5. fejezet ~ Az igazság ~

Sziasztok drágáim!! Na miújság!! ^^ Meghoztam a kövi fejezettet! :D Túl vagyok a félévin jeeeeee!! >_< Nem is lett olyan rossz! :D Nektek, hogy sikerült? :)) Puszii^^♥
UI: Bővült a szereplők listája! ;)

A pulzusom az egekig emelkedett és zihálva vettem a levegőt. Nem akartam elhinni,de tényleg ő volt az. – Utálom, ha hozzá nyúlnak valamihez,ami az enyém! – Jött a hang.

-  Hé haver! Téged ki kérdezett?! Húzz innen a francba! – Adamnek bár nyugodtak voltak a szavai, mégis érezhető volt rajta a gúny és a düh.

- Nem mondom még egyszer! – Valamilyen kattanás féle zaj csapta meg a fülemet. Megrémültem. Csak nem arra készül hogy…?!

- Haver! Neked ehhez semmi közöd! – Adam lemászott rólam, hátra fordult az illetőhöz és kitárta a kezeit. -  Most pedig menj a pokolba!

- Te fogsz oda menni! – Egy hatalmas nagy puffanás és Adam elterült mellettem. A vér másodpercek alatt ellepte a testét. Nem mozdult. Ekkor tudatosult bennem: Adam halott. – A-adam….. ne….. Mit csináltál?! – A könnyek már kezdek gyűlni a szememben, de nem engedtem ki őket. Az előttem álló közelebb jött és leguggolt hozzám. Mikor megpillantottam az arcát ismét a félelem ura alatt voltam. Ez nem lehet! – Miért csináltad?! Megölted!! – A testem remegett és a látásom is homályosult. – Ide figyelj kis csillag! Melyik lett volna a jobb? Ha megerőszakol vagy ha meghal?? Különben is! Hozzád ért. Rajtam kívül ezt senki nem engedheti meg magának.

- De ő a barátom volt!!

- A barátod? A barátod?! Szép kis barát mondhatom! A barát aki megpróbált megerőszakolni! Tökéletes cím lenne.

- Fogd be! Különben is mi a picsát keresel itt?!

- Hm! Csúnya a szád nem gondolod?? Gyere! – Elkapta a csuklómat és szorosan közel húzott magához. Ekkor már zokogásban törtem ki. Minden lejátszódott bennem. Eizan, Adam halála és az, hogy mit fogok mondani Fannynak! Úristen! Össze fog roppani! Eizan levette a kabátját és rám terítette. Már az egész testem át fagyott. Remélem ebből nem lesz egy tüdőgyulladás. – Menjünk haza. – Mondta, miközben felállt velem együtt. – Várj! Mi lesz Adammel?? – Tudom, hogy már nem tehetek érte semmit,de itt nem maradhat a holteste. – Óh tényleg majd elfelejtettem. Enrique! – A sikátor végén egy magas emberi alak jelent meg. Közelebb jött és Adam holtestéhez ment. Durva volt azt látni,hogy beteszik egy zsákba utána pedig elhurcolják. Mint valami gyilkosok. Igazi vérbeli gyilkosok.  Eizan felkapott az ölébe, ettől azonnal zavarba jöttem, mivel csak a fehérneműim voltak rajtam,meg Eizan kabátja, ami nem volt össze cipzározva. – Ha jobban átgondolom. Ugye tudod, hogy így nem vihetlek haza? – Mondta perverzül és egy pici gúnnyal.

- Miért is?? – Kérdeztem.

- Mit szólna a családod,ha így látnának?? Különben is! Meg sérültél!

-  Hellóóka!! – A másik srác oda jött hozzám és rám vigyorgott. – Enrique a nevem. – Mondta kicsit idétlenül. Most ez komoly?! Megöltek egy embert és képesek hülyéskedni?? Kik ők egyáltalán?? – Tudom most sok kérdés van benned, de idővel választ kapsz mindenre. – Mondta a karjaiban tartó fiú, és rám mosolygott. Ez más mosoly volt mint amit addig láttam. Kedves. – Enrique! Hozd a ruháit. Bevisszük az ügyeletre.

- Mi?? Nem! Jól vagyok!

