7. Fejezet ~ Meglepetések hada~

Sziasztooook!! *-* Először is elnézést szeretnék kérni, amiért késtem - majdnem egy hetet xD - Másodszor pedig elkezdtem egy új sztorit írni. " Holló - A halhatatlanok templom " Ez egy "kicsit" horror sztori, de ha esetleg valakit érdekel, akkor nézzen be ide is! ;) --> hollo-ahalhatatlanoktemploma.blogspot.hu  :D
Jó olvasást!! :D
Puszii^^♥
(ui: egy helyen kijelölte a szöveget, azt nem tudom miért csinálta, próbáltam ellene tenni, de feladtam ^^" bocsi érte :$ )

Eizan szemszöge~

Úúúú apám azok a lábak! Esküszöm, ha nem lennének ilyen sokan ebben a teremben, már régen letepertem volna. Bár erre sor fog kerülni. A drága nagyon felkaphatta a vizet, de ez még jobban vonzz engem. Imádom, ha valaki türelmetlen. Értetlenül vissza kérdezett, hogy mi az ami rossz benne, de én csak annyit válaszoltam, hogy szinte minden. Valójában remek rajz volt, de szeretem húzni az agyát. Ám olyan hevességgel és stílussal beszélt velem amit senkinek nem engedek meg. Szó párbajba kezdtünk, és hiába dirigáltam neki, hogy üljön le az istennek sem akart. Ezért megfenyegettem, de ez sem segített. Jól van aranyom! Akkor jöjjön a durvább módszer! Oda mentem a rajzaihoz és szó szerint eltéptem mindet. Kár! Pedig jó rajzok voltak, de így ne beszéljen velem senki! Az arca nagyon sápadt lett és könnyek szöktek a szemeibe. Na! Úgy látom ez hatott! Szépen összeszedte az eltépet rajzait és leült a helyére! Na vééégreeee! Már az idegeimen taposott. Az egyik lány hozzá szólt és beszélgetni kezdtek, én pedig felvilágosítottam arról, hogy az órámon nincs beszélgetés. Jaj de jó érzés tanárnak lenni! Mikor kicsöngettek, mindenki csak úgy rohant kifele a teremből, főleg az én kis drágám. Az egyik csaj ott maradt, az a Sarah vagy ki, akivel korábban is találkoztam. Nagyon furán nézett rám, ami kicsit ijesztő volt. Megindult felém, nekem meg kikerekedtek a szemeim, mert úgy jött ide hozzám, mint aki meg akar erőszakolni. Na jó azért nem hiszem, hogy képes lenne rá, mert abból csak az lenne, hogy én erőszakolnám meg. – Tanár úr! Megcsináltam önnek, az órarendet. Csak hogy tudjon róla, hogy mikor és hol lesz órája.  – A lány át nyújtotta a lapot lehajtott fejjel. Elvettem, majd alaposan végig néztem. Mi?! Ma hetedik órám is lesz?! Remek! Bezzeg anyáék meg jól szórakoznak a városban! Na ezt még leverem rajtuk. Azért nem szó szerint. – Tehetek még valamit önért? – Kérdezte a csaj vörös arccal. Na igen! Ilyen az én ellenállhatatlan képességem! Perverzül elhúztam a szám szélét és közelebb mentem hozzá. – Hát, ha nagyon szeretnél! – Megfogtam a derekát és közel húztam magamhoz. Lehajoltam hozzá és oda súgtam neki. – Nem szeretném, ha bármilyen módon is keresztbe tennél nekem. Egy egyéjszakás kalandon kívül nem lesz köztünk semmi, ezt jól jegyezd meg! Isten áldjon! – Elengedtem, majd ott hagytam. Nekem nagyon nem szimpi ez a csaj. Külsőleg nagyon vonzó meg minden, de a személyisége túlságosan is tapadós. Bazdmeg nekem meg mi a fasz bajom van?!  Tudtommal én szeretem a tapadós csajokat, mert őket jól ellehet kapni egy éjszakára. Most meg undorodom ettől?! Kezdek úgy viselkedni mint egy tanár. Még csak az kéne! Be mentem apám irodájába, aki valamilyen papír munkát csinált. Leültem a fotelba és feltettem a lábam az asztalra. – Fiam, ez egy iskola, Modoráld magad. – Jaj apa hagyjál már! Itt tanár vagyok, nem diák. Most megengedhetem magamnak. – De most komolyan! Már a tököm ki van ezzel az iskolával. És még csak ez az első napom! Bááár! Ha a kis drágaságom is ide jár, akkor azért annyira nem lesz unalmas a környezett. – Anyáék hol vannak? – Elvileg egy hotelben! Tényleg akartam is mondani! Építkezünk! – Építkezünk? Minek és hol? – Itt Long Beach-ben! Úgy döntöttem, hogy véglegesen ide költözünk. – Mi?! De hát nem úgy volt, hogy csak egy hónapot maradunk?! – De! De változott a tervünk! Ne aggódj jó lesz! Szép környék! – Ha te mondod! – Hát ez csodás! Pedig utálom Long Beach-t! Főleg most télen! Fogtam magam és elmentem. Jó messzire ettől a sulitól. Már rosszul voltam komolyan! Egyszer csak egy nagyon ismerős arcot pillantok meg a távolban. Hopp egy Lena! – Csá hugi, hát te mit csinálsz itt? – Kérdeztem tőle. Pirosak voltak a szemei, mint aki sírt. Na most ez vagy anyám miatt van, vagy fiú van a dologban. – Valami baj van? – Kérdeztem érdeklődve, de nem szólt semmit. Letérdeltem elé és az arcát fürkésztem. - Lena! Látom, hogy van valami baj! Mi történt? Anya? -  Megrázta a fejét, ezzel jelezve , hogy nem ő van a dologban. – Eliot? – Erre is ugyanúgy reagált. – Fiú? – Erre már nem csinált semmit, szóval tudtam, hogy igen. Na akkor ki szedjük belőle, hogy kit is kell megvernem. – Na beszélj szépen! Mi is történt pontosan? – Még mindig csak állt ott és nem szólt semmit. A nőkkel kevés türelmem van, de Lenaval szemben végtelen. Vele nagyon kitartó vagyok. – Tudod, hogy addig nem megyünk innen sehova amíg nem beszélsz. Szóval? – Rám emelte a tekintetét utána pedig vissza le a földre. – Hát tudod….. anya, Eliot meg én elmentünk a hotelbe, de én el szerettem volna jönni a suliba, hogy megnézzem. Anya azt mondta, hogy menjek nyugodtan így eljöttem. – És utána? Folytasd mitör-… - Hírtelen rá néztem Lena baloldali arcára és egy hatalmas nagy piros folt volt rajta, kisebb fajta horzsolásokkal. – Ez meg mi? Lena mit csináltál? – Ez történt utána. – Mi? – Találkoztam a volt barátommal. Összevesztünk és hát….. megütött. – A szemeim kikerekedtek és lesápadtam. – Tenyérrel vagy ököllel?! – Lena lehajtotta a fejét és szemeiből folytak a könnyek. – Szóval ököllel! – Olyan dühös voltam, hogy ha most bárki is az utamba állna, ott helyben fejbe lőném. – Na most szépen elmondod, hogy hol van, vagy hogy merre ment. Hogy is néz ki? – Eizan kérlek! Ne! Nem szeretném, ha nagy felhajtást csinálnál. – Átkarolta a nyakamat és megölelt. – Rendben! – válaszoltam. De persze hazudva. Még hogy hagyjam annyiban?! Neeeeem! Az én húgomhoz senki nem érhet hozzá! Ha megtudom ki volt ez a szemét esküszöm, hogy agyba főbe fogom verni, még azt nem mondja, hogy kegyelmezz. Bár akkor még jobban ütném a görényt! Elengedtem, felálltam majd átkaroltam a vállát. - Gyere! Nézzük meg anyáékat. – Mikor oda értünk a hotelhoz, eszembe jutott, hogy Lenának sebes az arca, és nem hiszem, hogy szeretné, ha anya is látná. – Lena van nálad smink készlet? – Kérdeztem. – Van, de oda fent. Miért? – Elővettem a telefonomat és Eliotot hívtam. – Csá mondjad? -  A hotelban vagy? – Ja mert? – Hozd le Lenának a smink cuccát. – Mi? Minek? – Majd elmondom! Csak hozd már! - Azzal kinyomtam és vártam. Öt perc múlva megjelent Eliot is. – Minek neked ez? Nőt akarsz játszani? – Az inkább neked lenne való. Na gyere segíts! – Az alaksorban volt egy női mosdó így bementünk oda. – Jézusom Lena neked meg mi történt az arcoddal? – Eliot aggódva nézett végig a lányon, majd rám nézett. – A volt barátja. Találkozott vele az utcán. – Mondtam. – És megpofozott?! Hogy merészelt hozzá érni az én drága egyetlen szeretett hugicámhoz?! Lena! Mi a pasi száma és lakcíme?! – Úgy látom Eliot is dühös! Király! Legalább valaki fog segíteni elintézni a pasit. – Nem, hagyjátok! Nem akarom, hogy bajba keveredjetek!  Csak egy pofon! – Lena, tudom, hogy ököl ütés volt nem egy pofon, ezt ne is tagad! – Engem ugyan nem ver át, meg szerintem Eliotot sem. – Na akkor a hugica szépé varázslása akció indul. – Mondta Eliot gyerekesen, megfogta Lena derekát, leült a székre, őt pedig az ölébe ültette. – Hé mit csináltok?! Ti akartok ki sminkelniiiiii?! Nem már! Ma még ki akartam menni az utcára! – Jaj nyugi van! Csináltam már ilyet. – Mondtam gyerekesen. Elkezdtem ki sminkelni Lenát, aki ott hisztizet, Eliot meg csak röhögött. Mikor végeztem a kezébe nyomtam egy tükröt, hogy tisztában legyen a kinézetével. – Azta! Te mióta tudsz így sminkelni?? – Úgy látom tetszik a látvány! - Az titoook! – Szerintem is jó munkát végeztem. Mondjuk még szép! Én mindenhez értek! – Engem is kifestesz?? – Na Eliot már megint vissza ment oviba. – Szívesen! – Nem hiszitek el, de kifestettem. Legalább Lena is ott röhögött. Hát nagyon szép nőt csináltam belőle.  Még anyának is megmutattuk az alkotásomat. Ő is nagyot nevettet. Ahhoz képest, hogy kezdődőd ez a nap, jól fejeződött be. De akkor is megfogom találni a pasit, aki bántani merészelte Lenát. Erre esküszöm!  Másnap reggel nagyon nehezen keltem, de azért sikerült. Vettem egy zuhanyt, felöltöztem majd elmentem a suliba. Még reggelizni sem volt kedvem. Bementem apámhoz, aki a kezembe nyomta a naplót. Lehet osztály főnök leszek valamelyik osztálynak. Bár ez még nem olyan biztos. Ki jövet a teremből ismét találkoztam Sarahval. Ez a csaj már az agyamra megy.  Elhaladtam mellett, mintha nem is ismerném. Még köszönt is, de ez nem érdekelt. A kezemben lévő naplót nézegettem, mikor valaki nekem jött. -Nézzél már felfele is! Bazd meg! – Mondtam dühösen. - Ch! És én még az előbb bocsánatot akartam kérni. De tudod mit? Menj a picsába! – Hát persze, hogy a drágám az, ki más. Ú ma is milyen elragadóan néz ki. Na de ízért így beszélni velem… . - Ugye tudod,hogy a türelmem határán táncolsz? - Leszarom a türelmed! Most pedig ha nem bánod, akkor megyek. Van jobb dolgom is mint te! – Komolyan! Kezelhetetlen ez a nő! Megfenyegettem , hogy ezt még nagyon meg fogja bánni, de úgy döntöttem, hogy ennek itt az ideje. Egy pasi volt mellett, most hozzá fordultam. - Na mi van? Bent van a maci a málnásban? – Azzal a mozdulattal, a kis csaj majdnem nekem esett. Nagyon kikelt magából, ami őszintén megmondva, tetszett! A pasi aki lefogta őt alig tudta vissza tartani. De miért ilyen ismerős? Mintha már láttam volna valahol. Bár a végére elégé eldurvult a helyzet. Összevissza dobáltuk egymáshoz a sértő szavakat. Mikor már azt mondtam neki, hogy hülye liba, elegem lett és ott hagytam. Nagyon felhúztam az agyam. Hihetetlen az a nő! Két perc sem kell hozzá, de máris felbassza az agyam. Visszamentem az igazgatóiba, leültem és ott szitkozódtam. Pár perc múlva megszólalt a csengő. Semmi kedven nem volt ahhoz, hogy menjek, de apám kitessékelt az ajtón így kénytelen voltam. Mikor beértem a terembe, alig voltak bent. Csak nem járvány van? Még a végén én is elkapom. Bár az agy bajt már most elkaptam. Leültem a tanári székre, kezemet összekulcsoltam magam előtt és így voltam pár percig.  - A feladat egyszerű. Rajzoljatok le engem.  – Adtam ki a feladatott. Mindenki értetlen fejjel nézett rám, mint akik nem értik, hogy mit akarok. Sarah felszólalt, hogy nem érti a feladatott, én pedig flegmán oda mondtam, neki, hogy ezt még a hülye is felfogja. Szerencsémre a drágaságom ezt nem hagyhatta szó nélkül. - Már elnézést, de nem vagyunk tudatlanok. Csak szerintem mindenki úgy van vele mint én. - És megszólalt Miss nagyszájú! Miért, hogy vagy vele?

