2013. május 14., kedd

10.fejezet~ A könnyek szava ~

Sziasztok! Itt az új fejezet! Nagyon-nagyon szépen köszönöm a véleményeket, nagyon jól estek. :)♥ Ez a rész olyanra sikeredett, amilyen hangulatom volt(de szerintem ez pont úgy jó, ha bele visszük a saját énünket is. ^^). Amint látjátok, megváltozott az oldal neve és linkje is egyaránt. A régi linkel nem működik csak az újjal( szóval ne ijedjetek meg ha azzal nem hozza be :D). Facebook-on létre hoztam egy csoportot, ha van kedvetek, akkor gyertek! ^^ https://www.facebook.com/groups/476236759111662/  De ha esetleg így nem adná ki, akkor csak keresetek rá a Dance of the weapons néven(csoport) és kifogja adni! ^^ Jó olvasást! Puszi!♥
(Ui: Bocsi a hibákért, és a Holló[sztorim] kicsit késni fog) :)











Eizan szemszög:

Amikor megláttam Jimmei arcát, azt hittem, hogy menten neki esek és szétverem ezt a seggfejt! De tiszteletben kellet tartanom, hogy ez nem az én házam, és nem csinálhatok balhét. Ezért nagyon nehezen, de sikerült magamat nyugodt állapotba helyezni. Aztán a drága Jonhs kisasszony, - akinek igazából tudtam a nevét, csak azt akartam, hogy ő maga mondja el - kizavart. Erre persze megint felkaptam a vizet, de Jimmie előbb el ment mint én. Aztán szépen neki estem a kicsikémnek. Közelebb mentem, hozzá, ő pedig hátrálni kezdet, csak hogy a konyhai berendezés megakadályozta a menekülését. Lehajoltam a nyakához és egy puszit nyomtam rá. Tudtam, hogy zavarba hozom. Imádom, mikor piros az arca, főleg ha én vagyok az oka!  Kicsit veszekedésbe enyelegtünk, de aztán fogtam magam és elmentem. Beültem a kocsiba, és haza fele vettem az irányt. Ebből a napból elegem volt! A szarházi mit képzel magáról?! Ennyi év után, és van pofája a szemembe nézni?! Nem igaz!Ezért még nagyon megfizet! Mikor haza értem, beálltam a kocsival a garázsba, majd bementem a lakásba. – Áá Eizan! Hol voltál eddig? Aggódtam! – Anyám fogadott az előtérben. – Bocsi, csak volt egy kis dolgom. – Mondtam, majd felmentem a lépcsőn egyenesen a szobámba menve. Ledobtam a ruháimat, beálltam a zuhany alá, és letusoltam.  Mikor végeztem megszárítkoztam, felkaptam egy gatyát, és bedőltem az ágyba. Az agyam zakatolt. Nem bírtam aludni. Miért pont most? Mit akar a városban? Egyáltalán minek jött vissza? Ááá bazd meg! Rosszabb vagyok, mint egy nő, mikor gondolkodik.  Oldalra fordultam, majd becsuktam a szemem.

