és Peterrel együtt távozott. De akkor kénytelen vagyok menni. Mondjuk van kedvem, csak Adam miatt nincs. Nem baj addig megismerkedem jobban Bessievel. Elindultunk a legközelebbi szórakozó helyre. Útközben előttem ment Joe és Antone. Egyfolytában csak beszéltek,nem tudom miről,de úgy látom Joe élvezi. Kathleen és Juss kézen fogva mentek. Nosza! Csak nem dúl a love??  - Hé Meli! – Szólt oda Juss. – Te szóltál apának,hogy nem vagy otthon??

- Ne aggódj! Hagytam egy üzenetet az asztalon. Meg szerintem Donya megint nálunk fog aludni.

- Meglepődtem mikor apu haza hozott egy csajt.

- Na ja! Én is!

- De te még tartozol egy magyarázattal! – Ahogy ezt kimondta,tudtam,hogy mire gondol. A szívem szaporábban kezdett verni és elöntött a forróság. Nem tudom meg magarázni,hogy miért,csak úgy jött. – Öhmm…. Hát majd elmondom. Most hagyjuk.

- Oookéééé. – Válaszolta tagoltan. Kicsit megnyugodtam,mert nem kell magyarázkodnom,de tudom,ha haza értünk kénytelen leszek. Azt éreztem,hogy valaki át karolja a nyakamat és szorosan magához ölel. Jézusom! Ez már hulla részeg!  Adam! Olyan szorosan tartott,hogy alig kaptam levegőt.  Próbáltam lehálózni magamról a kezét,de nem sok sikerrel jártam. – Adam! Megtennéd,hogy nem tapogatsz! Kösz!

- Most miért vagy ilyen baby?? Olyan szépen mutatunk együtt. – Te szent isten! Ez hol itta le magát?? De…. várjunk csak. BABY?!?! Ezt a szót gyűlölöm! Abban a pillanatban lerántottam magamról ez engem szorongató fiú kezét,amitől kicsit elvesztette az egyensúlyát. A többiek előttem mentek és elindultam utánuk, ott hagyva a földön fekvő Adamet. Már majdnem elértem Jusst amikor egy erős kéz vissza rántott. Befogta a számat és a fülembe súgta. – Ne aggódj drágám! Gyors menet lesz amit még te is élvezni fogsz. – A hangja érdes volt és nem túl kellemes. De azonnal felismertem amitől az egész testem remeget a félelemtől. Kapcsoltam! Kalimpáltam mint valami idegbeteg,de az engem ölelő erősen tartott,ezért nem volt értelme. Az erőm már a végét járta és az előttem menők lassan eltűntek a távolban. Még Juss sem vett észre… Kiabálni akartam,de egy hang nem jött ki a torkomon. – Ne….. kérlek….. engedj…. – A félelem felemésztette a testemet másodpercek alatt. Elhurcolt egy sikátorba ahol az esti fény megvilágított az arcát. Adam volt az. Azonnal nekem esett. Csókolgatni kezdett és lassan tolt hátra fele a falnak. Részeg,de nagyon erős amivel nem tudok szembe szállni. Folyamatosan vette le rólam a ruhákat,ami miatt majd megfagytam a mínusz tíz fokban. A könnyek összegyűltek a szememben és legördültek az arcomon. Nem akarom….. Ne! Elég! Félek! Félek! – Adam! Hagyd abba! Ne csináld!

- Nyugi már élvezni fogod! – Addig folytatta míg csak a nadrágom és a melltartóm volt rajtam. Nagyon fázok és rettegek. Valaki…segítsen. Elsötétült minden,nem bírtam és össze estem a földön.

- Hé Melinda! Mi van? Ne hagyd már el magad! Szórakozni akarok! – Ez volt az utolsó amit hallottam. Miért pont ő?? Miért pont Adam teszi ezt velem…? Nem! Gyerünk szedd össze magad! Pont akkor nyitottam ki a szemem amikor Adam a nadrágomat húzza lefelé rólam. Bal lábamat megemelve rúgtam hasba mire felszisszent és lekevert egy pofont. – Hülye kurva! Mit képzelsz magadról?! – És jött a következő pofon. A szám felszakad az ütésektől és ömlött belőle a vér. – Adam elég! Kérlek! – Ekkor már hasba kaptam a következő ütést. De nem hagyom magam! Egy jobb horgossal ajándékoztam meg az arcát amitől oldalra esett. Próbáltam felállni,de a lábamba nyílalt a fájdalom. Mozdulni sem bírtam. Ekkor már minden véget ért bennem. - Juss…segíts…- A sírás azonnal elöntött. Mindenem fájt. A testem belülről éget a fájdalom miatt. Adam ismét rám mászott és hasamat nyaldosta, amitől még a hideg is kirázott. A két kezét az enyéimre tette ezzel is megakadályozva szabadulásomat.  A fogaimat szorítottam és becsuktam a szemem. Mintha várnék valakire. – Akkor térjünk a lényegre drága! – Kinyitottam a szemem és Adam ördögi vigyorával találtam szembe magam.  Amikor Már teljesen le tolta a nadrágom,a bugyimért nyúlt és ekkor szólalt meg egy hang Adam háta mögül. – Csak én mondhatom neki, hogy drága! -  A szemeim kikerekedtek ,mert egy ezüst tárgy villant meg az éjszaka fényeiben. Amit gyilkolásra használnak. – Hogy merészelsz hozzá nyúlni ahhoz,ami az enyém?!