-Tanárként is utáljuk a képedet, akkor persze, hogy nincs kedvünk lerajzolni.

- Parancsolsz? –  Ledöbbentem amit az imént mondott. Hogy képes így beszélni velem. Nem tudom miért, de ebben a lányban van valami…. valami különleges. Ami nem hagy nyugodni. Felállt a székről, megigazította magán a felsőjét, majd elkezdett beszélni. Akarom mondani, kioktatni. Mert, hogy én mit képzelek magamról, meg hogy, hogy merészeltem eltépni a rajzait, blablablaa. Mikor befejezte mondókáját, nagy késztetést éreztem, ezért oda mentem hozzá. Kezemet az álla alá tettem, mélyen bele néztem a szemébe és csak ennyit mondtam. - Mi is a neved kislány? – Olyan vörös lett, hogy még a rózsa is megirigyelné a színét. Megint elkezdett harciaskodni velem, de közöltem vele, hogy ez felesleges. Sajnos nem jegyeztem meg a kereszt nevét. Vitáztunk még pár sort, mikor Sarah felállt, aki a drágaságom mellett ült. Na! Már csak ez hiányzott! - Tanár úr!  Kérem,a diákok „zaklatása” nem megengedett. – Mi a tossz?! Ki akar oktatni?! Na neeem aranyom! Ezt itt nem csináljuk! Mondtam neki, hogy üljön le, de baszott leülni és inkább folytatta az oktatást! Közben ki is csöngettek és mindenki ki ment a teremből kivéve mi hárman. Elég csúnyán – a drágám szerint – beszóltam Sarahnak, ezért még jobban lebaszott, amitől már végleg elfogyott a türelmem. Nagyon dühösen beszéltem hozzá, amitől ő is megijedt. Na ezt már szeretem!  Viszont megint váltott. Hihetetlen, hogy az egyik pillanatban egy félős kis kutya, a másikban pedig egy igazi vadmacska. Kutyául beszélt velem. Mikor meg akartam mondani a magamét, egy szőke hajú lány nyitott be az ajtón. A két lányt hívta, hogy menjenek már. Majd ott is hagyott. Sarah még ott maradt pár pillanat erejéig és zavartan bámult rám, én pedig elég dühösen. Végül ős is elment. Hál isten! Még volt egy órám, de azon nem maradtam bent. Leszarom az egészet. Beültem a kocsimba és elhúztam a csíkot. Útközben megszólalt a telefonom, egy sms jött Enrique-től hogy találkoznunk kell. Hát jó, legyen! Elmentem a megadott helyre és ő már várt is rám. Ki szálltam a kocsiból és oda mentem hozzá. – Csá haver! – Ráztam vele kezet. – Na mondd! – Pár pillanatig csend volt, de aztán bele kezdett. – Figyelj Eizan, amit most mondani fogok annak nagyon nem fogsz örülni. – Rosszul kezdődik. Nem szóltam semmit, csak figyeltem és hallgattam tovább. -  Arról van szó, hogy Jimmie McDanielt kiengedték a börtönből. – Leblokkoltam. A düh felemésztette a testemet, szinte égetett belülről. Éreztem, hogy Enrique is dühös, ami még jobban dühített. – Mégis miért?! Miért engedték ki azok a mocskok?! – A rendőrség hibája! Mindenkié! Ki engedni egy ilyen embert a sittről?! Ezek meg vannak húzatva?! – Csak annyit tudok, hogy az anyja ki váltotta őt. És gondolom még a  rendőrség sem tudd ellenállni annak pénz összegnek amennyit ajánlott. – Miért mennyit adott? – A pontos összeget nem tudom, de több mint négyszáz millió dollárt. – A rohadékja! – Nagyon dühös voltam, már a kezem is zsibbadni kezdett olyan erősen szorítottam. – Most mit csináljunk? – Nem tudom Enri! Nagyon nem tudom! – A fejemet a kezembe hajtottam, és feltörtek bennem az emlékek. Hogy az az ember, aki tönkre tette az életemet, most szabad lábon van és ugyan azt a levegőt szívja, amit én. Ez nem lehet igaz! – Hé haver jól vagy? – Kérdezte Enri aggódóan. Néha szoktam őt így becézni. Olykor jól esik. – Persze. Csak ez most sok így. – Felnéztem dühösen Enrire, de tudja, hogy nem neki szánom. – Teszek róla, hogy visszakerüljön a sittre! Nem fog itt szórakozni senkivel!! Kösz, hogy szóltál.

