12. fejezet ~ Egy elcseszett karácsony ~

Sziasztok! Íme az új fejezet! Elnézést a hibákért! Nagyon szépen köszönöm a véleményeket, igazán jól estek!  ^^ Sietek a kövi résszel, és hamarosan bővülni fog a szereplők listája!
Jó olvasást! :D
Puszi Melcsy ♥

A félelem úrrá lett rajtam. Eizan előtt állok meztelenül, és az elkerülhetetlen dologgal nézzek farkas szemet. A fiú időt nem hagyott nekem, testével az enyémet a falhoz préselte, végig nyalta a nyakamat, és csókolgatni kezdett.

– Eizanhh…. Ne…. eléghhh.. – Próbáltam el tolni magamtól, de miért van az, hogy ez mindig sikertelenül végződik…?

– Hagyjam abba? De akkor mit kapok cserébe? – Azok a fekete szemek perverzül csillogtak, és szinte egy ragadozót láttam magam előtt. Most mit csináljak? Valahogy ki kell mennem innen, de hogyan, ha ő szorosan sakkban tart. Ráadásul ha sikerül is kiszabadulnom a fogságából, az a tény, hogy nincs rajtam ruha, se semmi igaz, így meg még sem szaladhatok ki, főleg, hogy a ház tele van pasikkal. – Öhmm… cserébe? Minek a cseréjébe…? – Annyira zavarban voltam, hogy a levegő beszorult a tüdőmbe. Eizan hírtelen a karomra pillantott, ahol egy nagy seb tátongott. Lazított a szorításon, amit a kezeimre gyakorolt, végül elengedett, eltávolodott tőlem és hátat fordított nekem. – Öltözz fel. – Rideg hangnemben utasított, kikerekedtek a szemeim. Komolyan ellen áll annak, hogy leteperjen? Igen! Látom rajta, hogy megtenné, de nem teszi. Nocsak! Azért neki is van egy olyan oldala, amit meglehet kedvelni.

– Igyekezz, mert meg gondolom magam! – Emelte meg a hangját. Ch! Azt hiszem ezt elkiabáltam… Felkaptam a kád széléről a tiszta fehér neműmet és a pizsamámat. Miközben az alsó és felső neműt vettem fel, a szemem végig Eizan-on volt. Aztán mikor a térd nacit, meg a pólót vettem magamra, már nem annyira érdekelt, hogy ő is itt van. Nagy hiba! Mikor már félig felvettem fel a pólót, már csak le kellet volna húznom a hasamra, akkor két meleg kéz a csípőm két oldalára vándorolt és megakadályozta, hogy teljesen felvegyem a felsőt. – Engedj el! Nem hallod?! Eizan! – A fiú egyre jobban közelebb hajolt hozzám, végig a szemembe nézett, ami ijesztő volt. Meg akar csókolni? Csak azt ne! Nem tudom megállítani, becsuktam a szemem és vártam, hogy valami történjen, de nem történt semmi. Lassan kinyitottam a szemem, Eizan arca az enyém mellett ment el. A mögöttem lévő kis szekrényt nyitotta ki és egy dobozt vett elő. – Gyere! – Intett a fejével, majd megragadta a kezemet és vonszolni kezdett magával. Kimentünk a fürdőből, balra fordultunk majd a második ajtónál megálltunk és bementünk. Egy hálószoba, amit feltételeznék, hogy Eizan-é. – Ülj le! – Mutatott az ágyra. – Még mit nem! – Karba tettem a kezem és duzzogtam. Eizan felsóhajtott, majd szó szerint levágott az ágyra. Leült mellém a dobozával együtt. – Vedd le a felsődet. – Mondta. – Nem! – Ellenkeztem. – Biztos? – Nem nézett rám, de éreztem a hangjából, hogy készül valamire.

– I-igen, biztos!

– Hát jó! – Egy mozdulattal rám mászott, én pedig hanyatt vágódtam az ágyon, majd két kezével megfogta a pólómat és kettészakította azt. Kezével a derekam alá nyúlt és felültetett, miközben ő végig a térdeimen ül. Lehámozta rólam a megtépett pólót, és a dobozból kötszereket és fertőtlenítőt vett elő. – Ne mozogj. – Mondta, egy rongyra csepegtetett egy kis szeszt és a karomhoz nyomta. Azt hittem itt halok meg, annyira csíp. Felsziszegtem, és már imádkoztam, hogy vegye el onnan azt a rongyot, mert meg fojtom vele!

Végre levette a rongyot, én pedig megkönnyebbülten felsóhajtottam. Nagy ragtapasszal leragasztotta a sebet, és kötszerrel is átkötötte. Ezután leszállt rólam. – Fordulj. – Mondta, megfordultam, Eizan össze fogta a félig vizes hajamat és előre rakta. Várjunk! Most arra készül, hogy…?! Vissza akartam fordulni, de elkéstem. A fiú a szeszes rongyot a vállamon lévő sebre tette. Fájdalmasan nyögtem fel. Ha az előzőbe majd behaltam, akkor ebbe meg még inkább. Annyira fájt, hogy a kezemmel belemarkoltam az ágyneműbe. – Alaposan megleptél a mai nap. – Szólalt meg és elvette a szeszes rongyot a vállamról. – Hogy érted? – A fájdalom nem akart múlni, most már nem csak csípet, de hasogatott is, nem gyengén. – Hol tanultál meg így verekedni? – Eizan csak átkötötte ezt a sebemet, így persze egy nagy terület be volt kötve, mind a karomon, mind a hátamon. – Neked ahhoz mi közöd van? Nem mindegy? – Fintorogtam. Harciasan néztem rá, de ő hót nyugodt volt, ami meg lepett. Elkapta a derekamat, maga felé fordított, és hátra dőlt, aminek az eredménye az lett, hogy ő húzott maga után, így most Eizan-on fekszem, kinek a keze a csípőmnél van. – Hé! Hogy bánsz te egy beteg lánnyal, Hm? Engedj el! – Forró leheletét éreztem az arcomon, nem reagált semmit, csak lassan lehunyta a szemét. Enyhén oldalra fordította a fejét, a haj tincsei pedig pimaszul az arcába estek. Halkan szuszog, elaludt. Annyira helyes, hogy csak nézzem, ahogyan alszik, de zavarban érzem magam. Egy irtó helyes pasi karjaiban fekszem, és az eszem azt súgja, fussak. Más ezért hülyének nézne, de én senkinek nem akarok lenni a játékszere többé.