Csörög az óra, ami reggel fél nyolcat mutat. A kurva életbe már!  Szombat van az isten szerelmére!  Ránéztem az óra hátoldalára, és láttam, hogy ez meg van babrálva. Eliot! Nagy sebességgel kiszálltam  az ágyból és megcéloztam öcsém szobáját. Dörömbölni kezdtem az ajtón. – Eloit! Nyisd ki! – De nem jött válasz az ajtó mögül, csak mögülem.  – Engem keresel? – Megfordultam és öcsém tipikus ördögi vigyorával nézett rám. Pff! Látszik, hogy kinek az öccse! – Igen! Te állítottad be az órát, hogy ébresszen? – Néztem rá dühösen.  – Ööööö… Ja! –   – De bazd meg, szombat van! Ilyenkor miért nem hagysz aludni?! – Zavartan megvakarta a fejét, és röhögni kezdtet. – Bocsi-bocsi…. csak…    Annyira nevetett, hogy beszélni is alig tudott. – Hé gyerekek! – Szólt fel hírtelen anyám. – Reggeli! Gyertek le!  - Folytatta. Eliot akkor már Lena szobája előtt állt és benyitott. Ajjjh! Mindegy!  Felesleges lenne vissza aludni, így hát lezuhanyoztam és felöltöztem.  Lementünk reggelizni, fimon volt az illata. Egyébként mindig anyánk főz reánk.  Lenne pénzünk cselédeket fogadni, de szerintem fölösleges. Ha anyám szereti azt csinálni, mivel, hogy látszik rajta, akkor nem vonom meg tőle. Meg amúgy útban lennének. Befejeztem a reggelit, ugyanis jött egy ötletem. – Na én megyek! Majd valamikor jövök. –Puszit nyomtam anyám arcára, és elmentem.  – Vigyázz magadra! – Kiáltotta utánam. Az anyai aggodalom,mi? Na mindegy! Felnyitottam a garázs ajtaját, és rengetek kocsi, motor tárult elém. Gondolkoztam egy sort, hogy melyikkel menjek, de végül a kedvencem mellet döntöttem:  egy fekete Lamborghini Gallardo. Imádom! Oda mentem és beszálltam, bekapcsoltam a rádiót, amiben a Black viel brides együttestől a Fallen angels szólt. Hmm! Tökéletes! Beindítottam a kocsit, kiálltam és már mentem is ki a nagyvilágba. Először felvettem Enrique-t a lakásuknál. Öltönyben beszállt a kocsimba. – Hát te? Mi ez az alkalmi ruha? – Kérdeztem gyanakvóan. – Óó hát semmi, azon kívül, hogy egy fontos megbeszélésem lesz. Azért hívtalak, hogy vigyél el. – Mondta. – Miért nem a saját kocsiddal mész? – Kérdeztem. – Mert az úgy jobban néz ki ha visznek, nem pedig megyek.  – Kacérkodott. Megforgattam a szemem, majd rátapostam a gázra. – Amúgy tegnap találkoztam McDaniel-el. – Szólaltam meg. – McDaniel? Jimmie McDaniel? Hol?    – Melinda-ék lakásán. –  – Az ki? –  – Csak egy lány, akivel most jelenleg szórakozok. Mindegy! Elégé összekaptunk. Csupán azért nem vertem agyon, mert más házában voltam, ennyi. – Enri arca lesápadt és nagyokat pislogott rám.  – Az a kis seggnyaló! Szerintem okkal volt ott. – Mondta. – Gondolod? –  – Tudom! – Enri biztos volt magában, de szerintem is igaza van. Oda értünk a tárgyaló helyre, én pedig kiraktam őt. Jó nem szó szerint, csak kiszállt. Intettem neki, majd elhajtottam. Hmmmm! Mi lenne, ha meglátogatnám a drágaságomat?  Így is tettem. Mikor megérkeztem Meli házuk elé, hívtam telefonon, de nem vette fel. Végül addig próbálkoztam, hogy mégis csak sikerült neki. Veszekedtünk egy kicsit, mert azt akartam, hogy lejöjjön, de persze ő ezt nem akarta. Meguntam, így dörömbölni kezdtem az ajtón, és fenyegettem a kicsikét, hogy ha nem nyitja ki akkor betöröm az ajtót.  Megtette a hatását. Az ajtó kinyílt és a lány mérges pillantásával találkoztam.  Nyájasan kérdeztem tőle, hogy bemehetek e, de ő elküldött a picsába! Na azt már nem! Így nem beszél velem! Ideje megtanítanom, hogy ki az úr a háznál. Megakadályoztam, hogy becsukja előttem az ajtót, így oda tettem a lábam, de ő meg szépen rálépet, nem kis erővel.  Bedühödtem és szó szerint bevágtam az ajtót, mire Meli hátra esett. Hátrálni kezdtet én pedig egyre jobban közeledtem felé. Mikor oda értem hozzá, leguggoltam elé, ördögien a szemeibe néztem, a nyakánál lehúztam a pólóját, oda tapasztottam a számat és erősen szívni kezdtem.  Hmmm! Finom! Nem vagyok vámpír, de lányok nyakát szívni, igazán élvezetes.  Mikor elengedtem haragosan néztem rá, amitől persze ő is megtorpant. Kicsit megfenyegettem, persze azért még célozgattam, hogy nem e mennénk szobára, mert nagyon kívánatos a drága, de naná, hogy nem megy bele. Megint felhúzta az agyamat, de utána már elmentem, mondjuk maradtam volna még játszani vele, de dolgom van. Beszálltam a kocsiba és elhajtottam. Fülembe jutott, mi szerint Jimmie és az az Adam Knight vagy ki a faszom, összedolgoznak.  Igaz, a bérgyilkosok körében ez valami pletyka volt, de azért jobb, ha utána járok. Ebben a világban már bármi megtörténhet, de azért a bérgyilkosokban nem szabad megbízni. De jó, hogy magam ellen beszélek, na mindegy!  Pár perc múlva behajtottam egy kis utcába, ahol lesz a találkozóm. Leparkoltam a kocsival, kiszálltam, majd lecsuktam. Nem sokkal ezután egy félhosszú vörös hajú lány jött felém, hatalmas mosollyal. – Eizan! De régen láttalak! Mi a helyzet veled? – Ölelt meg. – Szia Naomi! Én is örülök neked.  Köszi, jól vagyok, bár néha a munka kikészít. – Mondtam. – Értem. Nos, ebben a szakmában élni nem könnyű, de nem is lehetetlen.  – Mosolygott megértően.  Szeretem Naomit. Mindig ő biztat engem, ha netán feladnám. Ami nem jellemző rám, de néha napján már én is besokallok.  Ő olyan nekem, mintha a húgom lenne. Kár, hogy Lena nem ismerheti meg, mivel, hogy a bérgyilkosok körébe tartozik, pedig biztosan kedvelné. – Többiek? – Néztem rá kérdőn. -  Enrique azt mondta, hogy késik, de a többiekről ne tudok semmit. Menjünk be, hátha itt vannak már. – Bólintottam és bementünk a szemben lévő épületbe. Egy nagy terembe értünk, ahol egy hosszú asztal volt körülötte fekete-fehér székekkel. Csak egy ember ült bent, Zack Miller. – Korán jöttetek.  A többiek csak félóra múlva jönnek. – Mondta a srác. – Nem hiszem el! Pedig világosan elmagyaráztam mindenkinek, hogy délre itt vagyunk! Ááá nem hiszem el! – Naomi nagyon kiakadt, de igaza van. Én is kiakadnék, csak most nem érdekel. Oda mentem az asztalhoz, kihúztam egy széket Zack mellet és leültem.  – Egyébként minek kellet ez a találka? – Kérdezte a mellettem ülő fiú. Naomi fáradtan oda ballagott hozzánk és leült velünk szembe. Rákönyökölt az asztalra, és kicsi gondolkozás után megszólalt. – Kiderítettem, hogy a bérgyilkosok között, az az közöttünk, van egy áruló. – Hírtelen felemeltem a fejem, és ijedten néztem rá. – Áruló? Ezt fejtsd ki! – Most már tudni akarom!
– Kicsit nyomoztam a köreinkben. Eizan, emlékszel még rá, hogy valaki megakart ölni téged, méghozzá egy bérgyilkos?
  Igen! Miért?
– Kiderítettem, hogy ki az illető.  Igaz, nagy erőfeszítés volt, mert elmenekült előlem, de végül megtaláltam.
  Ki az? – Vérszemet kaptam. Elködösült felettem az ég. Haraggal néztem a lányra, de ő is tudta, hogy ezt nem neki szánom.  Naomi tudta, és én is , hogy ha el mondja elönt az indulat. De most már nem hallgathatja el előlelem. – Hát számomra is megrázó volt, mikor megtudtam. Adam Knight. – Most még nagyobb dühöt éreztem, mint előbb. Lassan felálltam, és Naomi-re néztem.  – Eizan! Ne csinálj még semmi baromságot, világos?! Még ne! – Utasított. Felállt, oda jött hozzám, és megfogta a karomat. – Kérlek! Ígérem megölheted, de még nem most. Rendben? – Lassan felsóhajtottam és próbáltam elnyomni a bennem tomboló tűzt. Az a kis görény! Ráadásul Melinda közelében van, ami még jobban bosszant. Ezért még nagyon megfizet a kis szarházi! Naomi várta a válaszomat, majd a kezemet a kobakjára tettem. – Ne aggódj! Biztosra veheted, hogy meg fogom ölni, de csak akkor, ha arra utasítasz. – Naomi megkönnyebbülten mosolygott rám, és nekem is sikerült lecsillapodnom. – Köszönöm! – Mondta miközben megölelt. Viszonoztam aztán eltoltam magamtól. – Most viszont mennem kell. Valószínű, hogy a többiek már nem fognak jönni, bár azért ide szólhattak volna. Zack! Vidd haza Naomit! – Utasítottam, mintha nekem dolgozna. Valójában így van, mert tényleg tőlem kapja a pénzt, amiért meg is dolgozik. – Rendben! – Bólintott, majd ő is felállt. Kezet fogtunk, egy puszit nyomtam a lány arcára, és kimentem. Beszálltam a kocsiba, bekapcsoltam a rádiót, és már mentem is. Ránéztem az órára, ami fél hármat mutatott. Jesszus! Így elment az idő?! Mehetek Enrque-ért. Csörög a telefonom.