 – Nincs mit! Viszont van még valami!

 – Mi?

 – Ki derítettem, hogy ezzel ez ügy nem tiszta. Jimmie hivatalosan nincs szabad lábon. Erről még lesz egy tárgyalás is. Egy hetük van arra, hogy szerezzenek egy ügyvédet.  Még van esélyünk lecsukatni! - Ez az! Már csak tennem kell róla, hogy valami olyat kövessen le, amiből nem mászik ki. – Iszonyat dühös voltam. Törni zúzni is képes lennék most! Úgy látszik eljött az ideje annak, hogy összehívjam a régi bandát. Elköszöntem Enritől, beszálltam a kocsiba és tövig nyomtam a gázt. Olyan száz-százhússzal száguldoztam az utcán. Most ajánlom, hogy ne kerüljön elém senki! Csak mentem és mentem, nem törődve semmivel. Sokáig kocsikázhattam, mert már éjfél is elmúlt. Megállítottam a kocsit, lehúztam az ablakot és rágyújtottam. Elvezettel szívtam bele a nikotinnal tele cigibe. Hátra dőltem az ülésen és élveztem a kényelmet. Zakatolt az agyam, úgy gondolkodtam, mint egy gép, de már majdnem bealudtam. Rá néztem az anyós ülésre, amin azaz osztálynapló volt, amit apám a kezembe nyomott. A kezembe vettem és elkezdtem lapozgatni. Hoppá! Johns! Ahogy ezt a nevet olvastam, visszagondoltam arra, hogy mit csináltam tegnap este.  Húhúúú! És a drágám nem is sejt semmit. Emlékszem. Megálltam a ház előtt, kiszálltam a kocsiból és az ajtó felé vettem az irányt. Természetesen zárva volt, hiszen már hajnali három óra is elmúlt akkor.  De mit látnak szemeim? A nappali ablak nyitva! Ez az! Bemásztam az ablakon, és matatni kezdtem a kapcsoló után. Rá léptem valami plüss állatra  ami csipogott. Hogy bassza meg! Lépteket hallottam amik egyre hangosabbak voltak. A drágaságom volt az! – V-van itt valaki? – Kérdezte remegő hangon. Nocsak! Csak nem fél valaki? Közel mentem hozzá. Nagyon közel. Szinte már összeért a lélegzetünk is. Hírtelen elkaptam a csuklóját és magamhoz húztam. Jobban mondva akartam, mert a kicsikém kitért előlem, és felkapcsolta a villanyt. Mikor kapcsolt, hogy ki vagyok, nagyon megrémült. Pár pillanatig csak úgy álltunk ott, majd elkaptam ismét a csuklóját. Közel húztam magamhoz és megcsókoltam. Meglepetésemre a kicsike visszacsókolt, és nem is rosszul. Sőt! Hogy őszinte legyek, kajak felizgultam. De ez most komoly? Csak azért mert úgy csókol, hogy az valami eszméletlen? Eizan, neked komoly agykárosodásod van! A kezeim egyre lejjebb és lejjebb vándoroltak a testén. Az egyik kezem a mellét fogta, a másik pedig azt a szép formás kis fenekét. Majdnem sikerült levennem róla a pizsama nadrágot, de ezt ő sikeresen megakadályozta. ­Erősen neki csaptam a falnak és folytattam a játékot. Ő pedig felkiáltott, hogy ezt nem akarja. Lehet csúnya dolog volt akkor tőlem, de leütöttem. Nem akartam, hogy valaki meglásson. Felvittem a szobájába és lefektettem az ágyra. Ki használhattam volna az alkalmat, de nem tettem. Pedig nagy késztetést éreztem rá, és mégis! Fogtam magam és ott hagytam. Aztán gyorsan elhajtottam onnan. Így most szerintem a drága azt hiszi, hogy ezt csak álmodta, de ez nem így van. De ezt neki nem kell tudnia. Igen ez történt tegnap este. Így visszagondolva erre nagyon muris ez az egész. Ch! Debil! Na mindegy! Feltekertem az ablakot és elhajtottam. Haza mentem, akarom mondani a hotelbe amit kivetünk.  Bementen az épületbe fel a másodikra, utána pedig a szobámba. Lekaptam a cipőmet, a felsőmet és a gatyámat is, majd elterültem az ágyon. Nem kellet sok és már aludtam is. Másnap reggel nyolckor keltem. Kurva élet! Pont ma kell nekem is elaludni! Áá leszarom! Majd bemegyek! Be is mentem! De minek?! Nem volt órám, és csak feleslegesen ültem a tanáriban. Meguntam és inkább kimentem szünetben a folyosóra.  Ekkor pillantottam meg, az én kis drágaságomat. Úgy látom Megismerkedett Eliottal, aki akcióba lendült a másik csajra. A szemem a táskájára szegődött, amiből kilógott a mobil telefonja. Heheheee! Gyorsan kikaptam, majd elővettem az enyémet is a farzsebemből. Ki kerestem a magán számok listáját és meg van! Megtaláltam a kicsike számát. Bepötyögtem a számot a telefonomba és elmentettem. Majd kiléptem mindenből és visszatettem a táskájába a telefont. – Nocsak-nocsak! Drága öcsém akcióba lendült? –  Szólaltam meg hírtelen. -  Hát ja. De ha kikezd Fannyval áshatod a sírját. Amúgy meg látszik,hogy az öcséd.

-  Nem tehetek róla, hogy megszületett. Hagy csajozzon.

- Ch! Utállak!

- Én is bírlak drágám! Na csók. Még találkozunk kis csillag!

- Ettől félek én is! – Ó drágám! Pedig ha tudnád, hogy mi ketten majdneeeeem….. Khm! Na mindegy! Heheheee! Istenem elkap a röhögő görcs. Komolyan! Már bekönnyeztem! Ezután a hét nagyon uncsin telt. Pénteken kaptam egy emailt Antonetól, hogy ő is tudja ezt a Jimmie ügyet. Senki sem szereti azt a görényt. Bár nem csoda! Csak nekem tett kereszt be, de mások is rühellik. Most én fogom az ő életét tönkre tenni! Erre mérget vehet! És már azt is tudom, hogy hogyan. Végre eljött a szombat! tízenegyig aludtam. – Eizaaaaaaan! – Jaj ne! Ez Eliot! – Mi van?

- Nem mi van, hanem tessék! Anyád nem tanított meg az intelligenciára? – Komolyan úgy viselkedett, mint egy tipikus nő, akinek épp meg van. – De csak nem használom. Különben is! A te intelligenciád alig éri el a föld felszínét, szóval fogd be! Na ki vele mit akarsz?

