14.fejezet ~ Bűnözők közt ~

Sziasztok! ^^ Köszönöm a kommenteket! Jó szórakozást! :) <3

Melinda szemszög:  *

Az ágyamon fekszem és bámulom a plafont. Két és fél órája már annak, hogy Eizan elment. Olyan érzés, mintha hiányozna, képtelen vagyok aludni. 

 – Fenébe! – Legszívesebben bőgnék, de még azt sem tudok. Holnap el kell mennem valahová, még véletlenül sem akarok erre a faszkalapra gondolni! Pár óra szenvedés után sikerült elaludnom.

Eizan szemszög:  *

Egy percig csak állok és nézek, aztán szóra nyitom a szám.

– Az előbb ezt mondtad, ha Rick-et ölnéd meg, azzal nem szenvedne, akkor…

– Igen. Nem szenvedne és pont ez a terv. A családja szenved majd, ahogy én szenvedtem, amikor apám a börtönbe került. – Isabell válasza a padlóra küld. Én is szenvedni fogok, ha nem teljesítem az ügyet, mert… Álljunk meg! Mikor lettem én ilyen lekvár lelkű?! Most a családomról van szó. Iss ismer, de nem elégé ahhoz, hogy tudja, mi mindenre vagyok képes, ha családomról van szó.

– Rendben! Vállalom az ügyet! – Mindenki meglepetten néz rám, de határozott vagyok.

– Komolyan? – Isabell kételkedik, de ő mikor nem?

– Igen! Elvállalom! – Egy ideig csak nézzük egymást a nővel. Úgy pillant rám, mint aki meg akar fejteni. A kínos csönd mindenkit fojtogatott. 

– Bizonyítsd be! – Közeledik felém a lány. Tudom, mire gondol. Vissza akar kapni, még ha egy éjszakára is.

– Legyen! De most nincs kedvem a szex játékaidra, Majd legközelebb. – Lehajolok hozzá, mikor már nagyon közel volt, és egy csókot nyomok a szájára, de Isabell helyett inkább más személyt képzelek oda.  Ő csak elmosolyodik és int a két gorillának, hogy engedjék el a testvéreimet. Lena azonnal hozzám rohan.

– Menjünk. – Mondom a többieknek. Iss kisem kísér, csak elhagyjuk a házat, majd megállunk a kocsi mellett. Eliot-ot és Lena-t ölelem át.

– Eizan. Nagyon féltem! Mi a fene történik?! – Lena zokogni kezd, Eliot rám néz és bólint.

– Eizan! – Szólal meg. – Mond el neki.

– Mindent?

– Igen, mindent. A húgunk. Szerintem innentől kezdve csak úgy védhetjük meg, ha mindenről tudd.

– Miről beszéltek? – Lena tekint fel rám kisírt szemekkel. Leguggolok, így ő egy fejjel magasabb nálam.

– Figyelj rám. Lena, én egy bérgyilkos vagyok. Eliot is az, és ők is. – Mutatok a többiekre. A lány szeme kitágul.

– Bér…gyilkos? Mióta?

– Mindenkinek hazudtam a koromról, még neked is.

– Nem értem. Te 19 vagy, nem?

– Nem. 23 éves vagyok Lena. – Ránézek és egy világ dől össze benne. – Ne haragudj, azért nem mondhattam el, mert… muszáj volt titkolnom…

– Éveken keresztül? Már te ne haragudj, de anyáék ezt bevették?! Őket nem hiszem, hogy meglehet téveszteni!

– Azért, mert anya tudja. Apa meg túl feledékeny ahhoz, hogy ezt kövesse. – Látom rajta, ezt képtelen elviselni. Megértem, hiszen hazudtam neki és nem is kicsit.  Maga abban a tudatban él, hogy ő nem tudott róla. Mindenki, csak ő nem. Apu sem tudja, de most ez nem lényeges.

– Lena, értsd meg, azért tettem, mert…

– Nem érdekel! 16 éve élek egy fedél alatt veled, semmit nem tudtam rólad, erre pedig most döbbenek rá!

– Nézd sajnálom…

– Ez nem elég! – A földet bámulta s halkabban beszélt. – Menj el Eizan, ha még így hívnak. – Mondta arogánsan. – Menj el, mert túl dühös vagyok és nem akarok olyat mondani, amit később megbánok.

– Sajnálom. – Puszit akartam adni, de ő hátra lépett. Eliot karját fogja meg.

– Te nem hazudtál, ugye? – Kérdezte halkan Lena Eliot-ot. A fiú rám néz.

– Nem. – Lena pedig jobban simul a fiatalabb bátyához. – Sajnálom Eizan, én nem akartam, hogy így legyen.

– Nem Eliot. Nem a te hibád. Vidd haza Lena-t.

– Azért egy kérdésem nekem is lenne. – Mondja a fiú.

– És pedig?

– Nem tudtam róla, hogy anya is tisztában van a helyzetünkkel. Miért nem mondtad el? És Mióta?

– A koromat ő mindig tudta, hiszen az anyám. Azért titkoltam el, mert a nevemet nem akartam. De ezzel tisztában vagy. Anya csak alig egy hete tudd róla. – Nem szól semmit, csak kézen fogja Lena-t és tovább álltak.

Egy kezet éreztem a vállamon.

– Megbékélnek majd, csak adj nekik időt. – Nyugtat meg Hanna. Elmosolyodok, aztán beszállunk a kocsiba.

– Valamit nem értek. – Szólal meg Antone. – Most értem, hogy Isabell miért akarja kinyíratni Rick-et, de akkor Adam? Ő miért akartak megölni Melinda-t?

– Adam-et Sarah bérelte fel. Sarah akarta megölni, gondolom megfenyegette valamivel Adam-et, mint most Isabell Eizan-t. – Válaszol neki Hanna.

– De hogy függ össze a kettő?

– Nincs olyan érzésetek, mintha az egész családod ki akarják nyírni? – Teszem fel a kérdést elgondolkozva.

– Igazából de! De miért? – Hanna karba tette a kezeit.

– Furán alakulnak a dolgok. Először Adam meg akarja ölni Meli-t, aztán Courtney is, de végül ő megpuhult. Julius pont egy Perezzel jön össze, most pedig Isabell Rick-et szemelte ki. – Gondolkodok hangosan.

– Érdekes! – Állapította meg Enri. – Viszont mit akarhatnak tőlük?

– Hé! Álljunk csak meg! Mindenkit ki akarnak nyírni, de Melinda bátyát miért nem? – Hanna, mint aki rájön valamire rám néz.

– Mire akarsz ezzel célozni? – Kérdezem.

– Meliéknél mikor voltam, Julius sokszor nem volt otthon, ha haza is jött alig néhány perc múlva már ment is el. Egyszer meg is kérdeztem Meli-t, hogy a bátya ilyen elfoglalt, de ő csak azt mondta, hogy fogalma sincs, mert sosem mondja meg, hogy hova megy és mikor. – Magyarázza a lány. Ekkor valami végig fut az agyamon.

 – Enri, az ülés alatt van a laptopom, passzold ide. – Mondom, ő pedig odaadja.

– Ez az a laptop, ami a munkákkal kapcsolatos?

– Igen. – Felnyitom majd bekapcsolom. Beütöm a kódot, amivel zárolom a rendszert. Megnyitom a dokumentumot és keresni kezdtek.

– Ez meg mi? – Kérdezi a mellettem ülő lány.

– Egy adatforrás. – Válaszolt neki Antone. – Csak olyan emberek férnek hozzá, akik ebben a szakmában vannak, de azokon belül is, akik Kalifornia területén élnek. Ebben az államban körülbelül hatvanezer ember foglalkozik illegális dolgokkal, maffiák, drogkereskedők, bérgyilkosok. MI hozzá tudunk jutni ehhez a rendszerhez, mivel mi hoztuk létre. Meg tudunk keresni embereket, hogy mivel foglalkozik és ki is ő valójában.

– Bárkit?

– Igen, de csak azokat, akik benne vannak a rendszerben.

– Ez mitől függ?

– Attól, hogy nem kapták még el a rendőrök. Akit egyszer elkapnak, azt a rendőrség feljegyzi, ez a  rendszer pedig automatikusan törli a személyt.

– Szóval rá keresek egy illetőre, kiadja nevét és hogy mivel foglalkozik, ha a rendőrség még nem tette rá a kezét. De ha már igen?

– Akkor kiadja, hogy már elkapták egyszer, így az törölve van. Persze lehet, hogy már nincs börtönben vagy nem is volt ott, de ez tök mindegy. Ha zsaruk egyszer már elkapták, akkor viszontlátásra.

– Ez de király!Már nem is a huszonegyedik században érzem magam.

– Amerika fejlett technológiával rendelkezik. – Miközben ők beszélnek meg találom, ami kerestem.

– Meg van! – Mindenki a képernyőt vizslatja.

– Mit találtál? – Kérdi Enri.

– Utána néztem Isabellnek, az anyja két éve halt meg.

– Egy balesetben! – Mondja Enri.

– Nem, megölték!

– MI? Kicsoda?

– Kérlek szépen, egy olyan bérgyilkos ölte meg, aki az orrunk előtt volt végig. Szerette Isabell anyját, de a nő nem viszonozta érzelmeit. Iss anyja megcsalta az apját ezzel a sráccal, csak szeretők voltak, a nő viszont nem érzett olyan sokat a fiú iránt. Ezt még Isabell mesélte egy éve, de kihagyott egy részletett.

–Mit?

– Azt mondta, hogy az anyja haza fele jött kocsival és akkor érte a balesett, de ez nem igaz. Megölték. A srác ölte meg önszántából, mert a nő vissza akart térni a családjához, de a fiú ezt nem engedte neki. Nem látott az érzelmeitől és elborult az agya. – A többiekre néztem, Hanna keze remegett.

– És ez a bérgyilkos… – Kezd bele a lány, mint aki már tudja, milyen nevet fogok mondani. Lassan bólogatni kezdek, felsóhajtok és előre nézek a semmibe.

– Julius J. Johns!

Melinda szemszög:  *

– Az istenit! – Nyomom le az ébresztőt hajnali hatkor. – Picsába! Elfelejtettem ki kapcsolni. – Komótosan felülök az ágyon és ásítottam. Mi véletlen esett, megcsörren a telefonom. – Ki a faszom keres hajnali hatkor?! – Nyúlok a telefonért, rá sem néztem csak felvettem. – Halló!

– Szia Melinda!

– Dinah? Mi a baj?

– Igazából semmi, csak nálunk hagytad a kis barátnődet Courtney-t és nem hagy békén. Rosszul lett az éjszaka ezért apu azt mondta, hogy aludjon velem, de ez mellett képtelenség aludni! Forgolódik jobbra-balra és nyöszörög.

– Semmi, mi?! És most ezért hívtál fel?

– Nem, ez csak egy kifogás volt. A valódi ok az Sarah. Itt járt délután.

– Mi?! Mit akart?

– Courtney-t.

–Courtney-t? Miért?

– Fenyegetőzött, hogy a Court nem megy vele akkor pokollá teszi az életünket, meg a szokásos duma.

–Sarahval jobb vigyázni, ezt már megtanultam. De miért akarja őt?

–Mert Court volt a segítője, csak aztán… –Elmondta, hogy Courtney, valójában nem akarja ezt az egészet csinálni, mert valahol ki áll értem, és én most közelebb állok hozzá, mint Sarah.

– Értem. – Ezzel elbúcsúzunk egymástól. Ki megyek a mosdóba, megmosni az arcomat, véletlenül kiesik a zsebemből a telefon, ez kicsit hangosan szól, de föl veszem, majd mikor jövök vissza Jimmievel találom szembe magam.

–Te még nem alszol? – Kérdezi.

–Nem még, hanem már.

– Figyelj… ­– olyan kedvesen kezd bele a mondani valójába, hogy felkapcsolom a villanyt és jobban meg nézem, hogy ezt tényleg Jimmie.  – …én, nagyon sajnálom. Nem akartam bunkó lenni. Csak, féltékeny voltam. – Kikerekedett a szemem, hogy ilyet mondod.

– Féltékeny? Na várj! Te most féltékeny vagy Eizanre? Miért is? – Ugye nem? Azt nem mond, hogy szeretsz, mert akkor én menten öngyilkos leszek!

– Mert neki van esélye nálad. Mint kiderült nekem nincs.

– Akkor te most…

– Szeretlek! – Jimmie közelebb jön hozzám és mélyen a szemembe nézz. Nem hazudik, mert ezek a szemek őszinték. Vagy régen járt színjátszó szakköre.

– Én ezt most nagyon nem értem!

– Én mindig megkaptam azt, amit akartam, de téged nem tudlak. Ezért annyira vonzódom hozzád, hogy az utóbbi napokban csak rád tudok gondolni. –Teljesen el vagyok hűlve. A fiú még közelebb hajol hozzám, de én csak ridegen nézek rá.

– Sajnálom, de nem érdekel! – Kikerülve őt, a szobám felé haladok.

– Tudni szeretnéd, hogy miért vagyunk itt? – Hirtelen megállok, és megfordulok. Egy ideig hulla csönd van, de ő ezt megtöri. – Azért vagyunk itt, mert én bűnöző vagyok. Le akarnak csukatni, de anyám ezt nem szeretné. Ahhoz, hogy megússzam, kell egy ügyvéd. Anyám pedig elhiteti apáddal, hogy szereti őt, és a végén ráveszi, hogy megvédjen engem. De utána a kimenetel ugyan az: Anyám meg fogja ölni apádat, ha nem nyitod fel a szemét, hogy amiben most él, az hazugság. – A lábam is legyökerezik a földbe.

– Tessék?! – Érzem, ahogy a düh szétáramlik a testemben.