3.Fejezet ~ Zűrzavar ~

Hello-bello! :D Meghoztam a kövi fejezett.^^ Van egy hírem miszerint,a fejezetek hetente várhatók,és akkor is csak hétvégén, Tudjátok,vége a szünetnek és kezdődik a suli. x) Lesznek Eizan szemszögek is,mint ahogy most is. :) Lesz még valakinek a szemszögéből,de azt egyenlőre nem árulom el. ;) Majd kiderül. Jó szórakozást! Boldog Új évet mindenkinek! Pusziiii^^♥

~ Eizan szemszöge: ~

A nevem Eizan Seyfried. Egy 19 éves srác vagyok. Mondanám,hogy átlagos,de sajna akkor hazudnék. Az a dolog amivel én foglalkozom elég intim. Felbérelnek,aztán felkutatom és végül elteszem láb alól. Röviden: bérgyilkos vagyok. Legjobb haverom Enrique,vele szoktam elintézni a piszkos munkát. Ő is azon  a terepen dolgozik amin én. Na persze ezt drága családom nem tudja. Az kéne még! Csak a bajt hoznám rájuk,azt pedig a legkevésbé sem szeretném.  Kivéve Eliot,az öcsém. Ő tudja,mivel valamilyen szinten ő is az. Bár még kezdő az öcskös. A szüleimmel lakom,bár amikor munka van akkor nem szoktam otthon aludni. Van még egy húgom is, Lena. Bevallom,imádom őket,persze ezt nem szoktam hangoztatni,még a végén kihasználnák. A mai nap költözünk. Mivel apám történelem és földrajz szakos ezért egy gimnáziumnak lesz az új igazgatója. Persze örülök neki,de apámnak kellet egy helyettes is, és mivel mást nem akar maga mellett tudni,ezért naná,hogy engem választott erre a feladatra. Bár meg kell hagyni, tizenkilenc évesen igazgatóhelyettesnek lenni megtisztelő feladat. Kíváncsi vagyok hány kis csitrinek kellek majd. Jaj már most sajnálom őket. Szüzességüket elveszítve maradnak szégyenben, de hát ez van.  Nem szoktam én szerelmes lenni. Legalább is mostanság már nem. Miközben ezeken gondolkodom természetesen még mindig az ágyamban fekszek és a plafont bámulom. Hirtelen mocorgást érzek a mellettem lévő helyen és oda pillantva egy lány fekszik a bal felemen. Ja tényleg!  Tegnap buliztunk Enriquevel,biztos ott szedtem össze a csajt. Felém fordul és kinyitja a szemét. Rám akar mászni a drága! Na-na! Nem szokásom kétszer ugyanazzal a nővel lefeküdni! Szépen letaperoltam magamról a csajt és kiszálltam az ágyamból. Pedig hívogatott,hogy maradjak még,de hát készülődni kell. Magamra kaptam egy farmert és egy fehér pólót. Kinyitottam az ajtómat és Eliottal találtam szembe magam.

- Te meg mit csinálsz a szobám előtt?

-Áá! Drága egyetlen fiú testvérem! Azért  jövök mert anya hisztizik,hogy a szeretett fiacskája még mindig alszik. El fogunk késni. Örülnénk ha igyekeznél.

- Mondja ezt nekem egy olyan aki még mindig egy szál alsógatyába rohangászik.

- Ja bocs. Csak azért van rajtam mert az ideiglenes csajodat nem akartam megijeszteni. – Hülye. Ja igen. Eliot az a fajta srác aki szeret ruha nélkül szaladgálni. Persze ezt is csak otthon teszi. Bár azért bulikban is előfordul.  Nekem mindegy hol veszíti el a ruháit csak Lena előtt ne! Még a végén kárt tesz szegény gyerek agyán. Bár nem nagyobbat mint az internet.

- Ja és a csajt paterold ki mielőtt anya meglátja.

- Jól van csak menj már!