- Először fogjam be most meg beszéljek? Te se tudod, hogy mit akarsz! Na szóval! Egy hét múlva karácsony és arra gondoltam, hogy mi lenne, ha anyáékat „elüldöznénk” itthonról, mi meg kitalálnánk, hogyan lepjük meg őket. – Értetlen bamba pofával bámultam rá. Olyan volt, mint egy öt éves kis gyerek, aki nem tudja mit akar. – A-ha! Tőlem! De engem hagy ki belőle. - Visszadőltem az ágyra a fejemre húzva a takarót. Majd ez a bolond szó szerint rám ugrott. – Eizan! Ne legyél már ilyen búval baszott! Hallod te sötétképű ellenforradalmár?! – Elkezdett püfölni a párnával és úgy mondta. – Eliot bazd meg ne molesztáljál már! Aludni akarok!

- De ne aludjál bérgyilkoskám! – Húúúú teeeeeee! Na ennyi! Most megfojtom! Letepertem Eliotot és én voltam rajta. Elkezdtem a párnával ütni verni, mikor Lena jött be az ajtón. – Öööööö…… tán  rosszkor jövök?  Ti meg mit csináltok? Homokosok vagytok? – Én nem csak ő! – Eliot kussolj! Semmi, csak megverem! – Úristen Lena segíts! Ez egy perverz pedofil. – Istenem! ez hülye. Leszálltam Eliotról és felöltöztem. –Amúgy mit szeretnél Lena? – Kérdeztem tőle. – Jaj nem sokat, csak apa üzeni, hogy siess a suliba. – Minek? Szombat van. – De valami fontos ügy. – Hát jó! Köszi. – Jaj már ezt nem hiszem el! Pedig ma az égadta világon nem akartam semmit se csinálni. Hogy basszák meg! Elmentem a suliba, de Enrique is jött velem. – Te haver! – Szólalt meg a mellettem lévő srác. - Nem ismersz valami féle  Adam Knight pasit? – Enrique arca elégé kérdőre vont volt, és én is gondolkozni kezdtem. – Knight-knight? Baszki de ismerős! Nem az a pasi, aki egyszer felbérelt ellenem egy bérgyilkost? – Kérdeztem. – De szerintem ő lesz az. Képzeld! Valaki felbérelte őt, hogy öljön meg valakit. Hallottam egy-két pletykát, nem tudom, hogy igazak e, de valamiért hiszek nekik. – A szavai át mentek egy fajta gyerekes stílusba. De ezt én imádom Enriqueben. – Ch! A kis genya láda! – Gondolkodtam, aztán eszembe jutott valami. – Na de várjunk csak! Láttam egy pasit az én kis drágaságom mellett, tegnap! Hmm! Nincs ki zárva hogy ő az! Tudtommal ő is abba a suliba jár. – Gondolkodtam hangosan. De most hogy ez így eszembe jutott, tényleg! Mi van ha ő az? Mi akarhat az én cicámtól?  - Oké biztos. Drágaságod?? Mi van Eizan? Csak nem becsajoztál?? – Jaj de hogy is! Hallod még a kereszt nevét sem tudom, mert nem volt alkalmam megjegyezni. – Bár annyi eszem nincs, hogy meg nézzem az osztálynaplóba. – Csak szórakozok a kiscsajjal. Tudod? – Tudom. Már ismerlek!  - Ezután nem szóltunk egymáshoz. Én az utat néztem Enri meg a telefonján játszott. Oda érve a sulihoz bementem az épületbe, ahol már apám várt rám.  – Na itt vagyok! Mit akarsz mondani? – Kérdeztem. – Figyelj fiam! Azért neked mondom ezt el, mert te vagy a legidősebb. Szeretném ha ez a beszélgetés köztünk maradna. – Zsebre dugtam a kezemet és úgy vártam a folytatást. Most már kíváncsi vagyok, hogy mit akar. – Arról van szó, hogy anyád pénzileg le van égve. A cégük romokba hever, és van egy csomó tartozásuk, amit nem tudnak ki fizetni. Ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek külföldre dolgozni, hátra hagyva titeket. Továbbra is én leszek ennek az iskolának az igazgatója, de amíg távol vagyok, addig te veszed át a helyemet. Már a többi tanárral ezt megbeszéltem, és el is fogadták. Csak annyit kérnék, hogy Elioton kívül ezt nem mond el senkinek sem a családban. Főleg ne anyádnak. Így tudom neki, nektek biztosítani a pénzt. Úgy gondoltam karácsonyig maradok, utána pedig elmegyek. Szóval körülbelül egy másfél hét múlva. – Lesápadva hallgattam apám mondandóját. Idáig ezt miért nem mondta? És egyáltalán miért rám hagyja ezt a sok munkát? Kicsit értetlen fejet vághattam, mert apám furán nézett rám, de bólogattam, hogy azért értem. – Szóóóóóval! Tisztázzuk! Te ki mész külföldre, én leszek az igazgató, anya erről nem tudd, és te fogod küldeni a pénzt? – Minden héten, igen! – Hááát ez durva! Pedig nem akartam még helyettes sem lenni. – Tudom, de ne aggódj! Minden rendben lesz. Van érzéked az üzlethez, nem lesz itt semmi baj! – kacsintott rám apám. Ami jól esett, de azért kicsit parázok. Na jó ne értsétek félre! Eizan Seyfried nem retteg semmitől, csak attól, hogy nem lesz egy nyugodt perce sem!  Bár jobban bele gondolva, én, mint igazgató! Hmmmmmm! Nem hangzik olyan rosszul. Végülis! Ha a drágám itt van, akkor mi baj lehet! – Rendben! – Mondtam, majd kezet ráztam apámmal. Visszamentem a kocsimhoz és beültem. – Na mi volt? Mit mondott a vén róka?   -  Mindent el meséltem Enrinek, akinek szintén ugyan az volt a reakciója, mint nekem elsőnek. Amit meg is értek. – Na ez durva! Ch! És még nekem mondják, hogy sokat dolgozom. – Enri! Menjünk valahova szórakozni! Ez a hét nekem sok volt! – Hova? – Mindegy! Csak ne legyen valami nagyon puccos hely! – Oké! Tudok is egy helyet! – Elmentünk egy szórakozó helyre. A környék tele volt gengszterekkel és kurvákkal, akik szó szerint a sarkon álltak. Az egyik elkapta a karomat és csókolgatni kezdett, de persze nekem erre most nincs szükségem, így a csaj ma velem nem jár jól. Szépen ellöktem magam mellől, amire Enri nagyokat nézett. – Nosza! Veled meg mi történt? Egy csaj felkínálja magát neked, te meg visszautasítod?? Nem vagy beteg? – Hallod ezen én is elgondolkozom mostanában. Néha azt se tudom, hogy fiú vagyok e vagy lány. – Hát én se! – Röhögött fel Enrique. – Haha! Nagyon vicces! Tényleg! Röhög a belem! – Jól van na! Bocsi! De ezt muszáj volt nem ki hagyni! – Tette a kezét a vállamra, ez a „nézd el nekem, hogy ilyen vagyok” módon. Bementünk az épületbe, ahol már javában ment a buli. Rá nézve az órámra még csak este hatóra volt. Jézus! Mi lesz itt később ha már ilyenkor így néz ki a népség?? – Szia Eizan! – Szólalt meg hírtelen egy ismerős hang. Mikor hátra néztem egy szőke hajú lány állt mögöttem. – Te mit csinálsz itt? Azt hittem utálod a szórakozó helyeket? – Tudod Eizan, az emberek változnak. Ahogy én is. – A lány közelebb jött hozzám és egy üveg pezsgőt adod a kezembe. – Csak hogy jól érezd magad! – Nem tudom mit akarsz ezzel Isabell, de felesleges erőlködnöd. Köztünk már vége!  - Nem is akarok semmit már. Csak nem akartam bunkó lenni, azzal, hogy nem jövök ide. – Ezzel a lánnyal – elvileg – együtt voltam, de egy éjszakánál több nem történt köztünk. Csak hát ő belém szeretett, nekem meg nem kell egy kapcsolat a nyakamba. Nem törődve vele ott hagytam magának, csináljon azt, amit akar! Engem már nem érdekel! Enrivel nagyon leittuk magukat és tomboltunk a zenére. A deadmau5  -  professional griefers zene ment. Annyira tomboltunk, hogy szerintem azt hitték az emberek, hogy Enri meg én langyik vagyunk. Áá leszarom! Imádom a haverom! Ezt nézzétek el nekem!  Tartottam egy kis szünetet és Enrivel kimentünk a szabadba, majd kihánytuk magunkat. Minden stressz és feszültség távozott belőlem. Leültünk egy padra majd elkezdtünk beszélgetni. – Hát hallod haver! Ez már nagyon ránk fért. És nem vagyok berúgva. Még így se. – Röhögött Enri. – Nagyon én se. Viszont jól esett hányni. Könnyebbnek érzem magam. – És ez tényleg így van! Rég volt már szexuális életem! Úgy látszik ez nem jó hatással van rám.  Mondjuk én hülye nem rég utasítottam vissza egy csajt, aki rosszalkodni akart volna. Eizan! Te hülye pöcs! Na de se gáz! Lesz még erre alkalom! Az én ellenállhatatlanságomnak senki nem tudd ellenállni!  Most jut eszembe!  Az én drágaságomat ma még nem is láttam! – Enri! Én most elmegyek! El kell intéznem valamit! – Máris? Oké, de ha rá érsz, csörögj! – Oké. Na csá! – Kezet ráztam vele, majd beültem a kocsimba és elhajtottam. Útközben újra eszembe jutott Isabell. Valójában dühös voltam, amikor megláttam, ezért is próbáltam ki adni a feszültséget a táncban és az ivásban. Megint mindenen kattogott az agyam. Valahogy elkell terelnem a gondolataimat. Óóóh és már meg is van, hogy mivel! Elővettem a telefonomat, és elkezdtem egy smst pötyögni. Természetesen az én kis drágaságomnak küldöm, csak hogy ne hogy Eizan hiánya legyen. Küldés! Kíváncsi vagyok mit fog rá reagálni! Alig telt el pár perc és megérkeztem a hátik elé. Becsöngettem és vártam. De naná, hogy most kezd el esni az eső. Kinyílt a bejárati ajtó, de én gyorsan bementem a kapun egyenesen az ajtó irányába. Ekkor pillantottam meg az én cicámat.