– Muszáj volt elmondanom, mert amióta ismerlek, én nem akarok ebben részt venni, de anyunak hiába mondtam, meg sem hallotta. – Mikor már ott vagyok, hogy Jimmienek lekeverek egy pofont, kinyílik a hálószoba ajtaja és Donya jön ki rajta. Arcán a félelem, csalódottság, és düh.

– Jimmie! Mit csináltál? – Megragadja fia karját, látom ahogy meg is szorítja.

– Mondtam! Nem akarok ebben részt venni! De te nem figyeltél rám. Hát tessék! Elmondtam neki!

– Te totálisan megőrültél?! Nem akarsz szabad lenni? Nem engedem, hogy le csukjanak és hogy a börtönben rohadj meg! Nem! – Donya iszonyat dühösen rám néz. Érzem, hogy menekülnöm kell, mert a nő nekem akar rontani. Persze Jimmie lefogja az anyát.

– Engedj el! Most, hogy tudja, meg kell ölni! – Donya szó szerint tökön rúgta a fiát, ezzel kiszabadult a fogságából, én pedig telefonnal a kezemben és pizsamában rohanok le a fölszintre, majd ki a házból. Donya utolér és megragadva a hajamat húzni kezdi, de én ököllel behúzok neki egy jobbost. A fájdalom miatt a földön köt ki.

– Ha miattad elúszik a tervem, az egész családodat kiirtom. – Feláll és újra nekem esik.

– Így is kiakarod nyírni, te ribanc! – Megmarkolom a haját és erőteljesen húzni kezdem. Jimmie  szalad ki és lelöki róla az anyját.

– Elég! – Jimmie elém áll, mikor az anyja felém akar ütni.

– Jimmie? Miért?

– Anya…

– Azt ne mond, hogy szereted?!

– De igen. Nekik ehhez semmi közük nincs. Hagyjuk őket békén. – A telefon a kezemben van a hátam mögött, megnyomom a felvétel gombot és ahogy veszi, küldöm át Eizan-nak.

Eizan szemszög:  *

Megcsörren a telefonom. Egy sms. Feloldom és látom, hogy Meli küldte, megnyitom.

– Értsd meg anya! Rick ha rájön mit tervezel nem fog mellém állni mint ügyvéd.  – Jimmie?

– Dehogy nem! Én bárkit rá veszek bármire, még ezt a fruskát is, hogy hallgasson, mert most legszívesebben megölném. – Donya?! Mi a franc? – Gondolkodik hangosan Enri.

– Szerintem nem! Mert ha azzal fenyegetőzik, hogy megöli a családomat, azt már megtette, és én bármi áron megvédem őket! – Ez Melinda!

Egy szöveges üzenet jött tőle: Segíts!

Kinyomom a telefont és a laptopot Hannának passzolom és beletaposok a gázba.

– Jesszus! Most hova megyünk? – Ijed meg Hanna.

– Melihez, nézd. – Adom neki a telefont.

– Segíts. – Olvassa a lány. Aggódóan néz.

– Már megint Jimmie? – Kérdi Enri.

– Igen! – Tövig nyomom a gázt, és már majdnem az utca végén vagyok.

Melinda szemszög:    *

– Nem! Én nem engedem, hogy lecsukjanak! Akkor keresek mást, de először meg kell ölni őket! – Mondja Donya, félre löki a fiát és megragadja az én nyakam.  A telefon ki esik a kezemből, a nő egy kést vesz elő amit felém szúr, megállítom a kezét és próbálom visszatartani.

– Ááá! – Az erőlködés miatt hang jön ki a torkomon. A kés a nyakamhoz kerül közelebb.

– Megdöglesz te ribanc! – Donya arckifejezése erőszakos, és egyszerűen most nincs erőm ahhoz, hogy tovább visszatartsam. A kés hegye már a nyakamat sérti.

Donya hirtelen repül rólam és Eizan-t látom. Antone, Enrique elénk állnak ezzel is védve Donya-tól.

– Jól vagy? – Eizan aggódva pillant rám én pedig bólintok. Ekkor látom meg Hanna-t.

– Hanna?!

– Meli!

– Te meg mit…?

– Nyugi, nincs baj. Antone elmondott nekem mindnet. – Mosolyog. Visszamosolyogok, de eszembe jut, hogy fáj a nyakam.

– Nagyon fáj? – Kérdezi a fiú.

– Nem vészes.

– Gyere! – Azzal felállít és odaadd Hanna ölelésébe.

– Nem hiszem el! Éreztem, hogy csak ki akarjátok használni ezt a családot.

– Téged az meg mit érdekel?! – Donya haragos, de Eizan sem nyugodt.

–Utoljára mondom el, lépjetek le! Mert ha nem…

– Akkor mi lesz?!

– Mind ketten mentek a sittre.

– Hú de félek! Mint ha te oda tudnál jutatni.

– Simán. Vagy elfelejtetted kinek a fia vagyok? – Visszatér azaz Eizan, aki kegyetlen és nem ismer határokat. Donya kicsit megrémül, hangja remegni kezd.

– Most, fenyegetsz minket?

– Igen! Mert ha egy újjal is hozzá értek a Johns család bármelyik tagjához, gondoskodom róla, hogy egy olyan börtönbe kerüljetek, ahol kínozzák az embereket.

– Költözettek el, most! – Lépek előre.

– Mi van?

– Ez a mi házunk és nem érdekel, ha apának fáj, hogy elmész, ha megmentem őt.

– Csak tudod van egy kis bökkenő. Apád nekem fog hinni, nem neked. – Bármilyen nehéz ezt beismerni, de igaza van. Gondolkodom egy darabig a földet bámulva, majd újra Donya szemébe nézek.

– Rendben! Nem mondom el apának se senkinek, mert tudom, hogy addig úgy sem bántod, amíg Jimmie mellé nem áll.

– Ezt meg mire véljem? Jimmie-nek még két hete van, hogy találjon egy ügyvédet, ha az apád igent mond, már pedig azt fog, ha kell kényszerítve is, utána megölöm.

– Nem értem miért akarod megölni utána, mert nem értem a logikát. – Mondom, Donya meg akarja magyarázni, de én nem hagytam. – Nem érdekel. Csinálj, amit akarsz! – Azzal pedig a házba veszem az irányt.

– Eizan, várjatok meg.  – Ő bólint nekem, de nem érti, hogy mi van. Bemegyek a házba halkan fel az emeletre, egy nagyobb táskába összepakolok ruhákat, meg még pár apróságot, amire szükségem van. Felöltözök, egy terepmintás hosszú nadrág, egy fekete bakancs, fehér újatlan és erre egy bőt dzseki. Habár kint hideg van és a hó is elkezd esni, de ez már nem érdekel, csak menni akarok. A táskámat feldobom a hátamra, majd leosonok vissza a kijárathoz. Mindenki meglepődve nézz rám, főleg amikor kinyitom Eizan kocsiját és bedobom a cuccom.

– Menjünk!

– Hova? – Tárja szét kezét Eizan.

– Elmegyek itthonról.

– Mégis csak cserbenhagyod a családod? – Kérdezi Donya.

– Eszem ágába sincs! – Mosolyodok el.

– Ha elmész, lehet, megölöm az apád, ez nem zavar?

– Nem fogod. Két hét kevés idő, hogy találj egy olyan ügyvédet, aki hazudik a bíróságnak. Vagy apát veszed rá, vagy senkit. – Donya is belátja, hogy nekem van igazam.  Eizan és a többiek beszállnak a kocsiba, egy pillantást veszek még az ott álló Jimmie-re, látom rajta, hogy csalódott.

– Én… – Mondani akar valamit, de nem várom meg, beülök előre Eizan mellé és már távolodok Jimmie-től és az otthonomtól is.

– Meli mit akarsz csinálni? – Kérdezi tőlem Eizan. Nem szólok semmit erre.

– Csak menjünk valahova ahol kialudhatom magam. – Felteszem a lában a szélvédőre.

– Héhé! Nem rég volt letakarítva!

– Majd letakarítom, csak most hagyj! – Morcos vagyok, de azért vicces mikor Eizan így reagál.

A többieket Eizan haza vitte, aztán leparkol egy Hotel parkolójában.

– Mit akarsz csinálni? – Kérdezi Eizan, de nem néz rám. Én felé fordulok.

– Taníts!

– Tessék?! – Meglepetten néz a szemembe, és mintha megijedt volna.

– Tanulni szeretnék!

– Mit?

– Te egy profi ember vagy, ha arról van szó, hogyan öljünk meg más embereket. Remekül értesz a fegyverekhez és biztosan vannak külföldi kollégáid is.

– Várj-várj! Te most bérgyilkos akarsz lenni?!

– Én… nem teljesen. Csak… úgy érzem nincs ahhoz elég erőm, hogy megvédjem azokat, akiket szeretek. – Nézek lefelé. Eizan lassan az álam alá nyúl és a szemembe néz.

– Amivel foglalkozom, az tele van fájdalommal. Ne kérdezd tőlem, hogy miért lettem bérgyilkos, mert az egy hosszú történet, de a lényeg, hogy ha ezt választod sok vér fog tapadni a kezedhez. Valamiért nem akarom, hogy ezt csináld. Lena-nak is hazudtam és most haragszik rám, szerintem látni sem akar. Egy ügyvéd lánya vagy, a kettő nem passzol.

– Tudom. De mondjak egy őrültséget?

– Na? – Eizan szeme különösen csillog. Egy darabig csak nézzük egymást, de végre sikerül megszólalnom.

– A kezdetektől fogva idegesítesz, mindig ott voltál mikor nem akartam, de akkor is mikor szükséges volt. Sok ember szeret engem, de Anya halála óta senki sem volt még, aki ennyire figyelt volna rám. Te egy nőcsábász vagy, akiknek nem kell kapcsolat csak kaland, de a szíved akkor is hatalmas. Nem tehetek róla, de vonzódom hozzád. ­– Eizan mintha elmosolyodna, közelebb hajol annyira, hogy egy milliméter kell egy csókhoz.

– Honnan tudod, hogy nincs szükségem kapcsolatra? – A mosolya lágy és finoman érinti meg a számat. – Valamiért én is vonzódom hozzád. – Közli.

E*

Magamhoz ölelem a lányt, annyira jól esik az érintése. De ez a jó pillanat megszűnik mikor eszembe jut, hogy Isabell mit akar csinálni és hogy Meli nem is tudja, hogy a bátyja kicsoda.

– Talán ha bérgyilkos leszel, nem lógsz majd ki a családból.

– Micsoda? Ezt miért mondod? – Távolodik el tőlem.

– Nos, van itt valami, amit szerintem nem tudsz. – Érdeklődve néz rám.

– Mit?

– Tudod, én most Isabell Fernandez-nél voltam, a lényeg, hogy utána néztem az adatainak és egy érdekes dolgot találtam.

Az elejétől kezdve elmondtam neki mindent, hogy Isabell ki volt nekem, hogy megakarja ölni az apját, az anyja „balesetét” , az adatforrás lényegét és most jön lényege:

– Szóval azt a nőt megölték? És ki? – Kérdezi Meli.

– Nem hiszem, hogy felkészültél arra, hogy tudd, de ha már elmondtam mindent, akkor ezt is tudnod kell. Isabell nem tudja, hogy kiölte meg az anyját, csak azt, hogy megölték. Rájöttem, hogy vannak okok, miért akarnak titeket megölni.

 – És miért? – A lány már nagyon türelmetlen, mert tudni akarja azt a nevet.

– Ez a fiú a maffiák között nagyhatalommal rendelkezik, a bérgyilkosok közt pedig szintén nem marad alul. A bátyád Meli, Julius.

– Mi? – Meli nem akar a fülének hinni, remeg és sírógörcs van rajta. – Ilyen nincs!

– Sajnálom, de biztos akarod ezt az egészet?

– Igen! Most már pláne! Viszont Julius nem tudhatja meg, hogy én tudok róla. – Azt hittem, hogy sokkoltabb állapotba lesz, de jól viseli. Mondjuk szerintem már annyi minden történt, hogy nem tudd rajta meglepődni nagyon.

M*

Nagyon összevagyok zavarodva, de tény, hogy Julius sokszor volt nekem gyanús. Lehet, hogy most is „dolgozik”? Mindegy. Most már én is belekavarodtam ebbe, régóta, csak én nem tudtam róla.

– Akarom!

– Hát jó! És még mindig aludni akarsz? – Vigyorog ördögien.

– Nem! El akarom kezdeni ezt az egészet. – Mikor ezt kimondom, Eizan úgy néz ki, mint egy sírós kis baba, aki éppen becsinált a pelenkába. Haha! Ez jó!

– Jó, akkor meglátogatjuk a bátyád!

– Mi?! Azt mondtam ne tudja meg, hogy én tudok erről!

– Nyugi, nem fogja. Kémkedni fogunk, ebben is jó vagyok. – Kacsint. – Megmutatom, hogy a rossz fiúk mit csinálnak ilyenkor és hogy hol van a törzs helyük. – Eizan gázt ad és elhagyjuk a parkolót.

Egy óra múlva értünk a helyhez. Leparkol, majd int, hogy szálljunk ki.

– Figyelj, engem itt ismernek, de azért kell kémkedni, mert te még nem nagyon jöhetsz ide. – Bólintok és követni kezdem őt. Egy nem túl kicsi, de nem is túl nagy épület állt előttünk, bemegyünk egyenesen a lifthez. Eizan megnyomja a tetőszintet.

Mikor megérkezünk a lift kinyílik, kilépünk és a korláthoz megyünk. Amit látok, az elképesztő. Egy hatalmas terület, házakkal, autókkal, nem túl giccses hely, egyes helyeken a vakolat lejött a falakról, olyan, mint ha egy börtön lenne, de még sem, az emberek itt szabadon járkálhatnak ki-be. Még sötét van, de a fények megvilágítják a területet, és egy táblára is ki van írva: Idegenek belépni tilos!

– Isten hozott, a bűnözők alvilágában!