- Na csá! – Rám kacsintott és lement a földszintre. Kire ütött ez a gyerek…? Szépen elküldtem a csajt majd egyenesen Lena szobájába mentem. Bekopogtam,de nem jött válasz. Be mentem és még mindig aludt. Eliot! Na várj! Bezzeg neki nem szólsz,hogy keljen fel. Lerántottam húgomról a takarót mire ő riadtam rám nézett.

- Eizan! Add vissza! Fázok!

- Idő van! Tízperc múlva indulnunk kellene.

- Jaj nem már! Miért ébresztettetek fel?

 - Most ébresztelek.

- Hogy lerántod rólam a takarót?! – Meg fogta a párnáját és szó szerint hozzám baszta.

Aztán kaptam a következőt.

- Na ide figyelj te lány,ha még egyszer a-… - Mire kimondtam volna a párna az arcomat találta el. NA most véged! Rá vettetem magam Lenara és elkezdtem csikizni.

- Kikezdtél velem,mi?

- Áá! Ne! Eizen! Elég! – Az egész ház Lena nevetésétől zajongott. Aztán azt éreztem, hogy valaki hozzám dob egy párnát. Eliot! Nekem esett hátulról a párnával majd Lena is engem püfölt.

- Hé! Kettő egy ellen?? Ez nem ér!

- Ezt azért kapod mert lerántottad rólam a takarót!

- Én meg azért,mert….mert Lena is. – mondta Eliot egy kis fázis késéssel.

- Gyerekek! Készen vagytok? Indulunk! – Anyu szólt fel,mire mindenki gyorsba felöltözött  és a cuccokkal együtt  szálltunk be a fekete limuzinba. Út közben feszt a telefonom csörgött. Eliot-ot ez már idegesítette és amikor épp egy kis csajjal beszélgetek telefonon kikapja a kezemből.

- Eliot! Add vissza!

- Szia aranyom,hát mesélj hogy vagy? Na az nagyon tutkó! Értem. Na most vissza adlak  tesának mert itt hisztizik a telefon miatt. Csók drága!

- Eliot ezért még megfolytalak!

- Az nem lenne jó! Szegény Lena elveszne nélkülem! – Istenem! Ha a hülyeség fájna már hallott lenne. Egy óra kocsikázás után megérkeztünk. Megálltunk az iskola parkolójában,apám ki szállt a kocsiból és bement az épületbe. Anyám,húgom és öcsém pedig beültek egy cukrászdába. Na szép mondhatom! A helyet, hogy ők is bejönnének. Beléptem az ajtón és a portásnő eligazított, hogy merre menjek,azaz,hogy Oliver  merre ment. Már javában ment a második óra, Apámat követve az igazgatóiban kötöttem ki,ahol pár tanár  üdvözölt minket. Oliver elmondta nekik,hogy engem akar a helyettesének és egyben rajztanárnak. Mi a tosz? Rajztanár? Mondjuk mindig is jól tudtam rajzolni, meg szeretek is,de ezt nem említette. Ám legyen! Reméljük,nem fogok unatkozni az órákon. Öt perc múlva kicsöngettek. Ki jövet a teremből neki mentem egy  hosszú,fél göndör hajú lánynak. Hmmm! Nem rossz a kicsike. Bevállalnám egy estére. Rám nézve azonnal elpirult,én pedig  unott pofával néztem rá.

- Sz-szia. S-sarah vagyok! – Szólalt meg dadogva.

- Csá! Eizan!

- Ú-új vagy itt?

- Ja,de mint tanár. – A kis csaj tágra nyílt szemekkel nézett rám.

- Jaj ne haragudjon! Azt hittem-…

- Hogy diák vagyok? Nem. De nem gáz. – A lány annyira zavarba jött,hogy egy hang nem jött ki a torkán. Hát igen. Nekem nehéz ellen állni. Sőt! Szerintem lehetetlen. Még Lena sem tudd,pedig ő a húgom. Bár ez más tészta. Na de ha majd uncsizom,akkor elkapom egy éjszakára. Jobb kezemet zsebre tettem majd ott hagytam. Na ez sem különb a többinél. Elkezdődött a harmadik óra. Oliver be ment és elmondott pár dolgot,majd én is követtem őt.

- Áá! Eizan,fiam! Gyere ide! – Oda mentem mellé és észre vettem,hogy pár ember,főleg a fiúk,nem igazán örülnek a látogatásomnak.