– Mondjad!
– Ember hol vagy? Már itt állok tíz perce a hideg levegőn, és majd szét fagy a seggem. – Panaszkodott Enri a vonal másik végén.
– Jaaaaj te szegény! Hallod úgy sajnállak! Az a tíz perc kurva hosszú idő, hogy a picsába bírtad ki? – Beszéltem hozzá cinikusan.
– Hahaha! Kurva vicces! Na told ide a segged! – Idiótán felröhögtem, majd leraktam. Senkitől nem tűröm, hogy rángasson, de Enri olyan nekem, mint egy báty.  Kb. öt perc múlva oda értem, ahol Enri várakozott. A kezeit melegítette, én pedig csúnyán kiröhögtem. De rohadjak meg, kurva jól esett. Megálltam előtte, és beszállt a kocsiba. – Hallod bazd meg! Itt olyan idióták vannak! A tárgyalás háromnegyede azzal ment el, hogy nem tudtak ki egyezni. Az a két pasi rosszabb volt, mint száz nő egy helyen! A faszom kivan! – Csak mondta és mondta, én meg csak röhögtem. – Ki van? Tényleg? – Néztem oda rá. – Hülye! – Röhögött! – Hagyjad már, ne húzd fel magad. – Nyugtattam, pedig én sem voltam valami nyugodt.  – Á már azért lenyugodtam, de most már menjünk valahova oszt igyunk meg valamit. – A Party club jó lesz? – Kérdeztem. – Tökéletes! – Vágta rá. Lekanyarodtam egy kis utcán és pont szembe volt velünk a klub. Kiszálltunk, és bementünk. Alig voltak bent, de nem csoda, hiszen még csak délután van. Korai lenne, ha itt már folyna a buli.  Oda mentünk a pulthoz, és kikértünk két vat 69 whisky-t. Aztán Enri kérte az egész üveget, ne hogy azt mondja, hogy nem volt elég. Leültünk a pulthoz. Aztán Enri kikérte az egész üveget, ne hogy azt mondja, hogy nem volt elég. Leültünk a pulthoz és hosszas beszélgetésbe kezdtünk. – Te figyi már! Mi volt a te tárgyalásodon? Bocs, hogy nem tudtam menni. – Mondta.
– Ja nem gond. Amúgy meg nem sok, mivel csak hárman voltunk.
– Mert? A többiek elfelejtették?
– Valószínű. De már mindegy! – Kicsit elgondolkodtam, ahogy magam elé néztem, aztán ismét szóra nyitottam a számat. – Enrique! – Szóltam erőteljesen. – Mi az? – Félve nézett rám. – Naomi mondta, hogy van közöttünk egy áruló. Te ezt tudtad? – Néztem rá a szemem sarkából. Enri lerakta a kezében lévő kis poharat, karba tette kezeit és felsóhajtott. – Nézd! Tudtam! Azt is, hogy ki az, és gondolom, hogy Naomi is elmondta már. Azért nem mondtam el neked, mert Naomi megkért rá. – Beszélt, miközben rám szegezte tekintetét.  – Ő akarta neked elmondani. Bocs. Csak ezt tiszteletben akartam tartani. – Mikor befejezte töltött magának az italból, a szájához emelte és egy mozdulattal lehúzta. – Hm! Érdekes. – Nevettem.
– Mi?
– Én is ezt tettem volna. – Néztem rá. – Meg bocsájtok na! De azt a pasit még a héten kicsinálom!
– Úgy legyen! – Ismét öntött, de most rám is gondolt. – Ebben én leszek a cinkostársad! – Kacsintott rám, majd koccintottunk és lehúztuk a pohárban lévő italt. – Egyébként. Nem csak Adam-et kell kicsinálni. Azt is meg kell keresni, aki akit felbérelt ellenem. – Mondtam. – Ez igaz! De ha mi ketten összedolgozunk, senki nem menekülhet ellenünk! -  Nevetet a mellettem ülő szöszi.  Még mindenféle marhaságról beszélgetünk, és a feszültség ami bennem volt, lassan kezdtet feloldódni. Tényleg jól éreztem magam. Hírtelen kaptam egy sms-t. Megnyitottam a bejövő listát és megnyitottam.  Ez állt benne: „ Szia Eizan! Antone vagyok. Gondolom, már tudsz róla, hogy ki az áruló közöttünk. Most éppen az én társaságomban van, vagyis volt, ugyanis eltűnt, csak az a baj, hogy Melivel együtt. Nem tudok semmit sem csinálni, mert akkor a körülöttem lévők gyanút fognak. Van egy olyan érzésem, hogy Meli bajban van. Nem tudom a pontos helyét, hogy hol, de valahol a városban vannak. Fogalmam sincs, hogy neked ő mit jelent, de ugyan olyan ember, mint bárki más. Kérlek, segíts rajta! Antone.”  Ekkor hirtelen mindent tisztában láttam. – Enri! Baj van! Mennünk kell!
– Mi? De hova? Várj már! – Megfogtam Enri karját, hagytam a pulton pénzt az italért, majd kirángattam az ajtón. – Eizan! Mi van? Mi történt?!
–Majd a kocsiban elmondom, de most gyerünk! – Beszálltunk a kocsiba és tövig beletapostam a gázba. Sajnos Enri nem bírja a gyorsaságot. – Ember mi bajod van?! Mond már! – Követelőzött. – Antone írt. Mega van Adam! – Mondtam. – Várj! Nem azt mondtad, hogy nem fogod megölni?! Akkor ne is öld!
– Nem is fogom! De Melivel van, és nagy valószínűséggel történt valami! – A kocsit nem kíméltem az úton lévő kátyúktól.  – Értem! De hogy a francba akarod megtalálni ekkora városban?
– Imádkozz, hogy megtaláljam, és hogy legyen szerencsém! – Csak nyomtam a gázt, közben pedig gondolkodtam, hogy hol lehetnek. Mikor beértem a városba lelassítottam, hogy jobban áttudjam vizsgálni a terepet.  Több mint egy órát elidőztünk így. Kezdtem bepánikolni, és úrrá lett rajtam az aggódás érzése. Néha-néha Enri rám pillantott, mintha azt mondaná: Elkéstünk. De nem adtam fel. Megállítottam a kocsit. És kiszálltam, Enri is követett. – Gyalog akarod tovább keresni? Már kezd sötétedni, így alig fogunk látni valamit. – Mondta Enri. – Lehet. De muszáj megpróbálnom. Te szállj vissza a kocsiba, ha találtam valami hívlak!
– Ne már! Veled megyek!
– Nem! Szállj vissza! Ha kell a kocsi ki fogja oda hozni? – Néztem rá kérdőn. Megforgatta a szemeit majd felsóhajtott. – Ajjjh! Rendben! De bármi van, csak írd le sms-ben a hely nevét ahol vagy, és megyek. – Mondta utasítva. – Meg lesz! Kösz! – Mondtam, majd futásnak indultam. Sikátorokba, kisebb fajta parkokba néztem be, de nem találtam. A picsába már! Már két órája annak, hogy Antone azt az üzenetet küldte, és azóta nem találtam meg. A kurva életbe, hogy az isten bassza meg! Hírtelen női hangokat hallottam a távolból. Reménykedni kezdtem és megindultam a hangirányába. Egyre hangosabb volt a hang sikítása, de végül olyan volt, mintha valaki elhalkítaná.  Tovább mentem arra, ahonnan az előbb jött a hang. Gyorsan előkaptam a farzsebemben lévő pisztolyt, és akkor láttam meg, hogy Adam az én játékommal játszik. Mögé kerültem és rászegeztem a fegyvert. Megfenyegettem, de részeg volt, így nem jutott el a tudatáig. Aztán egy variációnál maradtam. Vállon lőttem Adam-et, aki elterült a földön. Gyorsan küldtem egy sms-t Enrinek, majd oda mentem a földön fekvő rémült lányhoz. Veszekedni kezdett velem, hogy megöltem a barátját. Ez a hála?! Amiért segítettem neki?! Hát ez hihetetlen, komolyan! Csúnyán beszélt velem, és elküldött a francba, ezért valahogy le kellet csillapítanom. Megragadtam a csuklóját és magamhoz rántottam.  