13. fejezet ~ Válassz! ~

Sziasztok! :) Örülök, hogy részt teszek fel, remélem ti is! :D kicsit megváltoztattam a történet írás stílusát, értem ezt a szemszögekre. :) Nem ragoznám tovább, köszönöm a kommenteket, és jó szórakozást az olvasáshoz! :)^^♥

Puszi :*

Melinda szemszög:

Lefagytam. Minden létező dolog eszembe jutott a börtönnel, és a bűntudattal kapcsolatban. Gyűlölettel teli pillantásokkal néztek rám, a lábam kezdte felmondani a szolgálatot, a hideg pedig végig szaladt a gerincemen. Bár furcsa, de legszívesebben, megölném ezt a kettőt!

– Hogy mi van?! Ezt maguk sem gondolhatják komolyan?!  – Bátyám lépett elém, ökölbe szorított kézzel. –Beállítanak karácsony ünnepén, és azt feltételezik a húgomról, hogy egy gyilkos? Nézzék, nagyon tudom sajnálni azt, ami a fiúkkal történt, de ezért ne vádoljanak egy olyan embert, aki nem tehet róla. Adam szerette Melcsy-t, de akkor sem ő ölte meg, nem lenne rá képes! – Jól esett Juss védelme, de egyáltalán nem volt igaza. Azon viszont meglepődtem, hogy ő honnan tudja, Adam szeretett engem?

– Talán tényleg bunkóság volt, pont karácsonykor eljönni ide, és ezt mondani, de ez az igazság. Van rá bizonyítékunk. – Adam apja felemelte a kezét, és megrázta a kezében lévő CD-t.

– Rögzítették a felvételt, és a rendőrség is tud róla. – Abban a pillanatban hallottam meg a szirénahangot. Becsuktam a szemem, kínos csend állt be, senki nem tudod meg szólalni, a szívem tombolt belülről, és ordítani szerettem volna. Nem telt bele pár pillanatba, a rendőrség ott volt a szemem előtt, mikor kinyitottam azt. – Melinda Johns! Ezennel letartóztatom  az Ada… – A hadnagy már vette elő a bilincsét, amikor rá nézett Eizan-ra, és elhallgatott.

– Mr. Seyfried? – Hangja félénk, és halk.

– Ryan Hadnagy! Mondja, maga karácsonykor is dolgozik? Vagy csak kapott egy ügyet, és már ugrik is, hogy elkapja a bűnöst? – Eizan hangja kicsit gúnyos volt, miközben felállt. Oda ment Juss-hoz és intett neki, hogy hagyja, majd ő elintézi.

– Hát tudja, igen. A törvényt védem, és próbálunk…

– Apám mintha azt mondta volna önnek, hogy karácsony estéjén ne dolgozzon, akármi is történik, majd azt ő elintézi, vagy esetleg én. – Eizan kihúzta magát, tekintete fenyegető volt, de mégis valahogy… kurva szexi.

– De…

– Semmi de! Menjen haza! – A hadnagy azt se tudta, hogy sírjon vagy röhögjön. Bár én sem. Mi a szent szar folyik itt?

Eizan egy mozdulttal kikapta Adam apja kezéből a CD-t, és azt mondta:

– Igen rajta van, – a hadnagy felé fordult, majd folytatta – Adam-et tényleg megöltem, egy bűnözőt kaptam el. Ha akkor nem lövöm le, ismét megszökött volna, és ismét embereket ölt volna meg. A felvételen Melinda keze is rajta van a pisztolyon, de én húztam meg a ravaszt.  – A fiú úgy hazudott, mint a vízfolyás, de a leghihetetlenebb mégis az, hogy a pasi elhitte.  – Értem. – Mondta, majd Adam szüleihez fordult. – Ez esetben nem tudok mit tenni. Sajnálom. Ha a fiúk tényleg bűnöző volt, akkor…

– Nem volt bűnöző!  – Vágott közbe Adam anyja. Látszott, hogy mondani akar még valamit, de nem tette. Lehajtotta a fejét, és a mellette álló férje karjába kapaszkodott. – Menjünk… – Halkan beszélt, így amit utána közölt, nem értettem. A férfi elköszönt, és kimentek az ajtón. Mindenki döbbenten nézett. Mi az, hogy ide jönnek, karácsony estéjén, meg zavarják köreinket, majd fogják magukat és csak úgy kisétálnak. Akkora gyűlöletet éreztem, hogy uralkodnom kellet magamon, nehogy kitörjek dührohamban.

– Ez meg mi a jó büdös picsa volt?! – Háborodott fel Juss. – Hát dugják fel maguknak az összes faszt a világon! – Ahogy hallom, ő se valami nyugodt.

– Jézusom! Ez borzalmas! – Donya apámat ölelte, arca sápadt volt, és sokat nézett fiára, Jimmie-re.

– De mit akartak? Melcsy! Mi ez az egész? Tényleg ott voltál, amikor Adam meghalt? – Nézett rám apa. Kicsit gondolkodóba estem, de elég a hazugságokból!

– Igen, ott voltam! –Bár részben nem mondtam el az igazat, mert én öltem meg. Eizan csak engem védett, ami most meglepett.

– Miért nem mondtad el? Börtönbe kerülsz, ott majd megnézheted magad! Mész a háztól mindjárt! Ilyet hogy csinálhattál?! – Poénból, nagyon sokszor mondta már nekem, hogy megyek a háztól, de én mindig komolyan veszem, mert nálam ez nem vicc. Nem szeretem, ha ilyen dolgokkal poénkodnak, csak hogy most, ez nem poén. – Kösz… hogy támogatsz. – Küszködnöm kellet a könnyeimmel. Ritkán teszek ilyet, mert ami a szívemen van, az meg is látszik az arcomon, viszont most nem akarom sírni. – Igaza van! Támogatnod kellene őt. – Donya a vállára csapott, és eltávolodott tőle. – Ne mondj neki ilyet, biztosan nehéz most a lelkének. Az apja vagy, légy mellette.

 Eizan szemszög:

Jimmie anyjának igaz volt. Mr. Johns túl kegyetlen a lányához. Bevallom nehezen álltam meg, hogy ne szóljak hozzá, de muszáj volt, mert ez nem nagyon tartozik rám.  – Meli, beszélhetnénk? –Súgtam a fülébe. Nem vártam meg, míg reagál, megragadtam a karját, és bármilyen hülyén hangzik, a mosdóba vittem. – Eizan… – A szájára tettem a mutató újam, és mélyen a szemébe néztem. –Ssssh! Figyelj rám! Holnap el kell jönnöd velem egy helyre és…

– Na nem! Karácsony van, és a családommal akarok lenni, te nem fogsz… – Ahogy ő nem várta meg, hogy én befejezem, úgy én sem hagytam neki. Lesmároltam, neki nyomtam a csempének miközben a hajába túrtam. Ezt lehet, nem kellet volna, mert nehéz volt fékezni magamat. – Ti nők, sosem akartok ránk figyelni, amikor kellene. – Távolodtam el ajkaitól.

– Hallgass meg! – Arca rák vörös, én pedig ezt élvezve állapítom meg. –Holnap gyere velem, mutatok valamit. Csak két órát vesz el az életedből. – Lassan felnézett a szemembe. Türelmetlenül vártam, hogy mit felel, de szavak helyet…

Ellökött magától. – Na ide figyelj! Te velem merészelj velem így viselkedni. Elegem van már, hogy folyton lökdösöl. – Hangosabban beszéltem, teljesen felbaszta az agyamat. Legszívesebben meg fojtanám a két kezemmel most azonnal.

Mikor már csillapítanám a dühömet, ne hogy olyat csináljak, amit megbánok, hírtelen kinyílik a mosdó ajtaja, és Jimmie ijedt arckifejezésével néztem szembe. – Ti meg mi az istent csináltok itt?! – Végig nézett rajtunk, és látszott, hogy kezd ideges lenni. Hehe!

–Közöd?! Egyébként beszélgetünk, hogy ne lássuk a te undorító képedet! – Meli oltása kicsit durva. Enyhén szólva meglepődtem, de örültem neki. Ezek szerint, ő sem csípi Jimmie-t?

–A mosdóban?

– Haver! Az azt jelenti, tűnj el! – Önelégülten vigyorogtam rá. Élveztem, hogy ezt mondhatom neki. Na nem mintha nem tehetném meg, de most a helyzet is így kívánta. Ám ez nem tartott sokáig. Jimmie is elvigyorodott, és elkapta Meli karját.

– Ha nem tudnád, mi már keféltünk. Ő az én csajom Seyfried! – WTF?! Nyitva maradt a szám is.

– Te komolyan ki tudtad ezt mondani? – Ránéztem Melire, és teljesen lesápadt. Éreztem, hogy kezdem McDaniel gyereket sajnálni… A mellettem álló lány lába automatikusan mozdult és egy nem kívánatos helyet talált el. A fiú összekuporodva esett össze a földön, arcán látva a nem kellemes fájdalmat.

– Ilyen ostoba lennél Jimmie fiam? – Leguggoltam hozzá. – Egy nővel tudni kell bánni, ha olyat mondasz neki, ami nem igaz, könnyen bajod esik. Ja, és szerintem nem hiszem, hogy képes leszel ezek után használni a szerszámod, főleg nem Melivel, viszont ha bepróbálkozol, én magam gondoskodom róla, hogy leamputálják. – Rákacsintottam, majd felálltam. Meli felé fordultam és szóra nyitottam a szám, de a kislány olyan ideges volt, hogy engem is el akart tenni láb alól. Az utolsó pillanatban sikerült elkapnom a lábát, hogy nem rúgjon lágyékon.

– Nanana, nyugi van! – Mint akit most vágtak fejbe, és rájön, hogy kit is akar megrúgni. Elengedtem a lábát, ő pedig karba tette a kezét.

– Elegem van már, hogy minden pasi meg akar dönteni. Nem vagyok dugásra való baba!

Melinda szemszög:

Amint ezt kimondtam, ideges léptekkel közeledtem a nappali felé, ahol a többiek is tartózkodtak.

– Donya! – Kiabáltam. Már úgy is elbaszták a karácsonyomat, úgy látszik nekem is el kell.

– Tessék? – Fordult felém mosollyal, de amint meglátta dühtől vibráló arcomat, azonnal ijedten nézett rám.

– Nem érdekel, ha te maradsz, vagy mész, de a fiadat takarítsd el innen! – Értetlenül nézett rám és közelebb lépett.

– Mi történt? Miért mondod ezt?

– Utáljuk egymást! Nem vagyunk képesek elviselni a másik jelenlétét. Szóval, ha békét akartok, akkor költözzön el, vagy én megyek. – Duli-fulin viselkedtem, de ez cseppet sem érdekelt.

– Ugyan hova mennél? – Kérdezte Julius.

 – Nagybátyámhoz! – Először azt hitték, hogy csak hülyéskedek, de hamar rájöttek, mennyire komolyan gondolom.

– Melinda! Ilyet nem kérhetsz! Jimmie az anyához tartozik, nem fog elmenni. – Szólt közbe apa, majd folytatta. – Donya és én együtt vagyunk, ide költözött, a fiával. Ha ennyire nem tetszik a kapcsolatunk, akkor mond ki, de ne küldj el senkit.

– Nem érted! Donyaával nekem semmi bajom. A fia, Jimmie, őt nem tudom elviselni. Egy önelégült faszkalap, akinek fontos a saját magáért való ostoba szófordulatok.  Nem vagyok hajlandó elviselni!

– Melcsy, nem gondolod, hogy karácsonykor nem kéne itt hisztizned, hogy neked mi nem tetszik? Úgy gondolom nagy vagy már, hogy megértsd: Jimmie nem megy el, ha nem akar. – Bátyám megint lekezelő stílusban szólított meg. Valahol igaza volt, de csak abban, hogy Jimmie-nek joga van eldönteni mit akar, viszont én ezt így nem bírom. Tudom, hogy bejövök Eizan-ek, és azt is, hogy Jimmie-nek is, de ha mind a kettő csak ki akar használni, akkor mi értelme van? Mégis… Van bennem egy érzés, ami már belém épült, ha rá nézek gyorsabban ver szívem, és ha hozzám ér, úgy érzem mindjárt meghalok. Még ha testileg meg is adom magam, érzelmileg nem. Nem árulhatom el, hogy érzek iránta valamit. Inkább használja ki egyszer a testemet, mint hogy tudja az érzéseimet és egy folytában kihasználja. Talán, ha le feküdnék vele békén hagyna? MI lenne ha… Melinda! Elég! Ne gondolj ilyenre, te nem vagy ilyen. Azt hiszem…

– Én… nem tudom, hogy mit akarok, de… az biztos, hogy én így nem tudok élni. El akarok menni. – Jöttek ki a szavak a számon mondatott alkotva. Komolyan gondoltam, tényleg komolyan gondoltam, de ők kinevettek, mint ha tényleg csak viccelnék. Fájt, ám ekkor oldalra pillantva a szívem ki hagyott egy ütemet. Eizan engem nézett, arca komoly volt, szemei belefurakodnak enyémbe, falnak támaszkodva kezeit karba tette, és tekintetét nem vette le rólam. Valami nagyon megfogott benne, ott állt, és éreztem, hogy érdeklem őt.

– Jaj! Hagyd már abba, gyere együnk valamit. Ti nem vagytok éhesek?

– De! Együnk! – Sikoltozva mentek el mellettem, mintha ott sem lettem volna. Jimmie nagy nehezen felállt a földről, majd elvonult.

–Úgy látszik, a családodat nem nagyon érdekli, hogy mit szeretnél. – Mondta Eizan közelebb lépve.

– Téged nem keresnek otthon? Karácsony van, nem értem, miért nem vagy otthon? Minek vagy itt? – Kérdeztem.

– Még mindig nem jöttél rá? – Szélesen elvigyorodott, és megérintette újaival ajkamat. – Tudtam, hogy Adam szülei ide fognak jönni, és azt is, hogy szóltak a rendőrségnek. Muszáj volt ide jönnöm, ne hogy lecsukjanak. – Magyarázta.