 - Hagy mutassam be a legidősebb fiamat. Ő itt Eizan. Gyakran be fog látogatni ide,hogy segítsen nekem. Úgy döntöttünk, hogy ő lesz az én igazgató helyettesem. Tudom ez egy kicsit fura, mivel csak 19 éves, de elég képzett ehhez  a  feladathoz. – Az osztályban a ledöbbent hangok hallatszottak. a Fiúk grimaszoltak a lányok olvadtak. Kivéve egyet… aki az ablakon keresztül bámulta a természetet. Ch! Majd betöröm a drágát.  Megszólalt a csengő. A szünetnek gyorsa vége lett és a rajzterem felé vettem az irányt.  Nem is olyan rossz ez a tanárosdi. Be értem a terembe és szép szemeim egy formás kis alakot pillantott meg. Közben két srác egymásnak esett. Szívesen leültem volna egy adag popcornnal a kezemben és nézném ahogy megölik egymást,de hát tanárként ezt nem tehetem. Na igen,ez a hátránya,hogy nem rosszalkodhatok. Báááááár azt nem mondták, hogy nem lehet. Ez a jó fiúskodás nem áll jól nekem. Leültettem a két balhézóst és oda mentem a drágasághoz,aki a tanári asztal előtt álldogált.

- Hát te? Miért álldogálsz itt? Talán hetes vagy?

- Mi? Nem!

- Akkor meg? Egyébként mi az a dosszié amit a kezedben szorongatsz?

- Nem hinném,hogy bármi közöd is lenne hozzá! – Válasza flegmán és gúnyosan ért. Na ezt nem aranyom,velem így nem beszélsz. Kivettem a kezéből a dossziét és belőle a lapokat.

- Mit képzelsz mit csinálsz?!?! Most rögtön add vissza!! – Próbálta ki venni a kezemből,de a drága alacsony ahhoz,hogy ez sikerüljön neki. Nem rossz rajzok,bááár,még van mit fejlődnie. Gúnyosan mosolyogtam rá míg nem egy jelzőz használt rám.

- Add vissza!! Szemétláda!!

- Azt ajánlom vegyél vissza a szádból,különben nem lesz jó vége.

- Fenyegetsz?? Már ne is haragudj,de attól,hogy igazgató helyettes vagy nem  vagy  tanárom,hogy ezt mond nekem. Most pedig kérem vissza! – Jobb kezét kinyújtva felém kérlelte tőlem.

- Hát pedig mostantól a tanárodnak kell tekintened.

- Ezt meg hogy érted??

- Bizony. Mostantól én vagyok az új igazgató helyettes és rajztanár egyben. És most ülj le a helyedre! – A lány arcára a rémület ült ki. Láttam rajta,hogy legszívesebben egy hatalmasat bemosna nekem. Jobb, ha nem teszi Valójában erre számítottam,de nem ezt kaptam.

- Hmmmm…. visszakaphatnám a dossziémat? – Felém fordulva és nyugodt arccal szólt hozzám. Meglepett a viselkedése,de oda adtam neki,majd leültem a tanári székre,persze élvezettel.

 - Egyébként John kisasszony! A rajzainak rossz a kivitelezése. – Valamiért utána szóltam.  Nem tudom az okát,de az agyára akartam menni.

- Ezt meg hogy érted??

- Úgy ahogy mondom. Egyszerűen pocsék. – Ezzel nagyon feldühíthettem mert a kezében lévő ceruza eltört. Ejha!  Van erő a cicában! De így jobban szemügyre véve….bomba a kis lány!

~Melinda szemszöge~

- Mi is a neved kis lány? -  A szívem olyan sebességgel vert, hogy azt hittem ki szakad a helyéről. Arcomra azonnal ki ült a vörösség. Kezét ellökve arcomról arrogánsan szóltam hozzá.

- Mit érdekel az téged?! Hagy engem békén!

- Tudod,feleslegesen ellenkezel kis csillag. Úgy hogy mond meg szépen a becses nevedet.

- Vedd le rólam a kezed! A nevemre vársz? akkor várhatsz!

- Makacs vagy, annyi szent. Nem számít,tudom a vezetéknevedet  ,egyenlőre beérem vele. – Méreg fekete szemei csak úgy csillogtak a kéjektől. Az arcomon még mindig fűtött a vörösség. Meg kellet erőltetnem magam,hogy tekintetemet ki vegyem az övéből. Fáj a fejem és a rosszul lét kerülget. Szédülök és érzem,hogy a reggelim már a tokomban van. Nem értem mitől. A mellettem ülő Sarah felállt ,és olyan haraggal teli pillantást vetett rám,hogy az a csontomig hatolt. Mi ütött belé?

- Tanár úr!  Kérem,a diákok „zaklatása” nem megengedett. – Oké, hogy Sarah az osztályelnök,de most ez valamiért más.

- Elnézést Sarah,de nem hiszem,hogy te szót kaptál volna,szóval ülj le!

