2013. január 13., vasárnap

4.Fejezet ~ Segítség.... ~

Sziasztok!! Bocsánat,hogy késtem,csak hát a tanulás az első ;) ( na meg a család :D♥ ). Véleményetekre most is kíváncsi vagyok!! Jó szórakozás az olvasáshoz! Puszii^^♥












~Melinda szemszöge~




A két fiú között hatalmas volt a feszültség. Na azt már nem! Ebben a házban nem lesz semmi vita vagy verekedés!  Eizan és Jimmie közé álltam majd mérgesen,de érdeklődve néztem hol az egyikre hol a másikra.
- Egy Seyfried ivadék? Hogy kerülsz te ide?! – Jimmie hangján érezhető volt a gyűlölet és az arrogancia. Eizan arca olyan rideg és félelmetes volt ,hogy a szívem irtó sebességgel pumpálta a testemben áramló vért. Jimmie szép lassan felállt a székről és ellökött onnét.
- Kérdeztem valamit Seyfried! Minek toltad ide a képed?!
- Nem hinném,hogy bármi közöd is lenne hozzá. Hogy mit csinálok és hol azt neked nem kell tudnod .- Olyan nyugodt és türelmes volt, hogy majd hogy nem tátott szájjal hallgattam végig a mondókáját. Mégis, a szemeiben olyan tűz égett amit eddig sosem láttam. Alig ismerem ,csak pár napja,de már most felfordulást csinál az életemben. Komolyan utálom ezt a pasit! Hirtelen ismét közéjük léptem. Itt nem lesz balhé!
- Héhéhé! Ez az én házam…. eszetek be ne jusson össze balhézni,világos?! – Igenis dühös voltam . Mit képzelnek magukról,hogy csak így beállítanak ide,szinte vadidegenek akikről alig tudok valamit és csinálják itt nekem a fesztivált?!
- Eizan menj el!
- Most komolyan engem akarsz elküldeni?!
- Még szép! Te toppantál be hívatlanul,szóval tünés!
- Elfelejtetted,hogy kivel beszélsz! Nem egy taknyos kis gyerekkel! Szóval fogd be! – Hogy mi van?!
- Te meg elfelejtetted,hogy hol vagy! Ebben a házban nem fogsz jelenetet rendezni. Most pedig tűnj el! - Az adrenalin szintem már a plafonon is túl ment! Nem érdekel, hogy mi volt köztük,de ezt itt nem! Mindenek van határa.
- Hallottad Seyfried! A kislány azt akarja, hogy elmenj!
- Jimmie te meg ne kislányozz itt nekem! Te is menj el!
- Ahogy akarod! Amúgy sem akartam ebben a házban tovább lenni ezzel! – Eizanra mutatva jelentette ki ezt a száján. Na ezt a pasit sem komálom. Ugyan olyan bunkó és beképzelt mint Eizan. Jimmie elköszönve a többiektől távozott a házból mire erre csak egy olyas fajta „megkönnyebbültség” sóhajt adtam ki magamból. Az előttem álló  fiúra néztem,aki a tekintetét  a földre szegezve szorította az öklét.
- Eizan! Te is elmennél végre? – Fölszegezve a fejét,rám nézett majd a száján egy ördögi vigyor húzódott. Ajaj ez nem tetszik. Elkezd közeledni felém  én pedig automatikusan hátrálni kezdek. Neki mentem a konyhai pultnak és ekkor jöttem rá,nincs menekvés. Kezeit a csípőm melletti részhez tette és lehajolt hozzám. Ajkait a nyakamhoz tapasztotta és egy puszit nyomott rá. Azonnal kiütött a vörösség. A szívem szaporán vert  és a szédülés kerülgettet.


Eizan elengedte a nyakam és kaján vigyorral az arcomat firtatta.
-E-el engednél? –Ennyire zavarban lennék…?
- Nem tetted hozzá, hogy kérlek. – Kajánul vigyorgott rám,és méreg  fekete szemei az egész testemen végig pásztáztak.
- Légy szíves….. – A végére lecsuklott a hangom. Kérlek?! Azt nem! Nagy a büszkeségem, nem fogom kimondani!
