6. fejezet ~ Szembesülés ~

Sziasztok!!  Meghoztam az új részt! Remélem örültök! :D Köszönöm a cseréket akik kérték tőlem, nagyon jól estek! ^^ Sietek a kövi fejivel! :D Addig is jó szórakozást az olvasáshoz! :D

Lefagytam. A testem meg dermedt mit egy jég. Csak egymást néztük, ahogy a szemünk az ijedséget és a félelmet tükrözte. Nem tudom mit kellene mondanom. Fanny végtagjai remegtek, mint a nyárfa levél. – Mit…mit mondtál az előbb?? – A szemeim kikerekedtek. Tudtam, hogy el kell neki mondanom, de nem akartam ezzel fájdalmat okozni….. – Fanny! Adam volt az! Ő volt aki megtámadott. – De sikerült. – Nem. – Jobb kezét a szeméhez tette és lehajtotta a fejét. Zihálni kezdett és a hajába túrt. – Nem! Ezt nem… nem akarom elhinni!  Ő nem tenne ilyet! Hazugság! – Ahogy ezt kimondta már zokogásban tört ki és elrohant a szemünk elöl. –Fanny! – Utána akartam menni, de Joe megállított. – Ne! Most hagyd! Meg kell emésztenie. – De…! – Fájdalmasan sóhajtottam egyet és a földre szegeztem a tekintettemet. A szemeim könnybe lábadtak. Fen állt az a veszély, hogy elveszítem Fannyt. Amit soha nem akarom, hogy megtörténjen. A szívemre tettem a kezem és összeszorultam. Joe a hátamra tette a kezét, így próbált nyugtatni, de nem sok sikerrel. – Kemény tízpercig csak álltam, mint aki vár valamire, nem mozdultam meg. Minden ember aki bejött a cukrászdába végig nézett rajtam. Talán azért mert nem értették miért állok ott lehajtott fejjel. Egyszer csak lassú, mégis hangos lépeteket hallottam, egyre közelebb jött hozzám. Két fekete bakancsot pillantottam meg a földön. Lassan emeltem fel a fejemet, és közben a tekintetem végig mérte az előttem állót. Amikor felnéztem az arcára, a szemeim kikerekedtek és egyfajta sokkhatás alá kerültem. – Ezt mégis hogy képzelted?! – Jött a hang. – Ezek szerint még nem ismersz Melinda! Úgy látszik fogalmad sincs arról, hogy én ki is vagyok valójában! De tudod mit?? Megmutatom! – Egy hideg , ezüst színű tárgy villant meg a kezében amit a homlokomhoz tartott. Az épületben eluralkodott a káosz. Minden ember sikított és rohant kifele az ajtón. Joe keze még mindig a hátamon volt. Nem ment el mellőlem,de éreztem ahogy remeg az egész teste. – A-adam! – Alig akart kijönni hang a számon. A fegyvert még jobban a homlokomhoz szorította és lehúzta a kakast. – Jól figyelj amit most mondok!- Hajolt a fülemhez Adam és suttogva mondta tovább. – Adam Knight vagyok. A bérgyilkos, akit felbéreltek Melinda Anne Johns megölésére. – Hogy… mi?? Alig akartam hallani a fülemnek. Ez csak egy állom. Egy rossz állom amiből felakarok ébredni! Most! Zihálni kezdtem és már a látásom is homályosult. Ne! Ezt ne! De hát….de hát…. – Mond. Mit ártottam neked…? – Alig hallható hangon beszéltem hozzá, de szerintem még így is tisztában volt azzal hogy mit mondtam. – Hogy mit? Nem tudom. Azt kérdezd meg aki felbéreld engem ellened! – Ezzel a mondatával teljesen a padlón voltam. – Képes lennél megölni? Úgy tudtam, hogy érzel valamit irántam…. vagy ez csak hazugság volt? – Muszáj vagyok megtudni, hogy miért. Miért akar megölni. – irántad? Igen, ez így van. De te sohasem fogod ezt tudni viszonozni.  Mond miért? Miért nem tudsz szeretni?! -  Ahogy ezt kérdezte a bal vállánál elszíneződött a kék pulóvere, és a piros folyadék végig folyt a karján. Vér. Átázott a seb, amit hajnalban okozott neki Eizan.  A kérdésére nem válaszoltam ezért ismét feltette azt, de már egyre jobban fogyatkozott a türelme. – Miért nem tudsz szeretni?!?! Miért?! Nem vagyok elég jó neked? – A hangja egyfajta fenyegető stílust vettek fel. A szemei szúrták az enyéimet. Sosem féltem még ennyire. Joe közelebb jött hozzám, amit Adam is észrevett, és a lányra pillantott. Gyűlölt volt a szemében, és jól tudom, hogy ezt nekem szánja. – Hogy tudnék….