- Ne vitatkozz! Mész és kész! – Szót nem hagyva, betett a kocsi hátsó ölésére, Enrique pedig  a kezembe nyomta a ruháimat. – Öltözz fel, mert jobban meg fogsz fázni. – Mondta. Ez a fiú hasonlított Eizanra, de valamiért más volt. Gyerekesebb,de jó értelemben.  Eizan rá taposott a gázra és elindultunk. Felvettem a ruháimat és bámultam kifele az ablakon. Néztem az esti fényeket,a fiatalokat, ahogy jönnek ki a különböző szórakozó helyekről.  Fanny jutott az eszembe, és összeszorult a szívem. Mit fogok neki mondani?? Egy életre elveszítem őt?? Istenem! Mond miért??? Miért alakult így?

- Megjöttünk! – Mondta Eizan. Kicsatoltam az övem és kiszálltam. Vagyis csak próbáltam volna. Amint rá léptem a ball lábamra összeestem. Eizan kiszállt és aggódó szemekkel nézett rám. – Mi történt?? Jól vagy??

- Igen,de a…. lábam….. – Ekkor olyan fájdalmasan bele nyílalt, hogy ordítani tudtam volna. Eizan ismét felkapott az ölébe és úgy vitt be az épületbe. A pólójába markoltam így még közelebb húzott magához. Ez az illat….. a hatalmába kerített. Szinte kábított és arra késztetett, hogy még közelebb és közelebb bújak hozzá. Most biztonságban éreztem magam, de mégis féltem,mert megölte az egyik barátomat. Aki ugyan nem állt olyan közel hozzám, mégis! Fannynak sokat jelentett. Amikor beértünk a rendelőbe, Eizan letett az ágyra és oda jött a nővér megvizsgálni. Kiderült, hogy a bal lábam meghúzódott és zúzódások vannak rajta. Biztos akkor szereztem, mikor próbáltam Adam ellen védekezni. A nővér azt mondta, hogy a látásommal sincs semmi baj, de elégé ki vagyok merülve. Egy hétig az ágyat kell nyomnom és pihennem kell. Remek! Magyarázkodhatok otthon. Lehet, így már sehova sem fognak elengedni. Mi után a nővér végzett Eizan megköszönte, hogy ellátott, majd felkapott az ölébe. Na most aztán elég! – Tegyél le! Van lábam! – Így is olyan vörös volt a fejem, hogy rosszabb voltam mikor Joe zavarba jött Antone miatt. Remélem ők jól vannak. – Ja van! Csak épp alig bírsz megállni rajta.

- Nem érdekel tegyél le! – Sóhajtott és letett. Elkapta a derekamat, közel húzott magához és így mentünk tovább. – Hé mit csinálsz? Engedj el!

- Bocs kis csillag, de ez van!

- Jaj ne becézgess már! A nevem Melinda!

- Hm! Csak kiszedtem belőled! – Rám kacsintott és a kaján vigyor ismét kiült az arcára.  Utálom mikor ilyen! Enrique oda jött hozzánk és kezet fogott Eizanel. – Na én megyek pajtás, még találkozunk. Aztán vigyázz erre a szépségre. – Az utolsó mondatot rám nézve mondta. – Ne aggódj! Biztos ne vigyelek haza? Inkább gyalogolsz?? – Kérdezte kicsit aggódóan Eizan. Nocsak! Ő tudd aggódni?

- Hát persze! Te engem ne félts! – Mosolygott a szöszi.

- Rendben! Akkor szia! És kösz mindent!

- Nincs mit! Na csá! – Enrique elment, mi pedig beszálltunk kocsiba. Útközben kemény tízpercig egy szót nem szóltunk egymáshoz, aztán Eizan megtörte a csendet. – Mond mit kerestél te kint ilyenkor??

- Mi az,hogy ilyenkor?? A barátaimmal voltam. – Eizan rám nézett és felhúzta a szemöldökét. – Most mi van?! – Kérdeztem ingerülten. A fiú sóhajtott egyet , elővette a telefonját és pötyögött rajta valamit, természetesen azért az utat is nézte. – Egyébként nem hallt meg. – Mondta a mellettem ülő srác. – Mi? V-várj! Ez most-…

- Nem öltem meg a pasit, csak vállon lőttem. Enrique pedig mindenkit zsákba tesz,mert ez a szokása az idiótának,szóval nem kell a para. – Amint ezt kimondta szinte úgy éreztem, hogy egy tonnával könnyebb vagyok.

-  És mielőtt még megkérdeznéd, most a kórházba viszi. Imádkozz, hogy rendbe jöjjön, mert én nem teszem. – A szemeim megteltek könnyel és egy mosoly szerűség ült ki az arcomra. Boldog voltam. Fanny!  Adam él!

- Eizan! – Fordultam oda hozzá.