Viszont most, ebben a helyzetben képtelen vagyok magamon uralkodni… Kezemmel végig simítottam arcát, míg a kis ujjam a füléhez ért. Valami megcsillant, ezért lágyan félre söpörtem a haját, és egy fekete négyzet alakú fülbevalót találtam a fülében. Ha jobban megnéztem, akkor bele volt karcolva egy skorpió is. Gyönyörű! Sosem láttam még ilyet az előtt, de ez nagyon tetszik. Várjunk csak! Eizan alszik! Ez az! Most legalább kisurranhatok. Lassan leszálltam róla és szinte hang nélkül kisétáltam a szobából. Féltem, ne hogy utánam kapjon, de ez nem történt meg. Biztos ki van fáradva, főleg a mai nap után. Visszamentem Dinah-hoz, aki már mélyen szunyókált. Óvatosan befeküdtem mellé, és a plafont kezdtem el bámulni.  Lehet, hogy Eizan perverz és néha bunkó, de ha ő nem lenne, akkor már én sem lennék itt, sőt még apum se. Nagyon sokszor megmentette az életemet, ezért hálával tartozom neki, főleg mert segített meg menteni az apámat. Szép lassan álom jött a szemeimre, és elaludtam.

– Meli! Meli! Hahó! Ébredj! – Kinyitottam a szemem és Dinahval találtam szembe magam. – MI az?

– Nézd! – Mutatott az ablak felé. Tátott szájjal néztem ki az ablakon. Hatalmas pelyhekben esett a hó, és már mindent beterített a fehérség. – Wow! Csodaszép! – Estem ámulatba.

– De jó! Holnap karácsony! Remélem holnap is így fog esni. Nincs is szebb a fehér karácsonynál! – Áradozott mellettem a lány. Valaki kopogott az ajtón, majd benyitott. Eliot. – Csá hölgyeim. Kész a reggeli. – Mosolygott.

– Megyünk, csak felöltözünk! – Mondta Dinah.

– Oké, megvárom. – A fiú bejött és leült az ágyra, ahol még én is ott voltam.

– Még mit nem! Na kifelé! – Láttam már dühösnek Dinah-t de ezt az oldalát még nem. Szó szerint kidobta az ajtón a fiút, és bezárta azt. – Dinah, neked mi bajod van, amikor Eliot a közeledben tartózkodik? – Néztem rá kihívóan.

– Mi az, hogy mi? MI történne? Nem történik semmi! Csak idegesít az a nagy beképzelt pofája! – Ja persze! Totálisan látszik rajta, hogy elpirul, mint ahogy most is rák vörös. Na mindegy nem firtatom tovább, egyenlőre. – De amúgy nincs váltó ruhám. Mit vegyek fel? – Néztem körül kétségbe eseten. Ez nem jó, ha nem tudok mit felvenni, akkor az gáz, mert pizsiben mégsem akarok itt mászkálni, ráadásul hála Eizan-nek ez is szakadt ami rajtam van. – Hááát… akkor vegyük fel a tegnapit, nem tudok jobbat. – Húzta el a száját. Rábólintottam, levettem a pizsamám és felvettem a tegnapi ruhámat. Végül is, nem olyan koszos, sőt! Felöltöztünk és lementünk a konyhába.  – Sokáig öltözöl cicus! Legközelebb segítek! – Kacsintott Dinah-ra.

– Hagyjál már! – Rendesen felpofozta a kisebbik Seyfried-et, de ha egyszer kijárt neki. Nem minden nap pofozták meg szerintem. – Na jó, abba hagyni! Üljetek le és egyetek! – Mondta kicsit fen hangon Eizan. Leültünk az asztalhoz, és mindenki jóízűen ette a reggelit. Eizan elég fura volt. Nem nagyon evett, és a fülét, jobban mondva a fülbevalóját piszkálta. Csak nem…?  Ahogy rám nézett egyből zavarba jöttem, és inkább az ételt néztem, de én se ettem valami sokat. – Bocsi srácok, de nekünk mennünk kell! – Dinah hanyagul ült azon a széken és kicsit flegma is volt, de szerintem gyorsan ki akart jutni ebből a házból. – Majd én haza viszlek titeket. Úgy is megyek haza. – Közölte Enrique. Befejeztük a reggelit, összepakoltuk a cuccunkat, és Lementünk a garázsba. – Legközelebb is szívesen látunk titeket. – Vigyorgott Eliot. – Remélhetőleg, nem lesz legközelebb. – Húztam fel az egyik szemöldökömet pimaszul. – Na pápá fiúk! – Köszönt el Dinah és beültünk a kocsiba Enri pedig a kormány mögé. – Na akkor go home! – A fiú gázt adott, a garázs kapu kinyílt, majd kihajtott. Jó érzés volt elhagyni ezt a helyet. Nem akarok itt még egyszer kikötni. Útközben Dinah csak a tájat bámulta, de engem foglalkoztatott egy kérdés, ezért Enri-hez fordultam. – Hé Enri! Kérdezhetek valamit?