- Ch! Még találkozunk kis lány. Jobb lesz ha meg változtatod a stílusod velem szemben. – Az utólsó mondatott a fülembe súgta. Ettől fel perszelt az egész testem. Hirtelen elengedett,de még mielőtt elment volna,vissza nézett és rám kacsintott. A nyakamra tettem a kezem és felszisszentem. Valami nem stimmel…. Gyorsan a tükörhöz szaladtam és rendesen ott volt Eizan ajkainak a nyoma. Akkor azért fájt ennyire…. Összefogd hajamat kiengedtem. ezzel is takarva a „sebhelyet” apám elöl.
- Melcsi! – Szólt a hang apámtól. Kicsit bepánikoltam ,hogy lehet látta az egészet. Engedelmesen oda mentem hozzájuk irtó vörös arccal.
- Vörös az arcod! Mitől?
-Jaaa semmi…cs-csak melegem van….. – Mosolyogtam kellemetlenül. Bátyám rám nézett és egyfolytában csak bámult. Sajna neki nem tudok hazudni,szóval sejti,hogy mi a bajom.
- Jól van! Nem bánnátok ha Donya itt éjszakázna? – WTF?! Ennyire összemelegedtek? Bár apa nagyon helyes és kigyúrt egyéniség.  Csak negyvenöt éves,de simán letagadhatna tíz évet. Bátyám is nagyot nézett,de vállat vont,ezzel is jelezve,hogy neki mindegy. Kicsit félek ettől,de belementem. Nem is ettől félek….hanem Jimmietől. Az a srác nem komplett. Ugyan nem mondtam,de majdnem rám mászott. Valójában Eizan sms-e mentettem meg tőle. Ch! Legalább vettem valami hasznát….. Fáradtan fölvánszorogtam a szobámba,még annyi erőm sem volt,hogy vegyek egy zuhanyt,bedőltem az ágyba és elaludtam. Másnap délben keltem. Nem akartam eddig aludni,de a tegnapi nap után ezen nem csodálkozom,hogy kimerültem. Gyorsba lezuhanyoztam,felöltöztem. Reggeliztem amit már ebédnek lehet mondani,majd elővettem a könyveimet és tanultam. A telefonom újra és újra megrezzent. A szám még mindig ismeretlen. Meguntam,hogy akárhányszor kinyomom annyiszor megrezzen,ezért hát felvettem.
- Halló?
- Neked minek való a telefon, ha folyton kinyomod? Így hogy kommunikálsz a többiekkel? – Azonnal felismertem ezt a hangot,amit a szívem is érzékelt.
- Hagyjál már békén! Most nincs hozzád idegzetem!
- Gyere ki!
- Mi van? Hova?
- Gyereki a házból! – A házból?! Na várjunk csak! Azzal a mozdulattal felálltam és az ablakomhoz rohantam ahonnan tökéletesen rá lehettet látni az utcára. A házunk előtt állt egy fekete Lamborghini Gallardo  amin egy fekete hajú srác volt rátámaszkodva. Tátott szájjal néztem a kocsit,mert pont ez a fajta a gyengém. Nem Melinda uralkodj magadon! Ez csak egy kocsi és egy egóista barom. Minden rendben!
- Na lejössz még ma vagy itt álljak estig? – Szólt a telefonba a hang.
- Eizan akadj már le rólam! Nem megyek le és kész! – Kinyomtam a telefont és Juss szobájába mentem. Meglepetésemre nem volt ott. Basszus tényleg! Apa dolgozik,Juss pedig randizik. Még mondta is! Francba! De akkor…egyedül vagyok itthon és egy zaklató perverz pasi áll a házam előtt?! Miért pont most nincs itthon senki??


 A telefon ismét megcsörrent a kezemben,de nem vettem föl. Pár perc múlva a csöngő szólalt meg. Kinéztem az ablakon és Eizan nem állt a kocsija mellett. Tudtam, hogy ő az. Mázli, hogy apu bezárta az ajtót. Hirtelen hatalmas nagy dörömbölésre lettem figyelmes.
- Figyelj, ha nem nyitod ki az ajtót, akkor valószínű, hogy betörik! – Na az hiányozna még! Gyorsan az ajtóhoz rohantam, elfordítottam a zárban a kulcsot és kinyitottam. Eizan jobb kezével a  falnak támaszkodva emelte rám a tekintetét.
- Szia törpilla! Bemehetek?
- Nem! Tűnj el!