- Habozással ugyan, de megszólaltam. -  Hogy lennék képes, egy olyan embert szeretni, aki majdnem megerőszakolt, de a barátomnak hittem. Most pedig egy fegyvert szorít a homlokomra és meg akar ölni. Ilyen embert ki képes szeretni? – A mondatom végén, már egyáltalán nem volt bennem félelem. Nem tudom meg magyarázni, hogy miért, de nem féltem. A tekintettem is kifejezéstelen volt, és úgy véltem , hogy Adam nagyokat nézett a viselkedésem miatt. Valójában egy kis félelem még volt bennem, de azt muszáj voltam eltüntetni a felszínről. – Szóval így állunk? Ám legyen! Akkor válasz! Vagy megpróbálsz szeretni, vagy meghúzom a ravaszt! – Hangja fenyegető és sértő volt a számomra. Utálom, ha valamit rám akarnak erőltetni, amit nem akarok! – De tudok jobbat! – Adam arcán egy olyan ördögi és félelmetes vigyor volt, amit még soha sem láttam azelőtt. – Tönkre teszem az életed! – A fegyvert levette a homlokomról és Joera szegezte azt. Ekkor eltört bennem minden. Nem gondolkoztam csak cselekedtem. Joe elé álltam, magam mögé utasítva, így ismét rajtam volt a pisztoly csöve. Ellöktem Adam kezét, hevesen közel mentem hozzá és megcsókoltam. Meglepődhetett mert először nem reagált rá, de aztán vissza csókolt. Azt hittem nem fogom élvezni, de tévedtem. Élveztem. Élveztem a csókját. A szívem nem vert olyan gyorsan és nem is voltam zavarban, de mégis, lehet tudnám szeretni? Nem! Aki képes lenne arra, hogy megöljön, azt nem! Amikor tudatosult bennem, hogy mit is csináltam, elengedtem az ajkait és rémülten néztem rá. – Váóó! Csak nem úgy döntöttél, hogy megpróbálsz szeretni? – Adam kaján vigyorától a hányinger kerülgetett.  Ez más mint Eizané. Teljesen más. – Soha! Csak megmentem a barátomat! Joeért csináltam. Nem miattad te rohadék!  - Félek, de erősnek kell most lennem. –Engem akarsz?! Hát tessék! – Hanna elém állt és széttárta karjait. –Mit művelsz? – Kérdeztem kétségbe eseten. – Te is megmentettél. Most rajtam a sor! – Leblokkoltam. Adam arcán újra kiült a gonoszság és kaján vigyor. Felemelte a pisztolyt és Hanna torkához szorította. – Ha ezt szeretnéd. – A fiú már majdnem meghúzta a ravaszt, és ekkor határoztam el, hogy megszerzem azt. Azzal a mozdulattal erősen ellöktem az előttem álló Joet, és kivertem Adam kezéből a pisztolyt. A fiút pedig amilyen erősen csak tudtam hasba rúgtam, aki térdre rogyott a fájdalom miatt. Ám én is összeestem, mert rájöttem, hogy a bal lábamat használtam, ami most serült. Mind ketten ziháltunk, aztán rá néztem a pisztolyra ami olyan két méterre lehettet tőlem. Adam rám szegezte tekintetét, és mikor rá jött, hogy mit is akarok tenni megfogta a fájós lábamat amint éppen a fegyverért nyúltam volna. A kezem és a fegyver között már alig volt pár centi, amikor Adam olyan erősen megszorította a lábamat, hogy felordítottam. Nem érdekelt mennyire fáj, egy erős mozdulattal arcon rúgtam Adamet, ám most a jobb lábamat használtam. Megragadtam a fegyvert és Adamhez szegeztem. Mindketten a másik rémült tekintetével találkoztunk. Aztán a fiú arca mosolyra húzódott. – Nem hiszem, hogy tudod hogyan kell azt használni, aranyom. – Nem lehet olyan nehéz! – Válaszoltam határozottan. Adam mosolya lefagyott és egy ördögi tekintetet mért rám. Elengedte a lábamat és felállt. Én is így tettem, de a fegyvert végig Adamen hagytam. – Le akarsz lőni? Hát tessék. Tedd meg! Ha mered! – Jött a mondat gúnyosan és dühösen. – Meg teszi! Mert én segítek, hogy meghúzza a ravaszt. – Szólalt meg valaki a hátam mögül. A teste szorosan hozzám simult a hátamhoz. A ball kezével átkarolta a derekamat, a másikat pedig  ahhoz a kezemhez emelte, amelyikben a pisztolyt szorongattam. Az ujjaival ráhelyezte az újamat a ravaszra, állát pedig a fejemre tette. Láttam, ahogy Adam arca lesápad és kikerekednek a szemei. – Mond csak édesem! Bántott ez a söpredék? – Kérdezte az engem ölelő. – Te meg mit keresel itt?!  - Adam dühösen tette fel a kérdést. – Ami az enyém azt nem veszíthetem szem elől. Szóval természetesen ott vagyok ahol Ő!