- Szia kis csillag!

- EIZAN?! Te meg hogy a picsába kerülsz ide?!

- Ó drágaságom,tudod egy diáknak minden azonosítója benne van az osztálynaplóban. Egy tanár pedig megnézheti azt. – De hát nem? Nem is olyan rossz tanárnak lenni….. A drága nagyon bepipulhatott, mert szó szerint nekem esett és püfölni kezdett. Mi a -…?!

- Áá ne! Hülye liba hagyd abba! Eszednél vagy?

- Te perverz egóista állat! Elveszed a mobilomat és még zaklatsz is?!             

- Óh szóval megkaptad? – Vigyorogtam rá kajánul. Erősködött, hogy mennyire utál, de felesleges ellenkeznie. Hírtelen egy férfihang csapta meg a fülemet, ami azt kérdezi, hogy ki az? Gondolom rám gondol az illető. A lány pedig csak annyit kiabált be a házba, hogy senki mert téves volt. Ejnye drága! Hát szép dolog hazudni?

- Most menj haza! Vendégeink vannak!

- Milyen vendégek? – Kérdeztem, kissé felhúzva a szemöldökömet. Nem igazán akarta elmondani de én azért még erősködtem vele.  - Apum munkatársa és a fia. McDanielék. – Az arcomról a vigyor végleg lefagyott. Éreztem, hogy lesápad az arcom és elfog a rosszul lét. – Azt mondatd, hogy McDaniel? – Visszakérdeztem, mert nem akartam hallani a fülemnek! De a lány megerősítette, hogy igen ezt mondta. Ekkor minden elszakadt! Nem törődtem semmivel, csak mentem, egyenesen be a házba! Végig ökölbe volt szorítva a kezem, és már görcsölt, de nem érdekel! Nem! Ez nem lehet! Máris?! Hogyan?! Amikor benyitottam a konyhába ugyanaz a szem, ugyanaz a haj, ugyanaz az arc fogadott, mint akkor…. – Te meg mit keresel itt?! - … aki tönkre tette az életemet!