- De tanár úr! Osztályelnök vagyok. Minden jogom meg van hozzá,hogy ezt mondjam.

- Igen,nekem meg ahhoz van jogom,hogy megneveljelek ha nagy a szád! – NA ezt nem tűröm! Sarahval így nem beszélhet!

- Hé fog vissza magad! Nem beszélhetsz így vele!

- Mert te velem igen?! – Eizan tekintette Sarahról rám került és szemei a haragtól csillogtak. A testem remeget a félelemtől. Mi ez? Félek? De miért? Az órának vége lett és kicsöngettek. Mindenki csak úgy sprintelt ki a teremből. Csak hárman maradtunk bent.

- Ide figyelj kis csillag,rossz egy olyan emberrel kikezdeni amilyen én vagyok. Ajánlom,hogy a kicsi szádat tedd takarékra velem szemben!

- Nem drága te figyelj! Én nem vagyok kutya aminek parancsolgathatsz,hogy mit csináljon! Nem érdekel,hogy ki vagy,de Sarahval így nem beszélhetsz,és velem sem! – Ez volt az első alkalom,hogy valakinek teljes szívemből megmondtam a magamét. Na jó inkább úgy fogalmazok,hogy Eizan az első ember akin kifejtem.

- Sarahval? Már ne is haragudj,de én itt egy tanár vagyok. Neked nincs jogod így beszélni velem.

- Soha! Soha nem foglak téged magázódni, és nem fog érdekelni,hogy ki mit mond vagy gondol! Még az sem amit te mondasz! – Szinte forrt a levegő a teremben,mintha két tűz csapna össze és azon versengnek,hogy kinek van nagyobb lángja. Határozott voltam most,nem féltem, mint az előbb. Jobb szemem sarkában tökéletesen kivettem egy mosolyt Sarah arcáról. De ez a mosoly…. a győztes mosolya volt.

- Hát nem lesznek nyugodt éveid,amíg én tanítom a rajzot. – Közölte velem Eizan arrogánsan.

- De neked sem drága! – A szemeim szinte már-már szikráztak az előttem állóra. A fiú szóra nyitotta a száját és épp ekkor toppant be Fanny.

- Hé lányok nem megyünk? Mindjárt kezdődik a kövi óra.

- De! Itt már úgy is végeztem. – Jelentettem ki,Eizan arcát nézve. Aztán fogtam magam és szépen lassan ki sétáltam a teremből.

- Sarah! Gyere már! – Kiáltott Fanny.

- Me-megyek! – Ez meg mi? Miért viselkedik így. Soha nem hallottam még Saraht dadogva beszélni,pedig vagy már 5 éve ismerem. Az óráknak gyorsan vége lett. Hárman hozzánk mentünk haza. Útközben Fanny annyit beszélt,hogy már a levegőhiány is érezhető volt a hangján. Csak beszélt-beszélt és beszélt. Fogalmam sincs,hogy miről mert az agyam annyira kikapcsolt. Sarah és én egy mukkot nem szóltunk,csak Fannyt hallgattuk. Haza érve megebédeltünk és felmentünk a szobámba. Leültünk az ágyra és neki kezdtünk a matekházinak. Fanny nem értette egy egyenletet ezért Sarah elmagyarázta neki.  Ahogy ők ketten beszéltek elfogott egy érzés. Nem tudom miért,de megtettem.

- Mi volt ez a viselkedés Sarah?! – Hirtelenjében elkaptam a karját és magamhoz rántottam. Ő értetlenül nézett rám,de tudom,hogy tudja miről is van szó.

- Mit csinálsz? Ez fáj! Milyen viselkedés?

- Ez az egész! A mai nap egyfolytában dadogtál,amit te soha nem szoktál. És egyáltalán miért néztél rám olyan haragosan amikor Eizan oda jött?! Mi ütött beléd?!

- Meli! Fogalmam sincs,hogy miről beszélsz. Eresz!

- Nem! Tudni akarom és addig nem engedlek el! – Sarah felsóhajtott egy nagyot mint aki unja az egészet. Fanny meg csak értetlenül nézett hol rám hol Sarahra.

- Nézd! Én csak Eizanre voltam felháborodott , ahogy bánt veled. Nem neked szántam.

- Nekem nem úgy tűnt…!

- Lá-lányok, mi ez az egész? – Fanny félve kérdezte miközben Sarah és én farkas szemet néztünk egymással. Tudom, hogy nem mond igazat. Valamit eltitkol.

- Semmi Fanny,csak Meli nem érti meg,hogy mind ami történt csak érte tettem.

- Értem? Na ne mond már! Olyan voltál mint egy féltékeny kis csitri akinek hozzá értek a pasijához!