– Mondjad.

– Amikor kinyírtátok azt a pasit, akkor Eliot-on miért volt sí maszk? – Látszólag meglepődött, és nevetésben tört ki.

– Ja, hogy az! Hát tudod, Eliot az fajta srác, aki imádja a Halloween-t, ezért a szobáját díszítette lámpákkal, cukrokkal, meg ilyen maszkokkal. Igaz, hogy karácsony hangulat van, de bármilyen ünnep is legyen ő feldíszíti a házat, csak mindig Halloween hangulatban. ÉS hát egy maszkot magára húzott, de nem volt ideje levenni, mert Eizan kirángatta őt a házból, hogy nyomás dolgozni. Így rajta maradt. Ezt onnan tudom, mert én is ott voltam. – Nevette el magát ismét.

– Mi? Ez most komoly? Mindenre gondoltam, csak erre nem. – Én is nevetni kezdtem, sőt még Dinah is. Hát ez ngyon durva, és röhejes is. Most elképzeltem, ahogy Eliot egy széken áll, és éppen felteszi a falra a „Boldog Halloween” feliratot. – Akkor már érthető. – Alig telt bele öt percbe és már a Foster ház előtt álltunk. – Na hölgyeim, további szép napot! – Mosolygott Enri, mi pedig kiszálltunk. – Szia, és köszönjük. – A fiú elhajtott, mi meg bementünk a házba.

– Dinah!

– Igen?

– Figyelj, azt hiszem, hogy haza kell mennem, most. – Mondtam.

– Öhm oké, de várj, amíg szólok apunak, hogy vigyen haza.

– Nem! Gyalogolnék! – Dinah ledöbbenve nézett a szemembe, és nekem támadt a szavakkal.

– Még mit nem! Azt felejtsd is el! Meli, valaki rád vadászik, és te gyalog akarsz haza menni? Egyedül? Azt már nem! Nem engedem meg, hogy egyedül elhagyd a házat, különben is, oda kint szakadt a hó és hideg van, veszélyes ilyenkor gyalogolni!

– Igen, tudom! De szerinted egész életemben menekülni akarok?! Dinah, te nagyon jól ismersz engem, és tudod, hogy nem adom fel olyan könnyen. Fáradt vagyok igen, és kimerül is, de képes vagyok rá, hogy egyedül haza menjek. Nem lesz semmi baj, érted? Ne gondolkozz ilyen negatívan. Különben is! Elfelejtetted, hogy az én apám, és a te apád nincsenek valami jóban? Ha most találkoznának, vagy te találkoznál vele, akkor elégé kiakadna, és lehet meg tiltja nekem, hogy ide jöjjek. Szóval kérlek, engedj el. – Lehet, kicsit hangosabban beszéltem vele, és kioktattam, de tudom, hogy mit csinálok, és most ezt szeretném tenni. Ezt Dinah-nak is meg kell értenie. A lány mély levegőt vett és becsukta a szemét.  – Rendben! – Nézett rám. – De csak egy feltétellel: Olyan helyen menj, ami viszonylag zsúfolt. – Megkönnyebbülve ugrottam a nyakába és öleltem át. Örülök, hogy bízik bennem. – Úgy lesz! Lucas üdvözlöm, és még találkozunk. – Egy puszit nyomtam az arcára, majd ki mentem volna, de Dinah megfogta a karomat, és egy kabátot nyomott a kezembe. – Vedd fel, hideg van. – Mosolygott. Hálásan bólintottam, felvettem a kabátot, és elmentem.

Alig mentem pár lépést, amikor egy ismerős arcot láttam közeledni felém. – Helló! – Na ne már! Ez most komoly?

– Jimmie?! Te mit keresel itt?

– Erre jártam. Amúgy meg nem mindegy? – Bunkó!

– De igazad van. Elvégre engem hidegen hagy, hogy te merre jársz, na csá! – Ha ő bunkó, akkor én sem vagyok jó pofi. Ez a pasi még Eizan-nál is beképzeltebb, pedig ez nagy szó. – Ne olyan gyorsan. ­– Kapott utánam. Ekkor valami átment az agyamon. – Várjunk csak! Téged levittek a rendőrök! Akkor hogyan….? – Kezdtem bele, de...

– Hogyan szöktem meg? Ugyan már! Nem szöktem meg. Elengedtek. Tudod, remek ügyvédem van, és ő meggyőzte a bíróságot, hogy ártatlan vagyok. – Az a vigyor, ami az arcán volt olyan gonoszságot sugárzott ki magából, hogy hányingerem lett tőle. – Egyébként meg, haza fele tartasz ugye? Remek! Akkor mehetünk együtt. Elvégre egy helyen lakunk. – A kijelentése villámcsapásként ért. Egy világ dőlt bennem össze. – Mi? – Ez a szó arra utalt, hogy remélem csak rosszul hallottam. – Ó te még nem is tudod. AZ én anyám, és a te apád, összejöttek. Valószínű, hogy házasság lesz belőle, és ez összeköltözéssel jár. Így a ház, nem csak apud nevén, de az én anyám nevén is lesz. Tényleg azt hitted, hogy megszabadulsz tőlem? – Nem! Nem! Ez nem igaz… Kérlek… Istenem, mond… HOGY EZ NEM IGAZ!!!!