Melinda szemszöge~

Végül én is hazafelé vettem az irányt. Felhívhattam volna Jusst vagy apát, hogy jöjjön értem, de nem tettem. Úgy érzem most muszáj sétálnom egyet. Ahogy mentem kifelé a temetőből valami eszembe jutott. Anya! Visszafordultam és az ő sírjához mentem. Leültem a padra, a térdeimre könyököltem és így tartottam a fejemet is. Minden emlék újra a felszínre tört. De most legfőbbképp a bűntudat érzés alá menekültem. Nem akartam bántani senkit. Hihetetlen, hogy csak Hannát akartam megvédeni, és máris ölni is képes vagyok. Ráadásul most, hogy találkoztam Eizannel, minden a feje tetejére állt. Ő az első olyan személy, akivel már most nagy balhéim vannak. Nem értem miért játszadozik velem. Nem akarok újra csalódni, és tudom, hogy ő benne nem bízhatok! Pedig most annyira örülnék, ha egy férfi szerelemből átölelne. Na elég Melcsy a siránkozásból! Itt az ideje, hogy talpra állj! Nem kell nekem pasi! Egy nő képes a saját lábán megállni, még férfi nélkül is! Felálltam és újra elindultam haza! Már majdnem sötét volt, úgy hogy szedtem a lábaimat. Kicsit félek a sötétben. Egy autó lassított mellettem és lehúzta az ablakot. Picit beparáztam, de mikor tudatosult bennem, hogy ki az, megnyugodtam. – Hé gyere, haza viszlek! – Mondta a fiú. - Kösz, de nem! Inkább gyalogolok! – Mondtam makacsul. A srác kiszállt a kocsiból, le zárta azt, és oda jött. – Hát jó! Akkor menjünk! – Kikerekedtek a szemeim és csak tátott szájjal néztem. – Te mg hova jössz Eizan?! Menj haza! – A fiú oda jött hozzám és a fülembe súgta. – Na ide figyelj! Ha tetszik, ha nem haza kísérlek! Vagy beszáll velem a kocsiba, vagy sétálunk, de nem megyek haza! Válassz! – Megdöbbentem azon amit mondott. – Ch! Csinálj amit akarsz! –Mondtam flegmatikusan. Kit érdekel?! Tovább mentem, de szerencsétlenségemre Eizan is jött utánam. – Hagyjál már békén! Mi a fenének követsz?! – Haza találok egyedül is! – Megfogta a bal karomat, és egy egyszerű mozdulattal magához rántott. Így egymással szemben voltunk. Átkarolta a derekamat és még jobban közel húzott magához. Oké most már teljesen vörös volt az egész arcom. Eizan felröhögött, én meg csak pufogtam. – Egyelek meg, de édes vagy! – Már úgy röhögött, hogy nem tudtam eldönteni, hogy most nevet vagy sír. – Menj a francba  Eizan! - Mikor ellöktem magam mellől megcsúsztam a jégen, ami pont alattam volt. - Eizan elkapta a derekamat, de ő is megcsúszott. Így velem együtt esett el. Most így nézett ki a helyzetünk: Eizan a földön fekszik én pedig rajta. – Te idióta mit csinálsz? – Vágta hozzám Eizan. – Nem tehetek róla, hogy csúszik az út. Különben is! Ha nem érsz hozzám, akkor nem esünk el. Te idióta! – Felültem, így Eizan is. Most pedig szinte a fiú ölében ültem. Mikor tudatosult bennem, hogy milyen pozícióban vagyunk gyorsan fel akartam állni, ám Eizan visszarántott. – Engedj már! Fázok! – Pont azért, hogy ne fázz. – Egy ördögi vigyor jelent meg az arcán, de ez most más fajta volt. Ismét közel húzott magához és átölelt. Ebbe meg a franc ütött?! Hiába próbáltam kiszabadulni nem ment. Túl erős! – Eizan! Kicsit finomabban, mert megfulladok. – Tényleg nem kaptam levegőt! Eizan felállt velem együtt de még mindig ölelt. Mi ez a kedvesség? Mi baja van? Talán beteg vagy mi? Így is rák vörös volt a fejem, ami már szinte lángolt, de fáztam a mínusz tíz fokban. De nem érdekel! Akkor is gyalogolni fogok! Eizan végre elengedett és folytattuk utunkat. Vagyis csak az enyémet, nem tudom minek jön velem?! – Kérdezhetek valamit? – Fordultam hozzá. – Honnan tudtad, hogy hol vagyok? Már mint hogy kerültél oda, amikor Adam…. megakart ölni… - A végére elcsuklott a hangom, mert eszembe jutott, hogy mit tettem. Eizan rám nézett, majd visszaemelte a tekintetét előre. – Csak arra jártam. Nem nagy ügy. – Ja csak arra járt. Na tudod ki veszi ezt be! – Ja persze. – Nem kell elhinned. – Nem is hiszem! – Duzzogva karba tettem a kezeimet és elfordítottam a fejem. Eizan pedig megint felröhögött. Pár perc múlva meg is érkeztünk a házunk elé. Be akartam menni a házba, de Eizan megállított. – Hééé! Egy búcsúcsók nem jár? – Meg rémültem! Te jó ég! Meg a tudod mikor! – Nem! Na szia! – Fogtam magam és bementem, de természetesen Eizan uraság még oda mondta nekem. – Akkor majd találkozunk holnap az iskolában drágám. El ne késs, mert az büntetéssel jár! – Hogy az a! Wááááááá! Legszívesebben megfojtanám! Bekulcsoltam az ajtót, levettem a cipőmet és a kabátomat, majd a napaliba mentem. – Szervusz! – Köszönt apa. –Sziasztok! – Köszöntem. Donya is ott volt. Leültem a kanapéra és elkezdtem nézni a tévét. – Sokan voltak a temetésen? – Kérdezte apa. – Öhhmm hát azért voltak, de nem mondhatnám, hogy rengetegen. – Látszik mennyire szerették Adamet, szinte alig voltak, de nincs kedvem most erről beszélni. – Szegény fiú! Ilyen fiatalon! – Szomorkodod Donya. – Nem vagy éhes? Csináltam egy kis gulyáslevest. – Mondta a nő. Teljesen meglepődtem! Ő? De hát alig ismerem és már főz ránk? Apa mond, hogy nem ő lesz az új anyám, mert akkor menten elásom magam! – Úgy gondoltuk, hogy meghívjuk Donyát és a fiát egy vacsorára. – Mondta apa. – Viszont Julius be akarja mutatni a barátnőjét, ezért az ő családját is meghívta hozzánk egy vacsorára. Így egy kicsit sokan leszünk, de nem probléma. A holnapi napra terveztük. – Most sírjak vagy röhögjek? Úgy álltam ott, mint aki szellemet látott és mindjárt elhány magát. Ez most komoly?! Remek! Ezek ketten tuti összejönnek! És még Juss is?! Ez már sok nekem. Még csak nyolc óra volt, de felmentem a szobámba és bedőltem az ágyba. Még a pizsamámat sem vettem fel. Nem érdekel!  Összevissza gondolkodtam, olyan voltam, mint aki begolyózott. Így holnap még táncra sem tudok menni, pedig mennyire akartam! Francba! Ráadásul mindjárt karácsony! Már csak két nap van hátra a suliból. Remélem ez idő alatt nem látom Eizant! Átöleltem a párnám, becsuktam a szemem és elaludtam. Másnap a suliban összefutottam Courtneyvel. Na! Egy újabb csitri ivadék! Azon döbbentem meg, hogy nem egyedül jött, hanem Sarahval. Nagyokat néztem, mire mind ketten oda jöttek hozzám. – Szia Melcsy! – Köszöntek. Melcsy? Mi a tossz?! – Figyelj! Szeretnék bocsánatot kérni, amiért azt mondtam rád, hogy szajha vagy. Nem akartam. Ne haragudj! – Azt hitem, hogy helyben lehidalok. Courtney bocsánatot kér tőlem?! Courtney?! Mi a-..?! – Mond, te jól érzed magad? MI ez a nagy kedvesség? – Kérdeztem. – Rájöttem, hogy nem vagy rossz ember, és hogy a barátod szeretnék lenni. – Itt valami nagyon bűzlik! Sarahra néztem aki lágyan elmosolyodott és bólintott. Rossz ember? Drágám eddig sem voltam az! Ez nagyon szőke! – Oookéééé! – Mondtam, de azért gyanakodtam is. Mi ez az egész?! Courtney hírtelen megölelt, amitől majdnem hátra estem. Ekkor jött Fanny aki felhúzta a szemöldökét. Courtney elengedett és elment mosolyogva. Na ez nagyon bizarr!  Sarah is megölelt és ő is elment. Sokkoltan álltam ott mikor Fanny oda szaladt hozzám. – Úristen jól vagy?! Ez meg mi volt? – Fogalmam sincs! Egyszer csak bocsánatot kért mindenért és megölelt. Fanny itt valami nem stim! Úgy érzem valami nagyon rossz dolog fog történi! –Fanny arca gondolkodásba kezdett mikor felkiáltott. – Mi van?! – Ekkor láttam egy ismerős arcot. – Szia csini baba! Hát hogy vagy tündérbogár? – Igen! Ez Eliot volt! És Fanny azért sikított, mert Eliot megfogta a fenekét. Most nem tudom kit sajnáljak. Fannyt aki nagyon zavarban, viszont ki kezdett vele egy Seyfried, vagy Eliotot, akinek eddig tartott az élete. – Te perverz szemét állat! Hogy merészeled?! – Fanny szó szerint elkezdte kergetni Eliotot, aki élvezte a helyzetet. Közben pedig majdnem elcsattant egy csók közöttük, mert Fanny hírtelen akart neki menni Eliotnak. Ekkor kaptam el Fanny karját és magamhoz rántottam. – Hé! Ez nagyon nem jó ötlet! Fanny nem olyan személyiség akit egykönnyen meglehet érinteni világos?! Különben nagyon csúnya vége lesz! – Eliot kicsit rémülten nézett rám, de úgy látszik felfogta, amit mondok. – Nyugi nem fogom bántani. Csak szeretem, ha kergetnek a lányok! – Fülig ért a szája és gyerekesen dőlöngélt hol jobbra, hol pedig balra. Ő biztos, hogy Eizan öccse? Mert nagyon nagy a különbség! – Na megyek! A főnökkel lesz órám, pusza csajok! Szia tündérvirág! – Az utolsó gondolom Fannynak szólt. Nagyon cuki , mert irtó zavarban volt, de azért féltem őt. Főleg most, hogy Adam miatt kicsit depis. Első órám kémia! Fúúúúj! Utálom, mint a szart. Ráadásul témazáró. Király! Alig tudtam valamire is a választ, de szerencsére sikerült valamennyit ki puskázni a könyvből.  