- Hallottnak kellene lenned! Miért vagy még életben? – Adam arcáról a zavarodottságot lehetett leolvasni. – Miért nem ölt meg? – A szemei olyan haragot és sötétséget tükröztek, hogy még a hideg is végig szaladt a hátamon.

- Te tényleg ennyire ostoba vagy? A bérgyilkos felbérel egy bérgyilkost, hogy megöljön egy bérgyilkost!  Úú de hülyén hangzik. Kár, hogy másképp nehéz lenne elmondani. Te tényleg azt hitted, hogy engem ki lehet nyírni? Adam fiam te hol élsz?? Ha már felbérelsz valakit, hogy öljön meg engem, akkor legalább azt csináld jól. Még egy rothadó húsnak is több esze van, mint neked! – A hangja tele volt gúnnyal. Tudtam, hogy ki az aki engem ölel, de most mégis rettegtem. Fogalmam sem volt, hogy az elkövetkezendő percekben mi fog történi. – Hát így állunk? Rendben van. Akkor hát legyen így. – Azt hittem Adam felénk fog megindulni, de ez nem így történt. Hirtelen elővett egy kést a póló újából és megindult a mögötte fekvő Joe felé. Ez nem lehet! Állj! Kérlek! Nem akarom…. – A barátnőd meg fog halni, ha nem csinálsz valamit, drágám. – Eizan a fülembe suttogta ezeket a szavakat. Az egész testem remegett. Az illető aki engem tartott ezt észrevehette, mert még közelebb húzott magához. Adam pedig egyre közelebb és közelebb ment a földön fekvő Joehoz. Nem! Akár az életem árán is megvédem a barátaimat! Azt se tudtam, hogy mit csinálok. Egyszerűen csak….meghúztam a ravaszt. Adam először nem mozdult, de aztán felénk fordult és vért köhögött fel.  – Ez történik azokkal, akik bántják a tulajdonomat. – Mondta Eizan, Adam pedig még egy utolsó fájdalmas pillantást vettet rám, majd elterült a földön. – Melinda…….. sajnálom…. – Ezek voltak Adam utolsó szavai. Ledöbbentem! Sajnálja??? Ó te idióta! Miért nem előbb jutott ez az eszedbe?! Azt hiszem… azt hiszem éreztem iránta valamit. A könnyeim már rég végig folytak az arcomon egyenesen le Eizan kezére. Hírtelen sziréna  hangokat hallottam. Jaj ne! Eizan olyan gyorsan cselekedett, hogy alig láttam, hogy mit csinál. Elengedett, ki vette a pisztolyt a kezemből és elrakta a nadrágjába. Oda rohant Joehoz, akit a karjaiba vett, majd intett a fejével, hogy indulnunk kell. A hátsó ajtón mentünk ki. Beszálltunk a kocsiba, Eizan pedig rátaposott  a gázra. Egész idő alatt Joet öleltem ő pedig engem. És ezek után mi lesz? Bűnöző lettem? Ahogy ránéztem a visszapillantó tükörbe Eizan tekintetével találkoztam. Kifejezéstelen volt az arca, és egy olyan érzés fogott el amit idáig még nem éreztem.  A tekintetemet visszaszegeztem Joera, de a szemem sarkából láttam, hogy Eizan néha-néha rám pillant a tükörből. Rosszul éreztem magam. Öklendezi kezdtem és szédültem. Minden forgott velem. Eizan hírtelen lefékezett és azonnal kinyitottam az ajtót. Minden étel és ital a felszínre jött és távozott a szervezetemből. Joe aggódóan nézett rám simogatta a hátamat. – Ennyire megrémült volna?? – Jöttek ki a szavak Joe ajkain. – Tudod, megölni egy embert, elég nagy sokkhatást kelt. – Eizan olyan volt mint aki együtt érez. Na jó! Most már ezt elég gyakran csinálja. Kezdek félni tőle. – Úgy mondod mintha te nagyon is jól tudnád, hogy milyen érzés.