– Tényleg! Ha már itt tartunk, akkor hogy értetted azt, hogy az „apám mintha azt mondta volna…” ? – Idéztem szavait, nagy levegőt vett, aztán kifújta.

– Hogy is mondjam… majd elmondom. Ez nem a megfelelő környezet, és idő. Most nem mondhatom el. – Bevallom, nagyon haragudtam rá, pusztán már csak a jelenléte miatt is. Mégis… nem tudom mi vitt rá, arra, hogy ezt tegyem, de képtelen voltam magam fékezni. Elkapva pólóját közelebb húztam magamhoz, és megcsókoltam. Enyhén szólva éreztem, hogy meglepődik, de aztán vette a lapot és visszacsókolva tapogatni kezdett. Kezei megtalálták a mellemet, benyúlt a topom alá, feltolva melltartómat, enyhén rámarkolt a mellemre, másik keze pedig a fenekemnél akadt meg. Olyan ismerős volt ez az egész, mint ha már meg történt volna. Várjunk csak! Az álmom! Mikor azt álmodtam, hogy felriadva lerohantam a nappaliba és Eizannal találtam szembe magam. Miért tűnt annyira valóságosnak? Lehet, hogy…?

Hirtelen Eizan keze mozdult, és egy érzékenyebbnél érzékenyebb helyet talált el a testemen. A csiklómat kezdte simogatni, éreztem, ahogy egyre nedvesebb leszek és elkap a vágy. Most legszívesebb rávetném magam, de amiért hazudott nekem, hívatlanul ide tolta a pofáját, haragudtam rá. Újait mélyebbre nyomta belém, szerettem volna, ha folytatja, de lépteket hallottam, amik a konyhából jöttek. El akartam lökni magamtól a fiút, de ő erősen megragadva berántott a mellettünk lévő fürdőszobába, ajtót becsukta, amire rádőlt, majd magához húzott, és folytatta ahol abba hagyta. Ezúttal kigombolta a nadrágom, és szinte leszaggatta rólam a topot, a melltartómat meg simán félre dobta. Kicsatoltam az övét, és lehúztam róla a nadrágját. Mélyen csókolt, hogy levegőhöz jussak eltávolodott a számtól, és a fülembe súgta: – Nem hagyom, hogy bántsanak! – Éreztem a szívem nagy dobbanásait, lehet, szívinfarktust kapok, ha tovább maradok a közelében. Ismét meg akart csókolni, ám én hátráltam tőle.

– Lehet, hogy te meg akarsz védeni, de én nem szeretném! – Haragosan pillantottam rá, és mivel melltartó nélkül álltam előtte… „kicsit” zavarban voltam, ami meglehetősen látszódott az arcomon.

– Miért? – Húzta fel kérdőn szemöldökét. – Meli, ha nem segítek, elkapnak.

– Tisztában vagyok vele, és nem akarom, hogy lecsukjanak. Viszont nem akarom a segítségedet. – Láttam az arcán, hogy kijelentésemre szeme tele lett bánattal, fájt neki, amit mondtam, és valójában nekem is. Mondani akart valamit, de én megelőztem.

– Viszont igazad van! Szükségem van rád. – Megbántam, amit az előbb mondtam. Egyáltalán minek szólaltam meg?!

 – Dühös vagyok azért, ami ma történt. Nem akartalak megbántani. – Lehajtottam a fejem, kezemet pedig testem előtt összekulcsoltam eltakarva melleimet.

– Nem értelek. Egyszer olyan harcias vagy, máskor meg egy ártatlan kis bárány. – Az ajtót kulcsra zárta, majd közelebb lépett hozzám. – Most pedig kérdezek tőled valamit, és legyél olyan szíves, hogy őszintén válaszolj rá. – Még közelebb jött hozzám, és mélyen a szemembe nézett. Azt hittem valami olyan dolgot akar tudni, hogy én hogyan érzek iránta vagy valami hasonló. Könyörögtem is, hogy ne ilyen kérdést kapjak, mert arra nem tudnék válaszolni. Egy olyan kérdést kaptam, hogy azt hittem a hajam égnek áll, mert nem a kérdéssel volt probléma, hanem a válasszal.

– Szűz vagy még?

– Tessék?!

– Komolyan kérdezzem. – Eizan tekintete tényleg komoly volt, semmi vicc nem látszott benne. Nem tudom miért kíváncsi erre, én tisztában vagyok a válasszal, de most ezt fel kell vállalnom?

– Miért érdekel? – Tettem fel a kérdést.

– Őszintén? Hajt a kíváncsiság. – Megforgattam a szemeimet, majd a hideg csempének támaszkodtam.

– Nem. Nem vagyok az. – Pár másodperc telt el, mikor rá néztem Eizan arcára. Kicsit meglepett volt, de kéjesen elvigyorodott. Megfogta a kezem, és magához húzott. Akkor nem kell annyira visszafogni magamat.

– Mi van?! – Mielőtt bármit is mondhattam volna, a fiú neki nyomott a csempének és a maradék ruhát is leszedte rólam.

– Hé! Ez totálisan nem fair! – Nyögtem ki, miközben a nyakamat nyaldosta.

– Mi?

– Miért csak rólam veszed le a ruhát, mikor rajtad is van?

– Ezen – nevetett fel – könnyen segíthetünk. –  Ledobta magáról a pólóját, és az összes ruhadarabot lerángatta magáról.

– Így jobban tetszik? – Utálom, amikor kéjesen beszél hozzám, mert ilyenkor nehéz neki ellen állni, sőt, nem is akarok. Ismét a falnak préselve, végre belém hatolt és szenvedélyesen megcsókolt. Egyre mélyebbre tolta be, a nyakamat kezdte el szívni, én pedig a fülébe haraptam. Eizan nyögése még jobban beindította nálam a kémiát, de a szájára tettem a kezét, mert tudtam, hogy a családom itt van pár fallal arrébb, és biztosan nem díjaznák, amit most művelek, főleg nem karácsonykor. Nem érdekel a véleményük ezzel kapcsolatban, de akkor sem szeretném, ha észrevennének. Én is próbáltam visszatartani a hangomat, ezért megcsókolt, szerintem ő is tudta: nem lenne jó, ha valaki is hallaná. Összevissza harapdált, kezei a mellemet markolták, majd beletúrt a hajamba. Feljebb tolt, úgy, hogy szájába vette a mellbimbómat és szívni kezdte.

Hangosan nyögtem fel, kezét a számra tette, és éreztem a vigyort a száján. Bassza meg! Miért csinálja ezt? Tudja, hogy nem akarok hangos lenni, erre elkezdi szívni a mellemet?! A bosszú most nagyon bennem volt, ezért visszavágtam. Lehajoltam a nyakához és beleharaptam.

– Az istenit! – Élveztem, hogy fájt neki, még hevesebben nyomta belém a farkát, és mindjárt elélveztem.

– Közel… – Több szó nem jött ki a számon, Eizan tövig belém nyomta.

Fejét a vállamra hajtotta, nedves bőre az enyémmel érintkezett, és még szaporán vette a levegőt, ahogy én is.

– Wáó! – Nyögte ki halkan. – Te aztán tudod, mitől döglik a légy. – Erre a mondatára beletúrtam a hajába, és megcsókoltam a homlokát. Miért tettem? Nos, gőzöm sincs.

– Ha valakinek is elmered mondani, én kinyírlak! – Nem akartam, hogy bárki is megtudja, főleg nem apu, vagy Juss.

– Pff! – Nevetet fel. – Majd meglátjuk. – Vigyorgott.

– Meli? Eizan? Hol vagytok, lemaradtok a tortáról! – Donya hangját hallottam. Ajaj! Eizannal találkozott a tekintetünk, és amilyen gyorsan csak lehet magunkra kapkodtuk a letépkedet ruháinkat. Igen ám, csak hogy Eizan a melltartómat a szekrény tetejére dobta. Hogy az istenbe csinálta azt nem tudom, de nem értem el.

– Levennéd onnan, ha már egyszer feldobtad? – Szóltam rá halkan.

– Jól van már! – Gyorsan magamra kaptam, majd a topomat is, és megfésültem a hajam. De jó, hogy pont a fürdőben vagyunk…

– Viszont hogyan fogunk innen kijutni? Ha egyszerre megyünk ki, akkor… – Befogtam Eizan száját.

– Melinda! Hallasz? – Mert Donya léptei a fürdő felé tartottak.

– Igen! Ne haragudj, mindjárt megyek, csak… – Pár pillanatot gondolkoztam milyen kifogást találjak ki. – Rosszul lettem, és rendbe szedem magam.

– MI? Mi a baj?

– Semmi baj, már jól vagyok, egy perc és megyek.

– Rendben, szólj Eizan-nek is.

– Oké. – Hallottam, hogy Donya elmegy, és nagy kő esett le a szívemről.

– Rosszul lettél?

– Jaj fogd be! – Eizan arckifejezése egyszerre volt kéjes és gúnyos, na ilyenkor tudnám megfojtani. – Csak rögtönöztem. – Tettem hozzá.

– Mehetünk? – Néztem rá kérdőn. Elhúzta szája szélét, majd felsóhajtott.

– Legközelebb ennyivel nem úszod meg. – Szerintem arra gondolt, hogy hosszabb szexre vágyik. Ch! Na persze!

– Miből gondolod, hogy lesz legközelebb? – Harciasan tettem fel a kérdést, tekintetünk szinte dacoltak egymáséval. Eizan furán méregetni kezdett, aztán elkapta a derekamat, meg puszilta a fejemet, és a fülembe súgta:

– Gondoskodom róla! – Éreztem, hogy arcom vörösödik. Gyorsan ellöktem magamtól, kinyitottam az ajtót, és kimentem. Jézusom Melinda, te magadnál vagy?! Van fogalmad róla, hogy mit műveltél az elmúlt tizenkét percben a fürdőszobában Eizannel?! Nem vagyok normális!

– Melcsy! Gyere egyél? – Mikor beértem a konyhába, Julius egy torta szeletet nyújtott felém, de leutasítottam. Most nem bírok semmilyen kajára rá nézni. Bazd meg! Nem védekeztünk! Csak a pillanat heve miatt történt. Azonnal felrohantam a szobámba és kerestem fogamzás gátlót. Ezért még számolunk Eizan Seyfried! Lenyeltem a tablettát, és hírtelen megszólalt a telefon az ágyamon. Rá néztem a kijelzőre, és azt hittem ott kapok szívinfarktust. Adam Knight?! Remegve nyúltam a mobilom felé, nagy levegőt vettem, nem tudom elképzelni, hogy ki az, mégis, tudnom kell!

Meg nyomtam a fogadást, és a fülemhez tettem, de mielőtt bármit is mondhattam volna a telefon, egy kéz gyorsabb volt nálam, és kikapta a kezemből, letéve a hívást, majd az ágyra dobta.

– Eizan?! Mit csinálsz?

–Nem! Te mit csinálsz?! Ne vedd fel a telefont, ha egy olyan személy száméról hívnak, aki már meghalt. – Szóra nyitottam a szám, de rájöttem, hogy igaza van. Felesleges lett volna vitába kezdeni.

– Jó. – Ennyit tudtam csak mondani.

– Minek jöttél fel amúgy? – Kérdezte. Egy kis fáziskéséssel, eszembe jutott, most megölöm!

– Na igen! Fogamzásgátló miatt!

– Minek?

– Te tényleg ilyen hülye vagy, vagy csak megjátszod? Ha már nincs nálad gumi, akkor legalább valami bogyót veszek be, mert még nem akarok anyuka lenni. – Mondtam arrogánsan.

– Hupsz, bocsika! Sajnos ilyenkor kikapcsol az agyam, és nehéz gondolkoznom. – Vigyorodott el.

– Vettem észre… – Sóhajtoztam. – Egyébként meddig akarsz még itt maradni?

– Miért, zavarok?

– Hát ööö nagyon!  – Csak elmosolyodott, és a földet bámulta.

– Rendben, elmegyek. – Az ágyamhoz ment, kezébe vette a telefonomat, és pötyögni kezdett.

– Hé! Mit-?! – Kezembe nyomta.

– Majd hívj. – Szavai komolyak voltak, akárcsak a nézése. Ilyenkor sosem tudom, mit akarhat.  Csak idegesíteni akar, vagy tényleg érdeklem? Áá! Pasi! Mikor értem én meg ezt a hozzáállást?! Eizan kisétált a szobából, leérve hallottam, ahogy elköszön a többiektől, akik kicsit sajnálták a dolgot, bár be kell vallanom én is. Mikor lementem, ő már elment.

Eizan szemszög:

A faszom a karácsonyba! És szó szerint, mert az előbb dugtam meg azt, akit nem kellet volna. Bár nem tudom, mit vagyok úgy oda, ez csak szex, de akkor is, most ez zavar! A kocsiba ültem még egy kicsit, majd beindítottam a motort, és persze, hogy a telefonomnak is most kellet megszólalnia. Enrique!

– Csá!

– Szeva! Figyu, hol vagy?

– Mert?

– Beszélnünk kéne?

– Sürgős? – Kérdeztem unottan.

– Elégé. Naomi háza előtt állok.

– Tíz perc és ott vagyok. – Lecsaptam a telefont, és a cél felé vettem az irányt. Amikor oda értem, érdekes látványba részesültem. Enrique nagykabátba, és egy szál alsógatyába vacogott a hóesésben. Megálltam, ő pedig sietve beszállt.

– Mi az isten van rajtad?

– Mert? Nyár van nem tutad?

– Na jó, azt hiszem nem érdekel, hogy miért nincs rajtad nadrág! Halljuk, mi az amiről beszélnünk kell.

– Szerintem se akarod tudni. Na a lényeg! Új célpontunk van!  – Nyomott a kezembe egy borítékot. Éreztem, hogy pénz van benne, ráadásul nem is kicsi összeg.