Végre ki csöngettek, boldog voltam mind addig amíg rá nem jöttem, hogy mi a következő órám. Rajz! Jaj neeee! Be mentünk a rajz terembe és leültünk. Eizan még nem volt bent, ezért elővettem a matekházit és azt kezdtem el írni, Fannyval együtt. Pont akkor fejeztem be mikor becsöngettek. Eizan bejött a terembe, de elég idegesnek nézett ki. Azt mondta üljünk le és foglaljuk el magunkat valamivel. Most meg mi baja van? Ezen a pasin nem lehet ki igazodni. Hát legyen! Mivel már nem volt házi amit megkellet volna csinálnom, így elővettem egy papírlapot és rajzolni kezdtem. Eizan olvasott valamit és gyakran nézett rám. Amit szerintem a többiek is észrevettek, mert suttogásokat hallottam a hátam mögül, és volt benne olyan szó, hogy Melinda. De nem érdekel. Sose érdekelt mások szava, hacsak nem fontos számomra az illető. Szinte mindenki a telefonját nyomkodta, még Fanny is zenét hallgatott rajta. Csak én rajzoltam, senki más. Eizan látszólag nem tudott mit kezdeni magával, mert abba hagyta az olvasást és dobolni kezdet az újaival az asztalon. Gyakran nézett az órára, mint aki siet valahová. Aztán valami olyat csinált ami nagyon meglepett, de nem csak engem, hanem mindenki mást is. Elővett egy rajzlapot, egy ceruzát, és egy radírt, majd rajzolni kezdett. Hevesen és szinte dühösen koptatta a ceruzáját. Jó hogy ki nem szakad szerencsétlen papír. Komolyan sajnáltam a papírt! Az egyik lányosztálytársam felállt, és oda ment a tanári asztalhoz. – Tanár úr! Elnézést! Ho-hoztam egy rajzot. Meg nézné, hogy milyen lett? – Nyújtotta oda a lány. Eizan felnézett elvette a lapot és firtatni kezdte. - Nem rossz! De ezt itt jobban dolgozd ki. Túlságosan egybe folyik. – Mondta. A viselkedése teljesen megdöbbentett. A lány megköszönte és vissza ment a helyére. Eizan pedig tovább munkálkodott a rajzán. Én is így tettem. Már majdnem kész van, nem kell már sok. – Úúú de jó lett! Ez nagyon oda vág! – Dicsérte rajzomat a mellettem ülő Fanny. – Köszi! – Egy hastáncos nőt rajzoltam. Szerintem is egész jó lett! Már alig öt perc volt az órából, mikor Eizan felállt és oda jött hozzám. Két kezével rá tehénkedett az asztal szélére. Mikor meg felnéztem a két szemével találtam szembe magam. Különösen csillogtak azok a méreg fekete szemek. Magával ragadott a pillanat. Olyan volt, mintha nem is a földön lennék. Csak néztük egymást szótlanul, a teremben pedig hulla csönd volt. Mi ez? A szívem nagyon gyorsan vert, azt hittem, hogy ki szakadt a helyéről! – Mond miért vagy ilyen? Miért vagy más? – Mondta a fiú, de nem tudtam mire vélni. Haragossá vált a tekintette. Kicsit közelebb hajolt hozzám, és a fülembe súgta. – Nem hagyom, hogy szórakozz velem! – Azzal fogta magát és ki ment a teremből, ekkor ki is csöngettek. Mi a…?! Szórakozni?! Már megbocsáss te idióta perverz állat, de aki itt szórakozik az te vagy! Ráadásul velem! Mi képzel ez magáról?!Olyan dühös lettem, hogy ahogy kimentem a teremből bevágtam az ajtót, elég nagy erővel. Szemétláda! Ezt még nagyon meg fogja bánni, azt garantálom! Legszívesebben már most haza mentem volna, de még volt két órám. Nem vártam meg! Nem érdekel! Írják be az igazolatlant leszarom! – Fanny én elmegyek! – Mert? Nem érzed jól magad?? – Mondjuk! Majd hívlak. Szia! – Azzal pedig kiléptem az iskola ajtaján. Dühösen kapkodtam a lábaimat, csoda, hogy nem estem el. Haza nem volt kedvem menni, mert akkor az lesz, hogy miért jöttem el a suliból, ami jogos, de ezt most nem akarom hallani! Csak mentem előre, de nem tudom, hogy hova. Mikor már tízperc sétafika után lelassítottam a tempómat, valaki rám köszönt. Egy nagyon ismerős hang, akit már régen hallottam. Tudtam, hogy ki az! És mikor megfordultam, igazam lett. Nem törődtem semmivel, csak oda rohantam hozzá, és szorosan megöleltem. Annyira jó volt látni, hogy elsírtam magam. – Meli! Te jó ég! Annyira hiányoztál! – Még szorosabban öleltem őt, és egy puszit nyomtam az arcára. – Dinah! Tudod, hogy te is mennyire hiányoztál?! El sem hiszed! – Igen ő az unokatesóm, Dinah! Már vagy egy éve nem láttam őt. Sőt! Több is! Jó érzés volt újra látni, átölelni. – Mit csinálsz te itt? Nem úgy volt, hogy Las vegas-ba költöztök? – Kérdeztem. – Oda is költöztünk. Csak meguntuk, így apuval visszajöttünk. – És te mit csinálsz itt kint a városban egy magad? – Hát ez egy nagyon hosszú történet. – Nekem van időm! – Mosolygott. – De, akkor ne itt beszéljük meg! – Rendben! Van egy ötletem! Menjünk hozzánk! Úgy is rég láttad már a vén rókát! – Kacsintott. Lucas! Igen, már tényleg nagyon régen láttam a nagybátyámat. Nem is laknak olyan messze a sulitól! Mikor megérkeztünk, Dinah mondta, hogy várjak még az ajtóban. Meglepinek szán. – Hé apa! Gyere ki egy kicsit! – Jaj lányom mi az már megint? Mondtam már, hogy ha dolgozom, akkor ne-…. – Amikor meglátott még a lélegzete is elállt. Boldogan mosolyogtam rá, és oda szaladtam, majd megöleltem. – Meliiiii! Drágaságom! Jaj de rág láttalak! Hú de megváltoztál! Sokkal nőiesebb vagy! – Na igen! Lucas nagyon perverz egyéniség, de ezt szeretem benne. Tudom, hogy a szeretett beszél belőle. Mindig is a lányának tekintett. – Hát igen! Változnak az idők, vele változok én is! – Énekeltem. – Te jó ég! Már nagyon hiányzott az én drága Melindám! Mesélj! Mik történtek veled? – Ekkor rá néztem Dinahra, aki bólintott, hogy ha akarom megbeszélhetjük négyszemközt, de megráztam a fejem, hogy nem. Inkább elmondom mindkettőjüknek. Nem szokásom előttük titkolózni. És nem is teszem! – Hát történt egy és más! El szeretném mondani, de elég hosszú! – Nekünk mindig van időnk rád! – Mosolygott Lucas. – Hát legyen!   - Bele kezdtem egy hosszú, részletes történetbe. Most részletesebben meséltem el mindent, mint Joenak. Ez nem azért van mert nem bízok benne, pont ellenkezőleg! Csak most jobban jöttek a szavak belőlem. Elmeséltem, hogy ki az az Eizan, és hogy miket művelt velem. A Sarahval való összeveszésemet. Azt, hogy Adam majdnem megerőszakolt, és amikor ezt meséltem nagyon aggódóan és rémülten néztek rám. Azt is elmondtam, hogy Adam meghalt, de persze azt nem, hogy én öltem meg. Igaz csak védekezésből, de akkor sem! Eizan amúgy is megtiltotta, hogy erről valakinek is beszéljek. Meg aztán ha elmondanám valakinek, ki tudja miket művelne velem. Nála a „büntetés” szó elég perverz gondolat. A mai napomat is elmondtam, hogy a drágaság nekem esett azzal, hogy ne szórakozzak vele. Mondjuk ezt nem igazán értettem, de rendesen felment az agyvizem akkor! - És hát fogtam magam és eljöttem az iskolából. Akkor találkoztam veled Dinah és most itt vagyok! – Ezzel befejeztem a mesélést. Lucas és Dinah csak kikerekedet szemekkel néztek rám, és síri csönd volt legalább két percig. Nekem annyinak tűnt. – Hűűűhaaaa! – E---ez….. nagyon durva! Ch! Nem voltak valami nagyon nyugis napjaid. Mond, ezt hogy viselted lelkileg? – Kérdezte tőlem Dinah. Erre csak elhúztam a szám szélét, nem tudtam mit felelni rá, mert én sem tudom. – Sajnálom azt a gyereket, mert ha most élne, én fojtanám meg, miközben pattogatott