– Mert tudom is. – Nem értem. Mi történhetett régen Adam és Eizan között? És én miért nem tudok róla? Annyi kérdésem van. Fáj a lábam, rosszul vagyok és piszkos. Haza akarok menni! – Most nagyon jól figyeljetek rám! Ami most történt azt senkinek nem mondhatjátok el! Egyrészt, mert az pánikot keltene, másrészt pedig, mert saját magatokat keveritek bajba. Világos voltam?! – Eizan hol rám, hol Joera nézett. Kicsit megrémültem a fiú hangvételétől, de fel fogtam amit mondott. Utálom be ismerni, de sajnos igaza van. Senkinek nem mondhatom el, gyilkosnak néznének. ÉS én nem vagyok az! Azt hiszem. – Nem is akartuk elmondani senkinek. Magyarul a nevem szőkét jelent  de nem vagyok az, oké?! – Mondta kicsit felháborodottan Joe. Hát igen. Én se szándékoztam elmondani senkinek. De valakinek muszáj lesz. Eizan rám nézett, hogy fel e fogtam az ő kis mondókáját, majd rá emeltem tekintetemet. – Fannynak tudni kell róla, hogy Adam meghalt. ÉS ne kérd tőlem, hogy hazudjak az egyik legjobb barátomnak. – A fiú haragosan rám nézett, kiszállt a kocsiból és kirángatott az ülésről. Neki nyomott a kocsinak és a testével szinte oda préselt. – Ez nem gyerekjáték Melinda! Először ki kell derítenem, hogy ki volt az, aki felbérelt egy bérgyilkost, hogy megöljön téged. Addig nem bízhatsz senkiben! Megértetted?! – Közel hajolt hozzám, az ajkaink már majdnem összeértek, és úgy folytatta tovább. – Ha elmondod valakinek, olyat teszek, amit te még egyáltalán nem akarsz. És ezúttal nem a rajzaid eltépésére gondolok. – A szavai fenyegetően sértették a füleimet, és természetesen nem vagyok az a fajta aki ezt hagyja szó nélkül. – Nem érdekel! Nem áll hatalmadban, hogy meg mond nekem mit csináljak és mit ne! Ha elakarom mondani Fannynak, akkor el is fogom mondani! – Nem hagyom, hogy uralkodjon rajtam. Totálisan zavarba vagyok, és csak azért mert közel van hozzám. De akkor is megmondom a szemébe, hogy velem nem lehet szórakozni! – Ch! Csinálj amit akarsz! De ezt még megfogod bánni! – Fájtak ezek a szavak. Nagyon rosszul estek. Elengedett és be szállt a kormány mögé. Én pedig vissza Joe mellé. Ő értetlenül nézett rám, de megráztam a fejem, hogy most ezt ne bolygassuk. Ahogy ismét elindultunk megcsörrent a telefonom. Fanny! Azonnal felvettem. – Halló? Fanny?