-  Hmm???

- Köszönöm! – Akaratlanul is kimondtam, de hogy őszinte legyek nem volt szándékos. Mégis! Hálás voltam neki! Egy perverz  zaklató aki szereti a véremet szívni,de ha bajban vagyok akkor mellettem van.

- Nocsak-nocsak! Valaki csak nem hálás nekem??

- Eizan! Akadj le rólam! – Durcásan karba tettem a kezeimet és kifelé bámultam az ablakon. A kocsival lehúzódott és megálltunk. – Most miért álltunk meg?? Haza akarok menni!! – Mikor vissza fordultam az ablakról Eizanre már csak alig pár centi volt köztünk. – Mi –mit csinálsz?? – Egyre közelebb és közelebb hajolt. A kezemet rátettem a mellkasára, hogy visszatartsam, de ez épp annyira volt elég, mint halottnak az élesztő. Minden habozás nélkül megcsókolt. Mindezt olyan vággyal és szenvedéllyel tette, hogy a pulzusom is már a plafont taposta. Egyből elöntött a forróság. Ülő helyzetben voltam, de az ájulás kerülgetett. Hatalmába kerített azaz érzés, hogy nem akarom elengedni.  A csókot egyre jobban és jobban mélyítette, már alig kaptam levegőt. Egyik kezével bele túrt a hajamba, a másikkal pedig átkarolta a derekamat és magához húzott. Mikor elengedett, mélyen bele nézett a szemembe majd elvigyorodott. – Az a tetű tuti összevissza csókolgatott. Muszáj volt kifertőtleníteni a szádat. – Meg nyalta a szája szélét és rám kacsintott. Ha kinyomom a szemét akkor kacsintgasson nekem! – Ááááááá! Utállak! – Vörös arccal kalimpáltam a karjai közt, hogy végre elengedjen. – Engedj már el!! – Elengedett és felröhögött, én pedig bevágtam a szokásos durcit.  Újra elindultunk az autóval és már alig vártam, hogy otthon legyek.  Eizan arcáról egész úton nem fagyot le a vigyor. Néha-néha rám pillantott amitől még jobban durcás voltam. Na és persze zavarodott. De komolyan! Összevissza járt az agyam. Valaki találjon már rajta egy kikapcsoló gombot!! Mikor megérkeztünk Eizan megállt a ház előtt, leállította a kocsit, majd hátra dőlt az ülésen és nagyokat sóhajtozott. – Nos! Akkor köszönök mindent. Jó éjszakát! – Épp kiszálltam volna mikor egy erős kéz a derekamnál fogva vissza húzott.

 – Nana! Hova ilyen sietősen??

- Eizan! Hajnali három óra van! Fáradt vagyok! Nem vágyok semmi másra csak alvásra, úgy hogy engedj!

- AajjhAhhhhjj! Nehéz eset vagy! – Ki szállt a kocsiból, én pedig követtem őt. Lezárta a kocsit és bekísért. A bejárati ajtóhoz érve, benyúltam a táskámba és a lakás kulcsot keresgéltem. Mikor megtaláltam, már majdnem bele tettem volna a zárba mikor az ajtó kinyílt és Juss dühös tekintetével találkoztam. Ajaj! Ez nem jó jel.  Juss vissza ment én pedig követtem őt, Eizan pedig engem. Mikor beértem a napaliba tágra nyíltak a szemeim. Ugyanis mindenki ott volt. Johanna, Antone, Sarah, Bessie, Kathleen és persze Juss is. – Úristen Meli! – Ugrott a nyakamba Joe. – Hova a fenébe tűntél?! Tudod, hogy aggódtunk! Jól vagy?! – Megsimogattam a hátát és jeleztem egy bólintással, hogy igen. Sarah is oda jött és átölelt. Még Antone is. Szinte majdnem mindenki, csak a bátyám nem. – Mond hol a jó büdös francban voltál?! Legalább szóltál volna, hogy elmész! Mégis mit képzelsz magadról, te hülye liba?! – A szavai sértették a fülemet, mert nem volt igaza. Vagyis részben nem. El akartam mondani neki,hogy mi történt,de leblokkoltam.  Csak lehajtott fejjel álltam és nem mozdultam. Pedig el szeretném neki mondani. Hogy azt akartam, hogy segítsen. Hogy nem vett észre mikor szükségem lett volna rá. Hogy mennyire vágyom most az ölelésére. És még neki áll feljebb?! Juss oda lépet Eizanhoz és felháborodottan szólt hozzá. – A te kezed van benne ugye? Ha még egyszer meg látlak Melinda közelében, azt nagyon-….

