2. Fejezet ~ Valóság vagy álom? ~

Próbáltam nyugtatani magam,nem akartam nagy felhajtást csinálni ezért én is rideg arc kifejezésre váltottam. Nyugodtságot álcázva szóltam hozzá.

- Meg kérdezhetném,hogy mi az,ami rossz lenne benne?

- Szinte minden. Nem tudd rajzolni kisasszony. Legalább is nem olyan jól!

- Ne kis asszonyozz itt nekem!! – Már a türelmeim határát tapossa ez a gyerek. Hú de felhúzott!

- Na most elég! Fogd be a szád! – Amint látom,neki sem végtelen a türelme. Nagy lendülettel felálltam és oda mentem az asztalához,majd egy hatalmasat rácsaptam. Aú! Ez fájt! De most nem érdekel!

- Ne dirigáljon nekem egy olyan aki csak 3 évvel öregebb nálam!

- Ha nem ülsz le,olyat teszek aminek nagyon nem fogsz örülni. –

- Mit?! Megerőszakolsz?! Jaj de félek!

- Oké! Te akartad! – Felállt és oda ment az asztalomhoz,felvette a dossziémat,kinyitotta és kivette belőle a rajzaimat.

- M-most mit csinálsz??? – Összefogta a lapokat,majd felém fordult.

- Valami olyat, ami most nagyon fájni fog.

- Mi?? – A lapok középtájékára tette kezeit és egy egyszerű mozdulattal eltépte őket. A pulzusom emelkedni kezdett. Kapkodtam a levegőt és remegtek a végtagjaim. A számon egy hang sem tudod kijönni. Ott álltam,lefagyva,szótlanul és gyűlölettel telve. Aztán ez az egész kezdett felengedni és a szemeim könnyekben áztak.

- Te szemét!..... Hogy teheted……?!

- Én meg mondtam,ha nem ülsz le akkor nem köszönöd meg azt amit tenni fogok. Ostoba kislány. Na mi van? Nem akarsz haza szaladni? – De. Legszívesebben ezt tettem volna. Futni minél messzebb tőle,de ha ezt teszem,egy életre megbánnám.

Nem,én nem vagyok ilyen. Nagy levegőt vettem,oda mentem az eltépett rajzaimhoz,lehajoltam és összeszedtem őket. Vissza mentem a helyemre és úgy téve mintha semmi sem történt volna leültem. Rákönyököltem az asztalra és kifelé bámultam az ablakon.

Még mindig könnyes volt a szemem,és éreztem ahogy egy könnycsepp csordogál végig az arcomon. Nem érdekel. Egy hangot hallottam hátulról,Fanny volt az.

- Hé! Minden oké? – Suttogta a fülembe.

- Ne aggódj. Jól vagyok. -   Fordultam hátra és suttogtam vissza.

-Hé lányok! Nincs beszélgetés az órámon! – Az a tetű már megint megszólalt. Jó hogy nem neki áll feljebb! Van pofája ezt mondani?! Szemétláda! Ahogy kicsöngettek már álltam is fel meg se várva a köszönést és kirohantam a teremből. Nem akartam ennek a szemétnek a képét tovább látni. A baj ott van,hogy sajnos holnap is fogom,mert lesz vele órám,ráadásul az első. Mondom,hogy meg fogom utálni a rajz órát,ha ez a barom tanítja.

- Meli! Várj meg! Hallod?! – Fanny loholt utánam,szegény majd kiköpte a tüdejét úgy futott.

- Hé lassíts már! Azért engem megvárhatnál!

- Ne haragudj! – Oda mentem hozzá és szorosan átöleltem. Értetlenek látszott először,de viszonozta ölelésem.

- Bocsi Fanny,de most nem megyek veled haza.

- O-oké nem gond,de biztos,hogy jól  vagy?

-Igen…. – Dehogy…

- Hát jó! Akkor holnap. Szia. – Egy puszit nyomott az arcomra majd elment. Gyorsan megkerestem a telefonom és egy számot tárcsáztam. A harmadik kicsöngés után fel is vette az illető.

- Halló? – Szólt bele a telefonba bátyám.

- Szia Julius! Nem akarsz értem jönni??? – Elhúztam a mondta végét.

- Jaj-jaj! Hát nem is tudom.

- Naaaaa kérlek! Közben elmegyünk és veszünk csokit.

- Miért? Van nálad pénz??

- Aha.

- Na jó legyen, tíz perc és ott vagyok. – Na igen. Bátyámat csokival rálehet szedni dolgokra. Látszik,hogy mennyire imádja,de én is nagyon szeretem. Mikor végre megérkezett,beszálltam a kocsiba és elmeséltem neki,hogy ma mi történt velem.