- Nem. Antone vagyok!

- Mit keres nálad Fanny telefonja?!

- Úgy hogy ő itt van nálam! Egy folytában csak sír és nem tudom kiszedni belőle, hogy miért. Nem tudod véletlenül, hogy mi a baja?? – De hogy nem tudom.

- Oda megyek. – Letettem a telefont és Eizanra néztem. – Menjünk Antone-hoz, mert ott van Fanny.

- Antone? Antone Nichols?? – Kérdezte meglepődve Eizan.

- Igen. Talán ismered?? – A fiú arcán egy vigyor jelent meg, ami egész úton le nem fakadt róla. Nem válaszolt a kérdésemre, csak az utat nézte. Meg sem kérdezte azt, hogy Antone hol lakik, mert nagy meglepetésemre tudta. Mikor megálltunk a ház előtt. Kíváncsian néztem Eizanre, aki még mindig vigyorgott. Hogy nem zsibbad el a szája?! Joe és én kiszálltunk és bementünk a házba. Antone szerintem csak engem várt, mert meglepődött Joe jelenlétén.  A fiú bekísért minket a napaliba ahol a zokogó Fanny volt. Oda mentem hozzá, ő pedig felnézett rám. A szemei azt sugallták, hogy mi a fenét keresek én itt, de azért valamilyen szinten örült nekem. Nagyon ki voltak már sírva a szemei. És még csak ennyit tudd. Mi lesz ha elmondom neki, hogy az eltelt két órában mi is történt pontosan? Nem jó ez így! Nagyon nem jó! Fanny szorosan átölelt és Joe is oda jött hozzánk. Ekkor vettem észre, hogy Eizan és Antone elvonulnak egy szobába. Kíváncsi lettem, hogy miért is ezért követem őket. Reméltem nem egy meleg sóban fogok részt venni. Jaj Melinda! Te meg a mocskos fantáziád! Az ajtóra tettem a fülemet és hallgatóztam. Olyan halkan beszéltek, hogy alig lehetett hallani a szavaikat, de azért pár rész kivettem belőle. – Hogy mi? Adam?! Adam Knight?! Az a semmire kellő mihaszna! – Antone szavai nagyon dühösnek bizonyultak. Várjunk csak! Akkor ő is ismerte őt?

- Figyelj! Ki akarom deríteni, hogy ki volt az aki meg akarta ölni Melindát. Minden áron! Kell valaki, aki ehhez ért. Én nem akarom magamat kockáztatni, és felkínálni a rendőrség kezére. – Eizan nagyon komoly volt. Nem az a viccelődő és perverz kis gyerekként, hanem egy igazi érett  férfiként beszélt.

- Értem. Nos, tudok valaki ajánlani, de….

- De mi?

- Figyelj Eizan! Ha minden áron, akkor rajtad csak egy valaki segíthet ez ügyben. – Egy pár perces csend uralkodott el a szobában. Fogalmam sem volt arról, hogy mi történik,mert nem láttam semmit, Ahhoz pedig nincs bátorságom, hogy kinyissam az ajtót, mert az túl hangos lenne.

- Na ne! Azt nem! Ki van zárva! – Szólalt meg hírtelen Eizan.