A csalódottság, ami bennem van, hatalmas káoszt okozz a lelkemben. Nem tudom elhinni… Együtt lakni Jimmie-vel… új anya, új házirend? Ráadásul most együtt menjek vele haza? Valamit ki kell találnom, de gyorsan. Ez az! Meg van!

– Igazából, nem haza indultam, szóval nem megyünk együtt.

– Hát akkor hová indultál tündérvirág? – Kérdezte nyájasan.

– Nem hiszem, hogy sok közöd van hozzá, de barátnőmhöz. Bocs, de most nem érek rá. Majd… – nehéz volt ki mondanom, de mivel le akarom koptatni, ezért üsse kő, kimondom! – …otthon találkozzunk. – Sarkon fordultam, meg sem vártam, hogy valamit is reagáljon rá, és elindultam. Kis idő múlva mikor hátra néztem Jimmie a másik irányba ment, ezért megkönnyebbültem. Na akkor, nyomás a Russel ház! Futni kezdtem, hogy minél előbb az úti célomhoz érjek, és hamar meg is érkeztem, majd becsöngettem, és Alexander jött ki, Hanna apukája. – Szia! Hannához jöttem, itthon van? – Kérdeztem. Tegezem és nagyon bírom Alex-et, néha olyan, mint ha az apám helyet apám lenn. – Igen itthon van, gyere csak be. – Bementem és finom mézes kalács illata csapta meg az orromat. – Melcsy! De jó látni! Hogy vagyhHogy vagy? – Jött oda Elizabeth. – Köszönöm szépen jól! – Mosolyogtam, majd Hanna jött ki a szobából. – Hát helló!

– Szia! – Levettem a cipőmet, a kabátomat, és bementünk a szobába. – Na mesélj! Vagy csak úgy beugrottál? – Kérdezte vigyorogva. – Mondjuk, hogy mind kettő. De van mit mesélnem.

– Hallgatlak.

– Oké! Kezdem onnét, hogy mi történt, mi után ti elmentettek. – Elmeséltem neki mindent, részletesen, még azt is, hogy Donya és apa összejöttek, meg hogy a bunkó fiai is ott lesz a nyakamon. Hanna látszólag köpni-nyelni nem tudod, és szerintem össze volt zavarodva, ahogy én is igazából. – Mi van? Ez most komoly? Az a kis…!! Csak kerüljön a kezem közé esküszöm  megfojtom! – Egy párnát vett a kezébe és fojtogatni kezdte. Hanna néha közveszélyes ez tény, de szegény párna, ha élőlény lenne, már nem lenne az… – Hihi! Annyira jó, hogy vagy nekem! – A nyakába ugrottam, ő pedig értetlenül nézett maga elé, majd elmosolyodott és átölelt. – Naná! – Eszembe jutott még valami, kicsit hezitáltam, de elmondom. – Figyelj Hanna, van valami, amit még el kell mondanom. Van egy olyan érzésem, hogy bérgyilkosokkal vagyunk körül véve. Eizan, Enrique, Eliot, Antone, Jimmie, úgy gondolom mind egy közülük. Valami készül, nem tudom mi, de ez egy női megérzés. – Miközben magyaráztam, Hanna olyan volt, mint aki tudja, hogy ez így van.  Egy kis csend után ő is megszólalt.

– Van egy ötletem, de elégé… örült.

– Hallgatlak.

– Igazából... valamit nem mondtam el. – Hanna lesütötte a szemét, ami megrémisztett.

– Mit?

– A nővérem, Silvia… egy olyan vállalatnak dolgozik, ami a bűnözőket kapja el, és csukatja le. Viszont ők nem rendőrök, hanem afféle kémek. A családból ezt csak én tudom, de úgy, hogy ő sem tud róla, hogy én erről tudok. Viszont már régóta be akarok állni közéjük…. – Felcsillant a szemem. Ez zseniális!

– És… én is álljak be? – Kérdeztem teljes vággyal.

– Háááát… mondjuk. De ezen gondolkodnunk kell. Mert igazából veszélyes, és kockázatos is. Viszont ha sikerülne, akkor talán kideríthetnénk, hogy mi az, ami készülőben van. Hiszen, te is egy célpont vagy. Legalábbis Adam megpróbált megölni, Sarah pedig felbérelte, szerintem nem adja fel. – Hannának igaza van, de mit kéne tennem? Fogalmam sincs.

– Na igen. Nézd! Ezt még át kell gondolnom. Először is azt kell kiderítenem, hogy Donya mit akar az apámtól. Lehet, hogy tényleg szereti, vagy csak egészen más okokból van vele.  – Gondolkoztam hangosan.

– Tudod a számomat, bármi van, hívj! – Javasolta Hanna. Határozottan rábólintottam és kezet fogtunk, mint két szövetséges.

– Egyenlőre ez maradjon közöttünk, aztán még erről beszélünk. – Mondta a lány.

– Rendben. Most pedig mennem kell. – Álltam fel és vettem a kabátomat, majd a cipőmet.

– Örülünk, hogy jöttél. – Mondta Elizabeth.

– Én is.

– Gyere máskor is!

–Naná! Kellemes karácsonyi ünnepeket, és boldog újévet! – Mondtam, elköszöntem tőlük, ki kísértek majd elmentem egyenesen haza. Na Meli! Itt az ideje, hogy kezedbe vedd a dolgokat. Nem fogja tönkre tenni a családomat az nő, a fia meg főleg nem. Várjunk csak! Azt hiszem, tudom mit kéne tennem. Ha el tudnám hitetni Jimmie-vel, hogy totálisan bele zúgtam, akkor ki tudnék belőle szedni pár információt. Egy próbát megér!  