Fogalmam sincs, hogy miért, de nagyon megkönnyebbültem. Miközben ő rajtam zokogott, levettem a kabátomat és rá terítettem, majd felálltam vele együtt. Közben hallottam a kocsim hangját, ez az! Enri is ide ért. Szóltam neki, hogy takarítsa el Adam-et. Szegény Meli! Látta Enri igazi oldalát, Adam testét berakta egy fekete zsákba, óvatosan, aztán oda jött hozzánk, miközben Melit az ölembe kaptam. Iszonyat zavarban volt. De így fehérneműben a karjaim közt nem is csodálom. Ha most nem érte volna sokk, a maradék ruháját is levenném róla és neki esnék. Melit betuszkoltam a kocsiba, Enri pedig odaadta a ruháit neki, majd Adam-et csak úgy berakta a csomagtartóba. Beszállt a kocsiba, és ismét tövig nyomtam a gázt egészen az esti ügyeletig. Mikor oda értünk intettem Enrinek, hogy ő foglalkozzon Adammel én meg addig Melivel. Meli kiszállt volna az ajtón, de összeesett. Kikapcsoltam az övet és gyorsan kiszálltam. – Jól vagy? – Kérdeztem aggódva. Valami történt a bal lábával, ezért ismét az ölembe kaptam és úgy vittem be az épületbe. Ott megvizsgálták, komolyabb baja nem lett. Mikor végeztünk, kimentünk. Kicsit megint összekaptunk, de sikerült lenyugtatnom a kicsikét. Enri jött velem szemben. Bólintott, hogy Adam bent van a kórházban így, ezzel nem lesz gond. Mázli, hogy Enrique apja orvos, így persze, hogy nem fognak gyanút. Elköszöntem tőle majd beszálltam a kocsiba, természetesen Melivel együtt. Útközben egy ideig nem szóltunk egymáshoz, de én kíváncsi lettem volna rá, mégis mi a halál történt, így hát faggatózni kezdtem. – Közben írtam Antone-nak egy sms-t , megköszönve neki, hogy szólt nekem. – Melit persze nagyon kiakasztottam, de a veszekedésünk végén elmondtam neki, hogy Adam nem halt meg, és ezt egy „köszönöm” szóval hálálta meg.
– Nocsak-nocsak! Valaki csak nem hálás nekem?? – Kérdeztem tőle perverz vigyorral. Persze mint mindig, most is elküldött melegebb éghajlatra. Nem tudom miért, de ez tetszik! Meg kell hagyni, van tűz a kicsikében! Nyami!  Miközben ő duzzogott félre álltam a kocsival és megállítottam. Mikor Meli visszafordult felém és én már majdnem az arcát érintettem. Próbálta megakadályozni a közelségemet, de nem járt sikerrel. Teljes sebességgel megcsókoltam. Csak úgy elkapott a pillanat heve. Nem gondolkodtam csak cselekedtem. Jobban mélyítettem a csókot, szinte már fulladásig. Majd belevigyorogtam a csókba.  – Az a tetű tuti összevissza csókolgatott. Muszáj volt kifertőtleníteni a szádat. – Mondtam perverzül. Ismét elindultam, egész úton nem szóltunk, mivel én vigyorogtam ő meg durcizott. Egyem meg de cuki! Mikor a házuk elé értünk, meg akart szökni előlem, amit persze én nem hagytam, ezért bekísértem. Mikor már majdnem kinyitotta volna a bejárati ajtót, egy velem egy súlycsoportban lévő srác nyitott ajtót. Tekintette dühös és rideg volt, majd sarkon fordult és bement. Láttam Meli arcát, és attól féltem, hogy itt helyben elhányja magát. Nagyokat nyelt, vett egy mély levegőt és bement. Természetesen követtem őt, ne hogy valami butaságot csináljon. Mikor beértünk tágra nyíltak a szemeim. Csupa ismerős arcok vettek körül. Kathleen, Antone, Bessie és még az az idegesítő Sarah is ott volt. Mind ismertem. Ch! Milyen kicsi a világ! Meli elkezdett ezzel a Juss nevű sráccal vitatkozni. Vagyis igazából csak a fiú osztotta az észt, nem is keményen. Már azon a szinten voltam, hogy leállítom, de ez családi ügy. A tekintettem találkozott Antone-val, szemkontaktussal megköszöntem neki, hogy szólt, majd ismét Meli szegeztem a figyelmemet. Juss még mindig mondta neki a magáét. Meli keze megfeszült, láttam rajta, hogy akármikor beverhet neki egyet. Ekkor a srác hozzám fordult és szinte nekem esett, vagyis engem kezdet el hibáztatni a történtek miatt. Majdnem én is mondtam valamit, de Meli közbe szólt. – Fogd be! – Mindenki, még én is ledöbbenve néztem rá. Bele kezdett a mondókájába, ami nem volt valami rövid. Szépen kiosztotta a srácot, és még engem is megvédet. Nem mondom, tudd bánni a szavakkal! Ügyes! A fiú látszólagosan elszégyellte magát és megölelte Melit. Aztán hozzám fordult.  – Ne haragudj! Tényleg nem akartam csak hát tudod-… - Megértően a vállára tettem a kezem és mosolyogtam.  – Nyugi! Nem történt semmi! Meg értem az érzéseidet. Nekem is van egy húgom. – Levágtam a beszélgetésből, hogy a bátyja, semmi kétség. Igazából tényleg megértettem a srácot. Ha nekem valaki így hozzá nyúlna Lena-hoz az abban a pillanatban halál áldozata lenne.  A fiú is elmosolyodott,majd a többiekre pillantottam, ahol Sarah pillantása fogadott. Nem tudom miért érzek így, de olyan, mintha ezt a lányt már láttam volna valahol. Már mint úgy értem, hogy régebben, a múltamban. – Bessie! Gyere, haza viszlek! – Néztem rá a lányra. Ő pedig felpattant, elköszönt mindenkitől, és kimentünk. Észrevettem, hogy Meli követ minket. Nocsak! Bessie és Meli megálltak az ajtóba, én pedig kinyitottam a kocsit, majd beindítottam. Kiszálltam a kocsiból, Bessie jött velem szemben, mondtam neki, hogy mindjárt jövök, és Meli felé vettem az irányt. Már majdnem bement a drága, mikor elkaptam a derekát és magamhoz rántottam. Kezemmel végig simítottam a testét, éreztem, ahogy kirázza őt a hideg, és elpirul. A fülébe súgva megdicsértem a fehérneműjét, majd a nyakára tapasztottam az ajkaimat és egy hosszú csókot adtam rá. Ekkor megjelent az a Juss nevezetű fiú. Mérgesen fenyegetett a szemeivel, hogy hozzá nyúltam húgához, de viszonoztam ezt a „kedvességet” feléje.  Meli kiszabadult az ölelésemből és beszaladt a házba. Juss-al még szemeztünk egy darabig, mintha mind kettőnk akarna valamit mondani, de egyikünk sem szólalt meg. – Viszlát! – Mondtam majd sarkon fordultam oda mentem a kocsihoz, beszálltam Bessie mellé és elhajtottam. – Minden rendben? – Kérdeztem a mellettem ülő lánytól. – Igen! Mi történt Melivel? Mindenki nagyon aggódod miatta, főleg a bátya. – Mondta. – Hát, Adam majdnem megerőszakolta, de még sikerült időben oda érnem.
  Értem , akkor szerencséje volt.  Hála istennek!
– Ja! De te mit csináltál velük? Ismered őket?
– Igazából csak Fanny-t ismertem, meg Adam-et. Velük jöttem.  A többieket nem, őket utólag ismertem meg. Mindenki nagyon jó fejnek tűnt. Igazából tudtam, hogy Adam bérgyilkos, de azt nem, hogy mire készül. – Erre már nem válaszoltam semmit, csak az utat néztem. Bessie mindent tud rólam és bátyjáról Enrique-ről. Tudja, hogy bérgyilkosok vagyunk, de ezt persze nem mondhatja el senkinek.  Haza vittem a lányt, Enrique pedig aggódóan nézett rá. – Te lány! Te is ott voltál? – Kérdezte a fiú. – Igen, de nyugi, jó? Minden oké. – Hát igen! Néha mi nagy testvérek nagyon tudunk aggódni. Kezet fogtam Enri-vel majd haza mentem. Rá néztem az órára és már fél öt volt. Otthon még mindig aludt a nép, ezért próbáltam halk lenni, de a konyhában égett a villany. Bementem, hogy megnézzem, ki van még fent. – Csá bratyó! – Eliot duruzsolt, és valami löttyött ivott. – Hát te? Miért nem alszol? – Kérdeztem.
 – Eddig aludtam, de nem vagyok álmos. Te eddig buliztál, vagy lányokat háltál?
– Anyád!
– Kösz jól van!
– Egyébként meg, ezen a napon feszt megmentettem valakit, szóval inkább hős vagyok, mint bérgyilkos. – Dicsekedtem.  Jó eső érzés volt, főleg Eliottal poénkodni.
– Ha te hős vagy, akkor én a húsvéti nyúl.  
– Ch! Annak nagyon gyér lennél! Többiek alszanak?
– Őőőő ja! Mondjuk Lena nincs itthon, de biztos ő is alszik. – Hírtelen kikerekedtek a szemeim. – Miért hol van?
– A barátjánál. Valami…. Peter Richardson… Vagy tudja a faszom! Jó fej a srác, de azért megfenyegettem.
– Képzelem! – Ha Eliot megfenyeget valakit, az szó szerint a gatyájába csinál. Egyszer tanúja voltam, amikor Egy fiú Lena-nak udvarolt, még egy szájra puszi is elcsattant amit Eliot is látott. Emlékszem Eliot azzal fenyítette meg a srácot, hogy ha csak egy újjal is hozzá ér Lena-hoz, akkor feldarabolja, és megeteti a sátánnal, kihányatja vele és a maradványaival lelocsolja a házaikat. Nem mondom, Eliotnak van egy olyan oldala, amit csak én és Lena ismerünk. Elégé szadista állat, aki imádja a horror történeteket.  – Na jól van én mentem aludni, csá! – Elköszöntem majd felmentem, bevágódtam az ágyba és elaludtam.