- Na ide figyelj! Nincs jó kedvem,úgy hogy ne ellenkezz velem mert-…
- Nem te figyelj! Most szépen beszállsz a kocsidba és vissza húzzól oda ahonnan jöttél! – Azzal a mozdulattal elkapta az állam,nem valami gyengéden és kényszerített,hogy a szemébe nézzek.
- Velem te így nem beszélhetsz! Tudod egyáltalán kivagyok?! – A szemei a haragot és a bosszúszomjat tükrözték. De az utóbbit nem tudom miért….. Láttam rajta,hogy legszívesebben a falnak tudna csapni. Erőszakos volt,de én sem hagytam magam. Dühösen ellöktem az államról a kezét.  - Az  hogy ki  vagy nem igazán izgat! – Sarkon fordultam,be mentem a házba és már csuktam be volna az ajtót. Igen ott a volna, mivel drága uraság oda rakta a lábát. Próbáltam kifelé tolni az ajtót, de semmi értelme nem volt. Túl erős hozzám képest, ezért egy egyszerű mozdulattal ráléptem a lábára,mire ő felszisszent. Szó szerint dühösen berúgta az ajtót, aminek következtében hátra estem. El kezdet közeledni felém, én pedig a hátamon négy kéz láb másztam hátra fele. Mind addig, míg neki nem mentem a falnak. Ő csak egyre közelebb és közelebb jött, eluralkodott rajtam a félelem és kétségbe estem. Mikor oda ért, leguggolt előttem, kezeit a térdeire támasztotta és határozottan a szemembe nézett. Valahogy haragosan mégis perverzen csillogtak azok a jeges méreg fekete szemek. Ettől annyira megrémültem, hogy Eizan is észrevette gyengeségem, amitől még magabiztosabb lett és kaján vigyor húzódott egyből az arcára, de ez is tele volt haraggal és gúnnyal. – Hogy lásd milyen is vagyok valójában! – Ezzel még közelebb jött, lehúzta a nyakamnál a pólómat,oda tapasztotta az ajkait és elkezdte ki szívni. Nem úgy értem,hogy a vért hanem a bőrömet. Ez rohadtul fáj! Hevesen kalimpáltam amivel csak azt értem el,hogy még jobban bele nyílalt a fájdalom. - Ei…zahhhn…. elég..! Ez fáj! – Elengedett és a dühös szemeivel találtam megint szembe magam. Utálom be ismerni,de tényleg iszonyatosan jól néz ki. Sőt! Döglesztően! Úristen Melinda! Fúj! Hagyd abba! – Ha még egyszer meg engeded magadnak ezt a stílust velem szemben, akkor nem vállalom a tetteim következményeit. – Mi a..? Ez most…. most mire gondol? Megöl vagy megerőszakol?? Bár nem tudom,hogy melyik lenne a jobb…. – Jó oké! Akkor talán már mehetnél is! – Elhadartam a mondatot és ridegen közöltem vele. De nagyon zavarban voltam, amit próbáltam leplezni kisebb nagyobb sikerrel. – Elmehetnék,de nincs kedvem. Inkább mutasd meg szobádat aranyom. – Perverzül vigyorgott és rám kacsintott. Ekkor tört el bennem a mécses. Abban a pillanatban felálltam így  lenéztem Eizanra aki értetlen szemekkel nézett fel rám. Nem vagyok egy ijedős kis nyuszi,szóval megint hozzá basztam a sértő szavakat.  –  A szobám számodra tabu hely! Soha a büdös életbe ne merészeld be tenni oda a lábad! És most takarodj a házamból!! – Őszintén? Totálisan ledöbbentem saját magamtól. Hm! Nem is rossz! Elégedetten mosolyogtam Eizan vörösen izzó dühös arcára. Nem számított rá, hogy elküldöm melegebb éghajlatra. Mintha azt sugallná: Őt még senki sem alázta meg így. De! Most! Jó érzés volt ezt kimondani, csak hát nem számoltam a következményekkel. Az előttem guggoló fiú most felállt és fenyegetően kihúzta magát. Most én néztem fel rá, Ő meg le rám. Egy pillanatra megrémültem, hogy milyen magas, pedig én sem vagyok egy törpe. – Hmmmm. Szeretem a harcias lányokat. – Az egyik szemét becsukta és megnyalta a szája szélét. Ettől még  a szőr is felállt a hátamon. Le hajolt hozzám,ball kezét a falnak támasztotta és mélyen a szemembe nézett, amitől még jobban elérte,hogy zavarba jöjjek. Gyűlölöm! – Ide figyelj tündérbogár. Vésd jól az eszed be! Addig nem nyugszok amíg az enyém nem leszel! Oh bocs,kijavítom magam. Már az enyém vagy! – Tudtam, hogy ezzel mire céloz,azokból a szemekből kilehettet olvasni. Közelebb hajoltam az arcához ezzel is azt jelezve,hogy engem nem félemlít meg. De szívem mélyén féltem. Nagyon is. – Én nem leszek trófea a faladon. Kár görcsölnöd értem. És nem vagyok a tulajdonod!