Negyed óra múlva haza értem. Olyan furcsa volt itthon lenni, a vacsora óta, nem jártam itthon. Mikor benyitottam az ajtón a karácsony illata várt, és a fenyőfa, amit Juss és Kathleen díszítették.  Ledobtam magamról a kabátot és a cipőt, majd bementem a nappaliba, ahol a többiek voltak. – Meli? – Apám meglepet arcával találkoztam, mindenki értetlenül nézett rám, és Jimmie-n kívül mindenki a nyakamba ugrott. – Annyira aggódtunk. – Mondta Donya. Apa fáradt volt, de jól nézett ki. Nagyon örült nekem, és magához ölelt. Ezután szembe néztem a bátyámmal. – Hé! – Szóltam hozzá. – Ne haragudj. Nagyon sajnálom. – Kértem tőle bocsánatot.

– Kis hülye! Szerinted tudnék rád haragudni? – Magához rántott és megölelt, majd megborzolta a hajamat.

– Héé, ez fáj! – Elnevettük és a nevetés most kitöltötte a szobát. Jó volt újra itthon lenni, de most akkor is dolgom van. Jimmie-re néztem, és elmosolyodtam. Ő értetlenül nézett rám, én pedig oda mentem hozzá. – Szóval együtt fogunk lakni? Na jó, legyen. De csak hogy tudd, akkor sem fogom megadni magamat, főleg nem neked. – Kacsintottam, ő pedig perverzül vigyorgott.

– Hát persze! Majd meg látjuk! – Legszívesebben lágyékon rúgnám és a szuszt is keverném belőle, de mivel azért csinálom, hogy kiszedjek belőle pár dolgot, így muszáj magamat kontrolálni. Ne félj Jimmie, esküszöm, ha ennek vége, te repülsz!

A hangulat jó volt, és sokat beszélgettünk, a nap így elment, és jött a lefekvés ideje. Már a szobámban voltam és a melltartómat kapcsoltam volna ki, amikor valaki kopogtatni kezdett az ablakomon. Mi a…?! Magamra kaptam a pulcsimat és kinyitottam az ablakot, és bejött a nem hívott vendég. – Te meg mit keresel itt? Hagyjál már békén! – Mondtam neki, viszonylag halkan. Tippeljetek, ki volt az? Hát persze, hogy Eizan Seyfried! Bejött a szobámba én pedig becsuktam az ablakot. – Eizan! Miért követsz? Meg mondtam, hogy ha–…  – nem tudtam befejezni, befogta a számat és közel hajolt hozzám. – Figyelj! Tudom, hogy a McDaniel ivadék itt van, sőt azt is, hogy ide költöztek, mert az anyának viszonya van az apáddal. De muszáj, hogy tudj valamiről. – Lassan levette a kezét a számról, de még mindig túl közel van hozzám, és még közelebb hajolt hozzám. – Nem szeretek kívül álló embereket bevonni az ügyeimbe, de szerintem veled kivételt teszek. – Perverzül vigyorgott és megnyalta az államat. – Eizan, elég! Milyen ügyről beszélsz? – Löktem el magamtól.

– Holnap jövök, és meglátogatlak.

– Mi? Na azt már nem. Holnap karácsony, ne zavard meg a családi programunkat. Inkább te is legyél otthon. – Förmedtem rá.

– Már párszor előfordult, hogy karácsonykor is munkám van, és mivel most is, nem haragszanak meg otthon, hogy nem tudok ott lenni. Holnap jövök, és hozom az öcsémet is, Pá! – Pimaszul csókot lopott az ajkamról és ahol bejött ott távozott is. – Whááááááááááááá! Holnap ide vagy oda karácsony, én megölöm! – Hangosan szitkozódtam és már a hajamat téptem. – Minden rendben? Valami zajt hallottam. – Szólt az ajtón kívül Juss.

– Igen, persze, csak hangosan gondolkoztam.

– Magadba beszélsz?

– Ja, előfordul.

– Ch! Te sem vagy százas.

– Haha, meg lehet. – Kellemetlenül nevettem, de még mindig jobb, mint hogy rájöjjön Eizan volt itt. Csak tudnám, hogy ő honnan tudja, hogy Jimmie-ék ide költöztek. És mibe fog engem bele keverni? Ajjh nem értek semmit, utálom ha rejtvényekben beszélnek! Meg fogtam a törülközőmet és a pizsamámat, majd bevonultam a fürdőbe, és most magamra zártam az ajtót. Nem szeretnék úgy járni, ahogy Eizan-éknál. Végeztem a zuhannyal, majd mikor mindennel végeztem visszamentem a szobámba. Lefeküdtem és már megint nem tudtam aludni. A fenébe! Miért kell Eizan-nak mindig ilyen közel jönnie hozzám?!

De most jobb lesz aludni, nem akarok holnap fáradt lenni. Nagyon nehezen aludtam, többször felébredtem, és nem tudtam aludni. Aztán amikor felkeltem fél hatkor, úgy döntöttem, hogy nem alszom vissza, ezért kikászálódtam az ágyból, megmostam az arcomat, és lementem a konyhába csinálni valami reggelit. – Úgy látszik, nem én vagyok az egyetlen, aki nem tudd aludni. – Jött a hang, és egy kezet éreztem a hátamon. Mikor megfordultam Jimmie állt velem szemben, kócos hajjal, és egy szál alsógatyában. – Ööö Jimmie… Tudom, hogy itthon érzed magad, de azért ne ennyire. – Néztem rá utalva, hogy vegyen már magára valami ruha szerűséget. – Miért is? – Kérdezte nyájasan.