Reggel a telefonom ébresztet. Először azt, hogy az ébresztő, de Enri hívott. – Halló? – szóltam fáradtan a telefonba. – Figyelj haver baj van!
– Már megint mi fasz?!
– Az az idióta Adam megszökött a kórházból, és valószínű, hogy Melihez tart.
– Mi? Miért?
– Mert kiderítettem, hogy Adam-et valaki felbérelte, hogy Ölje meg a lányt. Úgy hogy mozogj!
– A faszom! – Lecsaptam a telefont, és kapkodva öltöztem fel, majd lesprinteltem a házban egyenes a kocsihoz. Beültem, és elhajtottam. Nem hiszem el, hogy ezzel a lánnyal ennyi baj van! És hogy az a rohadék nem tudd végre megdögölni! A kurva életbe már! Enri írt egy sms-t miszerint egy cukrászdában vannak, elvileg. Próba szerencse! Megcéloztam a városban lévő legjobbat, és tövig nyomtam a gázt. Mikor oda értem, már Adam is ott volt. A kocsiból érdekes dolgokat láttam. Meli megcsókolta Adam-et, amitől a düh másodpercek alatt elöntötte az agyamat. Kiszálltam és befelé vettem az irányt. Mikor beértem, már azt láttam, hogy Melinda kezében van a fegyver és egyenesen Adam-re szegezi. – Le akarsz lőni? Hát tessék. Tedd meg! Ha mered! – Mondta a fiú. – Meg teszi! Mert én segítek, hogy meghúzza a ravaszt. – Miközben ezeket a szavakat mondtam, Meli háta mögé mentem. Bal kezemmel átkaroltam a derekát, majd jobbat a fegyvert tartó kezéhez emeltem. Rátettem az úját a ravaszra az enyémmel együtt. A tekintettem találkozott Adam-vel, akin látszott, hogy nem örül a jelenlétemnek. – Miért nem ölt meg? – Tudtam mire céloz, de ezt nem hagytam szó nélkül.  – Te tényleg ennyire ostoba vagy? A bérgyilkos felbérel egy bérgyilkost, hogy megöljön egy bérgyilkost!  Úú de hülyén hangzik. Kár, hogy másképp nehéz lenne elmondani. Te tényleg azt hitted, hogy engem ki lehet nyírni? Adam fiam te hol élsz?? Ha már felbérelsz valakit, hogy öljön meg engem, akkor legalább azt csináld jól. Még egy rothadó húsnak is több esze van, mint neked! – Gúnyolódtam vele, és látszott rajta, hogy ezzel nagyon felhúztam. Adam felvette a fenyegető stílusát, és ahelyett, hogy felén indult volna meg, a mögötte lévő lány felé ment. Melindának a barátnője lehetett, mert éreztem, hogy a karjaim közt remeg, és hezitál. – A barátnőd meg fog halni, ha nem csinálsz valamit, drágám. – Én akartam megölni Adam-et, de most fordult bennem a kocka. Különben is, én még erre nem kaptam utasítást. A lány zihálni kezdett. Habozással, lassan meghúzta a ravaszt, a pisztoly elsült, és Adam felénk fordulva összeesett a padlón. Na végre! Már ideje volt! Éreztem, ahogy Meli szemeiből a könnyek végig folynak a kezemen egyenes le a földre. Aztán szirénahangokra lettem figyelmes! Na tessék! Ezeknek mindenhol ott kell lenniük?! Kivettem Meli kezéből a fegyvert, elraktam a nadrágomba, és oda mentem a földön fekvő lányhoz. Az ölembe kaptam, és intettem Melinek, hogy mennünk kell! Lettem a lányt a hátsó ülésre, Meli pedig a lány mellé szállt be. Beültem, beindítottam a kocsit és elhajtottam. Útközben néha-néha a lányokra pillantottam, és felfigyeltem rá, hogy Melinek valami baja van. Ajaj! Ez egy róka lesz! Gyorsan lefékeztem a kocsival, ő pedig kinyitotta az ajtót és szinte a létező mindenség kijött belőle. Nem is csodálom! Túl sok volt ez neki, megértem! Kicsit veszekedésbe kezdtem a másik lánnyal, akit azt hiszem Johanna-nak hívnak, de nem vagyok benne biztos. Haragosan nézett rám, látszott, hogy bármi áron megvédi Melindát tőlem. Ch! Én mentettem meg, és tőlem akarja megvédeni? Na ez szép! Ezek a nők nem tudják mit jelent az, hogy hála.  – Most nagyon jól figyeljetek rám! Ami most történt azt senkinek nem mondhatjátok el! Egyrészt, mert az pánikot keltene, másrészt pedig, mert saját magatokat keveritek bajba. Világos voltam?! –  Közöltem velük a tényeket, de mint mindig, az én kis csillagom nem igazán akarta ezt felfogni.   – Fannynak tudni kell róla, hogy Adam meghalt. ÉS ne kérd tőlem, hogy hazudjak az egyik legjobb barátomnak. – Haragosan néztem rá, de nem hatottam meg vele. Na ebből elég! Kiszálltam a kocsiból, a lányt kirángattam és a kocsi oldalának nyomtam. Megfenyegettem, hogy ha bárkinek is elmeri mondani, olyat teszek, amit lehet, még én is megbánok. Na jó én biztos nem, de csak hogy szépítsem a dolgot… Még mindig ellenkezett velem, így hát feladtam és vissza szálltam a kocsiba, ő is így tett. Ismét útnak eredtünk, majd Meli telefonálni kezdtet. Mikor befejezte arra utasított, hogy menjünk Antone-hoz. Meglepődött azon, hogy ismerem a gyereket. Egész idő alatt vigyorogtam, amit nem lehetett letörölni az arcomról. Antone-Antone! Jövök neked eggyel!  Mikor a házuk elé értünk, megálltam, majd a két lány kiszállt és bement. Leállítottam a kocsit, majd én is bementem. A házban kezet ráztam Antone-al és bementünk az egyik irodai szobájába beszélgetni.
– Az a helyzet, hogy… pont most öltem meg, illetve ölettem meg egy embert. Aki Adam Knight volt. – Mondtam egy kicsit elgondolkodva.  – Hogy mi? Adam?! Adam Knight?! Az a semmire kellő mihaszna?! Ideje volt már, hogy valaki eltegye őt láb alól! –Dühöngött Antone, amit meg is értek, de most muszáj lenyugtatnom, hogy segíteni tudjon nekem. – Azt elhiszem! Viszont volna itt valami, amit nem tudok figyelmen kívül hagyni!
– Mi volna az? – Nézett rám kérdőn.
– Adam-et felbérelte valaki, hogy ölje meg Johns lányát… – Próbáltam a leghalkabban beszélni, ne hogy valaki oda kint meghallja. – Tudom, hogy az illetőnek nyomós oka volt erre, de miért?! Figyelj! Ki akarom deríteni, hogy ki volt az, aki meg akarta ölni Melindát. Minden áron! Kell valaki, aki ehhez ért. Én nem akarom magamat kockáztatni, és felkínálni a rendőrség kezére. – Nagyon komolyan gondoltam azt, amit mondtam. Ez nem gyerekjáték!  – Értem! Nos, tudok valakit ajánlani, de…  – Kezdett bele. – De mi?
– Figyelj Eizan! Ha minden áron, akkor rajtad csak egy valaki segíthet ez ügyben. – Egy kicsit elgondolkodott, és láttam rajta, hogy hezitál, hogy kimondja vagy ne. A lehető leghalkabban mondta ki. – Jennifer Perez!
– Na ne! Azt nem! Ki van zárva! – Ennek a névnek a hallatától is rosszul leszek!
– Hát pedig, ha ki akarod deríteni, akkor ő az egyetlen, aki erre képes. – Antone szavai idegesítettek, főleg azért, mert igaza van. A picsába már! Hírtelen neszt hallottam az ajtó mögül. Hangos léptekkel elindultam az ajtó felé, mikor kinyitottam – vagyis inkább kivágtam – Meli ijedt tekintetével találkoztam. – Neked nem tanították meg, hogy hallgatózni csúnya dolog?! – Förmedtem rá, majd megfogtam a csuklóját és felkaptam az ölembe. Felmentem vele az emeletre, bevágtam az egyik szoba ajtaját ahol pont volt egy ágy is. Levágtam oda és rá másztam. A teste összes porcikáját csókolgatni kezdtem és lassan a ruháitól is megszabadítottam. Igazából csak annyit csináltam, hogy benyúltam a pólója alá és kikapcsoltam a melltartóját. Először gyengéd voltam vele, de aztán leszálltam róla és elővettem a jégherceg szerepét.
Elköszöntünk a többiektől majd haza vittem a népet. Mikor Meli háza elé értem, megragadtam a csuklóját mikor épp szállt volna ki. – Senkinek érted? Nem mondod el senkinek!
– Jól van felfogtam! – Dühösen ellökte a kezemet, kisztállt a kocsiból és olyan erőse becsapta a kocsi ajtaját, hogy az még nekem is fájt. Húúúú! Legszívesebb most utána mennék és…. Jól van nyugi! Megszorítottam a kormányt, hogy ezzel is erősítsem magam a nyugtatásban.  Aztán tovább álltam. Go haza!  
Otthon megint eltűnt a nép, legalább azt hittem, de pár pillanat múlva Lena jelent meg előttem álmos fejjel és pizsamában. – Ááááh! Eizan hát te meg hol voltál? Apa teljesen ki volt akadva, hogy nem talál. – Mondat ásítás közben.  – Dolgom volt! Nem mondta mit akar?
  Nem! De majd beszélj vele. A dolgozó szobájában van. – Szemei fáradtak voltak és úgy nézett ki, mint aki beteg.
  Ja! Hé jól érzed magad?
– Nem igazán. Valószínű, hogy beteg vagyok.
– Akkor feküdj le, csinálok neked teát.
– Köszi! – Mondta vigyorogva és visszament a szobájába. Gyorsan bementem apámhoz, aki keményen koncentrált a munkára. – Kerestél? – Kérdeztem.
– Igen! Gyere egy kicsit! – Közelebb léptem hozzá és egy papírt nyomott a kezembe. – Ez meg mi? – Néztem rá értetlenül. – Egy szerződési papír, amit alá kell írnod.
  Minek?
– Mivel, hogy elmegyek, és addig te leszel az igazgató. Másra nem bízom! Tudod, erről már beszéltünk. – Mondta. – Ja igen! Jó értem! – Valójában semmi kedvem nem volt ehhez az egészhez, de jobbnak láttam nem ellenkezni. Úgy se kell majd semmit se csinálnom, csak párszor bemenni és órát tartani, azt meg kibírom. Aláírtam a papírt, és kimentem a konyhába megcsinálna a teát. Tíz perc alatt meg is csináltam, majd bevittem hugicának. – Nem kapkodta el dolgot. – Mondta szemrehányóan. – Ch! Tudhatnád, hogy nem szeretek kapkodni. – Viccelődtünk egymással még egy kicsit aztán kimentem, hagytam pihenni.  Ugyan még korán volt a lefekvéshez, de muszáj volt lefeküdnöm. Igazság szerint most egy kiadós szex jól esne, de melyik csajt hívjam fel? Már mindegyik megvolt és különben is, kétszer ugyanazzal nem szokásom lefeküdni.  Az kéne még, hogy hozzá szokjon! Lassan leragadtak a szemeim. Nem tudom mi bajom van, szerintem ma túl sok volt ami az idegeimen táncolt. Főleg az a nő! Ha ezt így fogja folytatni, esküszöm, hogy megölöm! Mikor nagy nehezen elaszom, persze, hogy akkor szól az óra! A kurva anyát, hogy egy dekát nem tudtam aludni! Nem volt kedvem bemenni, de apám kitessékelt az ágyból így kéntelen voltam.
Mikor beértem a suliba elégé nagy volt a feszültség, főleg a tanárok körében. Pillantásuk bánatos volt, és kimerült. Az egyik nő a hangosbemondóba kezdett el beszélni. Közölte mindenkivel, hogy Adam meghalt és hogy holnap lesz a temetése. Nem mondom, a zsaruk gyors munkát végeztek. Még egy napja sincs, hogy meghalt, de már a temetése lesz. Ch! Kimentem a tanáriból és megkerestem Melit, akit meg is találtam. Oda mentem hozzá és felvilágosítottam, hogy mindenféle képen menjen el a temetésre. Tudom, hogy már kitervelte a fejében, hogy nem fog elmenni, de ebből csak az lenne, hogy az emberek kérdezgetni fogják, hogy miért nem. Nincs szükség magyarázkodásra! Ez a nap olyan gyorsan elment, hogy még gondolkodni is alig volt időm. Másnap én is elmentem a temetésre, bevágtam egyfajta szomorú fejet, de belülről, röhögtem! Hm! Így jár az, aki a Seyfried-ok ellen fordul! Valójában nem én öltem meg! Az lehet, hogy az én újam is rajta volt a ravaszon, Meliével együtt, de nem én húztam meg. Nem! Melinda volt.   
Mikor mindenki elment Melin kívül, én ott maradtam a lány háta mögött, de ezt ő nem vette észre. Rápillantottam a lányra és végig mértem. Ebben a lányban van valami… Valami, amit még én sem ismerek, de sok kegyetlenséget rejt. Lehet, hogy csak azért ölte meg Adam-et, mert a barátját akarta megvédeni, de én is így kezdtem a bérgyilkosi pályafutásomat. És az már, nagyon régen volt!