- Igen? Majd meglátjuk. – Rám kacsintott és ki sétált az ajtón. Majd kocsi nyikorgás és már el is ment. Végreeeeeeeeeeeeeee!  Már elegem volt!  De most azt kellene kitalálnom, hogy mivel töltsem a mai napot. Ekkor megszólalt a mobilom. Fanny! Mindig tudja,hogy mikor hívjon. Ezt nagyon szeretem benne. – Halló? – Szóltam viccesen a telefonba.
- Szia csajszi! Nincs kedved elmenni valahová? Megfolyt az unalom.
- Én is pont ezen gondolkodtam,úgy hogy naná! Hova menjünk?
- Van egy ötletem! Szólók Sarahnak is! Találkozunk nála egy óra múlva.
- Oké. Akkor majd ott. Szia. –Remélem valami normális helyre megyünk,nem úgy mint a múltkor. Akkor valami házibuliba mentünk,ahol alig ismertem valakit. Szinte csak Fannyt. Olyan helyre szeretek menni ami nem túl idegen számomra. Úgy hogy most azon imádkozom,hogy valami ilyen helyre menjünk. Elkezdtem készülődni,már majdnem kész voltam,de még a hajammal valamit kezdenem kell. Össze akartam fogni és akkor kapcsoltam,hogy a nyakam ki van szívva. A fenébe! Muszáj vagyok szabadon hagyni a hajam,mert elég fel tűnő. Tettem rá egy kis alapozót így valamennyire elfedte,de azért nem tűnt el teljesen. Mindegy. Még így is jobban néz ki. Fújtam magamra egy kis parfümöt, bele bújtam a Graceland szőrmés csizmámba,fel vettem a kabátom és bezártam az ajtót. –Természetesen apuéknak hagytam egy üzenetet, hogy nem vagyok itthon. – Majd Sarahék háza felé vettem az irányt. Amikor oda értem Fanny már ott várakozott rám.
- Szia! Te mit ácsorogsz itt?
- Megvártalak. Most már bemehetünk. – Fanny becsöngetett,majd Sarah ajtót nyitott nekünk és beengedett. Gyönyörű rendezett lakásuk van. Nem túl csicsás,mégis sok minden díszelgett itt-ott. Halvány barack színű falak, világosbarna bútorok. Tökéletes összhangot alkottak.  Amíg Sarah készülődött addig Fannyval a konyhában vártunk rá. Közben kifaggattam,hogy hova is megyünk. – Hé Fanny! Hova is megyünk pontosan?
- Unokabátyámhoz! Még úgyse találkoztatok vele. Énekes, és ma lesz a koncertje.
- Miért nem mondtad ezt korábban?! Ha én ezt tudom… És van valamilyen művész neve?  Mondjuk  az igazit se tudom….
- Van! Antone! Ez az első neve,de csak ezt használja.
- Ha már itt tartunk! Nem feledkeztél meg valakiről??
- Kiről is??
- Hát Johanna! Őt hívtad??
- Ugyan kérlek! Még szép,hogy igen. Azt hiszed őt kihagynám?? Soha!