– Nézd, engem rohadtul nem érdekel, hogy egy szál bokszerben szaladgálsz itthon, de légy szíves légy tekintettel Kathleen-re, és Juss-ra. Ja meg magadra is, mert ha bátyám meglát így, a szuszt is kiveri belőled. – Gonoszul vigyorogtam rá, ő pedig mérgesen nézett rám és közeledni akart felém, csak hogy nekem akkor mázlim van, hogy ilyen csak a mesében létezik. – Ááááh nem hiszem el, hogy milyen kényelmetlen ez az ágy. Esküszöm, veszek magamnak egy kényelmesebbet, mert már ezt nem lehet ki­–…  – Igen Juss jött le álmosan és nyújtózkodva, de amikor meglátta, hogy Jimmie alsógatyában van előttem, elakad a szava és az agypumpája az egekig felszökött. – Hé! Már meg bocsáss, de azonnal öltözz fel, mert nagyon megbánod! – Oké, egy kicsit én is megijedtem, ahogy Juss nézett, az a pillantás tipikus Johns, látszik, hogy ő is a család tagja. De nagyon tetszett, ahogy Jimmie szó szerint ledermedt, és berezelt. Hmmm! Azt hiszem egy őrült ötletem támadt! Össze fogom ugrasztani a két fiút. Ha ők ketten nem jönnek ki, akkor lehet verekedés lenne belőle, és talán Donya is és apa is rájönne, hogy így nem élhetnek együtt. Te jó ég Meli! De önző vagy! Ez tényleg nagyon debil ötlet, viszont ha el akarom távolítani őket, akkor lehet, máshoz már nem folyamodhatok. – O-oké. – Jimmie, mint a szél eltűnt. Hehe! Ez már tetszik! Jézusom! Kezdek Eizan-re hasonlítani. – Hé! Mit csinált ez itt alsógatyában? – Kérdezte Juss.

– Nem sokat, csak ő sem tudod aludni és lejött. Viszont köszönöm, megsúgom neked… – Hajoltam közelebb hozzá. – nem igazán komálom a srácot. Az anyjával még nincs bajom, de Jimmie-t nem bírom. – Juss elnevette magát és ő is a fülembe súgott. – Bevallom, én sem. Van benne valami, ami ellenszenves, és szerintem nincs ki mind a négy kereke. – Huncutul nevetünk, majd közben neki álltam sütni pár tojást sonkával és szalonnával. Nem sokára készen is lettem vele, majd bátyámmal leültünk az asztalhoz és elkezdtünk reggelizni. – Hmm finom lett. – Dicsérte Juss. – Egyébként mesélj, hogy vagy? És hogy szerezted azt a sérülést? – A végén elhalkult a hangja, és lesütötte a szemét. Mély levegőt vettem majd kifújtam. – Hát, figyelj, el fogom neked mondani, de most nem a legjobbak a körülmények ehhez. – Mosolyogtam. – Rendi! – Mondta idétlen hangnemben.  Miközben reggeliztünk, Juss elmesélte, hogy mennyire kijön Kathleen-el, és hogy úgy érzi rá talált arra, aki igazán boldoggá tudja tenni.  Jó volt vele beszélgetni. Igazából Kathleen tényleg más, mint Courtney, nem ismerem a harmadik testvérüket, de nem is érdekel. A lényeg, hogy Juss most boldog, és ez nagyszerű. – Hé, kezdjük el becsomagolni az ajándékot. Te vettél valami apának? – Kérdezte. – Őszintén? Mindenkinek vettem, de neki nem. Még Jimmie-nek is, nem akartam bunkó lenni. – Mondtam unottan.

– Én neki nem. A faszom fog költeni rá.

– Igaz! – Elröhögtük egymást és a nappaliba mentünk.

– Viszont én apunak vettem egy fekete bőrtáskát, mert azokat szereti, oda adhatnánk neki közösen. – Mondta.

– Rendben! Köszönöm Juss, te mindenre gondolsz, már amikor. – Pimaszul kacsintottam rá, majd felmentünk a szobánkba, és csomagoltuk az ajándékokat. Már régen megvettem az ajándékokat, így nem kellet ezzel foglalkoznom, de Kathleen-nek nem régen vettem meg, na meg Jimmie-nek is, és apunak elfelejtettem bármilyen furcsa is, de Juss megmentet. Kathleen-nke egy ezüst karkötőt vettem, ami elefánt mintás volt, Donya-t és Jimmie-t lerendeztem egy üveg borral. Tudod ki fog rájuk költeni, igaza van Juss-nak. Tényleg! Drága bátyámnak egy lávalámpát vettem, magamnak is fogok venni, mert imádom az ilyen dolgokat, ahogy testvérem is. Mikor készen lettem, elmentem mosdóba, kifele jövet pedig Jimmie-vel találkoztam. – Látom hatott rád bátyám szavai. – Végre volt rajta egy fekete nadrág, és egy kék póló. – Ch! Ugyan már kérlek! – Kezdett bele, de megemeltem a kezemet és elfordítottam a fejem.

– Ne folytasd. Nem érdekel. Főleg nem a te magyarázkodásod. – Elindultam, de Jimmie utánam kapott, és a falnak szorított. – Tudod, nagyon érdekes vagy. Már értem, hogy Zack miért járt vele, és hogy most miért akar vissza szerezni. – Nem csak az ördögi vigyorára, de a név hallatára is elöntött a düh. Ökölbe szorítottam a kezem, és erős mozdulattal lelöktem magamról a kezeit. – Te honnan tudsz erről?  És egyáltalán mióta ismered Zack-et?!