Melinda szemszög:

- Sarah Hill! – Abban a pillanatban beállt nálam a sokk, a levegő beszorult a mellkasom közé, nem ment se be se ki.  – Mi? – Hírtelen elröhögtem magam, hogy ez biztos valami tréfa, most ezért nem kaptam levegőt. – Ez jó vicc! – Már annyira nevettem, hogy bekönnyeztem. Aztán hírtelen Courtney elkapta a karomat, amit rendesen meg is szorított. Szemei dühösen fürkészték az enyémet. – Nem vicceltem Melinda! Nem kéne ennyire megbíznod abban a lányban, mert csúnyán végzed! – Fenyegetőzött velem.  Egy pillanatra megrémültem, de felvettem egy fajta, fenyegető testtartást. – Ne mocskold be a barátomat! Megérteted?! – Förmedtem rá. – Ám legyen! – Állt fel és kihúzta magát előttem. – Én figyelmeztettelek! De ne hidd, hogy ő olyan amilyennek mutatja magát. Ha azt hiszed, hogy ismered, akkor tévedsz! – Egy haj rázással sarkon fordult és kiment a fürdőből.  Lehet, hogy igaza volt, de én egy szavát nem akartam elhinni. Egy kicsit elgondolkodtam, majd én is kimentem a fürdőből egyenesen a konyhába. Ott Lucas és Courtney beszélgettek, furcsáltam, mert nem igazán kedvelik egymást, de mindegy. – Lucas! – Szóltam oda neki. Ő pedig kérdőn rám nézett. – Tudom, hogy nem fogsz könnyen bele menni, de engedd, hogy holnap iskolába menjek. – A férfi felhúzta a szemöldökét és csak nézett rám. Aztán megszólalt. – Hát nem díjazom, de most egyet kell, hogy értsek veled. Holnap úgy is az utolsó tanításnap van, ne hogy már azon ne legyél ott. Ráadásul….
– Ráadásul, ha holnap nem mész, vagy megyünk, akkor nem tudod kideríteni az igazamat. – Vágott közbe Courtney. Lucas nem értette, hogy ezzel mit akar mondani, de én igen. Azt akarja, hogy én magam bizonyosodjak meg arról. hogy Sarah nem az, akinek mutatja magát. Hát legyen! Befogom bizonyítani, hogy ő igenis a barátom! Nem tágítok!  – Rendben! Majd meglátjuk, kinek van igaza. – Vágott vissza.  Ez volt az utolsó mondtat amit ma egymással váltottunk. Aztán már nem szóltunk egymáshoz, egészen a másnap reggelig...
– Courtney! Siess már, mert elkésünk!
– Akkor minek vársz meg?! Menj magad! – Kötözködött.
– Jaj ne csináld már ezt! Igyekezz! – A lány nem szólt semmit, csak kimentünk az ajtón és elindultunk. – Vigyázzatok magatokra! – Szólt utánunk Lucas! – Oké! – Válaszoltam. Courtney durcásan sétált mellettem, de nekem nem volt olyan rossz hangulatom, mint neki. Ahogy egymás mellett sétáltunk olyan érzés volt, mint ha a régi ellenségek új barátokká válnának. Legalább is, én ezt érezem.  Aztán egy gondolat át futott az agyamon. Mély lélegzetet vettem, majd megszólaltam. – Hé! – Alig hallható hangon beszéltem, de ő így is tisztán hallotta.  – Nem akarsz nekem segíteni? – Kérdeztem tőle, mire ő megállt és furán méregetni kezdett. – Segíteni? Minek? Mit? – Kérdezte. – Nézd! Én még mindig hiszek abban, hogy Sarah ártatlan, nem akarom elhinni, hogy ellenem lenne. De… mi van, ha neked van igazad? Az utolsó időkben Sarah furcsán viselkedett, és olyan dolgokon veszekedtünk, aminek semmi értelme nem volt.  Kérlek, segít! Segít nekem, hogy megtudjam az igazat! – Courtney arca kifejezéstelen volt. Nem tudtam eldönteni, hogy mire gondol, és ez idegesítet. – Ha hiszel abban, hogy ő még mindig a barátod, akkor rossz emberhez fordulsz segítségért. – Mondta. – Az lehet. De te vagy az egyedüli, aki tudja, hogy mit kéne tennem. Lehet, hogy utálsz, de kérlek, segíts! – Már-már könyörögtem neki. Láttam rajta, hogy hezitál, és nem tudja eldönteni, hogy mit is akar, de szükségem van rá. – Légy szíves! – Néztem rá. Fáradtan felsóhajtott, majd rám nézet. – Legyen! De ha megtudod az igazat, akkor ne mond, hogy megmondtam. – Mondta, majd tovább mentünk. Oda érve az iskolához, bementünk. Courtney-nek matek órája lesz az első, nekem pedig Biosz. Mikor benyitottam a terembe, olyan volt, mintha nem is léteznék. Senki sem figyelt rám, hiába köszöntem. Senki. Mindenki a saját maga dolgával volt elfoglalva, még Fanny is. Leültem mellé, ő pedig valamiféle házit írt, nem is vette észre, hogy valaki leült mellé. – Szia! – Mondtam, egy kis mosollyal.  Hírtelen felkapta a fejét, és ijedten nézet rám. –Meli? Szia! – Látszott rajta, hogy örül nekem. A nyakamba ugorva megölelt. – Olyan régen láttalak már! Mi van veled? Amióta úgymond ellógtál órákról, próbáltalak elérni, de nem sikerült. Mond, jól vagy? – Aggódóan nézett rám. Én viszont meg könnyebbültem, mert legalább tudom, hogy fontos vagyok neki. Lágyan elmosolyodtam, de legszívesebben ordítani tudtam volna. Fanny rémülten nézett a vállamra, ami bevolt fáslizva, és felvolt kötve a nyakamhoz.  – Úristen! Mi történt a válladdal? Eltört?
– Nem dehogy is! Csak egy kis baleset történt. Majd a későbbiekben elmondom, rendben? – Kedvesen mosolyogtam rá, ő pedig bólintott, majd ismét megölelt. Jól eset az ölelése, és a megszokott rágógumi illatú parfümje, szinte megnyugtatott. – Viszont, van egy rossz hírem. – Mondta miközben elengedett, majd folytatta. – A tanárok többsége felmondott, mert nem tudják őket kifizetni. A mostani igazgató is elmegy, de csak egy vagy két hónapra. Aztán visszajön, de addig más lesz az igazgató. – Teljesen meg hűltem, még a vér is megállt bennem.  Ez nem lehet! De miért? Miért nem tudják kifizetni őket? Talán valami tartozása van az iskolának? – És… addig nem tudni, hogy ki lesz az igazgató? – Félve kérdeztem meg, mert volt egy sejtésem. Csak ne ő! Kérlek, ne ő! – De, a fia! Eizan Seyfried. Ráadásul a legtöbb órákon vele leszünk. Majdnem mindegyiken, kivéve matek, töri, biosz, és kémia. A többit mind ő fogja nekünk tartani. – Miközben Fanny beszélt, a síró görcs kerülgetett. Miért kell mindig úgy történie dolgoknak, hogy Eizan és én közelebb kerüljünk? Nem lehetne, hogy egy életre elkerüljük egymást?!  Kinyitódott az ajtó és egy férfi jött be rajta. Nekem végig csukva volt a szemem, hogy ne is lássam. – Na csá! Én leszek bent, ugyanis a biosz tanár lebetegedet. – Hm! Ezek szerint nem. Nem fogok egy könnyen megszabadulni tőled, Eizan seyfried! A felismertem a hangját, és tudtam, hogy ő az. – Vegyétek elő a könyvet, és nyissátok ki! – Utasította. Kinyitottam a szememet és a könyvemért nyúltam.  Eizan nagyjából elolvasta nekünk az anyagot és el is magyarázta. Sokkal jobban megértettem, mintha ha a biosz tanár mondaná. Ügyesen játszott a szavakkal, lassan és érhetően beszélt, nem úgy, mint Mrs. Moss.  Lehet, hogy kétszínű vagyok, de élveztem ezt az órát. Megértettem az anyagot, és lassan megnyugodtam. Már nem annyira háborgott a lelkem a történtek miatt, mint az előbb. Egészen mostanáig.
Már csak alig két perc volt hátra az órából, mikor a terem ajtaja kicsapódott és egy szőke, göndör hajú lány lépett be a terembe.  Vonásai ridegebbek voltak, mint valaha, szemei a gyűlölettől lángoltak, és a tekintetében nem volt… semmi emberi.  – Sarah?! – Suttogtam az ajkaim között. A látványa felkavart. A testem remegni kezdett, a lélegzetem szapora volt, és éreztem, ahogy felszökik a vérnyomásom.  Sarah haragos szemei Eizanébe furakodtak. A fiú szemében nem volt harag, de látszott rajta, hogy nem örül a lány „látogatásának”. Mindenki némán megszeppenve figyelte az eseményeket, ám mire bármi is történt volna kicsengettek. Mindenki felállt, összepakolta a cuccát és ment ki a teremből. Az én lábaim nem tudtak megmozdulni. Fanny halkan aggódva szólítgatott, hogy menni kéne, de nem ment. Csak az előttem profilból álló Sarah-t figyeltem. Észrevettem Fanny-n, hogy nem akar Sarah-val beszélni. Mi történt, hogy ennyire tönkre ment a barátságunk? Nem értem! Én rontottam el valamit? – Te ezt mégis, hogy merészelted?! – Kérdezte felháborodott stílusban Sarah. – Eizan Seyfried! Te szemétláda!
– Tudod, semmi hangulatom ahhoz, hogy ócsárolj, szóval, ha csak ezért jöttél, akkor már mehetsz is. – A fiú hangvétele a megszokottnál sokkal nyugodtabb volt.  A veszekedésük okát nem értettem, azt se tudtam, hogy ők már ennyire ismerik egymást. – Nem, nem csak ezért! Azt mondtam, hogy szállj ki az ügyből, de úgy látszik te ezt nem fogtad fel! Akkor még egyszer elpofázom! Takarodj a városból, különben–...
– Különben mi?! – Hírtelen megijedtem a fiú kitörésétől. Eizan kiegyenesedett és Sarah felé közelített. – Megölsz? Kinyírod a családomat? Hát ide figyelj! Te engem ne merészelj fenyegetni! Mi az, hogy ide jössz, és csak úgy kiabálsz velem, mikor még órát tartok?! Milyen jogon teszed ezt meg?! Hm?! – Fanny és én rémülten néztük a történteket. Éreztem, hogy a mellettem lévő lány fél, mert belemarkolta a karomba, és remegett. – Nem érdekel, hogy ki vagy, de velem ezt a stílust nagyon gyorsan fejezd be! Aprópó! Ha már itt tartunk! – Eizan elmosolyodott, de ezt a vigyort jól ismerem, ördögi, mégis kaján. – Mond csak el, hogy ki a felelős mindenért, ha már a drága barátaid is itt vannak.  – Sarah ijedten nézett rám, én pedig ő rá. Ugye nem? Mond, hogy nem igaz? Ugye ez az egész csak egy rossz állom, amiből nem sokára felébredek, és nem Courtney-nek lesz igaza?  Sarah dühösen nézett rám, és kezeit ökölbe szorította. – Meli! Ennek a seggfejnek egy szavát se hidd el! Csak a barátságunk közé akar állni, hogy megszerezhessen magának! – Oda jött hozzám…– Én a barátod vagyok Meli! – és halvány mosollyal a kezét nyújtotta felém. Most mit csináljak? Kételkedem, nem hiszek a barátomban, ha még lehet annak nevezni… Mit tegyek?  – Meli, ugye hiszel nekem? – Kérdezte, mint aki kétségbeesett. – Én-én… - Beszélni nem igazán tudtam, ahogy azt sem, hiogy mit kéne tennem. Bízzak vagy szaladjak? Aztán Courtney jutott az eszembe. Amit mondott Sarahról. Sarah szemeiben látszott a harag, és a félelem is. Rendben! Ha ez kell ahhoz, hogy kiderítsem az igazat, akkor legyen!  A lehető leglassabb tempómban felálltam, kiegyenesedtem és mélyen Sarah szemeibe néztem, aki ijedten pillantott az én nyugodt, mégis ideges pillantásomba. Nyúltam a keze után, ő pedig elmosolyodott. Azt hitte, hogy viszonzom a kedvességet, de én nem ezt tettem. Lazán ellöktem a kezét, és csak ennyit mondtam: – Nem! – Az előttem álló lány rémülten nézett ám, majd pár pillanat múlva lesütötte a fejét.  Most Fanny, és Eizan volt a közönségünk. Egy darabig senki sem szólalt meg, csak nézett maga elé, majd hírtelen halk kacagás hangokat lehetett hallani. Sarah nevetett, de ez a nevetés, olyan volt, mint az ellenségem hangja. – Hahahahaha! Hm! Tudod, volt egy olyan érzésem, hogy ezt fogod válaszolni. – Sarah lassan felnézett egyenesen a szemembe. Pillantása ördögi volt, és hideg. Minden olyan lassan történt, én pedig leblokkoltam az események miatt. Sarah Megemelte jobb kezét, ami már ökölbe volt szorítva. Az a kéz lassan megindult felém, olyan volt, mikor Eizan majdnem megütött, de végül csak a keze és a tükör sérült. Sarah viszont telibe találta az arcomat. A testem elvesztette egyensúlyát és az ütéstől oldalra estem, pont a sebes karomra. A vér egyből eláztatta a fehér fáslit, hatalmasat nyílalt belé, de visszatartottam a fájdalmam. – Melinda! – Kiáltott Fanny. – Sarah, mit csinálsz?! Elég! – Fanny neki esett Sarahnak, hát ha megtudja állítani, de Sarah lelökte magáról a lányt, és felém jött. Eizan rohanni kezdett felém, majd mikor Sarah ismét meg akart ütni, ám Eizan elém ugrott és az ő arcát találta el. – Mi az istent csinálsz?! Állj félre! – Utasította Sarah a fiút. – Bocs, de nekem nem parancsolgathatsz, főleg nem egy olyan kurva, amilyen te vagy! – Éreztem Eizan szavaiból a védelmet. Fájdalmat okoztam neki, megsebeztem, és még így is mellém áll. Azt hiszem, bocsánatot kell, hogy kérjek tőle. – Miért véded ezt a kis csitrit?! Mi közöd van hozzá?! – Dühöngött Sarah. – Hogy mi? Semmi közöd hozzá, de ha mivel olyan hangulatban vagyok, ezért lemondom neked. Ő az én játékszerem, ami az enyém, és utálom, ha valamihez hozzá nyúlnak, ami az enyém! Világos?! – Eizan miközben ezt mondta hátra fordult, és a szemembe nézett. A szemeim kikerekedtek. Akkor is ezt mondta, amikor Adam-től védett meg. A szemei csak úgy csillogtak a vágytól, de ez a vágy nem olyan volt, mint a legtöbb fiú szemében, nem, ez valami más. És az a mosoly, ami az arcán van, nyugodt, és békés. – Ch! Akkor először rajtad gázolok át! – Sarah hírtelen a lábát emelte meg. Jaj ne! – Eizan, vigyázz! – Kiáltottam. Szerencsére Eizan időben elkapta a lány lábát, amivel megállította az ütést. Sarah így csak az egyik lábán állt, mert a másikat Eizan erősen tartotta. Hírtelen egy árnyékot láttam elsuhanni, ami egyenesen lecsapott Sarahra. Valaki hátba rúgta és kigáncsolta a másik lábát, így a padlóra esett. Mikor felnéztem Courtney-t láttam. – Courtney! – Megkönnyebbültem mikor láttam őt. Dühösen nézett az előtte fekvő Sarahra, aki ledöbbenten nézett vissza rá. – Courtney?! Mit csinálsz? Én veled vagyok! – Magyarázkodott Sarah.
– Velem? Hm! Nekem úgy rémlik, hogy elárultál engem! Nem! Te nem vagy velem! Mert te vagy az új ellenségem! – Szavai libabőrt csaltak a bőrömre. Őszinte volt, és kemény, és ez, nagyon tetszett! – Ellenem fordulsz?! Ezt nem teheted!
– Késő, már megtettem! – Nem törődve tovább a lánnyal, Court oda jött hozzám, és segített felállni. Ekkor láttam, hogy az ő kötése is átázott a vértől. – Sajnálom… – Suttogtam neki. Nem akartam, hogy miattam baja essen. – Meli! Kérlek, én nem akartam ezt. Szeretlek, te is tudod! – Fogta meg a lábamat Sarah. Egy laza mozdulattal elrúgtam a lábamat, lerántva magamról a lány kezét. – Többet ne érj hozzám! Megértetted?! – Gyűlölet tombolt bennem. Ha nem fájna ennyire a karom, és nem folyna belőle a vér, lehet még az előttem lévő Sarah-t is képes lettem volna megölni. De az nem én lennék. Sarkon fordultam Courtney-vel együtt és megindultunk kifelé. – Gyertek! – Mondtam. Fanny sietve rohant oda hozzánk és segített nekünk támaszkodni, csak hogy mind kettőnket nem bírt el. Majdnem elestem, de Eizan még időben elkapott. – Szállj fel! – Mondta, majd  leguggolt elém, én pedig felmásztam a hátára, fölállt velem együtt és úgy indult meg. Fanny és Courtney-vel a vállán ment előttünk, és közben hallottam, hogy a két lány egymással beszélget. – Hm! Valami miatt mindig itt kell hagyni ezt a sulit. Mert mindig történik valami. – Nevetett fel kellemetlenül Fanny. – Na igen! De legalább ne lenne ennyire fájdalmas. – Válaszolt Courtney. A két lány sokat beszélgetett addig, míg el nem értük Eizan kocsiját. – Egyébként, mit csináltatok a kezetekkel? – Kérdezte Fanny. – Hááááát, hogy is mondjam, megismertettük egymással az igazi személyességünket. – Mondta Courtney. Látszott Fanny-n , hogy nem igazán érti, de még egyenlőre nem is baj. Elég, ha csak idővel tudja meg.    Beszálltunk a kocsiba, és Court meg mondta Eizan-nek, hogy hova vigyen minket, mármint, hogy Dinah-ékhoz.