– Mennyi? – Néztem rá kíváncsian.

–Hatvanötezer dollár. – Elismerően néztem bele a papír tasakba.

– És ki a célpont?

– Naomin keresztül adta valaki ezt az ügyet. Valamilyen Isabell Fernandez felhívta őt, hogy egy nő akadályozza az életét, és tegyük el láb alól. A csaj nevét, akit ki kéne nyírni, sajnos nem tudom.

– Ennyi? – Felhúzott szemöldökkel néztem rá. – Nem tudod? Akkor hogy a picsába öljem meg?! Név nélkül az ügy mehet a levesbe, és nem érdekel a pénz. Van név vállalom, nincs név nem vállalom.

– Ne már Eizan! Kell ez az ügy. Ha te, Antone, és én összefogunk, akkor nyert ügyünk van. Különben is, ez a pénz csak előleg. – Enri próbált meggyőzni, de sajnos ez nem ment.

– Várj! Milyen nevet is mondtál az előbb?

– Isabell Fernandez.

– Oké, vállalom! – Vágtam rá.

– Na, csak nem be akarsz csajozni?

– Az már megtörtént ezelőtt egy órája. Isabell az exem, ő nem érdekel már, de az igen, hogy kit akar megöletni, ráadásul úgy, hogy mással akarja elvégezni a piszkos munkát. Ő is egy merénylő, akkor meg miért nem maga intézi el? Jól van, meggyőztél, hívd Antone-t. – Mondtam, vagyis inkább utasítottam, de nem hiszem, hogy zokon vette volna.

Félóra múlva Antonenál voltunk, bementünk hozzá, és kezdetét vette a „megbeszélés”. Vagyis majdnem…

– Hát ő meg ki? – Egy vörös, vállig érő hajú lány állt Antone mellett, látszott rajta, hogy érett nő, és szerintem ismerem is.  

– Ó bocsánat. – A szőke magához húzta a lányt, és szájára nyomott egy csókot. – Ő itt a barátnőm Johanna. – Jelentette ki büszkén. – Srácok, az a helyzet, hogy ő is a csapat tagja lesz. – Enri félre nyelte a saját nyálát, én pedig nagyokat pislogtam az előttem álló párocskára.

– Mi van? Te most szívatsz? Megértem, hogy szerelemes vagy, és nem tudsz élni nélküle, de képzetleneket nem veszünk a csapatba. – Enyhén szólva kiakadtam.

– Nyugi, tisztában vagyok vele, viszont Hanna nem olyan képzetlen, mint gondolod. – Tárta szét a kezét Antone.

– Nem! Ki van zárva! Nincs az az Isten, hogy-

– Enri! Elég! – Vágtam szavába. – Igaza van.

– Mi?!

–  A lány tényleg képzett, azt nem tudom mennyire, de volt alkalmam látni. Szerintem hasznunkra lesz.

– Eizan. Te teljesen meg vagy zakkanva?! – Enri kérdésére pszichopata fejjel néztem rá. –  Oké, legyen neked igazad. –  Há! Ilyen, amikor Enri berezel tőlem. Antonenak elmagyaráztuk az eddigi dolgokat, aztán próbáltunk ki találni valamit.

– Ez elég zavaros, de szerintem képesek vagyunk rá. Elvégre, profi merénylők vagyunk. – Beszélt bíztatóan Antone.

 – Találkoznunk kell Isabellel, szóval menjünk. – Mondta. Kimentünk, beszálltunk a kocsiba, Hanna mellém ült előre, a fiúk meg hátra.

– Eizan, ugye? – Kérdezte.

– Igen?

–Gondolom, már tudod, hogy Meli nem egy átlagos lány.

– Igen, tudom. Láttam, hogy harcol. Szóval te is…?

– Igen, én is jó vagyok benne.

– Már nem azért, de egy ideje böki az oldalam.

– Mi?

– Ha mind ketten olyan jól harcoltatok, akkor miért nem védtétek meg magatokat Adamtől? – Hol az utat, hol pedig őt néztem, mert érdekelt a válasz.

– Á hogy az? Nos, bárki ellen képesek vagyunk harcolni, de Adam más volt. Adam szerette Melindát, ráadásul Meli is szerelmes volt belé, de mivel Fanny is szerelmes volt a fiúba, Meli nem akart így összejönni vele. Képtelen volt bántani, még ha Adam ártott is neki. Én pedig… éreztem, hogy Meli akkor is megvédi magát, illetve engem, és lelövi őt. – Amikor azt mondta, hogy Meli is szerelmes volt belé, úgy éreztem remegni kezdek. Arra gondolva, hogy mit műveltünk a fürdőszobában, és hogy mennyire jó volt, nem akarom, hogy más is tudja.

– Egyébként köszönjük. Még nem mondtam. – Hálálkodott a lány. Csak hümmögtem, és az utat figyeltem.

– Héhéhé! Eizan, ő az én csajom!

– Antone! Mikor avatkoztam közbe a kapcsolataidba?

– Jól van, tudom, csak szólok. – Vigyorgott. Ch! Barom!

Félóra múlva megérkeztünk a Fernandez házhoz, és mintha már várt volna minket Isabell. Kint állt a ház előtt, és dohányzott. Kéjesen nézet rám mikor kiszálltam a kocsiból, de meg látva Hannát elkomolyodott.

– Ez meg ki? – Dühösnek látszik, nem örül Hannának, de mivel a „csapatunkba” tartozik, és Antone barátnője, így vagy tetszik neki vagy nem, ez van!

– A barátnőm, ő is segíteni fog nekünk. – Felelte Antone. Isabellnek látszólag nem tetszett az ötlet, közelebb mentem hozzá, elvettem a cigijét és beleszívtam egyet majd visszaadtam neki.

– Te sosem változol Eizan.

– Miért? Kellene? – Úgy nézett rám, mint aki mindjárt megerőszakol. El is mosolyogtam a dolgon, mert ez viccesen hangzik.

– Mi olyan vicces?

– Semmi. Nyílván tudod, miért vagyunk itt? – Kérdeztem.

– Persze. Már vártalak. Személyesen akartam meg mondani az illető nevét. Gyertek! – Követtük őt a házba.

Két éve ez még nem így nézett ki. Sárga falak voltak, és natúr bútorokkal. Most meg mindenhol a krém és barnaszín látható. A falak, a bútorok, még a padló is.

– Menjünk a nappaliba. – Mondta. Tágas volt, de be kell vallanom, nem az én világom.

– Térjünk a tárgyra. – Az asztalon egy üveg vodka, és négy pohár volt, mindegyiket félig öntötte, és a kezünkbe adta.

– Nem köszönöm. – De Hanna visszautasította.

– Én sem. – És én is. Nincs ehhez hangulatom. – Inkább beszélj.

– Jól van. Azaz illető, akit el szeretnék távolítani, igazából nem ismer engem. Viszont az apja és nagybátya igen. Az apámat akarom kijutatni a börtönből, mert szükségem van a segítségére, de sajnos egy drágalátos ügyvéd ezt nem engedi. Mindent meg tesz annak érdekében, hogy tönkre tegye a tervemet, és kifosszon pénzzel.

– Na várj egy kicsit! Mit akarsz az apádtól? Miben segítsen? – Kérdeztem.

– Nyílván tudjátok, hogy Jimmie McDaniel és az anyja visszajöttek, ám a fiút lopással, gyilkossággal és cserbenhagyással vádolják. A rendőrség el akarja kapni őt, csak hogy van egy kis bökkenő. Donya összejött egy ügyvéddel, aki védi Jimmiet. Ha továbbra is szabadlábon marad, akkor apám a börtönbe fog megdögleni. – Ledöbbent arccal néztem rá.

– Úgy érted? – Kezdtem volna.

– Igen. Apám csak akkor lesz szabad, ha Jimmie börtönbe kerül, mert ez egy cserebere játék. A rendőrség nem tudja rátenni a kezét, mert Donya barátja, a ki egyben Jimmie ügyvédje is, kezében tartja őket. – Isabell folytatni akarta, de én kezemmel mutattam, hogy várjon.

– Várj. A rendőrségnél apám a nagykutya. Az Ő kezében van minden hatósági dolog. – Mondtam felvilágosítva.

– Ez igaz, volt. De Oliver Seyfried, már elbújhat Rick Johns mellett. A férfit kéne kinyírnom, de ha őt nyírom ki, akkor az túl gyors halál lenne számára, és nem szenvedne. – Egyre idegesebb lettem. A lábam is fel-alá remegett, és szaporábban vettem a levegőt.

– Öljétek meg, Rick Johnst!

A lábam megállt, az éppen vodkát ivó Enri kiköpte a piát szájából, Hanna és Antone tágra nyílt szemmel néztek Isabellre. És én? Úgy éreztem, hogy a csontjaim olvadni kezdenek.  Pár pillanat telt el amikor, elnevettem magam.

– Te most szívatsz?!

– Valami baj van, Eizan? Vagy nem akarod megtenni? Félsz, hogy a drágalátos lánya meggyűlöl téged? – Mi? Tudja? De honnan? Nem akarom. Ha megölöm Melinda apját, örökre elástam magam nála. Nem tehetek róla, de az a lány már nem közönséges számomra.

– Nem szívesen ölöm meg. – Mondtam.

– Jól van, akkor ne te tedd. Itt van még Enrique, vagy Antone. – Mutatott rájuk.

– Ha ez Eizannek fontos, akkor rám ne számíts. – Szólalt meg Enrique.

– Ejnye fiúk, tudtam, hogy nem lesztek együtt működőek. – Isabell mosolya nagyon nem volt szimpatikus, tudta, hogy nemet mondok?

– Mi a csapda? – Mindenki kérdőn nézett rám.

– Csapda? Mire gondolsz? – Isabell pedig kéjesen.

– Ugyan már Iss, ismerlek. Ha valamit el akarsz érni, bármit meg tennél azért, hogy el is érd. Szóval? Mivel akarsz megzsarolni? – A vigyora kéjes volt, és ördögi.

– Vártam már, hogy mikor kérdezted meg. – Jobbra egy ajtó állt, ami nyitva volt, és Isabell a fejével intett. Két nagy gorilla jött be, kezükbe kés és fegyver. Szemeim tágra nyíltak, testem remegésbe kezdett, a lélegzetem akadozott, úgy érzetem megfulladok. Lassan felálltam és nem akartam hinni a szememnek.

– Itt az ajánlatom: – Eliot és Lena volt megkötözve előttem, a két pasi fegyvert szorított a nyakukhoz… – Vagy segítesz, és kinyírod Rick Johns-t, vagy a családod a szemed előtt itt és most meghal! Válassz!

– Eizanhh… – Lena sokkos állapotba került. Neki fogalma sem volt erről az egészről, nem tudja, hogy mivel foglalkozom, és azt sem, hogy miért van itt.

– Semmi baj, Lena. Minden rendben lesz. – Próbálta nyugtatni, de még idegsebnek tűnt.

– Ezt mond akkor, ha már elvállaltad az ügyet.

– Te mocskos ribanc! Ezért még nagyon megfizetsz! – Sosem féltem még ennyire, hiszen a testvéreim élete forog kockán, és tudom, hogy ez a nő képes rá. Választanom kell! Vagy a családom, vagy Melinda!

12. fejezet ~ Egy elcseszett karácsony ~

Sziasztok! Íme az új fejezet! Elnézést a hibákért! Nagyon szépen köszönöm a véleményeket, igazán jól estek!  ^^ Sietek a kövi résszel, és hamarosan bővülni fog a szereplők listája!
Jó olvasást! :D
Puszi Melcsy ♥

A félelem úrrá lett rajtam. Eizan előtt állok meztelenül, és az elkerülhetetlen dologgal nézzek farkas szemet. A fiú időt nem hagyott nekem, testével az enyémet a falhoz préselte, végig nyalta a nyakamat, és csókolgatni kezdett.

– Eizanhh…. Ne…. eléghhh.. – Próbáltam el tolni magamtól, de miért van az, hogy ez mindig sikertelenül végződik…?

– Hagyjam abba? De akkor mit kapok cserébe? – Azok a fekete szemek perverzül csillogtak, és szinte egy ragadozót láttam magam előtt. Most mit csináljak? Valahogy ki kell mennem innen, de hogyan, ha ő szorosan sakkban tart. Ráadásul ha sikerül is kiszabadulnom a fogságából, az a tény, hogy nincs rajtam ruha, se semmi igaz, így meg még sem szaladhatok ki, főleg, hogy a ház tele van pasikkal. – Öhmm… cserébe? Minek a cseréjébe…? – Annyira zavarban voltam, hogy a levegő beszorult a tüdőmbe. Eizan hírtelen a karomra pillantott, ahol egy nagy seb tátongott. Lazított a szorításon, amit a kezeimre gyakorolt, végül elengedett, eltávolodott tőlem és hátat fordított nekem. – Öltözz fel. – Rideg hangnemben utasított, kikerekedtek a szemeim. Komolyan ellen áll annak, hogy leteperjen? Igen! Látom rajta, hogy megtenné, de nem teszi. Nocsak! Azért neki is van egy olyan oldala, amit meglehet kedvelni.