- Fogd be! – Ordítottam el magam. Nem érdekelt most, hogy kik vannak itt, akkor is kimondom. – Tudni szeretnéd, hogy mi történt?? Igen?! Hát képzeld! Megtámadtak! Ha nem vetted volna észre tele vagyok horzsolásokkal és kisebb zúzódásokkal, mert esze veszetlenül védekeztem az ellen, hogy ne erőszakoljanak meg. Hiába próbáltam neked kiabálni, hogy segíts, nem hallottad! Még csak hátra sem fordultál, hogy mi van a húgoddal! Eizan mentett meg! Úgy hogy inkább légy hálás azért hogy haza hozott és ne verd ki itt a hisztit!! – Mindezt flegmán és gúnyosan vágtam hozzá. Talán lehet túl durva voltam, de már mindegy. Kimondtam. Ezt már nem tudom vissza szívni. A többiek is kikerekedett szemekkel néztek rám, mint ahogy Julius is. Beállt a kellemetlen csend. Már majdnem elsírtam magam, de még bírtam a gyűrődést. – Én..én… ezt nem tudtam…. Jézusom! – Juss szorosan magához ölelt, és láttam rajta, hogy ő is a sírás határán volt. Elengedett és Eizanhoz fordult. – Ne haragudj! Tényleg nem akartam csak hát tudod-… - Eizan Juss vállára tette a kezét és gyengéden elmosolyodott. – Nyugi! Nem történt semmi! Meg értem az érzéseidet. Nekem is van egy húgom. – Ledöbbentem azon amit Eizan mondott. Semmi harag? Semmi nyugtalanság? Együtt érez? Oké, hogy neki is van egy húga, de ő meg az együtt érzés….?  Egy teljesen új oldalát ismertem most meg. Amit be kell valljak, tetszik. Eizan és Sarah szemeztek egy pillanatra, amit őszintén meg mondva nem tetszett. Fura volt. Nagyon is. – Bessie! Gyere haza viszlek! – Jelentette ki Eizan. Most ez meg mi?? – Oké! – mondta a lány. Elköszöntek a többiektől én pedig kikísértem őket. Bessie meg én megálltunk az ajtóba. – Ne aggódj! Most már minden rendben lesz! Eizan vigyázni fog rád! – Mosolygott miközben ezeket a szavakat mondta, én pedig meglepődtem. – Te ismered őt? – Kérdeztem. – Igen! A bátyám legjobb barátja, így Eizan olyan nekem mint egy tesó. – Nahát! Hogy mik vannak. Nem tudom miért kérdeztem rá, mert nem biztos, hogy van értelme, de csak úgy ki jött a számon. – A bátyád?

- Enrique! Magas, szőke, kigyúrt és néha furán álnak a szemei. – Tökéletesen leírta azt az Enriquet. Már értem, hogy Eizan miért viszi haza őt. Úgy gondol a legjobb haverja húgára mintha a sajátja lenne. Hú meg nyugodtam! Na de várjunk! Mégis mitől? Hogy Bessie és Eizan csak testvérként gondolnak egymásra?? Te szent ég! Kezdek úgy viselkedni, mint egy  féltékeny kis csitri. Nem Melinda! Ezt most felejtsd el! Már épp bementem volna a házba mikor valaki visszarántott és a mellkasának ütköztem. Az illata azonnal megbabonázott. Tudtam, hogy Eizan az, ezért nem akartam meg fordulni. Az egyik kezével végig simított a nyakamtól lefelé a kézfejemig.  A testemet még jobban az övéhez húzta, majd lehajolt a fülemhez. – Nagyon szexi ez a fehérnemű, ami most rajtad van.  – Basszus! Hiszen amikor megmentett alig volt rajtam ruha! Olyan vörös lettem, hogy a rózsa ehhez képest elbújhat. Éreztem a hangján a perverzséget. Legszívesebben arcon törölném!  A nyakamra nyomott egy puszit és pont ekkor Jött ki Juss. Meg akadt a szeme azon amit Eizan a nyakamnál művelt. A két fiú szemezett egy ideig egymással, én pedig most falfehérré fagytam az idegességtől. Úristen! Csak ne legyen még ezért balhé köztük! Ne legyen könyörgöm! – Jó éjt! – Gyorsan és hadarva mondtam ki, majd kiszabadultam az engem ölelő fogságából és csak úgy sprinteltem be a házba. – Hú! Ez nem sokon múlt! – Megkönnyebbültem.  – Mi nem múlt sokon?? – Jött oda Sarah. – Láttalak! – Mondta az előttem álló lány, amit nem tudtam mire vélni.