– Nyugi kis lány! Nem kell így felkapni a vizet. De ha nagyon tudni szeretnéd, akkor Zack és én haverok vagyunk. Ráadásul egy szakterületen dolgozunk. – Teljesen megállt bennem az ütő. A szívem egy dobbanást ki hagyott, és levegő után kapkodtam. Mi? Zack és Jimmie? Ugyan az a munka? Csak nem…?

Ekkor megszólalt a csengő.

– Erre a beszélgetésre, még visszatérünk! – Fenyegetői hangnemem nem tetszett neki, de most ez nem érdekel. Most nagyon foglalkoztat egy két dolog, úgy látszik haladok, azzal, hogy kiszedjek belőle dolgokat. Mindenre gondoltam, de erre nem. Mérgesen lépdeltem lefele a lépcsőn, és dühösen nyitottam ki az ajtót. Eizan állt a kapunak támasztva. Annyira dühös voltam, hogy oda menve a kapuhoz ki nyitottam, rá markoltam Eizan mellkasánál a kabátjára és közel húztam magamhoz. – Reggel hét óra van, és még a családom alszik, meg tennéd, hogy nem csöngetsz, mert felébreszted őket?! – Nem igazán törődtem azzal, hogy ennek a viselkedésemnek vele szemben következménye is lehet, de jól gondoltam, ezt nem hagyja szó nélkül. – Hé! Tudod mennyibe került ez a kabát? Eredeti bőr! Lennél olyan szíves elengedni? – Még egy kicsit dühösen meredtem rá, de mikor észbe kaptam, hogy mit csinálok elengedtem.

  – Egyébként meg mi bajod van? – Kérdezte miközben, kezével leporolta fekete bőr kabátját. – Hogy mi bajom van? Ti vagytok a bajom! – Rugdosni kezdtem, ő pedig értetlenül nézett rám, mind addig, míg az ajtó ki nem nyílt, Jimmie és Eizan tekintette találkozott. Hoppá! A lehető legrosszabbra számítottam, deee…

Eizan arcán egy olyan ördögi egyben kihívó vigyor jelent meg, ami megrémisztett. Majd megmarkolta a pólómat, hozzá teszem, még mindig pizsamába voltam, és hááát, nem volt rajtam melltartó vagy ilyesmi. Aztán húzni kezdett be házba, ahol Jimmie is volt. Mikor bementünk Eizan egész végig maga mellett tartott, keze a vállamon volt, és kihívóan nézett a szőke srác szemébe. – Na mi van Seyfried? Jöttél ellenőrizni, nehogy rá tegyem a kis szentedre a kezemet? – Mutatott rám lenézően. Utálom, ha semmi néznek, és már majdnem mondtam volna valamit, mikor Eizan enyhén belemarkolt a vállamba és Jimmie-ről le nem vette a szemét. – Mondjuk! De tudom, hogy a kis szentem meg tudja védeni magát, és hidd el, ha te valami olyat csinálnál vele, ami neki nem teszik, akkor biztosíthatom, hogy komoly sérüléseket fogsz szenvedni. – Ez az ördögi vigyor, ez a határozott, és erős kisugárzása egyszerűen… megbabonázott. Éreztem azt a kisugárzást Eizanből, ami áradt ki belőle, és teljesen lázba hozott. – Igen? Akkor kipróbálom. – Jimmie is rendesen fel volt tüzelve. Szinte lángolt a levegő a gyűlölet és a düh miatt a két srác között. – Hm! Na látod, azt nem ajánlom. – Fenyegetőzött Eizan. – Mivel ha megpróbálod… Megöllek! – Komolyra fordította a szót. Azt hiszem, félek Eizan-től, lehet, engem nem bántana, de most egy kicsit remegek. Láttam a két fiún, hogy mindjárt egymásnak esnek, ezért valamit tennem kell. – Fiúk nyugi van! Itt nem csináltok jelenetet, főleg nem karácsonykor. Szóval viselkedjetek, vagy repültök mind ketten. Pár pillanatig még farkas szemet néztek egymással, aztán Eizan enyhült. – Én jó fiú leszek, persze ha ő is. – Mutatott Jimmie-re gúnyos vigyorral. – Ch! Talán kibírom, hogy ne hányam el magam. – Vágost vissza Jimmie szintén tele gúnnyal. Tényleg képesek lennének megölni egymást, de bevallom, ettől félek, nagyon!  

– Melcsy, kéne egy csomagoló papír, mert nem találtam. – Juss jött le a lépcsőn, majd mikor meglátta a két fiút, mérgesen nézett rájuk. – Hát ti? Most itt fogtok karácsonyozni? – Kérdezte unottan.

– Igen Juss, most ők igen. Bocsi, hogy nem szóltam… – Mondtam, lesütve a szememet.

– Hmmmm. Na jó, de azért óvatosan. – Érezhető volt a hangján, hogy nem nagyon örül ennek, és hogy vigyázzak, mert nem akar jelenetet, főleg nem karácsonykor. Lassan Donya, és apa is lejöttek, és neki álltak főzni. Mondtam, hogy segítek, de visszautasították. Hát jó, ha nem hát nem. Jimmie Donyával kezdett el beszélni, apu és Kathleen a munkáról beszéltek, Juss pedig elvolt a szaloncukor csomagolásával. Mivel nem tudtam magammal mit kezdeni, ezért úgy döntöttem, hogy veszek egy zuhanyt és átöltözök. Már lezuhanyoztam, még egyszer megmostam a hajamat, és már át is öltöztem, egy fehér farmerbe és egy fekete topba, mikor kimentem a fürdőből és Eizan velem szembe támaszkodott a falnak. – Tudod eszembe jutott a tegnap este. – Húzódott egy perverz vigyor az arcára. – Bevallom… – Ellökte magát a faltól, és közel jött hozzám, olyannyira, hogy a falnak préselt. – Nagyon nehéz volt fékezni magam. Ha lesz még ilyen alkalom, nem menekülsz előlem. – Arcával közelhajolt és megnyalta a száját. – Ne reménykedj! Nem lesz legközelebb. Különben is, neked ez csak játék. Te nem veszed komolyan! – Mondtam miközben mérgesen néztem a szemeibe.