- Hát pedig, ha ki akarod deríteni, akkor ő az egyetlen, aki erre képes. - Mi? Ezt én nem értem. Ki képes erre? Lépteket hallottam az ajtó felöl amik egyre hangosabbak voltak. Gyorsan, de azért próbáltam halkan megszökni onnan. Hírtelen kicsapódott az ajtó, és Eizan dühös, éden fekete szemeivel találkoztam. – Neked nem tanították meg, hogy hallgatózni csúnya dolog?! Megragadta csuklómat és a karjaiba vett. Felvitt az emeletre, benyitott egy szobába és szó szerint levágott az ágyra. Rám mászott és csókolgatni kezdett. Hiába próbáltam lelökni magamról, nem ment. Egyszerűen megbabonázott az illata. Kezével felhúzta a pólómat és benyúlt alája. Kikapcsolta a melltartómat, de nem vette le rólam. Leállt a csókokkal, kezét az álla alá azt pedig a mellkasomra rakta, és így nézett egy folytában. – Nem szállnál le rólam? –  Szerintem még a rák is megirigyelné a színem, olyan zavarban voltam. – Most miért? Élvezted nem? – Megint elő vette ezt a perverz kaján vigyort és megnyalta a szája szélét. – Ez nem igaz! Enged el! – Feljebb jött hozzám és közel hajolt az arcomhoz. Bekapcsolta a melltartómat és mélyen a szemembe nézett. – Ugye tudod, hogy ha legközelebb lesz ilyen, akkor itt nem állok meg! – Ajkai egyre közelebb kerültek az enyéimhez, de én elfordítottam a fejemet. De ez nem tántorította el. A nyakamra adott egy csókot, majd felsóhajtott egyet. Kicsit bántotta a lelkemet ez a fajta sóhaj, de akkor sem leszek elnéző vele. Nem és kész! Leszállt rólam és összeszorította az öklét. – Szed össze magad, lassan indulunk! – Rideg volt, ahogyan beszélt hozzám. Egyszer olyan gyengéd és megértő, máskor viszont csak bánt a szavaival. Ki tudd rajta eligazodni? Mert én nem. Összeszedtem magam, és lementem a földszintre Eizan után. Fanny sajnálkozóan rám nézett és bocsánatot kért, amiért így viselkedett. De megértem őt ezért. Lehet én is így reagáltam volna. Antone haza vitte Joet, aztán Eizan Fannyt, végül pedig engem. Épp kiszálltam volna  a kocsiból, mikor Eizan megfogta a csuklómat. – Senkinek érted? Nem mondod el senkinek!

- Jól van felfogtam! – Azzal a mozdulattal, kiszálltam és becsaptam a kocsi ajtaját. Elégé nagy erővel, de nem érdekel. Bementem a házba ahol apa és Donya volt. – Szia! Hát te honnan jössz? – Kérdezte apa. – Joenál voltam, beugrottam hozzám. – Megjelent Juss és érdeklődve nézett rám, mert ki voltak sírva a szemeim. Gyorsan fel trapoltam az emeletre és be mentem a szobámba. Juss pedig utánam jött. – Történt valami? – Kérdezte. Tudtam,hogy addig nem hagy békén ezért hát jobbnak láttam ha beszélek. – Hát…. egy pasi nekem jött és elkezdett minden féle baromságokat mondani. Szidta az anyámat meg engem is és egy kicsit most ez elég rossz. – Hazudok. Ez nem igaz. – Tudod ki volt az??

- Nem, de nem érdekes.

- De ezért ne sírj már. Ha most sírsz, akkor azt teszed, amit ő el akar érni. Ilyenkor mosolyogj vissza, és alázd a porba.