kukoricát zabálnék felette. – Lucas hangos gondolkodására összenéztünk Dinahval és nagy nevetésbe törtünk ki. Már annyira nevettem, hogy a hasam is megfájdult és a szemeim is bekönnyeztek. Olyan volt, mintha megállna az idő. Ez a pillanat annyira csodálatos volt, hogy tényleg boldognak éreztem magam. Sajnos hamar véget ért, mert megszólalt a telefonom. Apa! Félve néztem rá a kijelzőre, de tudom, hogy ha nem veszem fel, akkor csak rosszabbat csinálok. – Szia. – Szólaltam meg a telefonba. – Mond te hol az anyád picsájában vagy?! Az osztályfőnököd felhívott, hogy nem vagy iskolában! Hol vagy és mit csinálsz? Takarodjál haza, most rögtön! – Ezzel fogtam és kinyomtam a telefont. Nem volt kedvem ezt hallgatni. – Ne haragudjatok, mennem kell. – Apud? – Gyanakodott Dinah. – Mondjuk. Örülök, hogy újra találkoztunk. Ígérem gyakran be nézek majd hozzátok. – Mondtam és megöleltem őket. Dinah ki kísért majd megfogta a kezem. – Tudom, hogy nehéz. És azt is, hogy nem könnyű apuddal, de mi itt vagyunk. És bármi gondod, bajod van mi itt leszünk, hogy segítsünk. Rendben? – Gyengéden elmosolyodtam és bólintottam. Egy puszit nyomot az arcomra és én is az övére, majd elindultam haza. Útközben az is eszembe jutott, hogy lehet inkább a suliba kéne visszamennem, de ezt nem tartom valami jó ötletnek. Nagyon féltem haza menni. Tudom, hogy apám milyen, és nem akarom, hogy hatalmas nagy balhé legyen. Ráadásul, ha elmondanám, hogy miért lógtam a suliból tuti, hogy nem érteni meg. Nekem kell ezt elvinni, már csak azért imádkozom, hogy Juss otthon legyen.  Húszperces séta után végre haza érkeztem. Mikor már majdnem benyitottam a kapun, apám nagy sebességgel ki jött az ajtón egyenesen felém, és lekevert egy pofont. Már nagyon régen nem ütött meg így. De ami még rosszabb volt, hogy kaptam a következőt. – Mit képzelsz te magadról büdös kölyke?!  Még egy ilyen húzás és esküszöm intézetbe adlak! – Mi? Ezért? Csupán mert eljöttem az utolsó két órámról? Lehet hogy nem gondolja komolyan, de akkor miért pofoz fel? Mert nem vagyok tökéletes?  Semmi rosszat nem tettem. SEMMIT! Nem sok kellet, hogy elsírjam magam, de nem azért mert fájt az arcom, hanem mert nagyon beletapostak a lelkembe. Kikerülve apámat bementem a házba, utána pedig egyenesen fel a szobámba. Amint beértem az ajtón zokogásban törtem ki. Összeestem a földön és csak sírtam. Hagytam, hogy minden feszültség és stressz távozzon az elmémből. Miért történik ez? Mi rosszat tettem? Ennyire nagy hibát követtem el, hogy eljöttem a suliból? Pedig, ha tudná, hogy miken mentem keresztül…. Nem! Sose értené meg! Jól tudom! Úgy látszik már csak a barátaimra számíthatok. Nagy nehezen abba maradt a sírás. Ahogy a földön feküdtem és közben a plafont bámultam, előjött néhány emlék. Azok az idők, mikor még anya is itt volt. Amikor a kezemet fogta és megölelt. Amikor együtt mentünk fellépni és kirándulni. Amikor meg vígasztalt mikor sírtam vagy ha elestem. Vagy amikor együtt nevettünk azokon a sok marhaságon. Szeretem ezeket az emlékeimet. Ha visszagondolok rájuk mindig megnyugszom, ezek az én emlékeim. Ugyan vannak napok, mikor nehéz nélküle, mégis úgy érzem, hogy minden másodpercben velem van. Ülő helyzetbe tettem magam és letöröltem a könnyeimet. Mélyen felsóhajtottam, majd felálltam és kinyitottam az ablakom. Nem igazán éreztem jól magam, ezért jól esett a friss levegő illata. Alig telt el pár perc mikor hirtelen kicsapódott a szobaajtóm és Juss jött be rajta. –Melcsy-melcsy-melcsy! – Rohant oda hozzám! – Mi van? – Azt hittem, hogy valami baj történt. – Képzeld! Donya meghívott minket egy étterembe, ahova apa, te, Donya, én Kathleen és a testvérei is jönnek, na meg persze az anyuk is. – Kicsit meglepett Juss viselkedése, mert nem jellemző rá, hogy ennyire részletesen beszámol, hogy mi is fog történi. – A-ha! – Dadogtam. Na remek! Pedig Ma rohadtul nincs hozzá kedvem. Nem lehetne, hogy én inkább itthon maradjak? Áá nem bántom meg! – Oké! Mikor indulunk? – Hatkor. – Ránéztem az órára és csak félnégy volt. – Rendben. – Mondtam, majd Juss kiment a szobámból, én pedig elővettem a matek füzetemet, hogy megírjam a házit. Mikor félóra múlva végeztem vele becsuktam a füzetem és az angol könyvemhez akartam nyúlni mikor rájöttem, hogy ideje lenne készülődni. Ismerem magam, és tudom, hogy sok idő, mire elkészülök. Gyorsan lezuhanyoztam, megmostam a hajamat majd megszárítkoztam. Beszárítottam a hajamat, felvettem egy mintás világos harisnyát és egy egyszínű fekete egybe ruhát.  Ezt feldobtam még egy kis lógós fülbe valóval és egy karpereccel. Végül pedig a fekete magasított szőrmés csizmámba bújtam. A kosztüm kabátom, és már indulhatunk is. Nagyon elment az idő a készülődésemmel, és szokás szerint megint rám kellet várni. De nem tehetek róla! Egy nőnek fontos a kinézette. De azért ne értsetek félre, nem vagyok az a plázapicsa fajta. Beszálltunk a kocsiba és elindultunk. Útközben megrezzent a telefonom. Egy sms. Jaj Istenem, mosd, hogy nem ő az! Kérlek! Sajnos de, igazam volt. Persze, hogy a drága Eizan írt nekem, ki más. Ez állt benne. „-Szia Meliiiiii! Én Eliot vagyok, csak Eizan telcsijéról írok :P Tudod az öccse :D ( remélem emlékszel rám :’D ). Fogadtunk Eizanel, és a lényeg hogy megnyertem, ezért küldhetek neked üzit a telójáról. Ja és már megint kerget, mert nem adom neki oda. Szokásom elvenni a telefonját :D Látnod kellene, haláli xD :’D Puszikaaa ;* -„ Amikor végig olvastam, kitörtem a röhögésben. – Neked meg mi bajod van? – Kérdezte Juss felhúzott szemöldökkel. – Semmi, csak Fanny írt. – Na igen, kegyes a hazugság, de úgy se értenék. Meg ha elmondom, hogy egy fiú, apum kiakadna. Gondoltam visszaírok neki, és így is tettem. „ – Óóó de kár hogy pont most nem vagyok ott. Pedig úgy röhögtem volna, hogy Eizan kerget  :’D xD Eliot tudd, hogy én neked szurkolok! :D Ne hagyd magad! ;) :D -„ Pár perc múlva jött is rá a válasz. „- Hallod ez egy pedofil o.O Itt molesztál egy rohadt telefon miatt. A perverz állatja o.O :’D Na gyorsan kitörlöm ezeket az üziket, mert a végén még kapunk :’D xD Rossz légy :D Pusszaaaancs!! :D<3 -„ A végére a szívecske meglepett, de még mindig szakadtam a röhögéstől. Erre már nem válaszoltam, mert megérkeztünk az étterem elé. Donya és Jimmie már ott vártak ránk. Kiszálltunk a kocsiból és üdvözöltük őket, Jobban mondva én csak Donyának köszöntem, mert Jimmie képe idegesítő volt. Amikor bementünk tátott szájjal néztem körbe. Az éterem ajtajától befelé egy hosszú piros szőnyeg takarta a fényezett padlót. Mindenhol az arany szín uralkodott. Rengetek asztal volt, nagyon sok emberrel, de még így is volt egy csomó hely. Hát nem hiszem, hogy ez valami olcsó hely. Bár azért nem panaszkodhatok, pénzben mi sem szenvedünk hiányt. Mivel apa ügyvéd így a városban mi vagyunk a harmadik leggazdagabb család. De azért nem szórjuk a pénzt. Elvették a kabátunkat és helyet foglaltunk egy tízes asztalnál. Az étlapon nagyon sok választék volt. Szinte olyan kaják is, amiket még nem is ettem. Némelyiknek viszont elég fura neve volt. Azokat inkább hagyjuk. Amikor végre kiválasztottam, hogy mit is szeretnék enni, egy hang szólalt meg, Kathleen volt az. – Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy késtünk, de közbe jött valami. – Mondta. Késtünk? Jaaa tényleg! Juss mondta is, hogy a testvérei is jönnek. Mindenki felállt, hogy köszöntse őket, ezért én is így tettem, nem akartam bunkó lenni. Felálltam, megfordultam és amikor kinyújtottam a kezemet egy olyan személy állt előttem akire soha nem gondoltam volna, hogy ő lesz az egyik, aki velünk fog ma vacsorázni. Mind ketten megfagytunk, annyira nem számítottunk a másikra. Csak álltunk egymással szemben, kitágult szemekkel. – Te meg…. mit keresel itt?? – Az illető aki előttem állt, Courtney volt.