- Aztán egyszerűen fogta és eltépte! Mit merészel?! Lehet,hogy a kis kedvenc,mert szerintem most már tuti,hogy mindenkinek ő lesz az,de nekem nem! Egóista barom állat! Húúú de felhúzott!

- Ugyan már! Rajzolsz te még jobbakat azoknál is. Nézd levegőnek mintha ott sem lenne.

- Könnyű ezt mondani. Pedig imádok rajzolni.

- Hát akkor most is imádj,csak suliba nem kell szeretned mint tantárgy. Rajzolni még szerethetsz. – Hogy ez miért nem jutott eszembe?? Tényleg!! Hm! Nincs is olyan hülye bátyám! Na jó csak néha. Ezek után már úgy vigyorogtam mint  vadalma. Igaza van Juss-nak!

- Ma dolgozol?? – Kérdeztem kicsit halkan.

- Ja. Miért?

- Hát tudod,ma tánc lesz és nincs aki levigyen….

- Jaj te nő!  Most azt akarod,hogy oda is levigyelek?? Nem vagy te egy kicsit telhetetlen??? Hmmmm????

 - Nem! Csokit is vettem neked.

- Chh! Még szemre hányást is kapok!

- Na kérlek. Boci szemek.

- Jól van na! Leviszlek!

- Jippiii! – Tapsikoltam mint akinek valami agyi defektje van. Húsz perc múlva haza értünk. Megebédeltem. Gulyásleves. Már kezdem unni. Minden fellépésem után ezt ettem, mikor meghívtak kajára.  Nem csoda,hogy ráuntam. Ebből is látszik milyen sokszor voltam már fellépni. Imádok táncolni! Olyankor nem érdekel a külvilág,csak a zene és a mozgás. Ez a hastánc! Annyira nőies és érzéki. Étkezés után megtanultan majd átöltöztem és bátyám elvitt táncórára. Bemelegítünk, eltáncolunk néhány koreográfiát,veszünk egy új mozdulatot (vagy kettőt) és végül lenyújtunk. Ez most egy nagyon kemény óra volt,de kellemesen elfáradtam. Az órák mindig így telnek. Vagyis csak egy ideje, amióta édesanyám elment. Ő volt a mi oktatónk,de most már egymástól tanulunk. Bátyám jött értem közben pedig elköszöntem a többiektől. Haza érve vettem egy zuhanyt, ittam egy csésze teát és lefeküdtem aludni. félóra telt már el,de még mindig nyitva vannak a szemeim. Egyszerűen nem tudok aludni. Azon jár az eszem,hogy hogy volt képes eltépni azokat az értékes rajzokat?! Nem kéne vele foglalkoznom, de igenis sokat jelentettek nekem. Mondjuk az egyik annyira nem tetszet,de akkor is! Vettem egy mély levegőt lassan ki fújtam majd álomba merültem. Hajnali három körül felébredtem. Kiszálltam az ágyból és levánszorogtam a földszintre. Fura hangok csapták meg a füleimet. A nappaliból jön.

- V-van itt valaki?? – Kérdeztem remegő hangon,de nem jött válasz. Tudom,hogy van itt valaki. A zaj egyre hangosabb lett, majd egyszer csak azt érzem,hogy valamilyen meleg szellő éri az arcomat. Mintha valakinek a lélegzése lenne.  Túl sötét van. Megragadja a karomat és próbál magához húzni. Gyorsan kapcsoltam és ellenálltam. Oda szaladtam a falhoz és tapogatózni kezdtem, hogy felkapcsoljam a villanyt. Sikerült! Meg van! Amint felkapcsoltam, hátra fordultam, és alig akartam a szememnek hinni. Eizan állt velem szemben. A szívem úgy vert, hogy majd ki esett a helyéről. Ez hogy lehetséges? Ő? Mit keres ez itt? Honnan tudja, hogy itt lakom?! Nem! Ez nem lehet! Fel akarok ébredni!  Közeledni kezdet felém, mire én természetesen hátrálni kezdetem.

- M-maradj ott! Hallod! Ne gyere közelebb különben-… - Elkapta a csuklómat és magához rántott,majd…..megcsókolt??? Na neeeeee!  Olyan hevesen csókolt,hogy alig kaptam levegőt. Basszus! Meg élem én így a holnapot?  Nem tudtam kiszabadulni szoros fogságából ezért akaratlanul is visszacsókoltam. Úgy nézett ki mint akinek ennyi nem lenne elég.  Kezei egyre lejjebb és lejjebb kerültek. Az egyik a mellemet a másik a fenekemet markolta. Próbálta levenni a pizsama nadrágomat, de erősködtem vele ezért nem volt könnyű dolga.

- Elég! Állj le! -  Teljes erejéből a falnak nyomott és tovább folytatta számára szórakoztató kis játékát.