-  Hogy mondhatsz ilyet?! Nem lehetsz ennyire szemét!

- Óh szóval már szemét is vagyok? Jó tudni! De tudod mit? Kösz! Kösz szépen!

- Nem tehetek róla,hogy ennyire érthetetlen vagy!

- Nem. Csak nem vagyok vak. – Ezzel elengedtem a kezét és tekintettemet a földre szegeztem. Jelen esetben az ágyra. Rossz érzés volt Sarahval veszekedni,de úgy viselkedet mint ha semmi sem történt volna. Tovább írta a háziját. Fanny pedig kétségbe esetten nézett rám. Halványan rá mosolyogtam és tovább írtam a házit. Fannyn látszott,hogy ezt nem igazán díjazza,de már nem volt erőm Sarahval beszélni. Egyszerűen nem láttam értelmét. Nem…..nem láttam értelmét?! Mi a-..?! De ha ő a barátom akkor ez most érdekelne!  Rossz érzésem van! Valami történi fog…aminek nagyon nem fogok örülni. Mikor végeztünk Sarah haza ment,de Fanny itt marad velem.

- Meli ez meg mi volt? Miért nem beszéltél vele utána?

- Tudod,most érzem először úgy,hogy nem tudom…. Nem tudom,hogy miért nem,de egyszerűen már nem akartam vele beszélni. Pedig szeretem őt, de…. valamiért nem ment.

- Értem….. Nézd,ezt holnap meg kell beszélnetek. Nem akarom,hogy haragban legyen a két legjobb barátnőm.

- Oké. – Válaszoltam egy sóhaj közben.  Fanny elköszönt és ő is elment. Egy óra múlva apám haza jött és benyitott a szobámba.

- Szia Melinda! Figyelj már. A munka társamat meghívtam hétvégére ebédre és úgy néz ki,hogy a fia is jönne.

- Oké! – Na ez most meglepett! Nem szokott meghívni senkit, főleg nem ebédre. Apával nem szoktam túl sokat beszélni,ha beszélünk is csak veszekedés lenne a vége. Valamilyen szinten egyforma a természetünk. Meg amúgy is, apám ügyvéd,így alig van itthon. Van hogy egyedül vagyok. Bátyám vagy dolgozik, vagy csajozik. Anyuval volt, hogy órákig beszélgetünk bármiről. Olyanok voltunk mint a legjobb barátok,de apu nem. Bár ezért nem hibáztatom őt,csak mostanság jobban szeretet éhes lettem. Viszont nem akarok senkin energia „vámpír” lenni. Jó hogy itt van nekem Fanny meg Sarah. Na és persze Johanna! Őt imádom! Olyan kis cuki. Tényleg már rég beszéltem vele,de hétvégén úgy is náluk alszom. Aztán ha jönnek a vendégek akkor meg haza jövök. Na ez így jó lesz! Gyorsan vége lett a napnak és nem sok mindent csináltam,de ma valahogy kevés volt az energiám. Másnap reggel megint majdnem lekéstem a buszt,de azért elértem. Beértem a suliba és Saraht keresetem. Meg is találtam!

- Sarah! Várj! Beszélnünk kell!

- Óh Meli! Okés,mond.

- Figyelj ami tegnap történt, én-.. – Nem engedte hogy befejezzem és a szavamba vágott.

- Nem baj. Semmi gond.

- Csak azt akartam mondani,hogy ne haragudj. De olyan zavaros lett minden.

- Igen, elhiszem. Te se haragudj. – Megöleltük egymást. Olyan jó érzés volt kibékülni vele,bár ez valahol Fanny érdeme is. Sarahnak informatika órája volt nekem és Fannynak pedig Fizika. Ez azért van így mert az osztály két csoportra van szedve. Harminchét  gyereket  tanítani egyszerre kicsit sok. A fizika terem felé menve Fanny neki ment egy srácnak, és ő szépen a földön landolt.

- Jaj ne haragudj! Jól vagy? – Adam!

- Öö… én..én… I-igen. K-köszi… - Fanny pedig totálisan bele van zúgva. Na látjátok! Ezért nem akarok az Adammel kavarni,mert Fanny imádja őt. Bár csak Adam is így vélekedne róla…… Majd rá segítünk! Adam felsegítette Fannyt aki láng vörös volt a fiú közelsége miatt. Bár meg értem. Adam helyes srác,csak nem az én esetem.

- Na akkor mi megyünk! Köszi Adam!

- Okés sziasztok! – Bementünk a terembe és leültünk egymás mellé Fannyval. Mikor vége lett az órának,kijövet a teremből Fanny már megint neki ment valakinek. Hát ez nem az ő napja. Ismét a földön volt.