- Igen, tudom. – Pedig ha tudnád, hogy mit tettem. Juss! Bár mit is mondtam az előbb az hazugság. Nem igaz! Nem igaz! Csak kitaláltam. Mert nem akarom, hogy tudd, mi is történt valójában. Ne haragudj! De nem akarlak belekeverni. Megpuszilta a fejemet, és elment. A nap hátra levő részében nem történt semmi. Másnap suli van így hát úgy döntöttem, hogy alszok. Másnap az iskolában sem történt semmi új, egészen addig amíg egy illető meg nem jelent. – Hallottad mi történt Adam Knightal? – Jött a hang az osztálytársaim köréből. Rémült szemekkel néztem rájuk, és szaporán vettem a levegőt. Nem nyugodtnak kell maradnom. Nem kelthetek feltűnést. Egy ismert hang szólt hozzám, akit a hátam közepére sem kívánok. – No lám, kit látnak. Az iskola legnagyobb kurváját.- Coutney. Ki más. – Hogy mondtad?! Már megbocsáss, de nem én rajtam van egy tonna smink és olyan póló amiből majd kiesik a mellem. – Néztem végig gúnyosan a lányon, aki elhúzta a száját, de aztán elmosolyodott. – Az lehet. Csak hogy nem én kavarok a rajztanárral drágám! – Hogy mi van?!

- Te meg honnan a picsából szedsz ilyeneket?! Mi bajod van megjött?!

- Fogd már be a szádat! Tudjuk, hogy kurva vagy. Mindig is tudtam, de hogy ekkora?! Itt enyelegsz a rajtanárral, bezzeg téged nem rúgnak ki, de akit cigin kapnak azt igen?! – Esküszöm! Itt helyben megtépem! Ó uram bocsáss meg nekem! Azzal a mozdulattal lekevertem Courtneynek egy pofont. Nem érdekel ki lát és ki nem. Velem így nem beszél senki! Még ez a felfuvalkodott ribanc sem! A lány megemelte a kezét ütésre készen, és ekkor szólalt meg a hangos bemondó. – Figyelmeteket kérném egy kicsit. Valamit be kell jelentenem. Nagyon szomorú dolog történt. Tegnap délután a tízenhét éves Adam Knight elhunyt  köreinkből.  Kérek mindenkit, hogy adja tiszteletét, azzal, hogy eljönnek a temetésére, ami holnap délután egykor lesz. Köszönöm. – Csak álltam ott és néztem magam elé, kikerekedett szemekkel. Ez nem lehet! De hogyan?! Eizan jött velem szemben, ellökte az előttem álló lányt az útból és komoly szemekkel nézett rám. – Ott kell lenned a temetésen. Nem foghatnak gyanút. – Suttogta a fülembe. Gyorsan eltávolodtam tőle, mert eszem be jutott, hogy az imént mit mondott Courtney. Eizan értetlenül nézett rám, én pedig rémülten. Engem ne nézzen senki kurvának!  Ez a nap nem volt piskóta. Mindenki csak erről beszélt, amitől rosszul érzetem magam. Csak legyen már vége ennek a napnak, könyörgöm! Vége is lett, de nagyon lassan. Másnap elmenetem Adam temetésére, ahol rengetegen voltak. Nagyon sajnáltam a szüleit, és rájuk nézve, bűntudatott éreztem. Mert megöltem a fiúkat. Valójában nem akartam megtenni, mégis! Gondolkodás nélkül meghúztam a ravaszt. Ez én lennék? Nem ismerek saját magamra. Én, aki nem szereti az erőszakot, megöltem egy embert? Szánalmas. Erre nem lehet  mit mondani. Egyszer csak Fanny jelent meg mellettem. Nagyon megrémültem a jelenléte miatt. Hogy jött rá?! – Nem hibáztatlak, ami történt. Talán nekünk nem volt jövőnk, lehet azért történt mind ez. Csak azt bánom, hogy nem mondtam el az éréseimet neki. És most már túl késő. – Fanny könnyes szemei nekem is könnyeket csalt a szemembe. Megértően a vállára tettem a kezem , ő pedig gyengéden el mosolyodott. Amikor vége lett a szertartásnak, mindenki elment. Még Fanny is. Egyes egyedül én álltam sírnál, senki más. A szemeimben összegyűlt minden harag, és a kezemet is ökölbe szorítottam. – Ezért még megfizet! Megfizet az, aki meg akart ölni engem. És tudom, hogy csak olyan ember lehet az, aki ismer. Nagyon jól ismer. – És aki szinte, mindent tudd rólam…