- Azt mondtam elég!  Ha nem hagyod abba sikítok! – Készültem,hogy sikítok egy akkorát amit még a hangszálaim se díjaznak,de Eizan befogta a számat és elsötétült minden.  Nem akarom! Nem akarom!

- Nem akarom! – Riadtam fel és az ágyamban találtam magam. Mi? Csak egy álom? Ez most komoly?! Képes voltam azzal a semmirekellővel álmodni?! Ilyen nincs! Viszont,ha álom volt,akkor miért érzem még mindig az ajkamnál a csókja ízét…? Nem értem. Ránézek az órára és még csak hajnali öt van. Mindegy,már nem alszom vissza. Megyek, veszek egy zuhanyt. Rám fér egy ilyen álom után.

 Amikor végeztem kijöttem a fürdőből és felvettem egy kék csőnadrágot és egy háromnegyed újas fehér pólót. Lementem a lépcsőn egyenest a konyhába és csináltam magamnak reggelit. Pirítós,paradicsom,uborka,retek és egy forró bögre tea. Mikor befejeztem bepakoltam a cuccaimat a táskámba, belebújtam a csizmámba felvettem a kabátomat és elindultam gyalog. Jó tesz egy kis séta. Legalább kiszelőzik a fejem. Annyira jó volt hallani a fás susogását. Ahogy a levelek táncolnak a szélben Amikor a tüdőmbe beáramló levegőt kifújom úgy érzem,mintha minden békés lenne. Nyugodt és barátságos. Hideg novemberi idő van mégis melegség árasztja el a testemet és energiával tölt fel. Hirtelen egy ismerős hang csapta meg a fülemet.

- Meli? Hát te? Hogy-hogy gyalogolsz?

- Adam? Te még élsz? Jaj de régen láttalak már suliban! Mi történt? Hogy vagy?

- Na igen. Kicsit betegeskedtem és ágyhoz voltam kötve. De te miért gyalogolsz ilyenkor? Még csak hétóra.

- Jól eset volna egy kis séta,így hát kedvem támadt hozzá. Viszont ezt én is kérdezhetném tőled?

- Ja hogy én? Én úgy vagyok vele mint te. Kedvem támadt hozzá. Csak hát rád nem nagyon vall,hogy gyalogolj. – Rám kacsintott és kinyújtott az egyik nyelvét.

- Hééé! Ez fájt! – Mondtam mosollyal az arcomon. Útközben nagyon sokat beszélgetünk még, és időnként észre vettem,hogy Adam arca vér vörös és úgy viselkedik mint aki zavarban van. De mitől? Mondjuk helyes srác,de nem igazán tudnám „úgy” szeretni……  Mondjuk jobb mint Eizan. Fúj Melinda! Miken jár az ested?! Még hogy ő? Ki van zárva! Azt a pasit gyűlölöm!Egy aljas szemétláda! Jéé meg is érkeztünk a sulihoz.

- Na végre! Már fájnak a lábaim.

- Hozzá kell még szoknod. – Mondta Adam. Ch! Még hogy hozzá szokni. Általában gyalog járok haza,szóval nem szóljon be! Erre elhúztam a számat amit Adam is észre vett,és persze megint zavarba jött.

- Oké-oké! Nem úgy gondoltam. Mi is az első óránk?

- Rajz. – Válaszoltam unottan.

- Az király! Láttam a rajzaidat,nagyon tehetséges vagy! Gyönyörűek!

- Ja. Csak nem mindenki gondolja így.

- Mit mondtál?

- Semmit. – Jaj ne már! Az a tetű lesz bent! Ilyen se volt még,hogy ennyire ne örüljek a rajzórának. Meglátom a képét és elkap a hányinger. Végig sétálva a folyosón lenéztem a földre és véletlen neki mentem valaminek. Vagyis valakinek.

-Nézzél már felfele is! Bazd meg! – Mondta az illető. Na vajon ki? Persze ,hogy a drága Eizan,ki más! Ilyen szerencsém is csak nekem lehet.

- Ch! És én még az előbb bocsánatot akartam kérni. De tudod mit? Menj a picsába!

- Ugye tudod,hogy a türelmem határán táncolsz?

- Leszarom a türelmed! Most pedig ha nem bánod,akkor megyek. Van jobb dolgom is mint te!

- Tőlem. De ezt még nagyon megfogod bánni. – Eizan Adam-hez fordult és kaján vigyorral az arcán szólt hozzá.

- Na mi van? Bent van a maci a málnásban? – Na ekkor ment fel az agyvizem,de úgy,hogy már hatezer fokon forrt.

   - Hogy merészeled?! Te öntelt egóista barom!

- Óóóóh szóval eltaláltam. Biztos,hiszen nagyon fáradtnak látszol. – A testem megfeszült az idegtől. Már csak arra lettem figyelmes,hogy Adam a vállamnál fogva tart vissza attól,hogy neki menjek Eizan-nak.