- Hé nem tudsz a lábad elé nézni?! – Ugyan alacsonyabb és szürke szemű ugyanakkor egy teljesen Eizan hasonmású fiú volt az. Segítő készt nyújtott Fanny felé,aki ugyan elfogadta de továbbra is szitkozódott.

- Komolyan! Ez már a második alkalom,hogy valaki nekem jön! Ti pasik nem néztek az orrotok elé?!

- Hé-hé-hé! Elég már tündérbogár! Én nem tehetek róla,hogy láb alatt voltál. Egyébként Eliot vagyok! Örvendek!- A fiú jobb kezét kinyújtva Fanny felé mondta az utolsó mondatott. Viszont a lány ezt nem viszonozta.

- Jó és ez kit érdekel! Már mindegy! Na csá! – Ellökte a fiú kezét és megfogta az enyémet. Szinte magával hurcolt a következő teremig. De Eliot még egyet azért utánunk szólt.

- Egyébként! Formás egyéniség vagy! – Hoppá! Fannyn pont harisnya nadrág és szoknya volt. Lehet,hogy pont ma nem kellet volna fölvennie?  Fanny elvörösödött. Bár most nem tudom,hogy az idegtől,vagy mert zavarban volt. Szerintem valahol mind kettő.

- Perverz állat! –Kiáltotta vissza. Eliot pedig bal kezével egy csókot küldött Fannynak. Nem vörös volt, ha nem már szinte füstölt a forróságtól. De most nagyon látszott rajta, hogy zavarba hozták.  Fanny még puffogot pár sort és a hátam mögül egy hang zavart meg.

- No csak –no csak! Drága öcsém akcióba lendült? – Na szerintetek ki volt az? Szerintem tudjátok.

- Hát ja. De ha kikezd Fannyval áshatod a sírját. Amúgy meg,látszik,hogy az öcséd.

-  Nem tehetek róla,hogy megszületett. Hagy csajozzon.

- Ch! Utállak!

- Én is bírlak drágám! Na csók. Még találkozunk kis csillag!

- Ettől félek én is! – Szerencsére ezen a héten már nem lesz több rajzom így nem nagy a valószínűsége,de azért tartok tőle,hogy mégis. Hamar vége lett a hétnek és Eizannel csak egyszer futottam össze. Akkor is kaján vigyorral az arcán  stírölte a testemet. Szinte levetkőztet a tekintetével. Most péntek délután van és ma megyek Johannahoz. Már régen láttam őt. Megérkezve hozzájuk finom illatok csapták meg az orromat. Mézeskalács. Tényleg mindjárt karácsony! Már csak egy hét van addig. De jó mindjárt szünet.

- Helló-belló! Jaj de régen beszéltünk! – Mondta Hanna miközben engem ölelt.

- Várj! Így kinyomod belőlem a szuszt!

- Oh bocsi. Csak hát már egy hónapja nem találkoztunk.

- Hát igen! Még ilyet! Na mesélj! – Ki faggatjuk, hogy mik is történtek vele. Szóval muszáj neki mesélni.

- Képzeld találkoztam egy sráccal a buszon,mikor mentem suliba. Annyira jól nézet ki. Az a felsőtest! Fantáziáltam, hogy hogyan nézhet ki ruha nélkül. Utána szépeket álmodtam. – Te jó ég! Én a földön voltam már a röhögéstől. Hihetetlen ez a nő. Ráadásul a pasi szőke és kék szemű. Pont Hanna esete. Mindent elmesélt róla,hogy hogyan néz ki. És még beszéltek is!  Igaz csak egy „Szia” és ismerkedés volt,de szerintem Hannának ennyi is elég. Egyenlőre…..

- Na most te mesélj! MI történt veled?

- Hát jó. – Mindent,de mindent elmeséltem neki. Eizant,az új igazgatót,Saraht,Eliotot. Mindnet.

- Eltépte?! Nem mondtad neki,hogy ismersz? Megfojtom! – Elnevettem magam és szinte a nyakába ugrottam. Imádom ezt a nőt, de komolyan! Még nagyon sokat beszélgetünk,hülyéskedtünk, táncoltunk. Ő is ugyanúgy táncol mint én. Aztán másnap haza mentem és rendet raktam. Jönnek a vendégek ebédelni. Végre  bátyám is haza vánszorgott,bár úgy nézett ki mint aki másnapos. Egy óra múlva csengettek. Megjöttek. Apa kinyitotta az ajtót és amikor beléptek ledöbbentem a látványtól. Egy rövid barna hajú nő és egy szőke hajú srác lépett be az ajtón. Pedig férfira számítottam. Apa be csajozott volna?

- Jó napot! – Jött ki a számon,de úgy álltam ott, mint akinek legyökereztek a lábai.