– Komolyan? Hiszen én mindig komoly vagyok, amikor játszom a nőkkel. – A kijelentése csalódottságot idézet elő bennem. Hát tényleg így áll a helyzet? Ő csak játszadozik, de engem nem vesz komolyan. – Aha biztos. De most engedj! – Ellöktem magamtól, de ő megragadta a karomat és visszarántott és egyenesen a mellkasának mentem. – Pedig fogadd el, hogy hozzám tartozol. Vagyis még nem, de gondoskodok róla, hogy beadd a derekad és az enyém légy. – Hangja halk volt, mégis vízhangzott a fülemben, amitől a fejem is megfájdult. Nyakamra tapasztotta ajkait és egy hosszú csókot nyomott rá. A szívem kihagyott egy ütemet, a lábaim pedig legyökereztek. Mikor észbe kaptam, a testem automatikusan reagált rá. Megragadtam Eizan vállát, majd hátra löktem, amitől a mögötte lévő falnak ütközött és lecsúszott a földre. – Ne merészelj hozzám érni te perverz! – Ökölbe szorított kézzel kiabáltam rá, ő pedig csak kitágult szemekkel nézett rám. Nem számított a reakciómra, teljesen megleptem ezzel a mozdulatommal. Semmit nem szóltam csak dühösen sarkon fordultam és lementem a lépcsőn. Mikor leértem a nyakamhoz kaptam, és amint eszembe jutott, hogy Eizan megcsókolta, elvörösödtem. Francba!

A nap további részében senkihez sem szóltam, kivéve Kathleen-t. – Melcsy, Courtney hol van? – Kérdezte tőlem. Hoppá, ő szerintem Dinah-éknál maradt hacsak nem ment el onnan.

– Ő barátnőmnél, azt hiszem, de ne aggódj jól van. – Mosolyogtam.

– Akkor meg nyugodtam, csak mert, azóta nem hívott. Remélem, hamarosan haza jön.

– Reméljük. – Kathleen nagyon kedves lány. Jó hogy juss ilyen lányt fogott ki. Ahogy vele beszélgettem, éreztem Eizan és Jimmie tekintetté a hátamon, de nem figyeltem rájuk. Egyikkőjüket sem akarom most látni. Jimmie most itt lakik, azt még megértem, de Eizan mi a szarnak jött ide? Azt elfelejtettem tőle megkérdezni. Komolyan, jöhet még ennél rosszabb…? – Na emberek! Ajándékozzunk! – Szólt Juss, akiben nagyon nagy volt a lelkesedés. Meg is történt. Mindenki oda adta az ajándékot mindenkinek. Eizan-on még látszott is, hogy nem tetszik neki, Jimmie kap tőlem ajándékot, de ő nem.  Bár valójában azt az üveg bort nem én vettem, hanem apu, csak nekem adta, hogy adjam nekik oda. Szóval ha azt nézzük, akkor én nem is vettem nekik semmit.

Juss nagyon örült a lávalámpájának, ahogy Kath is a karkötőnek. Én kaptam egy rajzkészletet bátyámtól, nem lehetett valami olcsó, mert az egyik legjobb minőségűt vette. Tudja, hogy imádok rajzolni, és hogy nagyon megy. Kaptam mégy könyvet is, és még pár apróságot, ami valljuk be, értékes dolog.  – Nagyon szépen köszönöm, király ajándékok! – Köszöntem meg mindenkinek. Azt est további része tök jól ment. Borozgatunk, meséltünk egymásnak, és nem érdekelt Jimmie és Eizan jelenléte. Jó érzés volt. Mind addig míg nem… Megszólalt a csengő. – Kinyitom. – Állt fel Juss. Amikor jött vissza, már nem egyedül. Egy középkorú nő és férfi jött be. Annyira ismerősek voltak, de nem ugrott be, hogy honnan. – Önök kik? – Kérdezte Donya tőlük.

A férfi lesütötte a szemét, majd rám nézett. – Ne haragudjanak, hogy zavarjuk önöket, főleg, hogy karácsonykor. – Mondta.

– Nem, nem gond. De ismerjük önöket? – Kérdeztem apám tőlük.

– Nem, de a fiamat ismerték. – Mondta a férfi.

– A fiát? Kire gondol?

– Adam. Adam Knight-ra. – A férfi kijelentésére mindenki jéggé fagyott. Mi? Ők… Adam szülei?

– Áá nézzék, nagyon sajnáljuk, ami történt, és nem akarunk otrombák lenni, de kérem karácsony van, és… – Kezdett bele apum, de a nő közbe szólt.

– Tudjuk, és sajnáljuk. Viszont szeretnénk mondani valamit. – Egy kis habozással ugyan, de bele kezdett. – Gondolom, tudják, hogy a fiam, nem véletlenül halt meg, hanem meggyilkolták.

– Igen, de nekünk mi közünk van mind ehhez? – Kérdezte Juss.

– Az, hogy van valaki, aki látta a gyilkosságot, és tudja, hogy ki tette. – A testem remegni kezdett. Ugye nem…?

– Még mindig nem értem… – Húzta fel a szemöldökét bátyám. A nő felemelte a kezét, és habozás nélkül rám mutatott.

– Te ölted meg! – Végem van…