– Igyekezz, mert meg gondolom magam! – Emelte meg a hangját. Ch! Azt hiszem ezt elkiabáltam… Felkaptam a kád széléről a tiszta fehér neműmet és a pizsamámat. Miközben az alsó és felső neműt vettem fel, a szemem végig Eizan-on volt. Aztán mikor a térd nacit, meg a pólót vettem magamra, már nem annyira érdekelt, hogy ő is itt van. Nagy hiba! Mikor már félig felvettem fel a pólót, már csak le kellet volna húznom a hasamra, akkor két meleg kéz a csípőm két oldalára vándorolt és megakadályozta, hogy teljesen felvegyem a felsőt. – Engedj el! Nem hallod?! Eizan! – A fiú egyre jobban közelebb hajolt hozzám, végig a szemembe nézett, ami ijesztő volt. Meg akar csókolni? Csak azt ne! Nem tudom megállítani, becsuktam a szemem és vártam, hogy valami történjen, de nem történt semmi. Lassan kinyitottam a szemem, Eizan arca az enyém mellett ment el. A mögöttem lévő kis szekrényt nyitotta ki és egy dobozt vett elő. – Gyere! – Intett a fejével, majd megragadta a kezemet és vonszolni kezdett magával. Kimentünk a fürdőből, balra fordultunk majd a második ajtónál megálltunk és bementünk. Egy hálószoba, amit feltételeznék, hogy Eizan-é. – Ülj le! – Mutatott az ágyra. – Még mit nem! – Karba tettem a kezem és duzzogtam. Eizan felsóhajtott, majd szó szerint levágott az ágyra. Leült mellém a dobozával együtt. – Vedd le a felsődet. – Mondta. – Nem! – Ellenkeztem. – Biztos? – Nem nézett rám, de éreztem a hangjából, hogy készül valamire.

– I-igen, biztos!

– Hát jó! – Egy mozdulattal rám mászott, én pedig hanyatt vágódtam az ágyon, majd két kezével megfogta a pólómat és kettészakította azt. Kezével a derekam alá nyúlt és felültetett, miközben ő végig a térdeimen ül. Lehámozta rólam a megtépett pólót, és a dobozból kötszereket és fertőtlenítőt vett elő. – Ne mozogj. – Mondta, egy rongyra csepegtetett egy kis szeszt és a karomhoz nyomta. Azt hittem itt halok meg, annyira csíp. Felsziszegtem, és már imádkoztam, hogy vegye el onnan azt a rongyot, mert meg fojtom vele!

Végre levette a rongyot, én pedig megkönnyebbülten felsóhajtottam. Nagy ragtapasszal leragasztotta a sebet, és kötszerrel is átkötötte. Ezután leszállt rólam. – Fordulj. – Mondta, megfordultam, Eizan össze fogta a félig vizes hajamat és előre rakta. Várjunk! Most arra készül, hogy…?! Vissza akartam fordulni, de elkéstem. A fiú a szeszes rongyot a vállamon lévő sebre tette. Fájdalmasan nyögtem fel. Ha az előzőbe majd behaltam, akkor ebbe meg még inkább. Annyira fájt, hogy a kezemmel belemarkoltam az ágyneműbe. – Alaposan megleptél a mai nap. – Szólalt meg és elvette a szeszes rongyot a vállamról. – Hogy érted? – A fájdalom nem akart múlni, most már nem csak csípet, de hasogatott is, nem gyengén. – Hol tanultál meg így verekedni? – Eizan csak átkötötte ezt a sebemet, így persze egy nagy terület be volt kötve, mind a karomon, mind a hátamon. – Neked ahhoz mi közöd van? Nem mindegy? – Fintorogtam. Harciasan néztem rá, de ő hót nyugodt volt, ami meg lepett. Elkapta a derekamat, maga felé fordított, és hátra dőlt, aminek az eredménye az lett, hogy ő húzott maga után, így most Eizan-on fekszem, kinek a keze a csípőmnél van. – Hé! Hogy bánsz te egy beteg lánnyal, Hm? Engedj el! – Forró leheletét éreztem az arcomon, nem reagált semmit, csak lassan lehunyta a szemét. Enyhén oldalra fordította a fejét, a haj tincsei pedig pimaszul az arcába estek. Halkan szuszog, elaludt. Annyira helyes, hogy csak nézzem, ahogyan alszik, de zavarban érzem magam. Egy irtó helyes pasi karjaiban fekszem, és az eszem azt súgja, fussak. Más ezért hülyének nézne, de én senkinek nem akarok lenni a játékszere többé.

Viszont most, ebben a helyzetben képtelen vagyok magamon uralkodni… Kezemmel végig simítottam arcát, míg a kis ujjam a füléhez ért. Valami megcsillant, ezért lágyan félre söpörtem a haját, és egy fekete négyzet alakú fülbevalót találtam a fülében. Ha jobban megnéztem, akkor bele volt karcolva egy skorpió is. Gyönyörű! Sosem láttam még ilyet az előtt, de ez nagyon tetszik. Várjunk csak! Eizan alszik! Ez az! Most legalább kisurranhatok. Lassan leszálltam róla és szinte hang nélkül kisétáltam a szobából. Féltem, ne hogy utánam kapjon, de ez nem történt meg. Biztos ki van fáradva, főleg a mai nap után. Visszamentem Dinah-hoz, aki már mélyen szunyókált. Óvatosan befeküdtem mellé, és a plafont kezdtem el bámulni.  Lehet, hogy Eizan perverz és néha bunkó, de ha ő nem lenne, akkor már én sem lennék itt, sőt még apum se. Nagyon sokszor megmentette az életemet, ezért hálával tartozom neki, főleg mert segített meg menteni az apámat. Szép lassan álom jött a szemeimre, és elaludtam.

– Meli! Meli! Hahó! Ébredj! – Kinyitottam a szemem és Dinahval találtam szembe magam. – MI az?

– Nézd! – Mutatott az ablak felé. Tátott szájjal néztem ki az ablakon. Hatalmas pelyhekben esett a hó, és már mindent beterített a fehérség. – Wow! Csodaszép! – Estem ámulatba.

– De jó! Holnap karácsony! Remélem holnap is így fog esni. Nincs is szebb a fehér karácsonynál! – Áradozott mellettem a lány. Valaki kopogott az ajtón, majd benyitott. Eliot. – Csá hölgyeim. Kész a reggeli. – Mosolygott.

– Megyünk, csak felöltözünk! – Mondta Dinah.

– Oké, megvárom. – A fiú bejött és leült az ágyra, ahol még én is ott voltam.

– Még mit nem! Na kifelé! – Láttam már dühösnek Dinah-t de ezt az oldalát még nem. Szó szerint kidobta az ajtón a fiút, és bezárta azt. – Dinah, neked mi bajod van, amikor Eliot a közeledben tartózkodik? – Néztem rá kihívóan.

– Mi az, hogy mi? MI történne? Nem történik semmi! Csak idegesít az a nagy beképzelt pofája! – Ja persze! Totálisan látszik rajta, hogy elpirul, mint ahogy most is rák vörös. Na mindegy nem firtatom tovább, egyenlőre. – De amúgy nincs váltó ruhám. Mit vegyek fel? – Néztem körül kétségbe eseten. Ez nem jó, ha nem tudok mit felvenni, akkor az gáz, mert pizsiben mégsem akarok itt mászkálni, ráadásul hála Eizan-nek ez is szakadt ami rajtam van. – Hááát… akkor vegyük fel a tegnapit, nem tudok jobbat. – Húzta el a száját. Rábólintottam, levettem a pizsamám és felvettem a tegnapi ruhámat. Végül is, nem olyan koszos, sőt! Felöltöztünk és lementünk a konyhába.  – Sokáig öltözöl cicus! Legközelebb segítek! – Kacsintott Dinah-ra.

– Hagyjál már! – Rendesen felpofozta a kisebbik Seyfried-et, de ha egyszer kijárt neki. Nem minden nap pofozták meg szerintem. – Na jó, abba hagyni! Üljetek le és egyetek! – Mondta kicsit fen hangon Eizan. Leültünk az asztalhoz, és mindenki jóízűen ette a reggelit. Eizan elég fura volt. Nem nagyon evett, és a fülét, jobban mondva a fülbevalóját piszkálta. Csak nem…?  Ahogy rám nézett egyből zavarba jöttem, és inkább az ételt néztem, de én se ettem valami sokat. – Bocsi srácok, de nekünk mennünk kell! – Dinah hanyagul ült azon a széken és kicsit flegma is volt, de szerintem gyorsan ki akart jutni ebből a házból. – Majd én haza viszlek titeket. Úgy is megyek haza. – Közölte Enrique. Befejeztük a reggelit, összepakoltuk a cuccunkat, és Lementünk a garázsba. – Legközelebb is szívesen látunk titeket. – Vigyorgott Eliot. – Remélhetőleg, nem lesz legközelebb. – Húztam fel az egyik szemöldökömet pimaszul. – Na pápá fiúk! – Köszönt el Dinah és beültünk a kocsiba Enri pedig a kormány mögé. – Na akkor go home! – A fiú gázt adott, a garázs kapu kinyílt, majd kihajtott. Jó érzés volt elhagyni ezt a helyet. Nem akarok itt még egyszer kikötni. Útközben Dinah csak a tájat bámulta, de engem foglalkoztatott egy kérdés, ezért Enri-hez fordultam. – Hé Enri! Kérdezhetek valamit?

– Mondjad.

– Amikor kinyírtátok azt a pasit, akkor Eliot-on miért volt sí maszk? – Látszólag meglepődött, és nevetésben tört ki.

– Ja, hogy az! Hát tudod, Eliot az fajta srác, aki imádja a Halloween-t, ezért a szobáját díszítette lámpákkal, cukrokkal, meg ilyen maszkokkal. Igaz, hogy karácsony hangulat van, de bármilyen ünnep is legyen ő feldíszíti a házat, csak mindig Halloween hangulatban. ÉS hát egy maszkot magára húzott, de nem volt ideje levenni, mert Eizan kirángatta őt a házból, hogy nyomás dolgozni. Így rajta maradt. Ezt onnan tudom, mert én is ott voltam. – Nevette el magát ismét.

– Mi? Ez most komoly? Mindenre gondoltam, csak erre nem. – Én is nevetni kezdtem, sőt még Dinah is. Hát ez ngyon durva, és röhejes is. Most elképzeltem, ahogy Eliot egy széken áll, és éppen felteszi a falra a „Boldog Halloween” feliratot. – Akkor már érthető. – Alig telt bele öt percbe és már a Foster ház előtt álltunk. – Na hölgyeim, további szép napot! – Mosolygott Enri, mi pedig kiszálltunk. – Szia, és köszönjük. – A fiú elhajtott, mi meg bementünk a házba.

– Dinah!

– Igen?

– Figyelj, azt hiszem, hogy haza kell mennem, most. – Mondtam.

– Öhm oké, de várj, amíg szólok apunak, hogy vigyen haza.

– Nem! Gyalogolnék! – Dinah ledöbbenve nézett a szemembe, és nekem támadt a szavakkal.

– Még mit nem! Azt felejtsd is el! Meli, valaki rád vadászik, és te gyalog akarsz haza menni? Egyedül? Azt már nem! Nem engedem meg, hogy egyedül elhagyd a házat, különben is, oda kint szakadt a hó és hideg van, veszélyes ilyenkor gyalogolni!

– Igen, tudom! De szerinted egész életemben menekülni akarok?! Dinah, te nagyon jól ismersz engem, és tudod, hogy nem adom fel olyan könnyen. Fáradt vagyok igen, és kimerül is, de képes vagyok rá, hogy egyedül haza menjek. Nem lesz semmi baj, érted? Ne gondolkozz ilyen negatívan. Különben is! Elfelejtetted, hogy az én apám, és a te apád nincsenek valami jóban? Ha most találkoznának, vagy te találkoznál vele, akkor elégé kiakadna, és lehet meg tiltja nekem, hogy ide jöjjek. Szóval kérlek, engedj el. – Lehet, kicsit hangosabban beszéltem vele, és kioktattam, de tudom, hogy mit csinálok, és most ezt szeretném tenni. Ezt Dinah-nak is meg kell értenie. A lány mély levegőt vett és becsukta a szemét.  – Rendben! – Nézett rám. – De csak egy feltétellel: Olyan helyen menj, ami viszonylag zsúfolt. – Megkönnyebbülve ugrottam a nyakába és öleltem át. Örülök, hogy bízik bennem. – Úgy lesz! Lucas üdvözlöm, és még találkozunk. – Egy puszit nyomtam az arcára, majd ki mentem volna, de Dinah megfogta a karomat, és egy kabátot nyomott a kezembe. – Vedd fel, hideg van. – Mosolygott. Hálásan bólintottam, felvettem a kabátot, és elmentem.

Alig mentem pár lépést, amikor egy ismerős arcot láttam közeledni felém. – Helló! – Na ne már! Ez most komoly?

– Jimmie?! Te mit keresel itt?

– Erre jártam. Amúgy meg nem mindegy? – Bunkó!

– De igazad van. Elvégre engem hidegen hagy, hogy te merre jársz, na csá! – Ha ő bunkó, akkor én sem vagyok jó pofi. Ez a pasi még Eizan-nál is beképzeltebb, pedig ez nagy szó. – Ne olyan gyorsan. ­– Kapott utánam. Ekkor valami átment az agyamon. – Várjunk csak! Téged levittek a rendőrök! Akkor hogyan….? – Kezdtem bele, de...

– Hogyan szöktem meg? Ugyan már! Nem szöktem meg. Elengedtek. Tudod, remek ügyvédem van, és ő meggyőzte a bíróságot, hogy ártatlan vagyok. – Az a vigyor, ami az arcán volt olyan gonoszságot sugárzott ki magából, hogy hányingerem lett tőle. – Egyébként meg, haza fele tartasz ugye? Remek! Akkor mehetünk együtt. Elvégre egy helyen lakunk. – A kijelentése villámcsapásként ért. Egy világ dőlt bennem össze. – Mi? – Ez a szó arra utalt, hogy remélem csak rosszul hallottam. – Ó te még nem is tudod. AZ én anyám, és a te apád, összejöttek. Valószínű, hogy házasság lesz belőle, és ez összeköltözéssel jár. Így a ház, nem csak apud nevén, de az én anyám nevén is lesz. Tényleg azt hitted, hogy megszabadulsz tőlem? – Nem! Nem! Ez nem igaz… Kérlek… Istenem, mond… HOGY EZ NEM IGAZ!!!!