- Na akkor megnyugodtam. – Kacsintottam Fannyra. Nem is mondta,hogy van egy unokatesója aki énekel. Már alig várom,hogy ott legyek. Félóra múlva Sarah is elkészült. Rá néztem az órára és még csak négy óra. A koncert elvileg hétkor kezdődik,addig van bő három óránk. Elindultunk a csajokkal és útközben  sok olyan baráttal találkoztunk akik szintén jönnek az előadásra.  Johanna, Adam, Bessie akit annyira nem ismerek közelről, de azért rendes lánynak néz ki. Meglepetésemre egy olyan személlyel futottam össze akire most nem számítottam,hogy ő is oda tart ahova én is. Julius! Mellette pedig egy hosszú barnahajú és zöld szemű lány állt. Valamiért nagyon ismerős volt,de nem úgy értem,hogy már láttam volna valahol,hanem mintha valakinek a valakije lenne….. rokon vagy ilyesmi.  A lány kezet fogod velem és bemutatkozott, amit én is viszonoztam.
- Szia! Kathleen vagyok! Nagyon örülök.
- Melinda! Úgy szintén. – Juss is meglepődött, hogy itt vagyok, de aztán Kathleennel foglalkozott. Még Fanny öccse is velünk volt, Peter. Csípem a kis srácot, nagyon cuki. Be ültünk egy cukrászdába ahol el időztünk és félhétig csak beszélgetünk . Hé srácok! Fél hét! Menni kéne! – Mondta hadarva Hanna. De igaza volt mert nem olyan közel van a koncert helyszíne. Kifizettük a megrendelteket és elindultunk. Mikor oda értünk már vagy a fél város ott volt. Ennyire jó lenne a srác??? Majd kiderül. Próbáltunk úgy nagyjából középen lenni. Nem túl elől,de nem is túl hátul. Elsötétültek a fények és egy hang szólt a mikrofonba.
- Üdvözlök mindenkit! Vártátok már, hogy itt legyetek?? – A tömeg ezerrel ujjongott, hogy igen. Amikor felkapcsolták a világítást, megláttuk a fiú arcát. Vagyis Antonet. Azta! Be kell vallani, hogy iszonyatosan jól néz ki.  Abban pillanatban rápillantottam a mellettem álló Johanna arcára. Olyan sápadt volt,mint aki szellemet látott. – Hanna! Úristen jól vagy?! Mi történt?!
- Ő…..ő az….
- Ki? Ki az??
- Akiről meséltem! Vele találkoztam a buszon.
- Hogyan?? Ez most komoly??? - Egy sztár buszozik?? Majdnem leesett az állam,majd megráztam a fejem,hogy  hátha kimennek a gondolatok a fejemből,de csak rosszabb lett. Zavaros volt ez egész.
- Istenem,de jól néz ki! Ez az öltöny! Ahhhwwww! – Hanna olvadozik mellettem, bár meg tudom érteni,hogy miért. Antone kicsit hasonlít Eizanra. Csak szőke a haja. Több mint egy órás koncert volt,de élveztem. Piszok jó hangja van és ahogy átéli a zene dallamát, az valami fenomenális. Mikor vége lett Fanny oda jött hozzám. – Még ne menjünk el! Antone mondta, hogy ide fog jönni hozzánk.
- Uncsitesódnak nagyon király hangja van! - Mondtam dicsérve.
- Tudom. Én is imádom a hangját. – A tömeg kezdet fogyatkozni, alig maradtak. Rajtunk kívül csak egy lány banda volt ott. Pár perc múlva maga Antone jelent meg előttünk. A csajbanda egyből letámadta és autógrammot kértek tőle. A magas,szőke hajú srác elindult felénk,jobban mondva: Hanna felé.  Most gondolhatjátok hogy nézet ki szegény. Még a pipacs is megirigyelné a színét.
- Szia! Örülök,hogy eljöttél! Hogy tetszett? – Joe száján egy hang nem jött ki,csak tátogott mint valami hal. Ball kezemmel meglöktem a hátát, hogy legalább egy sziát nyögjön ki. Ő vette az adást és nehezen,de ki mondta.
- Sz-szia! Nagyon jó volt! N-nem is mondtad,hogy énekelsz….
- Hát igen! Bocsi,csak nem akartam,hogy felismerjenek a buszon. Nem akartam feltűnést  kelteni. Ne haragudj.
- Oké. Nem haragszom. – De ééééédes! Imádom amikor Joe zavarban van. Olyan kis cuki. Fanny értetlenül pislogott ránk majd oda hajolt a fülemhez. – Hé! Ezek ismerik egymást??
- Igen. A buszon találkoztak először.
- Naháááááát! Mik vannak! – Gondolkodott hangosan a lány. – Antone rendes fiú. Szerintem össze illenek.
- Fanny!