Mikor oda értünk, Eizan leparkolt a ház elé, és Lucas jött ki. Látta, hogy mi vagyunk azok, és hogy segítségre szorulunk. A sebből már rendesen ömlött a vér, de mind kettőnknek, és nem kicsit, ha nem nagyon. A gáz az volt, hogy pont tegnap jött meg, szóval nem csak fölülről, de alulról is távozik belőlem a vér. Kurva jó! Ezt Lucas is tudta, és persze, hogy megijedt. – Gyere! – Vett az ölébe Lucas, Eizan pedig Courtney-t hozta be. Lettetek minket az ágyra és Dinah hozta a kötszereket, muszáj volt megint összevarrni a sebet. Remek! Ezt a részét utálom, mert ez is fáj! – Hagy csináljam! – Szólalt meg Eizan. – Mi van? Össze akarod varrni a sebét? Tudod, hogy kell? – Vonta kérdőre Dinah a fiút. – Igen! – Mondta határozottan.  Dinah meglepően nézett a fiúra, ahogy én is. – Hagy csináljam! – Kérlelte Eizan. – Rendben! De csak óvatosan! – A fiú bólintott, majd oda jött hozzám, arcára kiült a kaján vigyor. Lefertőtlenítette a sebet, ami rohadtul fájt, aztán szépen lassan elkezdet összevarrni. Azt hittem ez is fájni fog, de most semmit sem éreztem. Eizan meleg, és puha kezei néha-néha hozzám értek, és ettől mindig kirázott a hideg. Miért tart ki mellettem? Már mint, engem a fiúk nem bírnak elviselni a makacsságom miatt, de ő igen? Általában egy hétnél tovább már feladják. Igaz, ez még nem jelent semmit, de miért van az, hogy akárhányszor próbálom őt ellökni magamtól, nem tudom?! Eddig mindig segített, ha bajba kerültem, én pedig csúnyán elküldtem őt a francba. Ilyen téren magamat sem értem, de őt aztán végképp nem.  Hírtelen bele nyílalt a karomba, és most nagyon fájt. Alig bírtam elviselni a fájdalmat, de anya mindig arra tanított, hogy néha tűrnünk kell, hogy igazán erősek legyünk, ezért hát visszafogtam a könnyeimet, és magam elé bámultam. Most nagyon a padlón érzetem magam, mind lelkileg, mind testileg. Ráadásul amióta Courtney-vel harcoltam, kemény izomlázam van. Nem tudom megmondani, hogy mikor harcoltam így utoljára. Emlékszem, mikor Lucas és Dinah kiképezett a harcművészetre, azért tették, hogy a hasznomra váljon. Igazuk volt, tényleg azzá vált!  –Sajnálom! – Suttogtam. – Mi? Nem értettem, mit mondtál? – Nézett rám vigyorogva Eizan. Utálom ezt a vigyort, mert könnyen zavarba hozz vele. Ahogy egyre jobban pirosabb lett az arcom, úgy Eizan vigyora is egyre nagyobb volt. Ááááh! Utálom!  - Azt mondtam, hogy sajnálom! Miért nem tudsz oda figyelni, amit mondok?! – Kezdtem a veszekedést. – Ch! Ha az orrod alatt motyogsz valamit, azt a kutya se hallja, nem hogy én! – Háborodott fel, de az arcáról nem tűnt el a mosoly. Mikor befejezte a varrást, elkötötte, majd óvatosan befáslizta. Még mindig nagyon fájt, és mivel sok érzés kavargott bennem, ezért a sírás szélén voltam. – Köszönöm! – Mondtam majd leszálltam az ágyról és kifelé igyekeztem, de Eizan megállított. Közelebb jött hozzám és… – Szívesen! – …suttogta a fülembe, majd ajkait az arcomra tapasztotta és egy hosszú csókot nyomott rá. Azonnal kiült a pír az arcomra. A szívem hevesen vert, és mikor megéreztem Eizan édeskés illatát, a szédülés kerülgettet. Ez a parfüm ugyanolyan volt, mint bátyámé, ám mégis más. Nem tudnám megmondani, sem leírni, de ez az illat most csábítóan hatott rám. Majdnem megcsókoltam Eizant, amikor feleszméltem, hogy megállítsam vágyaimat. Gyorsan eltávolodtam tőle, majd kimentem a szobából. Mikor kiléptem Courtney állt velem szemben. – Köszönöm! – Mondtam mosolygós arccal. Halványan ugyan, de ő is viszonozta. Nocsak! – Hát, megtettem, ami tőlem telt. – Mondta, majd vállat vont, és bement a fürdőbe, én pedig a konyhába. Töltöttöm magamnak egy teát és kortyolgatni kezdtem, miközben leültem a konyha pulthoz. Mélyen elgondolkodtam, és már-már üveges tekintettemből szökni kezdtek kifelé a könnyek. Nem akartam sírni, de most csak úgy folytak a könnyeim. Aztán a könnyekből a csengő zökkentett ki. Nem emlékeznék, hogy Lucas-ék vártak volna valakit. Felálltam, oda mentem az ajtóhoz, majd kinyitottam. Egy rövid, göndör hajú lány állt előttem, kezében egy bonbonnal és arcán egy fájdalmas mosoly húzódott. – Meli! – Ugrott a nyakamba, de azért óvatosan, biztos észrevette a sebemet. Megsimogattam a fejét és viszonoztam ölelését. – Joe! Annyira örülök neked! – Pityeregtem. A lány eltávolodott tőlem és rám nézett, ekkor jött ki Fanny az egyik szobából, és mikor meglátta Joe-t oda szaladva hozzá ölelte meg. – Én is örülök nektek! Annyira aggódtam! Illetve aggódtunk! – Kérdőn néztem rá. Aggódtunk? Ezt meg hogy érti? Hátra nézett, és az előttem álló kocsiból még két személy szállt ki. Mr. és Mrs. Russel! Az az Alexander és Elizabeth! Nagyon megörültem nekik. Oda jöttek hozzám és megöleltek. Eliza nekem olyan, mintha a saját anyám lenne, igazán szeretem őt, és Alex-el is így vagyok. Számomra fontos személyek. Lucas kijött, és udvariasan behívta őket. Nagyon jó hangulatom volt, és sokat is beszélgettünk! – Jut eszembe! Boldog karácsony! – Mondta Eliza, és oda adott egy kis tasakot. – Jaaaaj, nem kellet volna! – Jöttem zavarba. – Ugyan, tudom, hogy csak azért mondod, mert udvarias akarsz lenni. – Viccelődött Alex. – Hmmm ja! – Mondtam nevetve, majd mindenki nevetésben tört ki. – Na nyisd már ki! – Türelmetlenkedett Lucas. – Hé ez az én ajándékom, pattanj el innét. – Imádok Lucas-sal vitatkozni, mert ilyenkor mindig poénkodunk a másikkal. Az ajándékom egy zöld borítású. vastag könyv volt. – Imádom a könyveket, nagyon köszönöm! –Mondtam. – Tudom, azért vettük! – Mosolygott Eliza. Mindenki nevetett, ahogy én is.  A kedvem nagyon jó lett, és nagyon sokat beszélgettünk még. – Jézusom! Ennyi az idő?! Ne haragudjatok, de mennünk kell! – Mondta Elizabeth! – Óóh! Pedig most kezdtem bele jönni a hangulatba! – Mondta Lucas. – Még csak? Már mióta nevetünk! Hát ez kész! – Fanny rá csapott egyett Lucas vállára, ő meg röhögött, mint egy idióta. Mikor Joe-ék kimentek az ajtón, még egyszer mindenki megölelt, majd mikor Hanna ölelte meg, elkapott egy érzés. Meg akartam tőle kérdezi, hogy el e mondta e bárkinek is ezt az Adam ügyet, de olyan jó hangulat volt, hogy nem akartam ezzel elrontani a nap végét. Helyette mást kérdeztem. – Na és mesélj! Mi van veled és Antone-al?
- Háááááát, hogy is mondjam…– Kezdett pirulni, szóval valami történt. – Megcsókolt? – Mondta. Vagyis inkább kérdezte. – Komolyan? Tényleg? Áááááá! Ez király! Akkor együtt vagytok? Mondott valamit? – Szegényt annyi kérdéssel halmoztam el, hogy alig tudod válaszolni. – Jó van! Le lehet rólam szállni! Bleee! – Tette karba kezeit durcásan. – Nem szálltam rád, még a földön vagyok! – Nevettem el magam, mire ő is felröhögött. – De ugye azt, tudja, hogy ha rosszul ér hozzád… akkor nem fogja megélni a következő születésnapját? – Húztam fel a jobb szemöldökömet. – Szerintem tudja, de ne aggódj, ha még sem, majd elmondom neki. – Kacsintott, ez a tipikus Hannusos titokzatos kacsintás. – Na jó éjt! Aztán vigyázz magadra! – Ismét megölelt, majd a fülembe súgta. – És ne aggódj, nem mondtam el senkinek. Megbízhatsz bennem! – Mondta, majd az arcomra nyomott egy puszit és beült a kocsiba, és elmentek. – Egyébként, én szóltam nekik! – Szólalt meg a mellettem álló Fanny. – Aggódott érted és felhívott, elvileg ő már keresett, de te nem reagáltál rá. Ezért gondoltam elmondom neki, hogy mi történt.  – Mondta a lány üveges szemeivel. Oda mentem hozzá és szorosan megöleltem. – Figyelj! Nem igazán voltam hozzád őszinte. Sok mindent nem mondtam el, de most csak annyit tudok mondani, hogy ha készen leszek, akkor elmondom neked, rendben? – Rendben! –Bólintott a lány majd mosolygott. Bementünk a házba, ahol Dinah, Lucas és Court beszélgettek. Fanny is csatlakozott hozzájuk, de én a tekintettemmel Eizant kerestem, ám nem találtam. Lehet haza ment volna? Ahogy elment a nappali előtt észrevettem, hogy valaki ücsörög a terasz lépcsőjén. Oda mentem és kiléptem a teraszra. Hírtelen egy meleg szellő csapta meg az arcomat. Igazán kellemes volt. Leültem a cigiző fiú mellé kb egy méteres távolságban, és a lassan lehulló hópelyheket kezdtem el figyelni. Hideg volt, rám mégis hőhullámok törtek.  – Sarah miért… – Kezdtem bele a mondókámba, mire Eizan csak a szeme sarkából pillantott rám. – Miért akarja azt, hogy meghaljak? Azt hittem, hogy a barátom. Több éveken át. És most két emberben kellet csalódnom. A barátomban, és az akkor hitt ellenségemben. – Miközben beszéltem, Eizan nem szólt semmit, csak figyelt. A város és a Hold fénye világította meg az esti utcákat. Figyeltem, ahogy ezek a fények, miként játszanak az éjszakában. Nem is tudtam, hogy ennyire elment az idő reggel óta. Csak most vettem igazán észre, hogy sötét van. Eizan bele szívott a cigarettába, aztán kifújta a füstöt. – Nem tudom.  A ti baráti viszonyotokat nem értem, szóval erre a kérdésre nem tudok válaszolni. – Mondta hosszas gondolkodás után. Összezártam a lábaimat és átkaroltam magam előtt. – Ááááh! Nem hiszem el, hogy két nap múlva karácsony! – Dörzsölte meg fáradtan a fejét Eizan. – Miért, neked baj? Talán nem szereted? – Kérdeztem. – Nem erről van szó! Csak a családom ajándék éhes!
- Ja vagy úgy! Értem. Ha ez megnyugtat, akkor az enyém is az. Ráadásul minden évben ugyanazt esszük. Kicsit kezd már az agyamra menni. – Jól esett egy kicsit panaszkodni, de ez nem rám vall, szóval nem vittem túlzásba. – Ch! Az hagyján! Öcsém reggel, mikor még alszom, behozza az udvarból a házba a havat és álmomból azzal zökkent ki, hogy megdobál! Idióta! – Eizan mesélése közben képtelen voltam megállni, hogy ne nevessem el magamat. – Héé ez nem vicces! Tudod, mennyire kellemes érzés arra kelni, hogy valaki hóval dobál?! – Felháborodottságán még jobban elnevettem magam. Ez amúgy nem volt valami jó ötlet. Hírtelen elkapta csuklómat és rám mászott. – Még mindig nevetni akarsz? – Kérdezte fenyegetően, és önelégült mosollyal. Megráztam a fejem, ami már így is vörös volt, de ez nem tántorította el. Lassan arcával közeledett az enyémhez, és amikor már majdnem megcsókolt, mikor már tényleg csak pár centi hiányzott volna, a szám elé tettem a kezemet Eizan pedig a kezemet csókolta, majd nagyokat pislogott rám. Szívem szerint, én is megcsókoltam volna, de nem akarom ugyan azt a hibát elkövetni, mint akkor. Nem akarok egy olcsó kis kurvának látszódni. Igazság szerint, még nem hevertem ki teljesen Zack-et a szívemből, és nagyon nem tudom, hogy mit kéne csinálnom. Vagyis tudom, hogy el kéne felejtenem, de nehezen megy. Nekem ő volt az, aki kitartó volt mellettem, elég sokáig, és egyszer csak… mintha sosem létezett volna elment. Aztán itt küldözgeti nekem az sms-ket, amivel jobban meg nehezíti a dolgomat. Viszont, hogy ha Eizan-el azt érzem, hogy zavarba jövök, és alig kapok levegőt, az jelent valamit. Magamnak bemerem vallani, de neki nem. Tényleg nem akarok újra bízni senkiben, és Eizan! Eizan! Ő pont azok közé a fajták közé tartozik, akinek a lányok nem szerelemből kellenek neki. Hálás vagyok, amiért idáig segített, de nem akarom, hogy jobban megismerjük egymást. Eizan keze a fejemre vándorolt, majd közelebb húzott magához, és a homlokomra nyomott egy puszit. Teljesen ledöbbentem. E pillanatban egyszerre lett minden hangos és halk. Nyugodt és nyugtalan. A közelsége és a magából kisugárzott kedvesség egy pillanatra elfelejtetett velem mindnet. Zack-et, Adam-et, Sarah-t, Juss-t, s még Jimmie-t is. Igaz csak egy pillanat volt, de ez a pillanat… az egyik legboldogabb volt, ami valaha is megtörtént velem.  Ekkor már nem bírtam tovább! Mikor az emlékeim visszatértek elmémbe, az arcomat Eizan mellkasába temettem, és a síráson kívül nem tudtam mást csinálni. 