A csalódottság, ami bennem van, hatalmas káoszt okozz a lelkemben. Nem tudom elhinni… Együtt lakni Jimmie-vel… új anya, új házirend? Ráadásul most együtt menjek vele haza? Valamit ki kell találnom, de gyorsan. Ez az! Meg van!

– Igazából, nem haza indultam, szóval nem megyünk együtt.

– Hát akkor hová indultál tündérvirág? – Kérdezte nyájasan.

– Nem hiszem, hogy sok közöd van hozzá, de barátnőmhöz. Bocs, de most nem érek rá. Majd… – nehéz volt ki mondanom, de mivel le akarom koptatni, ezért üsse kő, kimondom! – …otthon találkozzunk. – Sarkon fordultam, meg sem vártam, hogy valamit is reagáljon rá, és elindultam. Kis idő múlva mikor hátra néztem Jimmie a másik irányba ment, ezért megkönnyebbültem. Na akkor, nyomás a Russel ház! Futni kezdtem, hogy minél előbb az úti célomhoz érjek, és hamar meg is érkeztem, majd becsöngettem, és Alexander jött ki, Hanna apukája. – Szia! Hannához jöttem, itthon van? – Kérdeztem. Tegezem és nagyon bírom Alex-et, néha olyan, mint ha az apám helyet apám lenn. – Igen itthon van, gyere csak be. – Bementem és finom mézes kalács illata csapta meg az orromat. – Melcsy! De jó látni! Hogy vagyhHogy vagy? – Jött oda Elizabeth. – Köszönöm szépen jól! – Mosolyogtam, majd Hanna jött ki a szobából. – Hát helló!

– Szia! – Levettem a cipőmet, a kabátomat, és bementünk a szobába. – Na mesélj! Vagy csak úgy beugrottál? – Kérdezte vigyorogva. – Mondjuk, hogy mind kettő. De van mit mesélnem.

– Hallgatlak.

– Oké! Kezdem onnét, hogy mi történt, mi után ti elmentettek. – Elmeséltem neki mindent, részletesen, még azt is, hogy Donya és apa összejöttek, meg hogy a bunkó fiai is ott lesz a nyakamon. Hanna látszólag köpni-nyelni nem tudod, és szerintem össze volt zavarodva, ahogy én is igazából. – Mi van? Ez most komoly? Az a kis…!! Csak kerüljön a kezem közé esküszöm  megfojtom! – Egy párnát vett a kezébe és fojtogatni kezdte. Hanna néha közveszélyes ez tény, de szegény párna, ha élőlény lenne, már nem lenne az… – Hihi! Annyira jó, hogy vagy nekem! – A nyakába ugrottam, ő pedig értetlenül nézett maga elé, majd elmosolyodott és átölelt. – Naná! – Eszembe jutott még valami, kicsit hezitáltam, de elmondom. – Figyelj Hanna, van valami, amit még el kell mondanom. Van egy olyan érzésem, hogy bérgyilkosokkal vagyunk körül véve. Eizan, Enrique, Eliot, Antone, Jimmie, úgy gondolom mind egy közülük. Valami készül, nem tudom mi, de ez egy női megérzés. – Miközben magyaráztam, Hanna olyan volt, mint aki tudja, hogy ez így van.  Egy kis csend után ő is megszólalt.

– Van egy ötletem, de elégé… örült.

– Hallgatlak.

– Igazából... valamit nem mondtam el. – Hanna lesütötte a szemét, ami megrémisztett.

– Mit?

– A nővérem, Silvia… egy olyan vállalatnak dolgozik, ami a bűnözőket kapja el, és csukatja le. Viszont ők nem rendőrök, hanem afféle kémek. A családból ezt csak én tudom, de úgy, hogy ő sem tud róla, hogy én erről tudok. Viszont már régóta be akarok állni közéjük…. – Felcsillant a szemem. Ez zseniális!

– És… én is álljak be? – Kérdeztem teljes vággyal.

– Háááát… mondjuk. De ezen gondolkodnunk kell. Mert igazából veszélyes, és kockázatos is. Viszont ha sikerülne, akkor talán kideríthetnénk, hogy mi az, ami készülőben van. Hiszen, te is egy célpont vagy. Legalábbis Adam megpróbált megölni, Sarah pedig felbérelte, szerintem nem adja fel. – Hannának igaza van, de mit kéne tennem? Fogalmam sincs.

– Na igen. Nézd! Ezt még át kell gondolnom. Először is azt kell kiderítenem, hogy Donya mit akar az apámtól. Lehet, hogy tényleg szereti, vagy csak egészen más okokból van vele.  – Gondolkoztam hangosan.

– Tudod a számomat, bármi van, hívj! – Javasolta Hanna. Határozottan rábólintottam és kezet fogtunk, mint két szövetséges.

– Egyenlőre ez maradjon közöttünk, aztán még erről beszélünk. – Mondta a lány.

– Rendben. Most pedig mennem kell. – Álltam fel és vettem a kabátomat, majd a cipőmet.

– Örülünk, hogy jöttél. – Mondta Elizabeth.

– Én is.

– Gyere máskor is!

–Naná! Kellemes karácsonyi ünnepeket, és boldog újévet! – Mondtam, elköszöntem tőlük, ki kísértek majd elmentem egyenesen haza. Na Meli! Itt az ideje, hogy kezedbe vedd a dolgokat. Nem fogja tönkre tenni a családomat az nő, a fia meg főleg nem. Várjunk csak! Azt hiszem, tudom mit kéne tennem. Ha el tudnám hitetni Jimmie-vel, hogy totálisan bele zúgtam, akkor ki tudnék belőle szedni pár információt. Egy próbát megér!  

Negyed óra múlva haza értem. Olyan furcsa volt itthon lenni, a vacsora óta, nem jártam itthon. Mikor benyitottam az ajtón a karácsony illata várt, és a fenyőfa, amit Juss és Kathleen díszítették.  Ledobtam magamról a kabátot és a cipőt, majd bementem a nappaliba, ahol a többiek voltak. – Meli? – Apám meglepet arcával találkoztam, mindenki értetlenül nézett rám, és Jimmie-n kívül mindenki a nyakamba ugrott. – Annyira aggódtunk. – Mondta Donya. Apa fáradt volt, de jól nézett ki. Nagyon örült nekem, és magához ölelt. Ezután szembe néztem a bátyámmal. – Hé! – Szóltam hozzá. – Ne haragudj. Nagyon sajnálom. – Kértem tőle bocsánatot.

– Kis hülye! Szerinted tudnék rád haragudni? – Magához rántott és megölelt, majd megborzolta a hajamat.

– Héé, ez fáj! – Elnevettük és a nevetés most kitöltötte a szobát. Jó volt újra itthon lenni, de most akkor is dolgom van. Jimmie-re néztem, és elmosolyodtam. Ő értetlenül nézett rám, én pedig oda mentem hozzá. – Szóval együtt fogunk lakni? Na jó, legyen. De csak hogy tudd, akkor sem fogom megadni magamat, főleg nem neked. – Kacsintottam, ő pedig perverzül vigyorgott.

– Hát persze! Majd meg látjuk! – Legszívesebben lágyékon rúgnám és a szuszt is keverném belőle, de mivel azért csinálom, hogy kiszedjek belőle pár dolgot, így muszáj magamat kontrolálni. Ne félj Jimmie, esküszöm, ha ennek vége, te repülsz!

A hangulat jó volt, és sokat beszélgettünk, a nap így elment, és jött a lefekvés ideje. Már a szobámban voltam és a melltartómat kapcsoltam volna ki, amikor valaki kopogtatni kezdett az ablakomon. Mi a…?! Magamra kaptam a pulcsimat és kinyitottam az ablakot, és bejött a nem hívott vendég. – Te meg mit keresel itt? Hagyjál már békén! – Mondtam neki, viszonylag halkan. Tippeljetek, ki volt az? Hát persze, hogy Eizan Seyfried! Bejött a szobámba én pedig becsuktam az ablakot. – Eizan! Miért követsz? Meg mondtam, hogy ha–…  – nem tudtam befejezni, befogta a számat és közel hajolt hozzám. – Figyelj! Tudom, hogy a McDaniel ivadék itt van, sőt azt is, hogy ide költöztek, mert az anyának viszonya van az apáddal. De muszáj, hogy tudj valamiről. – Lassan levette a kezét a számról, de még mindig túl közel van hozzám, és még közelebb hajolt hozzám. – Nem szeretek kívül álló embereket bevonni az ügyeimbe, de szerintem veled kivételt teszek. – Perverzül vigyorgott és megnyalta az államat. – Eizan, elég! Milyen ügyről beszélsz? – Löktem el magamtól.

– Holnap jövök, és meglátogatlak.

– Mi? Na azt már nem. Holnap karácsony, ne zavard meg a családi programunkat. Inkább te is legyél otthon. – Förmedtem rá.

– Már párszor előfordult, hogy karácsonykor is munkám van, és mivel most is, nem haragszanak meg otthon, hogy nem tudok ott lenni. Holnap jövök, és hozom az öcsémet is, Pá! – Pimaszul csókot lopott az ajkamról és ahol bejött ott távozott is. – Whááááááááááááá! Holnap ide vagy oda karácsony, én megölöm! – Hangosan szitkozódtam és már a hajamat téptem. – Minden rendben? Valami zajt hallottam. – Szólt az ajtón kívül Juss.

– Igen, persze, csak hangosan gondolkoztam.

– Magadba beszélsz?

– Ja, előfordul.

– Ch! Te sem vagy százas.

– Haha, meg lehet. – Kellemetlenül nevettem, de még mindig jobb, mint hogy rájöjjön Eizan volt itt. Csak tudnám, hogy ő honnan tudja, hogy Jimmie-ék ide költöztek. És mibe fog engem bele keverni? Ajjh nem értek semmit, utálom ha rejtvényekben beszélnek! Meg fogtam a törülközőmet és a pizsamámat, majd bevonultam a fürdőbe, és most magamra zártam az ajtót. Nem szeretnék úgy járni, ahogy Eizan-éknál. Végeztem a zuhannyal, majd mikor mindennel végeztem visszamentem a szobámba. Lefeküdtem és már megint nem tudtam aludni. A fenébe! Miért kell Eizan-nak mindig ilyen közel jönnie hozzám?!

De most jobb lesz aludni, nem akarok holnap fáradt lenni. Nagyon nehezen aludtam, többször felébredtem, és nem tudtam aludni. Aztán amikor felkeltem fél hatkor, úgy döntöttem, hogy nem alszom vissza, ezért kikászálódtam az ágyból, megmostam az arcomat, és lementem a konyhába csinálni valami reggelit. – Úgy látszik, nem én vagyok az egyetlen, aki nem tudd aludni. – Jött a hang, és egy kezet éreztem a hátamon. Mikor megfordultam Jimmie állt velem szemben, kócos hajjal, és egy szál alsógatyában. – Ööö Jimmie… Tudom, hogy itthon érzed magad, de azért ne ennyire. – Néztem rá utalva, hogy vegyen már magára valami ruha szerűséget. – Miért is? – Kérdezte nyájasan.

– Nézd, engem rohadtul nem érdekel, hogy egy szál bokszerben szaladgálsz itthon, de légy szíves légy tekintettel Kathleen-re, és Juss-ra. Ja meg magadra is, mert ha bátyám meglát így, a szuszt is kiveri belőled. – Gonoszul vigyorogtam rá, ő pedig mérgesen nézett rám és közeledni akart felém, csak hogy nekem akkor mázlim van, hogy ilyen csak a mesében létezik. – Ááááh nem hiszem el, hogy milyen kényelmetlen ez az ágy. Esküszöm, veszek magamnak egy kényelmesebbet, mert már ezt nem lehet ki­–…  – Igen Juss jött le álmosan és nyújtózkodva, de amikor meglátta, hogy Jimmie alsógatyában van előttem, elakad a szava és az agypumpája az egekig felszökött. – Hé! Már meg bocsáss, de azonnal öltözz fel, mert nagyon megbánod! – Oké, egy kicsit én is megijedtem, ahogy Juss nézett, az a pillantás tipikus Johns, látszik, hogy ő is a család tagja. De nagyon tetszett, ahogy Jimmie szó szerint ledermedt, és berezelt. Hmmm! Azt hiszem egy őrült ötletem támadt! Össze fogom ugrasztani a két fiút. Ha ők ketten nem jönnek ki, akkor lehet verekedés lenne belőle, és talán Donya is és apa is rájönne, hogy így nem élhetnek együtt. Te jó ég Meli! De önző vagy! Ez tényleg nagyon debil ötlet, viszont ha el akarom távolítani őket, akkor lehet, máshoz már nem folyamodhatok. – O-oké. – Jimmie, mint a szél eltűnt. Hehe! Ez már tetszik! Jézusom! Kezdek Eizan-re hasonlítani. – Hé! Mit csinált ez itt alsógatyában? – Kérdezte Juss.

– Nem sokat, csak ő sem tudod aludni és lejött. Viszont köszönöm, megsúgom neked… – Hajoltam közelebb hozzá. – nem igazán komálom a srácot. Az anyjával még nincs bajom, de Jimmie-t nem bírom. – Juss elnevette magát és ő is a fülembe súgott. – Bevallom, én sem. Van benne valami, ami ellenszenves, és szerintem nincs ki mind a négy kereke. – Huncutul nevetünk, majd közben neki álltam sütni pár tojást sonkával és szalonnával. Nem sokára készen is lettem vele, majd bátyámmal leültünk az asztalhoz és elkezdtünk reggelizni. – Hmm finom lett. – Dicsérte Juss. – Egyébként mesélj, hogy vagy? És hogy szerezted azt a sérülést? – A végén elhalkult a hangja, és lesütötte a szemét. Mély levegőt vettem majd kifújtam. – Hát, figyelj, el fogom neked mondani, de most nem a legjobbak a körülmények ehhez. – Mosolyogtam. – Rendi! – Mondta idétlen hangnemben.  Miközben reggeliztünk, Juss elmesélte, hogy mennyire kijön Kathleen-el, és hogy úgy érzi rá talált arra, aki igazán boldoggá tudja tenni.  Jó volt vele beszélgetni. Igazából Kathleen tényleg más, mint Courtney, nem ismerem a harmadik testvérüket, de nem is érdekel. A lényeg, hogy Juss most boldog, és ez nagyszerű. – Hé, kezdjük el becsomagolni az ajándékot. Te vettél valami apának? – Kérdezte. – Őszintén? Mindenkinek vettem, de neki nem. Még Jimmie-nek is, nem akartam bunkó lenni. – Mondtam unottan.