- Mi van??
- Ne ilyen hangosan. Így is Joe olyan vörös, hogy már tojást lehetne rajta sütni.
- Jól van,bocsi. – Antone ezt meghallhatta,mert ránk fordította tekintettét és elvigyorodott.  Hírtelen egy erős kezet éreztem a vállamon. Mikor hátra fordultam Adammel találtam szembe magam. Kedvesen rám mosolygott és szóra nyitotta a száját. -  Figyelj,én….. szeretnék bocsánatot kérni. Amiért nem álltam ki melletted,mikor az a tetű durva megjegyzéseket  tett. Ne haragudj. – Nagyokat pislogtam az előttem álló fiúra. Ugyan jól esett, hogy ezt mondj,de….. soha sem gondoltam volna róla,hogy bocsánatot fog kérni. Pedig van miért. Na jó megbocsájtunk neki. Elvégre nem állunk olyan közel,hogy ezért haragudjak rá. – Ugyan. Nem történt semmi. De örülök,hogy ki mondtad.
- Én is! Nincs kedved elmenni valahová??
- Mire gondolsz??
- Hát szétnézni egy kicsit a városban, vagy elmennénk egy klubba szórakozni. – Na ez most már nagyon bizarr! Mi van ezzel a sráccal?? Sose volt ilyen. Tudom,hogy tetszem neki,ezt mindig is tudtam,de ez fura. Nem akarom megbántani,viszont Fanny miatt muszáj lesz. Ő szereti Adamet,én viszont nem. Miért nem őt hívja el?? Egy nagyszerű lány csak egy karnyújtásnyira van tőle, de ő inkább utánam koslat! Idegesítő! A pasik mind ilyen vakok?! Ááááá! Komolyan nem értem! – Ne haragudj,de most nem. Túl fáradt vagyok már és inkább haza mennék. – Jó ez totális nagy hazugság volt,viszont még mindig jobb,mintha tévhitbe ringatnám. – Értem. Akkor haza kísérlek! 
- Nem köszi,nem kell. – Könyörgöm valaki mentsem meg! Nagy szerencsémre ekkor jött oda hozzánk Fanny öccse,Peter. – Csá Adam! A többiek kérdezik,hogy te jössz e velünk bulizni??
- Nem tudom,nincs kizárva.
- Bulizniiiiiiiii?! – Fanny mérgesen és felháborodottan nézett öccsére. – Még mit nem öccsi! Azt felejts el,hogy te mész!
- Kérleeeeeeek! – Kérlelte gyerekesen Peter.
- Nem! Nem és kész! Anyáék engem fognak megölni,aztán ha velem végeztek,te jössz! Úgy hogy most szépen haza megyünk. – Ezek után Fanny a többiekhez fordult. – Bocsi srácok,de én nem megyek. Ti menjetek nyugodtan,majd bepótolom. – Kacsintott ránk. Elköszöntünk egymástól és Peterrel együtt távozott. De akkor kénytelen vagyok menni. Mondjuk van kedvem, csak Adam miatt nincs. Nem baj addig megismerkedem jobban Bessievel. Elindultunk a legközelebbi szórakozó helyre. Útközben előttem ment Joe és Antone. Egyfolytában csak beszéltek,nem tudom miről,de úgy látom Joe élvezi. Kathleen és Juss kézen fogva mentek. Nosza! Csak nem dúl a love??  - Hé Meli! – Szólt oda Juss. – Te szóltál apának,hogy nem vagy otthon??
- Ne aggódj! Hagytam egy üzenetet az asztalon. Meg szerintem Donya megint nálunk fog aludni.
- Meglepődtem mikor apu haza hozott egy csajt.
- Na ja! Én is!
- De te még tartozol egy magyarázattal! – Ahogy ezt kimondta,tudtam,hogy mire gondol. A szívem szaporábban kezdett verni és elöntött a forróság. Nem tudom meg magarázni,hogy miért,csak úgy jött. – Öhmm…. Hát majd elmondom. Most hagyjuk.
- Oookéééé. – Válaszolta tagoltan. Kicsit megnyugodtam,mert nem kell magyarázkodnom,de tudom,ha haza értünk kénytelen leszek. Azt éreztem,hogy valaki át karolja a nyakamat és szorosan magához ölel. Jézusom! Ez már hulla részeg!  Adam! Olyan szorosan tartott,hogy alig kaptam levegőt.  Próbáltam lehálózni magamról a kezét,de nem sok sikerrel jártam. – Adam! Megtennéd,hogy nem tapogatsz! Kösz!