- Láttál?? Hol? Mi? Most miről beszélsz??

- Az előbb! Eizannel! Tudsz róla, hogy majdnem megcsókolt téged?? – Olyan hevességgel és haraggal beszélt hozzám, hogy azt hittem menten a falnak csap.

- Sarah mi ütött beléd már megint?? Mostanában olyan fura vagy! És ha igen, akkor ez téged miért zavar?!

- De akkor ti már… csókolóztatok?? – Sarah ledöbbent arcán én is ledöbbentem. Nem értettem a viselkedését és már a nem létező micsodám is kivan azzal amit művel. Szóra nyitottam volna a számat, de ekkor Sarah megindult felém. Elhaladva mellettem nekem jött a vállával, mintha ha kihívás lenne ez az egész. De mégis mire?? Tudom,hogy agyilag szőke vagyok,de azért ennyire nem,hogy ezeket ne vegyem észre. Sarah kisétált az ajtón, de még egyszer visszanézett és mielőtt kiment volna, hozzám szólt. – Ne haragudj! Csak nekem is nehéz napom volt.

- Értem. – Kicsit megkönnyebbültem, de itt valami nagyon nem stimmel. És én ki fogom deríteni, hogy mi! Sarah elköszönt és elment. Juss is bejött a házba és hozzám érve jó szorosan megölelt. – Sajnálom! Mostantól jobban fogok rád vigyázni! Sokkal jobban! – Mondta és megpuszilta a fejemet. Ezután bementünk a napaliba ahol a többiek vártak ránk. – Azt hiszem én megyek. – Jelentette ki Antone. – Joe haza kísérlek. – Rá néztem Joera és szinte a szememmel kérleltem őt, hogy ma aludjon velem. Szükségem lenne ma rá. – Köszönöm, de ma inkább itt alszok Melivel.

- Rendben! Akkor még találkozunk! Vigyázz magadra! – Antone egy puszit nyomott Joe homlokára, aki természetesen megint úgy nézett ki, mint egy rák. – Szi-szia! – Mondta dadogva. Antone is elment. Így már csak négyen maradtunk Kathleennel együtt. – Gyere menjünk. Ki kell, hogy pihend magad. – Szólt hozzám Joe. Bólintottam és felmentünk az emeletre. Bármennyire is fáradt voltam akkor is elmentem zuhanyozni. Leakartam mosni magamról a mai nap sérelmeit. És mindem mást is. Mikor mind ketten végeztünk a fürdéssel leültünk az ágyra és beszélgetünk. – Ha tudnád, hogy mennyire aggódtam,aggódtunk! Jusst is alig lehettet nyugtatni, olyan ideges volt. Már az járt az eszünkben, hogy telefonálunk a rendőrségnek, mert a telefont sem vetted föl. – Joe már majdnem elsírta magát, de láttam rajta, hogy most erősnek akar mutatkozni. – Ne haragudj! Csak ez az egész olyan hírtelen jött. Most aludjunk mert már nem bírom nyitva tartani a szemeimet. – Már majdnem elaludtam. – Rendben! – Válaszolta a lány. Félóra forgolódás után végre elaludtam. Reggel arra ébredtem,hogy valaki fonogatja a hajamat és dúdolászik. Joe! – Mmmmm….mennyi az idő?? – Kérdeztem kómásan. – Fél tízenkettő. – Azonnal kipattantam az ágyból! – Mi van?! Tízenegyig volt határidő leadni a jelentkezési lapot rajz versenyre! Miért nem keltettél fel?!

- Egy: mert ki vagy merülve és pihenned kell, kettő: lesz még rajz verseny, ne aggódj!

- Aaaaaajjjjjj! Ne mááááááár! – Francba!! Pont most kell nekem is bealudni! De igaza van Joenak. Lesz még rajz verseny.  Fáradtan felsóhajtottam egyet és felöltöztem. – Nem megyünk el ma valahova? – Kérdeztem. Igaz vasárnap van, de nincs kedvem itthon maradni. – Nem!

- Miért?! – Felháborodottan kérdeztem vissza.

- Mert pihenned kell! A ball lábat csúnyán megsérült, szóval mars vissza az ágyba!