- Meli nyugodj meg! – Hogy lehet valaki ennyire érzéketlen állat? Igen is fájt,mert olyat feltételezett rólam,ami egyáltalán nem igaz. Eizan lehajolt hozzám és a fülembe súgta:

- Azt ajánlom vigyázz magadra. Nem jó velem kikezdeni kislány.

- Rohadtul nem félek tőled!

- De egy szemtelen kis csitri vagy. Otthon nem tanították meg,hogyan beszélj az idősebbekkel?

- De képzeld! Csak nem veled és nem most!

- Ch! Hülye liba! – Majd ezzel hátat fordított és elment. Ledöbbenten álltam ott Eizan hátát nézve miközben távolodik tőlem,és Adam kézizmaiban ragadva. Mit mondott? Legyen! Ha te így, akkor én duplán úgy!  Adam végre elengedett és aggódó szemekkel nézet rám.

- Ez meg mi volt,Meli? Ki ez a pasi egyáltalán?

- Ő az új rajztanár és egyben igazgatóhelyettes.

- Mi? Te meg így beszélsz vele?

- Azt ne mond,hogy őt véded,mert falnak megyek. Nem érdekel,hogy ki ő. Csak egy érzéketlen állat aki három évvel idősebb nálam.

- De akkor is! Ő az igazgatóhe-…

- Még csak tizenkilenc éves és már az. Ez felháborító! Velem így nem beszélhet senki,akkor sem ha ő itt a valaki. Nem fog nekem itt dirigálni!

- O-oké értem!

- Bocs. – Szegény,rajta csattant a dühöm,de nem akartam. Bár azért rosszul esett,hogy nem állt ki mellettem, és még a barátomnak nevezi magát. Ch! Na jó nem bántom,de ha még egy ilyen lesz,nem hagyom szó nélkül.

- Menjünk. – Mondta Adam. Menjünk mi? Rajzra? Ehhez? Hülye lennék! Sajnos az leszek. Nem futok el. Viszont rám ne mondja azt, hogy hülye liba. Jó hogy le nem kurvázott. Be értünk a rajz terembe ahol még alig voltak emberek. Itt meg mi van? Mindjárt 7:50 de még csak tíz ember van a 37-ből. Járvány van? Leültem Sarah mellé és megszólalt a csengő. Most drága Eizan pontos volt. Be ért pont a csengőre. Most legalább volt annyi eszem,hogy leüljek,nem úgy mint tegnap. Eizan leült a tanári asztalnál lévő székre,hátát a szék támlájának támasztotta,kezeit a mellkasa előtt összekulcsolta. Így volt kemény öt percig. Aztán nagyörömömre megszólalt.

- A feladat egyszerű. Rajzoljatok le engem.   – Wtf?! Ez most komoly? Élőben is alig bírom elviselni,nem még hogy a rajzaim közt is ő legyen.

 Sarah felnyújtotta a kezét,hogy szót kapjon.

- Tessék? Mit szeretnél?

- Háát tanárúr ezt nem egészen értem. Rajzoljuk le magát?

- Mi ebben az érthetetlen? Rajzoljatok le engem. Ehhez nem kell tudás,hogy felfogd. – Mint mindig,most is flegmán és visszataszítóan válaszolt, amit persze én sem hagytam szó nélkül.

- Már elnézést,de nem vagyunk tudatlanok. Csak szerintem mindenki úgy van vele mint én.

- És megszólalt Miss nagyszájú! Miért, hogy vagy vele?

 -Tanárként is utáljuk a képedet,akkor persze,hogy nincs kedvünk lerajzolni. – Ahogy ezt kimondtam a többiek suttogásának hangjai mentek el a fülem mellett.

- Parancsolsz? – Tette fel a kérdést ez a „ hogy merészelsz így beszélni velem” módon Eizan. Felálltam a székről,megigazítottam a pólómat,majd gúnyos mosollyal az arcomon közöltem vele a tényeket.

- Attól,hogy te vagy az igazgatóhelyettes és egyben rajztanár,olyan mit te ne dirigáljon nekem.

 Eltéped a rajzaimat és még neked áll följebb?! Már ne is haragudj,de mi jogon teszed tönkre mások dolgait?! Egy érzéketlen öntelt barom vagy,aki mások érzelmeit  semmi be veszi! – Egyre dühösebben és ingerültebben beszéltem. A türelmem véglegesen elfogyott. Eizan arckifejezésén a ledöbbentség ugyanakkor valamiért nyugodtság látszódott.  Néhány pillanat múlva felállt a tanári székről és valami olyat tett amire soha az életben nem számítottam volna. Oda jött hozzám,jobb kezét az állam alá tette,mélyen a szemembe nézett és gyenge mosollyal a száján így szólt:

- Mi is a neved kislány?