- Gyertek beljebb! Foglaljatok helyet. – színészkedett apu. Nem akartam bunkó lenni ezért én is mentem utánuk. Bemutatkoztam és ők is nekem.

- Én Donya vagyok. Ő pedig itt a fiam Jimmie.

- Hello! Jimmie McDaniel! Örvendek! – Kezet fogtam fiúval és leültünk az asztalhoz. Apa és Donya egyfolytában csak beszélgettek. Julius a kaját tömte magába. Köztem és Jimmie között elég kínos csönd volt. Aztán ő ezt megszakította.

- Na és hány éves?

- Tízenhat.

- Akkor még tanulsz,ugye? Én tízenkilenc. Már dolgozom.

- Hol?

- Újságíróként. Jó szakma. Bár néha idegesítőek a vetélytársak.

- Az mindenhol akad. – kicsit untam a beszélgetést….na jó nagyon! De hát most azzal voltam elfoglalva,hogy apa meg az a nő beszélget! Remélem nem ő lesz az új „anyuka” bár ha nem egy bosszantó némber, akkor nincs kizárva. Már értem,hogy apa miért öltözött ki ennyire. Elered az eső és villámlott is. Kikellet húzni minden elektronikai dolgot. Julius a telefonját nyomkodta,apáék még mindig beszélgettek. Ketten maradtunk Jimmievel.

- Apukád? – Kérdeztem kíváncsian,ha már az anya itt van apummal.

- Ő Kanadában van! A szüleim elváltak.

- Áh! Értem. – Akkor tudom,hogy mit keres itt ez nő.

- Egyébként,ne vedd tolakodásnak,de szerintem most már sokat fogunk találkozni,mivel a te apád és az én anyám kicsit összehabarodtak. – Még az kéne! Bár ha apa boldog akkor nem állok az útjába. Csak ez így egy kicsit gyors volt.  Hirtelen megrezzent a zsebemben a telefon. Egy sms. Megnyitottam a bejövő listát,de a szám ismeretlen volt. Olvasom és ez áll benne:” Szia kis csillag! Útközben kivettem a telefonodat a zsebedből és elkértem a számodat. Remélem nincs harag. Mit csinálsz drágám? Csók szívem.” Hogy az a…! Csak találkozzunk újra esküszöm,hogy a szuszt is kiverem belőled. A szemét! Jimmie észrevette, hogy mérgelődök az orrom alatt ezért megkérdezte, hogy van e valami baj, de én csak egy zavart nemmel válaszoltam. Félóra múlva ( addig nem sokat beszéltem Jimmievel ) csöngettek.

- Melcsi nézd meg ki az! – Utasított apa. Ki lehet az? Nem vártunk mást. Már sötét volt amikor kinéztem,szóval nem láttam semmit. Kimentem a bejárati ajtón és egy nagyon magas alak jön velem szemben. E-ez…..Na neeeeeeeeeeeeee!

- Szia kis csillag!

- EIZAN?! Te meg hogy a picsába kerülsz ide?!

- Ó drágaságom,tudod egy diáknak minden azonosítója benne van az osztálynaplóban. Egy tanár pedig megnézheti azt. – Na jó! Ennyi! Most kinyírom! Elkezdtem szó szerint püfölni Eizant.

- Áá ne! Hülye liba hagyd abba! Eszednél vagy?

- Te perverz egóista állat! Elveszed a mobilomat és még zaklatsz is?!

- Óh szóval megkaptad? – Kérdezte ördögi vigyorral az arcán.

- Utállak!

- Én is bírlak drágám! – Hírtelen befejeztem a püfölést  mert apum szólt ki,hogy ki az,én meg közöltem vele,hogy senki,ez téves volt.

- Most menj haza! Vendégeink vannak!

- Milyen vendégek?

- Nem mindegy? Na hess!

- Addig nem megyek el,amíg nem mondod meg! – Lefáraszt ez a gyerek!

- Apum munkatársa és a fia. McDaniel-ék. – Ahogy ki mondtam az utolsó szót Eizan arca olyan sápadt volt mint aki szellemet látott.

- Azt mondtad,hogy…. McDaniel??

- Igen azt! Na menj már! – Hiába próbáltam kilökdösni a kapun nem ment. Helyette a házba vette az irányt.

- Eizan hova mész? Ne gyere be! – Mint ha a falnak beszélnék. Apuék a nappaliban voltak Eizan pedig a konyhába vette az irányt,ahol Jimmie is volt. Amikor Eizan benyitott a helységbe,Jimmie arcán a rettenet tört elő. Fal fehér lett.

- Te?! Mit keresel itt? – Mi? Ezek ismerik egymást…?