- Joe ne csináld ezt velem. Kérleeeeeeeek! – A hangom átváltott gyerek stílusba és térden állva könyörögtem neki. – Kérleeek! – Boci szemek effektusomat aktiváltam. Joe megforgatta a szemeit majd sóhajtott. – Na jó legyen!

- Viiiiiiii! – Vonyítottam mint egy kutya és egy hülye egyben. – Király! Akkor üljünk be egy cukrászdába! Édesre vágyom! – Most nagyon úgy viselkedem mint egy óvodás, de valamiért jól esik. – Oké, de akkor jön Fanny is! – Mondta Joe.

- Rendben! – Össze szedtük magunkat. Mikor végeztünk a smink felkenésével hírtelen kivágódott a bejárati ajtó és egy lány jött be rajta, aki azonnal a nyakamba ugrott. – Úristen Meli! Hallottam mi történ, Antone elmesélte! Te szent ég! Ugye jól vagy?? – Fanny aggódó szemekkel nézet és az arcomat firtatta, mire én elmosolyodtam és megöleltem. – Most már igen! – Válaszoltam kedvesen. – Hál istenek! Kinyírom azt ki ezt merészelte tenni veled! – Fanny nagyon dühösen mondta ezt ki. Látszott a szemében a gyűlölet. Pedig ha tudná, hogy ki tette…… Még bele gondolni is rettentően rossz. – Nagyon kiöltöztetek, mentek valahová? – Fanny érdeklődve nézett hol rám hol Joera.

- Igen! – Válaszoltam vigyorogva. – Cukrászdába! És neked is jönnöd kell!

- Mindenképp! – Kacsintott ránk Fanny. Elindultunk, de előtte szóltam Jussnak, hogy elmentünk. Azt mondta azonnal szóljak, ha van valami. Két másodperc, ott van és az illető halálfia! Amikor ezt mondta megijedtem,mert úgy nézet ki mint egy éhező fenevad aki akár mikor megöli áldozatát. Nem tudtam, hogy ilyen is tudd lenni. Na mindegy. Nem telt félórába és megérkeztünk a cukrászdába. Nem olyan nagy épület, de ez az egyedüli ami vasárnap is nyitva van. Bementünk és leültünk az ablak részi területre. Én rendeltem magamnak egy nagy csokis és epres fagyi kelyhet, amit egy perc alatt eltüntettem. Oké, tudom, de már nagyon éhes voltam. Amikor mindenki megette azt amit rendelt kifizettük őket, de még nem mentünk el. Ott maradtunk beszélgetni. – Na akkor mi van köztetek Antonenal? – Kérdezte Fanny Joetól. Már most sajnálom őt. Szegény. – Mi az hogy mi van köztünk?? Se-semmi különös. – Joe már kezdett pirulni, ezzel pedig elárulja magát Fanny előtt. – Persze-persze. Hiszi a piszi! Na mesélj csak! – Joe elkezdett mesélni és kiderült, hogy Antone randizni akar vele. Miközben mesélte a dolgokat olyan kis cuki volt, mert mindig kipirosodott az arca. Nagyon sokat nevettünk még és szinte mindenféle témáról beszélhettünk. – Mindjárt jövök lányok csak megcélzom a mosdót. – Ment el Fanny a mosdóba. – Figyelj Meli. Szeretnék kérdezni valamit. Nem akarom ezzel elrontani a kedvedet, de már egy ideje piszkálja az orromat. – Joe elég komolynak látszott amikor ezeket a szavakat mondta. Nyeltem egy nagyot és tovább hallgattam a mondandóját. – Kíváncsi vagyok rá, hogy tudod e, hogy kitámadott meg az éjjel? – Azonnal lesápadtam! Joe aggódóan nézett rám mert észre vette nyugtalanságomat. – Ki volt az Meli? Láttad az arcát?

- I-igen. – Nagyon féltem ki mondani ezt a nevet. Nem akartam.

- És? Ki volt az?? – Viszont lehet megkönnyebbülök, ha pont ő tud róla. – Hát tudod, egy olyan személy, akiről sohasem gondoltam volna, hogy képes lenne megerőszakolni. Azt hittem, hogy ő egy kedves srác, de tévedtem. – Gyerünk Melinda! Mond ki! Jobb lesz a lelkednek. – Adam volt az! Adam Knight. – Egy pohár landolt a földön ami összetört. Mikor hátra néztem Fanny állt mögöttem lefagyott arccal. – Hogy… mi??? – A lány kikerekedett szemekkel nézett rám én pedig ő rá. Jaj ne! Ki mondtam az igazságot……. Amit ő is hallott!