- Most miért vagy ilyen baby?? Olyan szépen mutatunk együtt. – Te szent isten! Ez hol itta le magát?? De…. várjunk csak. BABY?!?! Ezt a szót gyűlölöm! Abban a pillanatban lerántottam magamról ez engem szorongató fiú kezét,amitől kicsit elvesztette az egyensúlyát. A többiek előttem mentek és elindultam utánuk, ott hagyva a földön fekvő Adamet. Már majdnem elértem Jusst amikor egy erős kéz vissza rántott. Befogta a számat és a fülembe súgta. – Ne aggódj drágám! Gyors menet lesz amit még te is élvezni fogsz. – A hangja érdes volt és nem túl kellemes. De azonnal felismertem amitől az egész testem remeget a félelemtől. Kapcsoltam! Kalimpáltam mint valami idegbeteg,de az engem ölelő erősen tartott,ezért nem volt értelme. Az erőm már a végét járta és az előttem menők lassan eltűntek a távolban. Még Juss sem vett észre… Kiabálni akartam,de egy hang nem jött ki a torkomon. – Ne….. kérlek….. engedj…. – A félelem felemésztette a testemet másodpercek alatt. Elhurcolt egy sikátorba ahol az esti fény megvilágított az arcát. Adam volt az. Azonnal nekem esett. Csókolgatni kezdett és lassan tolt hátra fele a falnak. Részeg,de nagyon erős amivel nem tudok szembe szállni. Folyamatosan vette le rólam a ruhákat,ami miatt majd megfagytam a mínusz tíz fokban. A könnyek összegyűltek a szememben és legördültek az arcomon. Nem akarom….. Ne! Elég! Félek! Félek! – Adam! Hagyd abba! Ne csináld!
- Nyugi már élvezni fogod! – Addig folytatta míg csak a nadrágom és a melltartóm volt rajtam. Nagyon fázok és rettegek. Valaki…segítsen. Elsötétült minden,nem bírtam és össze estem a földön.
- Hé Melinda! Mi van? Ne hagyd már el magad! Szórakozni akarok! – Ez volt az utolsó amit hallottam. Miért pont ő?? Miért pont Adam teszi ezt velem…? Nem! Gyerünk szedd össze magad! Pont akkor nyitottam ki a szemem amikor Adam a nadrágomat húzza lefelé rólam. Bal lábamat megemelve rúgtam hasba mire felszisszent és lekevert egy pofont. – Hülye kurva! Mit képzelsz magadról?! – És jött a következő pofon. A szám felszakad az ütésektől és ömlött belőle a vér. – Adam elég! Kérlek! – Ekkor már hasba kaptam a következő ütést. De nem hagyom magam! Egy jobb horgossal ajándékoztam meg az arcát amitől oldalra esett. Próbáltam felállni,de a lábamba nyílalt a fájdalom. Mozdulni sem bírtam. Ekkor már minden véget ért bennem. - Juss…segíts…- A sírás azonnal elöntött. Mindenem fájt. A testem belülről éget a fájdalom miatt. Adam ismét rám mászott és hasamat nyaldosta, amitől még a hideg is kirázott. A két kezét az enyéimre tette ezzel is megakadályozva szabadulásomat.  A fogaimat szorítottam és becsuktam a szemem. Mintha várnék valakire. – Akkor térjünk a lényegre drága! – Kinyitottam a szemem és Adam ördögi vigyorával találtam szembe magam.  Amikor Már teljesen le tolta a nadrágom,a bugyimért nyúlt és ekkor szólalt meg egy hang Adam háta mögül. – Csak én mondhatom neki, hogy drága! -  A szemeim kikerekedtek ,mert egy ezüst tárgy villant meg az éjszaka fényeiben. Amit gyilkolásra használnak. – Hogy merészelsz hozzá nyúlni ahhoz,ami az enyém?!










1 megjegyzés:

  1. HelloBello! *o*
    Oltári volt!:D
    Adam...:O áááááá, néztem nagyokat! :O
    Na, ki lehet az?! Csak nem....? ;)
    Puszi (L)

    VálaszTörlés