– Én neki nem. A faszom fog költeni rá.

– Igaz! – Elröhögtük egymást és a nappaliba mentünk.

– Viszont én apunak vettem egy fekete bőrtáskát, mert azokat szereti, oda adhatnánk neki közösen. – Mondta.

– Rendben! Köszönöm Juss, te mindenre gondolsz, már amikor. – Pimaszul kacsintottam rá, majd felmentünk a szobánkba, és csomagoltuk az ajándékokat. Már régen megvettem az ajándékokat, így nem kellet ezzel foglalkoznom, de Kathleen-nek nem régen vettem meg, na meg Jimmie-nek is, és apunak elfelejtettem bármilyen furcsa is, de Juss megmentet. Kathleen-nke egy ezüst karkötőt vettem, ami elefánt mintás volt, Donya-t és Jimmie-t lerendeztem egy üveg borral. Tudod ki fog rájuk költeni, igaza van Juss-nak. Tényleg! Drága bátyámnak egy lávalámpát vettem, magamnak is fogok venni, mert imádom az ilyen dolgokat, ahogy testvérem is. Mikor készen lettem, elmentem mosdóba, kifele jövet pedig Jimmie-vel találkoztam. – Látom hatott rád bátyám szavai. – Végre volt rajta egy fekete nadrág, és egy kék póló. – Ch! Ugyan már kérlek! – Kezdett bele, de megemeltem a kezemet és elfordítottam a fejem.

– Ne folytasd. Nem érdekel. Főleg nem a te magyarázkodásod. – Elindultam, de Jimmie utánam kapott, és a falnak szorított. – Tudod, nagyon érdekes vagy. Már értem, hogy Zack miért járt vele, és hogy most miért akar vissza szerezni. – Nem csak az ördögi vigyorára, de a név hallatára is elöntött a düh. Ökölbe szorítottam a kezem, és erős mozdulattal lelöktem magamról a kezeit. – Te honnan tudsz erről?  És egyáltalán mióta ismered Zack-et?!

– Nyugi kis lány! Nem kell így felkapni a vizet. De ha nagyon tudni szeretnéd, akkor Zack és én haverok vagyunk. Ráadásul egy szakterületen dolgozunk. – Teljesen megállt bennem az ütő. A szívem egy dobbanást ki hagyott, és levegő után kapkodtam. Mi? Zack és Jimmie? Ugyan az a munka? Csak nem…?

Ekkor megszólalt a csengő.

– Erre a beszélgetésre, még visszatérünk! – Fenyegetői hangnemem nem tetszett neki, de most ez nem érdekel. Most nagyon foglalkoztat egy két dolog, úgy látszik haladok, azzal, hogy kiszedjek belőle dolgokat. Mindenre gondoltam, de erre nem. Mérgesen lépdeltem lefele a lépcsőn, és dühösen nyitottam ki az ajtót. Eizan állt a kapunak támasztva. Annyira dühös voltam, hogy oda menve a kapuhoz ki nyitottam, rá markoltam Eizan mellkasánál a kabátjára és közel húztam magamhoz. – Reggel hét óra van, és még a családom alszik, meg tennéd, hogy nem csöngetsz, mert felébreszted őket?! – Nem igazán törődtem azzal, hogy ennek a viselkedésemnek vele szemben következménye is lehet, de jól gondoltam, ezt nem hagyja szó nélkül. – Hé! Tudod mennyibe került ez a kabát? Eredeti bőr! Lennél olyan szíves elengedni? – Még egy kicsit dühösen meredtem rá, de mikor észbe kaptam, hogy mit csinálok elengedtem.

  – Egyébként meg mi bajod van? – Kérdezte miközben, kezével leporolta fekete bőr kabátját. – Hogy mi bajom van? Ti vagytok a bajom! – Rugdosni kezdtem, ő pedig értetlenül nézett rám, mind addig, míg az ajtó ki nem nyílt, Jimmie és Eizan tekintette találkozott. Hoppá! A lehető legrosszabbra számítottam, deee…

Eizan arcán egy olyan ördögi egyben kihívó vigyor jelent meg, ami megrémisztett. Majd megmarkolta a pólómat, hozzá teszem, még mindig pizsamába voltam, és hááát, nem volt rajtam melltartó vagy ilyesmi. Aztán húzni kezdett be házba, ahol Jimmie is volt. Mikor bementünk Eizan egész végig maga mellett tartott, keze a vállamon volt, és kihívóan nézett a szőke srác szemébe. – Na mi van Seyfried? Jöttél ellenőrizni, nehogy rá tegyem a kis szentedre a kezemet? – Mutatott rám lenézően. Utálom, ha semmi néznek, és már majdnem mondtam volna valamit, mikor Eizan enyhén belemarkolt a vállamba és Jimmie-ről le nem vette a szemét. – Mondjuk! De tudom, hogy a kis szentem meg tudja védeni magát, és hidd el, ha te valami olyat csinálnál vele, ami neki nem teszik, akkor biztosíthatom, hogy komoly sérüléseket fogsz szenvedni. – Ez az ördögi vigyor, ez a határozott, és erős kisugárzása egyszerűen… megbabonázott. Éreztem azt a kisugárzást Eizanből, ami áradt ki belőle, és teljesen lázba hozott. – Igen? Akkor kipróbálom. – Jimmie is rendesen fel volt tüzelve. Szinte lángolt a levegő a gyűlölet és a düh miatt a két srác között. – Hm! Na látod, azt nem ajánlom. – Fenyegetőzött Eizan. – Mivel ha megpróbálod… Megöllek! – Komolyra fordította a szót. Azt hiszem, félek Eizan-től, lehet, engem nem bántana, de most egy kicsit remegek. Láttam a két fiún, hogy mindjárt egymásnak esnek, ezért valamit tennem kell. – Fiúk nyugi van! Itt nem csináltok jelenetet, főleg nem karácsonykor. Szóval viselkedjetek, vagy repültök mind ketten. Pár pillanatig még farkas szemet néztek egymással, aztán Eizan enyhült. – Én jó fiú leszek, persze ha ő is. – Mutatott Jimmie-re gúnyos vigyorral. – Ch! Talán kibírom, hogy ne hányam el magam. – Vágost vissza Jimmie szintén tele gúnnyal. Tényleg képesek lennének megölni egymást, de bevallom, ettől félek, nagyon!  

– Melcsy, kéne egy csomagoló papír, mert nem találtam. – Juss jött le a lépcsőn, majd mikor meglátta a két fiút, mérgesen nézett rájuk. – Hát ti? Most itt fogtok karácsonyozni? – Kérdezte unottan.

– Igen Juss, most ők igen. Bocsi, hogy nem szóltam… – Mondtam, lesütve a szememet.

– Hmmmm. Na jó, de azért óvatosan. – Érezhető volt a hangján, hogy nem nagyon örül ennek, és hogy vigyázzak, mert nem akar jelenetet, főleg nem karácsonykor. Lassan Donya, és apa is lejöttek, és neki álltak főzni. Mondtam, hogy segítek, de visszautasították. Hát jó, ha nem hát nem. Jimmie Donyával kezdett el beszélni, apu és Kathleen a munkáról beszéltek, Juss pedig elvolt a szaloncukor csomagolásával. Mivel nem tudtam magammal mit kezdeni, ezért úgy döntöttem, hogy veszek egy zuhanyt és átöltözök. Már lezuhanyoztam, még egyszer megmostam a hajamat, és már át is öltöztem, egy fehér farmerbe és egy fekete topba, mikor kimentem a fürdőből és Eizan velem szembe támaszkodott a falnak. – Tudod eszembe jutott a tegnap este. – Húzódott egy perverz vigyor az arcára. – Bevallom… – Ellökte magát a faltól, és közel jött hozzám, olyannyira, hogy a falnak préselt. – Nagyon nehéz volt fékezni magam. Ha lesz még ilyen alkalom, nem menekülsz előlem. – Arcával közelhajolt és megnyalta a száját. – Ne reménykedj! Nem lesz legközelebb. Különben is, neked ez csak játék. Te nem veszed komolyan! – Mondtam miközben mérgesen néztem a szemeibe.

– Komolyan? Hiszen én mindig komoly vagyok, amikor játszom a nőkkel. – A kijelentése csalódottságot idézet elő bennem. Hát tényleg így áll a helyzet? Ő csak játszadozik, de engem nem vesz komolyan. – Aha biztos. De most engedj! – Ellöktem magamtól, de ő megragadta a karomat és visszarántott és egyenesen a mellkasának mentem. – Pedig fogadd el, hogy hozzám tartozol. Vagyis még nem, de gondoskodok róla, hogy beadd a derekad és az enyém légy. – Hangja halk volt, mégis vízhangzott a fülemben, amitől a fejem is megfájdult. Nyakamra tapasztotta ajkait és egy hosszú csókot nyomott rá. A szívem kihagyott egy ütemet, a lábaim pedig legyökereztek. Mikor észbe kaptam, a testem automatikusan reagált rá. Megragadtam Eizan vállát, majd hátra löktem, amitől a mögötte lévő falnak ütközött és lecsúszott a földre. – Ne merészelj hozzám érni te perverz! – Ökölbe szorított kézzel kiabáltam rá, ő pedig csak kitágult szemekkel nézett rám. Nem számított a reakciómra, teljesen megleptem ezzel a mozdulatommal. Semmit nem szóltam csak dühösen sarkon fordultam és lementem a lépcsőn. Mikor leértem a nyakamhoz kaptam, és amint eszembe jutott, hogy Eizan megcsókolta, elvörösödtem. Francba!

A nap további részében senkihez sem szóltam, kivéve Kathleen-t. – Melcsy, Courtney hol van? – Kérdezte tőlem. Hoppá, ő szerintem Dinah-éknál maradt hacsak nem ment el onnan.

– Ő barátnőmnél, azt hiszem, de ne aggódj jól van. – Mosolyogtam.

– Akkor meg nyugodtam, csak mert, azóta nem hívott. Remélem, hamarosan haza jön.

– Reméljük. – Kathleen nagyon kedves lány. Jó hogy juss ilyen lányt fogott ki. Ahogy vele beszélgettem, éreztem Eizan és Jimmie tekintetté a hátamon, de nem figyeltem rájuk. Egyikkőjüket sem akarom most látni. Jimmie most itt lakik, azt még megértem, de Eizan mi a szarnak jött ide? Azt elfelejtettem tőle megkérdezni. Komolyan, jöhet még ennél rosszabb…? – Na emberek! Ajándékozzunk! – Szólt Juss, akiben nagyon nagy volt a lelkesedés. Meg is történt. Mindenki oda adta az ajándékot mindenkinek. Eizan-on még látszott is, hogy nem tetszik neki, Jimmie kap tőlem ajándékot, de ő nem.  Bár valójában azt az üveg bort nem én vettem, hanem apu, csak nekem adta, hogy adjam nekik oda. Szóval ha azt nézzük, akkor én nem is vettem nekik semmit.

Juss nagyon örült a lávalámpájának, ahogy Kath is a karkötőnek. Én kaptam egy rajzkészletet bátyámtól, nem lehetett valami olcsó, mert az egyik legjobb minőségűt vette. Tudja, hogy imádok rajzolni, és hogy nagyon megy. Kaptam mégy könyvet is, és még pár apróságot, ami valljuk be, értékes dolog.  – Nagyon szépen köszönöm, király ajándékok! – Köszöntem meg mindenkinek. Azt est további része tök jól ment. Borozgatunk, meséltünk egymásnak, és nem érdekelt Jimmie és Eizan jelenléte. Jó érzés volt. Mind addig míg nem… Megszólalt a csengő. – Kinyitom. – Állt fel Juss. Amikor jött vissza, már nem egyedül. Egy középkorú nő és férfi jött be. Annyira ismerősek voltak, de nem ugrott be, hogy honnan. – Önök kik? – Kérdezte Donya tőlük.

A férfi lesütötte a szemét, majd rám nézett. – Ne haragudjanak, hogy zavarjuk önöket, főleg, hogy karácsonykor. – Mondta.

– Nem, nem gond. De ismerjük önöket? – Kérdeztem apám tőlük.

– Nem, de a fiamat ismerték. – Mondta a férfi.

– A fiát? Kire gondol?

– Adam. Adam Knight-ra. – A férfi kijelentésére mindenki jéggé fagyott. Mi? Ők… Adam szülei?

– Áá nézzék, nagyon sajnáljuk, ami történt, és nem akarunk otrombák lenni, de kérem karácsony van, és… – Kezdett bele apum, de a nő közbe szólt.

– Tudjuk, és sajnáljuk. Viszont szeretnénk mondani valamit. – Egy kis habozással ugyan, de bele kezdett. – Gondolom, tudják, hogy a fiam, nem véletlenül halt meg, hanem meggyilkolták.

– Igen, de nekünk mi közünk van mind ehhez? – Kérdezte Juss.

– Az, hogy van valaki, aki látta a gyilkosságot, és tudja, hogy ki tette. – A testem remegni kezdett. Ugye nem…?

– Még mindig nem értem… – Húzta fel a szemöldökét bátyám. A nő felemelte a kezét, és habozás nélkül rám mutatott.

– Te ölted meg! – Végem van…