7 megjegyzés:

  1. Meliiii hát ez nagyon jó fejezet volt!!De nagyon siess a kövivel nehogy úgy járj mint Adam....:P:))Puszi neked!!!:* <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. egyetértek. nagyon jó volt és már nagyon várom a következőt :* :D

      Törlés
  2. Sziiiaa!!
    Nagyon hosszu es jo fejezet lett!!!
    Irnek meg ide de akkor itt ulnek egy napig mire megirnam a megjegyzesem.
    Na mindegy.
    Nagyon De Nagyon siess a kovivel!!!!
    Puszi.
    Ui.: bocsi hogy nem tettem ekezetet!

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Ez ismételten egy nagyon jó rész lett! :)
    Remélem hamar hozod a kövit :)
    Csak így tovább! :)

    VálaszTörlés
  4. Szia Meli...!
    Bocsi, hogy ilyen késôn komizok...
    Nagyon tetszett a fejezet!!!! Remélem hamar jön a kövi, mert belehalok a kíváncsiságba, hogy mi fog történni...
    Puszi:-*

    VálaszTörlés
  5. Helo Meli,
    juj milyen hosszu lett a resz, de mindenesetre nagyon tetszett! Siess a kovivel!
    Puszillak Szily :*

    VálaszTörlés
  6. Szia Meli *-*
    eszmeletlenul jo resz lett *.* a vege pedig nagyon edes ^^
    siess a kovivel :3
    amugy bocsi az ekezetek miatt x3

    VálaszTörlés